Az úgy volt, hogy a hétvégén elmentünk Kanizsára mert svédek látogatását vártuk. Végül csak kettesben mentünk Babszemmel, az ember itthon maradt és egész jó időt futottunk. Korábban jöttem el a munkából nagyjából már összepakoltam csütörtökön csak a táskákat kellett betennem a kocsiba, felvenni a manót a bölcsiben, ahol azért még hagytam kicsit mászókázni, majd ettünk és igazából fél óra alatt jutottunk ki a városból, holott én többre tippeltem. Az autópálya is nyugis volt, sehol nem volt semmi őrült és szokás szerint Siófoktól már sok egyéb autóssal nem is kellett számolnunk. Szombat késő délutánig egyszem unoka volt a fiam, ugyanis csak este érkezett meg a húgom a kislányával, majd vasárnap jöttek délelőtt meg ebédre a másik húgomék a két lányukkal. Egyedül a sógorom képviselte a férfi párt, de hát neki papírja van arról, hogy a családhoz tartozik, egyikünket elvette. 

Babszem nagyon élvezte az unokatestvéreket, most már nem tiltakozott volna, ha Eszti foglalkozni akar vele, de már elmúlt a nagy vonzalom, Adrival inkább játszott többet, meg Dóri tanította fáramászni. Voltak nagy motorozások a papával, sokat játszott az udvaron, egyre ügyesebb a mászókákon is és krétás rajzolást is nagyon élvezte. Előrehozott húsvétot tartottunk, úgyhogy még ajándékokban is tobzódtak a gyerekek. Anyuék örömére készült egy csomó kép is a négy unokáról mert legutóbb tavaly márciusban sikerült összeterelni őket, hogy csak ők legyenek a főszereplők. Mivel a háttér megint a kanapé lett volna, szemléltetésül inkább a közös ebédet hoznám ide:

És itt már igazi nagyfiús hajjal látható Babszem, ugyanis levágtuk a haját. Már hetek óta készültünk rá, hátul ugyan aranyos volt a göndörsége, de mindig összekócolódott, összeragadt, rálógott a fülére stb. Simán tűrte az első vágást, igaz, közben nézhette a mesetévét, csupán az nem tetszett, hogy utána leporszívóztam róla a puha hajszálakat. Egy tincset persze eltettem. A vágást meg nem én intéztem, hanem a nagyobbik húgom. De most olyan igazán kisfiús/nagyfiús hátulról a feje Babszemnek: sehol egy hullám, göndörség, kunkor.

Nagy hétvége után 38,7-es lázzal feküdtem le vasárnap este és még a tegnap se volt sokkal jobb. Da ma már kezdek a magam ura lenni. "Ana még mindig beteg"

Babszem aztán nagyon nehezen akart beszállni a kocsiba, miután eljöttünk Mirwenéktől. Persze odafelé is harcolni kellett, hogy de autózunk kicsit aztán lesz motor. Megígérni neki utána is, hogy hazamegyünk, beállunk a parkolóba aztán hazamotorozhat, de még így is nehezen érti meg azt, hogy megkapja amit akar, csak kicsit később, meg várnia kell rá. Türelem és belátás nem a gyerekek fegyverei. Tegnap miután elindultunk haza és egy kisebb dugóba kerültünk a Hungárián (csak egy lerobbant teherautó volt), úgy döntöttem, hogy beugrunk az emberért, aki csütörtökönként pingpongozik.

Még a régi helyén jártak el párszor pinpongozni, de nem nagyon volt társaság, mert mindenki inkább kosarazott volna. Itt meg ő szépen felvetette, megszervezte a dolgot és egészen népszerű lett a csütörtöki pinpong, még a főnökök is eljárnak, megadva a beosztottaknak a lehetőséget, hogy elkalapálják őket. Csak persze ilyenkor későn ér haza apa, amit Babszem néha sértődötten fogad. Kivéve, ha lekötöm valamivel, s észre se veszi, hogy repül az idő. A múlt héten mézeskalácsot sütöttünk, most meg ugye látogatóban voltunk. 

Pingpongnál meg szerencsénk volt, mert azt hittem, hogy csak motoroznunk kell a környéken, amíg a sportolók be nem fejezik a meccseket, de szerencsére éppen kiengedett valakit a gondnok az iskolából (egy iskolai tornaterem van kibérelve a testmozgáshoz), úgyhogy mi meg szépen bekéretőztünk. Babszem örömmel motorozott be a tornaterembe, bár elsőre nem ismerte fel, a sok asztal és mellette ugráló ember közül, hogy hol is keresse apát. De aztán nagy öröm volt és ölelések.

