Mivel úgy tűnik, mostantól elég lesz 1 alvás is a Babszemnek napközben, azt is inkább dél körül ejtené meg, ismét újult erővel vetem bele magam a márpedig rendes ételt fogsz enni fiam és nem anyatejet projektbe. Úgyis lassan már bármit lehet neki adni. Igaz, a tejtermékeket meg a lisztes dolgokat még két hónapig kerülném, a biztonság kedvéért, szóval a kiflicsücsök nálam még mindig tabu. Pedig már voltak időszakok, amikor azt gondoltam, a fenébe, feladom, inkább nyomok a kezébe valami édeset, sósat csak végre érezzen rá arra, hogy anyatejen túl is van ízvilág. De aztán úgy döntöttem, ha már lélekben nem is voltam soha híve ennek a gyereket 3 éves koráig csak szoptatjuk és ettől marha boldogok vagyunk iskolának, viszont így alakulnak a dolgok, akkor fogadjuk el, végülis kényelmes. Ez is azok közé a dolgok közé tartozott, amit másképp képzeltem el, míg csak vártam a babát. Úgy gondoltam, hogy nem fogok görcsölni, ha valamiért nem jön össze a szoptatás hát akkor nézem a jó oldalát (lehet korábban fogyókúrázni, nem csak én etethetem este is a gyereket stb.), de ha mégis akkor remélem úgy egy éves korára már maximum csak az esti etetés lesz anyatejes, egyébként meg jó étvágyú gyermekem falja amit elé teszek. Hát persze, hogy nem így van, de ezzel kell együtt élni. Persze néha elkap az agybaj, hogy ha másnak sikerült, akkor nekem miért nem? Biztos én csinálom rosszul, nem vagyok elég következetese, erőszakos, ötletes, türelmes stb. és Babszem azért nem csorgatja a nyálát annyira a szilárd kosztért.

Mivel az elmúlt 10 hónapban ritkábban jutok el moziba (2x voltam, legközelebb Bourne-ra gyúrunk) szülinapomra a páromtól fél éves DVDrent előfizetést kaptam, amit csak a nyaralás után aktiváltunk (addig a szomszéd utcai tékát és a könyvtárat látogattuk filmkölcsönzés céljából). Illetve Gilmore Girlst néztünk. Szóval szép lassan hozzuk be a lemaradásainkat is. Tévésorozatok terén is (részemről egyébként a Torrent macerás, a hálózatunk csíra hozzá és akkor még feliratra is kell vadászni, mert a párom nem élvezné annyira anélkül) kezdek felzárkózni. Most éppen a Rómát kezdtük el. Nekem igazából bejön. Az ember az ajánlás alapján, amit a munkatársától kapott, több szexre számított:). Viszont a Szex és New Yorkot továbbra se szeretjük, nagyon nyögve-nyelősen megy a dolog. Eddig 1 részt néztünk meg belőle. Ja és Lisa Kudrow sorozata, A visszatérés se tetszett annyira.

Az előre mászás Babszemnél még nem tudatos művelet. Mindig csak akkor indul előre, ha van valami amit el akar érni. Még nem jött rá, hogy szorult helyzeteiből (ágy, fotel alja, sarok stb.) ki tud jönni ennek segítségével. Pedig már előfordult, de csak akkor, ha a kék (vagy zöld) műanyaghordó épp látótávolságban volt és ő épp azzal akart játszani. Holott egész sokat tud így menni már. De mindig meglepődik rajta, hogy nahát, ő most előre ment és ezt elérte…

Akkor íme a Jane Austen Book Club után következő második női filmajánló a télre. Cecelia Ahern: U.I. Szeretlek című könyv;ből készült amerikai feldoglozás (ahogy elnézem az ír témát azért megtartották, a férj ír, van benne írországi kirándulás stb.). Remélem aranyos lesz, mint a regény. Itt megnézhető a trailer.

