Most adjuk le a nyomdába az őszi/téli prospektusunkat, ezen már sehol se szerepel a nevem, emilcímem, mint akit bizonyos kérdésekben lehet zaklatni. Lassan a honlapunkról is leszedem magam, s el fognak maradni a spam-ek is. Hurrá.

Elfelejtettem írni, hogy kedden amikor elindultam a fogorvoshoz délután, azt hittem valami nagyon büdösbe léphettem és viszem magammal a szagot. Ugyanis nem csak Kőbányán, de Budán is éreztem, a cipőmön azonban nem éreztem semmit. Kicsit gyanús lett ugyan, hogy BKVn, zárt térben nem éreztem semmit, de azért amíg nem olvastam, hogy ez komoly probléma volt, meg voltam győződve róla, hogy én vagyok a ludas, csak nem találom hogyan, miért.

Mert nem érdekel, hogy mit ír az index kritikusa, én már olyan régóta akarok egy jó kis romantikus filmet nézni, hogy a hétvégén mindenképp elmegyek a Ház a tónál-ra. Bár a párom szerint macsóbb dolgokkal kéne nevelni a gyereket, nem limonádéval, s inkább hallgassuk a Metallica CD-jét. De tegnap este lázadtam, s a Chicago Soundtrack volt soron. Még táncoltam is és az határozottan tetszett a Babszemnek (bezzeg a fogorvosnál erősen lapult amikor fúrták köszörülték a koronaalapomat)

A hétvégén otthon az állomáson várva a páromra (nemzetközi gyors 50 perc késéssel) egy általános iskolai osztálytárssal futottam össze. Neki már iskolába menő nagy fia van (a szülés annak idején nem volt egyszerű, a baba túl korán jött 3 hónap kórház, de most már minden okés), mosolygott, hogy igazán nem kapkodtam el az első gyermeket, s meglepődött, hogy már csak bő három hónapom van vissza ilyen állapotban, ahhoz képest szerinte nem vagyok erős terhes. Viszont jól nézek ki, kivirultam. Nos igen, mindenhol arról volt szó, hogy ez a középső rész a legjobb, ilyenkor a legszebbek a kismamák. Ezért különben örülök is, hogy a kánikulát így csináltam végig, semmi pánik, jól voltam, bárki is kérdezte, hogy bírom a meleget. Következő akadályok Vas tabletta szedése szülésig a vérszegénység miatt, még egy terheléses vércukor teszt két héten belül, meg egy újabb hivatalos UH. Aztán jöhet az utolsó harmad.

Tegnap a postán történt először, hogy állapotomra valaki tekintettel volt, mármint ismeretlen emberek közül, hisz máshol már többször is volt szó a helyátadásról BKVn. Na de tegnap csekket mentem befizetni, rögtön meg is pillantottam egy ablakot, ahol csupán 2en álltak, arrafelé indultam hát. Amikor beálltam a sorba, kiszólt a postáskisasszony, hogy zárni fog. Eloldalogtam, hogy szemügyre vegyem a maradék lehetőségeimet, mire utánam szólt a hölgy, hogy “Jöjjön még, nem láttam, hogy kismama”.

Hétfőn délután a Goldoni Eurocityvel jöttünk, ami ugye Velencéből indul. Ez mindig cikis vállalkozás, mert az, hogy külföldről jön, semmire se garancia, ezt tavaly is tapasztaltuk. Viszont most még mielőtt lementünk volna az állomásra a vasutas szomszédunk megérdeklődte, a határig csak 6 perc késése volt a vonatnak. Ez jó, s Kanizsáról is végül 10 perces késéssel indult. Aztán a végén persze több mint 40 perc lett belőle. Megpróbáltuk visszaváltani a jegyet, de közölték, hogy mivel ez kedvezményes pótjegy, hisz csak 390Ft-ba kerül, nem váltják vissza. Tavaly még arra hivatkozgattak késénél, hogy a külföldi csatlakozás miatt vannak a kérdések, de ezt ugye most kivédhettük volna azzal, hogy ott voltunk, Magyarországra időn belül érkezett. Na mármost kicsit felhúztuk ezen magunkat, hogy kifizetjük a pótjegyet, ami semmire se garancia, mert nem biztos, hogy lesz helyünk és még arra se garancia, hogy időben beérkezik a szerelvény a célállomásra. Oké, az EC kocsijai tisztábbak és néha még papír is van a WCben (most éppen sok Szigetre jövő külföldi volt, tehát elfogyott minden már a Balaton mellett), de kb. ennyi a plusz. A párom azt mondta, tegyem el a jegyeket, ha rossz kedvében lesz, akkor ír a fogyasztóvédelemnek. A MÁV tarifák meg persze nőnek, a színvonal pedig nem. Nyáron meg se próbálkoztunk ICvel utazgatni, mert a légkondi csak akkor bírja az utasokat lehűteni, ha nem süt a nap és nincs tele a vagon. Igazából már tervbe van véve a megoldás, autó formájában, hiszen én se akarom majd BKVztatni a Babszemet.

