Vajon van annak határa, meddig hajlandóak elmenni a híres emberek pénzért és megengedni, hogy ki finanszírozza első utolsó és középső koncertjeikre? Vagy pénzért mindenhez nevet adnak? Ez valójában költői kérdések sora, mert tudom, hogy igen, pénzért mindent. Az egész csupán arról a néhány száz plakátról jutott eszembe, amik a városban találhatók. Hogy a TNT búcsukoncertjét (apu kedvenc zenekara amúgy) a Zewa* szponzorálja, míg az egyik megasztárossal el lehet menni nyaralni ha elégszer elvágod a kezedet és Salvequick-el körberagasztgatod a hüvelykujjadat.

*Tegye fel a kezét, akinek a Zewáról először nem a WC papír jutott eszébe és csak utána a papírzsebkendő meg a többi háztartási cucc.

Kibeszéltem magam rendesen, vagy két órán keresztül nyomtam a dumát a kollegáknak oktató jelleggel. A tegnapi több liter vízhez képest persze elfelejtettem magammal vinni egy üveggel is az előadóterembe. Úgyhogy izagtóan rekedt hangom lett és szörnyen éhes lettem a végére. Most pedig megyek és meghívom magam egy kapuccsínóra. Mert megérdemlem.

A metrótól a gyárig tartó útszakaszon gyakran látok egyéb gyári munkásokat is, nem közvetlen kollegákat, hanem más dolgozó hangyákat, akikkel futólag köszönő viszonyban vagyok. Ilyenkor többnyire lassítok, hogy ne érjem utol őket, esetleg megállok az újságosnál (ha nagyon ciki a helyzet akkor még a végén valami női magazinnal távozom az ügy érdekében), lényeg hogy ne kelljen velük azt az 5 percet megtenni és semmiségekről (időjárás, közlekedés) beszélgetni. Nagyon nem vagyok jó ezekben a semmitmondó fecsegésekben. Spontaneitás sose volt az erős oldalam. Pláne a verbális. Csak úgy megismerkedni, vagy elbeszélgetni valakivel akiről nem sokat, sőt semmit se tudok a nevén, vagy hangyarangján kívül, az nem az én asztalom. Ja ma reggel is ez történt. Szerencsére a pasi aki előttem ment futott, hogy elérje a villogó zöldet, úgyhogy nem kellett az újságost is bevetni.
Mindez persze semmit se ér, ha hátbatámadnak.

Mindjárt vége az ügyeletnek, mehetek haza, aztán gyorsan be az ágyba és ez azt jelenti, hogy túléltem a mai vizes napot. Holnap reggel majd biztos szépet fog mutatni a mérleg, amit mingyá majd el is rontok ennivalóval. A sok folyadék folyománya sok wc-n töltött perc.

Hehhe:

Egyelőre így 10 óra magasságában még nem vagyok éhes. Gyűröm biza a híres neves 90 napos diétát és mára víznapot iktattam be. Úgyhogy ma csak ásványvíz meg tea. Persze ha kicsitt hűvösebb lenne a tea is jobban esne. Forrón, illatosan, de bevallom, majd mindig citrommal. Annak idején az angoloknál csak nekem mindig vettünk citromlét vagy citromot a teáimba, mert a tejes megoldást egyszerűen képtelen voltam megszokni. Különben is szerintem az, hogy tejet öntenek a teába igazából nem igazán ínyencség, hanem ezzel hűtik és teszik hamar ihatóvá. Meg az állott, kihűlt tea, ha nincs benne semmi eléggé gusztustalan nyomokat tud hagyni maga után. Azért vannak teafajták amiket megiszok tejjel is, főleg a különböző teázókban adagolt ízesített teákra igaz ez (skót karamell, tiramisu, fahéjas, ír krémlikőr stb.)

A hétvégén végre sikerült kiolvasnom a Tűz és jég dalának harmadik kötetét. Kicsit hosszadalmas volt, mert nem igazán az a volumen, amit az ember szabadon hordozhat magával utazás közben. S az utóbbi időben meg otthon nem nagyon olvasgattam. Nos, az előzetes azt ígérte, hogy “Most pedig, ahogy a hatalomért folytatott embertelen küzdelem viharos tetőpontjához közeledik” ez messze nem igaz. Nem is tudom, jó ha a sztorik közepénél tartunk. Ráadásul most ősszel jelenik meg angoluk a 4. rész, azaz a legoptimistább számítások szerint is legalább 2 év, mire a kezembe fog kerülni a folytatás. Elképzeltem, kábé 80 éves leszek, mire befejeződik a történet. Mondjuk ez erős túlkzás, remélem nem így lesz, mert izgalmas, jól megírt, fordulatos sztori. Régi nagy családregényekre, történelmi regényekre emlékeztet, csak éppen fantasy köntösbe csomagolva. Egyelőre még nem adtam fel, várom a 4. részt, nem úgy, mint az Idő kereke sorozatnál, mert itt még úgy érzem, tényleg kerek egész lesz a történet, s nem arra megy ki a játék, hogy még tovább szőjünk bele fordulatokat. Persze ha azt vesszük, hogy a főszereplők, akiknek a szempontjából láttatja George R. R. Martin a könyvet még épphogy csak tinik, s már 1500 oldalnyi sztori megtörtént, akkor bizony elképzelhető, hogy mégiscsak bejön, hogy nyugdíjas éveim végére tudom meg, felnőnek-e a Stark gyerkek.