Éjfélkor muszáj volt még feltennem a képet, és megörökíteni a nagy eseményt írásban is, de ez még mindig keveset mondd el a hétvégéről. Szombat reggel elmentünk bevásárolni, mert már egy hete próbákozom akciós marhahúst venni, de eddig vagy nem volt, vagy nagyon nem volt bizalomgerjesztő a kínálat. Aztán persze hiába volt ízesen fűszerezve az ebédre sütött adag hús, marha lévén kicsit rágósra sikerült. Ami egész estig engem nem is bántott. De a fürdés utáni vacsora 50 perces sírásba/hasfájásba torkollott. S én csak veréb módra, kétségbeesett arccal ölelgettem a csemetét (külső szemlélő, alias a párom leírása szerint), aki már megint férfimód viselte, hogy a gyomrocskája fájt, s akin én segíteni nem tudtam ennél jobban, pedig szívesen átvettem volna tőle ami kínozza. Szóval hiába gondoltam pár hónapnyi lazaság után, a véres marhahúsok továbbra is no-no. Persze Babszem ezt valószínűleg úgy szűrte le, hogy a szilárd ételek bántják, mert vasárnap aztán nem volt hajlandó csak anyatejet fogyasztani. Pedig volt finom húslevesből kihalászott mindenféle zöldségpüré csirkehússal, meg isteni almás-barackos kompótot is gyártottam, aztán végül még gyorsan főztem nagy kedvenc tök-csirke főzeléket is, de mindez nem hatotta meg a fiatalurat. Talán ma majd nagyobb lesz a siker (s közben éljen-éljen, legalább teli a hűtő nem kell főznöm neki, sőt a backup bébiételhez se nyúlni). Vasárnap délután pedig még 1 kört tettünk a gyárba, ahol kipakoltam a fiókjaimat. A nevem még kint van az irodán, de a jópofa itt vagyok/ebédelek/telefonálok/hazamentem stb. kiírásom már leszedve, a számítógép visszarendezve ahogy Köcsög szerette és az asztal teli van több száz oldalnyi kinyomtatott cuccal.

Ma (azaz már inkább tegnap, vasárnap) Babszem végre elindult előre. Ahogy azt kell, szabályosan, négykézláb és persze egy játék után. Egyelőre még csak pár “lépést” tett meg, de biztos rá fog jönni, hogy jobban tudja irányítani azt hogy hova megy, mint az eddigi fárasztó technikájával. Na és persze fényképezkedtünk. Ilyeneket:

 

Most már ad puszit nekem a gyerek. Legalábbis én annak nevezem, amikor tátott szájjal az arcomra cuppan. Mert nem szívja, mintha szopna, csak nyitott szájjal hozzáér az arcomhoz én meg mondom neki, hogy puszit adsz anyának. Vagy a felszólításra is ezt teszi. Továbbá néha a konyhában a lábamat öleli meg és nyitott szájjal a melegítőmre cuppan. Közben meg hangot ad ki, aztán meg vigyorog rám. Ez is a kisfiúsodási folyamathoz tartozik. Kezd bújós lenni. Persze nem mindig bírja sokáig összeölelkezve velem, mert azért mozgás is van a világon.
Kíváncsi vagyok, bírom-e majd tartani vele az iramot, ha járni kezd. Vagy olyan lesz, mint az unokatestvére, Adri, aki nem tud sétálni, csak futni.

Ma elmentünk reggel a tanácsadásra, hogy mérjenek minket és megbeszéljem a doktornénivel, hogy feleslegesen parázom a BCG miatt. Attól, hogy nem gennyezett meg gyulladt be 4x nagyobb piros keléssé, még látható a helye és nem kell ismételni az oltást. Egyébként szerencsénk volt, mert nem volt senki előttünk, megékreztünk, kikértük a kartont aztán mehettünk is be a vizsgálóba. Babszem azonban még mindig emlékszik arra, hogy itt oltást szokott kapni. Amíg le nem vetkőztettem nem volt semmi baj. De bőgött a mérlegen és a centin se volt egyszerű kinyújtani (a védőnőm szabin volt, aki most segített a doktornőnek az nem centit vett ám elő, hogy megmérje a csemetét, hanem egy nyitható bőrmércét fektetett a vizsgálóasztalra, én meg arra a gyereket ) pedig gyorsan elkészültünk. Oltást majd legközelebb kap, agyhártya gyulladás ellen, nem kötelezőt de paraanyuka inkább kér ilyet is.
Egyébként Babszem még mindig nem ment össze: 80cm és 10,1 kg.

Babszem már 3 foggal is csinálta, de most, hogy négy van néha még lelkesebben csikorgatja őket. Szerencsére egyelőre még csak ha akarja, nem akaratán kívül. Igyekszem rászólni és elvonni róla a figyelmét. Nem szeretném, ha szokássá válna.

