Annak idején még Jayne mondogatta, hogy minden anyuka megbolondul. Szóval nem hihet az ember a szülésznek, mert a gyerek után nem a méhlepény távozik az ember szervezetéből hanem az agya. Vagy legalábbis az is, mert hogy elvesztik az eszüket a kismamák az biztos. Ezt ma megint sikerült megtapasztalnom. Mivel hajnalban a Babszem korábban evett, utána meg jó darabig csak játszott és nem aludt vissza, sikerült ma nekem is fél 9-kor kelnem. Ő meg háromnegyedkor. Az ember közben hajnalban elment BB-ért, mi meg édesdeden szundítottunk tovább. Mára egyetlen programot terveztem, elmenni tanácsadásra, ami itt szerdán és csütörtökön van. Múlt héten ugye nem sikerült, gondoltam most 2 esélyt adok, nem korlátozom magunkat arra a napra amikor a mi védőnőnk asszisztál, hanem megpróbálkozunk korábban is. Úgyhogy ma reggelre pont jó lett, hogy később ébredt a gyerek, kaja után indulhatunk is. Megetettem a Babszemet, felöltöztem, készültem összepakolni a pelenkás hátizsákot (váltás ruha, pelenka, törlőkendő, rongypelenka, játék, oltóanyag) amikor azért még belenéztem a kiskönyvbe. Kiderült, hogy megint elnéztem az időpontokat, ma nem 10-től van a tanácsadás, hanem 8-tól 10-ig. Mindezt 9 óra 53-kor konstatáltam.

Babszem kezdi felfedezni, hogy ücsörögni tök jó. Ha kitámasztjuk, tartjuk, ragyogó fejjel nézeget körbe. Még a nagy sírásainak, hisztijeinek is vége szakad, ha felültetem. Leginkább kaja után az ölemben élvezi, mert akkor teli a pocak, szép kerek a világ, nagy a feje (ami a legjobban nő neki). A hangját is próbálgatja. Mostanában a sikoltozást fedezte fel. Két napja jókedvűen kurjongat, s élvezi hogy hol magasan hol mélyen tudja formálni a hangokat. Na persze azért vannak negatívumok is, mostanában^* például bedühödik, ha a játszószőnyegén kiesik valami a kezéből és meg kéne mozdulni, utána nyúlni. Addig nyöszörög, amíg valaki meg nem sajnálja. Vagy ha el is fordul, utána nyúl és megszerzi az éppen aktuális játékot még egy darabig rinyál, hogy lám-lám gonosz szülők ennyire magára hagyták meg kellett dolgoznia azért, hogy szórakoztassa magát.

^* Szerintem múlt péntek-szombat óta, hogy itt jártak a nagyszülők és a kiskrapek minden szemrebbenésére ugrottak.

A hétvégi fürdőprogram, amit a nagyszülők is megtekintettek pénteken hatalmas siker volt. Annyira, hogy vasárnap Cica is eljött megtekinteni, miként pancsol a Babszem. Szombaton este pedig, amikor csak hármasban voltunk, lefotózgattuk, hogyan tud a gyermek pancsolni. Ízelítő a sorozatból:

 

Megállapítható, hogy a Tiramisu nem egy nehéz desszert. Teljesen könnyű elkészíteni. Csak szörnyen drága, hiszen a Mascarpone nem két forint. Másodszor csináltam ma, ráadásul tök egyedül, ugyanis legutóbb a párommal együtt készítettük és így se okoztt komoly problémát. Kezdő háziasszonyoknak nagyon ajánlott.

Ma jönnek a nagyszülők. Anyósjelölt nyugdíjasként ugye kéthetente jár fel. Apósjelölt ritkábban de mivel tanárként a pénteke szabad és most éppen nincs semmilyen Horgászgyűlés se az Egyesületükben, hát szintén jön unokanézőbe. Ráadásul a teljes repertoárt kívánják megtekinteni, fürdéssel bezárólag. Remélem altatásra nem maradnak, az mostanában kicsit nehezebben megy. Mondjuk tegnap már javult a helyzet. Első körben nem üvöltözött Babszem, amint a feje a matracot érte, hanem egy jó darabig eljátszogatott az ágyában, forgolászott, beszélgetett Hubával meg a forgó állatkáival. Kicsi nátha is befigyelt a napokban, meg az, hogy variálom a bibmóvédő és nélküli etetéseket (a sebeim miatt kezdtem). Igazából úgy tűnik, védővel még mindig többet eszik egyszerre, mint anélkül. Szóval lehet, hogy visszatérek arra, amit megtanult, viszont legalább tudunk anélkül is enni, tehát ha olyan helyzet áll fenn, nem kell pánikolni. Ráadásul így utólag nem is olyan nagy baj, hogy a heti tanácsadásról lemaradtunk, mert jövő héten akkor kaphatunk egészséges a gyerek papírt és mehetünk babaúszni is.
A nagyszülő látogatásnak most több előnyét is látom. Először is holnap el tudok majd menni shoppingolni, meg legalább nem gond, ha Húsvétra anyuékhoz megyünk. Mert most már majd megtehetjük.

