Kicsit pakolgattam, meg csináltam pár fotót, hogy is néznek ki a nagy dolgok, amikre az elmúlt hónapokban gyűjtöttünk, s amik a hétvégéken készültek. Az új asztal, még üresen:

Itt látszik az iparosmunka:

Berendezkedve:

A gyereksarok, ami még díszítésre szorul:

Ma hajnalban keltem, mert az utolsó pillanatra halasztgatott fordrászidőpontnál persze nincs nagy válogatás. Úgyhogy 7kor már ott ültem a székben és most megint vörösebb vagyok, eltűntek a makacsul jelentkező ősz szálak és kulturáltabban néz ki a frizurám is. Egyelőre maradok a hosszú hajnál, még mindig lehet gumizni, aztán majd ha nagyon fog hullani vagy nagyon belemardos a gyerek stb. lesz időm levágatni. De a hugaim kibírták a hosszú hajat, szóval nem aggódom. Mert ha most újra rövid lesz, az életben többet meg nem növesztem. Ahogy elnézem ebből a délelőtti mászkálásból egy jó kis délutáni alvás lesz.

Mivel minden évben ezen a napon előjött eddig. Íme okulásnak a Lenin lámpácskái. Digitalizálva. Ahogy azt kell:)

Ebben a belassult tempóban napi 1 programra vagyok hitelesítve. Tegnap mégis túltettem magamon. Elmentem ugye dokihoz, a hüvelyi vizsgálatom eredménye is megérkezett, negatív lett, Babszem 3,5kg körül van, feje és hasa normális, de még mindig csak pocol, a vasárnapi kemény hason kívül semmi jele annak, hogy kikívánkozik. Ugyan egy órát kellett várnom, de még így is maradt időm arra, hogy elmenjek tornára, sőt előtte beugrottam a HésM-be, s vettem trikót meg zoknikat magamnak. Torna felé már eléggé fáradtnak éreztem magamat, gondoltam maximum csak beülök és dumálok a csajokkal, de csak egyedül voltam. Az oktató nagyon megörült nekem, végigcsináltuk az összes gyakorlatot, jót beszélgettünk és utána sokkal frissebbnek éreztem magam, mint előtte. Elbúcsúztunk egymástól, telefonszámot e-mail címeket cseréltünk, hogy majd értesíthessem, ha jön a baba. Itthon pedig egy konyhában szorgoskodó embert találtam. Isteni vacsora készült, sörös-hagymás bundában sült pulyka, fűszeres burgonyával és paradicsomsalátával. Tudnék így élni 🙂

Közben pedig reggel 8 után megszületett az egyik unokatestvérem második kislánya is (október 31 volt nekik eredetileg kijelölve). Babyboom, tényleg.

Pont tegnap olvasgattam, hogy túl a 40. héten Neohod hogy várja a kisfiát. Olyan nyugisnak tűnt az egész. Aztán hipp-hopp megszületett, még a tömör leírásból is úgy tűnik, hogy könnyen. Gratulálok. Az első baba a rendszeresen olvasott kismama blogok között, akik velem közel egy időre várták a gyermeküket.

A gyerekszoba. Ugyan a beépített szekrényben még nincsenek benn a polcok, ám mivel Babszem cuccai egyelőre bőven beférnek a komódjába, ez még nem gond. Viszont helyén van a kiságy, pelenkázó szekrény, nagy adag ruha kimosva-kivasalva, kiköltöztünk a kisszobából, az már az ő birodalma lesz. Már csak az ágyneműjét kell kimosni és az ágyba tenni. Szombaton bevásároltam az utolsó darabokat is a kórházi cucchoz, kezdő készlethez, s most hogy ott ültünk és néztük a gyerekszobát, bizony nagyon leesett nekem is, hogy most már nemcsak jönni fog, de jöhet is, mert várunk rá, mindene megvan, hogy elkezdje az életét.
Azért a mai melegfront kicsit megviccelt engem, hajnalban felébredtem, nem tudtam visszaaludni vagy másfél órát, aztán délelőtt meg nagyon fájt a fejem, kicsit nehezebben viseltem el anyósjelöltet is, Babszem pedig keményítette rendesen a hasamat is. Figyelmeztettem azonban, hogy abban egyeztünk meg, a héten még nem produkálja magát. Most már azonban nyugi van.

