Hmm a blogringen végre el lehet olvasgatni kinek mi a véleménye. Vajon ha rólam valaha nagyon csúnyákat írnak, akkor én azt majd editáltathatom? Vagy kénytelen leszek szembenézni a kíméletlen kritikával.
Szeretnék Suematra lenni, az elsó, etalon nõi blogger, akinek nemcsak a stílusa jó, de LONDONBAN van.
Ha valaki akar, nyugodtan hasonlítson engem Bridget Joneshoz, én aztán nem fogok tiltakozni. Sõõõõõõõõt.

Miket le nem írok ide, miközben a munkahelyemen senki nem tud semmit. Igazából ritkán tudok mit kezdeni az ilyen helyzetekkel, akár én vagyok benne, akár más. Megfogalmazni írásban is nehezen megy, hát még szóban. Vannak gondolatok aztán vagy életre, szóra kelnek, vagy nem. Inkább elterelem mindenféle mással a figyelmemet.
Éppen befejeztem ma reggel a Ya-Yákat. Nagyon jó könyv volt, anya-gyerek kapcsolatról, életre szóló barátságról, nõk közt, a család fontosságáról, de leginkább arról, hogy bármekkora hibákat is követünk el egymással szemben, akár akaratlanul is a szeretet a legfontosabb, mert ha az nem bújik meg valahol tetteinkben, akkor régen rossz a helyzet. Amíg pedig ott van, addig van remény mindenre. Kíváncsi vagyok a filmre, pumpkin alig 1-2 hete felfelé mutató hüvelykujjal jutalmazta. Azt hittem, valamikor novemberben végre itthon is fogják játszani. Még nem adom fel, szeretném inkább moziban megnézni.
Most itt van nálam az elõzmény, a Little Altars Everywhere, azt hiszem bele fogok kezdeni.

Higgyem el, hogy neki így most már jobb. Tényleg az, vasárnap óta mindenképpen. Összetört, darabokra hullott és nem tudták összerakni. Egy szomorú Humpty-Dumpty. Az erõs szervezete, amirõl alig egy hónapja nevetve mondtuk, hogy mindent kibír, túlél minket, feladta, a rengeteg fájdalmat nem tudta elviselni. Láz, tüdõembólia.
Amikor a balesetrõl hallottam, akkor sírtam, nagyon. Hogy milyen állapotba került és kegyetlennek éreztem magam, mert az én fejemben is megfordult, hogy nem lenne e jobb neki, ha megrövidülnének a szenvedései. Sose tudott volna már önállóan éni, és gyûlölte volna azt a helyzetet. Jobban megviselte az agyvérzése utáni kórház és másra utaltság mint az utána következõ 8 év. Mindig önálló, önfejû volt. Nehéz volt kedvelni, szeretni. Magányosan élt, nemcsak amióta özvegy volt, de elõtte is, azt hiszem, örököltem ezt a vonását, de mindig azt reméltem, hogy nem leszek annyira kedvtelen és megkeseredett, mint õ. A betegsége után, aztán meg teljesen elvágta magát az emberektõl. Amennyire várta, hogy amikor felkerültem Pestre hozzá költözök, átmenetileg, amíg nem találok valami más megoldást, annyira szorgalmazta aztán, hogy keressek albérletet. Alig egy hónap múlva. De 5 hónapig bírtuk az egyszobás lakásban. Azóta se akart senkivel együtt élni. Már nem kell. De huszonegy év után most a papával lehet újra.

Tegnap láttam a könyvesboltban, hogy megint kiadták az Aranyesõt. Most már legalább tudom, hogy a fõszereplõt Burián Ágnesnek hívják. Tetszett amit maga Janikovszky Éva írt hozzá fülszövegnek. “Ennek a könyvnek ez a negyedik kiadása. Elõször 1962-ben jelent meg, azóta több mint százötvenezer példányban fogyott el. Amikor értesültem arról, hogy új kiadást tervez a Móra Kiadó, természetesen újra elolvastam a több mint negyven éves írást. S ahogy elmerültem Burián Ágnes – már-már általam is elfeledett – történetébe, egyszerre rádöbbentem: én a mai olvasó szemével nézve tulajdonképpen történelmi regényt tartok a kezemben. Pedig, amikor írtam, még “mai tárgyú” volt. Negyven év nagy idõ. Mennyi minden változott azóta körülöttünk. Az akkori Budapesten még villamos járt a Rákóczi úton, másutt volt a HÉV végállomása, nem épült még meg a metró, kevés családnak volt autója, televíziója, nem ismertük a videót, a komputert, az internetet, a mobiltelefont, nem jártunk diszkóba, és a fiatalok nem küldözgettek egymásnak SMS-eket. De vajon belül is mások voltunk? Másképp szerettünk, örültünk, bánkódtunk, szégyenkeztünk, lázadoztunk, csalódtunk, álmodoztunk? Másképp kerestünk barátokat, másképp éreztünk féltékenységet, szánalmat, megbánást? Mindezt a mai olvasónak kell eldöntenie. Aki elolvasta Burián Ágnes tizenkilenc éves pesti lány történetét, talán kicsit más szemmel nézi majd a mai idõsebb generációt. Talán meglátja saját nagyszüleiben vagy az utcán szembejövõ hatvanas nénikben a hajdani szõke, barna, fekete lányokat, akik éppen úgy voltak fiatalok, mint most õ. S talán kicsit magára ismer bennük. Ennek örülnék.” Janikovszky Éva

Naívan úgy képzeltem, hogy hosszabb ebédidõt kivéve, lelátogathatom a kedvenc antikváriumjaimat, mert csak villamosoznom meg metróznom kell. Különben is, napközben már nincs az a nagy tömeg, fél 12 és 1 között akadnak nyugisabb pillanatok is, amikor nem kell tülekedni, hozzáférek a könyvespolcokhoz stb.
Természetesen a Nyugatinál baleset volt, a villamosok nem mentek, úgyhogy gyalogoltam a Jászaitól az Oktogonig. Meleg van, tényleg tavasz. Ráadásul nem volt semmi olyan könyv ott, ahova sikerült eljutnom, ami éppen érdekelt volna.

Na már nem titok a terhesség. De szegényke veszélyeztetettnek tûnik. Remélem, csak az elején, és csak azért, mert a teste nem volt felkészülve a babára. Aztán majd jól lesz. Sok gyereket szeretne, szóval bármennyi bajom is volt vele eleinte, amíg rá nem jöttem, hogy csak más világ a csaj, és annál többet amit ad, ha megszakad se tud, a figyelmetlen önzés pedig vele született… azóta nem idegelem miatta magam 🙂

Mivel október végén eszembe jutott Angus Deayton, utánanéztem, mi is van vele. Hát megtudtam sok érdekeset. Most éppen kirúgta a BBC, mert valami korábbi barátnõje leleplezte a hálószobatitkait. Sokáig húzódott, hogy maradjon e õ a mûsorvezetõ, vagy sem. Egyelõre átmenetileg a leggyengébb láncszemes Anne Robinson vette át a helyit. Persze a fanok szerint Angust nem lehet pótolni. Anno az tetszett benne, hogy olyannak képzeltem a fiatal John Cleeset amilyen Angus volt. Azért ezeket a botrányos dolgokat nem néztem volna ki belõle 😀 Abszolút hidegvérû ango gentlemannek hittem.
Amikor elindult a Heti Hetes, sõt elõtte amikor a német RTLen láttam hasonló mûsort, természetesen azonnal a “Have I got news for you?” ugrott be. Angliából van egy videókazim is egy válogatással, búcsúajándék volt, akárcsak Wallace-ék.

Hétfõn természetesen halálra dolgoztam magam, hogy ne kelljen másra gondolni. Utolsó elõtti simítások. Kicsit felhúztam persze magam, mert Köcsög és SZS nem szóltak, hogy az anyagukat mikor adták le a fénymásolóba, így utolsó pillanatban még ötven példány jegyzet fénymásolásáról és összefûzésérõl is nekem kellett gondoskodni.
Meg persze újabb hibák és kérdések merültek fel amiket csak én javíthattam. De akkor jó volt. Merõ idegszálként múködtem, lekötöttem magam, nem értem rá semmire, legalábbis gondolkodni nem
Este hazeérve vacsora várt és korai pihenés.
Kedden délelõtt még folytatódott ez a feszített idegállapot. Talán fokozottabban paráztam. Párom nagy derültségére.
Az elõadásom aztán jól sikerült, a kezdeti bizonytalanság után nagyon belejöttem. A bizonytalanságot állítólag alig lehetett észrevenni.
Kaptam ajánlatot, elcsábításra. Dagadt a májam.

Aztán volt kaja, pia, bor
Meg siker. A visszhang persze majd ma várható

Estére kiütöttem magam újra

Boss néni megszavazott a közremûködõknek 1-1 szabadnapot. Kiemelve, hogy a 3 sztár, Köcsög, SZS és szerény személyem kettõt is kaphat.

