Végül Babszem a farsangot egész jól viselte. Az óvónéni mondta, hogy napközben felengedett, felvette a szerkóját és teljes öltözetben elment fényképezkedni is.  Úgyhogy meg lett örökítve Bob, a mester. Én odaértem a farsang táncos részére, a Kolompos együttes műsorára, de ott meg Babszem már nem akart maradni, úgyhogy eljöttünk. S onnantól kezdve, hogy kiléptünk a tornateremből amíg este el nem aludt be nem állt a szája. Pedig még nagy kört is tettünk a környéken: voltunk a Skálában gumicsizmákat próbálni, a pékségben kenyérlángost enni és 9-es Volvo busszal mentünk haza is. Este még az is szóba került, hogy kisfiú lesz a testvére. Ő továbbra is inkább lányt szeretne. Előtártuk a névválasztásunkat is neki: Edvárd. Ő azt javasolta, legyen  Spekili a kistestvér.

Pénteken felkészülten mentem a 10 órás UH-ra: kaja, pia, könyv, papírzsebkendők a WC-hez stb. Mert amikor 3 hete bejelentkeztem, már azt mondták, hogy nincs hely de azért beírnak 10-re készüljek fel, hogy sokat kell várni, mert rengeteg a kismama stb. Ehhez képest 10 óra 23-kor már jöttem is ki a kórházból. De azért az asszisztens szerint már most kérjek időpontot majd a 8-10 hét múlva esedékes újabb UH-ra. Amúgy minden rendben van Pampalinivel, de most megint kisebbnek mérték, mint eddig és immár július 13-ra vagyunk belőve. Szóval július 8-13 között most már minden nap volt.
Korai végzés után mindent el tudtam intézni és időben kiértem a Népligetbe is, ahova megérkezett Babszem anyuval. Nagy élmény volt a buszozás, meg örült, hogy hazaérhetett, a vonataihoz, pályáihoz. Délután meg bementünk az apjáért is a munkahelyére, úgyhogy ott is kalandozhatott egy sort az irodákban. A hétvége nagy szülőszeretetben telt el, persze aludt köztünk, voltunk buszozni, biciklizni és ma este még wellness fürdőztünk is:

Anno Babszemet is valamikor a 22-23 hét tájékán kezdtem el érezni, hogy mozog, szerintem most se lesz másként. Bár elvárt dolog, hogy második terhesség alkalmával a rutinosabb kismama már hamarabb meg tudja különböztetni, mikor korog a gyomra és mikor érzi a lepkemozgását a babának. De ugye ez nem is olyan nagy gond, mert akkor meg azon izgulnék hogy most meg miért nem mozog? Holnap úgyis megyek UH-ra az AFP utánira, úgyhogy majd jól megnézzük, mi újság a fiatalemberrel.

Azért, hogy Pampalini ne érezze úgy, hogy megfosztom valamitől, neki is csináltam egy tickert. Már csak azért is, hogy tudjam, mikor hogy állok, mert most valahogy minden alkalommal utána kell számolnom.

Csütörtök délután Babszemért a nagyi ment, ő hozta haza az oviból. Terv szerint szombaton családlátogatóba mentünk volna vele, pénteken meg szabadnapot kaptak volna. Csakhogy már csütörtök este lázas volt a gyerek és pénteken nagyon durván ment fel neki, 2x is hűtő fürdőztettük. Úgyhogy Babszemmel kettesben maradtam otthon szombaton, míg a többiek elmentek megnézni, hogy él a párom családjának diplomataként megöregedett tagja.

Vasárnap is még volt láza a gyereknek, sőt már én is kezdtem elég gyengén lenni. Sőt, mire anyósjelölt hazaért Tiszavasváriba, neki is fájt a torka – ami aztán hétfő reggelre 37,8-os lázba csúcsosodott ki. Vasárnap éjjel még hűtő fürdőztettem is magam, mert másállapotban leginkább gyógyszert nem ajánlanak lázcsillapításra. Ma tehát Babszemmel itthon betegeskedtünk. A párom bement szólni az óvodába, hogy a gyerek a héten biztos nem megy, kiderült ő volt reggel a 6., aki bejelentette, hogy beteg a csemete. Úgyhogy tuti biztos, az oviból hozta haza Babszem a vírust. Ma este azért elmentünk a doktornénihez is (már értem, miért nem szokta ajánlani a hétfőt, csak kivételes esetekben, mert rengetegen voltak). A gyerek kapott köptetőt, orrcseppet, torokfertőtlenítőt, csillapítsuk a lázat, ami most már el kéne, hogy múljon, ha mégse, akkor szerdán szeretne minket újra látni.

A terv szerint holnap még itthon maradunk kettesben Babszemmel, aztán szerdán levitetjük magunkat Kanizsára és anyu majd jó megápol bennünket. Valamint, ahogy Cica is jelezte, alkalmunk lesz még másokat is megfertőzni.

A hétvégén ugye csináltunk újabb adag krémet. Nagyon komolyan vettük a feladatot, ugyanis cikket is készítettünk róla, ami a Moksha.hu-n olvasható.

http://www.moksha.hu/2011/01/otthon-keszitett-krem-termeszetes-hozzavalokbol/

Hétvégén újra készítettünk egy adag krémet és kimaradt belőle úgy 20ml jojoba olaj. Elhatároztam hát, hogy vasárnap délután megáztatom benne habtestemet. Ami amúgy is kezd száradni, főleg a hasamnál. Délután a húgom konferenciáról Stockholmba tartva villámlátogatást tett nálunk, kivittük a repülőtérre, mire hazaértünk jó hideg volt, úgyhogy teljesen jó ötletnek tűnt, hogy felmelegedjek. Illatos olajat is csepegtettem a kádba, kivittem a könyvemet magammal, ahogy kell.

Aztán megjelent Babszem. Roppantul érdekelte, hogy mit csinálok és kijelentette, ő is szeretne megfürödni még délután ugyanolyan zöldes-illatos vízben mint én. Próbáltam magyarázni, hogy ez most az én wellness fürdőm és szeretnék kicsit magamban pihizni, de nem nagyon vette a lapot. Ott maradt velem és szóval tartott. Végül úgy gondoltam, egye fene, jöjjön be velem, úgyis megunja. Úgyhogy fürödtünk együtt. Mondtam, hogy ez most nyugis fürdés, nincs játék, pancsolás csak áztatjuk magunkat és regeneráljuk a bőrünket. Természetesen nem unta meg a dolgot, sőt végig szóval tartott és vagy 40percet fürödtünk együtt. A Wellness fürdőzés helyett ő csendes fürdőt mondott. Nem mintha, betartotta volna a csendrendeletet.

Végén 10 percet lehettem magamban, miután kiszállt. Viszont mindkettőnk bőre finom puha lett.

Második gyereknek mostohább sorsa van. Már a várandósság idején is. Anno ráértem ám én naptárakat nézegetni meg fejből tudtam, melyik héten milyen vizsgálatra kell menni. Most csak úgy kb-ra emlékeztem, hogy beutaló kell AFP-re, mert persze a nagyszerű chorion biopszia azt nem váltja ki, de azért is el kellett mennem a dokihoz mert fel akartam íratni vastablettát, igazolást kérni az adókedvezményhez, és megkérdezni vajon javasolja-e idén a hini oltást. Úgyhogy holnap gyorsan vérvételre kell mennem, különben lemaradok az AFP-ről mert azt csak a 16. héten lehet levenni én meg ugye 15 és fél vagyok jelenleg.

A biopszia eredménye amúgy jövő csütörtökön várható, s fullosan kiderül Pampalini neme.

Folyamatosan keressük, kutatjuk, hogy lehetne minél kevesebb kemikáliát magunkra téve megoldani a kozmetikázást. Tavaly például karácsonyra az ember egy sheavaj-kakaóvaj-jojobaolaj mixből készített krémmel lepte meg a családot (enyhén narancsos illattal). Mindenki kapott egy 100ml-t belőle, de mivel nagy tételben rendeltünk alapanyagokat (Németországból, Afrikából fair trade, kilós, literes kiszerelés), még pár adagot ki fogunk tudni hozni belőle. Ráadásul hosszú ideje ez az első krém, amit Babszem is elvisel. Sőt kéri, hogy kenjük be vele. Seavajkérmnek nevezi.

Aztán jött a hajfesték. Pont szerencsére az érettségi találkozóm előtt festettem be utoljára a hajamat, utána meg ugye jött a nagy felfedezés, s bár ma már nem tiltott terhesen a festés, azért ha lehet nem rossz kerülni azt. Ezt persze nem tettem meg Babszem esetében, de most úgy döntöttem, hogy lenövesztem, visszaidézem az eredeti színét, s megnézem mennyire ősz. Nagyon, főleg persze rohadt jól látható helyeken. Fodrászok közben többször mondták, mert rövid hajat vágatni azért eljártam, hogy hátul egy szál fehér sincs, ez engem nem vigasztalt, ha egyszer a halántékom és a fejem teteje körül meg ott virítanak. Aztán az ember, aki lelkes Antal Vali olvasó, megtalálta a megoldást. Természetes, növényi hajfesték a Sante-tól. Először rajta próbáltuk ki, persze az ő hajához megfelelő festékkel: barna-fekete keverék. Közepes sikerrel. Abszolút nem látszott rajta a festés, viszont nem fogta be az összes ősz haját. Ezt persze hirdetik is mindenhol, hogy nem felttlenül fogja be az őszülést.

Magamnak is vettem persze ilyen festéket, vöröset. Mivel október óta jól eltelt a 8-10 mosás amit ajánlanak, múlt hét végén Tiszavasváriban az én hajamat is bekentük vele. Macerás, meg büdös (spenót szaga van a növényi keveréknek). De befogta szépen a fejemet. Az összes ősz hajamat. S egész közel van az eredeti színemhez. Úgyhogy növényi hajfestés: Szevasz!

A kép kócos, szeles illusztráció:

Tegnap este Babszem kijelentette, hogy fürdés után szeretne velünk beszélgetni. Letelepedtünk az ágyra, s elmondta, hogy most az ő szájáról fogunk társalogni, nem a Levente ajkairól. Úgyhogy leültünk, ugyanúgy mint vasárnap este, amikor a kockadobálásról volt szó és Babszem beszélt.

Elmesélte, hogy aznap az oviban hasra esett és felsértette a száját, aztán megkérte Hajni nénit, adjon rá puszit, hogy ne fájjon.

Babszem elég védett életet él, a családban nem nagyon szokta őt senki se felbosszantani. Ezért aztán fogalma sincs róla, hogy vezesse le a dühét. Úgyhogy ez megint abban csúcsosodott ki, hogy csütörtökön amikor a nagyi ment érte az oviba éppen büntetésben volt. Ugyanis hozzávágott a Leventéhez egy építőkockát. Babszem szerint a Levente nem építette vele a várat, sőt rombolta azt, meg kiabáltak egymással, aztán a vége ez a tettlegesség lett. A másik kisfiúnak bedagadt a szája.

Az óvónéni azt üzente, beszélgessünk el a gyerekkel. Amit mi megtettünk, kétszer is. Ismét javasoltuk, hogy ha a Levente kezdi bosszantani inkább játsszon mással, vagy szóljon az épp jelen lévő óvónőnek, vegyen mély lélegzetet. Látható volt Babszemen, hogy hiába írjuk körbe neki mi az, hogy kezd felmenni benne a pumpa, igazából nem nagyon érti, miről van szó. Belőle valahogy ezt a reakciót csak a Levente tudja kiváltani. Azt hiszem az óvónőkkel is beszélni kell, hogy figyeljenek oda, ha azt látják ez a két gyerek épp egymás nyakának ugrik, válasszák szét őket. Mert többnyire az összes tettlegességig fajuló ügyüket meg szokta előzni az egyre hangosabbá váló kiabálás.

Úgy kezdődött, hogy alig aludtam, mert képtelenül koránnak tetszett, hogy 3/4 7-kor betegfelvételt követően már a nőgyógyászaton várjam, hogy kórterembe rendezzenek, mert 1 napos tartózkodáshoz kellett pakolni cuccot is. Tehát nem aludtam nyugodtan, de reggel jól jött a busz, betegfelvételen szinte senki se volt, mindenesetre már háromnegyed 7 előtt ott ücsörögtem a folyosón, a mellett az ajtó mellett, amely az újszülött osztályra vezet, ahol 4 éve Babszem született. Persze várni kellett, majdnem 8 óra volt, mire végül elfoglaltuk a szobáinkat. Szerencsére a genetikán, 5-en voltunk a kórteremben, 2-en akik csak a koruk miatt lettek beutalva, miénk volt a legkorábbi terhesség is cca. 13 és fél hét. A másik három lány már 18-20 héten volt, egyikük ráadásul nem is a chorion biopsziára jött, hanem az amniocentézisre.

Elvileg fél 10-re kellett felmennünk a műtő elé, ahol majd behívnak minket. Mire felértünk, még a másik szoba 3 lakója is csak várakozott, úgyhogy késésben voltunk. Végül majdnem negyed 11-kor kerültem sorra, aztán félkor már vissza is vittek a szobába és két órát kellett feküdni. A nővérke az elején mondta, hogy mindenképp 2 órát feküdjünk, ne is törődjünk azzal, mit mond a doktor úr, aki valóban csak 1 órát kötött ki, mikor kijöttem a műtőből. A beavatkozás gyors volt, kicsit kellemetlen, de biztos kevésbé vagyok nyavajgós, mint a többiek, mert nem sokat panaszkodtam és közben se éreztem vészesnek csak rossznak, hogy megszúrtak és mintát vettek. Közben a jó fej laboros szóval tartott meg nézhettem az ultrahang képernyőt, ami ugyan nem a legjobb felbontású volt, de eléggé megnyugtatott, hogy Pampalini láthatólag jól volt. Dobogott a szíve, kalimpált a keze-lába. Innen már csak az volt, hogy feküdtünk, mindenki elmesélte kinek mennyire fájt, aztán én főleg olvastam és már alig vártam, hogy leteljen a 2 óra mert nagyon kellett pisilni és roppant éhes is voltam. Persze vittem magammal szendvicseket, meg gyümölcsöt, de az előbbit még a műtét előtt megettem (szerencsére nem éhgyomorra kellett menni, ezt ki is kötötték a tájékoztatóban).

Ebéd után még egy órát pillegtünk, aztán megkaptuk a zárójelentéseket, tájékoztatást, hogy 3 hét múlva, február 3-án mehetünk vissza az eredményekért és az ellenőrző UH-ra. Mai napra még pihenést írtak elő, aztán 2 hét lájtosabb kismama életet (nincs emelgetés, torna, szex).  A nap mérlege még, hogy kiolvastam a kórházban 1 könyvet:)

Alvás: egyszer fenn, egyszer lenn. Ez most ilyen időszak, úgy tűnik.

Hétfőn délután arra mentem az oviba, hogy megint épp komolyan beszélgetett Babszemmel Hajni néni. Meg is kérdezte, hogy el akarod mesélni anyának, vagy majd én ? Csemete az utóbbit választotta. Az óvodában ugye az a szabály, hogy mindenkinek el kell tennie, amivel játszik. Na mármost a pakolás nem mindig erőssége Babszemnek. Most se volt az. Valami nagy rendetlenséget csináltak Leventével, aztán Babszem nem pakolt, hagyta, hogy mindent a másik kisfiú tegyen el. Sőt már megint nagy volt a szája és ki is jelentette a Hajni néninek, hogy márpedig ő nem pakolja el maga után a játékokat. Ebből volt a dorgálás és az asztalhoz ültetés. Úgyhogy hétfőn nem túl jó kedvvel hagytuk el az ovit.

Persze a gyerek cseles. Hétfőre virradóra hajnali háromnegyed 2-kor kijött és befúrta magát közénk, szóval a fél éjszakát mégiscsak köztünk töltötte. Tegnap este már eleve alkudozott, hogy velünk aludna, de mi lebeszéltük róla. Kegyetlenek vagyunk, de jobban alszunk, ha ő nincs ott és az elmúlt napokban nem volt nyugodt éjszakánk és már kezdett meglátszani rajtunk. De mára virradóra mindenki a helyén maradt és jól aludt.

Tegnap amikor mentem érte az óvodába a dadus szólt, hogy délután Babszem rosszat álmodott, sírt és meg kellett nyugtatni, hogy csak álom volt. A dolog az én hibám. Múlt héten egyik este azt kérdezte tőlem, én vajon elestem-e. Elmeséltem neki egy gyerekkori sztorit amit még a nagymamám szokott emlegetni, amikor elfutottam előle a Városligetben, elestem és sírtam, a sajnálkozó járókelőknek meg azt mondogattam, hogy “nem a mama bántott“. Csak aztán Babszem pár kérdésére nem tudtam válaszolni. Hogy miért futottam? például. Ez nagyon megzavarhatta, meg az, hogy sírtam is. Úgyhogy azóta kicsit aggódik amiatt, hogy anya elesik.

Babszem most éppen azt találta ki, hogy köztünk szeretne aludni. Megígértük neki csütörtökön, hogy péntek este, amikor másnap nem kell korán kelni akkor majd együtt fekszünk le a mi ágyunkban és ő alhat közöttünk. Persze egy négy éves gyereknek se az időérzéke, se a türelme nem fejlett. Miután még este 10 után se tudtam elaltatni, rájöttünk, azt várja, hogy az együtt alvás még aznap megtörténjen. Úgyhogy amíg én lezuhanyoztam, az apjával már be is költözött az ágyunkba, s amint én is odafeküdtem, két pillanaton belül már aludt is. S meglepetésünkre péntek reggel nem kellett noszogatni az ébredésnél, együtt kelt velünk, sőt kipattant az ágyból, megnézte, hány óra van, mikor megszólalt az ébresztőrádió, aztán visszabújt még lustálkodni.

