Mivel a nagy napon elmaradt, dokumentáljuk azért a fiatalember fizimiskáját. Igaz, itt már 2 hónapos és 1 napos 🙂

Na ma mondjuk pont az eső miatt nem sétálunk, pedig itt vannak anyuék, akik nagyon készültek, hogy egyszem fiúunokájukkal róhatják Kőbánya ligetesebb utcáit. De lényeg, hogy a múlt héten megvolt az első egyedül sétáltatom a gyereket időszak. Mert ugye eleinte csak az ajtóban tartottam a babát, majd kint a folyosón, egyre hosszabb időszakokra, aztán igazán három hete vittük ki az utcára is. Hétvégén ugye együtt csináltuk a párommal, utána meg jött anyósjelölt, aki segített. De végül kiderült, hogy kellő szervezéssel egymagam is megbirkózom gyerekkel, téli ruhával, babakocsival. Csak átgondolt szervezés kérdése az egész. Először is mindent, amit vinni akarok összepakolok, behozom a kocsit a gangról, hogy melegedjen. Majd felöltözöm, egészen addig, hogy csak kabátot-cipőt kelljen vennem. Ezután öltöztetem fel Babszemet, berakom az összes takarójával együtt a kocsiba, majd kitolom őket a folyosóra. Kész szerencse, hogy szoktam ott altatni korábban is, mert nem kezd el ordítani, hanem szépen megvárja, míg én is felöltözöm. Sőt szerintem aztán külön öröm neki, hogy nem csak ott hagyom a levegőn, hanem elindulunk le a második emeletről. Kocsit gyerekestül hónom alá kapom és lemegyünk a lépcsőn. Meg se kottyan. Sőt ez van felfelé is. Igazi edzésprogram a séta lépcsőzéssel és súlyokkal. Legnehezebb talán kijutni a lépcsőházból, a bejárati ajtók ugyanis nehezen nyílnak, szűkek és kézzel kell támasztani, miközben az ember kimanőverezi a kocsit rajta. Ha szerencsém van épp jön valaki befelé és tartja az ajtót. Ha nincs, akkor zötyögünk kicsit, esetleg nekimegyünk az ajtókeretnek.
Babszem egyébként élvezi a sétákat. Eleinte nagy szemekkel nézelődik, majd úgy húsz perc után bealszik. Van, hogy még a visszatérést is átalussza, ilyenkor szívbaj nélkül hagyom még a folyosói jó levegőn, hogy aludjon, amíg fel nem ébred. Vajon mit fogok csinálni a  -15 fokban? Mert ugye -5 alatt nem ajánlják a levegőzést kicsiknek.

Tegnap kaptam először számlát a karácsonyi ajándék telefonomhoz, s majd lefordultam  a székről. Ugyanis a 2x nagyobb előfizetéses csomagról szólt az összeg, én meg szinte semmit se telefonáltam, abszolút ráfizetés. Pedig biztos voltam benne, hogy akkor én csupán a relax100asra tartottam igényt, sejtve, hogy még ez is sok lesz, de talán megoldható, hogy ennyit beszéljek. Ezért aztán akkor meg se néztem a szerződést. A srác az ügyfélszolgálatnál nagyon profinak tűnt, gyorsan dolgozott a gépen, a telefonommal. Tisztán emlékszem, hogy azt mondtam, nem a relax50-est, hanem a 100-ast szeretném. Mivel sűrűn bólogatott, nem gyanítottam semmit. Tegnap néztem csak meg alaposan a számlát, meg a szerződést és bizony az x-edik oldalon valahol jól eldugva ott van ám, hogy relax500-as lettem. Nem reklamálhatok, mert én voltam amatőr, hogy nem nézegettem végig a dolgokat pontosan. Pedig már tanulhatnék. Úgyhogy tegnap átállítottam magam a 100asra. Persze még a januári számla is 500as lesz, de most már mind1.