A szülői szerepre, mielőtt megkapnánk:

Volt minden a hétvégén, az összes unoka anyuéknál, “Bazi nagy Loboék lagzi” ahogy Lobi mondta, mert azért voltunk páran, zsibongás meg minden, valaki tuti bemozdult az összes képen. Eszti elképedve és gyanakodva nézte anyu kisebb öccsének bajszát, valószínűleg azt gondolhattta, márpedig ilyen ember nincs is. A párom csak vasárnap este érkezett, mert pénteki kiruccanása a fogorvoshoz erőst megviselte az állkapcsát. De persze ez mind nem lényeg, mert hétfő délutánra volt időpontunk a 4Ds UH-ra, ahol ugye alá kellett írni a nyilatkozatot, hogy ez nem diagnosztizál semmit. De mondtuk, hogy minket nem érdekel a diagnosztika, nem is a képek miatt vagyunk itt, hanem hogy eldől-e a nagy kérdés. Anyu boszorkány-e és megégetik, vagy sem. Én láttam a legkevesebbet az egészből, azt is fura pozícióból az ágyon fekve. Meg kell hagyni, azért a 4Ds ultrahangon vannak nagyon horrorra hasonlító képek is (árnyékoló placenta, fura dudorok, átvilágított koponya).
Na de a Babszem gyönyörű, az orra pisze, mint az enyém (az ember szerint neki is kicsi orra volt, később nőtt meg nagyra), s rögtön első körben megmutatta a lába közét. Ahogy a nagybátyám mondta, “ti valamit nagyon elrontottatok” ugyanis a családi hagyomány lány helyett fiúcska kucorog a hasamban. Úgyhogy nem lesz boszorkányégetés, megmarad mindkét nagymama, apu pedig megörült, végre lesz kivel fociznia és az évek óta kitalált fiúnév használva lesz.

Természetesen már hetek óta kinéztük, meg egyeztettük a családdal, hogy akkor most ezen a hét végén mennénk ki a Balcsira anyuékkal. Mikor van a rossz idő? Persze most. Úgyhogy idén kimarad a Balaton. Helyette hazamegyünk. Én ma, a párom holnap, mert ma még egy kör fogorvos vár rá. Aztán hétfőn meg elmegyünk arra a 3-4Ds ultrahangra, ahol elvileg kiderül már végre, hogy punci vagy kuki. Mert most már jó volna tudni, hogy szólitsuk a Babszemet.

Tegnap már hivatalossá vált számomra is, hogy budapesti sőt kőbányai lakos vagyok. Megkaptam ugyanis a kopogtatócéduláimat. Rögtön vele persze néhány csúnya bácsi fényképét is.

Ezt muszáj beidéznem, Macskanyelv blogjából, mert nem hiába a névválasztásunk:

Ahogy egyre gyakoribbakká válnak kis hazánkban a trópusi monszunesők, lehet, hogy hamarosan már saját különbejáratú hurrikánjaink is lesznek.
És akkor majd mi is adhatunk szép hangzatos neveket nekik. Szerintem férfineveket kellene. Mennyire jól hangzana, pár év múlva az Aktívban vagy a Kókuszban egy-egy ilyen mondat:
“A Béla általi pusztítás kárértéke eltörpül Józsi mellett.”
“Bács-Kiskun megye lakossága fedezékbe vonult Kázmér elől.”
“Ödön hatalmas fákat csavart ki.”

