Az ember jól kinevetett, amikor én majd minden alkalommal, ha a telekről, a kertről, a berendezésről a ház tájolásáról stb. az jutott eszembe, hogy és akkor majd grillezünk, meg hol lesz a grillsütő meg milyen is lesz az és miket lehet majd ott sütni. Pedig tudom, hogy a grillezés az alapvetően férfi munka, de rengeteg kedves élményem van grillpartykkal kapcsolatban Angliától Balatonon és Délegyházán át Tiszavasváriig. Volt, hogy kacérkodtunk az ötlettel, veszünk grillsütőt és ha nem is a folyosón, de a ház kertjében majd sütögetünk, de ez elmaradt.

Most hétvégén arra készültünk, hogy megmutatjuk a telket anyósjelöltéknek és sikerült rábeszélnem az embert, hogy vegyünk egy egyszerű grillt (nem Tesco gazdaságosat, mert ott még elfelejtettem, hanem ugyanannak a Baumaxos változatát meg 2 kg faszenet), pácoljunk be húst és majd vacsorázzunk szombaton Szadán. Nagyon készültünk, nagyszülők is, mert úgy tervezték, hogy kint is alszanak a kisházban. Összepakoltunk mindenféle cuccot, a kocsi elbírja felkiáltással, elkészítettük a salátát is a grillezéshez, aztán Babszem délutáni alvása után kimentünk a telekre. Ott pedig kiderült, hogy a két adag bepácolt húst (oldalast és csirkemellet tettem be a hűtőbe egy éjszakára), azt bizony otthon hagytuk. Végül vegagrillt csináltunk, cukkinit és hagymát grilleztünk, szendvicset meg salátát ettünk hozzá, hogy azért felavassuk a grillsütőt meg legyen valami kaja is.

Itt a házikó előtt a teraszon kicsiben Babszem látható, amit a vonatait tologatja, előtérben meg én olvasok:

A nagyszülők ugye kint is aludtak, mert van két kis szoba a házban, ma reggel pedig dacolva az idővel újra kimentünk. S vittük magunkkal a húsokat, hogy ebédre megsüssük őket. S most már a küldetés sikerült is.

Babszem amúgy nagyon élvezte a telket, tegnap rengeteget rohangászott fel és le, meg zöldborsót és sóskát evett – ez utóbbit azonnal első körbenézésre megtalálta – meg persze vonatozott és homokozott. A löszös talaj előnye: instant homokozó. Ma meg felfedezte, hogy milyen jó a diófára felmászni, úgyhogy főleg azzal volt elfoglalva.

Mi meg csak gratulálgattunk magunknak, hogy milyen jó kis birtokunk van.

Az óvodában idén rendeztek apák napját is. Megmondták előre mikor lesz és hogy csak apukák jöjjenek rá, mert velük játszhatnak közösen a gyerekek, megvetélkedhetnek stb. Apa kapott meghívót is és nagyon készült Babszem is, hogy eljöjjön ez a nap. Mivel kérték, hogy anyukák ne menjenek én itthon maradtam és vártam haza a fiúkat, akik aztán beszámoltak az eseményekről.

Volt olyan vetélkedő, hogy fel kellett ismerni a letakart gyereket versmondás alapján. Ez nagyon ment, meg székfoglalós játék is volt párosával, de ott az óvonéni rászólt az emberre, hogy mozduljon már, pedig neki volt egy taktikája, hogy tudja kibekkelni, tuti jusson nekik ülőhely:)

Na meg apa is meg lett örökítve:

Oda is tettük az anyák napi, rólam készült rajz mellé a polcra.

Azt hiszem, elérkezett a pilot évad vége. Két hete folyósították a kölcsönt, mi azt a múlt héten továbbítottuk a kiegészítésekkel az eladónak, úgyhogy a szerződésben lefektetett június 10 előtt mindent elrendeztünk. Ma pedig megtörtént a birtokbavétel.