Tegnap óta vacakol megint a freeweb, ráadásul a héten még az új blogmotor is túlpörgött, sok volt a lekérdezés és megzabálta a kvótámat, letiltottak kicsit. De aztán az ember kijavította, amit kellett, s most már megy minden. Nagyon bírom az új szerkesztőmet, és eddig még megálltam, hogy mindenféle faksznijait kihasználjam. De például nagyon jó arra, hogy az előző postot kicsit átvariáltam, átírtam mert voltak benne hibák, s mindezt nem kellett kézzel, ftp-vel és bonyolult offline bütyköléssel megcsinálni. A blogmoci jó, bár még pofozni kell, de talán a hétvégére még pöpecebbé válik. Ha ráér az ember, mert tegnap kütyüket vásárolt a gépünkbe (DVD írót, vinyót, mobil rack-et), s ezeket kell beszerelni,  installálni, meg a windowst is újra, szóval számítástechnikai hétvége elé nézünk.

Tegnapelőtt volt az eddigi csúcs, 4x öltöztettem át a gyereket ilyen-olyan balesetek miatt (3x kisdolog, 1x nagy*), minden garnitúra mehetett mosásba. Plussz még ott volt a reggeli, esti és a sétához való öltözés-vetkőzés. Tisztára modellnek érezhette magát a Babszem. Annyira belelendültem az öltöztetésbe, hogy már megint megszegtem a magamnak tett ígéretet, mégpedig azt, hogy estére nem adom rá a Little Angel-es ruhát, mert akkor tuti nem alszik el könnyedén. De tegnap megfeledkeztem a dologról, meg is lett az eredménye, kaja után vagy másfél órával sikerült bealudnia a kissrácnak. Most már elkezdte hordani a 62-es ruhákat, azokat amik már szűkek, rövidek neki mosás és vasalás után a szekrénye hátsó fertályába száműzöm. A gyerek ruháival maximálisan rendesen bánok, mikor leszedem őket a szárítóról, azonnal vasalom is. Mostanában társaságom is van hozzá. Babszem fekszik a kanapén én mellette felállítom a vasalódeszkát és minden egyes ruhához elmesélem a történetét, kitől kapta, miért kellett kimosni, mi lesz a sorsa, kinek tetszik ha rajta van, kinek nem, ő meg nagyon figyel sőt néha hozzászól.

*Most már lassan elfogy a Liberónk, hétvégén bevásárolok a többi pelusból, hogy próbálkozzak, én vagyok béna, nem jól adom a gyerekre a pelenkát, ő annyira mozgékony, hogy kifolyik aminek nem kéne, vagy nekünk ez a típus valamiért nem jön be.

Csak középiskolában kezdtem el angolt tanulni, pedig már általánosban is erre vágytam, de ott még nem volt rá lehetőség, csupán az oroszt nyomták és különórára nem igazán jártam volna, meg szerintem anyuék nem is nagyon tudták volna finanszírozni. Azért  már ekkoriban rájöttem, hogy nem olyan nagy baj, ha nem értjük a slágerek szövegeit, mert többnyire gagyi lehet. Ugyanis könyvtári szótár segítségével megpróbáltam lefordítani a Házibuli betétdalának szövegét, s eleinte azt hittem én vagyok béna, de aztán rájöttem, azoknak a mondatoknak tényleg nincs sok értelmük. Ez a meggyőződésem tovább fokozódott, amikor  középiskolában már kezdő nyelvismerettel a kamionos nagybácsi által Németországból kapott Bravoban megjelent dalszövegeket fordítgattam. Megnyugodtam, nem én vagyok hülye, de attól, hogy nem értjük a külföldi szövegeket és csak hallás után dalolgatjuk érdekes szóösszetételeket alkotva, azok még ugyanolyan semmitmondóak többnyire, mint a magyar slágerek. Azért persze voltam elfogult is, mondjuk a New Kids on the Block slágereivel kapcsolatban. Amióta nem kell szótár a dalszövegértéshez néha fel tud menni bennem a pumpa a hülyeségek hallatán. Mostanában éppen a Rhianna Unfaithful számától szokott nyílogatni a bicska a zsebemben, akárhányszor elhangzik valamelyik kereskedelmi adón, mert nemcsak hogy hülyeség a szövege, de még a dallama is szar

