Még nem próbáltam, de mert mostanában ez tetszik íme egy vidió. Szülinapra. Nekem.

Ritkán szokott mostanában előfordulni, hogy a hugaimmal együtt lehetünk. Tegnap azonban összejött, még ha csak rövid időre is. Szakvizsgázó nagyobbik húgom ugye itt írta az írásbelit, tehát fel kellett jönnie Egerszegről. Délegyházáról beautózni meg akkor már nem is nagy gond. Úgyhogy ugyanúgy mint évekkel ezelőtt (azt hiszem 2000-ben volt), amikor kínai étterembe mentünk,  ebédeltünk együtt a Zilában. Szülinapit. Most még két csemete is csatlakozott hozzánk, Eszti mondjuk szívesebben mászkált kinn az utcán, mint hogy az asztal mellett várja, amíg kiszolgáljanak, Babszemnek sok választása nem volt, de azért egy kis ölbeücsörgést ő is kibumlizott.

Szombat késő délután (reggelente még mindig nem indul a kocsi, látatlanban megmondták mi a baja, de még nem kaptunk/kértünk időpontot, mikor vigyük, ám hamarosan sor kerül rá) úgy döntöttünk, hogy itt az ideje, mi is elmegyünk egy hiper-szuperbe és elintézzük a havi nagy bevásárlást. Mivel nagyon nem ismerjük a BKV-val elérhető nagyobb Spar, CBA és hasonlókon kívüli helyek kínálatát, úgy gondoltuk, ABC sorrendben elkezdjük feltérképezni a lehetőségeket. Elmentünk hát az Auchanba. Ami hatalmas csalódás volt. Bizonyos márkákat, amiket kedvelünk nem tartanak (nem kaptunk Nivea utántöltős férfi tusfürdőt, Paloma nescafét, Gyermelyi tésztát), nem volt nagy választék (WC papírból nem tudtam barackosat csak rózsaszínt venni, vajból se volt szinte semmi, pláne teából, mustárból stb.), a húspult le volt rabolva, ráadásul drágább volt mint a SPAR hentes, tömeg volt, rengeteg bunkó és még Babszemet se dícsérte meg senki*. Úgyhogy a végén már elegünk lett és egy csomó mindent amit akartunk nem is vettünk, hanem inkább hazajöttünk. Auchan kilőve, nem szeretjük.  Jövő honapban Cora lesz.
Most pedig szorítunk a húgomnak, aki elkezdte az írásbelivel a szakvizsgáját.

* Majdnem minden bevásárlás alkalmával kisebb rajongótáborra szokott szert tenni. Mert olyan okosan tud nézelődni és mindenkire hajlandó vigyorogni aki egy kicsit is mórikálja magát.

Anyák napja

 

Nem kaptam virágot és verset még. Viszont éjszaka csak 1x kelt fel a Babszem és reggel is 3/4 8-ig aludt. Ugyan a délelőtt nyüszisen telt el, de most megint 2 órát aludt. A párom finom ebédet főzött és rendet rakott a konyhában. Kicsiben csináljuk az ünnepet.
Akik meg nem tudnak mit szavalni, azoknak van egy csokornyim.

A februári vaklárma óta persze többször is megkaptuk (ld. védőnő alig 2 hete), hogy ha valami gond van a gyerekkel, nyűgösebb, nyálasabb, kézrágcsálóbb, lazábbat kakilóbb, hogy biztos fogzik. Na de most már tényleg érezhető a kis ínyén valami csúcsosodás. És többet alszik egyfolytában (éjszaka csak 1x kelt fel, ami éljen-éljen az elmúlt hetek 2-3 alkalmával szemben), délelőtt is, nyűgösebb, nyálasabb és rágcsálóbb. Újbol kiolvastam a dentinox használati útmutatóját, hogy akkor majd hajrá, jöhet az ínykenegetés. Úgyhogy most már tényleg visszafojtott lélegzettel várjuk, mi és mikor lesz ebből fehér gyöngyszem.

