Mit hoz a jövő?

Hétvégén is volt lakásnézés, s egyik utamból hazafelé megfordult a fejemben, mi lenne, ha újból rákérdeznénk a főbérlőnél, hogy a tavaly említett árnál kevesebbért nem adná-e el az albit nekünk. Persze, dolgozni kéne rajta, de legalább a költözést megúsznánk. Csakhogy, félő, hogy amilyen makacs a főbérlőnk, ez nem fog összejönni, mert a fejébe vette, hogy annyiért adja el a lakást amennyit ő gondol. Ez persze nem fog összejönni, ismerve most már a kínálatot, de kemény dió a csaj. Azért lehet, hogy egy próbálkozást megér.

Continue Reading

Tél, hideg stb.

Egész délután nagyon álmos voltam, meg fáradt. Lehet, hogy a hideg miatt? Szeretnék téli álmot aludni. Medvének lenni volna jó.
Délután bejött EmKe a kisfiával, s mivel én voltam úgy ahogy egészséges az irodában, foghattam a kezemben. Meg valószínűleg Dórinak hála bennem nincs félelem a gyerekektől, még a piciktől se tartok. Mert például Angyalka nagyon messziről vigyorgott csak a gyerekre, nem hiszem, hogy köpni nyelni tudott volna, ha nyolchónapos, nyolckilós kis fickót a kezébe nyomják.
Jah, egyébként a másik hugomnak is kislánya lesz, úgy mondták. Anyu álma ezek szerint igencsak kezd megvalósulni. Szegényeknek ha valaha is lesz fiú unokájuk, fogalmuk sincs, mit kell majd vele kezdeni.

Continue Reading

De jo

Lehet keresgélni az oldalamon (balra alul), úgyhogy ezentúl, ha valamire emlékszem és utalgatni akarok rá, nem kell körülményeskednem, egyszerűen csak fogom magam és beírom a boxba, s meglesz az eredmény, hogy hova is linkeljem magam. Persze még lehet pofozgatni a dolgot, talán fogom is. Mindenesetre az ötlet persze a Kedvestől származ.

Continue Reading

Kaja

Receptet fordítottam, gondoltam körbenézek, mégis angolok ezt hogyan csinálják és Wow megint meg kellett állapítanom, hogy a Beebs Food része fenomenális. Stahl Judit is csak leshet. Egyszer majd ha nagy leszek meg nem éppen fogyókúra előtt, közben és után, akkor majd a kedvenc bread puddingomat is meg kéne csinálni.

Continue Reading

Visszaesés

Pedig mostanában egészen fejlődött. Ma azonban BabyBee még az anyjának se köszönt, mikor az megjött az iskolából, csupán annyit mondott, hogy
Éhes vagyok.
Pedig már itt van egy óra óta a gyerek és nyomul a neten.

Continue Reading

Fantasy

Nah tudtam én, hogy január végéig semmi új könyv nem fog megjelenni. De legalább hétfőn jön végre a Zafír rózsa és megtudhatjuk, hogy Sparhawk megmenti-e a világot. Szimpatikus a sztoriban, hogy kerek lezárt egész, nem lesz folytatása, mert nagyon fel tud húzni az a fantasy, aminek se füle, se farka, vagyis a végét nem látom. Ezért hagytam abba igazából az Idő kereke olvasását is a Káosz uránál, mert amennyire jó volt, s magával ragadó, annyira nagy tökölés lett a vége és csak nyílogatott a bicska a zsebembe, amikor Jordan a hölgykoszorú utazásáról írt, ahogy azok szenvedtek és utálatoskodtak egymással benne, annak semmi köze nem volt nem csak a fantasyhoz, de a valós emberi kapcsolatokhoz se.

Continue Reading

Pletyi

Ha egy kicsit is szorgalamasabb lennék, akkor én is kitalálhatnék magamnak valami szörnyűséget, vagy éppen egyszerűséget kutatási témaként és kinevezhetném magamat szaktekintélynek. Ez arról jutott csak eszembe, hogy ma már kétszer olvastam a pletykaszakértőről, aki oktat is az ELTEn meg vizsgáztat, pletykából. Szerintem én előbb utóbb a konzervnyitókra fogok rámozdulni, azt talán még nem foglalta le senki.

Continue Reading

Finito

Ma lett elküldve a céges fordítás, amin december elején, november végén dolgoztunk. Eddig tartott, míg Redhead meg a Boss néni alaposan átrágta és mindent összerendezgetett. Főnéni délelőtti kötetlen beszélgetése is erről szólt, hogy mennyire kijött, ki mit tud, mihez hogy áll hozzá. Hogy Köcsög nagyon a betű szerint vesz mindent, V. nagyon jó, csak néhol elvarázsolt én meg olyan no-nonsense vagyok és nagyvonalúan átugrottam a szarakodásokat, illetve lerövidítettem őket. Leggyengébb láncszem Ejtőernyős volt, ugyanis kiderült, hogy bármennyire is beszél folyékonyan angolul, azért fordítási tapasztalata, pláne szakmai szöveg esetében, amit még magyarul se értett meg, nincs, ezért az ő részén kellett a legtöbbet átdolgozni.
Főnéni mindenesetre reméli, hogy fejenként vagy 5 példányt kapunk. Elkövetkező évek Karácsonyi ajándéka máris letudva:D Délután ennek tiszteletére pezsgőt bontunk. Abból egy pohárral még így fogyókura közben is ihatok

Continue Reading

Tea

Megfeledkeztem az epres csipkebogyó teámról, hogy kint van a konyhában és ázik a zacsi. Így nincs jó illata már és langyi. Mikrózni nem akarom, de mivel kell a folyadék felhajtom. Majd odafigyelek. Vagy szólok a főnéninek, hogy kötetlen beszélgetéseit fogja rövidebbre.

Continue Reading

Vásárlási szokások?

A Metórból, mint érdekesség. Persze, hogy férfiak írták.

Anglia bevásárlóközpontjai nagyvárosi dzsungelre hasonlítanak, a benne vásárló brit közönség pedig hatféle állatfajtát testesít meg. Legalábbis ez a véleménye dr. Peter Collett pszichológusnak, aki a Visa UK felkérésére készített felmérést
A hat állatfaj, amibe a pszichológus a vásárlókat sorolja, mind sajátos vadász- és táplálkozási módszereket alkalmaz. A férfiak több mint egyharmada például a gepárdra hasonlít, mivel egyedül indulnak vásárolni és amilyen gyorsan csak lehet, be is fejezik azt. A gepárd ugyanis egyedül vadászik, s villámgyors, de csupán rövid ideig tartó rohammal kaparintja meg a prédát.
A nők hasonló arányban szeretnek barátaik társaságában vásárolni, s csaknem minden negyedik nő mindig nyitva tartja a szemét, hátha rábukkan valamilyen csábító alkalmi vételre. A pszichológus szerint ez a viselkedésmód a varacskos disznóéra hasonlít, amely egész nap az avarban turkál, hogy valami különlegesen finom falatra leljen. A vásárlókat még oroszlánhoz, zebrához, páviánhoz hasonlítja.
Az oroszlán falkában szeret vadászni, de nem hoszszabban a szükségesnél. A zebrára az angol vásárlók 12%-a hasonlít: imádnak másokkal, hosszasan vásárolni. A zebracsorda hosszan legelészik együtt. A páviánra minden tizedik vásárló hasonlít: hirtelen felindulásból vásárol, a majom az étellel van így. Előbb megeszi, utána gondolkodik

Continue Reading

Pályaválasztás

Miért is jó az orvos a családban? Főleg ha az ember anyja az? Mert sose kellett sorbaállni semmiért. Mindig elsőként bemehettünk mindenhova. S ez egy kisvárosban nem is rossz. Pedig anyu messze van a sztárorvosságtól. Sőőőt. Elárulom, hogy a patológusoknak csak azután lesz spórolt pénzük, amit lakásfelújításra, kiskertre és karácsonyi ajándékra költhetnek, ha már a gyerekeik kikerültek a fedél alól és a harmincévnyi munkaviszonyért jutalmat kapnak, aminek a fele persze az állambácsi zsebében marad. Na de azért voltak ugye az előnyök, amiket igazán felnőttként sírok vissza, mert itt Pesten nekem is mindig mindehol sorba kell állnom ha dokihoz megyek.
Isolde elméleteivel szemben anyu például hosszú pedigréjű vasutas családból származik, s engem mindig az zavart, hogy állandóan kérdezgették, nem akarok-e orvos lenni én is. Na persze hevesen tiltakoztam. Ellenben a hugomat foglalkoztatta az egészségügyi pálya. Rögtön az orvos dologra nem gondolt, hát elment egészségügyi szakközépbe. Aztán mégis az egyetemen kötött ki, ahol legjobb barátnői szintén eredendően csak nővérek akartak lenni. Persze az első években őket szivatták a legjobban. De mindegyikük túlélte.
Mindez csak azért jutott eszembe, mert neki is volt Csernus az évfolyamán. Sőt profja is hallgatott ilyen névre. Úgy látszik ők egy eléggé elterjedt többgenerációs orvosdinasztia.

Continue Reading

As good as it gets

Tegnap este megnéztük a filmet. Régen láttam, tudtam mi lesz a vége, de mégis megint végigvigyorogtam, szipogtam az egészet. Jack Nicholson ilyen szerepekre termett. A napi mottó pedig, akármelyik napra, lehetne ez is:

Sell crazy someplace else. We’re all stocked up here.

Jah és persze megkívántam a Van Morrison dalokat is, megint.

Continue Reading

Vallomás

Nos, be kell vallanom, hogy én megjelenése óta nagyon bírom Julia Robertset. Talán mert a Mystic Pizzában még nagy volt a feneke és a Pretty woman-ben se volt az az igazi bombanő, nem tudom… Tény, hogy szerintem jó szokott lenni azokban a filmekben, vígjátékokban, amik neki valók, mint az Álljon meg a nászmenet vagy a Sztárom a párom. Sőt ő volt a legjobb dolog a Hookban is. Persze éppen ezért megnéztük hétvégén a Mona Lisa mosolyát. Nos igen, Holt költők társasága csajokkal, ismertebb fiatal lányokkal és tragédiák nélkül. A lányok jók voltak, a forgatókönyvet lehetett volna még pofozgatni, kibontani egyes szálakat, részletesebben mutatni a konfliktusokat és megoldásukat. A legjobban megírt és játszott szereplő Marica Gay Harden illemtanára volt. Óh és egészen meglepő, hogy Tori Amos ott dalolt egy 50-es évekbeli esküvőn.

Continue Reading

Mákszín

Reggel amikor befelé jöttünk dolgozni, éppen valami hódara vagy mi esett, bepettyezte a hajamat, a párom mondta is, milyen jól mutat. Eszembe jutott, hogy volt egy Székely népmesés könyvem, amiben az egyik sztori egy mákszín hajú királylányról szólt, ami nagyon megtetszett. Onnantól kezdve gyakran rajzoltam szürkéskék hajú leányokat, mert a mákot (mákostészta, süti, bejgli stb. formában) mindig is imádtam. Aztán pár évvel később újra megpróbáltam fellelni ezt a királylányt, de hiába nyaltam végig az egész Székely népmesés könyvet, egyszerűen nem találtam meg. De még mindig bízom benne, hogy létezett ilyen.
Elgondolkoztam, vajon nem arról volt-e itt szó finoman akkoriban, hogy már őszült az a királylány, azaz nem volt mai csirke.

Continue Reading

Sok könyv

Abba kéne hagyni, hogy kétnaponta beugrom a könyvtárba, mert DVDket veszünk ki, ugyanis meg nem állom, hogy a könyveket is meg ne nézzem, s mindig kiveszek valamit, s otthon egészen addig gyűlnek a kötetek, amíg mindkettőnk nevén van hely, aztán kezdhetek zsonglőrködni, hogy melyiket vigyem vissza és melyiket még ne, s a végén a fele könyvbe nincs időm értelmesen belepillantani. Mindenesetre kicsit hasonlít a helyzet a Biblioholizmushoz. Több betű, mint idő.
Tegnap este egyébként a Csábítás elméletét néztük meg, kikapcsolódásként (az a Tony Goldwyn rendezte, aki rosszfiúkat szokott játszani, és olyan mint Gary Sinise tévészínész kiadásban), majd este álmodtam valami romantikusat is Hugh Jackmannal, csak éppen most nem tudnám felidézni, ma pedig láttam a Van Helsing trailert. Még egy aktuális jópasi, Owen Wilson mellett.

Continue Reading

Visszatérő

Gyerekkoromtól visszatérő álmom volt, hogy sorban potyognak ki a fogaim. De mindenféle fájdalom nélkül, egyszerűen csak állok és a nyitott számból fehér kis gyöngyfogak szóródnak a földre én meg tehetetlenül nézem. Hozzátartozik persze, hogy gyerekkoromtól volt egy szép farkasfogam, amely le lett reszelve, meg betömve a helye stb. de a végső megoldást csak 6 éve kaptam rá. Azóta nem álmodok olyat, hogy potyog a fogam.

Continue Reading

Blogok a neten

Minden szerda délután be szokott jönni egy lány emilezni hozzánk, mert valamikor diákként dolgozott nekünk. Ilyenkor hozza magával a Nőklapját, amit szépen kiolvasgatok, kimásolom belőle az érdekesebb recepteteket, ha akadnak, jókat kuncogok a horoszpókon. Na tegnap már vártam, hisz olvastam reggel Mr. Anál, hogy benne lesz. De persze tegnap pont nem jött. Úgyhogy hazafelé megvettem az újságot és elolvastam a blogos cikket. Azért néha elcsodálkozom, hogy lehet két oldalt írni és semmit se mondani… megint keveselltem a szemezgetést. Persze lehet, hogy ezt a kritikát csak a 21 hónapnyi blogolás mondatja velem. Még az is lehet, hogy több magyar nőiblog lesz és nem a 15 évesek tollából. De ez nem biztos, én már lehet, hogy nem kattannék rá, a cikket olvasva. Azért hajrá.

Continue Reading