November hetedikén mindig elkap a nosztalgia. Amikor úttörõként még ünnepeltünk. A vidéki mozi színpadán bár nem voltam énekkaros, de orosz szakkörös és tudtam a Nyírfácska szövegét szólóznom kellett 😀 Aztán gimiben már csak kulturális vetélkedõ volt, nem is annyira Szovjetes, viszont második helyezettként csapatunk (a nagy szó az volt, hogy elsõ vagy második osztályosként megvertük a felsõbb évfolyamokat – pontosan csak akkor tudnám megmondani, ha otthon lennék és fellapoznám az adott év naplóját) orosz lemezeket kapott, mindenféle operákkal és komolyzenei felvételekkel, amiket Moszkvából hozhattak az oda tanulmányi kirándulásra járó orosztanárok. Mondhatom jobbam örültünk a plusszként járó tortának. A lemezeket én, mint csapatvezetõ vittem haza, még mindig megvannak.
Lenin lámpácskái, amit alsósként valami ünnepélyre kaptam, aztán ugye mire már gimiben negyedikesek lettünk, benne volt a történelemkönyvben a sztori, hogy amikor Moszkva villamoshálózatát mutatták be a 20as években a vezérkarnak egy térképen, amelyen lámpácskák voltak, az egész város sötétbe borult.

Húúúúú hogy tegnap mennyit szívtam azzal, hogy a nyáron nagy hisztik közepette összehozott hompédzsünkbe újabb oldalakat tegyek be. Már tisztára elfelejtettem a fájlstruktúráimat, s mivel a párom írta a scripteket, azoknak a felépítését nem ismertem. Tegnapig, amikor is kénytelen voltam beleírogatni a kiegészítéseket. Na de megküzdöttem a feladattal, már készen vannak az alapok, innen már csak néhány replace-t kell eszözölnöm, s akár azt is kijelenthetem, hogy készen vagyok.
Reggel szállingózott a hó. De a legnagyobb élmény nem is ez volt, hanem hogy végre az újsságosnál levették a bódé teljes oldalát beborító Penthouse címlapot, mindenki nagy megkönyebbülésére.

Most már teljesen tuti, hogy a sarki étterem nagyon menõ. Tegnap este hazafelé láttam, hogy a Friderikusz is ott kajált.
Na és íme a www.becherovka.hu. Ha V. legközelebb hazalátogat Prágába, majd kell kérni, hogy hozzon egy adagot.

Mielõtt hazament volna, beállított hozzám SZS és megmondta, mitõl volt annyira felhúzva és negativ ma délelõtt. Méghozzá attól, hogy míg õ itt szervezget, addig a Köcsög még véletlenül se segített, és elõáll azzal, hogy neki már megvan az elõadásához az anyag, amit egyéb kisebb beosztottakkal kerestetett ki! Jah akkor már értem, hogy miért is volt olyan negatív. Megvígasztaltam, mi kezdjük az elõadást, majd mink jók leszünk, õ meg a végén halálra untatja a lankadó közönséget.

Na megvolt ma a jövõ keddel kapcsolatos megbeszélés. Hát az SZS abszolút negatív volt. Mivel volt egy két hülye ötlete, ami le lett szavazva, aztán meg mások jobbal álltak elõ a végén már semmire se volt hajlandó. Csak ült sértõdötten. Modnta, hogy nem ért rá semmire, mivel a meghívókat címezte és küldte ki az elmúlt napokban. Erre Boss néni nagyon finoman közölte vele, hogy nem egyedül csinálta a dolgot és hogy ez is szükséges. Különben ki látogatna el hozzánk erre a csilivili bemutatóra. Na aztán Köcsög kollega már abszolút felkészülten jelent meg, épphogy nincs még kész az elõadása, és elõjött az ötlettel, hogy PowerPointban kéne készíteni az elõadast, mert akkor abból már van szóróanyag is, stb. szerintem szintén felkapta a vizet. Azt mondta, hogy akkor csalunk. De, érveltem én, az internet, pláne délutáni fõmûszakban eléggé ingatag dolog ahhoz, hogy 100%al rá lehessen támaszkodni. Jobb a Slide show, megbízható. Nem véletlenül csinálják a külföldiek is így. Hát innentõl aztán semmi konstruktivitás nem volt. Úgyhogy Köcsöggel mi megbeszéltük hogy legyen, javasoltam egy fõpróbát, hogy összenézzük az anyagainkat, nem fedik e át egymást, kijavíthatjuk a másikat, stb. Na erre már leírhatatlan pofát vágott.
Biztos most úgy érzi, õ a mártír, de hát meg volt mondva, a szervezés az õ feladata, elvégre ez a munkaköre, és ide tartozik a sok hülyeség, mint pl a borítékolás 😀
Na, mondtam én, hogy lesz itt egy csomó rinya 😀 Bár én egyelõre oké vagyok, fél kézzel elvégezhetõ mégis marha látványos feladataim akadtak:D Mer az élet szép

