Délután, bíztató időben elindultunk boltba-könyvtárba. Természetesen nyílt mezőn kapott telibe a zuhé. Ernyő volt nálam, az alól meg egy gesztenyefa alól néztük a zuhét. Aztán amint csendesedett visszafordultunk. Nincs nekem szerencsém ezzel az időjárással. De legalább Babszemnek megvolt a napi 2 séta, mert délelőtt azért sikerült visszacserélni az égőket a boltban.

A bezártság megviseli a fiatalurat, aki hozzá volt szokva, hogy napi 2x sétáljon. Ugyan őt még le lehet takarni, igaz akkor sokat nem ér a nézelődés nem megy annyira, de én hamar elázom. Azért mindkét nap rövid időre kimerészkedtünk a szabadba. Muszáj volt, mert tegnap jött egy olyan hisztis sírás, amikor nem vett levegőt Babszem és kezdett lilulni a feje. Rendesen megijesztett. Amint felvettem és vittem magammal a konyhába, már vigyorgott.
Este elalutóztunk gyerekruha és könyvesboltba, az előbbiben nem kaptuk, amit szeretnénk, az utóbbiban vettem ajándékot Adrinak, Babszem pedig felismerte a rakás Bárányos könyvet és lelkesen lapozgatta, pakolgatta őket és nem frusztrálta a dolog. Lehet, mégis beszerzünk majd neki egy saját példányt.
Közben pedig már fél szemmel a gyerekcipőket nézegetjük, a horror árukat. Mert persze ami tetszik az legalább 8000Ft. Nem is tudom, ha nem akar még járni a gyerek akkor hagyom, bírja ki tavaszig, a szandik olcsóbbak.

Film készült a regényből. Hát nem is tudom. Már az előzetes alapján is gáznak tűnik, sehol benne az, ami a regényben annyira jó volt: a hangulat.

Először is, szereti azt a néhány keményfedelű könyvét (Gromit főzöcskéje a sztár),főleg a leporellókat, anyósjelöltéknél van a nagy kedvenc az Iciri piciri, még vacillálok, hogy beszerezzem-e itthonra is. A könyvtárból is veszegetek ki neki köteteket, elsősorban meózásra, hogy elolvassam, látok-e benne fantáziát, illetve a kezébe adjam, hogy érdekli-e, érdemes lesz-e befektetni, mert a hagyományosan ismert kötetek mellett rengeteg olyan újdonság van, amiről még nem hallottam, s nem árt, ha a Mazsola, Janikovszky, Boribon stb. mellett újakat is kap majd. A múltkor láthatólag nagyon tetszett neki a 10 kicsi csillagos bárányos könyv, de minduntalan felidegesítette magát azon, hogy gerince volt a lapoknak és nem nyíltak úgy ki, mint a leporellók.
Gromitot néha hangosan is olvasgatja. Nézegeti a lapokat és dumál. Ugyanezt teszi a mi könyveinkkel is. Mert még mindig imádja lapozgatni őket, s vasárnap is, amíg az apjával leengedtük az ágyát ő vagy fél órát elücsörgött a franciaágy sarkában, kezében a párom fantasyjával, pörgette az oldalakat és halkan, dallamosan beszélt.

Tegnap este készült egy alap spamszűrő a kommentekhez, mert volt már olyan post, amihez vagy 2000 spam üzenet érkezett. Ez is hozzájárult, hogy gyakran lefagyott a blog. Szóval a hozzászólásoknál most egy kicsivel többet kell írni. Még ez se tökéletes, mert valamelyik robot már megfejtette, ugyanis reggelre lett 2 spam üzenet. De nem adjuk fel, az ember tovább fog agyalni rajta:) Én meg majd törlöm addig is adatbázisból az üzeneteket. (Sajnos tegnap este 4 normál üzenet is odalett, de logból majd visszaállítom. Ígérem!)

Akarata, na az van a gyereknek. Ha valami nem úgy megy, mint ahogy ő szeretné, akkor aztán ki tudja vágni a hisztit, bevágja a durcit stb. Szombaton a felújítástól megszökő ifjú párral ebédeltünk egyet a Zilában, majd feljöttünk hozzánk játszani. Mindezt csak addig, amíg a fiatalúrnak is úgy akaródzott. Ugyanis 7 óra felé közeledve hiába kezdtünk volna egy újabb Puerto Rico partyba, neki az már az esti műsor kezdete, akkor pedig vendégeknek mennie kell, úgyhogy szó szerint kidobta Mirwenéket. Szegények két perc alatt összekapták magukat és elhúztak. Vasárnap Cicáékat üldözte el, ugyanis párom nővéréék hazait hoztak anyósjelöltékhez, viszont pont akkor érkeztek, mikor Babszem aludt (ki kellett pihennie a délutáni Kikába menetelt), viszont a csengetésre felébredt, méghozzá rosszul, s hamar azonosította, kik miatt történt mindez. Úgyhogy hiába vetettünk be mindent a rossz ébredés a fogfájással párosítva azt eredményezte, hogy Cicáék erősen villámlátogatást tettek nálunk és valószínűleg ismét elgondolkodtak a gyerekkérdésen is.
Egyébként szombaton vettem észre, hogy szerdán megjelenő bal felső fogacska után a jobb is kidudorodik, nyomul, ezért elnézőbbek vagyunk Babszem sírásaival szemben. Plusz ma még a hidegfront is erősen bezavar, szinte össze vagyok gyógyulva a manóval, kizárólag evés után van el 5-10 percet magában azon túl igénylia  társaságot.

Tegnap kaptunk egy kis ízelítőt az őszies napokból. Még szerencse, hogy elállt annyira az eső, 2x is el tudtunk menni sétálni, mert az nagyon kell a gyereknek. Kiköveteli magának. Úgyhogy tényleg muszáj a vezetés és útvonalgyakorlás is, hogy legalább hidegben, fagyban a plázákban lehessen mászkálni, ami ugyan nem éppen ideális környezet, de legalább tér van, ingerek és nem szobafogság. Na meg itt az ősz, kezdődnek a mindenféle programok, tornák is. Jövő héten elmegyünk baba-mama tornára… bár nem fűzök nagy reményeket hozzá, azt hiszem inkább kisebb gyerekkel kell azt csinálni. Attól tartok azonban, hogy az igazi fittness teremhez meg az ott lévő gyerekmegőrzőhöz meg túl kicsi a Babszem. Főleg, hogy mostanában nem minden idegent és kevésbé idegent tűr el sírás nélkül a közelében. Az, hogy a hét végén sírt anyu miatt is, az hatalmas traumát okozott a nagyszülőnek, mert hogy eddig még soha egyetlen unokája se bőgött, ha meglátta őt. Erre a párom meg a Lobi azt mondták, Na végre. Egy unoka, akit nem tud a mama elrontani.

Kár, hogy nincs olyan fényképezőgép, amivel Babszem ébredés utáni illatát is meg lehetne örökíteni. Most csak azt a pillanatot, ahogy Kázmér Hubával játszik:

 

Tegnap el kellett mennem patront venni a nyomtatónkba, mert a párom ki akarta nyomni a mai előadása anyagát. Rövid határidő miatt nem volt idő optimális megoldást keresni, tudtuk, az Árkádban van, hát oda mentünk el a Babszemmel délután. Autóval. Az Éles saroknál mondjuk csináltam egy plusz kört a rossz besorolás miatt, nem tudtam elég közel állni a parkolójegy kiadóhoz és szemtelenül álltam be egy olyan sávba, ahol jobbra-balra lehet kanyarodni, s én balra akartam, a mögöttem lévő meg jobbra, szóval ledudált. De a parkolással nem volt gond. Még ingyen is volt, ugyanis Babszemnek valahogy nem fűlött annyira foga most a plázázáshoz (talán sokan voltak, a szeptemberi iskolakezdő bevásárlók). A párom meg azt gondolta, BKVval mentünk. De itthon van a kulcs, kicsit kinyílt a csippám, hát miért ne használhatnám a BBt. Egyébként tök jó, hogy nagy autónk van (na jó, parkolás-tolatás kicsit necces nekem), ugyanis forgalomban hiába vagyok nő, kicsit lassú és talán néhol határozatlan, a méret a lényeg alapon van tekintélyem és nem tolna le, beengednek a sávváltáskor stb. Húgommal beszéltük, hogy bezzeg az ő Starletjében még a 2 méteres, izmos Lobit is lenézik.
Egyébként sajnos a nyomtatópatron nem lett jó:( Nem kell valakinek Canon c24-es fekete és színes patron?

