Függetlenül attól, hogy mi mindent olvas, hall az ember lánya, tegnap elmentünk a kórház szüléselőkészítő tanfolyamának egyik előadására is, amelynek Alternatív szülési lehetőségek osztályunkon. A partner szerepe szülés alatt volt a címe. Egy doki meg egy szülésznő tartották az előadást, aztán lehetett kérdezgetni, kötetlenül, s azt hiszem azért nagy plénum előtt nem mindenki érdeklődik szívesen a kényesebb témákról, azt inkább személyesen beszéli meg dokival meg szülésznővel, eléggé nyíltan volt szó a beöntéstől kezdve a gátmetszésen át a Teena betétig mindenről. Hasznos volt, két hét múlva meg a szoptatás és csecsemőgondozás lesz a téma, azon még ott a helyem. Utána előröl kezdik az egészet, s mmire újbol eljutnának eddig, én már anyuka leszek. Nagy meglepetésemre sokan voltak az előadáson, szerintem csomóan nálam szorgalmasabbak, főleg párosan jött mindenki, s a jelenlevők nagy része első babáját várta, ráadásul majd mindenkiről lerítt, hogy nem csak 8 osztályt végzett.

Ma Ultrahangon voltam, hivataloson, ahol is jól megmérték a gyereket, majd 32 hetesre mondták a méretei miatt. Szó se róla, nem kis darab, viszont mindene megvan, rendben is. Először kicsit megijedtem erre a 32 hétre, mert az 2 vel több, mint amit én számolok, s azt jelenti ennyivel kevesebb időnk van vissza, amíg találkozunk. A teendők viszont nem csökkentek. De aztán utánaszámoltam, a 32 hét matematikailag is lehetetlen. Babszem nagyon belehúzott a növekedésbe, úgy tűnik, ezek szerint majd szép nagy gyerek lesz, mindkettőnk családjából ezt örökli, ami fiúnak mondjuk nem hátrány.

A hétvége az ablakok körüli utolsó simításokkal telt. Ezeket nem én végeztem, hanem a párom, inkább csak segédkeztem, meg a végén takarítgattam kicsit. De most már kintről meg bentről is minden úgy néz ki, mintha vadiúj lenne az egész szerelvény (lefestett keretek, alaposan megmosott redőnyök stb.). Már csak a párkányok felszerelése és az ablakmosás van hátra, mert az üvegeken még mindig rajta van a gyártó papírja meg az, hogy melyik a külső oldal. Persze szombaton Obiban is voltunk megint. Meg kellett állapítanom, hogy ez az embernek pont olyan, mint nekem a könyvesbolt, még akkor is, ha nem tervezi, valami plusszt biztos vesz. Legutóbb, mikor egyedül ment el listával, kábé kétszer annyi egyéb dologgal tért haza, mint ami az előzetes tervben szerepelt. Most például lámpaállványokat vettünk, pedig azokra igazán nincs szükség a lakásfelújításnál. Viszont tudunk műtermi világosságot csinálni a szobákban is. Na jó, végülis én is vettem poharakat és terítőt, ami nem szerepelt a mostani bevásárlólistánkon.
A moziünnepet bebuktuk, mert naívul azt gondoltam, hogy a Lurdy házban az Egy gésa emlékirataira senki se lesz kíváncsi. Tévedtem, a kedvezményes jeggyel bárki bármire beült. Ahogy hallgattam, hogy mennyien voltak ez alatt a 4 nap alatt moziban, nem értem, miért nem olcsóbbak a mozijegyek, nem igaz, hogy nem lenne úgy is nyereséges a dolog.

Tegnapelőtt nagyon fáradt voltam, Babszem se volt valami aktív, ellenben tegnap szinte egész nap szórakoztatta magát, meg engem is. Ugyan csütörtökre virradóra nem aludtunk valami fényesen, napközben aránylag jól voltam, még a torna is jól esett, de hazaérve úgy éreztem magam mint egy jól fejlett káposzta. Az agyam felmonta a szolgálatot, egyszerű mondatokat nem bírtam összerakni, olyan szavak nem jutottak eszembe, mint felhő meg körömcsipesz. Attól tartottam, a pizzásokkal se tudok majd rendesen beszélni. Kaja után jobban lettem, persze és végre istenit aludtam. Babszem azonban végig nagyon vígan, s meglepően határozottan kalimpált bennem. Ma a hugomnak mondtam a tegnapi agyblokkot, s mesélte, hogy az egyik barátnője annak idején esküdött rá, hogy amikor terhes volt, a gyerek szívta el az agyát, mert hasonló problémái neki is akadtak. Úgy döntöttem ez a magyarázat jobban tetszik, mint a kezdődő agytumor.