Visszafelé a vonaton össszefutottam két osztálytársammal is. Ebbõl B. volt a barátnõm, de amióta szétköltöztünk, illetve én össze a párommal, ritkultak a találkozások, beszélgetések. Azért nagyon klassz érzés, hogy gond nélkül végigdumáltuk a 3 órás utat pestig. Majdnem hasonló cipõben járunk. õk is a lakásvásárlást fontolgatják, merthogy sokkal felemelõbb érzés a havi x összeget a saját fedélre fordítani, mint más pénztárcájába nyomni. Mivel jóval elõbbrre tart az érdeklõdésben és helyzetfelderítésben, lesz kihez fordulni.
Délutáni programom pedig megyünk a hugommal meg Dórival és meglátogatjuk A.t meg a kisfiát.

Hossszú 7végén Pesttől és nettől távol leszek. Irány haza, anyunak úgyis ma van a szülinapja. Mindenkit csókoltatok, hétfőtől, mivel a nagy nagy bemutatóra készülődik a társaság, tuti lesz egy csomó rinyálni valóm.

Tegnap vetettem egy pillantást a Story magazin címlapjára, és elgondolkoztam azon, hogy Stahl Judit már hányszor ment férjhez, s most, hogy a tévében egyelőre pihenőlistán van, de azért valami hírverés kell neki, mert nem elég a Nőklapjában futó sorozata, nehogy elfeledje ot a jónép, mert az tévénéző bizony hálátlan. Ezek után vele álmodtam. Álmomban tévéműsorban szerepelt Stahl Judit, ahol a friss házasságáról faggatták, de a riport nem vezetett sehova, ugyanis a csajról kiderült hogy matt részeg. Összeomlott és bőgött. Hirtelen vágás, hogy igen, pár hónappal ezelőtt nézett így ki, de azóta bizony összeszedte magát és újra a régi. Még alkoholelvonókúrán is járt. Szóval a nem tévénézés visszavágott álom formájában.
Az viszont már kész szerencse, hogy nem álmodtam a Penthouse címlapjával, ami kinagyítva állandóan szembenéz velem az újságos oldaláról. Brrrr. Magyarázhatnak akármit is, ezek után ki hisz abban, hogy Fanny nem valami becsvágyas hátsószándékából ment hozzá Faludyhoz. De erről nem is akarok írni, mert még gondolni is rossz rá. BRRRR

Tegnap megtudtam, hogy tényleg nem fenyegetés, de esetleg jön a BSA a céghez és lesznek ellenőrzések. Úgyhogy le kellett takarítanom mindenféle illegális cuccot a gépemről. Mivel a blog motorom még mindig nincs kész, valamint a bloggerrel továbbra se vagyok beszélő viszonyban, kénytelen vagyok a Dreamweaveremet használni. Remélem nem pakol felesleges kódokat bele, mer akko meg marad a Worldpad, mer még mindig jobb mint a semmi. Megérdeklődöm hogy pontosan mikor is várhatók az irgum burgum bácsik, és ahogy leléptek visszapakolom a régi jól bevált cuccost.

A nyolcvanas évek közepén nagyon sok pénznek tűnt az a 70 forint, ezért aztán rengetegszer visszatettem a könyvesboltban a Halkirályno és a kommandót. Aztán kölcsönbe kaptam egy osztálytársamtól, vagyis az apukájától kunyiztam el. Majd A Halál zsoldjábant nyúltam le a nagybátyámtól. De lehet, hogy fordítva volt. A lenyúlás viszont tuti, máig nem adtam vissza neki, szerintem nem is emlékszik, hogy neki valaha volt valami ilyenje. Nem is igyekszem emlékeztetni rá.
Na de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy akkor estem szerelembe Fable-lel. Sőt, jómagam is írogattam erősen rá hasonlító stílusban regényeket (bár sose lettek többek elbeszélésnél illetve sose lettek befejezve). Szóval minden regényének a Kommandó kivételével megvan az első kiadása (itt szeretnék köszönetet mondani titkos szponzoromnak, a nagybátyámnak) Az elmúlt néhány évben azonban, bár rendszeresen még mindig megveszem és olvasom, kezdett apadni a rajongásom. Talán a Tűzvarázzsal kezdődött a dolog, akkor még azért mert nem bírtam megemészteni, hogy a 30as évei közepén, ne adj isten a végén járó csaj két hét alatt újra atomjó nő lett attól, hogy lelátogatott az edzőterembe. Míg a Kriplikommandót bármikor újra tudom olvasni, a Vészbejáratot elég volt 1x. A Tündértánc fantasy része teljesen mesésre sikeredett, méltó folytatása az Álomhajszának, de a filmforgatástól a kezdetektől felállt a szőr a hátamon. Persze mindenki változik, ő is. Már nem ír úgy és olyat, mint először. Még mindig megvan a stílusa, amit szeretek, csak néha túlspirázza, és olyankor erőltetettnek érzem a nyelvi virtualitását.
Számos problémám látszik körvonalazódni a legújabb Fable mű, az Ezüstegér kapcsán is, bár mégcsak alig a felinél tartok, így igazából nagy véleménnyel nem lehetek a regényről, de…
Lehet hogy már csak nosztalgikus ragaszkodás miatt veszem, olvasom őt. De mindig azt várom, mint az elején tizenéves fejjel, hogy elvarázsol és ad valami újat, megfog mint kevesen tették. Még nem tudom a magyarázatot. De kitartok.

Tegnap nagy megbeszélés volt, arról, hogy mi történjék a mi részlegünkön. Jelen volt SZS (mint külsős megfigyelő, és főnéni helyettes, mer egyébként sok köze nincs a részlegünkhöz), Köcsög, Főnéni, Mentorom. Ma megkaptuk a Köcsög által összeállított tervet. Vagyis a tervet megbeszélték ők együtt. Köcsög csak egy szép kis doksit írt róla. Na áttanulmányoztam. Hát egyelőre nem tűnik úgy hogy rendszeradminisztrátori teendőimre való tekintettel levenne bárki is bármit a vállamról. Sőt. Jön egy új srác, akit a szárnyaim alá kell venni, betanítani, ellenőrizni a munkáját.
Azért végigolvasgattam a doksit, mert arra is kíváncsi voltam, hogy Köcsögnek mi lesz a feladata. Na a neve csak a doksi elején szerepel, mint felelősnek. Aztán semmi más feladata nincs. Pedig még főnéni magára is kiosztott dolgokat. Kevesen vagyunk, páran halálra dolgozzuk magunkat, de ő valahogy mindig meg tudja úszni. Már figyeltem a technikáját. De nem értem. Nekem nem jött még össze.
Ott ül mítingeken, nagyon ritkán van kiváló ötlete, memókat viszont kiválóan ír, meg titkárnői teendoket ellát és valahogy úgy lesz vége a megbeszélésnek, hogy ő nem kap semmi plusz munkát. És még mindig nem tudom igazán mi a dolga. Jah és mennyivel többet is keres, mint én! Megfejthetetlen.

Legutóbb mikor otthon jártam sokmindenféle nosztalgikus okból feltúrtam a fiókomat, mert emberkéknek ígérgettem régi cikkeket, írásokat, újságokat, konyveket fényképeket stb. (amiket a fiókom rejteget) Megtaláltam egy régi talán Kazinczy versenyen felolvasott novellát is. Aminek rögtön megörültem, mert kábé két éve ígértem valakinek. De soha nem találtam meg egyetlen Singer novelláskötetben sem, és a neten is hiába kerestem a teljes szöveget. Mivel még írógéppel volt bepötyögve, doksit készítettem belőle, s mert úgyis éppen aktuális, hát megosztásra is elkészítettem. Aki szépet akar ovlasni, az itt megteheti.

Persze nem lettem kitagadva. A nagymamám az a fajta, aki makacs és születésemkor elhatározta, hogy márpedig én leszek a kedvenc unokája. Ugyan rajtam kívül van még neki négy és néha bizony kiestem a pixisbol és hát az ő állapota is sokat változott, azért én még mindig maradtam neki a legelső unoka. Ebben soha senkinek nem sikerült leköröznie. Úgyhogy tudomást se vett az elmúlt időszakról. Pedig …

Most pedig kiszólunk a közönséghez:

Ha valaki rendszeres olvasóm és úgy érzi, hogy hagytam elvarratlan szálakat olyan eseményekrol, amelyek folytatása esetleg magyarázatra szorult, nyugodtan szóljon. Mert én ugye magamnak írom ide a dolgokat és saját szememben egész értelmesnek és olvashatónak tűnik, meg úgyis tudom késobb is visszaolvasva, hogy kiről és miről meg miért volt szó. De hátha van aki nem (merthogy nem ismer, nem tud a napi IRL körúlményeimről) Bár szerintem elég egyértelmű, hogy anyósjelölt választási sikereiről azért nem írtam, mert nem voltak. (na egy szál elvarrva)

Ma végre lezártam az egyetemet, megkaptam a betétlapomat, kijavítva, a szakdolgozatom másodpéldányát és az indexemet. Kész, vége, most megint nem tanulok. Hiányzik. Igazából annyira akartam ezt, amikor elkezdődött, és aztán elég nagy csalódást okozott, mert a várthoz képest kevesebbet kellett tenni, de azért akadtak klassz emberek, előasások, témák. Most megint pangok. Mivel elvileg kicsit más beosztásba kéne kerülnöm hamarosan, ezért aztán nekiállok és utánanézek akad e valahol valami ilyenre felkészítő hely. Ha igen, akkor a Boss néni támogat. Na és miért ne tanulmányiszerződgessek megint, elvégre csak a szabadnapok miatt kaptam baszogatást, merthogy nekem milyen sok járt. Ami nem igaz, de azért ennyit még 1x dalolva kibírok, főleg, ha kapok valami újabb papírt érte, amit akár hasznosítani is lehet. De főleg pízre beváltani.

A hétvége előreláthatólag családi körben fog eltelni. Anyuék jönnek fel, hogy lelátogassuk a nagyapám sírját. Jelenés lesz a nagymamánál és a nagybátyámnál is. Az előbbitől tartok, mert az elmúlt egy évben nagyon rossz unoka voltam. Erről nem is akarok írni, meg gondolni se rá, mert nincs mentség. Holnap kiderül, kitagadnak e.
Vasárnap pedig valószínűleg a nagybátyámékhoz megyünk ebédelni. Ott aztán lesz minden, finom kaja és pia, ami így hó végén extra spórolást jelent. Anyuék is hoznak befőtteket és még mindig van a múlt péntek éjszakai TESCOs bevásárlásból.

Tegnap megint moziba mentünk, úgy látszik, hogy ez egy ilyen hét volt, hogy egy csomó mindent megnéztünk. Most a Tűz birodalma volt soron. Nah azért azt el kell ismerni, hogy a Van Zant alakító Matthew McConaughey az előre várthoz képest nemcsak az izmait mutogatta, bár azokból is növesztett egy adagot magának, de abszolút hihetően játszotta az őrület határán egyensúlyozó megszállott katonát. Komolyan, még a szeme is vérben forgott. De a sárkányokat, legalábbis a nagy látványukat, meg London leégetését, ami oly szép volt a plakáton, na azt kispórolták. És logikai buktatók is tömegivel voltak. De azért látni kellett.

Nah a Velvet bekerült a HVG top 5 női szájtja közé 😀

Ebédre találtam a kajás fiókomban (a sarki CBAban mindig veszek az akciós zacskóslevesekből kínai tésztákból, kekszekbol) egy Carbonara szószos tésztát, ami ugyan szeptember 30án elhagyta a szavatosságát (csak addig volt nála megőrzésen) de azért ehető volt, főleg hogy feljavítottam a kolleganőm által hátrahagyott fűszerekből.
A főzésnek az egyik legtitokzatosabb dolga számomra a rántás. Ez most onnan jutott eszembe, hogy tegnap megint babfőzelék kísérletet hajtottam végre. Sajnos nincs teljesen kezdő szakácskönyvem, de szerintem nekem az se segítene, mert még sehol se olvastam, hogy kell kinéznie a rántásnak amikor az olaj meg a liszt zsemlésre pirul. Milyen legyen az álllaga? Aztán meg ellentmondó hírek vannak arról is, hogy utána hogyan tudom süríteni a cuccost… Mert az még sose igazán sikerült. Egyedül a Cica féle parajkrémmel boldogulok, mert ahhoz ő talált ki valami egyszerűsített rántásmódszert, amitől a fagyasztott spenótból tényleg szinte villámgyorsan lehet főzeléket rettyinteni.

Tegnap elmentünk moziba és megnéztük a Bourne rejtélyt. A film sztárja persze nem Matt Damon volt, hanem a MINI. Ráadásul a régi, szóval ha a régi félig lerobbant kis autócska ilyenekre képes (téli út Svájcból Párizsig meg se kottyan, nem is beszélve egy haláli autósüldözésről) mit tudhat az új. Szóval továbbra is a Number 1 autó.
Egyébként a film meglepően jó volt. Igaz a párom, akinek nemrég nyomtam a kezébe a regényt, hogy olvassa el, mert jó vastag és elég izgalmas ahhoz, hogy metrózás közben lekösse, felhánytorgatta, hogy a regényben több csavar volt. De hát amikor az eredeti íródott, meg a tévéfilm volt akkor még javában a világ legizgalmasabb alakja Carlos volt, a Sakál, de ez mára már nem igazán aktuális, ezért másra gyúrtak rá. Különben Matt Damon azért jobb volt mint a Chamberlain, bár karatézni nem tanulhatott meg nagyon, de marha ügyes vágásokkal bizonyították és szinte hihetővé tették, hogy igen ő aztán egy hiper szuper pasek (két hét alatt felépült 2 hátlövésből, szóval nem sámli a srác).
Jah és összehasonlítva a TriplaXszel, na ennek a filmnek legalább volt sztorija. Semmi nagy bumm, hihetetlen akciók (rohadtul untam a lavinás jelenetet). Azt hiszem, ennyi volt az akciófilmekböl már megint egy időre. Sajnos mivel én elsősorban a mainstream filmeket nézegetem, nem soxor akad az ember olyan gyöngyszemre mint a Tennenbaum.

A. azt mondta, 23kor mentek be és 35kor már a bíróságon kívül voltak. Végülis az elmúlt egy év volt a lehetetlenül nehéz neki. Azok után ez a mai alkalom már csak a lezárás volt és megkönnyebbülés.

A mai nap jóhírét szeretném megköszönni EgoBarbienak. Azt hittem, Nick Parkék megint egész estés filmen dolgoznak, de kész szerencse, hogy kis kedvenceimet nem felejtették el. Bébisintér koromban ismerkedtem meg a két jóbaráttal, és persze teljesen oda voltam értük (meg Angus Deaytonért, de ezt már kihevertem :D)
És a család születésnapomra a Tescóból Wallace és Gromitos tortát rendelt.
A búcsú ajándékom pedig, ez az óra volt, amire még mindig ébredek 😀
Azt hiszem, este megnézem a Csibefutamot 😀