A hétvégi lábszopogatáshoz tegnap lefotóztuk az illusztrációt is. Ez a cenzúrázott verzió, a koronaékszerek nélkül:

A hétvége élményeinek egy része még a kocsihoz kötődik. Indulásnál már egész jól csináltuk a tankolás-mosás-keréknyomás hármast. Csak persze sikerült kifognom a világ leglassúbb pénztárosát, s mivel miután sorrakerültem állt be a másik kasszához egy villámkezű fiatalember, a párom még fel is hívott, mi a fenét vacakolok, hogy 5-en akik bementek utánam már kijöttek. Pedig én csak fizettem a tankolásért, autópálya matricát vettem (2-t), meg mosatáshoz kértem kártyát. Szerencsére fél óra alatt kijutottunk a városból pedig a Hungárián mentünk, de az M3 felé, arra azért lehetett haladni. Egyébként megállapítottuk, hogy az M7-eshez képest ezen az autópályán sokkal normálisabb a vezetőközönség. Itt senki se akart 180-al leszorítani, simán lehetett haladni, s csak néha volt pár őrült (mint a Dácia amelyik előzött, meg a Peugeot-s csaj aki azt hitte, hogy miután kiraktuk az indexet akkor neki fékeznie kell, hogy kiengedjen stb) de nem minden második autósnak kellett volna elvenni a jogsiját.
Szombat délelőtt felkerestük a város autósboltját. Nagy élmény volt, ablaktörlőt kellett vennünk. Végül második nekifutásra két dobozból összehozott egy párat az ürge és kiegyezett velünk: 2500-ért még fel is szerelte. Az első pár kisebb lett mint kellett volna, magyarázta, mi volt a gond, de egy szavát se értettem, gondoltam ez a tájszólás, kérdeztem is a páromat, hogy mit mondott az ürge, hiszen ő mégis csak innen származik, de szintén nem értette a magyarázatot. Aztán még vettünk pár dolgot, amit 1100 helyett 1000-ért számítottak meg nekünk. Miután lett jó ablaktörlőnk, VD-40ünk és ablakmosó folyadékunk elmentünk vezetni. Azaz én ülhettem a volán mögé, közel 10 évnyi kihagyás után (és mint tudjuk az is Angliában volt). Megnyugodtam, mert kicsit olyan volt mint a biciklizés. Az alapokat nem felejtettem el, inkább a kocsi kezelése (méret és szervó kormány) ami gondot okozott. De vasárnap már kimerészkedtünk a városi utakra is.
Aztán hétfő reggel a nagyszülők összepakoltak, hogy mennek ki az Öhönforgató Fesztiválra, párom viszi ki őket, majd visszajön értünk. Csakhogy BB nem indult el! Végül átpakoltak mindent a kis Suzukiba és elhúztak. Délelőtt aztán nagyon átkozódva a Swiftel furikázott minket az ember, délután azonban, láss csodát, beindult a Toyota is. Az ember persze rákeresett a neten, mi lehet a dolog hátterében. De olyat, hogy egy Toyota nem indul, nem talált sehol. Tegnap reggel se indult a kocsi, már-már úgy volt, hogy ottragadunk, hogy szerdán szervízbe vihessük BBt, de aztán 6-kor mégis elindultunk vissza Pestre. Jövő héten Bordó Bálna megy a szervízbe, úgyis műszakiztatni is kell. S kiderül majd, hogy mi ártott meg imádott kocsinknak: az olajcserénél megpöccentettek valamit amit nem kellett volna, a vízpumpa hülyül, nem bírja a hideget (talajmenti fagyok ugye voltak), vagy csak az aksi merült le.