Ezek után persze péntek este azért ugyanígy megtörtént az együtt alvás. Azt mondta, hogy négyen alszunk együtt. Aztán szombaton még azt is mondta, hogy akkora ágy kell majd az új lakásunkba, hogy négyen elférjünk rajta. Igaz, néha a kistestvért kiszorította a nagyi, mikor felsorolta, ki mindenkinek kéne velünk aludnia egy ágyban. Szombat este is még köztünk aludt, de addigra már megegyeztünk vele, hogy ezentúl heti egyszer fordulhat ez elő. Igazából a saját érdekünkben is, mert egyik éjszakán se aludtunk valami fenségesen. Beleegyezett, hogy rendben, akkor fél tucatszor a helyén fog aludni, egyszer meg közöttünk. A fél tucatot ő monda ki előbb.

A karácsonyon tehát túl vagyunk és minden jól sikerült. Legalábbis a mi szempontunkból igazából ahogy terveztük, nagyjából úgy alakultak a dolgok. 23-án délelőtt én még elmentem a védőnőhöz, felvette az adataimat, megkaptam a kis könyvemet, ami mos sima fehér, nincsen már szponzor. Aztán sikerült hajat is vágatnom, amíg meg a gyerek aludt a párom elment fát is venni. Idén nem kicsi dundi, hanem magasabb, soványabb fenyőnk lett. Aztán meg takarítottunk is.

Szenteste délelőtt érkeztek a nagyszülők busszal. Az ebédet én intéztem, meg előkészültünk a vacsorára is. Babszemet sikerült rávenni, hogy aludjon, s azalatt feldíszítettük a fát, meg a kezdő ajándékot megkapta. A mozdonyokat. Amikről írt levelet is a Jézuskának, amit apa feladott.

Volt nagy öröm. Aztán a kajákkal meg az ajándékokkal felpakolva kimentünk Budaörsre Cicáékhoz. Ott ünnepeltünk igazán együtt, elkészült a vacsora, feldíszítettük a fát, Babszem vonatozott közben és még karácsonyi zenét is hallgattunk. Vacsora végén pedig elfogyott a tortám nagy része is. Teszvesz néninek ugyanis 24-én van a születésnapja, ilyenkor szokott tortát kapni, de most nem cukrászdáztunk, hanem túrótortát készítettem. A művemről kép nem készült, de nagy siker volt, még a fiúk is ettek belőle.

Karácsony első napján délelőtt kicsit otthon kellett játszani a vonatokkal, meg az új repülőtérrel, az előbbiek nagy részével aztán felszerelkezve ismét kimentünk Budaőrsre ebédelni, ekkor már Cica volt a szakács. Aztán a rokonság hazament Tiszavasváriba délután, jó kis jégkása esett fenn a hegyen, és rendesen fújt már a szél, úgyhogy a kocsit nem volt egyszerű kivakarni, de örültünk, hogy nem korábban fordult téliesre az idő. Különben nem igazán tudtunk volna felmenni Cicáékhoz ünnepelni.

Este otthon még volt egy negyedórás áramszünetünk is a szélnek köszönhetően. De egész hamar megtaláltam a gyertyákat. A zseblámpát viszont már csak az elsötétítés végére…

Szerencsére 26-án délelőttre már normalizálódott az időjárási helyzet, igazán csak Pest környékén voltak rosszak az utak, szokás szerint Siófoktól már majdnem tök üres volt a pálya. Babszem kedvéért 2x kellett megállni, hogy a kezébe adogassam a mozdonyait, s ő is csak az út utolsó 20 percét viselte nehezen (Ott vagyunk már? Ez a mi lehajtónk? Stb.). Most a szokásos kanizsai két ünnep közti punnyadásunkat tartjuk anyuéknál. Babszem itt is kapott síneket, úgyhogy most már a mamáéknál is lesz mivel vonatoznia, meg jókat játszik az unokatestvéreivel és Esztivel is csak akkor zördültek össze, amikor már mind a ketten fáradtak voltak.

Miután a teljes család betegeskedett egy sort, én húzom a legtovább, bár a torkom már nem fáj éjszaka még erőteljesen köhögtem, tegnap a hóesés után azért elmentünk szánkózni. Babszemnek volt már rá lehetősége Tiszavasváriban, a nagyszülők mondták is, hogy egyedül csúszott nagyon ügyesen. Csakhogy más ay Alföldön a töltésen ezt csinálni meg más mondjuk az Óhegyen. Gondoltam én. Mert Babszem persze semmi különbséget nem látott a két magasság között. Csak egyszer jött le szánkón az apjával, onnantól mindig egyedül. Egyszer még hason is. S többnyire fel is húzta maga után a szánkót. S nem ijedt meg, ha leborult.

Csak még azt kell megtanulnia, hogy időben el kell hagyni a pályát, mert jönnek a többiek is.