Még csak holnap lesz, de már múlt héten megkaptuk a meghívókat. Babszem szólt is a nagymamáknak, hogy jöjjenek el ők is. Először úgy, volt hogy anyu nem tud feljönni, aztán mégis itt lesz. Első fiú unokája első anyák napi műsoráról csak nem maradhat le, ha már a lányokén mindig ott volt.
Persze készülnek az ajándékok is, meg a verstanulás is megy. Mostanában többet mondogat, tegnap este lefekvéskor még saját költeményt is előadott. Aminek ugyan ríme nem volt, de jó hosszan és éneklő hanggal, ritmushoz igazodva adta elő a különböző buszok meg vonatok napi dolgait.
Hétfőn pedig, amikor mentem érte az oviba már oda is adta a meglepetést amit készített aznap nekem. A háta mögött hozta és hatalmas ölelést meg puszit kaptam mellé. De csak 1 pillantást vethettem rá, mert az óvonéni visszakérte, hogy ezt csak csütörtökön kaphatom meg és majd lepődjek meg akkor is.
Szóval én is izgatott vagyok azért. De majd videózom, hogy ne bőgjek túlságosan feltűnően. Azt a nagymamákra bízom.

Mostanában én már nem nagyon buszozok Babszemmel, meg a délutánok nem is szoktak úgy alakulni. De azért ez a program se marad ki. Már előre kitalálja, hogy melyik járattal szeretne menni. Aztán megnézi a BKV menetrendet is és szülői segítséggel kitaláljuk, mikor mennek Volvók, hogy lehessen utazni.

Hétvégére 32-ezés volt betervezve. Szombaton az ember elment reggel dolgozni, mi voltunk magunkban, délelőtt elmentünk bevásárolni, meg előtte fánkot enni, mert Babszem most megint Roary a versenyautót nézett, ahol Kristóf, a szerelő fánkot evett. Arról lebeszéltem, hogy én sütök neki, mert nem fél órás meló és most nincs olyan levegő a lakásban, hogy megkelne a tészta. Törtem is a fejem, hol fogunk tuti fánkot kapni, de aztán rájöttem, a McCaféban szokott lenni, úgyhogy bevásárlás előtt ott tízóraiztunk. Délután pedig elmentünk buszozni. Szerencsére az apja is végzett addigra a munkával és találkoztunk a végállomáson, s együtt ültünk fel a Volvóra. Szombat révén a 32 legalább gyorsan odaért az Árpád hídhoz és nem kellett sokat rábeszélni Babszemet, hogy inkább menjünk a Nyugatihoz, onnan meg vonattal haza.

Vasárnap is valami hasonlót terveztünk volna, de egyrészt az ember nem jutott be a munkahelyére, rajta kívül senki más nem akart dolgozni a munka ünnepén, ezért hazajött, másrészt meg esett az eső majdnem egész nap. Úgyhogy végül a fiúk késő délután már 6 is elmúlt mentek el sétálni/biciklizni. S végül csak nagy sokára értek haza. Már kivasaltam és vasalós filmemben is eljutottunk Wisconsinba, mire megjöttek, nagyon feldobva. Ugyanis majálisba futottak bele az Óhegyen és kipróbáltak pár attrakciót.

Na, mivel mindig bajban voltam, hogy is állunk Pampalinivel, kitettem a számlálóját oldalra. Hogy mindig tudjam. Na meg akkor már Babszemét is, ne kivételezzünk itt.

Amúgy ma voltam UH-n, ez a 29-30 heti. Hivatalosan 29 és fél hétnél tartok, a gép szerint 28 hetes méreteket tudunk felmutatni (kb. 1260 gramm). Engem nem különösebben izgat, hogy még mindig felfelé van a feje és a feneke van alul. Lényeg, hogy minden rendben volt, jól működünk és jobb kézzel még szalutált is Pampalini. Aki amúgy nem úgy izgága, mint Babszem volt annak idején. Mindig máshol mozog, mint ahol simogatom a hasamat. Mintha direkt csinálná. Az apja szerint máris nem fogad szót. De nem vonunk le ebből messzemenő következtetéseket, csak annyit, hogy szégyenlős. Meg önfejű. Makacs. Csupa jó tulajdonság:)

