Kivételesen azonban nem a munkahelyen. Ma reggel a villamosmegállóba tartva épp leszállt a 28-asról az egyik lakó a folyosónkról. Akivel szinte először ismerkedtem meg, elég nagy szája van, mindig sokat beszél. Azt mondta, hogy vigyázzunk a szomszédnénivel, mert nagy pletykafészek és sokat hazudozik. Az emeleten már mindenkivel összeveszett, sőt az egész házban kevesen vannak akik szeretik. Ráadásul iszik is. Mindezt azért, mert látta, hogy a hétvégén beszélgettem vele, sőt bementem a lakásába is. Legyek óvatos és ne áruljak el magunkról sokat, ha nem akarok vad pletykákat visszahallani. Az infot megköszöntem, aztán jött az én villamosom is.
Nos a növénytermesztésem miatt volt, hogy párszor beszélgettem a nénivel, meg vettem neki hurkapálcát, a hétvégén pedig meghívott, hogy nézzek körül nála, milyen virágai vannak. Ez persze olyannak, aki az életét a folyosón tölti nem kerüli el a figyelmét. Mindenesetre mi továbbra is tartjuk magunkat ahhoz a jó pesti szokáshoz, hogy maradunk magunknak és legjobb, ha senkivel nem visszük túlzásba az összemelegedést.

Tegnap este aztán éjfélig végül Jóbarátokat néztünk. Gyenge vagyok, elcsábultam és most 2 nap alatt le kell pergetnünk a teljes 5. évadot. A felét már lenyomtuk. Most pedig leülhettem , mert végetért az elmúlt másfél nap, amikor végighallgattam a munkatársakat, értékeltük őket és mindenkivel a jövőbeni feladatokról beszéltünk. Most megyek, ebédelek. Ma megint gyümölcsnapozom. Eddig egész jól bírtam az akadályokat. Hajrá én.

Emlékszel még rám? Én vagyok az úgy nevezett gazdád. Csak hanyagollak. Míg a párom otthon írja az új motort nekem van pofám és keveset posztolok, mer dolgozom. Pedig lelkiismeret furdalásom van, mert kéne meg lehetne is mit írni. Ma még internetezni se nagyon és mások blogját se olvastam, úgyhogy vígasztaljon kedves blog, nemcsak veled tolok ki. Ám most mingyá vége a munkaidőnek és még a könyvtárba is el kell loholnom. Hátha lesz még erőm és otthonról újból meglátogatlak.
Addig is minden jót.

Kedves (?) gazdád,

Lobo

Csak hogy a filmes témát folytassam: ma mi is elmentünk Én a robotot nézni. Sose olvastam Asimovot, de azért tudok róla, a Sheldon tervről meg a robotok törvényéről ezt meg azt. Viszont mindig is jobban vonzott a sci-fi és fantasy-ból az utóbbi, ezért nem igazán volt sok Galaktika Fantasztikus könyvem se (leszámítva persze a Csillagok háborúja trilógiát meg a két Alien könyvet). De a párom egész sokat beszélt Asimov világáról. Szerinte elrontotta a filmet Will Smith, hogy miatta kicsit túl kommersz lett. Szerintem meg az Én a robot a gondolkodó ember akciófilmje volt. Persze Will Smith nélkül nem lett volna kasszasiker, viszont vele se sokat változott a mondanivaló. Krimi, akció és egy kis filozófia. Meglepően jó együttes kommersz filmhez képest.

A hét eddigi részének pörgése végre lanyhulni látszik, ezért aztán teljesen elengedtem magamat. Eddig még semmi komolyat nem csináltam és már 11 óra. Reggel se akartam kikelni az ágyból, pedig javában ébren voltam, de sokkal jobb volt még fetrengeni, mint kimenni a konyhába reggelizni. Nincs is kedvem semmihez. Se dolgozni, se blogozni. Még blogokat olvasni se.
Reggel ráadásul utazás közben felbosszanott a könyvemben a sok sok hiba, ami megakasztott az olvasásban. Mintha véletlenül a szerkesztő által nem látott fejezetet nyomtak volna ki. Nemcsak helyesírási, gépelési hibák voltak a mondatokban, de angol, lefordítatlan szavak. Tisztára megakasztotta a történetmenetet, pedig izgalmas részre értem: Abner Marsh megtalálta elveszett hajóját.

Mára 5db 1-1órás prezentáció volt beütemezve. Szerencsére reggel az elsőre nem jöttek, úgyhogy ez máris kevesebb. Sőt kettőn már túl vagyok, kérdés hogy beszélőhangom megvan-e még, hogy délután még kettő darabot levezényeljek.

Tegnap este néztük. Nosztalgia szintén, mert az első fantasy film volt, amit láttam, utána kezdtem el érdeklődni az irodalma után is. Mai szemmel, persze Gyűrűk ura után már soványabb, de 1988-ban csúcs film volt (itthon talán 1 évvel később mutathatták be én úgy emlékszem 90 körül láttam), nem hiába jegyzi George Lucast a producereként. A történet tanulsága meg igazából ugyanaz, mint a Tolkien könyvé, hogy nem a méret számít, kis emberek is tudnak nagy dolgokat véghez vinni, ha van elég kitartás és akarat bennük.

Ma délután kábé kétpercenként kapkodom a telefonomat. Az előbb:
“Tessék, Lobo”
“Ahh akkor téged tudtalak elérni”.
Az én számomat hívtad, te nagyon okos.

Ma délelőtt Főnéni Mentorommal tárgyalta meg az elkövetkező féléves terveket. Egész jól lehetett mindent hallani, lévén a boss nem éppen halk hangjáról ismert. Aztán én is be lettem vonva a társalgásba, de nem szóltam hozzá amikor arról volt szó, hogy Főnéni szerint tul nagy a csevej lent az irodában, és szét fogja ültetni a lányokat, ha nem viselkednek, mert állandó duma mellett nem lehet dolgozni. Bezzeg amíg Lobo ott volt, nagyobb volt a visszafogottság, tette még hozzá. Na meg azt, hogy hogy még a végén Angyalkát is elrontják a többiek. Nos, nem tudom, hogy Mentorom mennyire fog beszólni a kislányoknak, mert nem az a típus… lehet, hogy majd a Boss emeli fel a szavát.
Délutánra írásban is elkészült a munkaterv és meghökkenve láttam, hogy nekem mennyi mellékes feladatom van. Egyelőre semmit nem vettek el tőlem kinevezésem alkalmából, csupán csak több munkám lett.
Ahogy tegnap megjegyeztem a páromnak amióta előbbre léptettek, többet dolgozom (szegény főnök panaszai :D)
Délutáni meló: értékelések írása.

Az, hogy én meg a blogspotosok itt szenvedünk többféle statisztikával, mióta Statcenter behalt a Statszektor meg rohadt kapitalista lett az érthető. Mert mindenkinek gyötörnie kell magát az olvasottságán, illetve hájjal kenegetni magát, ha az hatalmas. De hogy a freeblogosoknak minek blogpatrol meg statcounter mikor a Freeblogban sokkal jobb van bent default azt nem értem.

Azt hiszem, teljesen meg vagyok győződve arról, hogy jelentéktelen vagyok. Hétvégén még csak elterveztem a fogyókúrát, utánanéztem és megörültem, hogy ez talán kivitelezhető. Aztán álmomban valami meseszép (bár rózsaszín) báli ruhába tudtam darázsderekamat illeszteni, mint kb 8 évesen, ennek ellenére a családomból és ismerőseim közül, akikkel együtt buliztam, senki se jegyezte meg, hogy Huhh hogy lefogytál. Bár a hangulatom, kedvem tagadhatatlanul jó volt, élveztem a helyzetet, de jóval később rádöbbentem, hogy dícséretet azért nem kaptam. Valahogy világ életemben úgy voltam ezzel, hogy vágytam az elismerésre, a csodálatra, a társaság központjának lenni, amikor azonban mindez megtörtént, vagy csak esély volt rá, hogy megtörténik, akkor pánikba estem , vagy szörnyen magamba húzódtam. Igazából nem is tudnám kezelni az ilyen helyzeteket, de szívem mélyén azért vágyom rá, hogy elismerjenek valahol valakik valamiért.

Kicsit fáradtabb vagyok ma, mint átlag. Tegnap 10ig melóhely, aztán hazafelé késett persze a busz, otthon meg még nem feküdtünk le, mert egyrészt a párom még dolgozott, másrészt meg én neteztem. Egykor azonban már ágyba kerültünk, de addigra olyan szinten voltam zapa, hogy 10 perc alatt a szellemi teljesítményem a mínuszokba húzott le. A párom szerint persze direkt csinálom, hogy amint kijelentem, most már menjünk lefeküdni, azonnal elhagyom az agyamat és az energiáimat és a zuhanyzás se frissít rajtam semmit, sőt.

Viszont mától megint fogyókúrázom. Illetve diétázom. Vagy mittudom én. Eddig ugye kábé két hétig bírtam a dolgokat, a gyorsan leadott két kilók gyorsan visszaugráltak (na jó, néha nem) de két kiló nálam igazán nem oszt nem szoroz. Feladtam hát a gyorsan fogyjunk mázsákat próbálkozásokat. Hosszabb távra kell tervezni. Találtam valami olyan étrendet, életmódváltoztatást, amit össze lehet egyeztetni egyrészt a mindennapjaimmal, másrészt azzal, hogy van egy társam, és azért jól esne együtt is ennünk. Meglátjuk. Az első nap mindig könnyű 😀

Úgy tűnik, hogy mégis csak kacsa volt a hír arról, hogy elhalasztják a második Bridget Jones film bemutatóját. Ugynais mindenhol még mindig a november 12-t írják világpremiernek (itthon a 18. egész szép számnak tűnik), sőt most már a második trailert is meg lehet nézni. Nagyon rámentek arra, hogy Renee-t felhízlalták és mellei lettek, ugyanis többször is mélyen kivágott ruhákban szerepeltetik és jó párszor főkuszálnak a dús keblekre.

