Gyáva kukacként még inkognitóban se volt kedvem, merszem elmenni a díjátadóra. Pedig a nyilvános hirdetgetésbe belefér, hogy odatolom a pofám, csendben a hátsó sorból szopogatom a pezsgőt és találgatom ki kicsoda vagy kihallgatok néhány beszélgetést és rájövök, hogy Aha! ez XY bloggeristenkirály(nő). De nem tettem. Pedig még hét elején bennem volt az akarás, de aztán mégse. Kicsit úgy lettem vele, mint Permi. Mennék is meg nem is. Aztán az utóbbi mellett döntöttem. Nem hiszem, hogy hiányoztam. Nem kell felborítanom a tételt, hogy az élet nem ott zajlik, ahol én vagyok.

Tikka szerint a Mars közelsége miatt van minden.

Nem csak én nem vagyok a helyzet magaslatán mostanában, hanem az informatikusaink se. Augusztus közepén lerohadt a levelező rendszer. Illetve a szervere. Többször is jöttünk be az elmúlt hetekben úgy, hogy reggel valami nem működött (hálózatba nem tudtunk kapcsolódni, az intertnet is meghalt stb.) Ma reggel V. és BeeBee nem tudtak nyomtatni. Hát felhívták a Segítség asztalt, ki is jött valami fiatalember. Amikor megmutatták neki a probélmát, elsápadt majd közölte, hogy neki erre most nincs ideje és elviharzott. BeeBee teljesenek kiakadt a hozzáálláson. Később megjelent a srác másodmagával. Aztán jött egy harmadik fiú is úgy háromnegyed óra elteltével. Végül mikor már második órája tököltek a géppel, megjelent még egy gyerek, aki többet tudott az előző háromnál, de legalábbis magasabb beosztásban volt náluk (ezt onnan lehet tudni, hogy komolyabb mobilja és palmja volt), ránézett a dologra 2x kattintott és tudnak nyomtatni.
Én azt jósoltam már tegnap, hogy össze fog omlani a rendszer szeptember 1-re. Most éppen megint az e-maillel van gond.

Hogy is lehetne egyszerűbb az élet?

Azt írta a horoszkópom, hogy a főnököm hazudozni fog, nem érdemes hinnem neki az elkövetkező héten. Egyébként meg sikerem lesz. Elkél. Kicsit leengedtem. Hátha mégse kéne erőltetni ezt a menjünk szabira júliusban dolgot, mert eddig mire visszajöttem szeptemberre mindig fel voltam töltődve energiával, jöhettek a nagy dolgok. Most nagyon magam alatt vagyok, meg nem tudnám mondani miért. Nincs kedvem semmihez. Csak úgy nézelődöm, belé a világba meg hasonlók, mint egy zöldség kábé annyi minden is van a fejemben. Megtölteni sincs kedvem. Ehh

Ma ehetek csokit, ezért a kérdés eldőlt, megyek és megnézem a Csokigyárat.

Azért az esőzéseknek is megvan az eredménye. Két éve csináltuk ezt a képet a parton, a másikat meg most a hét végén.

Remélem az, aki arra keresett választ a blogomon, hogy kitől is van gyereke Daniel Day-Lewisnak, ami a filmklub kérdése volt, az nem nyert jegyet. Nekem már csak partnert kell keríteni az esti előadásra, mert mindenképp látni akarom az egyik nagy nagy kedvencemet.

Az új Guy Ritchie filmben, a Jason Statham-nak van haja és bajsza. Úgy néz ki, mint Bruce Willis ikertestvére. Ízelítők a filmből.