Zalánnal és főleg Zsolti bácsival való haverkodás végül odáig fajult, hogy a gyerek elment szomszédolni hozzájuk. Kétszer is, csütörtökön, meg pénteken. Előbbi nap csak játszottak, mert persze Zalánnak is van vonatkészlete, igaz neki az a műanyag sínes Thomas, ami szörnyen drága és semmivel se kompatibilis.  Pénteken meg Zsolti bácsi ajánlgatta, hogy nézzék meg a Verdákat. Ami eleinte nem annyira kötötte le Babszemet, inkább néha eltűnt vonatozni, de mire én mentem érte már nézte inkább mert amint szóltam, hogy ha nem akarja, ne nézze hanem menjünk haza, azonnal hatalmas érdeklődéssel tapadt a tévére.

Szombaton takarítottunk, meg előkészültünk Húsvétra, vagyis megsütöttem a húst, Babszem meg az apjával elment buszozni a 97e-vel. Hétvégénként ez program most már, hogy kinéz valami járatot (de kizárólag olyan vonalat, amin csuklós Volvo jár) és azzal elmennek egy körre. A mostaniban az volt az érdekes, hogy a 97e-snek nincs végállomása, mert körjárat és megáll a Borsó utcánál.

Vasárnap délelőtt sütöttünk Babszemmel. Ő segített mindent kimérni, meg összekeverni pár dolgot, kihozta nekem az F. Nagy Angéla szakácskönyvet, mert szerinte abban van benne a cukros pite receptje, de igazából túrótortát alapoztunk és meggyes pitét sütöttünk végül.

Aztán pont elkészültünk és mehettünk is a nagyiék elé, akik busszal jöttek fel Pestre, s BB felcipelt minket Budaörsre, Cicáékhoz elkezdeni az ünneplést. Mielőtt még nagyon elkezdett volna esni az eső tojáskeresést tartottunk a kertben. A kirakott kifestők nem érdekelték, viszont nagy örömet okoztak neki a Thomasos tojások – mert most már nem csak Kinder meglepetés van ám a világon.

Ebédre aztán úgy elfáradt, hogy kis sírás után teljesen egyedül visszavonult és 3 órát aludt. Ezalatt a család politikai vitát folytatott, próbálták megváltani a világot. Jómagam csendben olvastam meg hallgattam, mert nem igazán szoktam közbeszólni és politizálni meg pláne nem. Közben kétszer jelentkeztünk be és mondtuk le a nyuszinézést, de végül eljutottunk Cicáék szomszédjaihoz, akik nyulakat meg baromfit nevelgetnek. Egy cirka  100 millás ház mögött, nyugdíjasként, csak úgy a maguk, meg az unokáik örömére.

A nyuszik amúgy eleinte még érdekelték Babszemet, de aztán az egyik megkarmolta egy másik pedig megharapta, úgyhogy utána már inkább nem nézegette az állatokat.  Utána még hegyet is mászott a család nagy része, amiből én már kivontam magamat. Szombat este kellemesen kifáradva feküdt le mindenki és aludt nagyot.

Vasárnap reggel ismét összekaptuk magunkat, a tésztasalátámmal meg a túrótortámmal felszerelkezve elindultunk Délegyházára, Budaörsön keresztül. A húgoméknál a kert már fel volt szórva tojásokkal, úgyhogy ajándékozás után a gyerekek nekiálltak összeszedni. Esztinek két kosárra volt szüksége végül, Dórié volt a legnagyobb zsákmány, azt hiszem 67-t számolt meg. Kedvenc képem a szedésről a saját királylányos ruhájába bújt Eszti, amint tojásért siet:

Babszem pedig megkapta az új biciklit, ami már pedálos és nem vettünk hozzá pótkereket se. Igaz, hogy még nem megy neki, de nem is erőltetjük, lesz még ideje bőven megtanulni használni. Elvégre tavaly is nehezen akarta elhagyni a motorját és áttérni a futóbringára, aztán meg olyan gyors lett vele a nyárra, hogy simán tartotta a tempót az unokatestvérei kerekezésével.