A hétvége ennek jegyében telt el. Péntek este a hazatérést finom vacsorával és pezsgővel ünnepelték anyósjelölték. Szombat reggel ugyan már 8kor reggeliztünk, de utána még olvassunk egy kicsit az ágyban felkiáltással visszadőltünk és közel fél tizenkettőig míg a párom olvasgatott is rendesen én 1-2 oldal után mindig szépen elaludtam. Kipihentük magunkat, mert ugyanezt megismételtük vasárnap délelőtt is, igaz, hogy fordított szereposztásban, akkor már inkább a párom aludt. Volt még rablóhúsozás, mert az elmaradt a nyáron és anyósjelölt nagy felfedezése, hogy erőst gyanús, Micike a vörös macsek inkább Fricike.

Pénteken a Debrecenbe tartó IC késett. Mikor megérkztünk, be is mondták, hogy az utasoknak visszaadják a helyjegy árát. Csakhogy nekünk rohanni kellett a csatlakozáshoz, az InterPicihez, ami vitt tovább. Szerencsére a szomszéd vágányon állt, viszont így persze elestünk attól, hogy kétszer négyszáznyolcvan forintot visszakahpassunk. A kalauzunk a kis csühösön azt javasolta, a célállomáson érdeklődjünk. Ott meg persze azt mondták, hogy mivel igazából nem késtünk, mert a végcélra csupán 7 perces késéssel érkeztünk, nem adnak vissza nekünk semmit. Illetve visszamehetünk Debrecenbe, ha nagyon kell az a pénz. Mindig a MÁV jár jól.

Akkor most végre felhívhatom anyósjelöltet is, akivel kölcsönös egymás idegeinek tépkedését elkerülendő a párom napok óta nem beszélt.

Négyes lett az államvizsga 😀

Talán már eldőlt, hogy mi van. Tegnap éjjel 11-ig szerkesztettem a szakdolgozatot át PowerPointba, merhogy ahhoz a kedves nem ért. Lehet, hogy nincs szükség rá, de kérhetik, úgyhogy sose lehet tudni. Alvás legalább úgy volt, mint akit fejbevágtak, aztán hajnali kelés, a párom persze reggelit nem evett. Mutogatta a lapos hasát, ami az elmúlt napokban szinte beesett, mert nála az idegesség általában nem evéssel, de extra bélműködéssel jár. Mivel csak 2-en államvizsgáznak ma, nem kell sokat várni (remélem), hogy megszólaljon a telefon az eredménnyel.

Az Egy makulátlan elme örök ragyogása tényleg az egyik legszebb szerelmes film, amit láttam mostanában. Könnyeztem rajta, naná.
Egyedül néztem meg, egyrészt, mert a párom nem volt annó elragadtatva a Malkovich menettől sem, meg a hétvégi filmek, amiket én választottam (Elveszett jelentés, Tizenhárom) szintén csak heveny unalmat váltottak ki belőle, másrészt mert úgyis itthon maradt tanulni.
A film valahogy úgy szólt a szerelemről, annak csodáiról, ugyanakkor hétköznapi és nehéz oldaláról, hogy nem volt nyálas. Csak nagyon emberi. Hétköznapi, esendő hősökkel, akik nem csak egydimenziósak. Elgondolkoztató, hogy ha az emberből az emlékeket ki tudják törölni, de igazán az érzelmeket, és azt ami emberré teszi nem, akkor a film feltevése szerint nem is az agyunk felelős azért, hogy kibe és miért szeretünk bele, hanem talán valami más.
Jim Carrey pedig folyamatosan mutogatja, hogy nemcsak gumiarcú, de színész is, s eléggé szomorú, hogy bárhol olvastam is, mindenki arról papolt, mennyire meglepődött mind rajta, mind Kate Winsleten. Carrey esetében pedig nem szabad megfeledkezni a Truman Showról, meg az Ember a Holdonról, Kate Winslet pechje, és szerencséje is egyben, hogy szerepelt abban a hajósüllyedős filmben, pedig neki is voltak annál sokkal jobb megmozdulásai, kezdve a Jane Austen hősnővel.

Nah, idén persze nekem kell segíteni a kollegák értékelésében. Két hét múlva esedékes a dolog, kaptam 5 nevet, akiknek a munkáját nekem kell majd megadott szempontok szerint értékelni. Tavaly ugye Köcsög volt Főnéni jobbkeze, ő intézte a dolgot, engem is pontozott. Most rajtam a sor. Igaz, őt nem kell. Viszont megnyertem magamnak Ejtőernyőst, Angyalkát, BeeJudyt, V.-t és Bekét. Izgi lesz.