Szombat délelőtt kimenős voltam, elmentem a Központi Könyvtárba. Visszavittem néhány könyvet, na meg rendeztem pár adósságot, mert november-decemberben 2x is elfelejtettem könyveket hosszabbítani a neten. Aztán meg persze kicsit tovább maradtam a polcok közt, mint számítottam rá. Na és persze megint főleg kismamás-babás, gyerekneveléses könyveket vettem ki. Belegondoltam, hogy november közepe óta nem jártam erre, egyáltalán a belvárosban se, az utolsó 1-2 héten maximum az Őrsig mentem el. Úgyhogy könyvtár után mivel épp elment előlem a busz, még antikváriumba is be tudtam nézni, igaz fél szemem mindig a megállón volt, hogy lássam, nem jön-e a következő menetrendszerinti járat. Szóval jól esett.

8 hetesen: 60cm, 4300 gramm, 500 fénykép:

Azt gondoltuk, hogy miután letudjuk az ebédet, s aztán magunkra maradunk, mert mindenki megy a dolgára (Cica haza, anyósjelölt meg buszra és még távolabbra), semmi dolgunk nem lesz. Csakhogy Babszem ezt a délutánt választotta ki arra, hogy márpedig ő rossz fiú lesz. Hiába evett, játszottunk vele, cipelgettük, hagytuk nézelődni stb. egy idő után semmi se volt jó neki. Aludt kinn a levegőn 3-ig, aztán eleinte még jó volt, de később nem volt hajlandó elaludni, pedig a végére már nagyon-nagyon elfáradt. Volt egy időszak, amikor nagyon melegnek éreztem, gyorsan megmértük a lázát is, hátha az a gond. De nem, teljesen normális volt a hőmérséklete. Viszont túlestünk az első végbeles hőmérőzésen, ami hála a digitális eszköznek, amit a húgoméktól kaptuk egyrészt nem tartott sokáig, másrészt a gyerek meglepően nyugodtan tűrte (biztos azért, mert nem volt lázas). Szóval csak fogtam és kicsit lazább öltözéket adtam rá, hátha a meleg az oka a nagy kényelmetlenségnek. Aztán a fürdést elég jól bírta, és az esti műsor után az elalvás viszonylag könnyedén ment.
Vasárnap délelőtt is minden szép volt, meg jó, elmentünk sétálni is, aztán miután hazajöttünk kezdődött az előző napi műsor. Végül nem találtam ki jobbat, mint mérni, hogy mennyit eszik. Nos, úgy tűnt, hogy estére egyszerre kevesebbet vesz magához, s hamar megéhezik. Ezért 2 óránként kapott enni. A heti mérlegelésnél meg az is kiderült, hogy rengeteget hízott a héten, amit a kerekedő fejéből én sejtettem, sőt egész jól megsaccoltam, hogy eléri a 4300 grammot és pont annyi is volt. Előző vasárnaphoz képest 200 gramm. Aztán meg persze fél tíztől fél 5-ig aludt, s még most is ki van ütve, miután 6 után visszabóbiskolt.
Akciótervem a következő:

1. Ma mérni fogom, mennyit eszik.
2. Elképzelhető, hogy az egy evés egy mellről át kell térni a váltott etetésre.
3. Valamint újra beüzemelem a Fitolac-ot, mert az nem bántja a gyereket, nekem viszont termeli a tejet.
4. Végső megoldásként pedig erőt veszek magamon és fejni is fogok, amit eddig hanyagoltam.

Szóval igazából csak annyi a gond, hogy nő a gyerek.