Reggel kimentünk hát Szadára, ahol jegyzőkönyveztük a vízórát meg felírtuk a villanyóra állását. A régi tulajék bemutattak a közvetlen szomszédnak, meg a kertnek. Van meggyfa, cseresznye, többféle barack, birs, naspolya, dió, mogyoró, ringló, cukkini, eper, málna, ribizke meg piszke, rebarbara és vagy 6 féle szőlő. Rögtön vihettünk is haza kóstolókat. Persze őszig még továbbra is ők gondozzák a kertet, de a termésekből mi is részesülünk. Átmentünk Gödöllőre is a vízórát hivatalossá tenni. S megint csak megerősödött bennünk, hogy jól döntöttünk amikor ezt a telket választottuk. Lehet, hogy nem mostanában fog rá épülni az álomház, de az biztos, hogy jó helyen van, jó a levegő, kellemesek a szomszédok és a közlekedés is egész korrekt (30 perc alatt beértünk onnan a Fogarasi úton lévő Tesco-ba). Szombaton kivisszük Babszemet és a nagyszülőket is, hogy megnézzék a birtokunkat. Azt hiszem, a kis srác nagyon fogja élvezni a helyet.

A héten mindenféle olyan dolgokat intézgettem el, amik elmaradtak illetve még kellenek a tökéletes terheskönyvhöz. Utolsó labor volt ma reggel, tegnap dokinál is jártam, fogorvoshoz is megyek még ma.

Babszem pedig, ahogy ő is megfogalmazta, örök nyúl lett. Ma ünneplik ugyanis az óvoda fennállásának 30. évfordulóját és ez alkalomból minden csoport előad valamit mindenféle VIP vendégeknek. A sárgák az anyáknapi Vajaspánkót. Az óvónők most is hét elejéig vártak a végleges szereposztással, kedden mondta Ági néni, hogy akkor Babszem hozzon magával fehér pólót meg fekete nadrágot, mert ő marad a nyúl, meg kölcsön tudnánk-e adni a szürke póló-rövidnadrág felszerelését az egyik mongol kislánynak, mert ő azt állítja, neki nincs márpedig belőle meg egér lesz. Az ötletemtől, hogy bemegyek és megint levideózom őket, nem voltak elájulva, sőt a vezető óvónéni mondta, hogy úgyis lesz hivatásos fényképész, szóval nem muszáj, meg egyébként is kicsit furán venné ki magát, ha más szülő nincs ott, csak én… Úgyhogy erről most lemaradtunk. Majd lesz profi videónk.

Az óvodai szülőin végül a mi ajánlatunkat fogadták el, hogy menjünk családi kirándulásra a Hajógyári szigetre. S ezt tegyük június 4-én. Eleinte úgy volt, hogy mi majd kocsival megyünk, hiszen Babszem a HÉV-vel nincs annyira jóban. De aztán a héten úgy döntött, hogy mégis a többiekkel és BKV-val megy (meg az apjával), én meg azért kocsival, hogy legyen alternatív útvonal is. Mire odaértem vált világossá, hogy ma van a Gyereksziget első napja is. Szerencsére a behajtás után a parkolóban azonnal találtam helyet, aztán megjöttek az ovisok is és végül azért a csúszdák árnyékában telepedtünk le. A gyerekek jöttek-mentek, csúszdáztak meg kipróbáltak egy csomó T-comos programot is, én azonban főleg a cuccokra vigyáztam az árnyékban meg olvastam.

Na meg rohamosztagosokkal haverkodtam:

Ma volt hivatalosan az utolsó munkanapom. Innentől több mint 1 hónap szabi, aztán majd a maradék – ami a hivatalos számítások szerint 3 nap – lesz táppénz. Reggel elmentünk az önkormányzatra, hogy kiállítsuk az apasági nyilatkozatot. A folyosó, a berendezés, az ügyintéző nem változott. Elmondása szerint viszont most nem fogjuk tudni megszerezni 3 nap alatt majd a születendő gyerek összes papírját, mert a TB kártyára pl. központilag kell várni. Pedig anno Babszemnek az ember utazással együtt mindent 3 óra alatt elintézett. A régi szép idők….

Ja és még nincs kéznél apasági nyilatkozatunk, mert hiába orbitális a hasam és vittem magammal mindenféle ambuláns lapokat meg a terheskönyvemet mivel konkrétan arról nem volt nálam igazolás, hogy mikortól datálható a gyermek léte és mire várható a szülés (amit az adóhivatalnak pl. már adtam be), kézhez nem kaptuk a papírt. Majd viszek a dokitól egy igazolást erről, csak ne felejtsem el, hogy mindenképp július 10-et írjon rá, mert a hivatal már ezt a dátumot véste kőbe, s nem szeretném, ha 2 nap eltérés miatt visszatapsoljanak.

Ma délután azzal fogadott az óvónéni, hogy a délutáni lefekvés előtt Babszem mesélt a többieknek. Kiválasztotta az egyik Bartos Erika könyvet, a Nagycsalád lettünk!-öt, kikereste belőle a Hajmosás és az Anya beteg című meséket és “felolvasta” őket. Mindig ott lapozott ahol kellett és szó szerint elmondta a meséket. Nem hibázott és végig mondta mindkét sztorit. Hajni néni biztatta, hogy majd anyáéknak is olvasson. Mondtam, hogy nekünk már volt részünk az élményben. Meg hogy minket rendszerint kijavít már 3 olvasás után, ha valamit rosszul mondunk.

Mindenesetre ez a mesélés elég népszerű lett az oviba, már ketten jelentkeztek ott amikor Hajni néni mesélte nekem, hogy holnap ők akarnak. Babszemet este megkérdeztük, ő azt mondta, hogy mások is próbálkoztak, belekezdtek mesébe, csak nem tudták végigmondani.

/me büszke

Reggel másfél hét kihagyás után mentünk ugye oviba. Babszem szekrénykéjében volt egy cetli a következő írással.

Nagyon szereti ismételgetni amiket mondok, szereti használni a nyelvet. Sokszor csak ismételget, és próbálkozik a helyes kiejtéssel.

Először nem értettem, mi ez. Hisz ezen már vagy 2 éve túl vagyunk ezen a stáción. Aztán megfordítottam a cetlit és leesett, miről is szól. Mert rá volt írva, hogy Angol. Ez volt a tanárnő szöveges év végi értékelése.

Igazán semmi komolyan produktívat nem csináltunk a múlt héten, hogy itthon voltunk kettesben. Mászkáltam egy csomót, folyósították a kölcsönt és kiábrándultunk Doktor House-ból. Vagyis a sorozat íróiból, mert annyira rosszra csinálták a 7. évad végét.

Közben Babszem meg Tiszavasváriban tápolódott. Szinte egész nap a kertben volt, folyamatosan evett valami zöldet, lett már kis színe is és pénteken még sikerült vasútmodell kiállításra is menniük, mert Hajdúdorogon tartottak egyet a debreceniek. Mi szombat reggel mentünk le utána, meglepetésként magunkkal vittük Hirot, a japán mozdonyt, amit az e-bayről rendeltünk. Ugyanis kb. két hete, betettük neki az 1 órás Thomas filmet, a Sínek urát, amit szinte egy helyben nézett végig, aztán azonmód még 1x újra (ezt a számot szépen feltornászta egy tucatra, amikor beteg volt). Úgyhogy most már tényleg ismét lehet vele moziba menni:). Mindenesetre onnantól kezdve próbáltunk Hirot szerezni neki, de itthon sehol se láttunk, s hiába vettük elő a svéd rokonokat, ők se sokra jutottak, úgyhogy maradt az angol ebay. Ahonnan meglepő gyorsasággal és olcsón kaptuk meg amit kértünk. Pedig már mondtuk Babszemnek, hogy 2 hétre számítson. De meglepetésként érte, hogy szombaton megkapta a mozdonyt.

Aztán ma még kapott a nagyszülőktől is gyereknapra egy kis mozdonyt, úgyhogy hazaúton 3x is megálltunk, utoljára már direkt azért, hogy Babszem elővehesse a mozdonyait és játszhasson velük egyet a napfényben.

Babszem tehát élvezi a vidéki életet. Tegnap kitalálta, hogyan lehetne neki is víztartálya, amilyent amúgy drága pénzért lehetne szerezni a vonatkészletéhez és megcsináltatta a nagypapával. Este büszkén mutatta is skype-on, mint a napi teljesítményt.

Jómagam kölcsönadtam profiknak tesztelésre az új kütyümet, holnap kapom majd vissza és majd okos emberek megírják róla a tutit. Valamint, hogy mennyivel drágább mint a Kindle3 de ezt tudtam:)

Amúgy mi meg itthon nekiálltunk a House 7. évadjának (a tévésorozatnak:), pontosabban folytatjuk a felétől, ahol decemberben abbahagytuk. Tegnap is lezúztunk vagy 5 részt és kicsit kiakasztott minket a legutolsó amit láttunk. Egyrészt miért kell ennyire béna történetvezetést írni Cuddy és House kapcsolatához? Mintha semmi újat nem tudnának kitalálni. Úgyhogy ezek után nem is csoda, ha Lisa Edelstein otthagyja a sorozatot és ha a szezon végéig (van még 5 rész, ma estére betervezve) nem javítanak rajta, nem is biztos, hogy kíváncsiak leszünk a 8. évadra.

Még szerencse, hogy tegnap moziban is voltunk és megnéztük a Pault, ami meg az utóbbi idők legjobb vígjátéka, legalábbis geek téren tuti bejövős. S nagyon büszke voltam magamra, mert rengeteg filmes utalást megértettem belőle. De ezen felül is lehet jókat röhögni a filmen, s még az embernek is nagyon tetszett, pedig mostanában nem rajongott a filmekért, amiket választottam megnézésre.

Pénteken már csak hőemelkedése volt Babszemnek, hét végén meg még az se. Mivel azonban még vasárnapig szednie kell az antibiotikumot, úgy döntöttünk, nem megy már vissza az oviba. Ma délután elutazik Tiszavasváriba, ott most úgyis jó idő van, eper, zöldborsó, sóska és cseresznye. Mi meg majd hétvégén megyünk utána.

Gyorsan át kellett néznem a ruhatárát is, hogy vajon mi az, ami még jó neki a tavalyi cuccaiból. Teljesen megörültem, mert megtaláltam a tavalyi sapkáját is, de hiába próbáltam rá, kicsi volt neki. Holott 3-6 éves korig ajánlott. De istenem, Babszemnek nagy a feje:) Úgyhogy most ebédidőben elszaladtam és vettem neki egy 6-8 éves korig szólót. Hátha kihúzunk vele 2 nyarat.

Kedden délután szülői volt az oviban, ahol értékelték az elmúlt évet meg előrevetítették, mi várható. Utána anyuék vártak rám, vigyorogtak is, hogy ilyen se volt pár évtizede, hogy gyerekükért jöttek az ovi elé. Mentünk elintézni nekik, hogy kapjanak új telefon-előfizetést mert most épp akciós a gyárban. Mire hazaértünk, Babszem már a fürdőkádban csücsült, azt mondogatta, hogy fáradt, az apja szerint is elég bágyadt volt amikor érte ment az oviba, ráadásul kicsit csalódott mert félreértettük egymást, hogy ki fogja majd elhozni. Ő azt hitte én, én meg úgy gondoltam, megmagyaráztuk, hogy majd apa megy érte. Az ember noszogatására mértünk lázat, s bizony volt neki, úgyhogy szerdán otthon maradtam vele. Szerdán aránylag jól volt, kisebb-nagyobb hőemelkedéseket leszámítva. A torka bepirosodott és estére belázasodott.

Mivel csütörtökre volt megbeszélve a hitelfelvételi szerződés, jöttek fel a nagyszülők, mint adóstársak, úgyhogy az apja maradt vele otthon. A láz továbbra is tartotta magát meg a torka se javult, kihívtam a doktornőnket, aki antibiotikum kúrára fogta Babszemet. Éjszaka volt izzadás, meg pizsamacsere, aztán hajnali fél 5-kor ismét kapott lázcsillapítót és amíg le nem ment neki, szóval tartott. Nem nagyon akart visszaaludni, aztán fél 6-kor ismét átöltözés, meg átköltöztetés történt (odajöhetett az ágyunkba), s persze beájult. Nekem meg 6-kor kellett kelnem, mert ma ügyelek.