Amúgy meg tegnap délután felkerekedtünk és elmentünk a város másik végébe Babszemmel, hogy meglátogassuk a 6 hetes csodalányt.

Elöször sétáltunk egyet Ebék környékén (illetve 1méter körüliek motoroztak), megnéztük milyen a máltai játszótér, ahol rengetegen voltak,  de Mirwen szerint (aki most legalább úgy érezte, hogy van joga bemenni és körbenézni, mert nem gondolta helyénvalónak, hogy hasára kötött félkómás 6 hetessel játszóra pofátlankodjon be 🙂 előző nap még inkább hasonlított a helyzet a japán strandokra, heringoszlopok mindenütt. Később Babszemet lekötötte, hogy hatalmas monitort és vezetéknélküli egeret használhatott, bár nehezen hagyta meggyőzni magát, hogy csillogó felület helyett matton tologassa, úgy jobban tudja irányítani. Csak egyszer feküdt rá Zsófira, de lehet azért, mert azt hitte, a gyerek csak annyi amennyi a takaró alól kilátszik, amúgy nem nagyon érdekelte a kisbaba. Aki annak ellenére, hogy előre szóltak a szülei, a délutánja problémás, míg ott voltunk teljesen jól viselkedett. A sétát élvezte, aztán nézelődött, evett és még kakilt is és kb 1x nyikkant meg, mert nem élvezett hason feküdni.

És mennyire oda van érte az apja, alig várta, hogy a kezébe foghassa:)

Azok után, hogy tegnap a Boltkóros naplója körüli megfigyelésem továbbgyűrűzött, s megjelent a cikk a hvg.hu-n, amit még a könyvesblog is átvett (15 perc hírnév hehe). Aztán délután még egy Alexandrában végiglapozgattam pár kötetet, hogy nem, nem tévedek, igazam volt.

Ma reggel mivel volt kiplakátolva a metró a Deák téren? Az Egy boltkóros naplója könyvvel. Amit a Cosmopolitan szponzorál!

A legdühítőbb az egészben az, hogy ezzel a Kelly kiadó megint lejárat egy teljesen korrekt nőknek szóló sorozatot.  Persze lehet, így majd a filmet sokkal többen nézik majd meg. 

A Kelly Kiadó meg a másik akik dühítenek. Kiválóan válasszák ki, hogy milyen könyveket fordítsanak és adjanak ki (Kinsellától is jelent meg már náluk több, nagy kedvencembe, Jennifer Crusie-ba is belevágták a fejszét stb.), nyomják a reklámot ezerrel és akkor magára a kiadványra meg nem figyelnek oda. Szörnyű munkát végeznek és még sok pénzt is kérnek el érte. 

Na most már biztos, a Kelly Kiadó Egy boltkóros naplója nem teljes kiadás. Lenyelték az utolsó 3 fejezetet.

Még két boltban néztem bele vagy 10 kötetbe. Ez nem lehet nyomdahiba!

 Előzmény

Hétvégén voltak nagyszülők nálunk, úgyhogy Babszem rednesen körbe lettugrálva. Szombaton az ember még dolgozott, nekem szerencsére nem kellett.

Vasárnap  elmentünk infraszaunázni és kellemesen csalódtunk a közelünben lévő fitnesscentrumban. Bérletet kéne venni…

Hétvége csalódása: félre lettünk vezetve, az Erőszakik nem vígjáték.

Ma mire beértem már itt várt a kajám. Aztán feltűnt, hogy más van a dobozban, mint ami rá van írva. Meg furának találtam azt is, hogy én magamtól kapormártást nem rendelek, bármennyire is állította az ember, hogy az finom. Kapor és én nem vagyunk jóban. De hát a jázminrizs nem hasonlít a burgonyakrokettre. Aztán kiderült, hogy álcázták a kajámat. Mert azt kaptam, amit rendeltem (Lazac roston, tejszínes zöldbors mártásban, burgonyakrokett), de lehet a roston sült hal kapormártással feliratot alkalmazva kevésbé állt fönn a veszélye annak, hogy a portások lenyúlják az ebédet.

Pedig lélekben már készültem arra, hogy majd reklamálok és talán kapok egy ingyen desszertet, de nem volt rá szükség.