Dóri unokahugom nagyon készült a tüzijátékra. Annyira, hogy még a délutáni alvást is komolyan vette, későn feküdt ugyan le, de több mint két órát szunyált. Magát az eseményt 23 órára hirdették. Mi előtt elmentünk nagybátyámékhoz kerti partira (bográcsban készült marhapörkölt isteni volt), onnan mentünk a stranra, hogy a víziszinpad mellől nézzük a látványosságot. Kicsit morogtam, hogy miért nem 9kor van a tüzijáték, hisz akkor már javában sötét van, de anyuék kaptak tippet a szakácsnőtől az üdülőben ahol befizettünk az ebédre, hogy a banda aki csinálja több helyen érdekelt az öböl környékén, és csak 11re érnek hozzánk. Amikor leértünk a strandra nagy meglepetésünkre a helyi színjátszókör éppen nekiállt előadni az István a királyt. A zene ment playback, Koppány feketében, István fehérben, s tátogtak Vikidálra meg Varga Miklósra. A Mondd, te kit választanál után kicsit megdöbbenve tapasztaltuk, hogy számról számra megy az előadás, mert ez eléggé azt sejtette, hogy hajnali 1 előtt itt más nem lesz. Nagybátyám fel is adta és elment, ő amúgy is 9kor már ágyban szokott lenni. Aztán egy hirtelen huszárvágással a második lemez második számára ugrottak Géza temetése után, majd megjelent egy műsorvezető és bejelentette, a tüzijáték következik. Úgyhogy csak fél órát csúszott a program. A hugom szerint tavaly vagy előtte is ugyanígy István a király ment, de akkor mintha kisebbek lettek volna a szereplők.
Mindenesetre a tüzijáték korrekt volt: 15 perc, változatos és még zene is. Igaz, az utolsók egyike úgy tűnt besült, de nem láttunk égő háttal rohanó és vízbeugró embert, úgy is mint a piromágust, hát valószínűleg emberi sérülés nem történt.

Nos, a ma reggeli zuhé (ami be kell vallani, velünk jött fel Pestre a Balcsi mellől) amúgy se derített jókedvre, nem is beszélve arról a BKV buszról ami jól belement valami kátyúba mellettünk, s bár én megátkoztam, hogy Gyulldaj ki!, a párom szerint nem túl hatásos átok volt, ugyanis nem az a típusú jármű. Szóval már eleve nem túl kellemesen indultunk neki az új hétnek. De most jogosan dühönghetek. BeeJudy és a raktárosunk bejelentették, hogy egyszerre mennek szabira, de ez nem lesz gond, bár egymást szokták helyettesíteni, ugyanis majd pénteken elintézi az előbbi a dolgokat és így előre dolgoznak hétfőre. Ma reggel bejőve persze nyoma sincs annak amit ígértek. Már kipanaszkodtam magamat Tikkának, aki szerint BeeJudynak sok dolga volt a múlt héten. Hát azt mondtam, ez nem kifogás, mert már a hét elején tudta mit kell megoldania péntekre, beoszthatta volna. Úgyhogy most jogosan hőbörgök. Na de majd jön ma Boss néni és majd ő is jól szétcsap a társaságon mert a nyáron majd mindenki elhanyagolta magát és a munkáját.
Beleértve engem is, de én meg levezetem magam BeeJudyn 😀

Mindent beszereztem, amit kellett, bár közben értekeznem kellett anyuval, hogy akkor a Jó éjszakát Annipanni! jó lesz-e. Az volt. Közben láttam egy Ős Boribonos könyvet is, amiből kiderült, hogy eleinte a játékmackó két kisfiú tulajdona volt. De gondoltam ezzel nem érdemes megzavarni a Dórit, hát inkább maradtam a klasszikusnál. Amit most sorra ad ki a Pagony. Jegy megvan, persze borul be az idő is, mi azért irány Balatont nyomunk.

Reménykedek, úgy tűnik egyelőre, hogy talán nem lesz hatalmas esőzés a hétvégén. Mert ha már fürdeni nem tudunk majd a Balcsiban legalább a pici nyaralóba ne kelljen behúzódnunk unokástul. Meg egyébként is számítunk arra, hogy nagybátyáméknál hatalmas kajálás lesz unokatestvér diplomájára való tekintettel. Ma még könyvutalványt kell neki venni, meg Dórinak könyveket, mert amikor meghallotta tegnap, hogy az anyjával könyvesboltokról beszél leadta a rendelést, melyik Boribon és Anni Panni kötetek nincsnek meg nekik.