Nos, hatalmas sikert arattunk megint az ország másik sarkában is a nagyszülőknél. Kis híján meghosszabbítottuk a fellépésünket is. Babszem persze mindenkit elvarázsolt. Párom keresztanyja kérdezte, miután összejött a család megcsodálni a gyereket és neki mindenkire volt legalább egy mosolya, hogy „Mindig ilyen jó gyerek?”. “Nem, – válaszoltam – csak ha vendégségben vagyunk”. Anyu szerint jól tud disztingválni. De persze kijavítottam magam, mert tényleg jó gyerek. Sírni csak akkor szokott, ha éhes, vagy amikor begurul az ágy alá. Ami most többször is előfordult, ugyanis addig tornászgatott, míg mindig bejutott az ágy alá a szobában, aztán amikor ott volt, rájött, hogy hé, hát innen nem is olyan egyszerű kiszabadulni, na és akkor eltört a mécses.
Szombaton a dédimamák is megszemlélhették hát a dédunokát. Azért a gyerek nevével mindegyik gondban volt. Az egyik azért, mert neki Babszem már a sokadik (16. vagy mennyi), úgyhogy az utolsó előtti dédunoka nevén Bencikének szólította (Bencéből 2 dédunokája is van, arra még emlékszik). A másik meg csak addig tudta a gyerek nevét, amíg a kezében volt az ajándékba szánt pénzt tartalmazó boríték, mert azon rajta volt, hogy hívják a dédunokát. Miután átadta, elfelejtette. De hát nem meglepő, az én nevemet se tudja még mindig. Most is Timinek szólított, de nem figyeltem rá. Anyósjelölték szerint azért emlékezni fog egy szem dédunokája nevére, mert ők már előrelátóan olyan keretben adtak neki képet Babszemről, amire fel van írva, hogy Kázmér. Család előtt tehát szépen szerepelt a gyerek. Ráadásul ezen a hétvégén ízlelte meg először a lábujját, úgyhogy mostanában a fürdés arról szól, hogy ő a nagylábujját cumizza.

Akkor most a 4 napos 7végén fogunk elutazni anyósjelöltékhez. Pakolászás közben vagyok. Mivel anyuéknál Babszem már a 4. unoka, oda az ő cucca ment a kisebb táskában, mert volt ott jó néhány alapvető felszerelés. Most a gyereké a nagyobb utazótáska és még ágyat, fürdőülőkét is kell vinnünk. De már készülök arra, hogy kinn fog a kertben az ágyában aludni délután. Reméljük, az idő is olyan lesz. Egyébként már készülünk arra, hogy a legnehezebb a városból való kijutás lesz. De nem fogunk idegeskedni. Ráérünk, nem sietünk, légkondi meg van a kocsiban.

Ma megint tanácsadáson voltunk, s bár most nem kellett volna oltást kapnia (15 hónapos koráig nem kéne), azért beadattam neki a második kört az agyhátyagyulladás elleniből. Még egy lesz jövő hónapban, aztán már csak az emlékeztető. Aztán meg jön majd a többi, amit magánszorgalomból védekezésből megkap majd. Most vigyáztam az egészségességről szóló igazolásra is, a múltkorit egyrészt elvesztettem, másrészt nem is tudtuk volna használni, mert Húsvét után akartuk úszni vinni a gyereket, de közbejött ugye a betegség. Viszont most majd belevágunk. Ráadásul találtam a közelben baba-mama jógát és babamasszázst is, igaz, meg kell várni, hogy összejöjjön legalább egy órányi érdeklődő. Most már megyünk majd közösségbe, ami majd jó lesz babának, mamának egyaránt.

Ma bementünk a gyárba. Eredetileg húsvét után akartunk (arról, hogy vártak még mindig tanúskodik a nagy táblákon levő Üdv Kázmér! felirat), de hát közbejött a betegség. Most meg először 2 hét múlvára gondoltam, de aztán úgy döntöttem, nem teketóriázunk, megyünk ma. Nagy siker voltunk. Babszem igazán elemében volt, nézelődött, vigyorgott mindenkire, amikor a csajok és V. a cseh típusú kollega körbeállta. Bárkinél elvolt, a hosszú hajakba persze előszeretettel bekapaszkodott. Na és a kajálás is ment simán a régi irodámban, kétszer is. Hazaértünk és kidőlt. Sűrű volt a mai délelőttje.

Ma reggeltől kb 1/2 10ig kettesben vagyunk/voltunk/leszünk Babszemmel. A párom ugyanis első kínai szakácsművészeti óráját veszi azon a kurzuson, amit a szülinapjára kapott tőlem. Valamikor ugyanis leporoltuk a wokunkat és kísérletezgettünk, de rájöttünk hogy ez kevés, pedig alapból szeretjük a kínai kajákat. Szóval ő tanul, nekem pedig először kellett tök egyedül levezényelni az esti szeánszot. A dolgot kicsit nehezítette, hogy ma természetesen csak 10-15 perceket aludt a gyermek. Ennek megfelelően minden vagy fél órával korábban kezdődött és gyors vacsora után 1/4 9-kor már letehettem aludni. Látom ám, meglesz ennek a böjtje. Ráadásul holnap reggel még az apjára is sértődötten fog nézni, mert ma nem ő fürdette és masszírozta, be kellett érnie velem.

Volt az A nagy zsákmány című film, amelyben David Niven az Agy becenévre hallgató szuperbűnözőt játszotta. Akinek hatalmas volt az esze. Fizikailag. Ezért aztán gyakran oldalra húzta a fejét. Babszemet hívom mostanában így. Ugyanis szeret ücsörögni az ölemben, térdemen, combomon stb. persze még kitámasztva, főleg én tartom. Leginkább szemben velem csinálja azt, hogy egy ideig ül, nézelődik, vigyorog aztán egyszer csak oldalra hajtja magát. Mintha a feje húzná el. Úgyhogy ő az Agy. Talán épp azon töri a fejét, hogy milyen nagy húzással fogja megoldani, hogy ne legyenek soha anyagi gondjaink.

Tegnap kimentünk meglátogatni anyuékat Délegyházára. Sikerült a 35km-es utat 75-ből kihoznunk. Természetesen rengetegszer jártam már ott, hol autóval, hol busszal, de mindig csak utasként csak félig odafigyelve az útra. Dunavarsányból már eltalálok csukott szemmel is a húgomékhoz, de az egyenes út. Vasárnap reggel pedig megzavart, hogy nem tudtunk ráhajtani az M0-ra, mert útfelújítást csináltak. Úgyhogy innentől kezdve “kicsit” bénáztam. Egyelőre még én vagyok a térkép és táblakezelő, az ember nem ér rá bonyolult feliratokat tanulmányozni vezetés közben. Még csak 1500km van a tarsolyában. Szóval M5-ön ragadtunk a következő kijáratig (már paráztunk, hogy Úristen nincs matricánk, de szerencsére az még a matricázás előtt volt), aztán kis utakon Alsónémedi meg Dunaharaszti felé visszajutottunk az 0-ra. Ahol persze nem fordultunk le jókor, úgyhogy ott is tovább mentünk, lejöttünk, vissza a másik oldalon, majd megint le. Végül még 1x előbb kanyarodtunk le az 51-esről is, mint kellett volna. Elindultunk Bugyi felé, pár kilométer után feltűnt, hogy ez nem jó, itt már Dunavarsánynak kéne jönnie, szóval visszafordultunk, s 500m-rel később sikerült rámenni az 510-re, onnan meg már semmi gond, ismerős tájak jöttek és megérkeztünk a Délegyházi Űrközpontba (ahogy építkezés alatt a sógorom hívta a házukat). A happy end persze, hogy visszafelé csont nélkül jöttünk és 30 perc alatt hazaértünk. Tudom, autómentes nap volt tegnap, de az az igazság, hogy mi az elmúlt 10-20 évben ezt mindig be is tartottuk. Most először kirúgtunk a hámból.
Anyu pedig kijelentette, nem lesz internetjük, mert apu sokat ücsörgött előtte.

