Tegnap voltunk a 6 hónapos státuszon is, nem csoda hogy már kicsi néhány 68-as body, ugyanis 72cm a gyerek és 7600 gramm, a feje még mindig nagyobb mint a mellkasa de már csak 2cm a különbség. Igazi vasgyúrónak néz ki, a vállizmai halálosak, azon szokott ugye támaszkodni és hát a combjai is elég kemények. Aztán megkapta az utolsó szurit is ebben a körben és alig sírt. Ugyanis pont besietett valaki a rendelőbe, hogy a védőnőnek telefonja van a másik szobában, és ez annyira lekötötte, hogy teljesen megfeledkezett a fájdalmáról. Úgyhogy sikerült viruló fejjel kimasíroznom a vizsgálóból, hogy lám lám az én fiam nem is ordít ha megbökik.

Ma nagyon sűrű napunk volt, legalábbis magunkhoz képest. Reggel elmentünk beirattam Babszemet a helyi könyvtárba, mingyárt ki is vettem a nevére 1 krimit 1 sci-fit, 1 Réz Andrást, 1 DVDt meg 1 gyerekverses könyvet. Valamint most vettem észre, hogy a gyerek igazából delfin, ugyanis 3-assal kezdődik a személyi száma. Ebédre elmentünk kipróbálni a közelben lévő indiai menzát. Ahova ha még sokáig kitartanak el fogunk majd járni, mert szeretjük az olyan helyeket, ahol körberajongják Babszemet. Aztán meg volt még ma babamasszázs tanfolyam is. Ahol megint nagyon szépen viselkedett a gyerek. Élvezte a gyömöszölést, haverkodott mindenkivel (persze mert ő volt az egyetlen férfi, és a lányoknak nagyon bírja csapni a szelet, csak kinyitja a nagy szemét, kivillantja a két kis fogát és mindenki elájul tőle). Igaz ennek köszönhetően ma alig aludt, vagyis úgy 3x 15-20 percet, ami lássuk be kevés. Ráadásul ma este egyedül leszek vele, mert az ember elment az utolsó kínai vacsorájára és megtanulja mi a titka a pekingi szósznak. Tegnap vettünk kacsacombokat, hátha csinálunk belőle valamit 🙂

December közepe óta, hogy naponta legalább 1x mentünk sétálni, s főleg délután na meg hogy lett végre rádiós telefonom, rákattantam a Délutáni Kávéház című műsorra a Radiocafén. Mert nagyon jók a műsorvezetők, a témák is és mostanában leginkább az ezen az adón leadott zenéket kedvelem. jelenleg éppen rekordkísérletük van, hogy 125 órát vannak adásban. Ami tök jó, mert így egész nap lehet őket hallgatni. Holnap estig kell már csak kitartaniuk. Tényleg hajrá.

A húgomnak sikerült a pszichiátria szakvizsgája. Nagyon komoly. Most jöhet neki a következő.

Kidőlnek körülöttem a férfiak. Ez valószínűleg a légkondi átka. Melegből hűvösre. S mivel most már itthon is van és a boltokban, na meg a postán is (ahol ma végre nem kellett 1 pillanatot se sorbaállni, mert volt üres ablak, ezt fel kell írni), ráadásul ott tökig csavarva, meg én mostanában olyankor járok, mikor a nyugdíjasok és kismamák, s kevés az ember, nagyobb hatásfok. Mindenesetre Babszem ismét barátkozni kényszerül az orrszívó-porszívóval és nem mehet ma úszni. Holnap viszont várják tanácsadásra és végre az utolsó szurira (egy darabig legalábbis).

Nem tudom, hogy a fogzás, a meleg, a fülledt levegő, a front vagy az orrfolyás lehetett az oka, de ma nagy meccs ment az alvás miatt. Végül 2-kor ájult be a gyerek, a mi ágyunkon, mellettem fekve és evés közben. Azóta is mozdulatlanul fexik. S legalább már végre esik az eső is. Remélem mindenki felfrissül a végére.

Természetesen mire mindezt leírtam, felébredt a gyerek.

Még ma se zabált be a gyerek az almából, de most már nem volt fintorgás, öklendezés. Egy darabig már tartogatta a szájában a pépet, aztán kiköpte. A léből talán lement pár csepp a torkán is, de nehéz megmondani, mert az egész folyamatot hatalmas nyáltenger is kísérte, szóval nem analizáltam a kijövő dolgok hány százaléka nyál és mennyi az almalé. Mindenesetre elkezdtem magam kiképezni babaszakáccsá. A könyvtárból beszerzett két kötet mellé megérkezett a névnapi ajándékom is. Egyébként meg az a babaszakácskönyv, amit Juga Veronika és Farkasházi Réka nevével adtak el anno, biztos valami angolszász eredeti fordítása. Ugyanis angoloknál meg az amerikaiaknál* ajánlják első szilárd ételként a babarizst, amit aztán sürítőként meg alapételként kevernek a kajákba. Nálunk ez nem divat, ott azonban tápszerhez hasonlóan instant is lehet kapni a babarizst. Szóval nemcsak Stahl Juditnak vannak angol forrásai.