Tegnap átlapoztam a Nekem bejött… : 1001 jó tanács kismamáknak című könyvet, mert úgy gondoltam, visszaviszem a könyvtárba, de azért még belenézek, hátha van benne valami jó ötlet. Olvastam, hogy ahogy a szülés időpontja közeledik egyre többször álmodik a kismama a szüléssel, gyerekkel stb. Már volt korábban is erre mutató tendencia. S természetesen tegnpa éjszaka is álmodtam ilyen típusút. Álmomban már anyuka voltam, pár napos/hetes babával, roppant édes volt, hatalmas fekete hajjal, nagy szemekkel és mosolygott állandóan, még akkor is amikor nagy családi buli közepén lefektettem, de még akkor se tudtam, hogy fiú-e vagy lány. Úgy tűnik más is hasonló cipőben jár és össze-vissza álmodik témábavágóan.

Megkerült a kék olvadó tehén, most éppen a Vörösmarty téren van, ahol a Váci utca kezdődik, a T-com üzlet sarkánál. Ebédidőben sétáltam arra (inget akartam venni apunak a szülinapjára, sikerrel jártam), amikor pont elméláztam azon, ki lehet annyira gyökér, hogy az 1 forintosokkal kirakott aranytehénről a Gerbeaud-val szemben lekapirgálja a pénzt. S vajon ha levette, akkor elteszi emlékbe, hogy ez egy szerencseforint, amit egy tehénszoborról szedtem le?

A múlt hét elején megdöbbenve tapasztaltam, hogy engem is elért a vizesedés, bokadagadás. Gyorsan beszereztem a gyógypapucsot is. Azt, hogy a hétvégén nem okozott a dolog komoly gondot betudtam annak, hogy nem ücsörögtem számítógép előtt egész nap, sokat feküdtem, keveset mászkáltam. A fogdoki szerint elképzelhető, hogy a tegnapi foghúzás során talált ciszták is felelősek lehettek a bokanövekedésért, de még az is lehet, hogy az időjárás enyhülése okozza, hogy kedd óta igazából nem panaszkodhatom a múlt heti durvuló tünetekre. Lekopogom valahol, hogy maradjon így egy darabig.

Tegnap nekem is sikerült fél perc alatt bőrig ázni, mert épp a legnagyobb zivatarban értem haza, s míg a buszmegállóból átrohantam az úttesten a boltba, már csurom vizes lettem. Visszafelé pedig (bolt-buszmegálló) már bokáig érő vízben mászkálátam, pedig csak 10 percet töltöttem a bevásárlással. Egyébként a busz is beázott ami hazáig vitt és igenis szidtam az autósokat, hogy ilyen esőben miért kell 80+-szal belehajtani az alvázmély vízbe, hogy még a széles járdán mászkáló gyalogos se tudjon eléggé a falhoz lapulni, sőt a pajzsként használt járdán parkoló autókon is átcsapjon a víz egészen a földszinti ablakokig. Szóval ázott verébként értem haza, de nem volt kellemetlen.

A csaj, aki a tornát tartja még hajadon és gyermektelen, viszont már erősen tervezi a jövő évet. A párja megkérte a kezét, tavasszal szeretnék az esküvőt, de már a télen nekiállnának a gyerekgyártásnak. Ezzel kapcsolatban rendkívül sok kérdése szokott lenni, hogy kinek meddig tartott, volt-e speciális előkészület, mehet-e majd nászútra repülővel stb. Faggatott minket, a hozzáértőket de legalábbis olyanokat akik már eléggé utánaolvastak a témáknak, lévén megaaktuálisok.
Tegnap az esküvő volt a soron. Hol érdemes ruhát venni, ki hol tartotta, mikor kezdeni a szervezkedést stb. Csak hárman voltunk tanítványok, úgyhogy amikor megkérdezte, hogy “Lobo, neked honnan volt a ruhád?” válaszoltam, hogy “Mi nem házasodtunk össze”, erre persze rögtön az volt a válasz, hogy “Akkor hajrá!”. Pedig nem azt mondtam, hogy még, vagy utaltam volna rá, hogy tervbe van véve. A fogorvosnak is ez a kedvenc heppje, mióta megtudta, hogy nem vagyunk házasok, hogy most szép fogakat csinál az esküvőre stb. A múlt héten az ex akadt ki egy chat során, hogy jön a gyerek és nincs, nem volt, nem lesz esküvő, mert ő például mindenképp elvenné gyermeke anyját.
Annyira nehéz megmagyarázni, hogy miért is ez a helyzet és miért nem izgat az egész. Nő esküvőről álmodik amióta öntudatra ébredt, ezt képzeli mindenki. Mert hogy az lesz a legszebb, legfontosabb nap az életében. De én sose álmodtam erről, még mindig nem és nem érzem, hogy enélkül ne lenne teljes az életem. Sose leszek hercegnő, s nem is vágyom rá. Vannak prózai okok is, amik az esküvő ellen szólnak (anyagi, társadalmi stb.) na meg azzal szoktunk viccelni, hogy anyagilag sokkal jobban egymáshoz vagyunk kötve, mint a papírral lennénk. A vallás nem játszik egyikünknél sem, s bár már voltam szép és jó esküvőkön (kiemelném a hugomét) nem vágyom a középpontba, hogy ünnepeljenek. Nyolc éve megvagyunk a párommal, a gyereknek lesz neve, anyja, apja ha pedig mégis közbejönne valami, akkor a házasság se számít. Mi lenne, ha ő megváltoztatná a véleményét és megkérné a kezemet? Először biztos el se hinném, talán kinevetném. De ettől nem kell tartani 🙂
Aligha hiszem, hogy meg tudtam magyarázni, miért nem érdekel a dolog. Nem mézem le azt, akit igen, elvárom a hasonlót tőlük is. Nem érzem, hogy bárkit is megfosztanék bármitől ezzel a hozzáállással.