Tegnap épp ebédet főztem, amikor csöngött a telefon. Köcsög volt a vonal végén. Tegnap tért vissza a gyárba és visszafoglalta az irodáját. Bár nagyon tapintatosan azt mondta, “az irodádat”, holott én költöztem be oda utána, mikor elment szülni. Lényeg, hogy még maradtak benn cuccaim, fiókban és a polcokon, amiket ezen a hétvégén akartam elhozni, mert úgy tudtam, csak 24-én áll munkába megint. Tényleg eredetileg úgy volt, de gondolom előbb sikerült a fiát beszoktatni a bölcsibe, úgyhogy már dolgozhat újra. Bár egyre ritkábban, de azért elkap a vágy, hogy tudjam, mi újság van benn, hogy mennek a dolgok stb. hisz annyi minden történt mióta eljöttem. Ketten férjhez mentek, Ejtőernyős kiszállt, Köcsög és Emke visszamennek dolgozni… vajon hogy osztják be a munkát, mennyire nehéz a szokásos évkezdés… stb. Aztán elmúlik az egész. A párom szerint emiatt igazán kár dolgoztatni az agyam. Nem vagyok pótolhatatlan, lassan 1 éve megvannak nélkülem és nem zárt be a bazár.

Babszem elképesztő billentyűkombinációkra képes, ha az ölünkben ülve rászabadul a klaviatúrára. Akár a PCre akár a laptopra veti rá magát. De a legjobb amit a hétvégén generált. Error üzenet, a’la Windows XP:

Egyébként a hétvége egész jól eltelt. Pénteken feljöttek a húgomék, új laptopjukra Office-t telepíteni. Hát mekkora kaki az a Windows Vista: harmadszorra sikerült a telepítés, de még úgy is 4x olyan hosszú ideig tartott, mint az én régi laptopomon, amin még XP zakatol. Hamarosan szerintem XPt fognak kérni ők is a gépükre. Szombaton bevásárolni voltunk a Corában. Az ember mindig tanul valamit. Legközelebb visszük a babakocsit, ugyanis Babszem bár már megül a bevásárlókocsiban, de csak véges ideig és egymásnak passzolgatni a 10kg-s csemetét nem eredményez túl hatékony vásárlást. Ráadásul mostanában szörnyen fél a hiper-szuperek takarító gépeitől. Még az Interspárban is messziről meghallja, ha jön és nagyon sírni kezd.
Vasárnap meg ugye családlátogattam vele kettesben. Míg pénteken kiderült, hogy Esztit továbbra se tűri közel magához (bár amikor lufival és a húgommal játszottak, már-már nyúlt a kiscsaj felé), addig Láthatatlan Unokatesóm fiával egész jól kijött. Mondjuk az a kissrác is elég magánakvaló gyerek, szóval inkább szépen eljátszottak egymással párhuzamosan. Na de a vasárnapi kirándulásban még az is fontos volt, hogy egyedül mentem Kőbányáról Budára, a II. kerületbe és oda-vissza kiválóan ment minden. Szerintem még a páromnak is össze kellett volna szednie magát, ha hibát akart volna találni a vezetési stílusomban és problémamegoldásomban.

Tegnap délután Láthatatlan Unokatesómékhoz mentünk el Babszemmel. Kettesben, kocsival, Kőbányáról a Moszkva tér felé. Visszavittünk neki 2 zsák ruhát, amit az ő családjától kaptunk még tavaly, meg a fürdetővödröt, amit aztán nem használtunk, mert jobban szerettük az A. féle kiskádat. Láthatatlan Unokatesóm november közepére várja második gyerekét. Neki volt ugye a Brazilja, aki feleségül vette, megszületett a fiuk, majd a srác mégis inkább visszament a hazájába és elváltak. De a csaj nem az a kétségbeesős fajta, hamar talált magának gyerekestül párt és most újra férjnél, újra gyermekáldás elé néznek. S most otthon akar szülni. Az első gyereknél még lebeszélte róla a családja, de mivel komplikáció mentes volt akkor az egész, s ő amúgy is olyan, hogy az anyaság a vérében van, két éves koráig szoptatta a fiát, egy ágyban aludtak stb. szóval az a fajta, akit a Porontyon alternatív anyáknak (esetleg bioanyának, bár  az unokatesóm jól öltözik és festeti a haját) hívnak. Mindenesetre amikor olvastam a hírt, hogy meghalt egy otthon született csecsemő Budán, kicsit utána kellett gondolnom, hogy ők a II. vagy a XII. kerületben laknak-e. De mivel itt egy normál időben született gyerekről volt szó, normál terhességről és Láthatatlan Unokatesómnak van még 2 hónapja, megnyugodtam.
Azért rákérdeztem, hogy nem gondolta-e meg magát. De nem. Szóval november közepén otthon fogja világra hozni a gyerekét.

Mióta ide költöztünk, mindig kulccsal jöttünk be a kapunk. Az előző tulaj ugyanis nem ismerte a lakáshoz tartozó kapunyitó kódot ezért nem tudta továbbadni nekünk. Párszor szóltam a közös képviselőnek az ügyben, de aztán semmi se történt. Mindig kulcsoztunk, ami nem volt kellemes régen se (főleg esőben-hóban, bevásárlásból hazajőve) és most se (babakocsival, esőben-hóban, bevásárlásból hazajőve). Két hete elromlott a kapucsengő. Pontosabban csengetett, de nem lehetett egymással beszélni és a beengedés is random működött. Csodáltam, hogy milyen sokáig nem szerelték meg, pedig az ilyent elég gyorsan szokták orvosolni. Aztán szerda délután, mikor sétálni mentünk épp szerelték a rendszert. Rögtön leszólítottam a bácsit, hogy ugyan már, generáljon nekem egy kódot a kapucsengőm mellé. Megígérte, hogy rendben lesz, majd bedobja a kódot a postaládába. De mire visszaértünk már sehol se volt, a cetli is hiányzott a postaládából. Csütörtök délelőtt még mindig szerelte a konzolt, mondta, hogy kész is a kód, meg is adta azonnal. Kicsit néztem rá bambán (annyira egyszerű kombinációt adott), kérdezte akarok-e valami mást, mondtam, hogy nem kell. Akkor próbáljuk ki. Persze nem működött. Hümmögött, hogy akkor ezen még dolgozik egy kicsit. Mondtam, hogy nekem adhatja azt a másikat is akár, amit a 16-os lakáshoz csinált és kipróbálásra berregett, de azt mondta, hogy nem lehet, mert akkor a 16 lakásban jelez, hogy valaki belépett.
Mire egy órával később visszaértünk, éppen csomagolt, hogy megy haza. Szerencsére a kód működött, tartottunk főpróbát és bejutottunk a lépcsőházba. Azóta ezen élvezkedünk, tényleg hallani ha valaki használja. De ha nem akarom, hogy tudják akik itthon vannak, hogy jövök még használhatom a 16-os lakásét. Had izguljanak ott, hogy ki lép be a kapun.

Észrevettem ám, hogy a hónapban még nem raktam fel aktuális képet a fiatalúrról. Itt éppen ma reggel, könyékig a játékos tárolóban:

 

Babszem nem igazán reggeli lény. Akár korán kel, akár későn, délelőtt hamar leenged. Ilyenkor többnyire aludni szokott. Néha hosszabban (anyuéknál pl. volt, hogy 2,5 órát), néha rövidebben. Mindenesetre akármelyiket is válassza, délután már nehezebben és ritkábban alszik. Ez csak azért gáz, mert már nyüszis mire jön haza az apja. Igaz, többnyire elé megyünk a villamoshoz, mert a sétát azt továbbra is kedveli, sőt néha (hetente 1x) elmegyünk ilyenkor elintézni a nagy bevásárlást, ami szintén feldobja egy időre. Tegnap megpróbáltam, hogy cseréljünk, aludjon inkább délután. Elvégre fél 8 körül ébredt, elmentünk hát az Árkádba. Nem kötötte le annyira a Plázázás. Egyébként meg azt hittem, hogy délelőtt üres lesz a bevásárlóközpont. Hát tévedtem. Teli volt, főleg hozzám hasonló kisgyerekesekkel. Na meg az Őrs felé a közlekedés se egy leányálom. El is határoztam, hogy többet nem megyünk, maximum majd október közepe után 1x az IKEÁba, karácsonyi bevásárlásra.
Viszont délután aludt egyet a csemete, másfél órát és még este 7kor is pörgött a fenekén (szó szerint, ez a legújabb trükkje, hogy ülve körbeforog a pelusán). A délutáni alvás tehát jó, most már lassan elég lesz neki a napi 1 alvás, de akkor az legyen délután. Térjünk rá erre. Ez hát a terv.
Persze ma reggel 6 előtt kelt, nem aludt vissza, miután az apja elment dolgozni, semmi se tetszett neki, se az, hogy felveszem, se az hogy leteszem, se az hogy játszom vele, se az, hogy magára hagyom stb. Úgyhogy vissza lett fektetve. Alszik. És még csak negyed 10 van.

Felmondtam végül a Blogteres olvasónaplómat. Mert ugye az volt a szép, kozmetikázott, nagy közönségnek szánt. Közben a freeblogon titokban ment az is, amit szégyelltem, hogy olvasok. Csakhogy most már nincs időm mind a kettőt vezetni. S mivel a freeblogos a régebbi (még a Blogspoton kezdtem igazából), a teljes, hát azt tartom meg és vezetem tovább. A blogterre meg közösségi jelenlét is kell, amire meg pláne nincs energiám, meg annyira nem is vagyok közösségi ember, maradok annál a néhány online csapatnál, ahol eddig is voltam (bár mindenütt erősen visszaesett a tevékenységem), köszönöm szépen. De azért továbbra is írni fogok, csak akit érint, az tudja, hogy ezentúl:   olvasonaplo.freeblog.hu

Anyuéknál a hátsó szobába a folyosó végén a gyerekszoba. Ott van a kiságy, ahol a mindig aktuális legkisebb unoka alszik. Így amikor ott voltunk, Babszem. Anyuéknál normális rácsos ágy van, meg még egy hordozható is, vésztartaléknak, szóval lehet kényelmesen aludni a gyerekeknek. Babszemnek csak egy prpblémája volt éjszaka, hogy nem tudta én hol alhatok. Ugyanis a hajnali evésnél mindig fenn maradt még egy órát, s nem mehettem ki a szobából. Itthon, mivel nincs ajtó a szobáink közt, ha leteszem és még nem is alszik el hajnalban, nem izgul, tudja, hogy a fal másik oldalán ott vagyok. De Kanizsán nem tudatosult ez benne (legalábbis szerintem), ezért volt, hogy ott kellett vele, mellette maradnom, míg vissza nem tudott aludni, mert ahányszor az ajtó felé közelítettem, ordítani kezdett.

Szombaton elindultunk vidékre, autópályán, méghozzá úgy, hogy én vezettem. Minden előzetes félelmem ellenére jól ment a dolog, köszönhető persze ez annak, hogy nem volt túlzott forgalom a Balaton felé, no kamion, no őrültek. Még Audit is előztem és simán mentem 140-nel, ami valószínűleg gyakorlott vezetőknek nem kunszt. De azért próbálhatják úgy, hogy közben meg jó hangosan énekelnek, mert a hátsó sorban ülő kiskorú nem hajlandó elaludni. Először Csácsba mentünk, mert Adri névnapjára voltunk hivatalosak, ott volt az összes unoka. Eredetileg a Balatonra tervezték húgomék a bulit, mint tavaly, csakhogy az időjárás idén közbeszólt. Aztán estére Kanizsára mentünk, ahol hétfőig maradtunk, hogy anyuék kiélvezhessék a fiúunokát is. Aki megfelelően viselkedett, a kezdeti bizalmatlanság után.
Babszem most ért el abba a korba, amikor már nem mosolyog válogatás nélkül mindenkire, a tömeg kifejezetten megijeszti és nem rajong azért, ha idegenek az arcába hajolnak. Elég keservesen bír sírni, ha ez megtörténik. Miután felenged, persze a rég látott rokonokkal is haverkodik. Egyébként ő Adri és Dóri legnagyobb rajongója, képes volt hatalmas szemekkel vigyorogva, tapsolva nézni akár órákig is, hogy a 3 éves Adri “körbebalettozza” a szobát.
Tegnap a visszaút olyan volt, mint a szombat, csak pepitában. Babszem még egy fél órát se aludt, én viszont jóval többet énekeltem és nem vezettem. Itthon persze már minden rendben volt, lehetett örülni a 3 napig nem látott játékoknak.

Ma feljött teszvesz néni, mert már majdnem 3 hete nem látta az unokáját. Úgyhogy én meg ebéd után elmehettem több mint 3 órára garázdálkodni. Először az Árkádba néztem be, de annyian voltak, hogy inkább bementem a belvárosba. Jártam könyvesboltban, meg gyerekturkálóba, ahol megint megállapítottam, hogy kislány ruhákkal Dunát lehet rekeszteni, de kisfiús cuccokért keményen kell küzdeni. Főleg Babszem méretébe, ami most már lassan inkább 80-as, mint 74-es. Azért sikerült jó dolgokat beszereznem neki, így őszre. Még a téli ruhatárát kell majd felturbózni.
Alig ismertem meg az Őrs vezér terén a Metrómegállót és kis híján eltévedtem a Keletinél is. 9 hónap nagy idő.