Szombaton, amikor még nyárias idő volt, azaz sütött a nap, felkerekedtünk, hogy elmenjünk kirándulni. Budakesziről indultunk. Eredetileg azt szerettem volna, hogy végigmegyünk a Makkosmáriai úton s megnézem, mi történ a kis házzal ami a nagymamámé volt, de megbeszéltük, az igazán fölösleges kitérő, meg nem a szabadban mászkálunk, hanem betonon. Ennek köszönhetően azért sikerült egy nagyon pöpec kis álomházat meglátnom. Nekem a Balatonon is igazából a régi villák tetszenek jobban, mint az új építésü kacsalábonforgó paloták. Aztán a piros kereszt, majd piros csíkkal jelölt erdei úton haladgattunk a János hegy felé. A kilátót azonban felújítják, úgyhogy oda nem mentünk fel, hát vettünk jó drága sört, perecet meg szendvicset a büfében a kisvasútnál és folytattuk tovább az utunkat. Az Anna réten viszont megálltunk, letelepedtünk egy fa alá és elnyomott rendesen a buzgóság. Nem aludtam, csak kábé negyed órát, de az valami mesés volt. Aztán megnéztük a Normafánál a híres rétesest (de rétest nem vettünk), majd elindultunk lefele a hegyről.
Megbeszéltük, hogy ilyet még csinálunk sokat. Mert eddig mindig csak készültünk rá, aztán győzött a lustaság. Mivel induláskor a Moszkva téren beszereztünk egy térképet, túristáknak valót, ki tudjuk nézni az útvonalakat is.

Ma reggel kétszer indultam el a gyárba. Először a párommal, el is jutottunk egy ernyővel, ő elázott cipőben a csomópontig, ahol láttuk jön neki a villamos, amit el kéne érnie. Gyors csók, ő rohan a BKV után én maradok az ernyővel. A járdaszigetig én is átfutottam a zebrán, aztán megálltam, hogy elengedjem a villamost. Ezalatt persze elzúgott mögöttem két kamion, s olyan zuhanyt kaptam, hogy hátsó felem, hajamtól a zoknimig tocsogott a vízben. Elhangzott egy cifraság, a mellettem álló srác jól rámbámult, majd dühösen sarkon fordultam és irány haza. Otthon aztán átöltözés, zokni, nadrág, póló, táskacsere. S még egy pótzoknit is betettem magamnak, ha netán az addig kitartó cipőm már nem húzná tovább, míg itt benn kiszárad legyen mit hordanom.
Természetesen holnap délután megyünk a Balcsira hosszú hétvégézni. Mert az kimondottan jó ilyen időben

Azt hiszem, nekem is az Abigél volt az első Szabó Magda regényem, amit elolvastam, s majdnem biztos, hogy a tévésorozat miatt, ami teljesen elvarázsolt.Mint könyvfaló ajándékként kaptam meg a regényt, amiből készült, azzal a borítóval amin Kuncz Feri udvarol Ginának. Még a Tündér Lala is csak utána jött, szintén a tévében látottak után tudtam meg, hogy eredetileg meseregény, méghozzá magyar írónőtől. A gyönyörű orosz színésznő után azonban kicsit csalódás volt a könyv Würtz Ádám féle illusztrációja (gyerekszemmel kimondottan ilyesztőek voltak azok a rajzok). Aztán a csíkos és pöttyös könyvek idejében az Álarcosbál és a Születésnap kötelező olvasmány volt, de igazából az Abigél volt, amire vissza-vissza tértem, sokszor olvastam, apró dolgokat fedeztem fel benne. Annyira rá tudtam csodálkozni arra, hogy majd minden egyes újabb olvasattal egyre többet tudtam meg a kedvenc szereplők eljövendő sorsáról, mintha minden alkalommal más történetet olvasnék, mindig ér meglepetés. Volt olyan is, hogy egy részletet, ami Gina gyerekeiről szólt és tudom, hogy olvastam a regényben később nem találtam, hiába kerestem. Csak ha újra elejétől a végéig átolvastam, akkor akadt meg rajta megint a szemem. De ennél több könyvet nem olvastam Szabó Magdától.
Aztán A Nagy Könyv hatására, ahol egyből az Abigélt írtam be már első körben megint elővettem magát a regényt. Egy nap alatt olvastam el, s megint találtam benne meglepetést. Aztán meg kölcsönkaptam Az ajtót. Utána pedig elkezdtem keresni a többi regényét is. Nem faltam egymás után őket, kell egy kis szünetet tartani a könyvek közt, mert akkor nagyon hamar telítődöm, megunom a stílust, összemosódnak a történetek, szereplők. Így havonta egy Szabó Magdával azonban nagyon boldog vagyok. S amiket eddig olvastam – Mondják meg Zsófikának! (mert az a gyerekkoromban kimaradt), A Danaida, Katalin utca – mindet megdöbbentőnek találtam. Prózája szinte lírába hajlik, könnyen megy a vonalvezetés. Azok a gyönyörű hosszú mondatok, amik mégse túlzóak, hanem mindig helyénvalók… A nem lineáris történetvezetései közt se lehet elveszni, mindig sikerül fenntartania a feszültséget, még amikor úgy csinál, mintha lelőné a poént a könyv elején, az utolsó sorok akkor is tartogatnak meglepetéseket. Zseniális. Fokozatosan olvasni fogom a többi könyvét is, sőt azt hiszem, igyekszem beszerezni őket.
Számomra Szabó Magda az év felfedezettje.