Ne vonjunk le messzemenő következtetéseket, de tegnap délután, onnantól, hogy kettesben maradtunk Babszemmel (teszvesz néni lányáékhoz, Cicához vándorolt át) olyan volt mint egy kisangyal. Délután aludt vagy két órát, apját jókedvűen fogadta, elaludt miközben vacsoráztunk (na ekkor nyüszizett picit), jól bírta a fürdést majd az esti elalvás is ment, apa hátsimogatásával. Az éjszaka meg a szokásos volt. Igaz, én ébredtem fel a hatalmas szélviharra, 5 körül, ugyanis a konyhában nyitva volt egy kis ablak, s a nyikorgó konyhaajtót kinyitotta a nyomás. Próbálkoztam csak az ajtó becsukásával, de aztán az ablakot is kellett.
Persze a tegnapelőtti viselkedésnek lehetett az oka valami front is és nem csak az, hogy 3 felnőtt hosszú távon már sok a lakásban és míg anyuval szép simán ellettünk volna, elvégre jó rég ismerjük egymást, anyósjelölt bármennyire is segítőkész, tényleg hasznos, hogy itt van, azért nem ugyanaz. Főleg, hogy a stílusa tőlem nagyon távol áll. Szóval még az is lehetett, hogy Babszem az én feszültségem miatt volt nyugtalan. Mert a gyerekek annyira tudják érezni az anyjuk lelkiállapotát.

Ma délután a kanapén majdnem hasrafordult a gyerek. Már csak a keze maradt maga alatt. Na jó, mondjuk könnyített terepen csinálta, ugyanis enyhén befelé dől ugye a bútor ülőkéje, oda szoktuk a háttámlának támasztani a játékokat amiben lehet gyönyörködni, meg amikhez lehet beszélni. Most annyira belendítette magát, hogy elérje őket, hogy félhason kötött ki (teszvesz néni szerint ez vesélyes, mert még az izomzata nincs erre kész, ezentúl csak a franciaágyon szabad magára hagyni)

Ma délután lakógyűlés volt. A szokásos éveleji. Mivel itt van a nagymama, gondoltam, semmi gond, megyek le részt veszek, úgyis beszélni kell a közös képviselővel a gázár támogatásról, egyéni mérőóra szerelésről meg hasonlókról. Még csak a második napirendi pontnál tartottunk, amikor jelzett a telefonom. Gyerekhelyzet, le kell lépnem, pedig már háromnegyed órája ment a gyűlés és még csak teltház se volt.
Felérve persze síró Babszem fogadott, akit csak komfortcicivel lehetett leszerelni. Későn és fáradtan érkező apjára se volt azonban tekintettel, az arénázás folytatódott. Igyekeztünk pedig megvacsorázni, reménykedni abban, hogy a fürdésig nem kell semmi mást bevetni, aztán jöhet az esti program. De nem lehetett kihúzni a dolgokat, előbbre kellett hozni az esti programot, főleg teszvesz néni szemrehányó tekintete miatt.
A nagyszülő jelenléte rengeteg mindenre megoldás, ugyanakkor sokszor csak a hátrányát látja az ember. Mint például amikor úgy érzem, hogy azért vagyok rossz anya, mert nem oldom meg a helyzetet a szerinte megfelelő módon. Na meg ismét le kellett ezt az estét jegyezni azért is, hogy Babszem bőgött, mert nem akarom majd az unokáim anyjának azt mesélni, hogy bezzeg az én gyerekem sose sírt. Mert majdnem biztos vagyok benne, hogy a párom is arénázott legalább ennyit, mint az én fiam, csak az 30 éve volt, az emlékek megszépülnek.
De én itt szeretném leszögezni: Babszem igenis szokott sírni. Főleg estefelé, ha már nagyon fáradt, de nem hajlandó elaludni magától és már semmi se segíti a megnyugvást, akkor bizony hamar tűnik úgy, mintha már órák óta ordítaná le a plafont. Szerencsére semmi se hallatszik ki a lakásból, szomszédnéni meg annyira se áll szóba velünk a falfúrás óta, hogy panaszkodjon. Vagy ha mégis, mint anyuval aki kint dohányzott a gangon, akkor is csak arról dünnyög még mindig, hogy a por beszállt a kamrájába.