Ezt meg még ma reggel találtam. Állat:

Már csak két és fél hónap van vissza.

Az ehavi Empire azt ünnepli, hogy éppen 25 éve tűnt fel a vásznon egy bizonyos kalapos-ostoros régészprofesszor, s felkutatta a Frigyládát. Az alkalom apropójára rengeteg interjúval, sokoldalas összeállítással és különleges infókkal készültek. Persze én is hozzátenném a magam részét, hogy is láttam először az első Indiana Jones kalandot. Nálunk ugye nem 1981-ben mutatták be a filmet, hanem valamikor 1986 elején, farsang időszakában. Erre a filmnézés körülményei miatt emlékszem erősen.
Ekkor már elég nagy voltam ahhoz, hogy saját zsebpénzből menjek arra a filmre amire akarok (anno a Birodalom visszavágra nem engedtek el, hiába példálóztam, hogy már az összes osztálytársam látta, a szüleimet más gyereke sose érdekelte), ráadásul rám merték bízni nálam 3 évvel fiatalabb Láthatatlan Unokatesómat is, akire komoly hatással voltam könyvek és filmek terén (később ő hatott rám a fantasyval). Alig vártam, hogy Han Solót újra a vásznon lássam, mert ugye az ember lánya a Birodalom visszavág alatt kiábrándul Luke Skywalkerből, ráadásul a filmet pár évvel korábban már kinéztem az ORF Trailer című filmajánló műsorában (ott lehetett nyálat csorgatni péntek esténként a kockafejű Frankot nézve, hogy nyugaton bezzeg milyen klassz mozik vannak a filmszínházakban, a szar német szinkron ellenére is), aztán amikor végre hozzánk is megérkezett egész sokat reklámozták filmajánlókban a magyar tévén is, sőt Réz András is halállelkes volt a rádióban, szóval már csak meg kellett várni, hogy a néhány kópia közül a pesti körök után végre Kanizsára is eljusson egy. Az se érdekelt, hogy pont egybe esett a felsősök farsangi báljával, nekem ezt látnom kellett.
Úgyhogy szombat délután megnéztem a jelmezes felvonulást, ettem fánkot meg az elmaradhatatlan békát aztán irány a mozi, ahol Láthatatlan Unokatesómmal találkoztam. Persze kis zsebpénzűek révén csak az 5. sorba vettem jegyet már jó előre és bizony nem hiába, voltam előrelátó, mert teltház volt. Aztán csak belelapultunk a székbe, faltuk a képeket, a betűket és el voltunk ámulva mert ilyet még nem láttunk.
Kábán jöttünk ki a moziból és tudtam, hogy ezt nekem még látnom kell. Indiana Jones sokkal elérhetőbb, emberközelibb, valós hős volt, mint bárki a messzi messzi galaxisból. A következő héten újra megnéztem. Innentől kezdve pedig Harrison Ford és Steven Spielberg pedig simán bekerültek az all-time favourite filmesek közé.
Aztán visszaértem a farsangra a tombolára meg hatalmasat táncoltam, tomboltam és még a másik suliból is ott volt az a srác, akire később gimiben úgy tekintettem mint nagy szerelmemre (plátói volt, naná).
A legjobb farsang, a legjobb film, naná, hogy örök élmény maradt. Nem is értem, miért nem szerepel ebbe a listámban.

Elkezdtem egy gyönyörű hosszú bejegyzést, aztán elkezdett zavarni a sok-sok tab és becsuktam párat. Persze azt is, amiben éppen az életművemet írtam. Úgyhogy most újra kell az egészet szerkeszteni, de most már nem bízok semmit a véletlenre és a kétbalkezemre, Wordbe írom előbb, majd copy-paste. Mindenesetre tegnap beizzítottam a gombáimat és kiderült autentikus női hangom van.

