Persze 9-kor telefonáltak, hogy késnek, mert az előző helyen 10-kor lesz az átadás, szóval inkább úgy dél és egy óra között jönnének. Még szerencse, hogy nem fél napot, hanem a teljeset vettem ki. Most már csak azon izgulok, hogy vajon odaérek e a 4-kor kezdődő tornára. Elvileg nem vagyunk problémások, ugyanis tok marad, nem lesz kőműves munka, festés tapétázás, csak ablak ki, ablak be.

Csodás, mint a nagykönyvben simán normálértékek között mind az éhhomi mind a terheléses érték. A vasat szednem kell, az nem sokat javult az előző óta, de az se vész. Holnap beszélek a professzorral a cukorszint miatt, szerintem nem fog még csak beszélgetésre se hívni, maximum jövő hónapban újabb kör.Majd továbbra is vigyázok legalább annyira mint az elmúlt hónapban, hogy az édességeket ha lehet, kerülöm. A tornán van egy lány, utolsó hónapban, neki most lett nagyon magas a vércukra, úgyhogy elmesélte a diétáját, hát nem irigylem. Nem szeretnék oda kerülni.

Úgy néz ki, hogy holnap este már csendes falak között alszunk, ugyanis reggel 9-re ígérte a jómunkás ember, hogy jönnek és beszerelik a július elején megrendelt ablakainkat. Hőtechnikás, hangszigeteléses. Mivel csak 2+ az erkélyajtó lesz cserélve, ráadásul nem kell a tokot bántani délelőtt végezni fognak. Azért holnapra szabit vettem ki, szerencsére már július óta mondogattam, hogy ha összejön az ablakossal a dolog, akkor egyik napról a másikra fogok otthon maradni. Úgyhogy most irány a bank, meg a labor az eredményeimért. Közben kajálni is kell majd, mert Babszem türelmetlen lesz.

Azt tudjátok, ha a képre kattintotok nagyban is meg lehet nézni a lenti terveket?

Ismét terheléses vércukor mérés, mert ugye a múlt hónapban azt mondta a prof, ismétlést kér, hisz az egy tized még nem gond, meglátjuk mi történik ez alatt. Nálunk ez 7 és fél 8 között zajlik, hát reggel korábban keltem, mivel vizeletet is kértek, pisiltem, üvegbe, felöltöztem, s elindultam, úgy tűnt akár 7re is odaérek. Csakhogy alig haladtam egy sarkot, amikor észrevettem, hogy valami csöpög a táskámból. Természetesen a pisi. Visszafordultam. Az én hibám volt persze, mert nem ellenőriztem, hogy jól rácsavartam-e az üvegcsére a tetejét, ráadásul még a zacskó, amibe becsomagoltam is lukas volt. Szerencsére nagy kár nem esett semmibe, csak az egyik könyvem ázott el, mert kettőt is vittem magammal, hogy amíg várok, addig ha az elsőt ki is olvasom, tudjam még lekötni magam valamivel. Otthon kipakolás, áttörlés-mosás, másik táskába költözés, mindezt persze a párom kaján tekintete előtt. Végül 7 20-kor tudtak vért venni tőlem, a szigorú néni meg is jegyezte, hogy késtem, de mivel megint nem talált elsőre vénát, megegyeztünk, hogy ez nem a mi reggelünk. Vérvétel után cukrozott víz (természetesen citromlével), majd kiültem a folyosóra, hogy akkor most várok 2 órát. Csakhogy észrevettem, a táskapakolásban csupán az irataimat és pénztárcámat hagytam otthon. Mivel most nem kötötték a lelkemre, hogy ne mozduljak egy tapottat se, kissé szabadabbra vettem a figurát. Reménykedve, hogy 2 megállóra nem futok össze ellenőrrel, buszra pattantam és irány haza. Még mindig csak háromnegyed nyolc volt. Közben megpillantottam a páromat is, villamosra várva, azaz lebukott, hogy nem én vagyok az oka, ha későn indul, hisz ma nem lábatlankodtam körülötte. Otthon legalább csináltam magamnak egy szendvicset, elpakoltam az irataimat, s mivel nem éreztem rosszul magam, még a postára is elmentem, hogy átvegyem a küldeményt az ELLE-től. Mire visszaértem az egészségházba már csak 25 percet kellett elütnöm olvasással.