Szóval ő lesz az. BB a Bordó Bálna (mégse vörös, de hát én csak képen láttam). Első autónk. Vagyis a gyereké, mert az elmúlt  évben szinte mindent Neki, miatta érte csináltunk:

Nem minden sikerült úgy, ahogy elterveztük. A gyerek megint meghackelte a rendszert, túl sokat aludt, ezért aztán már nem értünk volna oda tanácsadásra. Viszont délután éljen a kultúra címmel elvittem a könyvtárba. Rendesen elcsodálkozott azon, hogy a világon van annál több könyv, mint ami a polcainkon. Legközelebb majd csináltatok neki olvasójegyet is (úgyis ingyenes), és majd felpakolunk CDkkel meg mesekönyvekkel. Addig is utána néztem, melyik versszakokat hagyom ki a Török és a tehenek versből, amit mindig akkor adok elő neki, mikor a kockatehenes csörgőjével játszik. Most már teli szájjal vigyorogva várja, ha megfogja a kék tehenet, hogy jöjjön a versike.
Na de a lényeg, az ember lefoglalózta a kocsit 🙂 Ha minden jól megy jövő hét elején lehet menni érte, ugyanis még kisebb javításokat eszközölnek rajta. Úgyhogy mehetünk esküvőre, húsvétra, családot látogatni és megtanulhatok újra vezetni. Persze majd minden akkor lesz igazán valóságos, ha itt fog állni a szomszéd utcában a vörös bálna.

Ma izgulós nap van. A párom vidékre utazott autót nézni. Nagybátyám lebeszélte, elrendezte előre, hogy mivel hogy megy, ki fogja várni és segíteni neki. Aztán ha minden okés, még az is lehet, hogy visszafelé lesz piros bálna. Lehet, hogy Babszem is ezért nem volt hajlandó a hajnali negyed 6-os evés után visszaaludni. Most bezzeg húzza a lórbőrt rendesen. De lehet, ő még azt is tudja, ma megyünk tanácsadásra és két oltást is fog kapni, mert paraanyuka inkább fizet sok pénzt, síró gyermeket vígasztal, de agyhártyagyulladást inkább kikerül (és ez lesz majd bárányhimlővel, kullancscsal meg még mással, amit ajánlanak). Ébredés után a szép, hideg idő ellenére nem taxizunk, hanem lábon megyünk a rendelőbe.