Úgy volt, hogy Babszemnek ha 2 éves lesz kell még egy emlékeztető oltást kapnia a Prevenar-hoz. Na de 2 éves kora óta többször volt beteg/náthás mint nem és olyankor inkább nem viszi őt az ember szurira. Na de ma reggel a tanácsadáson kezdtünk. Hogy megyünk receptért megböki a doktornéni hogy ne legyen beteg.  Hát még így is csak addig volt bátor, amíg oda nem értünk. Ott végig azt mondogatta, hogy "nem kell bemeni", de hát be kellett bizony. De a sírás nem akadályozta meg, hogy matricát kérjen. A vádőnőnknek el is kellett menni külön a matricáscsomagjáért, mert épp nem volt kéznél. Kapott egy kutyásat. 

Ha ebben a bölcsis tavaszban nem kapja el a bárányhimlőt akkor még egyszer vinni fogom, hogy ahhoz is megkapja a második oltást. Aztán már egy darabig nem. Hacsak ki nem találnak még valamit amire paraanya inkább befizet.

Mivel így a reggele kicsit felborult, a bölcsibe se ment be olyan nagy örömmel, mint az elmúlt napokban. Viszont hazamegyünk, vár rá a bili. Meg a bilikönyv,s mivel tegnap meg kapott kisnadrágokat, már lehet gyakorolni otthon is a pelenkátlanságot.

Itt a bizonyíték, hogy Babszem tud angolul olvasni (ha a kiejtés nem is tökéletes, de néhol még a magyar fordítást is mondja ám!). Esetleg később tudok biztosítani feliratot is:)

Szombaton ügyeletes voltam, így a fiúk kettesben maradtak otthon. Semmi gond nem volt, viszont délután amikor már együtt mentünk sétálni most én kaptam meg a hisztit, hogy nem töltjük együtt a hétvége mindkét napját. 

Vasárnapra már nagyjából normalizálódott a helyzet, bár az éjszakák a hétköznapokhoz képest rosszabbak voltak, felébredt Babszem és még közénk is feküdt. Persze ezt is megmagyaráztuk azzal, hogy egész héten kimaradt neki a szülők melletti ébredés, hát hétvégén bepótolta.

Vasárnap Babszemmel meglátogattuk Láthatatlan Unokatestvéreméket, akik azóta hogy nálunk jártunk utoljára elköltöztek, meg van egy újabb két hónapos kislányuk is. Úgyhogy már három gyerek van otthon egész nap, mert a négy éves nagyfiú majd csak ősszel megy óvodába. De az unokatesóm nem az az aggódós fajta, nagyon nyugis, lazán szoptatta a lányát aki novemberben volt 1 éves végig a terhessége alatt és most is két gyereket lát el anyatejjel, hatalmas adag süteményt sütött, gyártja a kenyereket és még egy akváriumot is beújítottak, de nem ám kicsit 3 hallal, hanem egy nagyot jó sokkal. Babszemnek nagyon tetszett, sokat nézegette. Eleinte nem is akart eljönni, mert apa otthon maradt (hogy megsüsse a finom kenyerét, meg kipihenje a szombatot, amit a gyerekével töltött), meg egyébként is inkább motorozott volna.De aztán megígértem, hogy hazafelé a parkolóból motorral jövünk, s a sok gyerek és játék mellett ő is feloldódott, alig akart hazajönni és mindenkinek adott puszit búcsúzóul. Egyébként a másfél évvel idősebb unokatestvér (nem tudom, ide számolandó-e a harmad fok, mindenesetre egyszerűbb így hívni) csak 6 centivel magasabb a fiamnál. Egyidősnek tűntek méretre.

Valamint megbizonyosodott, hogy császárral született Babszem nem fél az alagutaktól, ugyanis szinte beköltözött az IKEÁs Spejába, oda-vissza mászkált benne, majd hagyta, hogy abban húzza őt körbe az unokatesó.

Hétfőn keresztül rágta magát egy almán, de még mindig éhes volt….

S még a gugli is elismeri a szülinapját:

Házunk előtt széles járda van, meg 4 sávos út. Természetesen majd mindenki ott szokott parkolni. Mi csak rövid időkre, eleinte ugye próbálkoztunk hátsó utcákba, hogy ne legyünk porfogók, majd miután valaki megpróbálkozott 2x is bejutni a Carinába beálltunk az őrzött parkolóba. De azért jó volt délelőttönként vagy nagy bevásárlások után a ház előtt megállni és csak felpakolni-lepakolni a cuccokkal.

