Tegnap fel lettünk töltve klotyóilag, ráadásul beszereztünk egy kulcsot amivel lehet a tartókat szét- meg összeszerelgetni, szerintem lassan majd mi fogunk takarítani, szóval nem hiszem, hogy a gyárnak fizetnie kéne a takarítószolgálatnak. Egyébként állítólag gond van valami routerrel nálunk, úgyhogy az elmúlt héten kb 11-ig lehetett használni az internetet, onnantól kezdve szenvedés az egész. Percekig kell várni míg a google elindul, hacsak vissza nem tér valami hibaüzenettel, s akkor még csak egy keresőkérdést se pöttyentem be. Amiben az a ciki, hogy éppen egy hatalmas listányi dolog elérhetőségét kéne levadásznom az internetről. Úgyhogy ezért volt/van mostanában a két post délelőtt aztán nagy hallgatás. Mert elzárnak az információsztrádától

Már megint itt van az évnek az a szakasza, amikor az újságárusoknál kismillió számra kaphatók a készüljünk a Karácsonyra kiadványok. Receptmagazin, ajándékötletek stb. S mint minden évben megint fogok venni párat. Ezt máris elkezdtem. Csak most két dolgot határoztam el. Először is, hogy felírom, mit vettem meg, ne járjak úgy mint tavaly, amikor valamelyik újságból kettőt is beszereztem. Másodszor pedig, hogy legalább egy dolgot megvalósítok a szakirodalomból, legyen az fenyőfadísz vagy sütemény.
Tavaly ugye december 24-én lett kész a konhya, állt vissza valamennyire a normál állapotba, nem volt kedvem semmit csinálni. Idén viszont (figyelem, már a második elhatározás egy bejegyzésen belül) ha bármi javítást, újítást akarunk még eszközölni a lakáson (fűszerpolcok, WC festés, villany stb.) azt november végéig be kell fejezni. Decemberben nem állunk neki semminek, mert ismerem magunkat, ami nem sürgős azt elkezdjük ugyan, de képesek vagyunk hetekig kerülgetni a kupacokat, bútorokat és csak az utolsó utáni pillanatba fejezzük be.

Változatlan persze. Pedig voltak itt takarítók, a szemetesek üreseke, a WCben is, tehát ott is jártak. Csak valahogy a perifériás látásukba egyszerűen nem fér bele az a rohadt nagy guriga a szürke tartály tetején, ami egy rossz sóhajtásra leesik róla (ha lenne most itt kéznél valakinek digigépe bizisten kapnátok belőle bemutatót). Viszont ma reggel szereztem Bélánktól egy közvetlen számot a takarítókhoz. Juhej.

A légkondi mellett a másik kihívás amivel a takarítók és karbantartók nem tudnak megbírkózni nálunk az a WC papír. Volt, hogy napokat kellett sírni egy-egy újabb tekercsért, mert ugye elvileg minden reggel takarítanak, ürítik a szemetest, megnézik mit hol kell feltölteni, lecserélni, valahogy nem szoktak belenyúlni a falra szerelt műanyag tartóba ellenőrizni hogy áll a kéztörlő, milyen vastag még a gurigán a WC papír. Ha elfogyott valamelyik, akkor telefon a karbantartóknak, ahol Bélánk persze azonnal biztosított, küld valakit, aztán valahogy az a valaki nem érkezett meg, Béla meg fél 4-kor lelép, utána nincs feje a takarítóknak, legalábbis olyan, aki elérhető (mint a papír). Elértük, ha már kicsit eldugott, szeparált helyen vagyunk, mindig tartsanak nálunk készletet a papírfeltöltőkből. Csakhogy kulcsot, amivel a tárolókat lehet nyitni, nem kaptunk még mindig. Ezért aztán ha elfogy valami, be tudjuk tenni az új hatatlmas gurigát az illemhelyre, azonban a tárolójába nem. Úgyhogy továbbra is forró drót Bélának, hogy elfogytunk, van utánpótlás csak nem a rendeltetési helyén. Béla persze azonnal küld valakit. Tegnap is. Azonnal küldött. Ma reggel volt takarítás. A guriga azonban amit tegnap kihelyeztem, mert az előzőről elfogyott a WCpapír még mindig ott fityeg a tároló tetején és nehézkes a használata. Másfél órája Béláztam egyet. Azóta nincs megint semmi. Az a bizonyos tartókulcs pedig annyira nagy dolog, hogy nem minden takarítónak van. Úgy őrzik mint a koronaékszereket. Pedig következő projektünk az, hogy ha már van utánpótlás, kulcsot is szerezzünk. Igaz, felmerülhet a kérdés, mi a fenének vannak takarítók, ha lassan mi fogjuk tisztán tartani a munkahelyünket?

Lassan már nem blog a blog, ha valamit nem úgy magyarázol meg, hogy linkeled a wikipédia vonatkozó részét. Persze az angolt, mert a magyar változat jóval kevesebb emberrel működik és nem annyira naprakész. Mindenesetre tök jó, a Guardianban csináltak egy felmérést, hozzáértőket kértek fel (Encyclopaedia Britannica szerkesztőt, ujságírót, életrajzírót, Vouge szerkesztőt) hogy osztályozzanak hozzájuk közel álló szócikkeket. 8/10 volt a legmagasabb pontszám, az is a Bob Dylan szócikkre, a legalacsonyabb meg persze 0 és azt a Vouge-os csaj adta a Haute couture bejegyzésre. Mennyire megbízható a wiki, ugye ez a kérdés. Szóval azért még szakdolgozatban nem igazán elfogadható, mint hivatkozás.

Ujjatlan trikóban ücsörgök az irodában. Pedig még az ablak is nyitva. Éljen a réteges öltözködés. Ha még leveszek valamit már csak a melltartó marad…

Ugyebár pont ennek a filmnek kapcsán ismerkedtem meg Jennifer Weinerrel. S azt kell mondanom, hogy nem hiába. Az első könyv és ez a történet mindenképp meghozta az étvágyat.
A sztori egy testvérpárról szól, akik igazán különböznek egymástól, csupán a cipőméretük és a családi hátterük egyforma. Igazi szeretet-gyűlölet kapcsolat az övék, s a történet arról szól, hogy találják meg önmagukat, egymás és az elveszett családot. Elvileg a könyv is fergeteges (persze mire visszamentem nyáron a Red Busba elvitték az összes Weiner regényt amit hátrahagytam), de a film is igazán jó. Vígjáték, főleg nőknek, nőkről de nem az a túl szentimentális, túl nyálas dolog. A rendező férfi, mégis kíváló érzékkel nyúlt a témához, ebből is látszik a tehetség, hisz Curtis Hanson rendezte nemcsak a 8 mérföldet, a Szigorúan bizalmast de még a Wonder boyst is. A színészek pedig ragyogóak, Toni Colette mindenben élvezhető, itt is nagyon jól visszaadja Rose-t, a fizikai és lelki változást, amin keresztül megy (amikor rút kiskacsából elégedett, ragyogó nő lesz) Shirley MacLane nem sajnálja mutogatni a ráncait és májfoltjait, s még a hőn utált Cameron Diaz is meglepően visszafogott (nincs a hülye nevetése, ugrándozása), mintha felnőtt volna végre. Látom ebből a leírásból az egész túlságosan is női mozinak tűnik és tuti az, de az a szívvel és lélekkel teli fajta ami még a pasiknak se árt, valamint a rengeteg özvegy nyugdíjas öreg haláli beszólása is megér egy misét.

Vasárnap délután jöttünk rá, hogy hiába van ingyenmozink hétfő estére a párom inkább pinpongozni menne a fiúkkal. Okés, gyorsan küldtem SMSt V-nek, aki ha épp Pesten van mindig kapható egy mozira, hogy 24-én 8-tól az Europarkban egy mozi érdekli-e. Visszaírt, hogy igen, majd hétfőn felhív és beszélünk.
Délelőtt meg is beszéltük hogy tud odajutni, melegen ajánlottam az 1-es villamost, a 60-as buszt meg azt a villamost ami a Margit híd budai lábától indul csak a számát nem tudom. Lévén mind a ketten vidékiek vagyunk, tudtam, hogy ez eléggé kimerítő tájékoztatás.
Fél hatkor megint telefonált, hogy az EuroPark nem is Óbudán van, én meg bocsánatot kértem, hogy a két nevet, EuroCenter meg EuroPark mindig is kevertem, de tuti az óbudai Euró lesz az, mert a Határ útnál nincs mozi.
Jöjjön csak fél nyolcra ahogy megbeszéltük, én addig felveszem a jegyeket aztán majd kalákában sorbanállunk. Csakhogy negyed nyolckor, mikor én már vagy egy fél órája próbáltam elütni az időt az EuroCenterben (nehéz feladat) a pénztáros csaj közölte, hogy nem, náluk nem lesz Pesti Est vetítés. Nem tud semmi ilyenről. De már az előbb is érdeklődtek egy Nőklapjás mozi iránt, ami az Újudvarban van, csak összekeverték, mert az is a Bécsi út. De én fixül emlékeztem rá, hogy 24-én, hétfőn este (csodáltam is, mert elvileg csak jövő héttől játszák majd hivatalosan a filemt) Hollywood Multiplexbe van a mozi, s mivel a legutóbb is a Pesti Est vetítés itt volt, feltételeztem, megint. Na de gyorsan internetkeresés, emil és meghívó nézés. A dátum, HMPLX pontos, csakhogy a Duna Plázában. Mivel pont fél volt, és V. épp jött fel a mozgólépcsőn (szerencse, hogy pontos a lelkem), rögtön mondam is neki forduljunk és rohanjunk a Váci útra, mert ott lesz a film.
Egész jó időt futottunk, 50-kor már az ottani mosdókat rohamoztuk meg, s ugyan csak a második sorban volt már hely, a film megérte.

Most egy kicsit én is érzem, mi az amiért Tikka néha Boss néni agyára megy. Apró jelentéktelen dolgokban kikéri az ember véleményét, akár 1000x is, ezért aztán rendesen felhúzza magát a kérdezett, na meg Tikka is visszavonul, mert érzi, hogy kicsit idegeire megy az adott embernek. Aztán csinál egy olyat magától amivel ugyan jót akar, de mivel nem érdeklődik teljesen összekeveri a szezont a fazonnal. Ma legalább 3x felhívott egy ügy miatt, amiről aztán teljesen rossz tájékoztatót küldött szét, pedig előtte egy láttamozásért megmutathatta volna nekem, hogy a kérdéses részeket tisztázhassuk. Túl sok felesleges információt nem érdemes kollegáknak megadni, mert:
1. el se olvassák,
2. ha el is olvassák rögtön elfelejtik, illetve
3. annyira megzavarja őket a részletes ismertetés, hogy nem értik meg az alapvetően egyszerű koncepciót se.

Szóval mivel a statgép megújult ajándékba én is kaptam 4 meghívót. Aki szeretné jelentkezhet érte. (Persze a legutóbb is csúfos kudarcot vallottam a felajánlásommal, úgy kellett tukmálnom az accokat, azért próbálkozom újra. Mert alapmottóm a nem adom fel!)

Még egy gyöngyszem a versciklusból (aminek a témája persze a női szépség):
Szép vagy mondják s azt gondolom
ne higgy sose egy férfinak
ha épp erekciója van

Wallace és Gromit mint humánus rágcsálómentesítők meglehetősen nagy megbecsülésnek örvendenek a kisvárosban. Főleg, hogy közeledik az évente megrendezésre kerülő óriásvetemény verseny, amit Lady Tottington rendez. Azonban a szokásos nyulacskákon túl valami jóval nagyobb teszi tönkre a benevezni kívánt féltve, leleményesen őrzött vegetációt.
Úgyhogy van kaland, akció, krimi. Trhiller gyurmából. Király, ahogy vártam. Az egyetlen negatívuma viszont a magyar szinkron.
Wallacenak annyira jó az eredeti hangja (minden reggel arra ébredek, ugye) jellegzetes a magyar színész meg egy nagy nulla volt. De még a többi alakhoz se passzintottak semmi karakteres hangot. Szóval most megint alulmúlta magát a magyar szinkronvállalat. Kész szerencse, hogy a modern technikának hála a DVDn már az eredetit is lehet majd élvezni (s ez a film bizony benne lesz kicsiny gyűjteményemben)
A meglepetés szereplő, aki a várakozáson felül volt jól megírva, a lelkész volt.
Azért mindezek ellenére kiváló gyártmány, a nyuszik meg halálosan aranyosak. S ha elég pénzt hoz a konyhára, s miért is ne, a Dreamworks talán szponzorál még további kalandokat, Nick Park pedig továbbra is marad ilyen kreatív. Oscart neki megint.
A kísérő film pedig, a Madagaszkár pingvinjeinek karácsonyi akciója szintén ütősre sikerült.

A következő versen röhögtünk hatalmasat:

a ronda nő klasszul kefél,
mert attól mind rettegve fél:
ez lesz az utolsó alkalom,
hogy hozzá ér az alkarom.

a ronda nő alázatos,
kivált szaros gatyát ha mos,
lehetek tottyos, vén fater,
a ronda nő sosem hagy el.

Az a baj az ilyen őszi délutánokkal, hogy a legjobb az lenne, ha az ember teával és egy könyvvel behúzhatná magát egy kis kuckóba és sötétedésig ki se mozdulna onnan. Néha kitekintene a borús égre, beleszagolna a teába, sóhajtva kortyolna majd visszatemetkezne a könyvébe és teljesen boldognak érezné magát. De a munkaidő sajnos 5ig tart. Nem zárhatom be az ajtómat addig. Azért lehet, hogy legalább a teás részt megpályázom, valami illat legalább emlékeztessen a lehetőségekre.

Pont mostanában akartam panaszkodni arra, hogy a kedvenc bloggereim, akiket rendszeresen skubizok alig írnak, mert éppen szerelmesek, nősülnek, férjhez mennek, tanulnak, dolgoznak, haldokolnak stb. nekem meg nincs sok kedvem meg időm új kedvencek után nézni. Erre ahogy végignézem az elmúlt napokat, heteket meg kell állapítanom, hogy a saját termelékenységem is hagy némi kívánni valót maga után. Pedig egész magas volt a látogatottságom, mégis szinte alig írok. Lustaság, témátlanság, munka. Vannak okok. Na meg vannak olyan témák, amikről eddig se volt szó itt, ezután se lesz, részben eredendően szégyenlősségem miatt, részben meg mert nem hiszem, hogy másra tartozik, hanem ránk. Majd biztos lesz még ihletem. Most éppen a félévente szokásos padlón vagyok.
De voltam egyet edzeni ma és a hétvégén vett kabátot is sikeresen visszavittem. Szóval azért pozitívban vagyok, legalábbis magammal.

Nah megint hatalmas tisztogatás volt, Boss néninek sikerült tegnap délután nagyon felhúznia magát és dörgedelmes levelet írt. Amiben ugyan név szerint nem osztott ki senkit, de mindenki tudja, kikre utalnak egyes mondatok. Mostanában egyre ritkábban szerepelek az ilyen dolgokban. Valamit biztos jól csinálok 🙂

Hétvégén matinékben néhány helyen Premier előtt már lesz Wallace és Gromit és az Elvetemült Veteménylény magyar nyelven felirat nélkül. Lehet, hogy erőt veszek magamon és leizélem a vasárnapi nyomort, drága jegyeket ám ott leszek valahol, mert látnom kell. A szenya Nőklapján ugyanis nem nyertem rá jegyet. Ott sose nyertem még semmit. Nem is értem mért játszom még néha cerbona szeletekért meg hétvégi nyaralásokért?

Még mindig nálam egészben az a 20-as. Végülis spórolásnak se utolsó, egy felváltatlan 20ezrest hordozgat magával az ember 2 héttel hóvége előtt. Juhéj

Ma reggel sikerült veszekednem egyet, még álmosan. Beugrottam a boltba, hogy vegyek ásványvizet torna előtt és a pénztáros fel volt háborodva, hogy képzelem, hogy háromnegyed hétkor 20ezressel akarok neki fizetni. Mutattam, hogy ezen kívül tök üres a pénztárcám s már tegnap délután óta nem bírom felváltatni a nagy pénzt. De hogy miért nem próbáltam nagy helyen. Nos a részletekbe már nem bocsátkoztam, hogy a Kaiserben se tudták felváltani este 6-kor, előtte meg a DMben elfogyott az utolsó apróm, utána meg a teázóban se tudtam vele fizetni, hát kajajegyet hagytam hátra a csajoknál amikor leléptem. Úgyhogy megint fizettem kártyával, 200 forintot. A tranzakció őket terheli. Mikor kiléptem a boltból a nyanya még mindig morgott az utánam lévő nőnek is, hogy micsoda dolog nagy pénzzel mászkálni, miért nem váltatlom fel a postán vagy a bankba. Aztán szépen levezettem az energiáimat. Persze, ha boxolni járnék, akkor most talán lenne egy nagyon laposra vert zsák valahol.

Már megint egy hányadék borítóval ellátott gyöngyszem az Ulpius háztól. Szombatra persze ki is olvastam és meglehetősen szívbemarkolónak találtam. Sci-fi, szerelmi történet, filozófiai fejtegetések, mindez egyben. Megindító, felejthetetlen könyv, az eleje kicsit döcögős, meg kell szokni az ugrálásokat, a nézőpont váltásokat, de aztán az első negyed után az egész magával ragadott, a vége pedig lehengerlő és szívszorító. Sőt még a fordításban is kevés hibát találtam (azért az, hogy “Grams és Gramps” nem lefordítani, szerintem gáz)