A Porontyon volt a múltkor a cikk 10jel, hogy túl régóta vagy otthon a gyerekkel címmel. Aminek az első sora, “Ha a Vogue helyett egy ideje a Good Housekeeping-et járatod.”  Nah én is lemondtam az Elle előfizetésemet, hetente megveszem a Nők Lapját és már kétszer is a Kismamát. Sőt itt van a csekk, hogy előfizessek rá, de már megint sikerült felhúznom néhány olvasói levélen magam, szóval még mindig gondolkodom. Mert a cikkek általában tényleg hasznosak, érdekesek, csak éppen a szüléssel kapcsolatban vannak benne elképesztő dolgok. Mégpedig az általános hozzáállás, hogy ha nem szülsz természetesen, akkor bizony nem vagy jó anya. A hónap kismamái bár mindenféle egészségügyi okból (maga vagy a baba miatt) a császárt ajánlják nekik, keseregnek azon, hogy nincs élményük a szülésről, a műtét nem az igazi, évekbe telt feldolgozni ennek a hiányát stb. A levélírók között eddig még csak egyet olvastam, aki a császár mellett tette le a voksát. Mindenki másnak vagy rossz volt, hogy megműtötték, vagy a szüléssel, gyermekkel voltak komplikációk, esetleg a kórházzal, orvossal nem volt elégedett és hiába szült természetesen, egyáltalán nem azt az élményt kapta,a mit a magazin hirdet. A szélesebb néprétegekhez szóló lapokkal, internetes oldalakkal, fórumokkal,  alapítványokkal stb. kapcsolatban az a bajom, hogy úgy érzem azt akarják kijelenteni, de igenis az a jó, amit mi hirdetünk. Biztos van, akinek élmény volt a szülés, tökéletes úgy ahogy elképzelte, vagy ha mégsem, akkor az idő megszépítette az emlékét. Én nem sírok, hogy a “könnyebb” utam volt, mert a gyerek miatt ez volt a jó döntés. Sőt egész sok előnyét látom a dolognak. Ugyanezt érzem a szoptatással kapcsolatban is, aminek a be nem teljesülése akár nagyobb trauma is lehet, mint a szülés, de biztos fel lehet dolgozni. Ugyanakkor sajnálom azokat, akik az erőteljes propaganda miatt amikor tényleg fizikailag nem jön össze nekik a dolog halálosan kétségbeesnek. Ebből a szempontból például abszolút korrekt volt a Suttogó hozzáállása (ahol ugyan igazán nem tudta az író jól megindokolni, valaki miért válassza a tápszert), aki nem ítélt el senkit, sőt mindkét fajta tápláláshoz készített külön útmutatót.

Vannak dolgok, amikben kisfiam el van maradva a többségtől. Ilyen például az, hogy a múlt héten egyik napról a másikra, vagyis inkább egyik szoptatásról a másikra áttért a bibmóvédő nélküli evésre. Annak idején ugyanis még a kórházban hiába szenvedgettem, nagyon nem sikerült neki eltalálni a szoptatást, mire a kedves csecsemős mondta, hogy lám a nagy mellnek is van hátránya és hogy vessük be bimbóvédőt. Ami szerencsére volt, mert bontatlanul megörököltem a húgomtól, akinek nem kellett soha. Bimbóvédővel azonnal beindult az etetés, nem is volt vele igazán gond. Gondoltam, majd pár nap után leszokunk róla és a’la naturell fogunk enni. De nem így történt. Egy idő után fel is hagytam a próbálkozással, járt utat járatlanért el ne hagyj címmel. Bár anyu például rendszeresen érdeklődött, hogy segítséggel vagy anélkül eszik-e a gyerek. Igazából csak 1x jelentett gondot a bimbóvédő, amikor a baba-mama találkozón voltunk és Babszem megéhezett. Ugyan volt a táskámba egy, de gondoltam megpróbáljuk anélkül. Hát nem jött össze, úgyhogy elő kellett kapni. Most azonban már a műanyag nem kell neki, csak a természetes anyag.
Mire az embernek 4 hónapos lesz a gyereke el is felejti, milyen volt a kisebesedett, fájó mellbimbó a szoptatás elején. Na nem én. Nekem múlt héten jött el az az időszak, hogy fájt minden étkezés. Úgyhogy csak szólok mindenkinek, a szoptatás nem fenékig tejfel. Főleg az elején (esetemben a közepén), amikor a gyerek elkezdi a forrásból való cumizást. Mondjuk kényelmesebb, helykihasználás szempontjából is, mert most akár fekve, állva, ülve stb. lehet enni, különösebb hozzákészülődés nélkül.
Babszem ráadásul most éppen játéknak tekinti az evést, minden második kört végig rendetlenkedik, ráadásul éjszaka 2x is felébred, pedig már mióta csak 1x evett. Nagyon remélem, hogy kinövi a dolgot, ja és végre begyógyulnak a sebeim.

Mégse kellett a postásra panaszkodni, hogy nem csönget be, pedig itthon vagyok, ugyanis akkor hozta ki a jogsikat, amikor éppen Délegyházán voltam, szóval tényleg nem volt senki, aki átvehette volna. Viszont nagyon meglepő, mert a 10 nap amit az önkormányzatnál mondtak nem is munkanap volt. Sőt. Ma délután meg kihasználva azt az 1 órát amíg nem esett, elloholtunk Babszemmel a postára, ahol a levélért nem kellett sorbaállni, de szerencsére a gyerek még a csekkfeladást is nagyon jól tűrte. Úgyhogy van megint érvényes jogosítványom, munka után a párom is felveszi. Most már csak kocsi kell.

