Miután a héten Babszemre Cica vigyázott, csütörtökön nekünk is megvolt az utolsó munkanapunk és kezdetét vette a 2 hét szünet. Első körben irány Horvátország. De útba ejtettük Kanizsát és az augusztus 20. tűzijátékot. Ami Babszemnek az első volt. Felkészítettük, hogy esetleg hangos lesz és be kell majd fognia a fülét, de neki “tetőtől talpig tetszett” – hogy az ő szavaival éljek. Míg csillogó szemmel nézte a fényeket, az apja fotózott is.

Már közel négy évesen is képes előadni a hatalmas szenvedést, ami azzal jár, ha valami kis betegség vagy baj éri az adott hímneműt.

Babszem reggel rálépett a Bugattijára és felhorzsolta a talpát, amit leragasztottunk, majd az apjának 3 meséjébe került, hogy megnyugodjon. Aztán egész nap nagyon óvatosan járt, nem lépett rá a talpára, bicegett inkább, délutáni alváshoz is kérte a lábfejére a zoknit, hogy nehogy valami baj érje a talpát. Este pedig csak úgy fürdött, hogy a fél lábát tartani kellett a víz felett, nem szabadott összevizezni a ragtapaszt és este is kellett neki zoknit húzni a lábára. Közben meg persze mondogatja, hogy nagyon fáj és lesérült és neki micsoda tragédia történt a lábával. Ismét beszélgettünk arról is, amikor el volt törve a lába.

Persze vonatozás közben, ha megfeledkezett magáról simán guggolt.

Szombaton vége lesz a különnyaralásnak, mert most éppen Tiszavasváriban van a csemete. Még pénteken ültek fel a nagyival a buszra és mentek le. Kicsit tartottunk attól, hogy nem szeretne már elmenni, de az utazás lehetősége, meg hogy milyen rég látta az állatokat és a nagypapát sokat nyomott a latban. Úgyhogy már csak kettőt kell aludnia és mi is megyünk utána. Jövő héten itthon lesz megint, aztán irány Horvátország. Már mi is nagyon várjuk a két hét szabit már csak kilencet kell aludnunk.

Ma megvettem  az új gyerekülést, a 15-36 kg-osoknak szólót, mert Babszem már nagyfiú. Ha hosszra még nem is, de súlyra kinőtte a jelenlegit, ami egész jól szuperált, hiszen 3 évet bírt ki, 2007 júliusában vettük. Az egyik gond most majd csak az lesz, hogy míg eddig simán lehetett pakolni a kocsiban Babszem lába alá, ez most nem fog működni, hiszen most már nem fog olyan magasan kalimpálni, mint eddig. Amúgy továbbra is szép nagy gyerek, 104 centit talán lassan felülről veri és lassan a 20kg is befigyel. Főleg azok után, hogy ma például vacsorára a nagyiéknál megette az ebédről maradt rakott krumplit, 2 fasírtot uborkával, egy kis csemegekukoricát, meg egy pohár tejeskávét ivott. Az összes nagyszülő megnyugodhat, ki van kerekedve a gyerek.

Az elmúlt hetekben folyamatosan nosztalgiáztunk, amióta húgomék készülnek Stockholmba. Felidéztük a tapasztalatokat, a készülődést, hogy Babszem milyen kicsi volt még stb. Idén ugyanis ők vitték haza Adrit, meg mentek megnézni, milyen is az élet a svédeknél egy hétre. Persze ők is a teljes családdal kerekedtek fel, úgyhogy 3 gyerekkel ültek repülőre. Vitték ugyanazt az útikönyvet, amit én is tavaly, talán még pont azt a példányt is, amit kivettem a FSZEKből magamnak is több mint egy éve. Kíváncsi vagyok, nekik mi lesz a benyomásuk a városról, meg az ő nagyobb lányaik hogy fogják élvezni a Skansent, a hajózást, a játszótereket.

Most kicsit megnézem a képeket.

A hét legnagyobb eseménye, ami Babszemet illeti a csütörtöki nosztalgia vonat megnézése volt. Hiába feküdt le előtte szerdán későn – mert nem akart elengedni engem a megbeszélésemre, ezért elvittük, s míg én találkoztam a grafikusunkkal, ő az apjával a Szabadság téren játszott a favasúttal, meg az új szökőkúttal -, másnap reggel már nagyon korán fent volt. Az izgatottság miatt, ugye, egész reggel azt várta, hogy mikor mennek már a Nyugatiba, ahonnan indult a vonat. Kicsit csalódott volt ugyan, hogy nem a kedvence, a 424-es ment, csak a 109-es, de azért így is gőzmozdonyról volt szó és volt elég látnivaló ahhoz, hogy jó adag élményt szedjen össze.

Míg a nagymamát legjobban a beöltözöttek serege kötötte le,

Babszem a 109-es kerekében gyönyörködött,

az apja meg fényképezgetett, például egy modern vasutast, aki szereti a gőzmozdonyát:

.

Most Babszem legnagyobb élménye, hogy újra itthon van a vonataival. Egész nap játszik velük, tologatja őket, már egész ügyesen építi a síneket és közben mesél, történeteket játszik el. Az ember szerint ő nem volt ilyen én viszont igen, csak persze én gumibabákkal játszottam el mindenféle történeteket, nem vonatokkal.
Holnap délelőtt pedig elmennek megnézni az egyik nosztalgia vonatot, ami a Nyugatiból indul Siófokra. Fel nem fognak szállni, mert nem az utazás érdekli annyira, annak az élménye, hanem hogy lát nagy gőzöst. De még az is lehet, hogy túl megilletődött lesz és inkább megijed mint örül a dolognak. Babszemnél sose lehet tudni.

Annak ellenére, hogy az elmúlt héten Babszeméknek nem volt valami kitűnő hetük a Balatonon azért egész jól érezték magukat. Voltak kirándulni, állatsimogatóban, fogtak halakat. Bár apu hiába vásárolt be, hogy felújítsa a rég nem használt pecabotjait, a lelkesedés nem tartott sokáig, mert a végén csak egyedül maradt a kikötőben kishalazni. Aztán meg hol komolyan összevesztek Esztivel, olykor tettlegességig is fajultak a dolgok, hol meg fél délelőttöt együtt játszottak nagy egyetértésben.

A hétvégi apróság, aminek örült meg a világító kavicsok voltak (műanyag kövek, fényt gyűjtenek, este világítanak, Lidl akciós újságból). Minden unokatestvér, meg a szomszéd lányok is kaptak 1-1 darabot belőle, meg a maradékkal aludt. Vagyis nagy nehezen nekem kegyeskedett 2t adni éjszakára:) Múlt hétvégén egy zacskó szendvicskarddal aludt (amivel a kockára vágott falatkáit kellett felböködni), aztán a héten kapott egy Woodys Pez adagolót, akkor meg azt szorongatta a párnája alatt. Öröm neki ilyen apróságokat adni, annyira tud örülni neki.

Délelőtt még fagyiztunk egyet Márián, aztán indultunk vissza Pestre, mert én ügyeletes vagyok. Szerencsére nem volt sehol semmi gond, úgyhogy amint megérkeztünk, Babszem rohanhatott a Lego vonataihoz. Nekem épp hogy csak integetett, hogy menjek csak dolgozni.

Mivel anyuék az öccseivel vetésforgóban csinálják a nyaralást, jövőre augusztus hónapban lesz övék a Balaton, úgyhogy bár tavaszi/őszi kirándulásra még lehet esély, hosszabb tartózkodásra majd csak 2011-ben.

Régen mindig nagyon félénk voltam társaságban. Főleg, ha új, ismeretlen emberekkel találkoztam. Kerültem is aztán ezeket a terepeket. Ezért nincsen nekem, bár már 8 éve írom a blogot, kiterjed blogger-ismerős hálózatom. De nem is olyan régen rájöttem, hogy már olyan öreg vagyok, meg annyi mindent tapasztaltam és láttam, még úgy is, hogy amúgy semmi izgalmas meg érdekes nincs az életemben, képes vagyok sokat beszélni. Meg magamhoz ragadni a kezdeményezést. Meg nem csak ücsörögni és okosan nézni és bólogatni, hanem hozzá tudok szólni egy csomó témához. Át tudok hidalni kínos csendeket ismeretlenekkel. Persze lehet, mások ezt találják fárasztónak:)

Mindenesetre kár, hogy nem úgy 20 éve voltam ilyen.

Pénteken jó sok programja volt Babszemnek. Bevittem magammal a gyárba. Őt meg az összes Lego és favonatát. Bár az utóbbiakhoz az apja ragaszkodott, szerinte jobb, ha elteszem, bár a gyerek nem kardoskodott érte és akárhányszor ajánlottam fel neki, hogy inkább játsszon azokkal a délelőtt folyamán, mindig visszautasította. Igazán jól elvolt nálunk, szerencsére az, hogy a vonatok erősen nyikorogtak nem sok embert zavart, mert félház volt, mind a dolgozók mind az ügyfelek részéről (nyári csökkentett nyitva tartás rulez).