Az ablakosok végül fél ötkor jöttek és a mester csak 9-kor ment haza. A lényeg kész van. De mi még szépíteni akarunk pár dolgon, hogy most aztán már az életbe ne kelljen nekünk többet hozzá nyúlni. A mester egyébként jó volt, nem az a becsaplak, lenyúllak, szar munkát végzek típus. Oké, nem a legprofibb, néhány dolgát megkritizálta a párom, de nem is kopaszott meg, sőt lelkiismeretesen felajánlott néhány extrát. Este a szomszédokkal is beszélgettem a dologról, lehet, hogy lesz még munkája a házban, ha mondjuk az Évának megmutatom, mit is végzett nálunk. Tegnapelőtt este a párom csinált egy naptárat, beleírva, hogy mikor érünk rá, mikor megy ő is szabira és mik azok a feladatok, amiket el kell végeznünk a lakásba, mikor érdemes megrendelni az asztalosnál a dolgokat, mit kell még venni stb. Dolgos szeptemberünk lesz. Ja és ma már nem szabad elfeledkeznem a gombáimról se. Be kell indítani őket, ha azt akarom, hogy teremjenek.

Persze most már negyven perce itt kéne lenni az ablakosoknak, hogy befejezzék a munkát. Én annyira siettem haza, hogy bevásárlásnál elfelejtettem WC papírt venni. Persze takarékosan kibírjuk holnapig.

A Wiwen bejelölt általános iskolai osztályfőnököm. Eddig az idősebb generációból Régi Barátnőm apukája volt az első, aki fenn volt a wiw-en, de nem csoda, ő mindig is az elsők közt próbált ki minden technikai újdonságot (video, DVD, számítógép, szerintem internetük nekik volt először a kanizsai kertvárosban). Aztán meg persze anyu volt munkatársa, aki meg a kórházban először használt számítógépet, a tévé és rádiószerelős ismerős volt felesége, mert neki meg a lánya internetezik már vagy 6 éves kora óta (mostanában én is MSNezek a 10 éves unokatestvéremmel). Szóval nem mindenhol van meg a generációs különbség.

A lakásrendezésnek, dolgok elintézésének van egy szakasza, ahol a bútorok is szóba kerülnek. Íróasztal, szekrény, fürdőszobabútor, gyereksarok és a régen tervezett fotel. Először azért akartunk, hogy legyen egy olvasósarok, lámpával. Most már rá lehet húzni azt is, hogy kell egy szoptatós fotel. Szombat délelőtt, mielőtt munkába jöttem volna elmentünk bútoráruházba, hogy a fent felsoroltak közül valamit kinézzünk. Persze mi volt az, amibe rögtön beleszerettünk, ami kb. a 3. volt, amit megpillantottunk? Természetesen a fotel. Nagy és barna szövet, két párnával. Hatalmas, szinte másfeles ülőfelülettel. Tipikusan az a darab, amibe be lehet kucorodni egy könyvvel. Igaz ugyan, hogy szépen kitöltené a sarkot, amit kinéztünk neki, nem lenne egyszerű kerülgetni, de a kényelem az messze kárpótolna. Na meg persze az ára… Igyekeztünk még nézelődni, de ez bizony szerelem első látásra volt. Ha nem találunk valamit hamarosan, beköltözöm majd néha 1-1 könyvvel az áruházba, hogy élvezhessem a fotelünket.

Babszem még mindig kiszámíthatatlan a mozgásában, vagyis nagy vonalakban tudom, mik a kedvenc időpontjai (délelőtt, délután meg este), de nagyon fifikás. Sose ficánkol egymás után kétszer egy helyen. Amíg a hasamra meredek, hogy lássam végre kívülről is a mozgását, addig tuti nem csinál semmit, amint elfordítom a fejem persze felélénkül. Az viszont már kiderült, micsoda éhenkórász a lelkem. Ugyanis kajaidő előtt mindig beindul. Háromnegyed 12-kor ő az első aki jelez, hogy ebédidő van, de vacsora, tízórai meg uzsonna környékén is nekiáll mozgolódni, kaja után pedig nyújtózik egy jót és aztán szépen elvan. Biztos emészt. A család szerint ebben nincs semmi csoda, szintén azt bizonyítja, hogy a mi gyerekünk, mert az apja is, meg én is szeretjük a hasunkat és a jó kajákat.

Már megint elmentünk egy filmre, mert úgy gondoltuk, hogy a sok ellentmondó vélemény, kritika ellenére saját szemmel kell meggyőződni arról, hogy mi is a helyzet a Miami Vice-szal. Azt reméltem, hogy a látvány, meg az übercool majd kárpótol az esetleges hiányosságokért (gyenge sztori, szar párbeszédek), de sajnos ez nem történt meg. Nagyjából végigunatkoztuk a két órát. A párom látványosabban, mint én. Azt azonban megtudhattuk a filmből, hogy Miamiban állandóan dörög és villámlik esténként, de sose esik, valamint, hogy a légi és vízi útvonalakat alig figyelik, szóval nem csoda, hogy annyira menő ott a kábszer és egyéb csempészet.
Viszont még mindig nem kell tartani attól, hogy a Dolby Sorround miatt Babszem ideges lesz és mozgolódásával élvezhetetlenné teszi a mozizást (mint ahogy azt Eszti a Mr. és Mrs. Smith esetében csinálta a húgomnak). Meg se kottyant neki.

Permi egeres történetével kapcsolatban jutott eszembe egy hasonló esemény. Csak itt patkány volt a főszereplő. A mama panaszkodott annak idején, hogy szerinte patkányok mászkálnak a padlásán. Ennek persze senki se mert különösebben utána járni, csupán annyit tettünk, hogy pakoltunk patkánymérget a padlásfeljáróra. Legközelebb szomorú alkalommal gyűlt össze a család, miután elment, rendbe tettük a házat a mami után, kiszórtuk, elégettük, ami olyan volt (100 éves dunyhákat, molyrágta szőnyegeket stb.). A takarítás alkalmával eljutottunk a padlásfeljáróhoz is, s bizony ott apu szembe találta magát egy patkánytetemmel. Azonnal jött a hír ki a kertbe, hogy megvan a befőttdézsmáló állat, apu sápadtan tántorgott ki, s felmerült a nagy kérdés, ki fogja megsemmisíteni, tűzre vetni a hullát. A bevállalós a húgom pasija lett, megerősítette magát néhány korty Cointreau-vel, amit a mami bárszekrényében talátunk és felment a padlásra. Majd szemétlapáttal kihozta és tűzre vetette az állatot. Mindezt egyikünk se látta, ugyanis az egész család a fal felé fordult és háttal állt az útnak, amin keresztül utolsó útjára ment a patkány. A srác utána halottsápadt volt és még jó pár korty pálinkát töltött magába, aztán visszatért a színe.

Tegnap kiderült, hogy nemcsak mester és tanítvány voltak az ablakosok, de apa és fia is, ráadásul a fiatalember rohadtul haragudott ránk, mert párom határozottan kikövetelte ezt a csütörtököt, holott ő már a Balatonon akart lenni a barátnőjével, ehelyett hozzánk kellett jönnie dolgozni. Frusztráltságában úgy kezdte a dolgot, hogy az egyik lecserélendő ablakba beletérdelt és kitörte az üveget. De aztán este már élvezhettük, hogy szinte alig hallani a külvilágot. Jót is aludtunk.
Pláne, a szellemileg és fizikailag is jólesően kifárasztó esti program után. Catanoztunk Mirwenékkel, sőt Ebsik kiváló pizzát is sütött én meg hülye anyukához méltóan vittem mutogatni a fiam kukijáról a képet. Egyre sürgetőbb lesz, hogy mi is vegyünk magunknak valami társasjátékot, bár Mirwenék készletéből még a Carcassonet ki kell kipróbálnunk 🙂

Az ablakcsere. A szakik (mester és tanítványa) 1 körül érkeztek meg. Szerencsére előtte eldőlt, hogy ugyan a párom reggel bement dolgozni, de gyorsan elintézett mindent amit kellett és hazajött. Így voltunk finomat ebédelni és nem nekem kell a technikai részletekkel* meg a csúnya pénzügyekkel foglalkozni. S tuti el tudok menni tornára, és simán odaérünk játszani is.

*a redőnyünk átszerelését kell elmagyarázni, s bár reggel bejelölte nekem pirossal, hova kell a furat, mégis jobb, ha hozzáértők beszélik meg a dolgokat