Fene, most mondta a húgom, hogy Kanizsán bezárt a mozi. Nem mondom, a multiplex 4 teremmel töbnyire kongott az ürességtől, (kivéve mikor a Csillagok Háborúja ment), de nekem az utolsó remény volt. Már elhatároztam, ha sikerül Húsvétkor vagy bármikor eljutni Kanizsára, végre elmehetünk kettesben a párommal moziba, mert a gyereket majd jól ellátják a nagyszülők. Hát nem. Március 14-én elsötétült a vászon. Kanizsán nincs mozi. Viszont van szélessávú internet, úgyhogy csak ne csodálkozzanak az illetékesek, hogy letöltik a filmeket. Van más választásuk?

Szóval Délegyháza jó volt. Vidéken lakni kisgyerekkel, kertes házban, esetleg olyan faluban ahol sok hasonló család van, jó. Igaza van a húgomnak: Minek mennének például a Balatonra, mikor ott vannak nekik a tavak is. Az egyetlen gond a távolság Budapesttől. Na meg Dunakeszitől, ahol meg a sógorom dolgozik, aki reggel 6 előtt indulgatott munkába. Szóval ha az ember kiköltözik, akkor jobb olyan munka, amit távban lehet csinálni, kötetlen munkaidőben vagy elég heti pár napot a városba menni. Vállalkozni kell, ja.
A négynapos ünnepből három napot tavaszi nagytakarítással töltöttünk. Nem azért tartott ennyi ideig mert olyan koszos a lakás, hanem mert szép komótosan haladtunk vele. A végére engedtünk pár dologból és a konyhai nagy pakolás, a szekrények átrendezése még így se történt meg.
Viszont Babszem nagyon édes volt, élvezte, hogy együtt a család. Persze az apja volt most a főszereplő, tágranyílt rajongó szemekkel követte minden mozdulatát és hatalmasakat tudott kacagni ha végre megsimogathatta (megkarmolászhatta) borostás arcát. A szép időben a napi séták se maradtak el. Megfigyeltem, hogy hétvégén, ünnepekkor a parkok sétáló közönsége megváltozik. Míg hétközben anyukák tologatják a gyerekeket, fiatalok egyedül sétáltatják a kutyákat, szabadnapokon apa-anya együtt sétáltat, apuka tolja a babakocsit és egy kutyára is több ember jut. Sőt az egyedül babakocsit tologatók is inkább apukák.

Illegalitásba vonultunk tegnap a gyerekkel. Főpróbát tartunk, hogy bírná ki idegen helyen a nappalokat és éjszakákat. Kapva kaptunk a szép időn, meg a húgom meghívásán, hát 3 napra kijöttünk hozzájuk Délegyházára. A kezdeti meglepetések után, amit főleg a 11 hónappal idősebb unokatestvér, Eszti okozott és az ő téveszméje, mely szerint Babszem inkább baba, mint élő ember, egész jól mentek a dolgok. Az idő szép, jó a levegő, hihetetlen a csend, éjszakai alvás is működött az új hordozható kiságyban (nem volt trauma, hogy este abba lett lefektetve, hála a nap rengeteg élményének, két fejfordulás után 9-kor már mélyen aludt a manó). Dóri pedig mint edzett nagytestvér teljesen jól gondoskodott a Babszemről, sőt kijelentette, hogy úgyis van egy csomó vicce, majd ő szórakoztatja a közel 4 hónapos unokatestvért.
Bár rengeteg egyéb dolgot is kihoztunk magunkkal (babakocsi, szoptatóspárna), azért nem rossz, hogy a baba majd teljes ruhatára (tudom, 3 napra jöttünk, de jobb felkészülni) mellé befért még az én cuccom is egy sporttáskába.

Azok után, hogy tegnap meg tegnap előtt a napközbeni alvásért szinte könyörögni kellett a Babszemnek, s összesen talán ha 1,5 órát aludt, most már 13 óra 50 perc óta nyomja a szunyát. Ráadásul délelőtt is aludt egy szűk órát. Persze itt van a nagymama, meg eljöttek Cicáék is, hogy megnézzék mekkorát nőtt a gyerek. De őt mindez nem zavarta, csak alszik jó mélyen kint a jó időben.
Szóval úgy tűnik, a hidegfrontnak vége. Vagy csak elővette Babszem a jobbik oldalát, amit nem kell nagyon mutogatnia az anyjának, csak ha vendégek vannak.

