Annak elmesélném, hogy tegnap mivel a 1212 foglalt volt, cseteltem a Matávval. Fejhezkapás lett az eredménye, ugyanis amikor megrendeltem július 2. napján, hogy 5-től az albérletről vonják ki a telefont és utána bármikor átköthetik lakásomba, említettem, hogy költözöm, hogy az lesz az állandó lakcímem. Persze hova küldték a szerződésmódosítást? Az albérlethez. De nem gond, gépeli a srác, szerezzem meg és küldjem majd el nekik a papírt. Na mondom, én már a postában se bízok, úgyhogy megyek szmeélyesen Matávpontba. Viszont kaptam egy telefonszámot a műszakosokhoz. Úgyhogy 9-kor, nyitás előtt már a Matávnál voltam, elsőként borogathattam asztalt. Megírtam a szerződést, amiben VASTAGON áthuzigáltam az albérleti címet, mert mindenképp oda akartak velem levelezgetni meg számlákat küldeni. Nem értem, hogy mi a fenének a telefonos ügyfélszolgálat, a beszélegtés rögzítése, ha egyszer úgyis azt csinálnak amit akarnak és nem figyelnek az ügyfélre. Na mindenesetre a műszakosok számát még 1x megkérdeztem és hát jövő héten lesz telefon. Oké ahhoz továbbra is nyuszi voltam, hogy panaszkönyveljek.
Kacsának még 1x kösz a képet, komolyan magamévá tettem.

A hétvégén anyu nagyon készült, hogy a családot aprócska kis birtokukon a Hegyen vendégül látja.
Zalában ugye dombság van. Kanizsa körül meg ott van Bagola, Kisbagola, Szentgyörgyvári hegy stb. Amik igazából csak dombok (ld. Az angol aki dombra ment fel…) de nálunk hegy a nevük. A hobbikerteket ezért aztán a családban nem teleknek, hanem mindig is Hegynek hívtuk.
Mivel anyura persze az öccseivel együtt maradt a családi “birtok”, ahol valamikor szőlő volt aztán meg konyhakert lett, de a testvérek “közös lónak túrós a háta” című hozzáállást anyu megunta és sikerült nagy nehezen eladnia a részét. Tavaly előtt pedig a szülők vettek egy másik kis telket és felújították a vityillót s azóta konyhakerteznek, gyümölcsfákat nevelgetnek. Hobbikert.
Bográcsot meg grillezőt kaptak anyuék ajándékba az elmúlt években, sőt helyes kis tűzrakó helyet is készítettek és idén végre jöhetett a felavatás. Ezért aztán szombaton pincepörköltet ettünk, vasárnap pedig mindenféle húsokat és kolbászokat grilleztünk.
Fincsi volt. Bár a párom nehezményezte, hogy a szoptatós kismamára való tekintettel a fűszerezés visszafogottabb lett.

Legfrissebb unokahugomat születése után a 3. napon láttam, illetve képeken, de élőben, megfogható közelségben és nem kórházi képernyőn most a hétvégén. Nos, nem szépítem a dolgot, a kiscsaj teljesen elvarázsolt. A párom szerint biztos a családnak is feltűnt, hogy milyen sokat foglalkoztam vele, vettemmkézbe, lestem be hozzá ha aludt, böfiztettem stb. Majd betudják annak, hogy "lám, lám itt az ideje Lobonak is legyen gyereke" S biztos ez is benne van. Ugyanakkor valószínűleg az is sokat számít, hogy míg Dóri az első unoka körül mindig is túl sok ember tolongott, szinte versenyezve a kegyekért, mindig inkább a háttérben maradtam. Most azonban már nincs ez a hype Adri körül. Ráadásul a kisebbik unokahug is inkább a szüleire hasonlít, akik nyugisak, úgyhogy igazán extra jó baba volt és tényleg csak akkor nyüszizett, amikor éhes volt. A hétvégén elmaradt a várva várt Dóri féltékeny lesz Adrira jelenet is, mert bár a nagyobbik unokahugom, most már biztos, hogy túlságosan is önfejű, akaratos gyerek lett (még anyuék szájából is elhangzott, az a szó, hogy rossz), észrevette, hogy egy két hónapos pocok még nem igazán ellenfél, ha le kell venni a nagyszülőket a lábukról.
Nos igen, ha választani lehet, inkább egy Adri kaliberű csemetét szeretnék. S igen, megfordult már a fejemben, hogy itt az idő, tenni kell az ügy érdekében.

Na úgy látom, hétvégére tényleg bekeményítettek a StatSectorosok és mindazt, aki nem fizetett nekik, leszedték. Hát nincs kép, nincs helyezés. Pedig ha most fizetnék tuti bent lehetnék az első 25-ben. Majd jobban figyelem a másik statomat, mert az meg csak 10 napig tartja magának meg az információt, de legalább vannak keresőkérdések is. A Statcenter az miért nem jött vissza? Pedig 2004 elejire ígérték.

Utazunk haza ma délután. Ha minden jól megy, vasárnapra az egész család Kanizsán lesz. Holnap hozza Lobi a hugomat és Adrit, a nagylány már lasssan 2 hónapos. Vasárnap meg Dórit a szülei, ugyanis a csaj megkezdi a nyaralását nagyszülőkkel és a Balatonon. Előbb hugom anyósáéknál, majd anyuékkal. Végülis ugyanabban az utcában van a két nyaraló, Dórinak csak néhány háznyit kell majd feljebbköltözni.
Családi hagyomány nálunk a Balatoni szerelem. A szüleim 13 évesen ott ismerkedtek meg, s a távolság (Budapest-Nagykanizsa, majd ezt később pécsi egyetemi évekkel spékelték) se zavarta meg a beteljesülést és 23 évesen összeházasodtak. A nagyobbik hugomnak volt két nagyon komoly balatoni szerelme, sőt, a nagybátyám élettársa is egy balatoni kaland miatt pakolt össze és ment el 2 éve. Apu öccse balatoni lányt vett el, akivel eleinte szintén csak nyaranta találkozott, majd az akkoriban még csak leendő nagynéném Pestre jött főiskolára a szerelme miatt. A sógoromékat szintén régóta ismerjük, s bár eleinte ő is meg a bátyja is a nagyobbik hugomhoz jártak, mégis a másik révén lett 7 éves kapcsolat után rokon.
Ja, kilógok a sorból, senkivel nem hozott össze Balatonberényben a sors, hacsak az nem számít szerelmi történetnek, hogy az ex-szel egy ott töltött hét után szakítottunk.

Tegnap a párom befejezte a szekrényt, úgyhogy bele lehetett költözni. Igen, a konyharuha is előkerült. Bár csak 2, szerintem valahol még bujkálnak. Néhány zacsival kevesebb lett és nyári ruhákat is kimostam, amiket este 7kor terítettem ki, s mikor éjfél körül ágyba kerültem, már tök szárazak voltak. Volt tökvacsora, Cicáékat hívtuk meg, azaz első vendéglátás is lezajlott. Kicsit meglepett, hogy a sütőnkbe nem fér be az eddig használt tepsink.
Tegnap még moziban is voltunk és vessetek a mókusok elé, de nekem tetszett a Hirtelen 30. Persze eleve pozitív elvárásokkal mentem, mert Jennifer Garnert nagyon szeretem, s kiderült, hogy nemcsak jó kis kém meg rúgni tud, de komikaként se utolsó, s végre CGI nélkül is volt benne Gollum. Jó, jó, a sztori a Segítség felnőttem! óta nem nagy szám, és ott jobban eladta a mondandót Tom Hanks. Ez a történet viszont abszolút a mai időkre van megkomponálva, hogy minek a csillogó élet, a karrier, a beteljesült álmok, ha közben az emberség elveszett.

Szekrényt a Kikából vettünk, még hétfőn délelőtt, de tegnap délutánra tudtunk a sógorommal egyeztetni fuvart. Persze késett vagy másfél órát, s még úgy is volt egy csomó időnk, hogy korábban letudtuk az árukiadás várakozós részét. Egyébként szerencsére minden befért a Skoda Fabiába – amit a Dóri már messziről felismer -, bár eleinte a sógor kicsit fanyalgott, hogy szekrény helyett vehettünk volna mondjuk dohányzó asztalt.
Vacsora után még nekiálltunk a szerelésnek, s bár nem végeztünk vele, legalább a nehezebb része, a váz már állt éjfélre. Nos, most leglább tudjuk, mi a különbség a Kikás meg az IKEÁs termékek közt. A használati utasítás az előbbinél gazdaságosabban van megoldva. A mi szekrényünk például 4 féle összeállításban kapható, s mindegyikhez ugyanazt a szerelési mutatót adják. A 28 lépést nem számozzák, hanem az ABC betűivel jelölik. Az idő előrehaladtával kezdtünk azon gondolkozni, hogy mégse olyan sok az a 7000 forint amit a Kikások elkérnek a szerelésért.
Az IKEÁs Kloffstra összeszerelési útmutatóján halálra röhögtük magunkat, mert az első oldal kis lufifejű embere, aki sírt mert nem tette szőnyegre a dobozát az összeszerelés végére felnőtt, ugyanis az utolsó oldalon már nem stilizált, hanem szép, rajzolt férfi (haj, nadrág, pulcsi ami kell) forgatta a kész asztalt.
A párom annak idején Cicáék gardróbját fél óra alatt rakta össze (persze svéd bútor volt) és nem sokat bírt. A német precizitás azért a Kika műveknél jobban látszik. Nemcsak 4 szöggel kell hátlapot rögzíteni, hanem több csavarral és még a ragasztózást is előírják.
A végén azonban mégiscsak lapraszerelt bútorlapból összeállított szekrényünk van. Sajnos igazi bútort nem engedhetünk meg magunknak. Anyagilag se, na meg a mi kis lakásunkba (ami egyre jobb lesz) azért nagyon lefoglalnák a helyet az igazi fából készült szekrények. Mindenesetre telefonált a párom, hogy befejezte a szekrényt, azaz este kipakolhatok és végre elő fognak kerülni a konyharuhák.

Ez is egy milyen kaki cég. Július 2-án kértem, hogy 5-től szüntessék meg a telefonomat a régi albérletben és hozzák át a lakásba. Ráadásul kerületen belül is maradtam. Eltelt két hét. Felhívtam őket múlt héten, hogy akkor mi van? Mert senki se jelentkezett. Ó, hát 15 nap alatt lesz meg a műszakosokkal való egyeztetéssel együtt is a dolog. Jó, gondoltam munkanap az a 15. De még mindig semmi. Most megint telefonáltam egyet. Az időpont egyeztetés augusztu 3-ra lett kiírva. Erről én nem tudtam, velem nem egyeztettek és akárhogy is számolom ez már sehol sincs a 15 naphoz. A legbosszantóbb az, hogy egyszer átkötik a telefont, ugyanakkor képtelenek bemérni, hogy ADSL-re van-e lehetőség. Ami még 1 egyeztetés lesz, még 1 kimérés és fogadok, hogy amíg szaroznak, addig szépen lekésünk legalább az ingyenes belépésről, akár ADSL lesz akár Chellot vagy hasonlót leszünk kénytelenek kötni. GRRRRRRRR

Ilyet még nagyon nem csináltam, de annyira megtetszett. Meg kell örökíteni. Mer a blogom az állandó pont. Biztos lánclevél.

Ma olvastam, hogy akik a 80-as évek előtt születtek, azok valódi Hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg!
Gondolj csak bele, 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókokok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi.
Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki.
Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil.
Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenesági rokona.
Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. (- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambonak csúfol / – Hagyd csak anya, ez az én háborúm!)
Étkezési szokásaink Schubert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy mcdonaldson edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíroskenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont “bedeko”-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a koloniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, a preDomestos korban.
Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az valami számítógép vót), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, Surround Soundról, internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról. Kicsit le is maradtunk, bevallom már háromszor vettem ki egyik kedvenc filmem DVD-n a tékából, de még nem nagyon sikerült lejátszanom. Mindig lengyelül indul el, én meg egy negyedóráig nézem, aztán inkább visszaviszem.
Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pinpongasztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a szülőket.
Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők…
Mégis itt vagyunk.
Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult.
Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy iratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz.
Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük.
Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Nekünk a szexhez nem kellett pornófilm és szexújság, de még szálloda sem. Akkor és ott csináltuk, ahol lehetőség volt rá, és ha valamit rosszul csináltunk, vállaltuk a következményeket, és újra probálkoztunk. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehet el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelőség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét. Ezek voltunk mi.
Hősök?
Talán.
Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.

Most indul, hogy állást keresünk a páromnak. Szépen össze lett majd minden szedve (igaz, diplomákat csak ősszel adják), hétvégén cipőt is vettünk, úgyhogy a menedzserboj külső is adott (ld. öltöny). Most már csak arra kell majd figyelnie az interjúkon, hogy ne kövesse el azt a hibát, amit 3-4 éve csinált. Megkérdezték ugyanis tőle, hogy miért pont nálunk szeretne elhelyezkedni? Mire közölte, hogy mert itt van légkondi. Csoda, hogy nem vették fel?
De azt mondta, hogy az elmúlt évek megedzették. Most már nem érdekli a légkondi.
Csak a sok pénz.

Már tegnap délután is csináltam, de ma teljesen tökélyre fejlesztettem a dolgot. Úgy gondoltam ugyanis, hogy a kedves eperízű csipkebogyós hibiszkuszos Pickwickből csinálok hidegitalt. Már nagyon előrelátó módon szabim előtt elkezdtem jégkockát gyártani a céges hűtőben, ez igencsak jól jött tegnap. De az epres hecslitea sajnos túl édesre sikerült. Ma a jó öreg Earl Grey-jel próbálkoztam és a Rauch elbújhat. Saját jegestea Rulez.

Reggel a buszon három nő ücsörgött egymás mellett, láthatóan munkába menet. Kedélyesen beszélgettek befőzésről, gyerekekről, nyaralásról, péksüteményeken és gyümölcsökön osztoztak, kínálgatták egymást. Barátnők. Döntöttem el aztán visszatemetkeztem a könyvembe. Majd elindultunk, s az első megálló után a hölgyek egyszerre pattantak fel, mindegyikük más-más ajtóhoz állt, s előkerültek a táskából a piros karszalagok. Mindez valami földöntúli koreográfiára. Komolyan, csodálatraméltó volt. A nagy melegben eltűnnek az áruló ruhadarabok, kék kabátok stb. s néha a BKV ellenőrök is emberinek tűnnek.

Az amerikaiaknál aztán nincs titok, hiszen mindig kilistázzák nyilvánosan a Fehér Ház munkatásrsainak keresetét. Nálunk meg micsoda hajcihő volt és mennyi hazugság meg kamu körülötte. Az információ szabadság nem semmi.

Derült ki már megint, ugyanis régi máshonnan ismerős emberkékre akadtam már megint. Ja és persze ők is blogolnak.

Egyetértek Harasarával, a kedves olvasók tönkreteszik Isolde blogját, aki már szinte csak magyarázkodik. Az tuti, hogy én már rég leszedtem volna. Nálam ezért nincs is, mert vagy azon sápítoznék, hogy senki se ír bele, vagy azon, hogy a sok hülye mit ír. De erről már megaszontam a véleményemet. De azért remélem Saci marad a környéken.

Azt hiszem, hogy a pannonértékesítős fiatalember nem igazán találkozott szembe olyan párossal, mint mi voltunk tegnap. A kedvesnek muszáj telefont venni, ez főleg a Matáv hibája is, aki a szavakon túl nem dolgozik, mert már 3. hete nem jelentkeztek, hogy átkötik a telefont az új helyre, hogy elérhető legyen. Mivel arra jártunk, mondtam, itt az idő, menjünk, vegyünk egyet. Legolcsóbbra esett a választás persze, mert ez eszköz, nem mi vagyunk érte, meg annyit úgyse ért. Miközben folyt az aktiválás, kártyabeüzemelés a párom megzöttyent vállal, összesetten halálos kétségebeeséssel az arcán ült mellettem. Most már nincs mentség, fel kellett adnia az elveit és mobilos lett. Hát igen, így múlik el a világ dicsősége…

Mikor magamhoz vettem a lakást, meg a kulcsokat, az Eladóval felhívtuk a közös képviselőt, hogy küldjön elszámolást, mennyivel tartozik még a srác. Ez következő keddre meg is történt sőt aznap már a nevem is kint volt a csengőn. Sajnos, a kódot nem tudom, ugyanis az Eladó sose használta, s nem is kérdezte meg annak idején amikor ő vette a lakást. Ma reggel eljött a leveleiért a volt tulaj, megint beszéltünk a közös képviselővel, aki megígérte, utánanéz, tud-e valamit kezdeni a kóddal, hogy ne kelljen mindig előkaparni már a kapualjban a kulcsomat.
Egyébként posta megint rendesen kitett magáért. Az Eladó még a saját lakásügyében várt fontos levelet, az első tulajdonosi hetemen többször is telefonált, de nem volt semmi se a postaládában a szokásos pizzareklámokon és az elszámoláson kívül. Aztán most kedden volt 4 levele is. Ugyanis a postás szabadságra ment és a drágalátos Magyar Postán valahogy senkinek se jutott eszébe gondoskodni a helyettesítéséről. Állítólag (a nagydumás szomszéd szerint) aki kijött az is csak begórta egy kupacba az összes levelet és elment. A csaj lefényképezte, majd feljelentetést írt és szétosztotta a küldeményeket.
Ügyeletes vagyok, dolgozom. Blogokat olvasgatok. Azt hiszem, lesz néhány új kedvenc. De legalább megy a légkondi.

Méghozzá legjobb, ha az Angoloknál kezdjük. Aztán átruccanhatunk az Írekhez. Ohh azok a smaragdzöld tájak…

Délután kiderült, hogy a múltkor este T-mobilosnak gondolt villamos, ami erősen emlékeztet azokra az időkre, amikor Barbie-rózsaszín 4-es 6-os szelte a körutat, Wizz-air-es volt. Szóval a szín nincs még levédve? Ejnye bejnye. Mindez azok után történt, hogy megnéztük a Shrek 2-t, ami az előzőhöz képest nagy csalódás volt. Mondjuk a végére kicsit felpörgött és lehet, hogy meg kéne nézni eredeti hangokkal is, hátha jobban bejön úgy. Aztán meg irány haza és konyhapakolászás jegyében felszámoltam néhány dobozt, a kamrába kikerültek a befőttek, így már nincs akadálya, hogy ma hazavigyük a Kloffstát.
A kedvessel minap megállapítottuk, hogy szerintünk az IKEA-ban, a felvételi elbeszélgetéseken mindenkinek mondania kell néhány minél svédebbül és értelmetlenebbül hangzó fantázia bútornevet, különben nem lehet belőle kék-sárga alkalmazott.
Szóval ma este már nem dobozról fogunk vacsorázni, úgyhogy lehet valami normális kaját is enni.

Ma volt egy látogatónk Ámerikából, aki eljött, hogy beszéljen arról, mit csinál. Ilyenkor főnéni szokott foglalkozni vele, esetleg ha a vendég nagyon akarja önmagát reklámozni, akkor tarthat nekünk kiselőadást. Most persze ugyanezt a szerepet Köcsög vette át. Rögtön kezdte azzal, hogy szinte ráerőszakolta egyik gyengébb akaratú diákmunkaerőnkre, hogy jöjjön be ma délelőtt prezentációra, a csaj meg teljes pánikba esett, mert ugyanakkorra egyéb hivatalos dolga lett volna. De mi a Mentorommal meggyőztük, hogy ez nem kötelező program, úgyhogy intézze amit kell, ma nincs munkában nálunk. Délelőtt hát jött az amcsi csaj, becsődültünk a nagy irodába, leültünk a kivetítő elé, Köcsög mondta a vendégnek, hogy kezdheti, mire az megjegyezte, “Szeretném, ha előbb bemutatkoznánk” és előbb mindenkinek végigkérdezte a nevét. Ezt persze Boss néni alapból csinálja. Aztán meg Köcsög még vagy másfél órát foglalkozott és beszélgetett a nővel négyszemközt és véletlenül se jutott volna eszébe elvinni ebédelni, pedig még a cég is állta volna. Inkább kivárta, míg eljön a fél kettő, mire a vendégnek a következő programjára kellett elindulnia.
Végülis nem olyan tulajdonságok hiányoznak Köcsögből, ami jobb főnökké tehetné őt, hanem ami jobb emberré.