Bár hétfőn hol esett, hol fújt azért grillezős ebédet tartottunk, aztán még sétáltunk a tópartra is. Itt Babszem hosszasan dobálta a köveket és beleegyezett, hogy kint marad anyuékkal Délegyházán, mert ugye ma még iskolaszünet van és a nagyszülők vigyáznak az unokákra, s megint lemehetnek majd a tóhoz. Mikor eljöttünk nem is nagyon tiltakozott, de azért este, lefekvés előtt telefonált, hogy hiányzunk neki. Amit apának mondott el, aki ezt eléggé a szívére is vette és egész este Babszemre gondolt.

Amikor jó idő van, a srácokat nem nagyon lehet elhozni az óvodaudvarról, amit nem bánok, mert azért mostanában kényelmesebb ücsörögni és nézni amint Babszem még rohangászik meg játszik, mint mászkálni vele ide-oda. Van már egy nagyjából kialakult menetrend is. Ha én megyek korábban, akkor Zalán kérni szokta, hogy várjuk meg őket, ha meg ők már játszanak az udvaron mire megérkezem, akkor pedig biztosítanak arról, hogy megvárnak minket. Aztán a szülőktől függ, hogy mennyi játék van még mielőtt együtt elindulunk haza. Mostanában Babszem biciklije körül szokott kitörni a Balhé. Zalán szívesen bringázik, a fiam engedi is neki, néha visszakéri, de olyankor meg Zalán válik meg nehezen a játéktól és a végén teljesen felhúzza magát, s összevesznek. Úgyhogy ami a legjobb barátságnak indul még az óvodaudvaron, az mire a lépcsőházhoz érünk, örök harag lesz és durcásan válnak el egymástól. Hogy a következő nap minden kezdődjön elölről. Babszem, mivel még nincs hozzászokva, halál komolyan veszi, amikor megsértik és még este is elég sokáig kérdezgeti, hogy de Zalán miért mondta ezt meg azt meg miért csinálta ezt és azt.

Tegnap Babszem legjobb barátja Zsolti bácsi lett, Zalán apukája, aki nem győzte hangoztatni nekem, hogy mennyire jó fej a fiam és nagyon bírja. Kicsit zavarba is jöttem, mert nem tudtam azért hasonló lelkesedéssel viszonozni és az ő csemetéjét dicsérni, bár azért igyekeztem.

Babszemmel idén is elmentünk a Könyvfesztiválra. Szerencsére szombatra már egész szép idő kerekedett. Odafelé még éppen átértünk Combinóval az Oktogonon (akkor kezdték lezárni az Andrássy utat), de kicsit csalódtunk, hogy a meghirdetett Kaláka koncert most nem a szabadban volt. A gyerek most nem akart az előadóterembe bemenni, inkább játszott, nekem pedig meghagyta, hogy szerezzek neki egeres mesekönyvet, ami szép és nem félelmetes. Azt hittem könnyű dolgom lesz, de nem volt azért egyszerű teljesíteni a kérést. Először megint Marék Veronikát láttam meg dedikálni, úgyhogy megvettem az utolsó megjelent Boribont, a focisat és aláírattam a szerzővel. Mondtam, hogy akkor most már teljes a Boribon sorozatunk, de felvilágosított, hogy nem igazán, mert már lassan nyomdába kerül a legújabb rész, csak még a címén gondolkoznak kicsit. Mindenesetre köze lesz a könyvekhez, olvasáshoz:)

Osztogattam névjegykártyákat az olvasónaplómhoz, láttam híres embereket, aztán végül találtam egeres mesét is. Beatrix Pottertől vettem végül még meg a Janó, a városi egér kalandját, ami nagy siker lett itthon. Pont aktuális is, mert arról szól, mennyivel jobban érzi magát a mezei egér vidéken, mint a városban, s megegyeztünk, hogy mindegyikünknek Gergő a szimpatikusabb rágcsáló.