Húgomék 3 napra Londonba mentek, még csütörtökön odaadtam sógoromnak az oyster card-jainkat meg pár font aprót, ami maradt négy évvel ezelőttről (tavaly az utolsó pennyt is elköltöttem Gatwicken könyvekre, az egyik megérte a másik nem, de akciósak voltak). Ki tudja, mikor megyünk megint, hátha addigra már ott is Euro lesz. Bár ismerve az angolokat, szerintem ők sose térnek át a közös valutára. Anyuék ezekre a napokra feljöttek hát Délegyházára, vigyázni az unokákra. A húgom előrelátóan megmutatta nekik, hogy tudják használni az MSN-t, s úgy látom, apu élvezi még a gépelést is. Sokkal jobban megy neki, mint anyósjelöltéknek, pedig ők régebb óta számítógép és internethasználók, az MSNt viszont csak kamerázásra, beszédre akarják használni és nem olvassák el soha amit írok nekik, hogy pl: Babszem most alszik, át kell mennem a másik gépre hogy a kamerát bekapcsoljam stb. Ezért velük többnyire kudarcélmény az egész. Pedig apuval meg a másik húgommal most például 3-asban traccsolunk. Úgy ítélem meg, a szüleim megértek az internetre. Úgyhogy támogatni fogom azon törekvésüket, hogy vegyenek végre egy normális gépet (akár laptopot is), amin gyorsan mennek a kedvenc játékaik és az MSN-t vagy a Skype-ot is tudják majd használni.

Most már nincs az, hogy letesszük hason a gyermeket és maximum a fejét forgatja álmában. A kukacolást és a tengelye körüli elfordulást ugye már elég korán elkezdte. De most már a jobbra-balra forgolászás is megy. Egyelőre csak azért nem szokott teljesen a hátára fordulni (szóval nem tudni, hogy még mindig felébred-e ha a hátán fekszik, mint 2 hetes kora óta) mert elakad az oldalán, az ágyrács megtámasztja. De úgy már egész jól alszik. Néha a fülét gyűrögeti, vagy a rácsokon lévő fejvédőt morzsolgatja, esetleg a felfüggesztett kisoroszlánt. Úgyhogy megbeszéltük, hamarosan kispárnát teszünk a feje alá, hátha bejön neki (de előbb megvárom, hogy kitisztuljon az orra), tud majd mit piszkálni. Még semmilyen játéka vagy kendője nincs, ami különösebben hozzánőtt volna a szívéhez, amivel tuti megnyugszik, hátha a kispárna az lesz. Na és most már lassan le kell szokni a rugdalózóról mint pizsamáról, és átállni hálózsákra, mert kinőtte a legtöbbet, meg állítólag az utóbbiban jobban tud mozogni és nem gond, ha lerugdalja magáról a takarót.

Nos az még mindig nincs igazán. Ráadásul a betegség még a meglévő kezdeményeket is kicsit felrúgta. Úgyhogy innentől kezdve keménynek kell lennem és valami rendszert vinni az életünkbe. Eddig ami megvolt az, hogy 7 és 8 között vacsoráznak a szülők 8 után pedig kezdődik az esti műsor, a fürdés-etetés-fektetés, ami kedvtől és fáradtságtól függően kb. 3/4 9 és 3/4 10 között szokott kicsúcsosodni az alvásban. Ez azért már elég jól megy. Szóval a következő hónapok feladata az lesz, hogy napközben is sikerüljön valamit alakítani. Nem reménykedem abban, hogy gyorsan fog menni, de következetesnek kell lennem, s nem elgyengülni. Elsőnek mondjuk a délutáni alvás bevezetésével kezdjük.

Ma elzarándokoltunk tehát újra a dokihoz. Összefutottunk a védőnővel, aki rögtön a lelkemre kötötte, hogy sose menjek gyermekorvosi rendelésre, mert bármit el lehet kapni. Igaz, éppen tök üres volt a rendelő. Ezt úgy Babszem 1 éves koráig csináljam, addig inkább a tanácsadásra menjek (ahol éppen tömegek voltak három és fél órát tartott a 2 helyett). Ami most van az amúgyse hiszi, hogy betegség. Inkább biztos fogzik a baba. Én meg ne aggódjak.

A tegnapi Micimackó olvasás: