Aránylag javulóban. Mindenesetre jobb mint reggel, meg éjszaka volt. Ennek ellenére estére forraltbort fogunk fogyasztani. Talán mézzel. Tikka ma 2 méter távolságból beszélgetett velem és visszautasította a meghívásomat ebédre, mondván, hogy neki is pont így kezdődött az egy heti döglődés. Eleinte csak a torka fájt egy kicsit, aztán volt egy nap, amikor azt hitte, meghal. S ha most nem haragszom, nem kockáztatná meg a visszaesést. Úgyhogy egész nap ezzel a távolságtartással húztuk egymást. Én közeledtem, ő menekült. De legalább vicces volt.

Nos nincs hasmenéses vírusom. Ellenben ma reggelre olyan mély és karcos hangom lett, amit Barry White is megirigyelhetetne, ha még élne. Tegnap éppen Tikkától kaptam egy narancsot, hogy a múlt héten, amíg beteg volt, helyettesítettem (ld. siránkozásaimat), s mondta, hogy majd meghálálja és visszaadja, én azt válaszoltam, remélem nem leszek beteg, és nem fog sor kerülni a dologra. Na ehhez képest van ma a torkom. Ennyivel azonban hiába megyek dokihoz nem fog kiírni.

Ma reggel kicsit szétszórt lehettem, ugyanis elrohantam a tornára és csak mikor beértem már átöltözve a tükörfalú terembe vettem észre, hogy elfelejtettem reggel kontaktlencsét felszerelni, ezért aztán szemüvegben voltam. Páran meg is kérdezték, hogy mióta hordok szemüveget. Mondtam, hogy régóta, csak eddig tornára lencséztem, mert kényelmesebb. De az új szemüvegem jól szerepelt, meg se mozdult az orromon.

Kicsit szétszórtra sikerült ez a mai hónapkezdés. Elnézést kérek az esetleges hibákért. Dolgozunk rajta. (Lehet, hogy senki se vette észre, de ez egyben egy teszt poszt is)

Gyanús vagyok magamnak. Lehet, hogy engem is elkapott ez a hasmenéses vírus? Van egyáltalán ilyen? Vagy én simán csak hasmenek. Ez mondjuk teljesen jó volt tornán, ugyanis í problémán törve a fejem és igyekezve tartani, ami tartható, nem értem rá a szadista gyakorlatokkal foglalkozni. Végigcsináltam mindent. Még dícséretet is kaptam. Mire nem jó, ha az embernek állandó wécézhetnékje van.

Nos, a horoszpók már előre megmondja, hogy a héten megint nem lesz időm blogolni:

A következő napokban a munka területe emelkedik ki életedben, s persze az áhított egzisztencia, amit építgetsz. Sajnos most a hatások nem teljes egészében pozitívak: megélheted, hogy rengeteget dolgozol, – szinte erődön felül – mégsem alakulnak úgy terveid, mint ahogyan szeretnéd. Általánosságban elmondható rólad, hogy nagyon sokáig és türelmesen vagy képes dolgozni, szem előtt tartva, hogy – ha lassan is – de haladni fogsz előre. Most azonban lelkiállapotodra jellemző lehet, hogy kevésnek tartod az eredményeket, előrehaladásodat, s túl soknak a cél érdekében befektetett energiát.

Szombaton este Dórira vigyáztunk. Meglepően jól sikerült a dolog. Teljesen nyilvánvaló, hogy a gyerek a nagyszülők idegeinek borzolására, valamint a teljes körű kényeztetésre fejlesztette ki a hisztit. Nem mintha velünk nem próbálkozott volna eleinte, de most is 2x kért valamit, határozottan elutasítottuk, illetve nem vettünk tudomást róla és leszállt a témáról. Végignézte velünk a Garfield-ot (ami kimondottan szörnyű film volt) és másnap egész jól elmesélte az anyjának, hogy miről is szólt. Mesét csak egyet olvastam neki, egyedül a villanyát nem akarta, hogy lekapcsoljam, de úgyis olyan fáradt volt, hogy nem számított, két perc alatt beájult világosban is. Egyébként meg nagyon udvarias gyerek, vágtam neki a süteményből amint vittem, beleharapott, közölte, hogy nagyon finom, majd többet nem evett. Másnap azért a szülei megették a mákos kevertemet, úgyhogy azért annyira rosszul nem sikerült. Nekem persze ízlett, de hát én és a mák az egy régi szerelem.

Ha már a múltkor felmerült, és megint megláttam a könyvtárban, nem fogtam magam vissza, kikölcsönöztem és elolvastam Alice Sebold regényét, a Komfortos mennyországot. A regény második mondatában kiderül, hogy elbeszélőnk egy tizennégy éves kislány, akit a hetvenes évek elején egy kisvárosban megerőszakoltak és megöltek. Rajta keresztül, az ő saját mennyországából figyelhetjük végig, hogy mi történik azokkal, akik a tragédia után megpróbálják folytatni az életüket. Egyáltalán, lehetséges-e folytatni? Ki ragaszkodik a másikhoz jobban? Az élők, vagy a holtak?
A regény biztos, hogy a témája miatt lett nagy siker, hisz az egész történet egyszerre megdöbbentő, felkavaró. A stílus gördülékeny, könnyen emészthető, mégse szájbarágós. Hogy mennyire megfilmesíthető? Az egy másik alkotótól függ.

Szerintem nem kell ennyire rémeket látni és megkongatni a vészharangot, mint azt pokróc írta, hogy ha rátalálnak a blogodra a kollegák, a főnököd akkor tuti kirúgnak. Eléggé naív hozzáállás. és nem nélkülözi a felesleges paranoiát se.
Most jön az én véleményem ebben az ügyben. Azt hiszem a kirúglak ha blogolsz sok mindentől függ, de főleg főnöktől és tőled na meg, hogy miről írsz. Ha csak személyes problémákról vagy semleges dolgokról, semmi olyanról ami esetleg a főnökség szerint rájuk nézve sértő, lejárató stb nem hiszem, hogy drasztikus megoldásokhoz folyamodnak. De ez egyénektől is függ. Biztos van, aki úgy érzi, egyáltalán a tény, hogy blogolsz már azt mutatja, hogy nem dolgozol illetve munkahelyellenes lettél, tehát meg kell torolni, kirúg stb. De ezt tutira lehet előre sejteni. Ha netán szakmai blogot írsz, ami nálunk nem annyira divat, akkor még pozitívumnak is számíthat ez a tény, ha viszont személyeset, akkor fel kell mindenre készülni.
Én mondjuk a kezdetektől nem lettem volna boldog, ha rátalálnak a kollégák az írásomra, mert róluk szóló véleményemet teregettem ki, nem éppen finoman, többnyire első felháborodásomban. Ebből nagy balhé lehetett volna, de inkább személyes, mint szakmai jellegű. Eleinte azonban nem fenyegett a veszély, mert aránylag korán kezdtem el blogolni, nem volt igazán ismert a műfaj, környezetemben pedig még nem volt senki aki hallotta volna azt a szót, hogy blog. Ez még ma is lehet, hogy így van, függetlenül attól, hogy a google esetleg nem is kevés blogot adogat ki mindenféle keresésre. Most meg már azért se fenyeget ez a veszély, mert ha rám is találnak ebben a blogokkal teli világban, ahol ha nem vagyok freeblogos vagy blogspotos kisebb az esélyem az olvasottságra is, nem biztos, hogy elolvassák az egészet amit 2002 óta írtam, illetve hogy ők még ugyanúgy emlékeznének az apró sérelmekre, amikről írtam és megsértődnének. A céget pedig nem érzem úgy, hogy lejárattam volna a blogommal, nem látom be, milyen jogon rúgnának ki. Ha valaki olyan talál hát rám, kollega, rokon, ismerős, aki elől eddig titkoltam ezt a blogot, rám és magára ismer, maximum szörnyen megsértődik, de az is lehet, hogy nem. De ezt fel kell vállalni, ha már egyszer az ember azt válassza, hogy nyilvánosan önti ki a lelkét.

Szeretném, ha végre az összes kollegám meggyógyulna és visszajönne szabadságból, nem én látnám el mindenki helyett a feladatát és nem nálam csörögne szinte megállás nélkül a telefon, nem nekem kéne rohangásznom és minden félbehagyott ma határidős munkát megcsinálni. Bezzeg én sose vagyok beteg. Vagy ha mégis akkor a hétvégén illetve maximum 1 munkanapot töltök ágyban.
Munkarinya. Mert már hiányzott, vallja be minden kedves olvasó. Enélkül nem Loboblog a Loboblog.

Nem sikerült elkésnem, de hát a lakógyűlések nem arról híresek, hogy ripsz-ropsz befejeződnek. Hiába érkeztem háromnegyed órával később, még csak a második napirendi pontnál tartottak, vagy hol és volt négy. Igaz, sokat ugráltak a menetben és minduntalan a 4. ponthoz értek. Közben odajött hozzám a mi emeletünkön lakó lány és megkérdezte, hogy
“Te itt maradsz végig ezen a borzalmon? Mert én csak a létszám miatt jöttem és vizsgára kéne tanulnom”, azzal meglengette előttem virágmintás dossziéját, mint alibit. Persze, hagytam rá és ő boldogan távozott.
Közben a párom is megjött és felküldtem vele a bevásárlószatyrot, mert én amatőr módon belépve az előtérbe nem akartam keresztülvágni a placcon, hanem inkább behúzodtam a sarokba és szemmel tartottam mindenkit.Később rájöttem, hogy igazán neki adhattam volna a táskámat is, mert az megint szokás szerint teli volt pakolva és eléggé húzta a vállamat, papírokra meg nem volt szükségem, mindenki szó nélkül elhitte, hogy tulajdonostárs vagyok, mert ugyan ki más lenne olyan bolond, hogy a folyosón ácsorogjon és meghallgassa a közös képviselő beszámolóját. Hétkor végződött a dolog, azaz megérkezésem után még egy órát bírtak beszélni.
Ja és a poén persze, hogy Számvizsgáló Bizottsági tag lettem. Ugyanis a 3ból 2en lemondtak és nagyon láttam az Éván (szintén a szintünkön lakó minden lében kanál csaj), hogy aki önként jelentkezik, azt nagyon nem akarja partnerének. A közös képviselő engem és a másik új tulaj srácot noszogatta, hogy legyünk tagok. Hát lettünk. A srác csak tartalék. Én meg majd az Évával vizsgálom a számokat mondjuk havonta egyszer. S majd tuti megtudok mindent a házban lakókról. De hát így jár az, aki nem tud NEMet mondani.
Most már két tanfolyamra kéne járnom, Time management és Hogyan mondjunk NEMet.

Úgy látszik, a január a lakógyűlések évszaka. Eddig nagy ívben nem érdekelt a dolog, lévén csak albérlő voltam. Néha még a tulajt is elfelejtettem értesíteni, hogy mikor döntenek a tetőről a feje felett, illetve hogy megjavítsák-e azt. Persze hátsó gondolatként biztos ezzel igyekeztem kivédeni azt, hogy még véletlenül engem hatalmaznak fel szavazni.
Otthon egyszerűbb a dolog, apu a közös képviselő, van 6 lakás és beszedi a díjakat, gömbölyű betűivel mindig kint van a lépcsőházban, hogy melyik hónap melyik 2x-én este van otthon, hogy beszedje a pénzt. Dönteni nem nagyon kell, az elmúlt 15 évben, amióta ott laknak a szüleim a következő hatalmas változások történtek: egyéni illetve közös vízóra, kb 3x váltottak szemétszállítót, kukanagyságot és kukatároló helyet, 1x a kaputelefon lett lecserélve valamint kintről a kapun belülre helyezték a postaládákat.
Vidéken nyugis az élet. Szüleim mindig hatalmasakat derültek, hogy az előző helyen az összes feliratot (csukd be az ajtót, vigyázz, omlik a tető stb.) a Számvizsgáló Bizottság szignált.
Na de most!
Ma délután fél hatra nekem, mint tulajdonosnak jelenésem van a lakógyűlésünkön. Igazán nem értem mondjuk, hogy honnan találták ki az időpontot, hisz én például 5ig dolgozom és ha megszakadok se érek haza 40 perc alatt. Még az is lehet, hogy a hóhelyzet miatt el fog maradni a gyűlés. Ám Suematra beszámolóját valamint a hozzászólásokat olvasva elképzelhető, hogy hóhelyzet miatt én nem érek majd oda, illetve megbízom a Marcsit (a nagydumás szomszédot), hogy szavazzon helyettem, cserébe pedig kap majd tüzelnivaló kartondobozt.

Igen, igaza volt a Lobinak anno, a fekete hosszú ujjú pólót, amit még az Igazából szerelem alkalmával nyertem az Axelerótól azért hordom, mert jóval karcsúbbnak mutatok benne. Mindig kapok bókot. Ma például BeeBee jegyezte meg, hogy mennyit fogytam. Egyébként ő is hozzám hasonlóan fel-le tornássza a kilóit, néha olyan ruhákat hord amikben nagyon soványnak tűnik, vagy éppen hatalmas pulcsikkal takarózik.

Hát megint itt van az évnek ez az időszaka. Idén jobb dolgunk nem lévén Annette Beningnek, meg Johny Deppnek szurkolunk, ha már Jim Careyt nem jelölték semmire.

Nos a hugaimmal szoktunk MSN-ezni, de csak napközben, mert otthon nem telepítünk MSNt, a kisebbik hugomnak (K2) pedig csak a gyárban van internet. Ma délutáni beszélgetés. Szereplők Lobo, K1 (nagyobbik húg, alias Adri anyukája), K2 (kisebbik húg, azaz Dóri anyukája):
K1: Adri most nekiment fejjel a székemnek!
K2: és sír?
Lobo: anyu mondta, hogy meg a tavolsagokkal nincs tisztaban es elobb nyul minden utan minthogy biztos elerne
K1: Sírt, de egy távirányítóval megvigasztaltam
Lobo: ahh a taviranyito a jolly joker
K2: Lobo ezt a papa is mondta ma reggel 🙂
K1: még a mobil ilyen tuti

Az a legrosszabb, amikor az ember elalszik és az első nagyon is kellemes fél órát vagy órát valami megszakítja, hirtelen felébred. Én ha így riadok fel, meg nem tudnám pontosan mondani, mi okozta a hirtelen ébredést, de a szívem nagyon dobog, úgyhogy az első gondolatom mindig az, hogy valami fura, szokatlan zaj lehetett a ludas. Innen jön a para, hogy biztos van valaki a lakásban, a páromon kívül aki mellettem szuszog. Éberen fülelek a nyikorgó padlóra, végiggondolom, hogy becsuktam-e a bejárati ajtót.
Tegnap este például mintha valaki elektromos fűrészt használt volna a mellettünk lévő kertben. Nagyon hangos volt. Lehetet vagy éjfél, és először persze mintha a bejárati ajtón kaparászott volna valaki és a szomszéd meg a felettünk lakók neszezését is jobban hallottam, mint valaha. De a kedves csak durmolt nyugisan mellettem én meg riadt nyusziként vártam, hogy most aztán jön a láncfűrészes és betöri az ajtónkat. Aztán csend lett és az 5 perces intermezzo után szépen visszaaludtam és Gromitig nyugisan húztam a lóbőrt. Így utólag, reggel, meg leírva persze teljesen nonszensz az egész és kétséges az is, hogy megtörtént-e, vagy magát a fűrészhangot is csak álmodtam.
Annak idején osztálykiránduláson mondta a tanárnőnk, hogy őt igazából nem érdekli mit csinálunk, de ha az első legjobb álmából verjük fel valami hülyeséggel, akkor nagyon de nagyon mérges tud lenni. Lehet, hogy ő se szerette azt a szívdobogást, amit a kellemes alvásból felriadás okoz. Megértem.

Ha már tudományosan is megállapították, hogy ma van az év legdepresszívebb napja, akkor íme néhány javaslat öngyilkosságra. Nyusziknak!

Tegnap, miután vonatra tettük Tesz-vesz nénit, elindultunk meglátogatni unokatesómékat, akik úgy döntöttek, hogy a pesten lakó ifjú rokonokat vendégül látják. Mi igyekeztünk késni, de még így is a legkorábban értünk oda, lévén nekünk nincs gyerekünk, a vendéglátóinknak van kettő is, húgomék Dóri délutáni alvásától tették függővé érkezésüket, Láthatatlan unokatesóm meg a Brazilja örökbefogadta utóbbi öccsét és ugye április végére jön a saját baba is. Úgyhogy mi 15 percet késtünk a többiek meg 1-1,5 órát. Vittük a fényképzeőgépet is, úgyhogy én végeztem a dokumentálást, majd este még kiszedegttem a piros szemeket és tudósítottam a résztvevőket, hogy hova is pakoltam fel a képeket. Néhányat azért kiszedtem a készletből. Úgyhogy ma reggel ez a levél várt a Braziltól:

koszi szepen hogy kultel ezeket…
de ez a szep amit rolad csinaltam hol van..???
hum???

Metsző és éles és hatalmas sebességű. Ha kinyitod a szádat, befúj a tüdődbe és nem kapsz levegőt. Valamint akár el is tudna repíteni. Még engem is, és ahhoz már nem kis teljesítmény kell.