Kimondhatatlan

Wow, három nap aktív pihi volt. Meg plusz egy kiló. De ha egyszer az ember otthon van és nem csinál semmit, ez az eredmény.
Anyu nagyon készült, hogy szombat este a régóta meglévő Fondu(ü?) készletét végre felavassa. Komolyan csinált mindent, amit Lajos Mari és Hemző Károly szerint a svájciak esznek e néven. Mivel mi a párommal már fondu(ü?)ztünk Láthatatlan Unokatesóménknál, nem voltunk meglepve azon, hogy katasztrófa lett az eredmény és nem igazán ízlett senkinek. Anyu persze tisztára összetört, hogy nem sikerült se a kaja se a daikiri koktél (mindenesetre Réka, a nagybátyám kislánya szörnyen élvezte, hogy szárazkenyeret, gombát meg virsliket tehet a nyársra és jól belakott, a sajt kihagyásával), de megnyugtattuk, hogy gyakran előfordul, hogy a menő dolgok nem is jók, csak mindenki azt mondja, ízlett, klasz volt stb, mert olyanok, akiknek adni KELL a véleményére, ezt állítják. Ezért aztán az est és a hétvége további részében nem lehetett kimondani az F betűs szót.
Amivel persze jól elszórakoztunk a Kapj el ha tudsz nézése közben, mert jó csomó jelenetben látszott “Amit nem szabad kimondani” DiCaprio házában.

Continue Reading

Nyugalom!

Tegnap délután amikor már nagy volt az óvoda, felsóhajtottam, hogy bárcsak Köcsög elmenne szülni és akkor felköltözhetnék az irodájába, viszonylagos nyugiba. Persze aztán a párom felhívta rá a figyelmemet, hogy akkor olyanná válok mint ő, nekem meg eszembe jutott, hogy ott lennék rögtön egy köpésre Főnénitől, akinek hangulatváltozásaihoz még kötelebb idegekre van szükség, mint az enyim. Na jó, a dolog ennyiben maradt.
Azonban azt álmodtam, hogy Köcsög visszatért a szabijáról és bizalmasan közölte velem, hogy bizony V. fog a helyemre ülni, én meg mehetek a fönti irodába, hogy V. helyét foglaljam el. Ami azt jelenti, hogy Boss nénihez közel lennék, de szintén nem magányosan, hanem újabb kollegákkal egy légtérbe, akikhez szintén nem lenne piskóta alkalmazkodni.
Brrr!
Amikor már a munkáról álmodom, még ilyen viszonylag nyugis időszakban is (Köcsög, Redhead szabin, Ejtőernyőssel nagyon üti egymást az ügyeletünk így alig látom), akkor már vigyázni kell.
Úgyhogy hétvégén most hozzánk utazunk. Pihenni és házikenyeret enni.

Continue Reading

IKEA

Hétközben mindig tele van kismamákkal. Vagyis inkább kisanyukákkal. A hugomtól meg A-tól is tudom, hogy egyik kedvelt találkahely. Még nem tudtam eldönteni, hogy ez jó, vagy rossz?

Continue Reading

Jennifer Garner

Véletlenül kezdtem el nézni valamikor az Aliast (ezért még sajnáltam is, hogy nincs tvnk és csak minden 3. részt láttam). Aztán ott volt a csaj a Dare Devilben most pedig jön egy komédiája, amolyan Segítség felnőttem! csak nőben (ld. Mona Lisa mosolya párhuzamban a Holt költőkkel). Az ajánló mindenesetre vicces. A csaj pedig jó.

Continue Reading

Na megint

Honnan szedik ezeket a Valentin napi leírásokat? A tesztben nem volt egyetlen olyan kérdés se, amire igazi választ adhattam volna (vagyis hogy a Bálint napot nem vagyok hajlandó külső nyomásra elviselni), erre kijött egy ilyen jellemzés, ami ellen valószínűleg a párom tiltakozna a legjobban:
Ilyen egy igazi bohém nő. Érzékeny, ösztönös, hangulata egyik pillanatban fent, majd lent. Könnyen megbántódik, de hagyja magát kiengesztelni. Néha önbizalomhiánnyal küzd, de ha igazi társra lel, szárnyalni kezd. Ez vonatkozhat a szexuális életére is. Társasági ember, természetes kedvessége és jóindulata vonzza a többieket. Ha elemében van, hatalmasakat bulizik. Aki rátalál, csiszolatlan gyémántra lel. Egyébként meg az egészért Skydisco vonható felelősségre, úgyhogy kérésére el is küldöm néki a jellemzést 😀

Continue Reading

Zene

A popsztárok menedzsmentje mostanában a legpiszkosabb trükköktől se riad vissza, ha arról van szó, hogy dédelgetettjük legújabb lemezét, koncertjét etc kell reklámoznia. Mert mondjuk mostanában a kiskegyenc lecsúszóban volt a nézettségi listákon, s visszaszorult a Google keresőben is. Itt van most ugye a Super Bowl-os Janet Jackson látvány. Akinek ugye x évnyi hallgatás után mostanában fog megjelenni lemeze. De részemről ugyanebbe a kategóriába sorolható a Britney-Madonna smaci is, ami pont jó időben történt, Spears kisasszony új lemezének megjelenése előtt, amikor őt már csak mint Justin Timberlake volt barátnőjét emlegették. És akkor az esküvőt még meg se említettem.
Kíváncsi vagyok, ki lesz a következő. Azért gyanús, hogy ezeknek az énekeseknek csupán ilyen körítéssel lehet eladni a lemezét, meg kéne vizsgálni, lehet, hogy másutt van a bibi, nem ott, hogy a sztárok keveset szerepelnek a botránylapokban.

Continue Reading

AAAA

Ma reggel kénytelen voltam csicskaügyekben rohangászni, mert BeeJudy meg akart reggelizni (és már háromnegyed nyolc óta itt van), mielőtt átszalad a lányához az iskolába. Oké, elvégeztem, elvégre miért ne? Ha már senki (Ejtőernyős) nem bír Nemet mondani a kedves ügyfélnek vagy éppen megvárni hogy ugyan má 5 percet várjon, mire megkezdődik a raktáros műszakja. Szóval jövök vissza, látom, hogy BeeJudy dzsal az iskola felé, kezében a CD lejátszóval meg egy üdítővel, amit BabyBeenek visz. Nem is tudtam, hogy a CDman az iskolai felszereléshez tartozik és nem lehet délutánig kibírni nélküle. Bezzeg az én időmben.

Continue Reading

Love Teszt

Gratulálunk! A válaszok alapján ön és partnere igazán nagyszerű pár. Úgy tűnik, hogy komoly és érett kapcsolat alakult ki önök között, amely elősegíti a kölcsönös megbecsülést, támogatást, kommunikációt és bizalmat. Ugyan senki és semmi sem tökéletes, de önök nagyon közel kerültek ehhez a ponthoz.

Írja a Házipatika

Continue Reading

Olivia Joules

Azért a modemes net nem ugyanaz, mint itt és most. Tehát bepótolom a lemaradásaimat és blogokat olvasok, képeket nézegetek.
Hétvégén sikerült kiolvasnom az új Helen Fielding könyvet. Természetesen, ahogy az várható volt, elmaradt a Bridget Jones-tól. Igazából az írónő igyekezett teljesen más témát megpengetni de azért még mindig nem volt az igazi. Bár lehet, hogy már eleve arra gondolt, filmet csinálnak majd a botcsinálta kémből. Ezért lett olyan amilyen. Kellemes kikapcsolódás, néhány derűs pillanat, de messze nem olyan nagy hatású mint BJD.

Continue Reading

Üdv

Nagyon durva pihenéssel telt el a hétvége anyósjelöltéknél. Minden délután aludtam legalább egy órát, pedig nem szokásom. Most éppen kisimult vagyok és jókedvű s legalább 100 évvel fiatalabbnak látszom a koromnál. Biztos sokat lendít a hangulatomon az is, hogy Köcsög szabin van 😀

Continue Reading

Atkins diéta

Már nálam is kerestek az Atkins-diétára. Hehh. Tavaly sorra kaptam a leveleket ezzel kapcsolatban az iVillage-ről, Anne mesélte a nyáron, hogy ő ennek köszönhette, sokat fogyott. De itthon a Story kellett, hogy felkapja az egészet pont akkor, amikor a világsajtóban arról írnak, mennyire káros az egészségre. Megyek is és vacsorázom egy kis friss töpörtyűt, amit most készített anyósjelölt (nekik van itthon netjük beee :D)

Continue Reading

Utazzunk

A MÁVot én abszolút nem értem. Már megint átvariálta a menetrendet. Nem elég, hogy ezentúl a Keletiből indulnak az ICk, és visszafelé meg se állnak Kőbányán, ami nekünk nagyon kényelmes megoldás volt, most még az átszállásokat is sikerült rendesen összezavarni. Mikor az Elvirán beírtam, hogy mikor és hova is szeretnék menni (anyósjelöltékhez a hétvégén), leggyorsabb útajánlatok mind-mind legalább 2 átszállásosak voltak. Hála a menetrendváltozásoknak ugyanis az ICkhez az eddigi InterPici vagy gyorsvonat csatlakozások teljesen átszerveződtek, állandóan várni kell fél- vagy máromnegyed órákat. Visszafelé pedig a gyorsvonatok, InterPicik rendszeresen a nagy ICk indulása után három perccel érnek be Debrecenbe. Nehogy már normális legyen ez. A MÁV talán így akarja bebizonyítani, hogy azon az egypár vágányon alig járnak emberek és visszafejleszteni a közlekedést. Pedig eddig még mindig teli volt az összes kisvonat, amivel én arrafelé közlekedtem. Ősszel a MÁV mi felénk kavarta meg a menetrendet és nem volt hétköznap normális időben IC, azt most kijavította, erre Észak-Kelet felé kavart be. Lassan tényleg jobban meg fogja érni még nekünk is, hogy autózzunk, főleg ha már egyikünknek se lesz diákja. A menetrend elcseszett, ha nem fizetsz vagyonokat akkor meg félelmetes körülmények között kell utaznod. Igazán nem csoda, hogy nem is gyakran látogatjuk a szülőket.
Szóval nagyjából az összes közlekedési vállalat Monnyon le!

Continue Reading

Pausz

Ma láttam először, hogy egy műszaki rajz milyen jól is néz ki egy pauszpapírra kinyomtatva. A kedves elmúlt heti és tegnap éjszakai szenvedéseinek eredménye (nem aludt egy hunyást se, vagyis nem az ágyban, mert azért lehet, hogy kattingatás közben itt ott elbóbiskolt, mert úgy érezte, hogy hajnali negyed négy és öt között szörnyen keveset haladt). Persze azért a Copy Generálban is vannak dilettánsok. Először is a srác marha türelmetlenül nem várta meg az első gépen, hogy az beolvassa a CDn lévő anyagot, inkább elment egy másikhoz és ott tette fel a fájlokat a közös drájvjukra. Aztán meg mi A0-ás papírt kértünk, erre először pauszra nyomott, majd papírra, de lemaradtak róla a széljegyzetek, mert mint kiderült kisebb volt a papír mint A0. Utána újból nyomott a gyerek, most már A0-ra, de megint pauszra. Ekkor már azt mondtuk, elvisszük a pauszt, mert csak felvágnák (pedig felajánlottuk, hogy feleárért elvisszük).
Most már csak reménykedni kell, hogy el is fogadják a rajzot és akkor Hawai dizsi 😀 Pár órán belül meglesz az eredmény.

Continue Reading

Szépségápolás

Bevallom én is mindig beleesek a kozmetikai cégek gondosan kiépített csapdáiba. Pedig ismerem magamat, szinte két kezemen meg tudom számolni, egy évben hányszor sminkelek, hányszor jut eszembe, hogy este krémet tegyek az arcomra, a kezemre is csak akkor ha már nagyon száraz (azért gumikesztyűvel szoktam Domestosozni és a sensitive Cif – lánykori nevén Sunlicht – mosogatószernek hála ez is kezd ritkulni), a lábamat is csak szandálidőszakban ápolom a körömvágáson túl (hintőpor, spray) stb. Ennek ellenére ha még a DMben ellent is állok és kizárólag a szükséges dolgokra szorítkozom, úgy is mint tusfürdő, fogkrém, sampon, tampon az Avon katalógus azonban számomra a vég.
Mert mindig van valami akciós, amiről úgy érzem, hogy kell nekem, mert még nincs, mert tényleg praktikus és egy rúzs vagy szemceruza biztos kitart évekig (jellemzően kedvenc szemfestékemet még B barátnőmtől kaptam több mint egy évtizede és még mindig megvan). Így történhetett meg az is, hogy a komódon csak gyűltek, gyűltek a tégelyek, egészen addig amíg meg nem érkezett a kisfenyőnk, ami odatelepült és a dolgaimat három kis papírzacsiba pakoltam és áttelepítettem a hálószobai komódra, de már ott is újból kezd kifolyni minden a zacsikból.
S ma megint rendeltem mindenfélét.

Continue Reading

Hahó!

Mivel én csak föld alatt közlekedem és aránylag parkos a környezet ahol lakom, bátran kijelenthetem, nekem semmi bajom ezzel a hóval. Teccik. Essen. A mostani tél eddig nagyon gyatra volt, meleg, aztán nagyon hideg, de most végre értelmét látom ennek az évszaknak. Tessék szépen dalolni a Havazásról szóló szabadtéri éneket:

Minél inkább havazik
(Zik-zik!)
annál inkább hull a hó.
(Halihó!)
Minél inkább hull a hó,
(Halihó!)
annál inkább havazik.
(Zik-zik!)
Hull a hó és hózik,
(Zik-zik!)
Micimackó fázik.

Continue Reading

Nem csak 1 anya

Mint megtudtam, nemcsak egy anya van. Tegnap számomra is világossá vált, mikor a kórházban felvették a hugom rendelését, hogy mit kér uzsonnára, majd ő elugrott dolgokat intézni, én meg maradtam a Dórival. Bejött még egy nővér és megkérdezte tőlem, hogy “Anya kér vajat a briósra?” A hugom elmagyarázta, hogy gyerekkórházban aki nem gyerek, az anya.

Continue Reading

Felboruló tervek

Úgy volt, hogy délután megyek Zsu barátnőmhöz, megnézni a háromhónapos kisfiát, majd moziba Láthatatlan Unokatesómékkal a feliratos visszatérő királyra. De tegnap megint bekerült Dóri a kórházba, a hugom meg nem volt otthon azóta, úgyhogy oda fogok menni délután, leváltani kicsit. Zsu barátnőmet lemondtam, a kedves rámutatott, hogy lehet, már úgy fogja lassan gondolni, hogy direkt nem jönnek össze a randijaink. A mozi is kétséges még, mert ki tudja, odaérek-e a Hűvösvölgyből a Duna Plazához délutáni csúcsforgalomban. Plusz még a könyvtárba is vissza kéne vinni DVDket, ha nem akarom, hogy 800 forinttal megvágjanak.
Most éppen akciótervet készítek, szerintem egyszerűen az lesz, hogy mindjárt ebédelek és családi ügyekre hivatkozva jóval korábban elhúzoma belemet. Akkor mindent el tudok intézni, csak Zsu barátnőmet meg a fiát nem:(

Continue Reading