A divat online múzeuma három évszázadban. Van mit nézegetni. Mindig úgy képzeltem, hogy bár valószínűleg marha kényelmetlen lehetett úgy öltözni, mint Scarlett O’Hara, de azok a ruhák megérték volna.

Már jó ideje szemezgettem azzal, hogy az Amazonról rendeljek könyveket, mert milyen olcsó. De elrettentettek a szállítási költségek, dupla annyiba került volna a csomagolás meg a lassú szállítás is, mint maga a könyv. Nem is beszélve a rémtörténetekről, hogy elkavarodott a csomag, felbontották, megrongálták stb. Úgyhogy amikor januárban Redhead felajánlotta, hogy mivel hazautaznak a férjével a szüleihez, ha valaki szeretne valamit az USA-ból, szívesen hoz nekik, hát kapva kaptam az alkalmon. Megrendeltem a könyveket, amiket ingyenesen kiszállították Redhead anyukájához, aki átvette, aláírta. Most már csak meg kellett várni, hogy a munkatársnőm visszatérjen Magyarországra. Ez megtörténd, de megbetegedett, úgyhogy csak ma kaphattam kézhez a könyveimet. Már megint el vagyok látva olvasnivalóval.
Jah, az egyik kötetnek elszakadt a hátulja, ugyanis még az ír-amerikai Redhead csomagját is oda vissza alaposan megvizsgálták és valami ügyetlen vámos megrongálta a kötetemet. De nem vészes, a tartalommal semmi gond.

Huhh nagyon el voltam maradva a cikkeimmel, már kétszer is rámszóltak, de azért sikerült elküldenem őket az előbb. Nem nagyon éri meg, állapítottuk meg a párommal, mikor hétvégén kitöltöttük az adóbevallásomat (életemben először, mert eddig mindig a gyárban csinálták). Persze nem nagy munka, csak gyakran hiányzik a lelkesedés, hogy nekiüljek, ezért aztán a legtöbbször utolsó utáni pillanatokban csapom össze. De ennek ellenére elégedettek lehetnek, mert még állandóbb műsorszámra akarnak felkérni, de kicsit kételkednek talán, mert közöltem, hogy számlaképtelen vagyok.

Jelenlegi sütőmnek nagyon limitált a kapacitása, csak forrót tud. Ezért van az, hogy nem is használom sütikészítésre nagyon, pedig vannak dolgok amiket szívesen kipróbálnék, inkább ha mégis édesebb felé hajlik a kedv maradok a bevált dolgoknál (muffinok, csokiskeksz, brownie, almás-fahéjas süti). Viszont mostanában az egész család kenyérsütési lázban ég. Anyuék tőlünk kapták a gépet karácsonyra, anyósjelölték meg akarták venni maguknak, de aztán elhúzódott, úgyhogy ők csak a kenyérsütés könyvet kapták akkor, de azóta meglett a herkentyű is, tehát sütögetnek. Mindkét helyen ettünk már. Aztán meg itt volt a Meztelen szakácskönyv a múlt hét végén, amiben Jamie úgy bemutatta a kenyérsütést, hogy igazából tényleg gyerekjátéknak tűnik és azok az olaszos kenyerek nagyon ínycsiklandozók. Szóval, lehet, hogy kipróbálunk valamit, mert a kenyérsütéshez a sok sok kelesztés mellett FORRÓ sütő kell. Az meg nekünk van.

Én mindig úgy képzeltem, ha az ember elmegy nyaralni, akkor azt kikapcsolódásért teszi meg hogy kiszakadjon az otthoni környezetből, esetleg világot lásson, aztán majd ha visszatér hatalmas beszámolókat tartson arról, hol járt, mit csinált, mit látott egyáltalán, milyen élményekkel lett gazdagabb vagy szegényebb. Ha az ember lelövi közben a poénokat mert mondjuk chatel meg blogol abban mi a jó? Kapunk közben értelmes elbészélést legalább? Irígykedjünk mi, akik itt vagyunk a malomkerékben? Két hétig nem blogol az ember, az persze teljesen aláássa az olvasottságát. Ez eléggé nyomós érv. Én is rinyáltam a nyaralások után, hogy senki se olvas. De mennyivel jobb volt kirándulni meg semmit tenni, olvasni és csak kettesben lenni, mint internetkávézóba dögleni, légkondival vagy anélkül.
Azt persze nagyon sajnálom én is, hogy amikor hosszabb időt töltöttem külföldön (bébisintérség, ösztönpénz) még nem volt blogom, mert akkor mindenképp spóroltam volna egy csomót a leveleken, amikben mindenkinek külön írhattam le, hogy mi is történt velem. Plusz ott volt a naplóm, a kockás. De anno annak is megvolt a maga bája. Nosztalgia rulez.
Úgy tűnik, hogy idén nem lesz pénz meg idő nyaralásra, csak hosszúhétvégézünk, esetleg lakásfelújítunk (ismét a remény hal meg utoljára csapdájában vagyunk).

Az én egyik lebgorzalmasabb fogorvosi emlékem persze nyaraláson történt. Általános és középiskola között, vállalati üdülő a Balaton partján. A fogam begyulladt, nagyon fájt. Irány a keszthelyi ügyelet. Ahol úgysincs remény, csak húzni fognak, de nem érdekelt, csak legyek már jobban és élvezhessem a nyarat (persze rögtön a második napon kezdődött a szenvedés). Már akkor elhagytam a 170 centit, szerintem a gimiben maximum csak 2-t nőhettem, mert úgy második táján már megvolt a mostani 176os méret. A doktornő persze kis filigrán 150 centis szőke kis hölgy volt. Tiszta Nagy-Kálóczy Eszter. Megkapom az érzéstelenítőt, majd miután megvárom kint a váróteremben, hogy hasson, vissza a székbe. Amit a doktornő legalacsonyabb fokozatra állít. De még így is odahoz egy sámlit. Felállt rá és nekiállt rángatni a fogamat. Mindez vagy 10-15 percig tartott és szörnyen recsegett. Olyan gyökerei voltak annak a fognak, hogy egy elefánt is megirigyelhette volna. A doktornőnek persze gyöngyözött a homloka a végén. Hála az érzéstelenítésnek csak a recsegés-ropogás volt félelmetes és attól féltem, hogy kiráncigálja az állkapcsomat is.

Éreztem én, hogy valami szúr a mellkasom tájékán. Aztán kiderült, hogy a melltartóm merevítője tört el. Azt hiszem, ki kell belőle operálnom, hogy túléljem a nap hátralévő részét.

Lehet, hogy segített a tegnap esti film is de mikor ma meg kellett volna beszélnem a tulajjal, hogy mikor is menjünk az ügyvédhez és bizonytalan választ kaptam, nem is érdekelt már az egész. Hisz kedden már lereagáltam, hogy nem kellünk és ha egy hét múlva felhív a csaj, hogy mégis, akkor meg leszarom és megmondom neki, hogy most már engem hagy hidegen. Gosfraba (vagy mi). Keresünk másikat. A fő ok, ami miatt kellett volna gyorsabban a lakás (anyuék adója), az már nem téma. Most már csak azért kell igyekezni-imádkozni, hogy ne húzódjon el a keresés. Végső esetben még egyszer rákérdezhetek a főbérlőknél is. Úgyhogy most újra vissza amókuskerékbe, de legalább több dologgal vagyok már tisztában és ügyvédem is van (ezt szeretem kimondani, nagyon felnőttesen hangzik). Így most megint cipzár a számra és nem köpök lakásügyben.

Annyira unatkozom, még a végén dolgozni fogok. Tiszta nyomott a hangulatom. Most éppen teltház van az irodában és sokféle duma megy. BeeJudy éppen Viggoról áradozik, hogy milyen sokoldalú. Haza akarok menni. Vagy valahova, de innen el. Nyomott vagyok nagyon nagyon nagyon. Rinyapicsa.

Most kivételesen nem Stahl Juditról lesz szó (leszoktak az emberek a Stahl receptek keresőszavakról, figyeltem meg mostanában a statisztikámban), hanem a meztelenkedő szakácsról, Jamie Oliverről. Ugyanis mielőtt elment síelni, A. odaadta a könyvét, amit átolvastam a hétvégén (már amennyire olvasásról szó eshet egy szakácskönyv esetében). Ő is közvetlen közérthető, pont mind a műsorában, csak éppen nem olyan gyors és érthetetlen beszédű mint ott (persze lehet, hogy csak pechem volt mert pont 2 olyan részt láttam, ahol a magyar szinkron is alig bírta követni a karattyolását). Lényeg, hogy leereszkedik a modern fiatalokhoz és megmutassa, nem kell komoly tudomány meg túl nagy hozzáértés jó kis kajákhoz. Csak hát akárhogy is, Jamie az angol átlagboltokhoz szokott közönségnek főz, és rengeteg ott természetes dolog itthon maximum az Ázsiában van meg. Nem voltam különösebben elájulva tehát az egésztől, akadnak benne nem rossz receptek, amiket ki fogok próbálni, de továbbra is csak akkor érdekel Jamie, ha valaki megkínál a könyvével, receptjeivel, elkapom véletlenül a tévében vagy a neten. Akkor már inkább Floyd, aki holnap a Mammutban dedikál.
Megfigyeltem egyébként, hogy minden sztárszakácsnak van néhány vesszőparipája, ami megkülönbözteti a többitől. Stahl Judit ollóval vágja a petrezselymet, Jamie meg a kőmozsárra esküszik (Ázsiában kb 10 ezer egy kisebb fajta), Floyd meg a jó borokra 😀 Ahhoz képest, hogy az angol konyha nem túl változatos eredendően (Traditional English cooking című könyvecském kb 40 oldal) azért Angliában Dunát (Temzét) lehet rekeszteni a szakácsokkal, (elég megnézni a BBC oldalát).

Az angol nemzeti könyvtár Valentin nap előtt szingli találkát hirdetett, azon felbuzdulva, hogy a férfiak az okosabb nőket kedvelik, akikkel a romantikus kéziratok közt talán jobban összefuthatnak. Nem hiába innen származik Bridget Jones is 😀 Persze kétlem, hogy akit Mr. Darcy vizesen érdekel, az megnézné Jane Austen kézíratait.

Azt hiszem, hogy soha többé nem fogom megszegni az elkiabálással kapcsolatos saját szabályomat. Úgyhogy megint nem fogok írni a lakáskérdésről egészen addig, amíg tényleg a kezemben nincs a SAJÁT kulcsom. Igen, kitaláltátok, nem jött össze a dolog. Az eladók nem túl okosak voltak, komplikált családi és ingatlaneladási háttérrel (jó jó, ez már szemet szúrhatott volna) és a gyorsaság lett volna számukra a legfontosabb. Mikor tegnap este felhívott a csaj (aki amúgy két évvel fiatalabb nálam, de már a második házasságban van, harmadik gyermeke pedig fél éves), hogy jó lenne ha az előleget még a héten kifizetném, mert azt akkor tovább passzolná a másik lakásért, amit anyósáék vennének meg. Az adásvételi szerződés pedig még csak készülőben és a banki tortúrát is éppenhogy csak elkezdtem. Elképesztően faramuci a helyzet, hogy az embernek előbb kell adásvételit kötnie, a bank csak azután áll vele szóba, az eladó pedig (jogosan) szeretne valami biztosítékot arra, hogy mikor is számíthat a pénzére. Mi esetünkben minél előbb akarták a pénzt. S miután ma reggel még a leggyorsabbnak kikiáltott elsőlakáshitelnél is voltam, tudtam, hogy ez ennek a lakásnak az esetében nem fog menni. Ezt már tegnap este is éreztem, csak gondoltam, hátha az Első lakáshitel mond valami kedvezőt. De hát úgy tűnik…

Mindezt akkor írtam le a kis kockásomba, miután kifordulva az Első Lakáshitelből bánatomban amúgy Barbisan beültem életemben először a Váci utcánál lévő McCaféba egy capuccinóra és áfonyás muffinra. Ahol az a kétes megtiszteltetés ért, hogy láttam Lilut, s elgondolkoztam, vajon nem kéne-e feljelentenem a Velveten, de hátha gáz, hogy híresember létére nem menő, egyedi kávézóba jár, csak McCaféba.
Aztán még antikváriumba is mentem és Isoldásan könyvet vettem magamnak. Trendi bloggercsaj voltam 😀 Mert még a bánat szele is körbelengett rendesen. De aztán beszéltem a tulajjal és megegyeztünk, hogy átrendezi a családját és kivárják a kölcsönt, mert a hócsukája neki is tele van és örül, hogy megbízható vevőket talált és kivárnak. Úgyhogy most turbó üzemmódba kell kapcsolni és papírokat szedegetni össze mindenhonnan.
Szóval amúgy rendes bloggeríró révén érzelmi hullámvasutat produkáltam, csak nem dokumentáltam minden rezdülést, lévén mostanáig offline voltam meg telefonon lógtam.

Most halkan, le merem írni: ügyvédért kell telefonálnom, adásvételi szerződés miatt. Biza. Lakás. Tegnap óta merő izgalom vagyunk. Én mentem csütörtökön megnézni a lakást, de nem volt otthon senki, ezért péntekre beszéltünk meg egy újabb vizitet, ahonnan én úgy távoztam, hogy a páromat is el kell hozni, mert ez lehet az igazi. Vasárnap délelőtt pedig mentünk együtt, megnéztük és ő is rábólintott, megegyeztünk és számoltunk és szűkösen, de belefér felújítással együtt.
Persze, kompromisszumokat kénytelenek voltunk kötni, mert a legnagyobb akadály a pénz. Mert nem akartunk új lakást és százezer évre elkötelezni magunkat. Így talán elég lesz kevesebbre is és vannak még terveink. Távolabbiak.
A szüleink, miután lelkesen beszámlotunk nekik telefonon persze még óvatosságra intettek minket, de hát már elég felnőttek vagyunk, hogy saját jövőnkről dönthessünk. Azt már tudjuk, hogy Cica miért fanyalog, s borítékolni tudnám a hugom illetve inkább a sógorom véleményét is, de nem érdekes.
Ez úgy érzem jó lehet. Éjszaka sokáig nem bírtunk elaludni, mindkettőnk fejében ott motoszkált a lakás, a tennivalók, ami ránk vár.
A helyzet bizony fokozódik.

Biztos azért van, mert már öreg vagyok és figyelemmel kísérhettem, mennyire erőszakosan igyekeznek ránk, a fogyasztói társadalmoban tébláboló vasfüggöny mögötti emberekre rákényszeríteni, de nem bírom lenyelni ezt a szívecskés érzést. A Valentin napról először én is az Adrian Mole 13 és 3/4 éves szenvedéseiben olvastam, ahol azon problémázott, hogy a három képeslap közül kettőt tuti a szüleitől kapott és remélte, hogy a harmadikat Pandorától. Gondoltam, milyen jópofa, hogy titokban lehet képeslapokat küldözgetni annak, aki tetszik és megboldogult plátói szerelmeimnek mennyire jól ki tudnám így fejezni az érzést, ha nálunk is lenne ilyen nap. De ahogy megérkezett hozzánk Valentin, a sok szivecskével pirossal és rózsasszínnel és az erőszakos marketinggel, elkezdett kerülgetni a hányinger.
A nőnapot azonban mindig is nyugisabb dolognak tartottam, mert részemről lényege abban volt, hogy a férfiak elismerik, hogy valahol a nők is szerepet játszottak a világ folyásában. Nem kell, hogy párod legyen, mert ha szingli vagy akkor neked még kimondanod se szabad, hogy szivecske meg rózsaszín, de mégis kaphatsz a kollegádtól egy szál virágot. A nőnap nagy pechje persze az, hogy Clara Zetkin (megtudtam a hétvégén, hogy a róla elnevezett bölcsödét, ahol kezdtem, már nem úgy hívják) javasolta a megünneplését 1910-ben valamelyik Szocialista Internacionálén ezért aztán most nagyon nem divat. Nekem a nőnap inkább a tavasszal és a hóvirággal volt összefüggésbe, csupa relax, marketing nélkül.

Igazából még kedden történt, ebédkor. Köcsög meséli, hogy a férje a síelés után megbetegedett, magas láz meg ami kell egy ilyen influenzához. Otthon van a szegény, nem dolgozik. Kedves felesége pedig kiköltözött mellőle a hálószobából, hogy nehogy elkapja! Alszik a vendégszobában, mikor Beke megkérdezte tőle, hogy na és az egy légtér az smafu arra meg azt mondta, hogy jól kiszellőztet, mielőtt lefeküdne. Én meg nem mertem senkire nézni, csak kanalaztam a levest és közben azon gondolkoztam, hogy He?

Ittvan a Battle of the blogs. Lassan a Google olyan lesz a keresőpiacon, mint a Microsoft. Nem lenne szép. Ráadásul én éppcsak elkezdtem ezzel az RSS-sel foglalkozni. Szóval kivételesen hajrá Yahoo.

Agytágítás lesz. Már rég volt, ráadásul csupa izgalom, mert telefonkonferenciázunk párhuzamosan az online bemutatóval. Hihhihhi.

Alig két hete, hogy BeeJudy és BabyBee rájöttek, a guglinak van képkeresője is, azóta sorra töltögetik le a LOTR szereplőinek képeit, a gyerek Legolasért az anya meg Aragornért rajong. Délutánonként, munka után még itt lógnak és egymásnak küldözgetik (két szomszédos gép) a linkeket jobbnál jobb képekkel. Kedden azért elhangzott BeeJudy legjobb kérdése (az indok szerintem a legjobb benne), a következő: “Lobo, hogy lehetne több screensavert is összetenni, mert olyan rövidek, sokkal több kép kéne beléjük.”
Mondjuk elhiszem, hogy neki hiányzik, mert órákat el tudna tölteni azzal, hogy hátradől és bámulja a GYU jeleneteit. De rendes voltam, magyaráztam neki, ajánlottam, hogy mit kéne csinálni, de így már nem volt annyira kóser a dolog. Azért majd még lehet, hogy keresek neki valamit, had legyen boldog és ha már van használja a screensaverét (amit csak akkor szokott bekapcsolni, ha ő is a gépe előtt ül, egyébként mikor elmegy, vagy magára hagyja a pécéjét, nincs képernyővédője (csütörtökönként suliba jár, de előtte beugrik, bekapcsolja a gépét, majd elmegy és úgy hagyja, képernyővédtelenül).

Volt a Süskind regény ezzel a címmel, amit sokáig kerülgettem, mert akkoriban nem volt annyi zsebpénzem, hogy könyveket vegyek, ezért aztán legrégibb barátnőmtől kaptam meg ajándékba egy szülinapra.
Az igazi parfűmök nehéz tészta. Feljött ugye, hogy íme itt a Valentin nap, ilyenkor mit érdemes venni a nőknek, parfümöt. Vagy feleségül kell venni őket, azaz most, hogy szombatra esik ez a jeles ünnep biztos dugig foglaltak a házasságkötő termek, pont, mint nyári délutánokon.
Megboldogult bébisintér koromban éppen a CK One volt a menő parfüm (azaz a totál újdonság) és Jayne szülinapjára megkapta. Gondoltam, én is beszerzem és azzal fogok villogni, mikor hazajövök, mert akkor nem volt még itthon kapható. Persze előbb kipróbáltam, nem csak az áruházak papírcsíkjain, de a csuklómon is és rajtam olyan szaga volt, mint a lópisinek.
Azóta tudom, hogy hiába vannak menő és új parfümök, illatok, amik esetleg tetszenek, az ember bőrének illata, kipárolgása is nagyban hozzájárul ahhoz, mindez miként keveredik, áll össze kellemessé, jóvá, vagy éppen borzalommá. Így aztán CK One-om sose lett. Mint ahogy többszáz amúgy éppen aktuálisan menő parfüm se.
Aztán még ráadásnak itt a kedves, akinek olyan orra van, hogy bármely vadászkutya megirigyelhetné. Meglehetősen kényes. Hiába van mindenféle illatom, amiket kaptam anyuéktól, barátnőktől, nem mindegyik harmonizál velem, az egyéniségemmel (mégis jobb, mint a bőröm illatával). Úgyhogy ő vesz parfümöt. A kipróbáltak (amik közül van ami nem kapható már :() mellé az újakat is. Márkahű vagyok parfümben, de nem hódolok be az éppen aktuális divatnak.

Néha nem is versek, hanem dalszövegek tűnnek fel a versblogban. A maihoz a következőképp jutottam el: Az IMDBn a nap filmje a Fociláz. Nick Hornbyt szeretjük és a Pop csajok satöbbi is jó adaptáció lett, méghozzá nagyban köszönhető ez John Cusacknak (a forgatókönyvben is segédkezett). Mivel amerikanizálták a sztorit (London helyett ugye Chicago a helyszín), a zenereferenciák is átértékelődtek, így lehetséges, hogy Rob útmutató tanácsokat magától a Bosstól kap. Springsteentől pedig filmzenét illik ilyenkor választani, s a Mentsmeg uram! dallama nekem anno jobban bejött mint a Philadelphiájé.