Egyelőre gyors lefolyásúnak tűnik. Péntek este meg szombaton délelőtt láz, azóta a hőmérő normálisat mutatott. Úgyhogy a párom ment ma a cégéhez. Nem nagy örömmel, mert a hétvégéje már így is el lett cseszerintve, hisz többnyire feküdt és rosszul érezte magát. Én meg több-kevesebb sikerrel igyekeztem ápolónőt játszani. Azért a citromos-mézes tea főzés már legalább jól megy.

Itt az ideje, gondoltam, hogy életemben először elmenjek szombaton fitness terembe. Gondoltam, nem túl korán, hát előre jeleztem, hogy fél tízre érnék oda. Az, hogy mégis csak 10re éltem oda, az nem az én hibám, hanem a BKV-é. Miután 20 percet vártam a villamosra hiába elindultam a buszmegálló felé. Persze amikor odaértem megláttam a vilit, hát rohanás vissza az utca közepére a járdaszigethez, azonban bemondták, hogy a villamos csak a következő megállóig megy. A busz meg közben elsuhant a hátam megett. Hát a másik variációt választottam, azaz villamos és metró, így késtem fél órát az előre lefoglalthoz képest. De sebaj, szerencsére az emberek szombaton nem törik magukat, hogy cardiózzanak.
Egyébként eddig ez a második hely, ahova járok. Szinte ugyanaz a felállás, mint a korábbi teremben, aránylag kicsi hely, családias hangulat, mindez lent a pincében. Az előző helyen nem voltak gépek, s csupán három féle torna közül lehetett választani, de jó volt a hangulat. Itt vannak gépek is, plusz mindenféle torna, meg ha akarom, személyi edző. Azért vonzódom az ilyen típusú fitness termekhez, mert nincsenek plázacicák, akik meglepődnek, ha izzadnak, s 50ezres szerelésben és push-upban unatkoznak, hanem olyan cuccban járhatok, amilyenbe csak akarok (többnyire Jagermeisteres pólóban) és nem néznek ki, mert vagy hozzám hasonlóan komoly súlyproblémával küzdő egyedek, vagy mert már rég elszállt felettük az idő, szóval nem hibátlanok, hanem hétköznapi emberek, többnyire humorérzékkel megáldva. Igazából az előző hellyel se volt semmi bajom, sőt szerettem, hogy nem kellett cipő a gyakorlatokhoz (jóval kevesebb cucc), csak éppen a metrófelújítás miatt nagyon nehezemre esett már megközelíteni, s valami drasztikusabbat akartam a fennálló súlyproblémámra is. A tervem egyelőre az, hogy az állóképességemet növeljem (ezért a cardio), aztán majd kombinálom tornával (esetleg a futógép után már az ugrálós aerobic se fog nagyon nehezemre esni, legalábbis ebben bízok), meg edzéstervvel. Mivel a gyár nem fizet be menő helyre, én meg egy kicsit sóher vagyok, hát maradok a kis termeknél, ahol jól érzem magam és pasik sincsenek, hogy zavarjanak.

A párom már napok óta érezte, hogy valami van a levegőben. Ráadásul náluk a gyár fele beteg, a másik fele is, csak bejár dolgozni, szóval a bacilusok röpködtek rendesen. Mire ma hazaértem 38 felett volt a láza. Ha a kollegáihoz hasonlóan ez egy elhúzódó dolog, akkor lehet, hogy a jövő hetet itthon tölti. Ő nem akar mást megfertőzni. Közös véleményünk, hogy ha valaki köhög egy kicsit, lázas, gondoljon a kollegákra és inkább maradjon otthon, óvjon a fertőzéstől. Eléggé jó dolgom van, ugyanis amióta kis irodában élek egyedül, nem igazán kapom el a vírusokat. Augusztusban bezzeg a régi helyemen a csajok egymásra ragasztgatták amilyük volt, de nem mentek haza, ott krákogtak és köhécseltek egész nap az irodában.

