Az első komoly torokfájásos betegséggel nyűglődünk. Babszem nem nagyon akart enni meg inni, mert akkor fájt a torka. Aztán tegnap este már a pocija is, mert éhes volt szegény.

Végül ma már evett egy közel normális adagnak számító húslevest kis hússal és egész sok sárgarépával, sőt utána teát is rendesen ivott. De azért láthatóan nem olyan szép kerek a képe, mint az alábbi fényképen.

Augusztus 19. dátummal kaptam az igazolást a doktornőtől, hogy 24-től, hétfőtől egészséges gyereket vihetek a bölcsibe. Babszemet egész nyáron messzire kerülte mindenféle betegség, nem számítva a túlvakart csípéseket.

Erre szombat hajnalra belázasodott és tegnap még 38,9 is volt a hőmérséklete, végigzokogott egy hűtőfürdőt is. Éjszaka többet költözködtünk mint bármely vándormadár (hol a helyén akart aludni velem, hol egyedül, hol közöttünk az apjával, sőt még WCre is kivitette magát pisilni, s míg szombatra virradóra kétszer is sikerült biliznie, ma hajnalban már nem volt semmi, csak kirándulás a mellékhelységbe). Úgyhogy ma nem mentünk párom keresztanyjának 60, születésnapjára és holnap bölcsibe se viszem a csemetét.

Egyébként tuti a szomszéd gyerekektől kapta el a vírust, ugyanis a kisfiú ott beteg volt korábban és tegnap a kislány anyukája is mondta, hogy Pannikájának kapar a torka. Szóval örülgettem itt, hogy a nagyiéknál is van találka kortársakkal, csak nem vettem figyelembe, hogy Babszem esetleg még nem immunis az alföldi vírusokra.

Annak idején, amikor a Lövőház utcában volt az albérletünk a folyosó első lakásában lakott a büdös bácsi. Ritkán lehetett látni, csak szagolni. De az valami félelmetesen hányingerkeltő volt. Néha, ha a gyomrunk engedte, elfilóztunk azon, vajon mitől ilyen iszonyú a szag? Nincs fürdőszobája, mosdója, WCje és egy vödröt használ? Esetleg műanyag hordót amit sose ürít? Extrémsport volt, hogy a 3. emelet utolsó lépcsőfordulója előtt kellett mély levegőt venni, aztán még 3 ajtóig nem szabadott kiengedni. De ennek már vagy 8 éve. Meg amúgy is, már akkor legalább 60 éves volt az ember, szóval nem lehetett ő az, akit most megtaláltak. Annál büdösebb lett volna.

Tegnap elmentünk vásárolgatni. Először is már egy ideje kitaláltuk, hogy az alattunk lakó mintájára kifessük a folyosónkat. Mégiscsak szebb lesz sárgán, mint a sötétszürke fal. Úgyhogy elsősorban ehhez vettünk festéket. Az akciót mindenképp akkor akarjuk megejteni, amikor Babszem itthon van, mert ő is élvezni fogja, hogy festhet. Aztán meg kinéztük ugye, hogy kb. milyen ágyat szeretnénk venni a gyereknek. De csak az interneten, mint ahogy a bele passzoló matracok után is csak ott keresgéltünk. S hát ezeket bizony élőben is látni kell. Úgyhogy a nagy bútorboltokat jártuk és ráfeküdtünk egy csomó matracra. Kiderült, hogy az eredetileg kinézett ágy nem olyan magas, mint gondoltuk, hogy nem feltétlenül Cardo matracot kell venni a gyereknek, viszont magunknak még mindig azt vennénk, igaz most már kicsit több extrával.

Végül még szaunázni is voltunk, este pedig vasalás közben megnéztem az Ausztráliát. Ami igazán nekem való film. Egyébként is, amiben Hugh Jackman van, az többnyire nekem való.

Közben gyermekünk a nagyiéknál éppen állatkerben volt, bár vidámparkba indultak, de mint kiderült Nyíregyházán már nincs vidámpark. Közben kezd egyre jobb viszonyban lenni a kutyával is, már lehetnek mind a ketten egyszerre kint az udvaron. Na és persze nagyon vár minket, tudja, hogy 20-án megyünk.

Az egy dolog, hogy Babszem sokáig szeretett játszani a Lego vonatjával, ami elemmel működött. Kedvence volt, hogy a vonatot elindította, az bement a sarokba a franciaágy alá, ő meg utána ment. Egy időben mindenhová vinnünk kellett a vonatot (bonat) magunkkal. Aztán ez elmaradt, viszont jött a Thomas mánia. A mesék, könyvből. Néha látott pár filmet is, de az annyira nem kötötte le. 

Majd ugye elvittük vonattal mozizni. Aztán amikor júliusban Tiszavasváriban volt, vonatozott kicsit két állomás között. Majd a múlt héten anyuék elvitték őket Kaszópusztára a kisvasúthoz. Az is tetszett neki.  Aztán meg ugye készítettük fel, hogy vonattal utazik a nagyival Tiszavasváriba.

Tegnap azonban annyira mégse volt elragadtatva a vonatúttól. Nem tiltakozott, nekünk még örömmel integetett, de nem rohangászott a kocsiban, inkább csak a nagyi ölében ücsörgött, beszélt, mesét olvastatott, játszott, de még inkább a pisit is visszatartotta és csak leszállás után intézte el a kisdolgát, mert nagyon nem tetszett neki a mozgó wc. Pedig IC-vel utaztak, külön helyjeggyel stb. mégis a vonatszeretet megmarad talán a mese és a mozdonyok címén.

Mondjuk mi is megbeszéltük, hogy de jó, hogy egy ideje nem járunk a vasúttal. Először is volt egy affér a Keleti parkolójában buszokkal, amelyek 5 helyet elfoglaltak, nem volt megállni hely, az ember végül leparkolt, nem érdekelve őt, hogy akkor most a lengyel turisták ki tudnak-e állni vagy se, de eléggé felhúzta magát ezen. Aztán meg 4x kellett megmutatni a jegyünket, amíg átértünk a peron egyik oldaláról a másikra a vonathoz. Természetesen 15 percet késett végül az IC.

Stockholm után amúgy levittük Babszemet Kanizsára anyuékhoz, ahol egy hetet maradt. Nélkülünk mondjuk csak 5 napot, mert vasárnap eljöttünk és pénteken mentünk vissza. Unokatestvérei ott voltak, úgyhogy igazán jó dolga volt. Ráadásul ráérzett a játszóházak ízére. Hétvégén nekünk is 3x kellett Kölyökparkba vinni, mert ott volt golyóvezetős asztal, amivel sokat bír játszani. Mondjuk a végére azért már összeszedte ahhoz is a bátorságát, hogy felmásszon dolgokra, ugráljon és csúszdázzon, de vissza-visszatért a golyókhoz. Fenn is ragadt az egyik trapézon, mert hiába intette az apja is, hogy ne menjen oda fel, meg előző nap az Eszti is ott bőgött és le kellett hozni. Na ezt eljátszotta ő is.

Most otthon van, holnap vonattal utazik a nagymamához, ahova a hosszú hétvégén követjük, s utána bizony ismét jöhetnek a rendes hétköznapok, azaz vissza a bölcsibe.

Tegnap este végre megnéztük a Nem kellesz eléggét. Vagyis inkább csak én néztem, a párom feltűnően olvasott és hangosan fanyalgott, hogy mennyit bénáznak benne a csajok. Én megörültem, amikor a Some kind of wonderful-t idézgették benne, mert nekem az volt a kedvenc John Hughes filmem. Először egy Bravo-ban volt benne képregényként a sztori, ami nagyon szimpatikus volt. Főleg a főszereplők tetsztettek: a fiús Watts és az igazi nő Amanda. A srácért (Eric Stolz játszotta) kevésbé voltam oda, viszont Mary Stuart Masterson meg Lea Thompson nagy kedvenceim lettek. Szerintem mire itthon is játszották a filmet Valami kis szerelem címmel már sikerült nemcsak alámondásos videón de talán már az ORF1-en is többször megnézni. Meg azóta biztos nem kötne le.

Filmezés után még körbenéztem a blogokon. Akkor láttam, hogy elhunyt a rendező John Hughes.  Az embernek úgy tudtam legjobban elmagyarázni, hogy a Dogmában miatta kötött ki Jay és Silent Bob a Wisconsin állam beli McHenryben.

Szóval tényleg igazán jó tinifilmek voltak mögötte, és még a Home Alone is megbocsátható… RIP.

Tegnap találkoztunk párom unokatestvérének lányával, aki feljött Pestre látogatóba. Ő a Twilightot hozta magával, a filmet, hogy nézze meg a keresztanyja, meg már persze szinte kívülről fújja a könyvet, ír is hozzá hasonló regényt, könyvesboltban bevásárolta a folytatásokat, a hozzá hasonló köteteket. Bár mondtam, szerintem az Inni és élni hagyni bármennyire is jó, nem 12 éveseknek való.

Persze legalább olvas, meg ír, ami ahhoz képest, hogy családjában ez annyira nem divat, sőt, igazán dicsérendő.  Tudomásul kell venni: a vámpírok a tiniket is meghódították.

Biztos, hogy a génekben vannak előre telepített dolgok, amik függetlenek mindenféle családi örökségtől és az, hogy a lányok egyből tudják, mit kell kezdeni a babákkal a fiúk meg elsőre rácuppannak az autókra, nem lehet véletlen. Én eddig simán abban a tudatban éltem, hogy gyermekem mentes a direkt fiús dolgoktól, de legalábbis semmi őrület nem ragadta még el. Többszöri nekifutásra szeretett bele a mozdonyos mesébe, igaz, azóta az összes meglévő történetet kívülről fújja, ám amióta elkezdte figyelgetni a buszokon lévő hirdetéseket (laptopos, nem laptopos, kis laptopos, nagy laptopos) kinyílt a szeme az autókra is. Már itthon kérdezgette, hogy melyik autó milyen, de Stockholmban vagy két nap alatt megtanult mindent. Még azt is tudta, hogy milyen autók szoktak a húgomék előtt parkolni és reggel amikor kijöttünk a lépcsőházból, elsorolta, hogy mi hiányzik. A buszmegálló felé még volt egy kis utca parkoló autókkal ahol szintén feltűnt, ha valamelyik Volvo nem állt a helyén. Úgyhogy messziről megmondja a kocsikról az embléma alapján, hogy milyen márka. A Toyoták bármelyike mondjuk Toyota Corolla, függetlenül attól, hogy tudja, nekünk Carinánk van. Ugyanígya Lada az Lada Samara, az Opel az csak Opel Astra, s még hozzá teszi, hogy olyan van a Feri papának, illetve, hogy Opel sosem kop el. A Lexust Jesszusnak ejti és ha valamit nem ismer még, arra azt mondja, Saab. Mert ugye főleg Stockholmban szivacsolta magába autós tudását.

Eszméletlen, hogy milyen rövid idő alatt mennyi minden fér a kis fejébe és azt mennyire helyesen tudja alkalmazni.

Tudom, nem tökéletes, csak valami aktuálisat szerettem volna ide:

Ma este még össze kell írni, mi az amit kedden el kell intézni ahhoz, hogy szerdán nyugodtan utazhassunk el. Bőröndöt már szereztem, igazolások (hogy nem lopom a hugom gyerekét, hanem épp hazajuttatom a szüleihez), utazási dokumentumok kinyomtatva. Útlevele mindenkinek érvényes, repülőtérre jutás már leszervezve. De még pénzt kell váltani és a gyerek kinőtte a cipőjét, szóval azt mindenképp jó lenne még venni. Valamint stockholmi időjárást nézni. Húgom szerint párás meleg van ami 20 fok! 🙂

Tegnap este felhívott a párom, hogy defektes a kocsink. Az egyik hátsó kerékben van egy szög. Én egész délelőtt jártam vele és nem vettem észre, hogy valami történt volna. Úgyhogy nem durrdefekt volt. Szerencsére normális kereket raktunk félre pótkeréknek, az ember kicserélte és szép lassan, de lement vele vasváriba, ahol majd holnap megjavítják. 

Az első hívása után teljesen odavoltam, mert fogalmam sincs, hogy hol lehet gumit csináltatni péntek este, esetleg szombaton, meg eszembe jutott az egyetlen defekt, amit átéltem. Akkor éppen elindultunk Los Angelesből Las Vegas felé. Barátnőm nem rég vette használtan a kocsiját, gumikat nem cserélt rajta, mondta, megvárja amíg lerohadnak elvégre Kaliforniában nem kell cserélgetni őket télen/nyáron.  Aztán valahol Los Angeles külsőn defektet kaptunk. Begurultunk a kisvárosba, a helyi Obi éppen zárt, de a srácok legalább segítettek kicserélni a kereket, a pótkerék viszont igazi pótkerék volt, az a vékony fajta. Még elláttak jó tanáccsal, hogy az út másik oldalán van egy éjjel-nappali gumis, aki segíthet. Az öreg lecserélte mind a négy guminkat teljesen újra, míg mi megvacsoráztunk, s mire hajnali 2-re megérkeztünk Las Vegasba legalább teljes pompájában láthattuk a várost.

Mostanában egyre többször jut eszembe Amerika, rájöttem azért, mert pont egy évtizede jártam ott. Nosztalgia 1000rel befigyel. 

Ma reggel a vonalas telefont a gyerek vette fel, tudta, hogy én leszek az és úgy szólt bele, mint a nagymama szokott: "Szia Tündike!" de még a hangszín is ugyanaz volt.

Még két nap és találkozhatok Babszemmel. Holnap még dolgozom, aztán vasárnap reggel vonatra ülök és a párom meg a fia ott fognak várni Tokajban. Legalábbis ez a terv és a vonatjegyet már megvettem. Ez a második két hét már nagyon hosszú volt és jóval nehezebben viseltem. Tegnap este még azt is mondtam az embernek, hogy bár csak holnap reggel fognak igazán találkozni a kis sráccal, de én akkor is irigylem, mert ő már ma éjszaka, ha leér Tiszavasváriba megnézheti, hogy alszik a csemete. 

Én meg másfél napot szalma leszek, ügyelek ma este és holnap is és megnézhetem azokat a filmeket amik a páromat nem érdeklik (Benjamin Button és Ausztrália pl.).

Sok indexes blog közül nekem legjobban a hogyvolt jön be. Annak idején csodálkoztam, hogy A. miért nézi lelkesen a Barátok Köztet. Mire felvilágosított, hogy csak azért, hogy utána el tudja olvasni és jókat röhögjön az index fórumán a BK Fanklub topicon. Szóval gondolom ez a sorozatok tartalmát viccesen összefoglaljuk innen jött. Legalábbis én innen eredeztetném:)

Először persze a House-nál fedeztem fel a hogyvolt.blog.hu-t, aztán meg a Gilmore lányokat olvastam, amíg írták. Persze csak olyan sorozatok tartalma érdekelt, amit én is néztem, amúgy. Amiket nem ismerek, azt minek? Aztán most rákattantam a Szomzédokra. Meg nem nézném, elég volt 1x 20 éve, mert az első pár évadot tényleg rendszeres program volt, de elolvasni a hogyvolt-ot az külön öröm: igazi nosztalgia. Tegnap még álmodtam is valamit, hogy benne voltam én is a sorozatba: ott tébláboltam Gazdagréten. Másra nem emlékszem az álomból, szerencsére.

Tegnapelőtt este Babszem kijavította a nagymamát, az egyik Boribonból félreolvasott valamit.

Ma hajnalban keltem, ugyanis taxiztam egyet. Én voltam a taxis, Cicát vittem ki a délibe, ment nyaralni Szigligetre. Úgyhogy elhoztam a kocsit, sikerült a csarnok mögött rögtön leparkolni. Első nehézség: ketten, plusz a csomagok kicsit nehezen fértek be a liftbe. Ráadásul még kölcsön kértem a bőröndjüket, mert még mindig nem döntöttem el, mibe pakoljunk jövő héten, úgyhogy majdnem a Toyota csomagtartójába se tudtunk mindent betenni. De aztán mégis. Második nehézség befordulni a Délihez úgy, hogy le is tudjak parkolni. Kicsit nagyobb kört tettem mint kellett volna a Széna tér-Fény utca felé. De aztán már majdnem minden ment, mint a karikacsapás: nem volt sor a pénztárnál, a vonat 7 18-kor indult és én 7-kor már visszafelé tartottam a vár mögött. 

Kocsit leraktam, vonattal jöttünk be, mert az ember most a Nyugatinál dolgozik és fél 9-kor elsőként főzhettem meg a kávét. Vajon meddig fog tartani ez a lendület?