Igen, csúcsot döntöttem, 226-tal a tegnapi nap a legtöbb látogatós napom. Azt hiszem legközelebb jövőre, nőnapon lesz valami hasonló.
Tegnap egyébként a nőnap lényegét át nem érezve, Babszem egész nap meglehetősen ragaszkodó volt, nem lehetett egy percre se magára hagyni, ráadásul alig másfél órát aludt napköben. Séta közben többször is ki kellett venni a kocsiból, mert ott sírt. Amint felvettem azonban rögtön elvigyorodott és hatalmas szemekkel nézelődött. Lehet, hatással volt rá az, hogy szerda délután főpróbát tartottunk és kendőben mentem le vele a DVD kölcsönzőbe. Igaz, éppen nem volt nyitva, de a manó végig hatalmas szemekkel bámult mindent. Teljesen meg volt illetődve. Egészen új perspektíva. Persze lehet, hogy front volt, azért nyűgösködött. Mindenesetre éjszaka viszont nem volt gond, 9-kor beájult, s evés után is simán aludt 1/4 8-ig.
Reménykedem, hogy ma kicsit jobb lesz, főleg ha esőben nem tudunk sétálni menni. Bár az, hogy a délelőtti alvását 10 perc alatt letudta, nem éppen bíztató jel.

Kíváncsi vagyok, vajon megdöntöm-e a tavalyi csúcsot, amikor is 198 látogatóm volt nőnapon. Hála a keresőszavaknak. Vannak ugyanis rendes emberek, aki már a múlt hét óta készülnek a mai napra, ugyanis kezdett 70 fölé menni a látogatóim száma, tegnap pedig már 168 volt. Ha most bemásolnám ide újra a keresőkifejezéseket, tuti bejönne a dolog.

Eleinte még naponta többször néztem meg a hivatalos emilemet, hogy jött-e valami érdekes. Ránéztem, hogy milyen dolgok vannak bent, hogy állnak egyes munkák. Nos, tényleg nem hiányzom, láthatóan. Sőt ugye alig tettem ki a lábamat, egy csomó minden megváltozott abból, amit anno én csináltam. Mostanában majdnem el is feledkezem arról, hogy benézzek, pedig elvétve még jönnek nekem levelek, amiket a helyetteseimnek kell továbbítani. Pedig imádtam a hivatásomat (jah hamar eldőlt, hogy én ezért vagyok a világon, megtaláltam a nekem való foglalkozást és nagyon jó helyen is dolgoztam), jó szakember voltam, de most már olyan messzinek tűnik az egész. Mivel az utolsó hónapokban nagyon leengedtem, kezdtem visszahúzódni, valljuk be, nem dolgozni, elment tőle a kedvem. Még szerencse, hogy van legalább egy évem, hogy ez megváltozzon. Mindenesetre a tagadásból és abból, hogy az egész nem érdekel, a munkatársak hálátlanok, kicsit pozitívabb irányba léptem. Újra feliratkoztam szakmai levelezőlistákra, RSS-ekre, s ha a saját munkahelyem dolgaival nem is foglalkozom annyira, azért legalább a hivatásomat nem temetem. Közben meg agymunkának Gilmore Girlst fordítok. Meg hasizmot nyomok.

Azért ma leesett egy kő a szívemről: meghosszabbították a jogsimat. Mivel már több mint 2 éve lejárt, kicsit tartottam tőle, hogy belekötnek. Nem ismerem a jogszabályt, ha van egyáltalán ilyen, mindenesetre attól tartottam titokban, hogy újra vizsgáznom kell KRESZtől a forgalomig mindenből. De semmi nem volt, csak közölték, hogy akkor ezt most bevonják s két hét múlva várhatom az újat a postaládánkba. Mivel én még egyelőre nem akartam vezetni, ez nem zavar. Csak nem szabad elfelejteni kiírni a postásnak, hogy napközben itthon vagyok. Ugyanis még képes és felcsengetés nélkül a kézbesítésről csak az értesítést dobja be postaládába. Én meg mehetek személyesen átvenni a postára a jogsit, ami mostanában kicsit lutri, Babszemtől függ, hogy fun vagy no fun.

Ma megvolt Babszem első névnapja is. Elég visszafogott volt a buli, az ünnepelt is inkább olvasott: