Valamikor ugye a nyáron gondoltam arra, hogy lám lám a Ketchup Song milyen jó lenne tornára. Na, most már tuti, hogy jövő héttől bemelegítünk rá. Most, amikor már utálom, amikor a könyökömön jön ki, még ugrálhatok is rá. A dolog egyetlen pozitívuma, hogy az eredeti spanyol változatra készült a koreográfia.

Mikor is jött volna máskor az komputeresünk, amikor ebédelni voltam. Állítólag (irodatársak szerint) szétszedte, kikapcsolta, összerakta a dolgot, majd közölte, hogy most már jó. Hát nem tudom, én még mindig úgy érzem, hogy sípol. Persze lehet, hogy ez már paranoia.

Sípol a computerem és nem nyúlhatok hozzá mer le van lakatolva a komputeresek meg, bár szóltam nekik, ahogy beértem, nem értek még ide. És még Ella Fitzgerald se tudja elnyomni. Ha hajat tépek és megőrülök, az ennek a következménye. Pedig olyan jóóóól indult ez a hétfő reggel.

Azt utálom a tornán, pontosabban az öltözőben, amikor van mondjuk egy barátnőpáros, akik állandóan csak egymással vannak elfoglalva. Valamelyikük a hangadó, állandóan beszél, a másik meg csak bele van bújva a seggibe, mindenhová követi, még amikor ő már felöltözött, akkor is, táskáját szorongatva ácsorog a másik mellett ezzel totál blokkolva az öltözőszekrényhez való hozzáférést. Ráadásul a beszélgetés, bár egymás mellett állnak mindig hangos és nyávogós és többnyire olyanok csinálják ezt, akik még tanulnak, tehát kívülről tudom a vizsgarendjüket, hogy melyik tanár milyen szemét stb.

Azt hiszem ez a memória, amit bepakoltak a gépembe, valamit elcseszett, ugyanis állandó alapzajjal működik. Mintha a fülem csöngene mindig. Nem szabad elfelejteni, hogy ezért hétfőn zaklatni kell az illetékes elvtársakat.

Most aztán tényleg annyi nekünk, és eláshatjuk magunkat, ahogy Oxirinya is írja:

Rettegjetek bloggercsajok! Le a számlálóval +a blogringes szorgalomlistával! Megjött Zsanett az okos, tehetséges és gyönyörû újságírópalanta (februártól egyetemista). Lenyom mindenkit.

Legszívesebben sírnék. Régen még úgy gondoltam, jó kis oldal az a házipatika.

Memória bővítést kaptunk, úgyhogy most már egész gyorsan áll talpra a gépem, a hálózatot is korrektül elviseli. Párom szerint persze minden csoda csak három napig tart. Állítólag februártól még az oprencerünket is lecserélik. S meglátjuk, hogy akkor az a sok gond a szoftverrel, amire az angolok mindig annyit mondtak, hogy Win2000rel már nem merül fel, valóban úgy lesz e. Ahogy a vak is mondta…
Közben a computeres srác megjegyezte, hogy lám lám mennyi helyen van LOTRos képernyővédő, meg háttér. Hát igen, sikerült letöltenem olyat, ami után úgy folyt mindenkinek a nyála, hogy meg kellett osztanom velük. Mindig megjegyzem azért, hogy én én én vagyok az ősforrás, nehogymá Gyévé meg a hasonlók learassák a babérokat.

Nah miután a minap kidühöngtem magam a Lucy Sullivan könyvre, kicsit megenyhültem irányába, így a második felén (bár néhol öleseket ugrottam) már nem kaptam fel a vizet és kiolvastam a regényt.
Elvileg Marian Keyes többi könyve, főleg a Watermelon jobb.

Nah végre megint sikerült nagyot alakítani azon az üzenőfalon, ahol moderátor vagyok. Lévén az egyetlen nemzetközi a sok amcsi közt, csak apróságokat csináltam eddig, javítgattam. De tegnap hála az időkülönbségnek, én vettem észre először, hogy valaki bejelentkezett, és egy olyan linket írt fel, amelyre kattintva ő juthat pénzhez (mivelhogy vonzza a látogatókat) Gyorsan intézkedtem, törlés, blokkolás stb. majd a többieknek is jeleztem, hogy megtettem. És Sue, a nagyfőnök medícsért, hogy gyors voltam és PERFECT 😀 Úgyhogy most dagadok és megint elértem, hogy ugyan láthatólag nem vagyok mostanában túl aktív ami a hozzászólásokat illeti, de sok hasznos dologra vagyok képes a színfalak megett, s nem fognak kirúgni :D.

Icon war

Na a mai sétáljunk ebédidőben a városban program alatt végre megtudtam, hogy a Shenél megjelent kép Konta Barbarát ábrázolja, valamint hogy a javított változat az egyik férfimagazin, a PAN (hallottam ám reklámban, hogy ez pénz auto nőket hivatott rövidíteni) címlaplánya.
Teljesen le vagyok maradva, magyar celebrityben, (a tévéhiány, ugye) mert még azt se tudom, ki az a Kiszel Tünde, de az írószerben láttam, hogy lehet róla meg a lányáról 2003as falinaptárat venni.
Ráadásul láttam, hogy megújult az Őnagysága is, hatalmas Ő betű van a magazin elején, naívan azt hittem, hogy lám lám a híres She magazin magyar változata is megjelenik. De hát tévedtem.
Mindig tanul valamit az ember lánya, ha kiteszi a lábát az iroda négy fala közül. Pláne hogy egy csomó ujságosbódét elnézegetek amíg várom, hogy pirosra váltson a gyalogátkelős lámpa.

Na úgy látom hogy ma eléggé nyekereg a hálózat helyileg. Merhogy az internetet nem lehet normálisan elérni az fix. Még az ICQ se volt hajlandó beüzemelni magát. Lehet, hogy dolgoznom kell????????

Nemrég felemlegettük a hugommal, hogy amikor kicsit voltunk és anyuval boltba mentünk, mindig kellett kapnunk valamit. Legtöbbször a gumicumi nyert. Ami egy kis műanyag karikán lévő zselés cukor volt. Többnyire zöld színben. S miután az ember elszopogatta a cukrot, a műanyag karikát mint gyűrűt a kezére húzhatta.
Sógorom le is szögezte, hogy ez bizony tipikusan női felkészítő darab lehetett, előbb egy kis szopogatás, aztán jöhet a gyűrű.

Ma sikerült beszereznem a Nescafés bögrét. Már izgultam, hátha elfogyott, mer ugye az akció végéig illetve a készlet erejéig tart az egész, és hát azután, hogy le voltam maradva kétségeim lettek.
Trófea beszerezve. Egyelőre még lelkes vagyok, elmosogatom és benn tárolom az íróasztalomon.

Erős túlzásnak tartottam volna, ha írok
a. egy köremilt, hogy “Új lakó a konyhába, a piros Nescafes bögre Lobo tulajdona. Kösz, hogy nem hasnzálod”
b. Kinyomtatom ugyanezt és kiteszem a konyhaszekrényre. de akkor meg velem lesz teli a falatnyi kis helység (merhogy már van kint egy felhívásom 🙂

Majd meglátjuk meddig tart a dolog. Részben a lelkesedésem, részben a kollegák toleranciája.

Bridget Jonesot követően az Ulpius Ház (klasszul ráérezve a helyzetre) kezdte el nálunk kiadogatni az angoloknál megjelent, egyértelműen Helen Fielding nyomában íródott regényeket.
Én pedig elkezdtem szépen olvasgatni őket, a könyvtárból kikölcsönözve (az árakat borsosnak találtam, úgyhogy előbb tapogatóztam) ezeket a regényeket, amelyek a kiadó női könyvek sorozataiban jelengettek meg.
Voltak köztük nem rosszak, néhány egészen eltalált is (pl. A Kalandorok e-mailjenek internetes kapcsolata, vagy a Forró rágógumi azon találmánya, hogy a srác szemszögéből is leírja ugyanazokat az eseményeket stb.) a legjobban azt hiszem a Ya-Yák tetszettek (később elolvastam a Little Altars everywhere-t is, és így jobban érthetővé vált, hogy mi is a gond Siddával és az anyjával), bár az igazán nem a szingliségről szól. Na és persze a nyáron sor került Terézanyura is (amitől mint azt kifejtettem, nem voltam elragadtatva, legjobban az tetszett, hogy tényleg felismertem benne a kolleganőmet aki azzal adta kölcsön a regényt, hogy megemlítik).

Karácsony előtt a hugaim lenyúlták előlem a Lucy Sullivan férjhezemegyet, amelyen jókat derültek, kijelentették milyen jó és végre visszaszereztem tőlük, s gondoltam Cary Grant mellett jó kikapcsolódás lesz. Hát nagyon hamar elkezdett nyilogatni a bicska a zsebemben, és legszívesebben fölképelném azt az ostoba Lucyt. Komolyan, még Kéki Kata se váltott ki belőlem ilyen heves reakciókat.
A Kedvesem szerint kezdek olyan lenni mint ő, csökkenőben a toleranciám. Persze valószínűleg az írónő baja az, hogy Bridget Jonesot túl akarja szárnyalni, ezért eltúloz mindent főszereplője körül. Csak éppen hiányzanak az eredeti ötletek, amelyek jó pár más hasonszőrű regényben megvannak.
Hiszen Lucy esetében komolyabb a családi probléma ; Danielnél is szélhámosabb pasiba esik bele, akiről ráadásul első körben látszik, hogy ép eszű csajt nem vehetne így le a lábáról ; valamint az elejétől sejthető, hogy ki lesz az a szerencsés manusz, aki mindig is odavolt Lucyért, de a lány vak volt hozzá (ja és nem maradhat ki az ultra homokos havert se), s ettől az egész csaj hiteltelen és ostoba lesz.

Szóval pont az a regény, amit Ulpiusék A Nőklapjával közösen nagy csindradattával adtak ki, a legszörnyűbb a sorozatban (legalábbis azok közt, amiket én eddig olvastam).
Természetesen pont ez a regény az, ami sajáttulajdon (kedvezményes antikváriumi vásár), és nem vihetem vissza a könyvtárba, de majd lepasszolom a hugaimnak, nekik úgyis tetszett. Még nem döntöttem el, hogy kiolvasom, vagy sem, egyelőre a metrón még előveszem, de otthon már nem fűlik hozzá a fogam.

Ma szabadság után újból kinyitott az újságos. Voltak már jelei, mert elkezzdték a bódén kicserélgetni a plakátokat. Így láthattam ma reggel a legújabb Cosmopolitant több mint embernagyságban.
Volt szerencsém már jó messziről is elolvasgatni a főcímeit, és csak azt nem értem, hogy nem ellenkezik az egész Cosmo-csajszisággal a melléklet, amely egy könyvecske mindenről ami egy esküvőhöz kell.
Szóval nincs mindennek vége, sőt eddig félre voltam vezetve, mert lám, még a Cosmo lányok is férhezmennek, bármennyire is Fun Fearless Female-ek.

Most olvasom, hogy Suematra frizurája is hagy maga után némi kívánnivalót. De hát hétfő van, mit vár az ember lánya.

Nekem sose sikerül úgy elfeküdnöm a hajamat, hogy úgy nézzen ki, mintha rengeteget vesződtem volna vele de azért mégis nagyon trendi-kócos. Az én hajamon állandóan láccik, hogy nem trendi-kócos, hanem egyszerűen elfeküdtem. Szeretnék olyan hajat mint Nicole Kidman-é neki még sose volt bad hair day-e.

A hugom márciustól menne vissza dolgozni, hát bejelentkeztek, hogy huszadikától elkezdi szoktatni a bölcsödéhez Dórit. Pénteken voltak dokinál, megkapta a papírt, hogy egészséges. Erre szombatra belázasodott a drága, s ugyan vasárnapra már nem volt semmi gondja, és ott a papír, hogy semmi baj a csajjal, ezért aztán elnapolódik a bölcsi kezdés. Mondtam is a hugomnak, hogy a lánya sejt valamit.
Persze eleinte ők is úgy gondolták, hogy a gyerek nem fog bölcsibe menni, de hát építkezni kéne és még ott az albérlet is, s a sógorom szinte belerokkant a másodállásába, hát inkább ezt a kisebb rosszat választották. Gyerek bölcsibe, hugom vissza munkába.
A. is kénytelen lesz szeptembertől bölcsibe adni a maciját, bár ugye nála is úgy volt, amíg volt férj is, hogy nem kell, de most, hogy már egyedülálló anyuka kénytelen pénzt keresni, elvégre 4-5000 forint egy gyerekcipő.
Megjegyzem én féléves koromtól jártam bölcsibe (anyu meg egyetemre), s a hugaim is korán kezdték a közösségi életet. Felnőttünk 🙂