Amúgy a hitelt megkaptam, bár rosszabb feltételekkel, mint előzőleg számítottuk, de legalább a szükséges összeget kaptam, és jól megdöbbentem, hogy 7 évvel ezelőtthöz képest a közjegyző díja megduplázódott. Ha minden jól megy és a maradék papírokat be tudjuk szállítani, jövő héten folyósítják az összeget és lassan House S1 lesz:)

Sok gondolkodás után végül úgy döntöttem anno, hogy márpedig nekem Sony PRS-950 kell. Amit persze Európában nem lehet kapni. Pedig egész türelmesen vártam, hátha valahol felbukkan. De csak amerikai eladóktól lehetett beszerezni, e-bay-en. Úgyhogy végül úgy döntöttem, születésnapom előtt megrendelem. S bár nem jött meg a nagy napra, de a múlt héten már Pesten volt. Pénteken kaptam is róla értesítést a Postától, hogy náluk csücsül. Mehetek érte. Hétfő reggel tehát többnapi hideg élelemmel felfegyverkezve megközelítettem az Orczy tér 1-t. S láss csodát, csak azért tartott 10 perccel tovább az egész ablaktól ablakig küldözgetés (5-7-1-5-6 az ablakok sorrendje), mert a kiadóban lévő hölgy épp kávézni volt.

Úgyhogy tegnap óta egy ilyen büszke tulajdonosa vagyok:

Még szokjuk egymást, de szerelem ez. Bármennyire is drága:)

Nincs tévénk, nem néztük, persze. De amúgy is én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy elmeséljen, milyen is volt régen az Eurovíziós Dalfesztivál. A régen alatt pedig azt értem, hogy a 80-as évek közepe-vége. Mert ugye amíg a vasfüggöny még állt mi nem vehettünk részt a nagy megmérettetésben. Az ember csak pletykákat hallott róla.

Kivéve, ha például mint mi Zalában, Vasban stb. azaz az ország nyugati részében nőtt fel és elég közel sógorékhoz ahhoz, hogy nézhessen ORF1-t. Úgyhogy már sikerült tinikorban kiábrándulni a nagy nyugati zenei felhozatalból. Jó, jó látványos volt a show, amihez képest az itthoni Vigadóból közvetített Operett gálák labdába se rúghattak, de az ott leadott számokkal igencsak megkínozták a jóérzésű embert. Komolyan úgy éreztem, hogy ezekhez képest, amit ott előadtak, mindenki a saját nyelvén, ahhoz képest az itthoni zenei élet komolyan csúcsnak tűnt. Úgyhogy leszoktunk róla és már csak a pontozást néztük, mert az izgalmas volt és legalább az egész végén angolul is elénekelhették a győztes dalt. Még emlékszem arra, hogy az A-ha kijelentette, ők ugyan nem indulnak Eurovízión mert az amatőr, hanem otthon nézik és jókat röhögnek rajta. Ehhez képest persze Morten Harket volt műsorvezetője az egyik náluk megrendezett show-nak az elmúlt évtizedben. Post A-ha.

Elnézve a mostani reagálásokat nem lehetett jobb az egész ügy. Csak most már ugye mi is ki tudunk menni és mutatni magunkból valamit. Ami ugyanúgy a ZS kategóriás zene, mint amit minden más ország kiküld évtizedek óta. De ők már megbékéltek ezzel és poénra veszik a dolgokat, nem véresen komolyra, mint mi itthon.

Babszem ágya fölött először csak mindenféle vonatos, meg buszos képeket, képeslapokat tettünk ki. Majd kikerült pár fotó nyaralásról, családról. Aztán hívtunk valamikor elő egy nagyobb adagot, hogy amíg van még üres hely, addig csak pakolgassunk oda még fotókat. De ez elmaradt. A múlt héten aztán odaadtam a borítéknyi fotót a gyereknek, hogy válogasson, mit szeretne még látni fenn a falon. Kész tanulmány, hogy miket válogatott ki.

Persze van köztük pár kedvenc mozdony a Vasúttörténeti Parkban tett kirándulásainkról, meg a modellkiállításokról, de ez várható volt. Jármű fronton még ott van a balatonszerényi vasúti átjáró, amivel szemben fagyizni lehet, meg nézni, hogy mikor megy el végre a vonat és vált át a lámpa pirosra. Kiválasztotta az első adventi naptárját, hogy télen szánkózott, egy képet, amin kettesben van Esztivel,  meg a nagyival a kertben épp guggol és zöldborsót eszik, s hogy Cicával ücsörögnek Selcén az apartmant kertjében és olvasnak. Persze azért van nagyszülős kép is, meg apával a Vasúttörténeti parkban, együtt az unokatestvérekkel és rábeszéltem, hogy legyen kinn egy kép anyáról is, de nem akarta a profi sminkeset, hanem egy karácsonyfa alól bazsajgót választott.

Persze a képek azóta sincsenek fenn a falon csak külön rakva a többitől. Na de majd most, a hétvégén!

Ma jöttem rá, hogy legelőször július 10 volt megállapítva, mint célidőpont, azaz még pont 2 hónapom van vissza eszerint.
Valamint az is világossá vált számomra, hogy az ember minél hamarabb jön rá, hogy babát vár, annál tovább tart az állapot. Ha mondjuk csak a 3. hónapban derült volna ki számomra, akkor mindjárt nem érezném úgy, mintha már 1000 éve két ember lennék (hogy Babszem szavaival éljek). De legalább nem panaszkodom szünetelen:)

Megint egy évvel öregebb lettem és nem tudom bölcsebb vajon vagyok-e, mindenesetre egész sok minden változott itt ennyi idő alatt.

Először is ugye, mindjárt 2 gyerekes anyuka leszek, aztán meg lakástulaj is vagyok most már, bank nélkül és mindjárt telkünk is lesz és ha még az építkezésbe is belevágunk akkor megint csak a bankokkal szorosan összekötjük az életünket. De ezt most nem bánjuk:) Úgyhogy itt még lesznek izgalmak.

Tegnap még dolgoztam, ma viszont volt köszöntés, gyertyás torta és már Babszem is megbarátkozott a gondolattal, hogy másnak is lehet születésnapja, nem csak neki, s nem volt olyan kétségbeesett, mint az apja nagy napján. Elkészült az anyáknapi videó is, feltöltöttük, körbeküldtük illetékeseknek, mindenkinek tetszett, az e-readerem már úton van felém, s ma még az Olvasónaplóm is kikerült egy nemzetközi oldalra, hála Stephen Fry-nak 🙂 (katt és megnő)

Szóval jó év volt ez és jó nap

Az első anyák napja az oviban tehát megvolt és nagyon szépre, jóra sikerült. Legalábbis a mi szempontunkból és ez az igazán fontos. Babszem még reggel felhívta anyut, hogy biztos jön-e ma és a lelkére kötötte, nehogy a 109-re akarjon felszállni, mert az csak hétvégén jár, ilyenkor a 9 busz amivel eljut hozzánk.

Vittem video kamerát ahogy terveztem és ilyen-olyan minőségben a műsort megörökítettem. A sárga csoport a Vajaspánkó című orosz népmesét adta elő. Babszemnek volt benne önálló szerepe, ő volt a nyúl 🙂 S amit először nem értettem, hogy miért piszkálja a fülét az utóbb kiderült az volt, hogy ő így figyelt Pannára, aki a pánkót játszotta, úszógumival a derekán, ezzel hangsúlyozva, hogy gömbölyű. S a mi nyuszink ugrált, meg volt mimikája és mutogatott is. Szülői keblem dagadozott:) A mese után meg mindenki az anyukája elé állt és verset mondott, meg átadta az ajándékát, amit készített. Majd a nagyik is kaptak virágot, utána volt egy kis evés, az ovisok körbekínáltak sütiket, kekszeket, aztán vége is lett a műsornak.

A kicsik mindegyike lerajzolta, milyennek látja az anyukáját. Babszem szerint* én ilyen vagyok:

*Babszemnek külön kérvényt kell benyújtani ahhoz, hogy rajzoljon, de mint kiderült, majd az összes fiú így van, és hasonló anyukák születtek (összehasonlíttottuk:). Levente például szoknyát rajzolt az övének, mert az egyszerűbb volt, pedig még valószínűleg nem látta, csak nadrágban az édesanyját:)