Tegnap este nagyon érdekes blogot találtam, tanulságos volt végigolvasni. Egy társaság közös szüleménye, akik név nélkül legmélyebb titkaikat írogathatják meg. Szűk társaság, éppen azon vitáznak, hogy bővüljenek-e. Hogy mi az érdekes? Hát hogy akik ide írnak, azok anyák, akik más fórumokon megbeszélik hány grammot szopizott a gyerek, melyik játszótéren milyen a homokozó, hol érdemes babaruhát venni stb. Rengeteg ilyen fórum van a neten, ahol néha nagyon keményen esnek egymásnak a különböző nevelési elveket valló emberek. A. sztorijából lehet ugyebár okulni. De itt aztán kitárulkoznak, leírhatják, amit soha még senkinek nem mondtak el, hogy néha utálják a rájuk szabott szerepet, hogy nem jó a szex, hogy csalják a férjüket vagy hogy a hócipőjük teli van az anyóssal. Mindezt névtelenül még az a 10-15 ember, akik íják se igazán tudják ki is vallotta éppen be, hogy anno drogozott. El tudom képzelni, hogy lassan ez a blog népszerűbb lesz, mint a saját blogjuk, vagy a babás mamás fórumok ahol eddig írogattak. The Real World.
Ja és ha nem akarták volna, hogy más is rájuk találjon, van a freeblogon olyan, hogy nem publikus blogot akarok írni. Akkor nem szerepelnek a friss blogok listájában és más tényleg csak nagyon véletlenül akadhat rájuk. Persze én nem vagyok az a tényező, aki nyomán most ezresekkel fog megugrani az olvasottságuk, úgyhogy nyugodtan linkelek.

Október 27-én itthon is jönnek szélesvásznon. A világ legdinamikusabb duója, mindenkori nagy kedvencek.

Le fogok szokni most már az index véleményezős cikkeiről, amik könyvről, filmről, együttesről, eseményről szólnak. Biztos én vagyok a hülye de lassan már nem tudok rájönni, mi az ami tetszett nekik és mi az ami nem. A pozitív és a negatív kritika ugyanolyan jópofa, vicces szavakkal, hasonlatokkal és metafórákkal van teli, csak az nem jön le belőle, hogy akkor most érdemes ezt vagy azt megnézni, elolvasni, meghallgatni stb. vagy sem. Egyre inkább erősödik bennem az az érzés, hogy megtiltják ott az embereknek, hogy egyértelműen jót írjanak valamiről is. Nincs tökéletes dolog, nincs ami tetszhet neked, ezért írj bele valami lesajnálót is, hogy mi továbbra is a legmenőbb hely maradjunk, mert jópofák, merészek és totál nihilek vagyunk.

Lehet, hogy azért mégis van értelme a felhívásnak, kiírásnak, hogy Ipod-ot kap, aki a legjobb beszámolót írja a szigetről. Ugyanis olvasgatva a beszámolókat a Sziget történetében először támadt kedvem, hogy ki kéne menni, megnézni, mitől is döglik a légy. De szerencsére ma esni fog, tehát mindjárt el is megy tőle a kedvem. Öreg vagyok már én ahhoz hogy kezdő szigetes legyek, na meg rohadt kényelmes is, hogy a város másik végéből kibumlizzak. Olvasom inkább tovább a benyomásokat. Talán jövőre, ha…