Tegnap a rendelőben az asszisztens meg a doki is főleg az iránt érdeklődött, hogy milyenek az éjszakáim. Általában mindenkit ez érdekel a legjobban, hogy tudok-e aludni, hagy-e a gyerek. De én mindenkinek megdícsérem a fiamat, aki nagyon jól csinálja az egészet. Dicsekszem hát.
Mindenesetre olvasgatva más anyák beszámolóit, úgy tűnik, én vagyok az egyetlen. Úgyhogy megint azt éreztem, mint a terhességem alatt, hogy biztos nálam van a bibi, ha nincs hányingerem, nem émelygek stb. Most is felmerült bennem, mi van, ha az, hogy nincs nagyon miről panaszkodni, nem vagyok leharcolva az azt jelenti, valami nagy gáz van és hogy valami felett elsiklok.
Biztos ezért volt tegnap, hogy eszembe jutott, a védőnő azt mondta, ha a gyerek kutacsa behorpad, akkor bizony kiszáradás fenyegeti. Ezért aztán addig néztem Babszem fejét, míg fel nem tűnt a szimptóma. Azonnal megetettem, pedig nemrég fejezte be a vacsorát. A párom meg anyósjelölt szerint csak rémeket láttam. De megnyugtatott a dolog.
Biztos valami kisebbségi érzés, ha azt hiszem, szenvedés nélkül nem ér semmit az egész.

Ma este éppen blogheggesztés folyik, kicseréljük a motort a blog alatt. Nagyon pöpec szerkesztőm van, talán ezentúl nem fog előfordulni, hogy elgépelek valamit és ezért aztán lehal az oldalam.
Ez most jellegéből is látszik, csupán tesztbejegyzés. Annak se a legjobb. De igyekszem:)

Délelőtt dokinál voltam, lejárt a 6 hetem, megtörtént a kontroll. Minden rendben volt, zöld utat kaptunk. Ráadásul Babszem is jól viselte a távollétemet, pedig nem is aludt el, amikor elmentem. Reggel azonban újabb trükkel állt elő, ami miatt felébredt:

Az elmúlt két nap kissé zaklatottabb délutánjai estéi után az éjszakák még mindig a forgatókönyv* szerint mennek, hál isten, ezért aztán komolyan nem panaszkodhatom, mégse voltam biztos abban, hogy ma délelőtt el tudok menni vásárolni. Mert most van értelme nadrágot venni, a nagy leárazásokon, hiszen ha jól reménykedem, nem fogom ezt sokáig hordani, szóval átmeneti darab lesz. Immár igényem van rá, hogy sűrűbben mozduljak ki itthonról, s már a Babszemet is lehetne vinni kocsikázni, nem csak kint a folyosón tartani a levegőzést, s tipikusan a nincs egy rongyom se, amit felvehetnék volt a helyzet. Ugyan a terhesség alatt felszedett 15kg-ból 10 sutty lement az 5 mellett ami fenn maradt akad még más is a régi szép időkből, mindenesetre a terhesnadrágok már lecsúsznak, a régiek meg még nem jönnek fel rám. Lényeg a lényeg, elhatároztam, ma reggel kell nekem 2 óra, hogy elmenjek az Árkádba és benézzek pár ruhaüzletbe. Ami szerencsére össze is jött. A gyerek 4 órás evés után 8kor ébredt, megkajált, jó kedve volt, szóval itthon lehetett hagyni az apjával, aki aztán szépen 10-kor le is tette aludni és csak miután megérkeztem ébredt fel. Sikerült nadrágot és topot vennem, megjártam a DMet és még a Babszemnek is vásároltam bodykat. Ugyanis mostanában elég sűrűn váltunk ruhát, részben mert a pelenkából jelenleg oldalt folyik ki ami ki tud, annyit mozgolódik a baba, másrészt meg az öklét most már elég jól megtalálja és gyakran rágja, aminek nyálfolyás a következménye. Ráadásul van már pár 56-os ruha amit kinőtt, szóval jöhetnek a 62-esek ráadásul bodykból van a legkevesebb, mert míg használt rugdalózókat rengeteget kaptam, a bodykkal többnyire mindenki úgy volt, hogy rengetegszer mosta, szóval kevesebbet tudtam beválogatni a fiatalúr ruhatárába.
Íme Babszem, amint elmélyülten nézi az öklét:

*akármilyen nehezen is alszik el a fiatalúr, továbbra is csak 1x kel fel enni éjjel a második már reggel van 6 és 7 körül)

Végül kiböjtöltem és én is kaptam meghívót az 5 dolog amit nem tudtok rólam játékra, méghozzá Olgától. Egyébként a párom szerint azért nem jelölt meg senki, mert rólam azt képzeli a nép, hogy nincs is titkom, illetve ami van az úgyse érdekes. Na de nézzük mi az, amit még nem írtam meg ide.

1. Még sose voltam igazán részeg. Az a hányós, emlékezet kiesős fajta dolog sose esett meg velem. Becsípni már csíptem be, eljutottam többször is a forog az ágy dologig, de soha tovább. Féltem az önkontroll elvesztésétől.
2. Gimi első osztályában valamiért engem választottak meg KISZ titkárnak. Mivel nem csináltam egész évben semmit, le is mondtam év végén. Ekkor már eléggé komolytalan volt amúgy is az egész. Következő évben meg is szűnt az intézmény.
3. A debreceni konzervgyárban voltam építőtáborban. Ez is utolsó volt, mert többet nem indított a suli. Pedig élvezetes 3 hétre sikerült, igaz lekvárt és zöldborsót utána jó sokáig nem kívánt egyikünk se.
4. Későn kezdtem el minden rossz szokást: nem szívtam cigarettát 20 éves koromig, az ivásra is csak Angliában kaptam rá, köszönhetően Rogernek, aki a Remy Martin üzletkötője volt, ezért aztán konyak, bor meg pezsgő mindig volt otthon. Ráadásul ott megtanultam az előkelő ivászatot Gintonikkal, vagy valami más hosszú itallal indítani (ha nem volt gin akkor mondjuk whisky kóla, esetleg rum kóla), ünnepélyes alkalmakkor pezsgővel (a száraz pezsgőt is itt kedveltem meg) bor a vacsorához, majd levezetésként konyak esetleg Baileys.
5. Valami szexeset is kéne írni, hogy megugorjon a látogatottságom, de mivel a családom is olvassa, nem fogok.

S tényleg nehéz volt ezt az ötöt is összeszedni. Nem is titkok mert én nem csókolóztam lányokkal, de lehet hogy manapság már ez a menő, ha nem 🙂
Nah akkor én is továbbpasszolom, hátha van még aki nem ismeri és veszi a fáradtságot: MrsShirley, Permi, Pommier, Zmina, Naiv
Erről vajon szólni kell a választottaknak, vagy majd csak észreveszik magukat… esetleg nem.

