Rákérdeztem, mi értelme volt a 7végének:

Lobo: és volt valami nagy összefoglalo a csapatépítésről? hogy jól sikerült vagy ilyen?
Párom: semmi, nincs mit összefoglalni szerintem
Párom: nem kovácsolódott igazán egybe, de mivel a legtöbb ember részegen jobban kommunikál, ezért magától építődött

Vasárnap reggel még szépen megnézegettem a leveleket, híreket, blogokat, verseltem, aztán szépen fogtam magam és az előző este elhatározott dolgokért még csúcsforgalom előtt elvágtattam az Árkádba. Sikerült harisnyát, kabátot, Snoopys bugyit és cipőt vennem, majd hazaértem már 1/4 12-re (ugyehogy extragyors shoppingra is képesek a nők, igaz ehhez kellett a szombati nézelődés), s gondoltam megnézem, hagyott-e valaki ez idő alatt üzenetet nekem. Nos nem, ugyanis a telefonunk tök süket volt. Ekkor már az internet se akart működni, ami egyébként már szombat este is kicsit vacakolt, de nem gondoltam komolynak a dolgot. Ráadásul persze közben megjött az SMS is, hogy nincs pénz a kártyámon, szóval a Matávot (ja T-izét) nem bírtam értesíteni. Ezt este anyuék a soproni központon keresztül tették meg. Ma reggel megtudtuk, van ahol már szombat óta nem volt vonal de a Matávnak (ja T-bigyónak) nincs szerelője, akit ki tudnának küldeni. Mindenesetre ez egész jó alkalom volt ahhoz, hogy szépen kitakarítsak, felszámoltam az összes vasalatlant, behordtam és lezuhanyoztam a virágokat, hatalmasat fürödtem, szóval igyekeztem 4 fal között eltölteni az időt hasznosan, mire hazaért az ember a csapatépítésből. A kabátot leszavazta, azt vihetem vissza holnap.

Végül boss néni 11-kor megjött, aztán szépen haza is küldött, hogy gyógyuljak meg. Előtte a dokit megkérdeztem, a szokásos gyógyszerek (neocitrán, C vitamin, Aspirin C, ACC 200, Mebucain, Strepsils stb) mit ajánl. Szerencsére el tudtam intézni, hogy V. meg korábban bejöjjön és megtartsa helyettem a péntek délutáni tréninget (péntek délután tréninget tartani abszolút felesleges, szerintem, majd megkérdem mégis hányan voltak), úgyhogy lehet hogy majd sütök neki valamit, úgyis szereti a hasát. Finom zöldséglevest főztem magamnak és kicsit bóbiskoltam is, miközben Az időutazó feleségét olvastam. Ahogy elnézem eléggé szimpla hétvégém lesz. Ágy, olvasás, DVD. Legalább apasztom az elolvasásra váró könyvek halmát az ágyam mellett.

Nagyon el van itt hanyagolva minden, úgy látom. Csakhogy néha úgy érzem, kicsit kinőttem már abból, megírjam, folyik az orrom, tüsszögök, a torokfájás elmúlt, tegnap voltam tornázni, holnap nem biztos, hogy ilyen állapotban el tudok menni, pedig végre kipróbálnám a Capoiera aerobicot és hétvégén szalma leszek, mert csapatépítés folyik Villányban. Pedig most éppen másról nincs kedvem meg erőm írni. Tartom a frontot.

Egyik kedves olvasóm kérésére még visszatértem a debreceni fotókhoz. Igaz, most nem itt, hanem akit érdekel a Flickren megnézheti őket.

Azért tök jók ezek a globális posták. Megnéztem, hogy áll egy csomagunk a FedExnél, mert itt rágja a fülemet valami nagyon okos ember, aki azonban amikor 2 hónapja elkezdtem a kedvét keresni rám se bagózott még, most viszont nagyon fontos lenne neki a csomagja. Azt is tudom ki mikor hol vette fel. Kul. Elvileg Már Chicagoban várja a boardingot.

Igazából először ezt a képet akartam betenni a Nagytemplomról, de összekevertem:

Szivárvány az egyetemnél:

Ja és ami a legjobban tetszett a városban, azok a visszaszámlálós lámpák:

A legjobb a tésztanap ebben a diétában. Ebédre tésztás leves, igaz csodafiókomban már nem volt vifon csak Knorr, de legalább akadt penne és pesto, szóval a második fogás már igazán fincsire sikerült. Ugyan most éppen az irodába zárkózva vagyok kénytelen falatozni, mert kicsi vizet odaégettem a platnira (sima víz nem lett volna gond, de ez ugye a tésztavíz, ráadásul maga a villanytűzhely felszíne nem a legtisztább), büdös lett, kereszthuzatot csináltam, de úgy meg hideg van. Otthon ritkán csinálok tésztás kajákat mert a párom nem kedveli, ilyenkor élem ki magam. Hét végére is jut egy szénhidrátnap, amikor csapatépítésre megy Villányba, már most töröm a fejem azon, akkor mit egyek.