Kedves olvasók, szívességet kérnék tőletek. Szinte teljesen kész van az új blogmotor, mellé nem ártana szép új dizájn, ráadásul ez a mostani már régóta van meg, gondolom nem csak én unom. A probléma még az is, hogy a párom csinált több jó tervet is és nem tudok választani. Na meg úgyis Ti fogjátok nézegetni a legtöbbet (persze csak utánam, mert én vagyok a saját leglelkesebb olvasóm). Na szóval van itt 5 kis képecske, rákattintva lehet megtekinteni nagyobb méretben is a terveket. Szerintetek melyiket válasszam? (spot the blogger!)
1. versenyző:

2. versenyző:

3. versenyző:

4. versenyző:

5. versenyző:

A vesztes designt felajánlom a köznek 🙂

Most már hivatalosan is az utolsó harmadban vagyok, a Babszem már több mint egy kilós és nagyon fifikás. Hétvégén amíg dolgoztunk, eléggé nyugiban volt, amint leültünk pihenni,lefeküdtünk, filmet néztünk azonnal beindult. Meg is állapítottuk, hogy munkakerülő a szentem. Ráadásul akaratlanul is egyre többször kavarodik a beszélgetés oda, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Elmeséltem a páromnak azokat a bizonyos megdöbbentő Szigetes bejegyzéseket és hosszan tárgyaltuk, hogy fog tudni majd a gyerek távol maradni a drogoktól. Ez nekünk mg nem volt probléma, de manapság… De beszéltünk arról is, hogy tanuljon nyelveket? Igazából sokkal jobb ezekről a távlati dolgokról beszélni, mint belegondolni, s előre rettegni a közelebbi eseményektől (szülés, egészség, első hónapok stb.).

Most már mindenki megtanulhatta, hogy Isolde párja NEM Tristan. Sok boldogságot kívánok!

Péntek este deszkákat hazacipelni Obiból nem fun. Ráadásul anynira el vagyunk szokva attól, hogy van megfelelő méretű autóval rendelkező ismerősünk, hogy eszünkbe se jutott pár nappal korábban lebeszélni Cicáékkal,hogy használjuk a Volvójukat ilyenre. Aztán a szombat meg a vasárnap fele a kamra csinosításával telt el. Kipakolás, rendrakás, polckészítés, hagymaleves, túrógombóc, alvás, DVDzés, visszapakolás, erkélytisztítás, lábrács, takarítás, padlizsánkrém, láblógatás. Kábé ennyi fért bele aztán a hétvégébe. Még szombaton lebeszéltük magunkat a tüzijátékról, hogy korán kell kimenni, ácsorgást már annyira nem bírom, aztán fél órás műsor után meg hazabumlizni se lenne egyszerű. Az erkélyről a villanásokat láttuk, aztán jött a szél, gyorsan bezárkóztunk, s hallgattuk, hogy tépi a redőnyt a vihar. Majd kiderült, hogy hiába takarítottam erkélyt, függőfolyosót, mert virágok borultak, föld, faldarab, levelek borítottak mindent. Az esti gyors tessék-lássék takarítás után reggel nagyobb rendet vágtam, s megcsodálhattam, hogy a szomszédban a garázs tetejét letépte a szél, s még onnan a harmadik kert is tele volt paladarbokkal.

Ma van az utolsó péntek, hogy nyári munkarendet tarthatunk felsőbb utasításra, azaz leléphetünk 2kor. Most fogom magam és elhúzok hát hétvége irányában. A tervek egyszerűek, folytatjuk a különböző felújítási munkálatokat.