Szombat délelőttre megbeszéltük a párommal, hogy beszabadulhatok pár órára a belváros antikváriumaiba és a Fészekbe. Ehhez csak az kell, hogy a Babszem elaludjon időben. Természetesen nem akart időben elaludni, aztán azért csak sikerült és délben már a Múzeum körúton mászkáltam. Volt közel két órám a könyvekkel, mert jó a Bookline de azért mégis az az igazi, ha az ember a kezébe tudja fogni a köteteket vásárlás előtt. Arra értem haza, hogy a fiúk alszanak. Mind a ketten akkor ébredtek, amikor hazaértem. Ez azt jelentette, hogy Babszem két és fél órát aludt, azaz nem volt nagy esély a délutáni szunyókálásra. Bementünk hát a céghez, hogy kicsit rendet rakjak az irodámban, mert szeptemberben tér vissza Köcsög és nem akarom, hogy túl sok személyes cuccom maradjon ott neki. Na és persze én vezettem. Ugyanis most már tényleg komolyan kell vennem a gyakorlást a pesti közegben. Kicsit kalandoztunk azért a Belvárosban, mert BKVval közlekedni és volán mögött két külön téma. Sőt vasárnap még a mumus Hungárián és M0n is mentem, kétszer is, mert kimentünk Délegyházára, ahol anyu vigyázott a húgom lányaira. Annyira nem volt sikeres az út, ugyanis Babszem megérkezésünkkor sírt a mama és a csajok látványára, valamint később is többször is elpityeredett, amikor Eszti közeledett hozzá. Később azért feloldódott a gyerek, mikor lefeküdt az unokatestvére, nagy örömmel vette birtokba a húgom konyháját és étkezőjét.
Mivel a párom se rajongott a délegyházi kirándulás ötletéért, meggyanúsítottam, hogy a gyerek igazából az ő hangulathullámait veszi át hétvégénként. Erre példaként hozva fel a szombat délelőtti monstre alvást és a délegyházi nyüszörgést is.

Akkor most idéznék a hetiből:
Nem fog unatkozni a héten, mert szeretője, vagy a gyermeke gondoskodnak róla, hogy ön különleges izgalmakat éljen át.
Bejött.
Fogzunk!

Már tart egy ideje Babszemnél a kocsiból elegánsan kihajigálom a játékaimat korszak. Még a nyár elején kezdte. Aztán a Balaton mellett ment a sapkát leszedem a fejemről és kihajítom is. Valószínűleg egy kettős akciónak köszönhetően vesztettük el azt a kulcsos rágcsát, amit még Mirwentől kaptunk. Egy darabig reménykedtem, hogy csak Balatonszerényben hagytuk és majd ha anyuék kiköltöznek a nyaralóból és rendet raknak előkerül valahonnan. De nem történet meg. S emlékszem, amikor kettesben voltunk és elmentünk Üvegtigrist fényképezni, akkor veszettül hajigálózós kedvében volt a Babszem: hol játékot, hol sapkát, hol vizes poharat dobált ki a kocsiból. Így utólag visszagondolva, amikor egyszer visszamentem három lépést a sapkáért, akkor dobhatta ki a kulcsokat, amiket én észre se vettem. Ma meg egy fél pár zokni jutott hasonló sorsra. A másodikat már észrevettem, hogy húzza le és dobja ki a babakocsiból (igaz nem sikerült, visszaesett az ülésre), az elsőt azonban még a 4 sávos, villamossines kereszteződésen való átkelés alatt húzhatta le a lábáról és szórhatta el.

Egyébként anyósjelölt nagyon megdicsért, de nem csak ő, hanem állítólag sokan mások is, mert micsoda merészség, hogy ott mertem maradni 1 hétre (na jó 5 napra) náluk a fiuk nélkül csak az unokával. Igazából egész jól bírtam, főleg mert senki se nagyobb kritikusa a nagyszülőknek, mint a párom, szóval neki azért lehetett dünnyögni erről-arról, sőt ő még túl is tett rajtam néha. Igazán nem szóltam bele hogyan foglalkoznak a gyerekkel, s mivel Babszem jól érezte magát, ráadásul tényleg órákig nem is hiányolt minket (lásd mozik, tévézés, olvasás), nem panaszkodhattam. A nagyszülők persze azt várják, hogy jövőre egyedül lehessen náluk a gyerek.

Nem kapkodom azért én el a gyerek étkeztetését, de úgy voltam vele, hogy nyaralás, meg vidék stb. inkább együk a megszokottat. Amúgy is gond támadt ugye a gyümölccsel, de szerencsére az megoldódni látszik itthon. Ma pedig először kapott húst a fiatalember. Persze csirkemellet, sárgarépával. Gond nélkül megette a kiporciózott adagot. Egyébként kismama legjobb barátja a botmixer. Pépesített zöldségek, felaprított hús, semmi gond. Ma például a maradék csirkemellet szépen az apróra darált/vágott állapotban jégkocka tartóba töltöttem és betettem a fagyasztóba. Kíváncsi vagyok, milyen eredménye lesz, mert ilyet még nem fagyasztottam.
Egyébként néhány kivételtől eltekintve még nem igazán adtam kész bébiételt a Babszemnek. Vettem egyszer egy sütőtök-krumpli keveréket, azt már megette, mert a sütőtököt imádja, de még azon túl, amit anyu kertjében termett nem találkoztam vele piacon, bejött neki az alma-áfonya koktél is, az alma-körte Frutapura azonban nem. Van még egy sütőtök-pulyka a polcon, de azt még tartogatom. Aztán lassan eljuthatunk a Stáhl féle főzzünk együtt a mamának-babának programhoz.

Sikerült még egy mozira is eljutnunk, a Die Hard 4.0 beváltotta az elvárásokat, talán jobban mint az Ocean’s 13. Ha kihagyták volna a vadászpilótás részt, akkor lett volna tökéletes a film. Nem biztos ám, hogy vidéken könnyebb vezetni, mert Nyíregyházán például őrültek járják a városi utakat.

Mozi után elindultunk visszafelé. A Pláza parkolójából való kikanyarodásnál az előttünk lévő  Matiz elé a szomszéd sávból bepofátlankodott egy Seat, akinek a sofőrje elfelejthette, hogy nem is jobbra, hanem inkább balra akart kanyarodni. A következő lámpánál a Matiz miatt kellett késlekednünk, a sofőrje ugyanis jól odamondogatott a tolakodó Seatosnak. Hajtunk tovább, előttünk a kis szürke autó, jót röhögtünk rajta, milyen pukkancs. A jobb sávból aztán a lámpa előtt komolyabb indexelés nélkül egy Toledo ment át előttünk és kötött ki aztán a bal sávban, befurakodva a Matizos elé, aki még mindig arra tartott mint mi. Csakhogy piros volt. Mindenki megállt. A Matizból meg kiszállt a sofőr, odament a Toledóshoz és beolvasott neki. Tátott szájjal néztük, mert a kis szürke autóban még 3-an utaztak, a pasi családja. Felesége arcát a kezébe temette, a két tizenéves gyerek a hátsó ülésről meg a nyakát nyújtogatta, hogy mégis mit csinál az apjuk.

Szóval nem csak pesten vannak őrültek az úton. Igaz ezt sejthettem volna már akkor, amikor az első autós-fegyveres fenyegetőzés szemtanúja voltam a 90-es években Szegeden, ahol a sértett kipattant az autójából odament a másik kocsihoz aki meg merte előzni és egy pisztolynak látszó dologgal hadonászott. Mindeközben mi testnevelés címén futottunk éppen a parkban.

A 9 hónapos tegnap itthon kitűnően viselkedett. Leginkább az kötötte le, hogy rájött, hogyan tud közlekedni a maga módján. Nem egyszerű művelet, de kezdi nagyon jól használni, s meglepő távolságokat tesz meg. Fekvésből indul, felül, aztán előre lemegy négykézlábra (igaz ilyenkor még nem igazi a négykézláb, mert az egyik térdén még félig rajt a feneke, hasból tudja magát 4 kézlábra felnyomni), a kezével megy előre párat, majd hasra érkezik, ott felnyomja párszor magát igazi térdelésbe, és kezdődik az egész elölről. Mindez addig megy, míg oda nem ér valahova. Néha pont ahova indult, mondjuk a fikusz cserepéhez. Elég fárasztó módszernek tűnik, de Babszem nagyon élvezi, hisz önállóan változtat helyet. Azt hiszem ennek köszönhető, hogy amitől tartottam, hogy majd hisztizni fog, mert hiányolja a nagyszülők 24/7 seggnyalását, nem történt meg. Mert ott azért ekkora távolságokat nem tehetett meg, valami mindig közbejött.

Szóval visszatértünk a hétköznapokba. Kipihenten, legalábbis én, elkényeztetetten, ami a Babszemet illeti. Majd kiderül, mennyire sikerült a nagyszülőknek aláásni a gyereknevelést. A visszaút húzós volt, mert 20-án az éppen 9. hónapját betöltő gyerek nem akart aludni. Úgyhogy hátraültem és végigénekeltem neki az utat. Ráadásul megvannak a kedvencei, mert hiába próbáltam újítani a megszokott repertoáron, keservesen sírni kezdett, ha nem a Kárókatonát énekeltem, vagy a Bóbitát, Pinty és pontyot, meg a Padlást. Egyébként meg ahogy beértünk Pestre, elhallgatott, onnan már volt mit nézelődnie.
Az éjszaka nyugtalanul telt, de legalább negyed 8 után ébredt és gyümölcsöt is többet evett, mint Tiszavasváriban. Az eső miatt kicsit nehezített a pálya, mert elmaradt a délelőtti séta. Remélem, délutánra már kimeheteünk a 4 fal közül.

Azért itt nincs nagy változatosság ami az életet jelenti, maximum arról tunék beszámolni, hogy mennyit alszik meg mennyit nem a gyerek, voltam-e vezetni stb. Úgyhogy jöjjön végre egy elkapott kacsacsőrű emlős pillanat:

 

Amióta itt vagyunk Tiszavasváriban, Babszem egyre lanyhuló lelkesedést mutat a gyümölcsevészet iránt. Eleinte még nem volt probléma, de az elmúlt napokban kimondottal elutasított bármilyen gyümölcsöt. Pár kanál után jön a hiszti. Pedig próbálkoztam különböző időpontokkal, gyümölcsvariációkkal, kedvencekkel, régebben evettekkel, sőt még kész gyümölcspépekkel is. De eddig semmi se használt. Úgy látszik, a helyi levegő ennek valamiért nem kedvez. A főzelék szerencsére nem gond, az lecsúszik, bármikor, bármi. Talán mert meleg. Lehet, hogy legközelebb még egy kis langyos gyümölccsel próbálkozom, aztán marad az utolsó remény, hogy majd otthon minden (evés, alvás, napirend) visszatér a megszokott kerékvágásba.