Meg kell követnem a páromat. Ugyanis múlt csütörtök estére erőst kezdett befájdulni a torka, annyira, hogy ugye míg én Martiniztam, ő teázott, s kiderítettük, ez nem lehet a vírusos akármi, hanem az idegessége jött ki rajta így. Mert a hét végére eszébe jutott a cég meg a hátrahagyott gondok, emberek. S ezt én aztán szépen elmesélgettem a családomnak is a hét végén, ugyanis Dóri szülinapoztunk szombaton, mindenki ott volt, mindenkinél jól lejárathattam az embert, hogy lám milyen gyenge, egy kis idegesség mindjárt a torkára megy. Aztán vasárnapra már jó be is náthásodott. Ma pedig nekem kapar a torkom. Szóval úgy tűnik elkaptam, ez már nem idegesség, hanem valami más.
Szóval ezennel is bocsi, neked volt igazad.
Azért rmélem nem fogok betegebb lenni, mert csütörtökön A-t és gyermekeit tervezem megnézni végre.

Ugyan Wallace és Gromit uralják az amerikai mozipénztárakat, a hátterük megsemmisült. Hatalmas tűz volt az Aardman Stúdióban, ahol a teljes múltat őrizték, s minden megsemmisült.

A tavaly jött kollegina ma arra kért meg, találjunk ki valamit annak érdekében, hogy BabyBee (jelentkezzen aki még emlékszik ki ő és mit is csinál miniuniverzumomban, de súgónak ott van jobbra a kereső) ne az ő gépén garázdálkodjon, amikor nem tartózkodik az irodában mert éppen máshova szólítja a kötelessége, ugyanis mindenféle dolgokat töltöget le akár akarja, akár nem. BeeJudyval nem akar erről beszélni(illetve nem is nagyon lehet, állítja, mert egyrészt összeomlik a csaj, vagy megsértődik mert a lánya aztán mindenek felett), más nem áll mellette, rászólni mégse szólhat más gyerekére. Mivel a kiscsaj nem akar kimenni az irodából, ahol most már tényleg annyian vannak, hogy ritkán van szabad pc (hacsak nem beteg valaki vagy szabin van), állítja, hogy nem ő tesz rosszat a gépnek, ráadásul más sem akar harcot s nem szól be senki. Mondtam, hogy azért azt meg lehetne értetni BeeJudyval is, hogy ez egy munkahely, a számítógép a csajok munkaeszköze és nagyon is irritáló, ha valaki átállítgat rajta betűméretet, felbontást vagy csak ismeretlen és gyanús programokat telepít rá, akár akarja akár nem. Márpedig az ottani lányok számítógépes affinitása nem túl jó, inkább hagyni kell az alapokat, mert ha valami nem a megszokott szerint működik, akkor biza mindenki ideges lesz, főleg Mentorom. De hát ezt a harcot nem akarja megvívni senki. Inkább morognak és végül ráálltam, hogy kolleganőnek teszek jelszót a gépére. Holnap gerilláskodunk és aztán BabyBee kénytelen lesz magába szállni, ne adj isten, tanulni.

Bekarikazva az ablak, ahonnan kiesett a pezsgősüveg, balra lent a manó meg én vagyok:

Egy kép (de lesz még több is):

Persze vittem magunkkal sok vastag pulcsit, melegítőt. Az utóbbit elő se vettük. Vagyis igen, mert azért ki-be pakolgattam a táskából, de nem hordtuk egyszer sem. Se anyósjelöltéknél a kezdő hétvégén, ahol bemelegítettünk a pihenésre és napi egy könyvet kivégeztünk, se később Debrecenben.
A párom nagyon jól tud reklamálni, annyira, hogy amit mond az után csak jobbra fordul a helyzet. Ez már a második nap kiderült, ugyanis egy félelmetesen gagyi ágy volt a szobánkba. S bizony mi a Cardo matracunk óta el vagyunk kényeztetve, nehéz nekünk megfelelő fekhelyet találni, de a hotelben kicsit alul volt múlva minden. Két legalább tízcentis szegélyű ágy volt összetolva, külön matracokkal, szóval a térfeleket kb. egy húszas választotta el egymástól centiméterekben. Ami valószínűleg tökéletesen megfelel a szálloda lakóinak 80 százalékát kitevő német nyugdíjas házaspároknak, de valljuk be, hogy nekünk nem. Ráadásul a matracok rugóit szinte külön éreztük a hátunkba, én meg amúgy is szarul alszom legalább 3 napig idegen helyen, szóval az első éjszaka nem igazán a pihenés jegyében telt el.
A délelőtti recepciós közölte, hogy próbáljunk talán pokrócot tenni a matracok közti résbe és akkor mindjárt olyan lesz, mintha egy felületű ágyunk lenne. Vacsora után a párom megint megkérdezte, hogy mit csináljunk, hisz nem tudunk összebújni. Erre megkaptuk a frissen felújított egyik nászutas lakosztályt, ami klímázott volt és szép nagy franciaágy terpeszkedett a közepén. Ráadásul a fürdőszoba is jobb volt, mert az első esti közös zuhannyal az előző helyet tökre elázattuk. A maradék éjszakákat már jobb körülmények közt tölthettük tehát.
Csupán az ablakok nyitva tartásával támadt még gondunk, s az első körben éknek kitett pezsgősüveg csak azért nem volt jó megoldásnak, mert a takarítónő egy laza mozdulattal kibuktatta az udvarra. Épp hagytuk el a szállodát, amikor valami koppanást hallottunk a hotel felől, mondtam is az embernek, szerintem a pezsgősüveg, de nem gondoltuk komolyan. Aztán délután hazafelé megtaláltuk az ablakunk alatt a füvön. Nem tört össze. Ja és persze már üres volt.
A kultúrának csak annyit adtunk, hogy olvastunk, kívülről megnézegettünk néhány nevezetességet, meg elmentünk persze moziba a 40 éves szűzre. Egyébként meg volt séta, szauna, termálmedence és sok-sok kaja. Úgyhogy péntek délután hazaérve rohannom kellett valami zsírégető tornára (latin táncos volt, ami mint kiderült annyiban különbözik az előzőtől, hogy többet kell rázni a fenekét meg a vállát az embernek és mindezt persze spanyolul előadott ritmusokra), meg a ma délelőttöt is ott kezdtem.

Az Empire (végre tényleg megújulva) 5 csillagot adott az új Wallace és Gromit filmre. Már alig várom. Gondolhatjátok.
Lehet, hogy addig is (magyar bemutató október 27) előkészítésnek megnézem a Bűvös körhintát. De nem vagyok ám gyerekes, ugyan.

Nem tudom, kinek mit mondott Aigner Szilárd (vagy az épp aktuális terhes maca valamelyik tévéadón), a nagymamája vagy a térdfájása én most közlöm veletek, hogy jövő héten rossz idő lesz. Ennek nagyon prózai oka van. Megyünk nyaralni a párommal. Vagy őszölni, de lehet, hogy telelés lesz belőle szóval kikapcsolódunk.

Azért szó se róla én is mindenkiről azt hittem, hogy másképp néz ki. Mert az emberben, főleg hogy az írásokat olvasgatja, de a portrékat nem látja van valami halvány köd. Főleg Olga “biodíszlet” Szemjonovát gondoltam valami vörös dívának, biztos a rajza miatt, Mirwenről azt hittem, valami feketében járó alternatív zenerajongó és Senoi energikussága meg elképesztő.

Elhatároztam, hogy bármilyen is lesz a III. OBL nem fogok udvariaskodni. Inkább hallgatok, ha valami nem tetszett, nem volt jó és mondjuk nem megyek legközelebb. De ki kell mindenkit ábrándítanóm, nem ez volt a helyzet. A merészségemen és a hangulaton tuti sokat segített a kitétel, azaz hogy csak csajok. Naná, hogy izgultam, hisz először mutogattam magam más hasonszőrüek (azaz bloggerek) előtt. De mint kiderült, ők is emberek. Nők. Sőt. Függetlenül attól, hogy nem vagyok trendi (mert még nem ettem szusit, ittam mojitot, állandó kapcsolatban élek – azaz nem éppen eljegyeztek, ismerkedtem meg vagy szakítottam – a munkám se az a kimondottan izgalmas fajta, ráadásul messze rangidős vagyok, szóval halmozottan hátrányos helyzetű), ott voltam, nem csak lesütöttem a szemem, és malmoztam, de beszéltem is. Finom volt a kaja, a bor és persze nem csak blogokról, bloggerekről volt szó, de egyéb női témákról is (pasikról naná) és összegzés persze az volt, hogy legközelebb mikor, hol?

Hazafelé pedig a villamosvezető tök úgy beszélt mint Galla Miklós, szürreális élmény volt, mint az is, hogy a buszon meg a kínai házaspárok McDonaldsos zacskókat szorongattak.

Az izgalom a tetőfokára hág.

Az évfordulónkat mindig az első randinktól számítom. Amikor elhívott moziba. De mind a ketten tudtuk, az első találkozó korábban volt, amikor csak láttuk egymást és bemutatkoztunk. Múltkor megtaláltam az akkori naplómat, s benne volt annak a napnak a leírása, persze az ő említése nélkül. Csak az, hogy szeptember 25-én még nagyban bánkódva az ex miatt egy haver kérésére, aki szintén épp túl volt egy szakításon megbeszéltük, hogy elmegyünk a nagy társasággal sörözni, mert ott alkalmunk lesz beszélgetni egymással. Úgyhogy haveri kérésre elmentem, közben ott volt ő is és bemutatkoztam neki. Aztán elég korán hazamentem és nem foglalkoztam vele, csak egy név és egy homályos arc maradt. Annyira homályos, hogy amikor 6 héttel később hirtelen ötlettől vezérelve beleegyeztem, hogy elmegyek moziba vele azon izgultam, vajh fel fogom-e ismerni. Rémlett, hogy magas volt és sötét hajú. Mivel csak a Hunniába mentünk, reméltem nem sok hozzá hasonló fickó fog ott ácsorogni. Persze előbb érkeztem (intő jel lehetett volna a későbbiekre :).

Szóval szeptember huszonötödikén volt 7 éve, hogy először találkoztam a párommal.