Az esti koreográfia még mindig ugyanaz, lefekvéskor az ember ráteszi a kezét a pocakomra, s már egy ideje érzem, hogy olyankor a tenyere alatt fészkalódik a Babszem. Tegnapelőtt csend volt, de én kiráztam belőle a produkciót, ami sikerült olyanra, hogy most már a párom is megérezte a mozgást. Ennek ellenére azt mondta, ilyet többet ne tegyek, ne legyünk olyan szülők, akik állandóan produkáltatják a gyereküket. Erről már ilyen korán le kell szoktatni magunkat. Szóval ha tudom is, hogy bírhatom mozgásra a Babszemet, azért hagyjam szépen hogy csak akkor élénküljön be, amikor ő akar. Egyébként most már néhány erőteljesebb mozdulatsora látszik a hasamon, tegnap este szépen végighullámzott fent balról le jobbra, s mivel még mindig meglepetésszerűen jönnek a ficánkolások, gyakran meglepnek. Az azonban biztos, hogy az éhséget megérzi, ebédidőben mindig jelez, hogy menjünk kajálni.

Mivel a Metróban mos éppen ott tart Kázmér és Huba, hogy az anyu hazajött a szülőiről, a párom kijelentette, hogy majd ő fog járni a gyerek iskolájába. Mert úgy emlékszik, hogy valahányszor az apja ment el, nem az anyósjelölt, akkor semmi probléma nem volt, senki se panaszkodott rá. Sőt, apósjelölt még arra se emlékezett, hogy mire fizetett be pénzt. Csak a létszám miatt volt jelen. Nálunk is anyu járt rendszeresen a szülőire, talán néha apu, ha épp valami közbejött, esetleg a három gyereknél legalább 2 esetében ugyanakkorra esett az esemény. A legjobb azért mégis az unokatesómék sztorija, ahol az apuka csak 1x ment el szülőire. Ül és hallgatja a tanárnőt, ismerősöket nem lát, kicsit csodálkozik, hogy még mindig mennyi baj van a betűk tanulásával, pedig a lánya már másodikos. De azért szorgalmasan jegyzetel, hogy mikor hova lesz osztálykirándulás, a farsangra hogy kell készülni stb. Aztán a végén szembetalálkozik a folyosón lánya barátnőjének anyukájával, s kiderül, hogy bizony a 2.b helyett az 1.b szülői értekezletét ülte végig.
Majdnem nem is bukott le otthon, ugyanis gyorsan felírt minden fontosabbat az ismerős anyuka segítségével, otthon ezért be tudott számolni. De az anyukák később találkoztak, s kiderült a turpisság. Viszont soha többé nem kellett szülőire menni az unokatesóm apjának, s jó kis családi legenda lett a sztoriból.

Mivel mostanában a felhők feletti repkedés miatt, meg hogy könnyű pórázon vagyok ritkán bosszankottam bármi miatt is, éppen itt van az ideje. Most éppen két dolog van, amin lehet agyalni. Először is, hogy mivel átadogattam már a dolgaimat fokozatosan ébredek rá, hogy tényleg nem vagyok pótolhatatlan. Egy csomó mindenben már nem hozzám fordulnak az emberek. Ez részben ugye jó, hisz békén hagynak. Részben meg rossz, mert hallom, tudom hogy mi a helyzet és önkéntelenül is ugranék, hogy én ezt jobban, gyorsabban végezném el. De nem szabad, mert akkor hol tanulna az utódom. Úgyhogy legyűröm magamat.
A másik meg itt van Tikka probléma megint. Most éppen mártírt játszik, írt egy levelet, hogy sajnos nem tudok elmenni szabadságra, mert minden nap be kell jonnom valami miatt, viszont eléggé fáradt vagyok, igy kivettem egy napot amit fél-fél napként fogok kivenni Igazán nem látom, hogy sok dolga lett volna a nyáron (ami volt, azt is nagyjából elszúrta), ő is roppant könnyedén vette a munkaidőt, és most el van maradva az augusztusi felkészüléssel, mert bizony mindjárt indul a nagyüzem. Szóltam neki, hogy mi lesz az adatbázis tisztogatással, amit megbeszéltünk és rámnézett nagyon fáradt-sápadt arccal, hogy rengeteg dolga van és ma korábban elmenne… Ma még a Boss néni is mondta neki a levelére reagálva, hogy mi a fenéért nem vette ki a szabiját, meg hogy az lesz a vége, hogy úgy mint áprilisban majd az utolsó pillanatban jelenti be, hogy a legrosszabbkor menne el. Pedig szeptembertől lesz igazán nagyüzem, aminek a megszervezése bizony munkaköri kötelessége. Majd itt szépen összeomlik nekünk.
Már pár napja gondolkozom azon, hogy mennyire gáz bemenni Főnénihez mielőtt elmegyek, hogy elmondjam kivel milyen gondokat látok, amiket eddig sikerült megoldani, kivédtem, elnéztem, elintéztem, kire kell odafigyelni stb. Vajon ez árulkodás?