Egyelőre bejött megint az, hogy reggel voltam a fitness teremben. Munka után sajnos nagyon későn érek haza, ha még azt is beiktatom. Úgylátom, mint a torna alkalmával anno ezt is inkább a reggeli órákra teszem. Utána meg ráadásul kellemesebb a nap. Ráadásul az öltözőben lévő mérleg kevesebbet mutat mint az otthoni. Szeretjük ezt a helyet 🙂

Azt jósoltam még pont egy hete, hogy szeptember elsejére összeomlik a számítógépes hálózatunk. Nos ez ma délelőttig nem történt meg. Viszont a városi közlekedés a szokásos szeptember elsejét adta elő. Katasztrófa. S ezért nem csak Spielberg a felelős.

Bérletet nem találok sehol, eddig még reménykedtem, hogy hátha… Úgyhogy most mehetek vehetek egy újat. Mérges vagyok magamra, nagyon.

Tartozom egy kisebbséghez. Azon budapesti lakosok közé, akik havonta vesznek bérletet. Nekem nincs idegem, pofám, merszem stb. hogy blicceljek. Mikor felkerültem a fővárosba akkor még használtam hamis diákot, majd később amikor a kártyás rendszer lett ezt fel kellett adnom, aztán meg amikor hivatalosan megint járt kártya meg bélyeg utána továbbra is szereztem hamisan. De most már a felnőtt árakat nyögöm. Ma reggel azonban nem találtam a bérletemet. Az elmúlt napokban egy csomót pakolásztam a cuccaimat egyik táskából be, a másikba ki, és mostanáig fel se tűnt a hiánya. Ahhoz képest, hogy tavasz végére az utolsó táskám is felmondta a szolgálatot a nyár végére lett vagy 3. Vettem kettőt, kaptam a konferenicán is egyet és előkerült a nagytakarításban egy rég elveszettnek hitt tatyó is. Szóval a bérlet, személyi és jogosítvány (ami egyébként már lejárt, nem is értem miért hordom magammal, mikor vagy 6 éve nem ültem volán mögött) meg a pénztárcám ide-oda pakolódtak. A múlt héten még ellenőrök is voltak, arra emlékszem, akkor még megvolt. De a nyáron egyébként nagyon ritkán voltak BKV ellenőrök. Szerintem nyaralnak ők is. Na szóval nincs meg a kék műanyag tatyós, szeptember 19-ig szóló bérletem. Most vehetek újat. S ezentúl megint kénytelen leszek hónap elején vásárolgatni, pedig annyira jó volt ez a hónap akárhányadik napjától akárhányig venni, mert sose kellett sorbanállni. Kicsit drága buli de az elején említettek miatt kénytelen vagyok venni. Ma reggel is váltottam meg lyukasztottam jegyet a buszra, pedig várható volt, hogy nem lesz ellenőr, de én ilyen balek becsületes vagyok.

Megint nézegetem az Avon katalógust. A kozmetikusok, ha rólam van szó egy dologban abszolút tehetetlenek. Az én szempilláimat egyszerűen nem lehet dúsítani és hosszítani. Képetelnség, annyira kevés és rövid, hogy amikor még kozmetikusnál festettem, órákig tartott a szemem alá pakolni a vattapamacskákat, elérni, hogy a szempilláim fölé kerüljenek és rásimuljanak, s ne alá. Úgyhogy nálam a szempillaspirálok sose érnek el 6x dúsabb és 40 százalékkal hosszabb vadító pillákat. Nálam egyedül a mű segíthetne, akkor lehetne olyan nézésem, mint Milla Jovovichnak.

Április végén, május elején abbahagytam a tornát (ez ugye abból is látszik, hogy nem írtam róla, mert ha járok akkor mindig felmerül), mert lusta voltam. Na ennek persze mindenféle eredménye lett. De most megint nekiálltam edzeni magam. Múlt héten megvettem életem első komoly fitness cipőjét (annyira komoly, hogy egyrészt nem kínai piacos, másrészt meg sokba került, sőt még Rebook is), hogy most már aztán járhatok majd akár aerobikra is meg edzőgépezni, sőt ha nagyon elvetemülök akkor már a futás ellen se lehet kifogásom. Szóval tegnap elmentem hát egy új helyre, új formában kipróbálni az állóképességemet, meg növelni is azt. Most még persze lelkes vagyok, egyelőre a heti 4 alkalmat is tartani akarom. Aztán ha majd egy idő után megint nem hallani arról, hogy mit csinálok, akkor az azt jelenti biza, hogy abbahagytam.

A céges címemet adtam meg anno, hogy mindenféle dolgot ide küldözgessenek, mert ki tudja, merrefelé lakok majd albérletben. Úgyhogy ma a postáskisasszonyunk egy csomaggal állított be. Nahát, gondoltam, megjutalmaznak, mint hűséges ügyfelet. Kibontottam hát a kartoncsomagolást és találtam benne egy zacskó teakeveréket, egy olasz selyemsálat (na jó, elsőre azt hittem, hogy konyharuha, de a kollegák akik előtt elvágtam a szigszalagot rámutattak tévedésemre), két felfújható labdát valamint egy bocsánatkérő levelet. Kiderült, mindezt a nekem okozott kellemetlenségért kaptam, azaz 1147 forintnyi késedelmi kamatért. Hmmm, jól esett, szó se róla és meg is lepett. Mingyá írok nekik én is egy köszönő levelet, s ezentúl majd elnézőbb leszek velük én is.

Már a tavasszal egy ingyenfilmnél megbeszéltük, ha lehet, azért kerüljük a MOM Parkot, mert nem buli onnan a város másik végibe hazabumlizni 10 után. Ennek ellenére nem bírtam magammal, meg a szerencse is kedvezett, úgyhogy mentünk a Spangol vetítésére. James L. Brooks film és hát a Lesz ez még így se valljuk be klasszikus a maga és Jack Nicholson nemében, úgyhogy sok minden vonzott. Ráadásul külföldön egész jó kritikákat kapott, de nem volt egy kasszasiker. Mert Adam Sandler jó benne anélkül, hogy ökörködne, s bár vígjáték, nem a térdet csapkodó röhögős fajta, hanem kicsit szomorkás. Nincsenek benne óriási események, pálfordulások, csak kitűnő színészek (Tea Leoni nem csak Mrs. Mulder, hanem itt mint önző, mindenkinek jót akaró, mégis csak bajt okozó neurotikus feleség kitűnő) csenesen, finoman, biztos kezekkel vezetett kis film. A hossza esetleg hagy maga után némi kívánnivalót, főleg hogy miattam* lekéstük az összes csatlakozást és másfél óra alatt értünk haza. Legközelebb majd ha lesz kocsink, akkor megyünk oda. Addig pedig visszafogom magam és még véletlenül se indulok játékokon, ahol a MOM Park a házigazda.

*Ugyanis film után elmentem WCre, ezzel kábé 3 percet késtünk és pont előttünk ment el a villamos, majd a metró meg a másik villamos is. Csak mert pisilhatnékom volt a tegnapi több liter víz után

Sikerült megint kifogni egy olyan filmet, aminek anno a trailere alapján valami klasszra gondoltam. Ha jót akartok, ne nézzétek meg a Wicker parkot, mert lassú, unalmas és a végére teljes érdektelenségbe fullad. Ráadásul ez a Josh Hartnett nem tud mást, csak morcosan nézni a sűrű szemöldöke alól. A lányszereplők meg annyira jellegtelenek voltak, hogy tökre nem érdekelt mit szenvednek, miért és hogy lesz az egésznek megoldása. Legalább valami fordulatot, izgalmasat ha lehet, tehettek volna belé. Ha jót akarsz, kerüld messzire a filmet. Komolyan alulmúlta még az Amerikai Taxit is amit szintén sikerült végignézni a hétvégén.
Viszont találtunk alig 5 percre tőlünk egy nagyon jó kis vendéglőt. Így nem kellett vasárnapi ebédet főzni, s a kenyérsütős kalács is jó lett, annak ellenére, hogy kicsit túlpirult a külseje.

Tegnap délelőtt B. küldött sms-t, hogy nem kell szervezkednünk. Ugyanis a múlt heti szülinapi telefonhívás alkalmával megemlítettem neki, hogy mit találtunk ki régi barátnővel, jelezte, szívesen segít. Megbeszéltük, hogy akkor szeptember elején nekiállunk, mert addigra visszajön a nyaralásból, nálunk normalizálódik az élet, régi barátnőm meg elindítja gyerekeit az iskolába. Ehhez képest tegnap délelőtt felhívta őt a lány, aki az előzőt is megszervezte, hogy jön a meghívó az osztály összejön. Délután én is kaptam tőle egy telefonhívást, megkérdezte a címemet, hova küldje majd a részleteket is tartalmazó levelet. Szóval megint nem mi szervezzük az osztálytalálkozót, ami szeptember 17-én lesz. Hogy a párom szavaival éljek, megint valami, amit nem én csináltam meg.* Este megtudtam, hogy a hugom adta meg a mobilszámomat, méghozzá nagyon kedvetlenül, mert épp otthon volt, délutáni alvásából felébredő Adrit már félig visszaaltatta, amikor csörgött a telefon. Mondta is, hogy majd kérjek bocsánatot a csajtól, de nagyon rosszkor jelentkezett ő meg udvariatlan volt.

*Mint eddig is olvasható volt, nagy vagyok tervekben és azok meg nem valósulásában.