Egyébként hogy picsogjak tovább, Köcsög a kisujját se mozdította a rendezvény sikeréért. Csupán elvonult a. az irodájába, b szabadságra, megírta az elõadását, úgy kellett felhívnunk hogy megkérdezzük milyen stílusban dolgozott, hogy legalább a pptnk egyforma legyen, és külön hordozható mikorofont kért magának. Aztán nem vegyült el a szakmai és egyéb közgebe, viszont a legkorábban hazament.
SZS eléggé kitette a lelkit, én megfelelõ mértékben voltam csesztetve, viszont kaptam dícséretet, külsõsöktõl is.

De Köcsög … szóval nem tudom, hogy például a tegnapi teljesítményünket is boss néni nem látta, mennyire mutatta, hogy ki az, aki ér valami normálist.
Az ajánlatot egyelõre elteszem talonba. Elvileg tavasszal derül majd ki, hogy lesz e lehet e belõlem valami más. Kaphatnék egy normális abb fizetést. Ha nem, akkor majd elõszedem a névjegykártyát 😀

Tegnap este a nagymamámat elütötte egy busz.

Minden évben elhatározom, hogy rendes leszek és idõben elkezdek készülni az ünnepekre. Igaz, ajándékokat decemberig nem tudok vásárolni, merhogy akkor áll mindig házhoz a nagyobb lóvé, de legalább körülnézek, ne adj isten kreatívkodok valamit, kipróbálok sütireceptet, esetleg mézeskalácsot csinálok. Vagy csak egy adventi koszorút. De biztos hogy valami oknál fogva ez elmarad.

Nos tegnap este párom segítségével elkészítettük az elõadásom anyagát. Délutánra teljesen fel voltam pörögve, egyszerûen képtelen voltam egy helyben ülni, nekiállni az egésznek. Nem tudtam hol megfogni. Közben pedig állandóan volt valami egyéb munkám, amivel inkább kellett foglalkozni. Szóval teljesen ideg voltam, meg felspannolva. Erre jött a kedves, elõbb elzavart, hogy higgadjak le, foglaljam el magam valami mással, majd szépen leültetett, kézen fogott és segített. Háromóra alatt, nyolcig elkészültünk. Cserébe meghívtam egy gyros tálra hazafelé (legalább nem kellett otthon fõzni). A félszáraz pezsgõt pedig õ vette 🙂

Elõadáson voltunk, az egyik számítógéplaborban, ahol iszonyú szörnyû fekete Dell gépek voltak. Tiszta depressziós lennék tõle, ha az én PCm volna ilyen. Mondtam is Boss néninek, hogy tiltakozzon kézzel lábbal, ha az infósok hardverfelújítás címen nekünk is azt akarnak adni (legutóbb a pénzügyön cseréltek le minden PCt hollószínûre). Mire mondta is, hogy ez nem kérdés. Szerintem a Dell nálunk helyezi el azokat a gépeit, amik nem kellenek a normális, egyéni vásárlóknak, viszont nagy cégeknek kedvezménnyel el lehet sózni. Mindenki jóljár. Delléknek ürül a raktáruk, itt meg olcsóbb gépek lesznek.

November hetedikén mindig elkap a nosztalgia. Amikor úttörõként még ünnepeltünk. A vidéki mozi színpadán bár nem voltam énekkaros, de orosz szakkörös és tudtam a Nyírfácska szövegét szólóznom kellett 😀 Aztán gimiben már csak kulturális vetélkedõ volt, nem is annyira Szovjetes, viszont második helyezettként csapatunk (a nagy szó az volt, hogy elsõ vagy második osztályosként megvertük a felsõbb évfolyamokat – pontosan csak akkor tudnám megmondani, ha otthon lennék és fellapoznám az adott év naplóját) orosz lemezeket kapott, mindenféle operákkal és komolyzenei felvételekkel, amiket Moszkvából hozhattak az oda tanulmányi kirándulásra járó orosztanárok. Mondhatom jobbam örültünk a plusszként járó tortának. A lemezeket én, mint csapatvezetõ vittem haza, még mindig megvannak.
Lenin lámpácskái, amit alsósként valami ünnepélyre kaptam, aztán ugye mire már gimiben negyedikesek lettünk, benne volt a történelemkönyvben a sztori, hogy amikor Moszkva villamoshálózatát mutatták be a 20as években a vezérkarnak egy térképen, amelyen lámpácskák voltak, az egész város sötétbe borult.

Húúúúú hogy tegnap mennyit szívtam azzal, hogy a nyáron nagy hisztik közepette összehozott hompédzsünkbe újabb oldalakat tegyek be. Már tisztára elfelejtettem a fájlstruktúráimat, s mivel a párom írta a scripteket, azoknak a felépítését nem ismertem. Tegnapig, amikor is kénytelen voltam beleírogatni a kiegészítéseket. Na de megküzdöttem a feladattal, már készen vannak az alapok, innen már csak néhány replace-t kell eszözölnöm, s akár azt is kijelenthetem, hogy készen vagyok.
Reggel szállingózott a hó. De a legnagyobb élmény nem is ez volt, hanem hogy végre az újsságosnál levették a bódé teljes oldalát beborító Penthouse címlapot, mindenki nagy megkönyebbülésére.

Most már teljesen tuti, hogy a sarki étterem nagyon menõ. Tegnap este hazafelé láttam, hogy a Friderikusz is ott kajált.
Na és íme a www.becherovka.hu. Ha V. legközelebb hazalátogat Prágába, majd kell kérni, hogy hozzon egy adagot.

Mielõtt hazament volna, beállított hozzám SZS és megmondta, mitõl volt annyira felhúzva és negativ ma délelõtt. Méghozzá attól, hogy míg õ itt szervezget, addig a Köcsög még véletlenül se segített, és elõáll azzal, hogy neki már megvan az elõadásához az anyag, amit egyéb kisebb beosztottakkal kerestetett ki! Jah akkor már értem, hogy miért is volt olyan negatív. Megvígasztaltam, mi kezdjük az elõadást, majd mink jók leszünk, õ meg a végén halálra untatja a lankadó közönséget.

Na megvolt ma a jövõ keddel kapcsolatos megbeszélés. Hát az SZS abszolút negatív volt. Mivel volt egy két hülye ötlete, ami le lett szavazva, aztán meg mások jobbal álltak elõ a végén már semmire se volt hajlandó. Csak ült sértõdötten. Modnta, hogy nem ért rá semmire, mivel a meghívókat címezte és küldte ki az elmúlt napokban. Erre Boss néni nagyon finoman közölte vele, hogy nem egyedül csinálta a dolgot és hogy ez is szükséges. Különben ki látogatna el hozzánk erre a csilivili bemutatóra. Na aztán Köcsög kollega már abszolút felkészülten jelent meg, épphogy nincs még kész az elõadása, és elõjött az ötlettel, hogy PowerPointban kéne készíteni az elõadast, mert akkor abból már van szóróanyag is, stb. szerintem szintén felkapta a vizet. Azt mondta, hogy akkor csalunk. De, érveltem én, az internet, pláne délutáni fõmûszakban eléggé ingatag dolog ahhoz, hogy 100%al rá lehessen támaszkodni. Jobb a Slide show, megbízható. Nem véletlenül csinálják a külföldiek is így. Hát innentõl aztán semmi konstruktivitás nem volt. Úgyhogy Köcsöggel mi megbeszéltük hogy legyen, javasoltam egy fõpróbát, hogy összenézzük az anyagainkat, nem fedik e át egymást, kijavíthatjuk a másikat, stb. Na erre már leírhatatlan pofát vágott.
Biztos most úgy érzi, õ a mártír, de hát meg volt mondva, a szervezés az õ feladata, elvégre ez a munkaköre, és ide tartozik a sok hülyeség, mint pl a borítékolás 😀
Na, mondtam én, hogy lesz itt egy csomó rinya 😀 Bár én egyelõre oké vagyok, fél kézzel elvégezhetõ mégis marha látványos feladataim akadtak:D Mer az élet szép

Visszafelé a vonaton össszefutottam két osztálytársammal is. Ebbõl B. volt a barátnõm, de amióta szétköltöztünk, illetve én össze a párommal, ritkultak a találkozások, beszélgetések. Azért nagyon klassz érzés, hogy gond nélkül végigdumáltuk a 3 órás utat pestig. Majdnem hasonló cipõben járunk. õk is a lakásvásárlást fontolgatják, merthogy sokkal felemelõbb érzés a havi x összeget a saját fedélre fordítani, mint más pénztárcájába nyomni. Mivel jóval elõbbrre tart az érdeklõdésben és helyzetfelderítésben, lesz kihez fordulni.
Délutáni programom pedig megyünk a hugommal meg Dórival és meglátogatjuk A.t meg a kisfiát.

Hossszú 7végén Pesttől és nettől távol leszek. Irány haza, anyunak úgyis ma van a szülinapja. Mindenkit csókoltatok, hétfőtől, mivel a nagy nagy bemutatóra készülődik a társaság, tuti lesz egy csomó rinyálni valóm.