De az az igazság, hogy mindenki annyi mindent mondott már arról, hogy hol is tartok, hogy teljesen bezavarodtam, s úgy döntöttem, ez lesz az én saját mérföldkövem:

Az egyik unokatestvérem neve. Annak idején az egész család el volt hűlve amikor keresztanyám bejelentette, márpedig ha neki fia lesz, akkor így fogják hívni. S két kislány után biza fiúnak adott életet. A családi legendárium szerint mindenki anyunak könyörgött, hogy próbálja meg jobb belátásra bírni a kismamát, s ő még szülés után befolyását latba vetve kicsit késleltette a papírmunkát és bement a gyermekágyban fekvő unokatestvérhez (alig pár hónap volt köztük, tejtestvérek is voltak, együtt nőttek fel).
Jól meggondoltad? Még meg lehet változtatni, biztos, hogy Oszkárt akarsz?
De a keresztanyám hajthatatlan volt. S immár közel 28 éve van Oszkár nevű unokatesóm. Boldog névnapot néki.

Azt hiszem a mi névválasztásunkkal is meghökkentettük a családot (pedig nem Oszkár, bár annak most már jó csengése van), de mivel már olyan régóta mondogatjuk, teljesen megszokták. Persze még egy hét, amíg kiderül, kell-e minket is lebeszélni, vagy sem.

Péntek délután mivel a párom fogorvosi látogatása elhúzódott, nem értük el, csak a második buszt, de azon is kellemes volt az út. Mint ahogy a hétvége is nagyjából. Pihenés volt ezerrel, szomorú kötelességként részvétlátogatások. Sok pocaktapogatás. Nagymama nagyon örült az első dédunokának, még a pocakomat is megsimogatta és majdnem a nevemen szólított. Persze ha lány lesz a gyerek, akkor nem biztos, hogy ez továbbra is így fog menni. Mindenesetre megmutatott nekünk egy gyönyörű terítőt, amit majd megkapunk, ha megszületik a gyerek. Mint kiderült később, ezt a terítőt már többször felajánlotta például Cicáéknak is, csak meg nem kapták. Mama, a másik nagyszülő annyira nem volt elájulva az újabb dédunokától, hiszen neki ez már a 16. lesz (igaz, mivel anno három lányos özvegyhez ment férjhez csak a harmadik vérszerinti a sorban). Volt egy kis eső, rablóhús sütés, vasárnap délelőtti családi sértődés, ebéd utáni politizálás, kellemes visszaút. Az egyetlen gond, hogy úgy tűnik elromlott az alvókám. Sok forgolászás éjjel, hajnalban ébredés, ma például vissza se tudtam aludni negyed hattól. Remélem, ez csak a meleg és majd elmúlik, nem pedig valami terhességgel összefüggő dolog ami még 3 és fél hónapig fog tartani

A délelőtti több mint 3 óra a fogorvosi székben nem volt semmi. Ilyenkor úgyérzem, megérdemli a pénzt amit otthagytam a mellettem leizzadó doki is. Aztán sprint haza, szerencsére addigra pont elmúlt mindenféle helyi érzéstelenítés és már kajálhatok is, délután pedig irány Kelet, hétvégi tunnyadásra, kényeztetésre