Babszem meg az idő nagy részét a játszótéren töltötte közben az apjával és felmászott mindenféle magas építményekre:

Kicsit már égett is a képem, hogy december 23 óta csak telefonon értekeztem a védőnővel, de azért úgy gondoltam, ideje egy pofavizitre. De hát amikor első csemetét várja az ember, akkor ráér, mert le tudja pl. dolgozni a reggeli váróban ücsörgést meg tényleg jobban izgul és inkább követi a diktált forgatókönyvet, mint belegondoljon: szükséges-e ez? Tudom, hogy a vérnyomásom rendben van, hogy a vizeletem is OK, a kilóimat érzem, a lábam is vizesedik de még nem vészes stb. a plusz szolgáltatása meg a helyi védőnőnek, a szívhang meghallgatása éppen nem működik. Szóval nem veszítettem semmit azzal, hogy eddig nem mentem. Mivel most sok mindent kellett utólagosan beírogatni a kiskönyvembe (mert a dokimhoz meg az UH-kon és vérvételeken ugye rendesen voltam), még sok felesleges tanácsot se kaptam. S a védőnő is tudja, hogy volt már egy sikeres terhességem, a gyerek egészséges, jól megvan, elfoglalt vagyok és elnézi, hogy nem én vagyok a mintavárandós. Úgyhogy alapjában véve kellemesen csalódtam most benne, ráadásul végre kiolvastam Jane Austen életét is, amíg a kínai párocskával kicsit tovább elbeszélgetett a terhességről.

Babszem csütörtökön ment utoljára oviba, mert akkor nagyi hozta haza és pénteken kettesben voltak itthon. Ezért aztán meglepetésként ért minket ma reggel a felirat az öltözőben, ahol kommunikálni szoktak az óvónők a szülőkkel, hogy hétfőre mindenki hozzon 2 db kifújt vagy nyers tojást. De nem mi voltunk az egyetlenek, akik ezt bebukták, mert más anyuka is nyugtatta a kislányát, hogy majd holnap hoznak.

Én délután megkérdeztem Ági nénit, hogy lehet-e holnap is és jó-e a nyers tojás. Mire Babszem elég szemrehányón nézett rám, de mondtam, hogy nekem még sose sikerült tojást fújnom. De feltaláltam a spanyol viaszt, mondtam, hogy akkor majd apa kifújja.

Úgyhogy a hazatérő apa előtt állt a feladat: tojást kellett fújnia. Első három még előkészítés (lyukasztás) közben eltört. A negyediknél a kifújás alatt a sárgája megrepesztette a burkot. De végül sikerült 2 tojást kifújni. Csak 6-ba került.

Szombaton Babszem nem aludt délután, este viszont letette a fejét és aludt. Vasárnap fél 11-ig! Rekordot döntött. Nagyon aranyosak voltak Esztivel ahogy jöttek ki a folyosón,  egy fekete, meg egy világos gyerek, kb. egy magasságban és mindketten rózsaszín pizsiben. Babszem előző este ugyanis túlette magát, meg ugrált lefekvés előtt és a felesleget kiadta magából a szép, komoly fiús pizsire, mamánál meg már csak lányos színek maradtak.

A három doboz ruha viszont vissza lett pakolva és mindet hozom majd fel, ha végre lesz hely, ugyanis mind 1 szálig Babszem egykori öltözékeit tartalmazták. Bodyk, rugdalózók, nadrágok és igen, a Snoopys sapkák, amiket úgy imádtam. Továbbá elgondolkoztam azon, hogy szegény Pampalininek milyen kis mostoha sorsa van máris. Nem tartom számon a heteket, hol is tart a fejlődésben, nem hiszem, hogy lesz róla 3Ds UH, a bátyjától örökölt ágyban, matracon fog aludni és még új ruhákat se biztos hogy kap, mert máris van vagy 3 doboznyi készlet.

Kivettük a pénteket Babszemmel és lejöttünk Kanizsára. Péntek délelőtt csak a városból volt nehéz kijutni, aztán az autópálya már nem jelentett gondot. Ráadásul a fiatalember is jól bírta az utat, mert tudta, ha megérkezünk, mehet majd buszozni a papával. Legutóbb ugyanis, amikor itt volt nagy kaland volt a Zala Volán helyi járatait kipróbálni, csakhogy nem tudtak csuklós buszozni. Most csak annyi volt a cél, hogy csuklósozzanak.

Ma pedig megérkeztek az unokatestvérek is és amíg el nem fáradtak, addig Esztivel nagyon is jól eljátszottak. Utána már persze mindenen összevesztek, meg sírtak ha valaki valamit nem úgy csinált, mint a másik szerette volna.

Holnapi terv: nekiesem a rengeteg ruhának, ami itt felhalmozódott, mert anyuékat használtuk átmeneti raktárnak, gyerekcuccok lerakatának, kiválogatom, amit hajlandó leszek Pampalinire ráadni. A többi pedig megy jótékony célra. Vagy turkálót kéne nyitni belőle.

Babszemnek is vannak történetei, amiket ő talál ki. Ezek többnyire különleges buszokról szólnak (pl 56-os Volvóról, ami belülről rózsaszín meg piros és 11 csuklója van), amelyek menetrend szerint érdekes helyeken járnak. Kitalál mindenféle új utcaneveket és sorolja, hogy merre is megy a busz. S ezt a szöveget bármikor képes elővenni. Van, hogy reggel, ébredés után felül az ágyba és szavalja, vagy csak úgy belevág, amikor sétálunk, megyünk az oviba, vagy telefonon beszél valamelyik nagyszülővel.

Méghozzá tavaly, amikor elmentünk a Vasútmodell Kiállításra. Nem is sejtve, micsoda lavinát indítunk el és vonatmániás fiunk lesz. Mert ugyan addig is volt pár vonatja, sínje, de igazán ezek után lett szenvedéllyé az egész. Idén is volt kiállítás, most hét végén. Már hónap elején szóltunk az óvodában is, hogy péntektől vasárnapig fog tartani, s van csoportos kedvezmény is. Úgyhogy a sárga csoport pénteken el is ment rá. Nagyon izgultam, ne betegedjem meg Babszem addigra, mert egész héten folyt az orra, de szerencsére kitartott és elmehetett a barátaival.

Aztán szombaton én dolgoztam, a fiúk mentek a kiállításra. S úgy gondoltam, hogy miután beszámoltak róla én meg is úsztam a dolgok. Csakhogy nem így volt. Mert Babszemnek feltétlenül meg kellett mutatnia nekem pár dolgot, például egy piros vasúti kocsit, amit meg akart vetetni. Szerencsére le lehetett beszélni róla, ugyanis az már komoly modellvasúthoz tartozó vagon volt és ehhez mérten nem is olcsó. Szóval nagyjából hatottak rá az érvek, hogy nincs mihez hozzákapcsolnia és majd ha nagyobb lesz, meg lesz nagyobb lakásunk, akkor lehet neki terepasztala.

Mondjuk talán mert a tavalyi volt az első, az igazi élmény most annyira nem volt nagy szám, még nekünk szülőknek se. Bár Babszem idén jobban élvezte, hogy irányíthatott pár dolgot és tologathatott vonatokat. Sajnos a nagy kedvencek nem mentek: a 424-es és az ICE-TD, a modernebb változat parkolópályán volt. Viszont a felépített Legó város sokkal jobban sikerült és kincskereső játékot lehetett ott játszani, meg kellett találni 6 vagy 7, a tömegben elhelyezett figurát (Robin Hood, koldus stb.).

Csütörtökön jön hozzánk az álomtelek tulajdonosa alkudozni. Addig még kell ügyvédet és tanácsot kerítenem, mert sajnos a korábbi, akivel dolgoztunk és jó volt még GYESen van.

Megérte másfél hete 2 órán keresztül hallgatni egy kismama életét – aki 3. babáját várja és már 5 éve van otthon s kb. a párján kívül nem sok felnőttel beszélgethet -, míg a terheléses vércukor második körére vártam (pedig olvasni akartam, de hát az élet közbeszólt). Ugyanis a glükóz szirup ellenére a vércukrom meg se moccant. Reggel 7-kor és 9-kor szépen ugyanazt az 5,0 -s értéket mutatta aminél átlagabb már nincs is.