Látom, kicsit meglepőre sikerült a számadat, de végiggondolva szerintem nem lesz most már több ilyen évem, hogy ennyi könyvet elolvashassak. Sajnos nincsenek korábbi adatok (csak az elmúlt 3 évé), de szerintem a csúcson általános iskola 6. osztályától a főiskola végéig járhattam, akkoriban biztos jóval többet olvastam még ennél is. Eleinte mert akkor szabadultam rá igazán a könyvekre, aztán miután kiovastam a gyerekkönyvtár nagy részét alig vártam, hogy amint megkaptam a személyimet beiratkozhassam a felnőttbe, aztán meg ugye végig kellett nyalni a teljes magyar és világirodalmat 1-1 vizsgára s akkor még ott volt a másik szak is. De tavaly a sok BKVzás (állandóan ültem ugye majd mindenhol) utazás meg az orvosnál várakozás erősen rásegített az olvasásra. Például volt, hogy 2 könyvet is vittem magammal, mert tudtam az egyiket kiolvasom, s még úgy is lesz fél órám az ücsörgésre, de akkor se vagyok hajlandó Storyt venni, amit mindenki más 10 perc után beszerzett magának a helyi újságosnál.

Ugyan egyelőre jól tudok olvasni, mert rájöttem, azt szoptatás közben* is lehet, meg még hagy időt a Babszem, de ennek hamarosan vége lesz, szóval idén már örülök ha a tavalyi fele meglesz.

* Bár tudom, illene a gyerekre odafigyelnem, meg szemkontaktust teremteni vele, de ha egyszer többnyire becsukott szemmel nagy átéléssel kajál, akkor nem kell 40 perci folyamatosan őt vizslatni. Engem például idegesít ha nézik amikor eszem. Szerintem őt is (legalábbis én így gondolom)

A gyerek legújabb trükkje, hogy vándorol az ágyában. Háton nem tud elaludni, sőt, alávsból is felébred, ha a hátára kerül (ez jó trükk ha fel akarjuk ébreszteni). Ébredéskor mindig a hátára tesszük, mert akkor ott ácsorgunk mellette és nézzük az ébredését, ahogy nyújtózkodik és mindenféle pofákat vág, meg teli szájjal vigyorog. Hason azonban csodákra képes. Egyrészt emelgeti a fejét, forgolászik jobbról balra és annyira rugdalózik, hogy vagy függőlegesen mozog el és elindul az ágy egyik végéből a másikig, elhagyva maga mögött a pelenkát, ami párna és folyományok felfogása miatt van feltéve neki, vagy elfordul keresztbe. Leginkább ez utóbbi formációban tud aztán roppant békésen elaludni. A gond csak az, hogy most már 58 centis és az ágy 60 széles, ráadásul a rácson ugye ott van körbe a fejvédő, szóval hamarosan nagyon mérges lesz, ha nem tudja felvenni így az alvóspozícióját. De addig is nagyon mókás:

Kitaláltuk már az elején, hogy ne legyen túl nagy teher rajtam, minden nap kell foglalkozni magammal is és időt hagyni egy kis egyedüllétre. Mert ugye ott fenyeget minden kismamát egy kis levertség, lehangoltság, kimerültség, de ez még természetes, belefér. De azért ezt mindenképp ki akartuk hagyni. Eleinte, hogy nem voltam napközben egyedül, az sokat számított. De már akkor is bevezettük, hogy amikor hazajött a párom elmentem fél-háromnegyed vagy egy órára is (attól függően, hogy álltunk az etetéssel, milyen állapotban hagytam itthon a Babszemet). Csak sétálni, vagy boltba, postára, kölcsönzőbe, könyvtárba stb. Ragaszkodtunk az 5 utáni időponthoz, mert az biztosan tudtuk, ezt tudjuk tartani még akkor is, ha már csak ketten vagyunk. Tegnap még a közelben nemrég megnyílt bevásárlóközpontot is fel tudtam térképezni, s kiderült, hogy van ott cipő-, baba-, fehérnemű- és könyvesbolt is. Rögtön meg is vettem az eddig hiányzó orrszívót, és normális méretben és árban szoptatós melltartót is kaptam. S nincs lelkiismeretfurdalásom, hogy ezt teszem. Sőt meg vagyok győződve arról, hogy a Babszemnek is jó (hiába panaszkodik néha az apjának), mert én is nyugis vagyok, s nem idegesítem őt fel. Úgyhogy a baby blues egyelőre elkerült.