Gyerekként a fogorvossal se volt különösebb gondunk, anyu rendszeresen vitt, ha bármi gond volt, ráadásul ugye az egészségügyis szülőnek hála sose kellett várnunk, mentünk rendelésre. Sőt, ha iskolafogászaton is Anikó néni volt, minket állandóan visszahívott, nem mintha annyi rossz fogunk lett volna, hanem hogy ne kelljen iskolába mennünk és lóghassunk nála. Asszisztenskedhettünk, ami abból állt, hogy lifteztettük a széket. Ez volt a fogászat hőskora. Sajnos később nem csináltam rendszert belőle. Pedig amikor először voltam egy magánrendelésen, mert szegedi főiskolás koromban otthontól távol történt a fogammal gond, azt mondtam, hogy nahát ez nem is vészes, majd eljárok. De nem tartottam be persze a fogadalmamat. Viszont lelkiismeretesen mostam a fogaimat, azt nem hagytam ki. S az utóbbi években persze a ha nem fáj, nem kell kezelni elvet alkalmaztam és ebben kiváló partnerre találtam a párom személyében, aki szintén vagy 16 éve nem járt fogorvos közelében.
Most azonban kénytelenek voltunk elmenni, nekem mindenképpen orvosi előírás is. Persze én addig halogattam a dolgot, míg a fogorvos fogta magát és Angliába helyezte át székhelyét. Úgyhogy megint az ember vette kézbe az ügyet és egy hét alatt leszervezett persze egy látogatást. Az elmúlt három hét azzal telt, hogy a dokihoz jártunk. Sikerült ez alatt az idő alatt kettőnknek kábé mindenen túllenni, ami fogászatban lehetséges. Gyökérkezelés, gyökértömés, húzás, ciszták, vésés, tömés, fogkőeltávolítás és korona. A páromnak végülis ahhoz képest, hogy 16 éve nem látta szakember a fogsorát csupán 2 fogával kellett foglalkozni, igaz az egyiket rendesen megszenvedte, nekem azért többel és még maradt néhány amalgámtömés csere, de az nem sürgős, elnapolva. Tegnap végül koronázással ért véget ez a három hetes kúra. Legközelebb fél év múlva vár minket a dokibá, amikor már lehet a gyerekkel mozogni, hogy megnézze romlott-e a helyzet. Meg általában fél évente akar velünk találkozni és két éves korától hivatalosan Babszemmel is, hogy szokja és ne hanyagolja el a fogosorát úgy, mint a szülei. Akiknek azért ahhoz képest, hogy szánalmas volt a hozzáállásuk a fogászathoz, szerencsére maradandó károsodása nem nagyon volt.
Most tehát már ketten vagyunk, hogy egymást erősítsük és félévente ellátogassunk a dokihoz. Aki amúgy ha drága is, de nagyon profi és jópofa.

Elég régóta használom, imádom a Tabbed browsing-ját, de csak most a hétvégén tudtam meg, hogy a fülek közt Ctr+Tab-bal tudok lépegetni. S mivel inkább használok billentyűzetet egy csomó mindenre mint egeret, ez nagy nagy segítség volt nekem. Persze az ember homályosított fel, hozzátéve, hogy igazából ezt tudhattam volna eddig is, mert más programok kis ablakai közt is így lehet mozogni. Na jó, amatőr vagyok.