Elrohant a hét meg a hosszú hétvége is, s már megint egy csomó mindenről nem számoltam be.

Most, hogy itt a jó idő. megint ovi után az udvarozás a menő. Múlt héten 3x is maradtunk jó sokáig játszani a többiekkel, megvárni a barátokat. Kedvencem az volt, amikor egyelten anyuka voltam, a többi fiúért épp az apukák jöttek. Na akkor megtapasztalhattam, mennyire más, ahogy a férfiak vigyáznak a srácokra. Ők csak állnak, beszélgetnek és csak és kizárólag akkor avatkoznak bármibe is bele, ha már tényleg nagyon durvulnak a fiúk. Úgyhogy én is igyekeztem visszafogni magam és nem tűnni extrán parázó anyukának. Valamint megfigyeltem, hogy bár Babszem nem igazán töri magát, többen is keresik a kedvét, a figyelmét, s szeretnének játszani vele, bár ő még mindig főleg a Leventére koncentrál. De az állandó barátom előtagot Zalán érdemelte ki.

Egyik délután el kellett mennünk a legújabb buszos körútra is Babszemmel. 9-es VOLVÓval persze, a József körútig, Combinoval a Nyugatihoz, onnan haza meg vonattal. Kis hiba, az volt, hogy míg hétvégén a végső szakaszt Flirt-tel lehet megtenni, addig hétközben ezek nem járnak a mi vonalunkon. Úgyhogy kitaláltuk, hogy egyszer majd elmegyünk Ferihegyre Flirttel, aztán 200-assal vissza a KöKire, majd 151-sel haza (mert ezek mind Volvók és Babszem másra nem száll fel). Megbeszéltük, hogy erre csak egy hétvégén kerülhet sor. Természetesen ő máris a mostani hétvégére akarta ezt, függetlenül attól, hogy már napok óta arra készült, a 4 napos ünnepet nagyiéknál fogja tölteni. De szombat reggel Tiszavasvári helyett inkább Ferihegyet választotta volna.

Végül kompromisszumot kötöttünk, 15-én korábban visszajövünk Pestre és elmegyünk a reptér felé vonattal. Úgyhogy volt hétvége nagyiéknál biciklizéssel, szolíd családlátogatással (mert betegek voltak az unokatesók) és még Bogárral a kutyával is végre egészen megbarátkozott a gyerek. Legalábbis nem kellett mindig bezárni a pumit, ha ő is kint volt az udvaron és hagyta, hogy nyalják a kezét, de legjobban persze azt élvezte, hogy kiabálhatott az állatnak.

Ma visszatérve pedig, ugyan egy órával később a tervezettnél, de letudtuk a vonat-busz-busz túránkat és szerencsénk volt. Jött flirt, rögtön 200-as és 151-re se kellett várni, sőt ez utóbbi elsőre Volvo lett, úgyhogy igazából 1 óra alatt megvolt a kirándulás. Ahogy Babszem szereti.

Itt még a vonatot várjuk a pályaudvaron:

Nem politizálok, mert nem értek hozzá, mert nem tudok vitatkozni és engem mindig el lehet nyomni hangoskodással alátámasztott érvekkel, amik ellen tájékozatlan és naív révén képtelen vagyok védekezni. Naivan azt gondoltam, amikor a múlt héten megkaptam az alkotmányról szóló levelet, hogy talán valamit ér amit mondok. Ha mást nem, mint a választásokon, hogy később hivatkozhatok arra, hogy én tettem valamit annak érdekében, hogy ne így vagy ne ez legyen.

Végigröhögtem a kérdéseket és kb .1 volt amivel egyetértettem, vagyis pontosítsunk, nagyvonalúan úgy gondoltam, belefér egy állam alapdokumentumába, bár teljesen felesleges. Mert mind a 12 ajánlatra jobban illenének a törvények, jogszabályok nem az alkotmány. De persze a joghoz se konyítok. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy a kipontozott 13. részhez megírom a véleményemet, hogy mondjuk hagyják békén az egész alkotmányt, egy ilyen dokumentumnak időtállónak kell lennie, nem pillanatnyi politikai helyzetről és nézetekről meg természeti adottságokról tanúságot tennie. Az amerikaiak például mióta is használják a sajátjukat? Tudom, nyugatellenesség van megint, de azért lehet példát venni működő modellekről.

Erre ma mindenhol ott vannak a hírek, hogy mindjárt alkotmányoznak és már megvan a leendő szöveg is. Ejnye, csak nem ilyen gyorsan feldolgozták az állampolgárok által beküldött javaslatokat? Bezzeg minden más az államhoz benyújtott kérvényhez hónapok kellenek, míg átfut a bürokrácia őrleményén. Ja, hogy ez megint csak szemfényvesztés volt? Ja hogy a párom erre azt mondaná naiv vagyok és ő előre tudta, hogy ez lesz belőle? Mert itt igazából senki se kíváncsi a nép véleményére? Az elefántcsonttoronynak rohadt vastag falaki vannak és senki nem akar onnan kijönni, vegyülni és érdeklődni. Csak színjáték az egész. Mintha érdeklődnének, mintha fontos lennék én a csóró állampolgár.

Aztán az előadásnak vége, jegyek vissza nem válthatók, panaszt nem fogadnak el.

Babszem bár átadta nekem az apjával együtt a virágot, utána inkább el akarta cserélni az én narancs-piros rózsámat az ő pénteken kapott fehér és már kicsit hervadozó rózsájára. Azt hiszem, az embernek holnap is kell virágboltba mennie. Igaz, akkor már jóval olcsóbb lesz, mint ma volt 🙂

Szombat estére már csak hármasban maradtunk és az új legókból építgettünk, mert Babszem most már kinőtt a Duplóból. Igaz persze először kicsit csalódott volt, hogy tőlünk NEM vonatot kapott. De elmagyaráztuk neki, hogy elég sok vonatot kapott már és ugye most van a havonta 1 vonat policy, meg egyébként is szereti a Legót, úgyhogy néha kicsit más játékot is játszhat. Amúgy szokott mostanában aranyos sztorikat eljátszani magában. Főleg a törpökkel, majd tegnap este Tréfi és Törperős főszereplésével eljátszott egy saját maga által kitalált Sam a tűzoltó mesét és kiszabadították Sziamiaut a virágtoronyból.

Hétvége viszonylag nyugisan telt amúgy, kihasználtuk a jó időt és sétáltunk, bringáztunk sokat, meg pihentünk, meg volt persze buszozás-villamosozás-vonatozás is. Na meg vadat csináltunk vasárnap ebédre és azt kell mondanom, hogy várakozásommal ellentétben nagyon jól sikerült mind a sült mind a ragu. Csak elfogyott a borókabogyónk, pedig majdnem minden vadhúsos recepthez az kell.

Megint elérkezett hát, a népünnep, azaz Kázmér nap. Bár ez inkább ma rám lett volna jellemző, mert Babszem reggel már vonatokat kapott és izgatottan várta, hogy vajon a második adag nagyszülő mivel fog ebédre beállítani:

Természetesen, amint leírtam, hogy nem, nem érzem a mozgást valójában, másnap este, pont az UH előtti este a szokásos rituálém során (villanyoltás, lefekvés, hassimi) belendült Pampalini. S azóta is, főleg esténként – bár most reggeli tornát tartott – rendszeresen visszatér, s ezzel megnyugtatóan jelzi, hogy hahó itt vagyok.

Annak idején azt mondtam Babszemnél, hogy olyan, mintha egy hableány úszkálna a hasamban. Hát most nem ez a helyzet, inkább konkrétan azt érzem, mintha valaki forgolászna, pörögne a pocakomban. Valószínűleg ez is történik. Lehet a tapasztalat teszi a különbség észlelését, mindenesetre a végtagokat még mindig nem tudom megkülönböztetni.