*Oké, lehet, hogy máshol is, de ezekről tuti tudok mert olvastam. Nyelvtudásom eddig terjedt.

Megpróbálkoztunk hát ma délelőtt az első gyümölccsel. Nem volt fergeteges a siker:

Legutóbb mikor otthon jártunk sikerült végre elkapnom pár (2) részt Nigella Lawson egyik műsorából. Az egyik pont gyerekeknek szóló menü volt, ahonnan tegnap este már a második ételt csináltam meg. A zöldborsókrémleves már siker volt, 1x krémsajttal 1x meg mozzarellával, most meg előkerestem a kekszes csirkés receptjét is. Ugyanis sós kekszet kaptunk a párom nagymamájától mi meg nem nagyon esszük, eszembe jutott a panír belőle, úgyhogy vettünk írót a múlt héten és legyártottam a csirkemellet. Még ma is azt ettük anyósjelölttel. Mert így, hogy 2x-re fogyott el kipróbáltam hogy jobb sütni: olajban, vagy sütőben. Mivel alapból nem rajongunk a melle húsért (inkább a combért), mert túl száraz, az olajos sütés finomabb lett: omlós, puha hús. Sütőben ugye egészségesebb, viszont nagyon száraz lett, ezért kevésbé ízlett.
Jah és Nigella is emlékeztet kicsit Tikkára, legalábbis külsőre és hát tényleg megnézve jobb ha Stahl Judit nem tagad semmit az első sorozatában őt koppintotta, csak az angol csaj kellemes idomairól jobban elhiszem, hogy szeret is enni és mindent megkajál amit főz.

Lassan születésnapokat, névnapokat, könyvtári könyvek hosszabbítását stb. mind-mind a telefonomba, google calendar-ba fogom írni. Minél több helyről figyelmeztetnek, annál jobb. Ma például egy igen fontos dologról feledkeztem meg majdnem.
5 éve írom a blogot. Mit is mondhatnék róla? Inkább egy apu féle kifejezéssel élnék: “gyenge kezdés után erős visszaesés” de legalább kitartó vagyok valamiben.

Tegnap megint elmentünk a babaúszásra. Most már az öltöztetés-vetkőztetés ellen se tiltakozott a gyerek, igaz most minden jobban is sikerült, korábban odaértünk, nem kellett tömegben vetkőztetni, öltözésnél pedig inkább a nagyobb öltözőbe mentünk és megágyaztam törülközőkkel a földön, s ott intéztem el az egészet, azt meg nagyon élvezte. A vízben még inkább nézelődött, figyelte ki mit csinál, nem annyira a megadott gyakorlatokra koncentrált:) A mellettünk lévő kisfiú apukájára aki fényképezett olyan teli szájjal vigyorgott, mintha még sose látott volna ilyet.
Egyébként nagyon érdekes nézni a többieket, akik ott vannak az úszáson, nekünk is, hogy utána jól kibeszéljük, ugye mi nem viselkedünk így. Vagy ha mégis, fogjuk vissza magunkat. Van ahol eljön az egész család, nagyszülőstül, fele a parton videóz-fényképez, másik fele a vízben pörög a gyerek körül, a végén azonban a sok ember pont a törülközőről nem gondoskodik, amibe a kisbabát kéne takarni miután kijön a medencéből. Aztán meg a teljesítménykényszeresek, ahol láthatólag a szülő erőlteti az úszást (már nagyobb gyerek pár éves, aki tényleg ki tudja mutatni, mi az ami tetszik neki és mi az ami nem), nyomja víz alá a gyereket, számon kéri ha valamit nem csinál szabályosan.