Amióta Hepi Endre eltűnt a Rádió 1 reggeléről (2004 augusztusában) sok mindennel próbálkoztam, hogy arra ébredjünk reggel. Aztán tavaly szerencsére legalább a Danubiuson volt hallható, egészen addig, amíg a hülye Balázst be nem kellett oda dugni a Reggeli Triósba. Azóta ő eltűnt. Próbálkoztunk mindenféle reggeli műsor hallgatásával, aztán a következő összeállítás jött be nekünk. Fél hétkor a Danubius reggeli hírösszefoglalójára ébredünk, azt háromnegyedig hallgatjuk, aztán én felkelek, átkapcsolok a Roxyra és ez marad amíg el nem megyünk munkába. Az igazság az, hogy a Roxy lett az egyetlen olyan reggeli műsor, amit nem érzek erőltetettnek. Nekem nem kell túl sok info, csak valami könnyű zene, beszélgetés, egy kis nevetés maximum. Ma reggel a hírek előtt sikerült meghallgatni a Danubius reggeli Triós újabb lejárató kampányát, amiben magukat húzzák le. A Chuck Norris-hídra való szavazás nem jópofa, vagyis egyszer jó végignézni a javaslatok listáját és kuncogni rajta, de ebből kampányt csinálni nagyon szegénységi bizonyítvány. Nah ezért se hallgatjuk őket.

Novemberig rengeteg tennivalónk van még, főleg a lakást kell babafogadó állapotba hozni, ehhez újból hozzá kell látni olyan dolgokhoz, amik már lassan két éve vannak megtervezve, esetleg az anyag is megvéve hozzájuk, viszont mivel nem értékeltük különösebben sürgősnek az ügyet, természetesen halogattuk a projekteket. Ilyen például a kamra polcbővítése, meg a fürdőszobai lábrács, de még hátra van az íróasztal-átalakítás, szekrény a kisszobába, ablakcsere, wc-festés, előszobai villanyszerelés stb., na és akkor még nem volt szó a gyerekbútorokról. Úgyhogy mostantól hétvégénken apróbb lépésekben haladunk, döntöttük el. Ezért aztán vasárnap elmentünk az Obiba, hogy szerezzünk polcanyagot. Sajnos üres kézzel jöttünk el, mert csupán megrendelni lehetett a szabást, ami talán kész lesz keddre. Azért a párom feltaláta magát, s nekilátott a fürdőszobai lábrácsnak ami határozottan jól alakul.

Eddig is tudtam róla, de ma a saját szememmel láttam, hogy a szelektív hulladékgyűjtőket egy kocsiba borogatták. A kék, zöld, fehér meg sárga műanyagdobozokat felemelték, beleburigatták a szemetteskocsiba szép sorban egymás után és aztán üresen visszatették a helyükre. A párom megint csak elmagyarázta, hogy egyelőre nevelés alatt áll a nép, meg kell szoknunk, hogy külön gyűjsük a papír, műanyag, üveg stb. szemetet, s ha ez már rutinból megy, akkor van rá lehetőség, hogy kiépítsék mellé a szelektív hulladék feldolgozót is. Mert egyelőre arra nincs keret. Azért kicsit kiábrándító volt, ennek ellenére a sörösdobozokat, ásványvizes flakonokat továbbra is hordjuk majd le szorgalmasan, mert most már van utód akinek amennyire lehet, megőrizzük ezt a világot.

A Ház a tónál pontosan olyan romantikus film volt, amilyenre vágytam. Kit érdekel, hogy volt benne néhány nem túl konzekvens dolog. Sandra Bullock jobb volt mint Keanu, akinek legalább két fülbevalója lehet magánéletben, vagy valami baja a bal fülének, ráadásul rajta jobban látszik az idő vasfoga. Nagyon jól eltalált volt az apa-fia kapcsolat, meg persze a ház is szép volt, persze kérdés, hol is volt ott a hálószoba? A nézők 80 százaléka persze nőkből állt, s majdnem mindegyikük kisírt szemmel fogadta, hogy ment a stáblista. Én mindenesetre nagyon jó bőgtem az utolsó negyed órában. Ahogy azt vártam. Szóval nekem jó volt. S még a párom se unatkozott látványosan, alapban neki is tetszett a filmben pár dolog.