Na január elején megjelentek az autók ablaktörlői alatt egyik napról a másikra a piros bugyik. Feltételeztük, hogy valaki feljelenthette az autósokat a házból mert az elmúlt négy évben senkit se zavart a helyzet. Valamelyik öreglányra fogadtam volna, esetleg szomszédnénire. Azért délután/esténként/hétvégénként meg-megállnak ott továbbra is a lakótársak, meg rövid időkre. Mi is. Na meg a két sáv miatt oda is szoktak leállni, ilyen esetbe igyekezni szoktunk, hogy ne az utolsók legyünk. Amúgy a párom persze utánanézett a vonatkozó jogszabálynak, ami alapján a teljes belvárost fel lehetne jelenteni:

(8) A járdán – részben vagy teljes terjedelemben – csak akkor szabad megállni, ha
a) azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi,
b) a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el,
c) a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad, és
d) a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.
(9) A járdán a mozgáskorlátozott személy (illetőleg az őt szállító jármű vezetője) járművével és a betegszállító gépjármű a (8) bekezdésben említett egyéb feltételek fennállása esetén akkor is megállhat, ha a megállást jelzőtábla vagy útburkolati jel nem engedi meg.

 Ma reggel a házban lakó taxis srác Nissanja volt felgyűrve a járdára. Totálkár, cserbenhagyás és még az előtte álló kocsit is megrongálták kicsit. Részleteket nem tudok, csak azt, hogy szegénynek amúgy is sok gondja van: kevés pénz, tartozások, beteg kisfiú.

A szobatisztaság egyik felfogása, miszerint hagyjuk szépen amíg a gyerek megérik arra, hogy ay legyen kiválóan beleillik az én lusta anya vagyok mentalitásomba. Amúgy is húgaimnál azt láttam, hogy a lányoknál megvárták a 2 év körüli nyarat és akkor levették a pelenkát, a csajok meg rövid idő alatt főleg a Balaton mellett, ledobták magukról a pelenkát. Teszvesznéni már kb. Babszem egyéves korától emlegette a bilit. Babszem rá se rütyütyüzött a kérdésre. Anyuék az előzmények miatt (3 lányunoka esete, ld. fentebb) ennél jobban
vannak idomítva, ők csak mostanában hozzák fel olykor-olykor a hova
pisil/kakil a gyerek témát. Az elmúlt fél évben mondjuk teljesen rászokott arra, hogy fürdésnél pisil. Nem a pelenkába, nem mellé, hanem a kádba. Szóval irányítani már tud dolgokat. A bilit azonban eddig mint koncepciót és tárgyat eddig elutasította. Anyuéknál van, mutogattuk neki, nem érdekelte, pedig autós. Ugyanolyat vettek a másik nagyszülők is, pedig nem beszéltek össze, csak hát fiú az unoka, neki kék autós bili dukál (anyuéknál sárga van és csak azért autós ha jól emlékszem mert amikor vették csak az volt kapható fedővel). Ott se akart ráülni még soha. Minden bilikés* mondatra határozott Nem-mel válaszolt.

Miután gyermekem mindent, ami szocializáció és fejlődés szempontjából fontos, de eltérő időpontokban alkalmazzák a gyerekek (ld. evés, mászás, darabos kaja, rágás, beszéd) későn csinál, de akkor egyik napról a másikra úgy számolok, hogy a pelenkaledobásra nálunk is majd nyáron kerül sor, s szintén vagy 24 óra kell majd hozzá.

De pont a hétvégén kérdeztük a gyerektől anyuéknál (mert Sopron után oda is beugrottunk), hogy van-e a bölcsiben bili vagy kis wécé és ki szokott oda pisilni. Babszem állította, hogy Kazika is. Ma délután pedig azt mondta a gondozónő, hogy az alvásból száraz pelussal ébredő fiatalúr ráült a bilire és bele is pisilt. 

Úgyhogy vehetünk bilit, amit persze a már megvett Bilikönyvvel együtt fog megkapni.

*igen, apai nagymama minden dolgot, ami gyerekkel kapcsolatos, kicsinyítő képzővel lát el.

Apa kiköpte a tüdejét – mikor felcipelte Babszemet a kilátóhoz

Megnézem az emijeilmet. – Kazika dogozik.

Nagypapa megjavítja az internetet. Nagypapa mindent megjavít szerintem. Apa mondta.

Ana segít olvasni – ő lapoz, én olvasok

Hitelen Annipanni toppant elébe – Boribon és a 7 lufi második oldalának kezdőmondata, amit mindig ő mond előre.

Leírva persze nem lehet érzékeltetni a hangsúlyt, kiejtést és az összetorlódott betűk is élőszóban jobban kijönnek.

Nem állítom, hogy nekünk volt a legjobb időnk Sopronban, ami amúgy is elég szeles városnak tűnik. Majdnem minden nap esett az eső, a szél konstans fújt és Babszem már vasárnap megfázott, szóval egész héten folyt az orra és néha köhögött. Meg egy nap volt egy kis hőemelkedése, aminek köszönhetően később állandóan a lázát mérte és gyógyszert követelt magának. Azért voltunk kicsit kirándulni, de sajnos Babszem pont abban a korban van, amikor elég nehéz vele kimozdulni a természetbe, pláne hegyet mászni. Nem szeret gyalogolni, hegynek fölfelé meg főleg nem, inkább motorral közlekedne mindenhova. Pedig a hotel, ahol voltunk tökéletesen erre a túrázásra van hangolva: reggelit adnak és vacsorát, napközben pedig akármelyik 50m-en belül lévő turistaúton el lehet indulni a természet lágy ölébe. Persze megoldottuk azzal, hogy az ember cipelte felfelé a gyereket, én vittem a motort, aztán lefelé meg lehetett kicsit teperni is, csak még így is hamar elfáradt a csemete.

Levontuk a következtetéseket: ha igazán pihenni meg kirándulni akarunk, vinni kell magunkkal egy adag nagyszülőt is, aki ezalatt vigyáz az unokára.

Mivel az ember nyáron váltott munkahelyet, épp hogy csak a tengerparton voltunk együtt nyaralni a családdal, amúgy hosszú hétvégéket meg a két ünnep közöttet töltöttük együtt. Elhatároztuk, hogy tavasz elején majd elmegyünk valami wellnesbe. De nem csak hétvégére, hanem egy egész hétre. Legalábbis vasárnaptól-péntekig, valami kedvezményes csomaggal, ha lehet olyan helyre ahol még nem igazán vagyunk ismerősök. Így esett a választás Sopronra. Holnap tehát utazunk oda egy kisebb szállodába, ahol nem is a wellnessre van kihegyezve az egész. Kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni a Babszemnek. Egyelőre be van sózva, mondogatja, hogy megyünk Sopronba. Autópályán, gyorsan. Igaz, amikor bejelentettem a bölcsiben, hogy jövő héten elutazunk, ő azonnal hozzáfűzte: "Elutazunk, Krisztihez, repülővel". De mindig el kell neki magyarázni, hogy bár a stockholmi út tervbe van véve a keresztszülőkhöz, arra majd csak nyáron kerül sor.

Babszem egyébként nem fogja épp a legszebb formáját hozni, ma délután ugyanis homlokkal-orral-állal levette a sétálóutcát. Beakadt a motorja kereke az egyik kockakőbe, amikor gyorsan próbált fordulni, s lerepült a motorról, s arccal fogta fel az esést. Szerencsére komolyabb baj nem történt, csak horzsolások (meg púp a homlokán – amit már a mama megtanított neki), amik nem is véreztek. Ráadásul nagyon férfi a szentem, mert bár mér folytak a könnyei, azt mondogatta, hogy "Kazi nem sír, nem kell sírni". De azért kapott a szülői gárdától jó pár gyógyítópuszit, aztán meg kókuszos sütit.

Most már biztos: cégünk dolgozói, akik azalatt esnek teherbe, míg húzzák az igát, fiúnak adnak életet. Még x éve SZS volt az első, aztán jött párhuzamosan két kolleganő, akik 3 hét különbséggel szültek fiút elsőre, majd akit helyettesíteni vettek fel, arról munkája második hetében derült ki, hogy terhes, s azóta van egy 5 éves kisfia. Majd jött Köcsög: fiú, aztán én: Babszem. Legújabb leendő anyuka júniusra várja a Kisfiát!

Ráadásnak: A. már testileg nem volt itt, csak lelkileg, de eleinte nála is az erősebb nem dominált.

Második gyerekre még nem lehet ráhúzni ugyanezt a mintát, mert ott egyelőre a lányok vezetnek.