Miután 2 éve volt az APEHos kalandom visszatértem a régi jól bevált módszerhez: csinálja csak a cég az adóbevallásomat. Idén januárban is visszaküldtem nekik aláírva a papírt, hogy meghagyom intézkedjenek ők. Szerencsére még mindig megteszik, de most már tényleg szigorúan csak azoknak, akiknek semmi mást nem kell tenni mint az eddig vezetett kifizetéseket egy másik nyomtatványba átírni. Kedvenc bérszámfejtőnket letiltották arról is, hogy jószívűen segítsen másoknak akiknek mondjuk kölcsönük, segélyük stb. van. Csakhogy nem hallottam semmit felőlük és amikor a legutóbb postán jártam, s előttem mindenki csekket és egy ajánlott levelet adott fel (na meg én is a párom bevallását) hirtelen megijedtem, hogy jajj nem hallottam semmit vissza a gyártól, lehet, hogy mégse történt meg a vallás? Mert én is problémás eset vagyok? Úgyhogy így az utolsó utáni pillanatban még felhívtam őket, arra gondolva, ha mégis gond van el tudják faxolni a páromnak a papíromat és kitölthetem, holnap reggel meg még mindig sorbanállhatok a postán, ha kell éhesen odaviszem Babszemet és akkor úgy járok, mint az Égig érő fűben Ullman Mónikáék a hivatalokban s előre engednek.
De a nagy tervből semmi se lett: megnyugtattak a bevallásom már rég az APEH asztalán van.

Tegnapi napot aztán szépen megúsztuk tényleg, nem volt semmi gond, szóval most már 2 baleseten is túl vagyunk. Ez egyébként magamhoz mérten, aki lépten-nyomon nekimegy valaminek, beüti magát, ledob/lever dolgokat egész szép teljesítmény. Fél év alatt csak ennyi. Igaz, nem kispályásak voltak.
A legjobb esetek persze a székletekhez kapcsolódnak, amikor az ember csak áll és nézi és azon gondolkozik, hogy hát ezt meg hogy a fenébe sikerült a gyereknek véghezvinnie. S ahelyett hogy kétségbeesne, inkább csak röhög. Ez most onnan jutott szembe, hogy ma délelőtt Babszem szinte az egész ágyát (keret, fejvédő, Huba!) összekenve feküdt hatalmas vigyorral a képén. Ő megkönnyebbült, szó se róla, s végül is expressz mosással minden megoldható.

Babszem elég korán hasról hátra fordult, na meg hátról hasra is. Ez utóbbit azonban aztán sokáig hanyagolta és nem gyakorolta. Amióta azonban a hónap elején voltunk anyósjelöltéknél rájött a forgolászás ízére. Itthon is pillanatok alatt képes elhagyni a játszószőnyegét, meg a francia ágyon begurulni a falhoz, mert ott nagyon jó dolog tépkedni a falvédőt. A húgom mondta is tegnap, hogy most már aztán nem szabad egy pillanatra se szem elől téveszteni ha mondjuk az ágyon van. De nyugodt voltam, mert a franciaágynak a széle még sose érdekelte, a fal felé szokott inkább kalandozni. Erre ma megtörtént a baleset és tényleg pillanatok alatt. Épp csak elfordultam fél pillanatra, mire ő lepörgött és lerepült az ágyról. Szerencsére az ágy alig 25 cm magas és a hátára esett, a feje se koppant, a pelenkás feneke ért földet. De jól megijedtünk mind a ketten és jót bőgtünk. Előbb ő, aztán meg persze én is, mire ő is újra rákezdett. De megúsztuk.
Most a vihart várjuk.

Szombaton elmentünk bevásárolni mindenféle cuccot ahhoz, hogy a párom bemutassa, mit tanult már kínai szakácsművészetből. Ugyan az ember kisebb vagyont ott bír hagyni a kínai élelmiszerekért, viszont ezekkel elég sokáig lehet kihúzni. A hétvégén volt tehát gazdag házi tésztaleves, gong-bao csirke és tojásos rizs. Persze nem mind egy nap és alapból kihagyjuk a kínai sót, azaz Nátrium glutamátot, mert nekünk attól szokott kínai éttermes fejfájásunk lenni. De tényleg rövid idő alatt laktató és finom kajákat varázsolt a párom, szóval megérte befizetni a tanfolyamra. Viszont meglepett, hogy a kínaiak a levest is wokban csinálják, naívan azt képzeltem, ahhoz azért elővesznek valami lábost. De takarékos egy népség.

Ha már család, elgondolkoztunk azon mostanában milyen sokan vállalnak különböző okokból jóal később gyereket, mint a szüleink idejében. Jó lenne, mondtam az embernek, ha azért megérném az unokákat. Most kiderült, hogy van rá esélyem:

 

Már csak egy hét és szerencsésen kihúztuk csak anyatejjel az első 6 hónapot. Mindenki megdícsérhet, még a Kismama is. Nemsokára jöhetnek a normális ételek, természetesen jó szokásom szerint máris szereztem babaétkeztetésről 2 könyvet.  Már mondtam is viccesen a hugaimnak hétfőn, hogy akkor 21-én jöhet is az alma. Csak közben csütörtök-pénteken itt volt anyu (innen Dóri anyáknapi ünnepségére ment, aztán szombaton már haza, hogy amíg az anyja pesten csinálja a gyakorlatát vigyázzon Adrira, szóval csupa-csupa unokás napjai voltak) és elültette fülembe a bogarat, ugyanis azt mondta, kíváncsi lenne, milyen képet fog vágni Babszem az első új ízhez. Ezt ugye csak úgy lehet kivitelezni, hogy itt lesz a párom is, mert fényképezni kell hozzá. Szóval 21-e helyett már előtte hétvégén meg kell ejteni az első etetést. Ehhez feltétlenül szükségünk lenne már arra az etetőszékre, amivel egy ideje szemeztem. Na jó, nem ez volt az első választás, de ugyanannyit tud mint a drágább, csak valami számunkra ismeretlen cég gyártotta olaszországban és nem a Chicco. Tegnap elmentünk hát és megvettük a széket, s azóta amikor mi eszünk, a gyereket is beletesszük, had szokja az új helyet és helyzetet. Persze most még leginkább azt élvezi, ha a játékokkal ütögetheti a tálcát, mert az olyan jó hangos.

 

Rájöttem, hogy a gyerek igazából egy hobbit. Legalábbis ami a táplálkozását illeti. Mert ugye reggeli után van második reggeli, tizenegyórai, ebéd, uzsonna, tea, vacsi és még beiktat pár étkezést, amit talán még Pippin se ismer.

Elvileg 3 hónapos kortól ajánlják. Mi anno úgy gondoltuk, majd márciusban visszük el rá a Babszemet, meg én legalábbis kocsitól függővé akartam tenni a dolgot. De közbejött a betegség, úgyhogy eltolódott. Tegnap viszont eljutottunk végre az uszodába. A szerda 18 órást válaszottuk ki, arra gondolva, hogy úgyis mindenki inkább szombat délelőttre időzít, ilyenkor talán kevesebben lesznek. A gyerek az öltözőt nem szerette. Nem tetszett neki amikor egyedül vetkőztettem, de az se, hogy átvittem oda, ahol volt pelenkázó. Aztán amikor beléptünk az uszodába nagyra nyílt a szeme. S bár eleinte a vízben fontos volt neki, hogy lássa az arcomat és megfoghassa, ha akarja, úgy 10 perc után feloldódott és roppant élvezte a dolgokat. Bár azt mondták, első alkalommal elég csak fél óra is, nem gond, ha nem bírja tovább a baba, ő biza vízben maradt végig. Az öltözés megint nem volt nagy siker, de azt hiszem ebben benne volt az is, hogy kezdők vagyunk. Végülis kis kajával megturbózva egész sikeresen lezajlott az egész ügymenet. Itthon pedig etetés után nem volt második kör, beájult a tökmag 9-kor, hajnali 4-kor volt egy gyors kaja, utána picit elmolyolt az ágyában, aztán fél 8-kor ébredt. Most pedig a délelőtti alvás megy. Szóval az biztos, hogy az úszás jó altató. Egyébként nekünk is az volt, mert szintén fél 11-től olyat szundítottunk, mint mostanában szinte soha: mélyet, pihentetőt.
Éljen a babaúszás.

Mikor három hónapos volt a Babszem, elhatároztuk, hogy bevezetjük a lefektetést megelőző szertartásokat. Igazából már a fürdés is ide tartozik, ami azzal kezdődik, hogy bejelentem, megyünk fürdeni, lehúzzuk a redőnyöket stb. Aztán az etetés utáni ágybatétel azóta is variálódik, a gyerek úgy 3 hetente áll elő újabb kombinációkkal. Volt először az, hogy kaja, apa elbúcsúzik, anya énekel, gyerek ágyba, vagy azonnal elalszik, vagy kicsit még dumálgat, nézelődik, majd beájul. Utána jött az, hogy amint letette a fejét ordítani kezdett, felvettem, újabb kör az éneklésből, vissza a helyére, elalvás. Majd ez se sikerült, akkor újra etetés, ének, ágybatétel, alvás. Később volt az, hogy már evésnél elaludt. Majd hogy evés-ordítás-evés-alvás. Most ott tartunk, hogy ha bealszik evésnél, 10 perc után felébred az ágyában, játszik, kiabál, nevetgél és főleg azt élvezi, ha mi is odamegyünk nézni mint produkálja magát, majd újra visszakéredzkedik enni, bealszik és akkor az már a végleges. Úgyhogy még nincs véglegesítve a forgatkönyv. Izgalmas, mi lesz a következő, amit kitalál.