Ma sikerült intézkedni is, anyakönyvvezető előtt az ember kijelentette, hogy vér szerinti a gyerek és a nevét is megkaphatja, sőt alá is írtuk mindezt. Mert az én vezetéknevemmel kicsit hülyén hangzana Babszem polgári neve, hiába örült volna neki apu, hogy a fiúunoka továbbviszi a jó kis sváb nevet. Az ügyintéző tuti nagyon szép esküvőket is tarthat, olyan őszinte kék szeme volt és a hanglejtése is a házasságkötő terembe illett. Az NST még mindig szép, egyenletes, a szülésznő szerint ne higyjem, hogy ez bármit is jelent, mert lehet, hogy hazaérek, aztán fél óra múlva jöhetek vissza, mert elfolyt a magzatvíz. Megkaptuk az őssejtcsomagot is, sőt kivasaltam és elpakoltam egy adag ruhát a gyereknek. Megjöttek az ember szülei is, tesz-vesz néni végigcsodálta a dupla 0-ás zoknikat, mindegyiket kibontogatta és áradozott, hogy milyen édes, aranyos, picike, hihetetlen, hogy csak két ujja fér bele stb. Fél órát bírtam is ebből, talán mert fáradt voltam, s félálomban ücsörögtem.

Még kedden végiglapozva a kismamablogokat valakinek az oldaláról találtam rá én is* Szirkababára és szülei blogjára. Olvasgattam, pityeregtem, de inkább azért, mert az egész annyira csodás, hogy ilyen van, emberek így tesznek, éreznek és szeretnek, mindenfélében visszadaja a hitet. Főleg abban, hogy el tudom képzelni, jómagamban is lesz elég erő. A delfinmese pedig olyan, amit szóról szóra meg kell tanulni és megfogadni, mert tökéletes, mint Szirka.

*Azóta láttam, mások is rájuk találtak és linkelték őket. Sőt alig 2 órával azután, hogy elkezdtem nézegetni, még Mirwen is küldte a linket.

Tegnap este Mirwenék jöttek társasjátékozni, lehet, hogy ilyen felállásban utoljára, bár én ugye megbeszéltem Babszemmel, hogy még egy hetet mindenképp kibír, jó az albérlete. A szokásos forgatókönyv szerint a fiúk megküzdöttek az első kettő, mi meg az utolsó kettő helyért. Pedig a Puerto Rico már kezd egész jól menni nekem is (ld. a múltkorit), de úgy tűnik, abban Ebsik verhetetlen. Persze a párom elmerengett azon, nekünk mi élvezet van az egészben, ha úgyis mindig kikapunk. De nélkülünk meg nekik nem lenne sikerélményük és ismerve például az ő versenyszellemét, azt hiszem akaratlanul is, de jól csináljuk a dolgokat.
Húha szállingózik a hó.

Hetek óta szervezzük, hogy mikor is menjünk be az önkormányzathoz az apasági nyilatkozatot megtenni. Úgy emlékeztem, hogy egyedül a hét közepén nincs délelőtt ügyfélfogadás, egyébként van. Ma délelőttre hát a párom kivett egy fél napot, szép nyugisan elkészülődtünk, hogy fél 9 magasságába odaérjünk a hivatalba. Természetesen nem szerdán, hanem csütörtökönként nincs délelőtti ügyfélfogadás. Úgyhogy holnap újra próbálkozunk. A pozitívum, hogy legalább kialudtuk magunkat.

Keddi ebédnél* A. megjegyezte, hogy fronthatások alkalmával csk úgy potyognak a gyerekek, igaz, ha kibírtam, hogy tizenx fokot esett a hőmérséklet a hétvégéhez képest az elmúlt napokban, akkor azért nem kell tartanom attól, hogy Babszem most majd ki fog pottyanni. Ma visszafelé a boltból a felettünk lakó csaj is megemlítette, hogy front esetén, amiből még 1 kör várható tonnaszám születnek a babák. Úgyhogy itthon első dolgom volt berakni a mosógépbe a legkisebb méretű babaruhákat (tök jó, hogy egy körrel azért sok darabot lehet tisztítani).

*Végre összejött és Babszem megkapta az első könyvét is, Gromit’s busy day címmel 🙂

Jobb híján, meg én kíváncsi voltam rá, sőt a párom is valami gyenge pillanatában azt mondta, rendben, elmentünk megnéztük a szezon must see magyar filmjét. Az ember utálta, szerintem tényleg nem pörgősebb volt, mint a témában szokásos magyar történelmi filmek (néhol durva akciójelenetekkel, élethű sebesülésekkel spékelve), látszott a profi munka, hogy másképp készült, mint a szokásos magyar filmek. Unatkozni nem unatkoztam, az tuti, de kábé ennyi. Tegnap este pedig bepótoltuk a legutolsó Harrison Ford filmet, a Tűzfal azonban elég béna volt, sajnos. Nem tudom, fog-e még Indiana Jones valaha is ostort pengetni, de már tuti nem úgy, mint régen. Egyébként még a D-day előtt a Crankot meg szeretném nézni, egy jó kis pörgős akciófilm hiányzik nekem. Sajnos hiába érdekel nagyon a Borat is, nem merek rá elmenni, hátha a nonstop röhögés gyorsít bizonyos folyamatokon 🙂

Már csak két hét:

Ma reggel a párom megint kapott SMSt az egyik kollegájától, őt szokták értesíteni, ha valaki késik. De nem nézte meg, gondolta majd útközben, mert rohannia kell. Az ember egész időben beért és meglepődve írta, hogy notorius késő munkatársa már bent volt, mert még nem állította át az óráját. Na meg persze megkért, hogy nézzem meg a telefonját, amit itthon hagyott, hogy ki jelezte, hogy késni fog. Természetesen a fent említett notorius késő, hogy 15 perccel később ér be 😛

Mégpedig azt, hogy olyan napra, amikor dokihoz vagyok hivatalos valami mást is betervezek. Nincs értelme, mert ma meg műtét miatt jött később az orvos, úgyhogy a szépen eltervezett délutánom megint elcsesződött. De most legalább már nem húztam fel magam rajta. Holnap talán jobban járok, mert szóltam ma, hogy az SZTKban is találkozunk a táppénz miatt. Úgyhogy végre összejöhet az ebéd A-val.

Most hétvégén az én szüleim voltak itt fenn, hogy segítsenek az előkészületekben. Úgyhogy velük, mint autótulajdonoskkal, lerendeztük a szállítást igénylő dolgokat. Megvan tehát a kiságy, a komód amiből a pelenkázó is lesz és még jó pár dolgot kipipálhattam a listáról. Viszont megint hoztak anyuék is 2 és fél zsák gyerekcuccot. Ebben csak az a rossz, hogy most már az ajándékba kapott cuccok miatt nem tudunk mozogni, mert ahhoz, hogy hozzáférjünk ehhez vagy ahhoz előbb mindig odébb kell pakolni valamit. De azért nagyot haladtunk, kész van az íróasztal, a polcokra visszakerültek a könyvek, nincsenek kupacok a hálószobában, ma még a szekrényünket pakolom át és kemény kézzel kidobálom azokat a cuccokat, amik legalább 2 éve nem voltak rajtunk, s holnaptól nekiállok a gyerekruhák kiválogatásának, mosásának, vasalásának, komódba pakolásának. Apu túl azon, hogy engem fuvarozott bababoltba, bútoráruházba, Tescoba a szipi-szupi porszívójukkal atkátlanította az ágyainkat, székeket, kanapékat. Anyu szerint imád porszívózni. Szóval nem álltunk az útjába, ő amúgy se az az ezermester, aki együtt tudna dolgozni a párommal, nem szeret barkácsolni, így ilyenre fel se kértük. Anyu meg kezelésbe vette a csodababakocsit, amit A-tól örököltem. Kemény menet volt, mert még az ember segítségével szétszedte, a mosás nagy részét elvégezte a gép, másnap délelőttje azonban azzal ment el, hogy megpróbálta összerakni.

Nos, ez az év a teherbeesések éve, úgy látom, meg a kismamablogoké. Üdv a klubban, Alie 🙂

Eléggé csúcsforgalom volt, amikor felszálltam, úgyhogy nem votl persze ülőhely, senki nem is adta át, de tudtam, hogy a következő megállónál sokan lepattannak, 1et meg kibírok. Így is történt, letettem a seggemet, nekiálltam hát olvasni. Veszem észre egy hasonszőrű kismama is ugyanúgy jár, mint én. Még egy megálló, melletem lévő ülés felszabadul, beljebb csusszanok, hogy átadjam a helyemet, erre mögülem egy nő megpróbált lecsapni a szabad prédára.
– Ne haragudjon – mondom, – de ott egy kismama.
– Maga akkor miért nem adta át neki a helyét? – Háborodott fel a nő.
– Mert én is kismama vagyok, – vettem el az ölemből a táskámat a nyomaték kedvéért. Erre persze elhúzta onnan a csíkot, a közönség meg nagyon élvezte az előadást.

Mire vagy 3 óra várakozás után sorrakerültem, eljutottam arra a pontra, hogy totál kiborultam. Meg nem tudtam volna mondani mitől, de csak bőgtem, míg az asszisztens felvette az adatokat, megírta a táppénzes papírt. Mert csak azért mentem, volt ezer más tervem még a délutánra, jól be is pakoltam ehhez mérten a táskámat. Az egyik talán amit legjobban utáltam magamon, hogy alapjában egy rosszul kalkulált lépés miatt szoptam be ennyire a délutánt, s elkövettem amit annyira utálok ha más teszi velem, hogy beígértem egy látogatást amit így el kellett halasztanom. A céghez akartam bemenni, mert ugye Boss nénitől el se tudtam búcsúzni két hete. Ehh. Sírtam egy jót a telefonban a páromnak is, most hazajöttem, pihenek, kényeztetem magam egy joghurttal meg banánnal és pihenek.