Susie Cluelessnél olvastam akciójáról, az állatkereskedõkkel és elgondolkoztam a magam hozzáállásáról a témához. Én nem vagyok állatbarát, pontosabban szerintem pont azzal óvom meg az állatokat, hogy egyet se veszek magamhoz (ugyanezt a technikát folytatom a növényekkel is, amelyek menthetetlenül halálra vannak ítélve a közelemben). A városi állattartással szemben (fõleg ami a kutyát macskát illeti) megvannak az elképzeléseim, sose tartanék legalább kert nélkül pl. egy kutyát. Éppen ezért az állatkereskedõknél is szörnyûbbnek tartom a Nyugati aluljáróban árult négylábuakat és a körülményeiket. Ha ott vannak a rendõrök, eltûnnek, de azonnal megjelennek az árusok, amint tiszta a levegõ. A ketrecben tartott parányi macskák, magukat összepisilõ gombócok, amik nem biztos hogy megérik, hogy kutyák legyenek. Elszonyorító

Wow, tegnap megint belhé volt a biliben délután. Teljesen jó, hogy most én mindenbõl kimaradok, nem körülöttem nyaldosnak a hullámok. EMke terhes ugye, errol már volt szó. Meg hogy veszélyeztetett. Hát nem lehete számítani rá, hogy meddig marad otthon, a munkáját át kell ugye venni. Köcsög kitalálta a megoldást. Mke részlegén még 1 kollegano van, szinte hasonló beosztásban egyenrangúként. Evidesn, vegye át o a munkát. Csakhogy Koko ezt elutasította (ahh remélem majd emlékezni fogok, kinek milyen nevet adtam késobbiekben is :D), mint kiderült azért, mert szintén babát vár, korábban viszont már volt egy vetélése, ezért aztán még nem óhajtott szólni, csak a teljes bizonyosság után. Mivel a Köcsög azonban közölte vele, hogy itt olyan nincs, hogy valamit nem vállal el, ezért kénytelen volt Boss néninek is megmondani hezitálása okát. Köcsög erre újabb ütemtervet, emberek csoportosítását dolgozott, ki és végképp megkeserítette mindenkinek az életét. Senki se örül annak, ahova és amiért kerül, na és ahogyan. Merthogy a kicsit, akik nyár óta dolgoznak itt, és kedvezo helyekre, feltételekkel lettek ölvéve, kénytelenek szó nélkül beleegyezni a kényszeru átállásba, amit ráadásul Köcsög a maga finom, fonöknek termett modorával közölt is velük. Ezt meg kell csinálnod, mert ezt én találtam ki, nincs apelláta Tegnap délután pedig a Fonéni rendezett ordibálást, méghozzá a raktárosunkkal, akihez mindig mindenki eljár és elsírja a bánatát. Mert o, a maga vezetoi tapasztalatával, nyugdíjasként, mindenféle érdeken felül állva hallgat meg mindenkit, s ha nem is tud mindig jó tanácsokat osztogatni, azért legalább azt elmondja, hogy pl. Lobo, maga csak ne veszítse el a csüggedését. Na és raktárosmackóval azért kezdett el a Boss ordibálni, mert o közölte, hogy bizony mindent tud és csak olyan helyen lehet szart keverni, ahol van is 😀 Mert Fonéni meg van gyozodve, hogy az egész szarkavarás Köcsög és SZS közötti hatalmi villongások miatt van. Ami tök igaz, csakhogy o teremtette meg a helyzetet. Kinevezte oket két jobbkezének, de ha Köcsög követ el hibát, akkor azért SZS is tarthatja a hátát, míg fordítva ez nincs így. Köcsög, pedig, mint most is látszik, hogy lefelé tapos, felfelé meg nyal. Most vihar utáni csend, feszült levego. És én meg halál nyugis vagyok, mert semmi közöm az egészhez 😀

V. visszajött Prágából és igen, újból hozott nekem egy üveg Becherovkát. Amióta itt dolgozik (asszem 2 éve most már), és az elsõ staff meetingen, amin jelen volt, elõvarázsolta a mélyhûtõbõl a zöld üveget és én elvesztem 😀
Boss néni amikor gratulált, hogy megszereztem a diplomát egy doboz Mozart kuglit meg egy üveg Becherovkát adott. De már csak 1-1 adag van belõle, (egy kupica nekem, egy a páromnak), úgyhogy jókor jött az utánpótlás.
Az az igazság, hogy nem nagyon szoktunk töményet inni, ezért aztán nincs is otthon. Ha belegondolok persze borra meg pezsgõre is elmegy annyi, amennyiért egy üveg normális piát lehet venni, de egyszerre mindig sajnálom kiadni értük a pénzt. Így ha beszerzem, akkor ritkán de olcsóbban 😀 Különben is a nagy kedvencem a Cointreau még mindig sokba kerül. Legutóbb olyan 8000Ft körül láttam valamelyik áruházban.
Ebéd után vagyok, és nemsokára bevetem a hétfõi röviddélutánomat, s megyek Dórikázni. Ezért aztán lazán beszélhetek piáról.

Mamacash jutott ma reggel eszembe, mert azt mondták, Budapest az egyik legpatkánymentesebb fõváros. Végülis igaz lehet, elvégre a metróban itt sose láttam patkányt, bezzeg külföldön!
Persze Mamacash biztos más véleményen van, de gondolom õt éppen senki nem kérdezte ebben az ügyben.

Mit is mondjak, erre most szükségem volt:

I’m The Original Cadbury’s Dairy Milk!

Take the ‘What Cadbury’s Chocolate Are You?’ Test

Még mindig én vagyok az oka annak, hogy nincsen kész ám a blogmotorom. Ugyanis tegnap este szórakozottan ücsörögve a gépünk elõtt, miután befejzetem a WOG pályámat, nem akartam újba kezdeni, viszont nézegettem az Accesst. És akkor kitaláltam, hogy miért is ne valósítsam meg a régóta dédelgetett ötletemet, a receptadatbázisomat. Mert megszállottan gyûjtögetek recepteket, fixa ideám, hogy egyszer majd a háziasszonyok gyöngye leszek, bár egyelõre ugyan vannak izgalmasabb kajáim (Cica férje múltkor teljesen önzetlenül megdícsért a szüleimnek, közölve, hogy nálunk jókat lehet enni), azért még nem nagy a repertoárom. Legszívesebben sütnék, de ismerem magunkat, nemesszü De van alapszakácskönyvem (F. Nagy Angéla), meg rendszeresen veszek magazinokat, egy évig én is gyûjtögettem és lefûztem Laci bácsi mesterkonyháját (azért a mostani kiadásba, ami már A4es méretû, már nem ugrasztanak bele), sõt anno amíg volt, kiloptam Frank Julit a munkahelyi Magyar Hírlapból, majd miután átköltözött, a Népszabadságból. Tegnap este viszont a párom is kihívásnak tekintette, hogy adatbázist csináljunk, ezért aztán elmélyedtünk az Access és a relációk vizsgálatába. Persze most se blogmotor, se receptadatbázis nincs 🙂 Ezért még mindig csak a régi jó dezign van. S HTMLezgetek.

Hmm a blogringen végre el lehet olvasgatni kinek mi a véleménye. Vajon ha rólam valaha nagyon csúnyákat írnak, akkor én azt majd editáltathatom? Vagy kénytelen leszek szembenézni a kíméletlen kritikával.
Szeretnék Suematra lenni, az elsó, etalon nõi blogger, akinek nemcsak a stílusa jó, de LONDONBAN van.
Ha valaki akar, nyugodtan hasonlítson engem Bridget Joneshoz, én aztán nem fogok tiltakozni. Sõõõõõõõõt.

Miket le nem írok ide, miközben a munkahelyemen senki nem tud semmit. Igazából ritkán tudok mit kezdeni az ilyen helyzetekkel, akár én vagyok benne, akár más. Megfogalmazni írásban is nehezen megy, hát még szóban. Vannak gondolatok aztán vagy életre, szóra kelnek, vagy nem. Inkább elterelem mindenféle mással a figyelmemet.
Éppen befejeztem ma reggel a Ya-Yákat. Nagyon jó könyv volt, anya-gyerek kapcsolatról, életre szóló barátságról, nõk közt, a család fontosságáról, de leginkább arról, hogy bármekkora hibákat is követünk el egymással szemben, akár akaratlanul is a szeretet a legfontosabb, mert ha az nem bújik meg valahol tetteinkben, akkor régen rossz a helyzet. Amíg pedig ott van, addig van remény mindenre. Kíváncsi vagyok a filmre, pumpkin alig 1-2 hete felfelé mutató hüvelykujjal jutalmazta. Azt hittem, valamikor novemberben végre itthon is fogják játszani. Még nem adom fel, szeretném inkább moziban megnézni.
Most itt van nálam az elõzmény, a Little Altars Everywhere, azt hiszem bele fogok kezdeni.

Higgyem el, hogy neki így most már jobb. Tényleg az, vasárnap óta mindenképpen. Összetört, darabokra hullott és nem tudták összerakni. Egy szomorú Humpty-Dumpty. Az erõs szervezete, amirõl alig egy hónapja nevetve mondtuk, hogy mindent kibír, túlél minket, feladta, a rengeteg fájdalmat nem tudta elviselni. Láz, tüdõembólia.
Amikor a balesetrõl hallottam, akkor sírtam, nagyon. Hogy milyen állapotba került és kegyetlennek éreztem magam, mert az én fejemben is megfordult, hogy nem lenne e jobb neki, ha megrövidülnének a szenvedései. Sose tudott volna már önállóan éni, és gyûlölte volna azt a helyzetet. Jobban megviselte az agyvérzése utáni kórház és másra utaltság mint az utána következõ 8 év. Mindig önálló, önfejû volt. Nehéz volt kedvelni, szeretni. Magányosan élt, nemcsak amióta özvegy volt, de elõtte is, azt hiszem, örököltem ezt a vonását, de mindig azt reméltem, hogy nem leszek annyira kedvtelen és megkeseredett, mint õ. A betegsége után, aztán meg teljesen elvágta magát az emberektõl. Amennyire várta, hogy amikor felkerültem Pestre hozzá költözök, átmenetileg, amíg nem találok valami más megoldást, annyira szorgalmazta aztán, hogy keressek albérletet. Alig egy hónap múlva. De 5 hónapig bírtuk az egyszobás lakásban. Azóta se akart senkivel együtt élni. Már nem kell. De huszonegy év után most a papával lehet újra.

Tegnap láttam a könyvesboltban, hogy megint kiadták az Aranyesõt. Most már legalább tudom, hogy a fõszereplõt Burián Ágnesnek hívják. Tetszett amit maga Janikovszky Éva írt hozzá fülszövegnek. “Ennek a könyvnek ez a negyedik kiadása. Elõször 1962-ben jelent meg, azóta több mint százötvenezer példányban fogyott el. Amikor értesültem arról, hogy új kiadást tervez a Móra Kiadó, természetesen újra elolvastam a több mint negyven éves írást. S ahogy elmerültem Burián Ágnes – már-már általam is elfeledett – történetébe, egyszerre rádöbbentem: én a mai olvasó szemével nézve tulajdonképpen történelmi regényt tartok a kezemben. Pedig, amikor írtam, még “mai tárgyú” volt. Negyven év nagy idõ. Mennyi minden változott azóta körülöttünk. Az akkori Budapesten még villamos járt a Rákóczi úton, másutt volt a HÉV végállomása, nem épült még meg a metró, kevés családnak volt autója, televíziója, nem ismertük a videót, a komputert, az internetet, a mobiltelefont, nem jártunk diszkóba, és a fiatalok nem küldözgettek egymásnak SMS-eket. De vajon belül is mások voltunk? Másképp szerettünk, örültünk, bánkódtunk, szégyenkeztünk, lázadoztunk, csalódtunk, álmodoztunk? Másképp kerestünk barátokat, másképp éreztünk féltékenységet, szánalmat, megbánást? Mindezt a mai olvasónak kell eldöntenie. Aki elolvasta Burián Ágnes tizenkilenc éves pesti lány történetét, talán kicsit más szemmel nézi majd a mai idõsebb generációt. Talán meglátja saját nagyszüleiben vagy az utcán szembejövõ hatvanas nénikben a hajdani szõke, barna, fekete lányokat, akik éppen úgy voltak fiatalok, mint most õ. S talán kicsit magára ismer bennük. Ennek örülnék.” Janikovszky Éva

Naívan úgy képzeltem, hogy hosszabb ebédidõt kivéve, lelátogathatom a kedvenc antikváriumjaimat, mert csak villamosoznom meg metróznom kell. Különben is, napközben már nincs az a nagy tömeg, fél 12 és 1 között akadnak nyugisabb pillanatok is, amikor nem kell tülekedni, hozzáférek a könyvespolcokhoz stb.
Természetesen a Nyugatinál baleset volt, a villamosok nem mentek, úgyhogy gyalogoltam a Jászaitól az Oktogonig. Meleg van, tényleg tavasz. Ráadásul nem volt semmi olyan könyv ott, ahova sikerült eljutnom, ami éppen érdekelt volna.

Na már nem titok a terhesség. De szegényke veszélyeztetettnek tûnik. Remélem, csak az elején, és csak azért, mert a teste nem volt felkészülve a babára. Aztán majd jól lesz. Sok gyereket szeretne, szóval bármennyi bajom is volt vele eleinte, amíg rá nem jöttem, hogy csak más világ a csaj, és annál többet amit ad, ha megszakad se tud, a figyelmetlen önzés pedig vele született… azóta nem idegelem miatta magam 🙂

Mivel október végén eszembe jutott Angus Deayton, utánanéztem, mi is van vele. Hát megtudtam sok érdekeset. Most éppen kirúgta a BBC, mert valami korábbi barátnõje leleplezte a hálószobatitkait. Sokáig húzódott, hogy maradjon e õ a mûsorvezetõ, vagy sem. Egyelõre átmenetileg a leggyengébb láncszemes Anne Robinson vette át a helyit. Persze a fanok szerint Angust nem lehet pótolni. Anno az tetszett benne, hogy olyannak képzeltem a fiatal John Cleeset amilyen Angus volt. Azért ezeket a botrányos dolgokat nem néztem volna ki belõle 😀 Abszolút hidegvérû ango gentlemannek hittem.
Amikor elindult a Heti Hetes, sõt elõtte amikor a német RTLen láttam hasonló mûsort, természetesen azonnal a “Have I got news for you?” ugrott be. Angliából van egy videókazim is egy válogatással, búcsúajándék volt, akárcsak Wallace-ék.

Hétfõn természetesen halálra dolgoztam magam, hogy ne kelljen másra gondolni. Utolsó elõtti simítások. Kicsit felhúztam persze magam, mert Köcsög és SZS nem szóltak, hogy az anyagukat mikor adták le a fénymásolóba, így utolsó pillanatban még ötven példány jegyzet fénymásolásáról és összefûzésérõl is nekem kellett gondoskodni.
Meg persze újabb hibák és kérdések merültek fel amiket csak én javíthattam. De akkor jó volt. Merõ idegszálként múködtem, lekötöttem magam, nem értem rá semmire, legalábbis gondolkodni nem
Este hazeérve vacsora várt és korai pihenés.
Kedden délelõtt még folytatódott ez a feszített idegállapot. Talán fokozottabban paráztam. Párom nagy derültségére.
Az elõadásom aztán jól sikerült, a kezdeti bizonytalanság után nagyon belejöttem. A bizonytalanságot állítólag alig lehetett észrevenni.
Kaptam ajánlatot, elcsábításra. Dagadt a májam.

Aztán volt kaja, pia, bor
Meg siker. A visszhang persze majd ma várható

Estére kiütöttem magam újra

Boss néni megszavazott a közremûködõknek 1-1 szabadnapot. Kiemelve, hogy a 3 sztár, Köcsög, SZS és szerény személyem kettõt is kaphat.

Egyébként hogy picsogjak tovább, Köcsög a kisujját se mozdította a rendezvény sikeréért. Csupán elvonult a. az irodájába, b szabadságra, megírta az elõadását, úgy kellett felhívnunk hogy megkérdezzük milyen stílusban dolgozott, hogy legalább a pptnk egyforma legyen, és külön hordozható mikorofont kért magának. Aztán nem vegyült el a szakmai és egyéb közgebe, viszont a legkorábban hazament.
SZS eléggé kitette a lelkit, én megfelelõ mértékben voltam csesztetve, viszont kaptam dícséretet, külsõsöktõl is.

De Köcsög … szóval nem tudom, hogy például a tegnapi teljesítményünket is boss néni nem látta, mennyire mutatta, hogy ki az, aki ér valami normálist.
Az ajánlatot egyelõre elteszem talonba. Elvileg tavasszal derül majd ki, hogy lesz e lehet e belõlem valami más. Kaphatnék egy normális abb fizetést. Ha nem, akkor majd elõszedem a névjegykártyát 😀

Tegnap este a nagymamámat elütötte egy busz.

Minden évben elhatározom, hogy rendes leszek és idõben elkezdek készülni az ünnepekre. Igaz, ajándékokat decemberig nem tudok vásárolni, merhogy akkor áll mindig házhoz a nagyobb lóvé, de legalább körülnézek, ne adj isten kreatívkodok valamit, kipróbálok sütireceptet, esetleg mézeskalácsot csinálok. Vagy csak egy adventi koszorút. De biztos hogy valami oknál fogva ez elmarad.

Nos tegnap este párom segítségével elkészítettük az elõadásom anyagát. Délutánra teljesen fel voltam pörögve, egyszerûen képtelen voltam egy helyben ülni, nekiállni az egésznek. Nem tudtam hol megfogni. Közben pedig állandóan volt valami egyéb munkám, amivel inkább kellett foglalkozni. Szóval teljesen ideg voltam, meg felspannolva. Erre jött a kedves, elõbb elzavart, hogy higgadjak le, foglaljam el magam valami mással, majd szépen leültetett, kézen fogott és segített. Háromóra alatt, nyolcig elkészültünk. Cserébe meghívtam egy gyros tálra hazafelé (legalább nem kellett otthon fõzni). A félszáraz pezsgõt pedig õ vette 🙂

Elõadáson voltunk, az egyik számítógéplaborban, ahol iszonyú szörnyû fekete Dell gépek voltak. Tiszta depressziós lennék tõle, ha az én PCm volna ilyen. Mondtam is Boss néninek, hogy tiltakozzon kézzel lábbal, ha az infósok hardverfelújítás címen nekünk is azt akarnak adni (legutóbb a pénzügyön cseréltek le minden PCt hollószínûre). Mire mondta is, hogy ez nem kérdés. Szerintem a Dell nálunk helyezi el azokat a gépeit, amik nem kellenek a normális, egyéni vásárlóknak, viszont nagy cégeknek kedvezménnyel el lehet sózni. Mindenki jóljár. Delléknek ürül a raktáruk, itt meg olcsóbb gépek lesznek.