Délután persze mikor hazajöttünk, jó nagyot aludt, úgyhogy eleve 7 körül indultunk el Délegyházára, ahol a sógorom még füvet nyírt, meg volt öntözés és vacsi, aztán irány a Balaton. Kellemes út volt, sehol egy dugó, egyenletes tempóban lehetett menni. Mert rajtunk kívül egész sokan gondolták úgy, hogy manapság az időjárás jelentések már megbízhatóak és ha egyszer rossz idő lesz Nyugaton, akkor rossz idő lesz. Valóban láttunk felhőket és villámlásokat az Északi parton. Azért mire leértünk Balatonszerénybe, Babszem már fáradt volt, hamar el is aludt. Bár egész éjjel fújt a szél, csupán reggel volt alig egy órányi eső, még ébredés előtt és felénk a szombat esőmentes volt. Csak a szél fújt, meg néha beborult. De lehetett lemenni a kikötőbe, meg néptáncot nézni. Valami helyi bajnokságot tartottak, ami a lányoknak nagyon tetszett, de a fiamat annyira nem kötötte le, inkább elmentünk fagyizni meg nézni a vasúti átjárót.

Vasárnap már kritikusabb volt a helyzet, mert délelőtt esett az eső és vagy 15 fokkal hidegebb volt, mint alig 1 napja. De azért a gyerekek jól érezték magukat. A sógorom elvitte sétálni Babszemet és miután visszajöttek a partról, ahol mégse sikerült olyan hajót találniuk, ami elviszi őket Afrikába, megjegyezte, hogy a gyerek torka lehet megfázott a szélben, mert hogy a száját folyamatosan jártatta. Ő eddig azt hitte, ilyenre csak a lányai képesek.

Sikerült jókedvűen otthagynom Babszemet, aki éppen bújócskázott az unokanővéreivel, meg arra várt, hogy végre jöjjön egy komp, ami elviszi Afrikába. Mondjuk nem hiszem, hogy hétvégéig sokat fognak fürdeni, de ma már voltak hajón, a nagybátyám vitorlásán és épp nem ért rá velem beszélgetni, mert sürgősen vonatoznia kellett.

Annak idején, mint minden anyukának, voltak kétségeim a bölcsődével kapcsolatban. De így, két év távlatából azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem bántam meg a döntést és meg vagyok győződve arról, hogy Babszem is csak nyert vele (még a betegségekkel is:). Tegnap volt az évzáró és megint meggyőződhettem arról, hogy bár nem tűnt úgy első pillantásra, azért olyan helyen volt a gyerek két évig, ahol foglalkoztak vele a gondozónők. Tanultak egy csomó verset, amit előadtak. Mondjuk nekem persze csak a fiamon lógott a tekintetem, a párom videózott, később láthattam, mit műveltek a többiek is.

Amikor besorjáztak a tornateremben Babszem nagyon bátor volt, integetett, mosolygott, dumált, nem volt megilletődve, nem jött zavarba. Aztán úgy a 7. versnél elvesztette a fonalat és nem tudta mondani a többiekkel a szöveget, erre eltörött a mécses, én meg kimentettem őt (az elején megkértek a gondozónők, hogy tegyünk így, ha valaki sírni kezd) és az öltözőben vigasztaltam. Már nem akart utána visszamenni, a kudarcot nehezen dolgozza fel szegény. De amúgy aranyos kis programot csináltak a szülőknek, utána volt uzsonna, beszélgetés, ajándékozás búcsú. Nem tudom, mindenütt van-e ez így, de itt jó volt, hogy a gyerekekre nem csak felvigyáztak, hanem segítették is fejlődésüket.

Szombat délelőtt tehát elindultunk Balatonszerénybe, hogy meglátogassuk és hazahordjuk a gyerekünket. Természetesen dugó az akadt Budaőrs környékén, de megküzdöttünk vele és végül még délelőtt megérkeztünk Balatonszerénybe. Babszem épp a vízben volt húgomékkal, úgyhogy mi is gyorsan átöltöztünk és csatlakoztunk hozzájuk. Elképesztő, tényleg, hogy milyen ügyes és bátor lett a gyerek a vízben. Dobálni kellett, nem ért le a lába és simán tepert az úszógumijával. A vitorlásokat is ismerte kívülről, nem csak a kikötői helyükön, hanem még a vízen ringatózva is tudta, hogy melyik az Észak csillaga, Mucki vagy éppen a Bamboleo.

Íme egy kis ízelítő, hogy ment fürdeni és miket alkotott a vízben.

(Mellékszerepben Eszti)

Nagy volt amúgy a szerelem, sokat lógtunk együtt, ritkán hagyta, hogy messzire menjünk tőle. Voltunk fagyizni, lángost enni, körhintára is felült (rablás mondjuk, a lerobbant, lepattogzott kis kocsikban 3 perc ücsörgés 500Ft, de legalább kapott egy Pokémonos baseball sapkát), meg bemutatta, hogy ő aztán színpadra termett. Volt valami utcabál, a focipálya mellett hangszórókból adtak mindenféle operett meg egyéb nagy slágereket. Babszem meg felpattant a színpadra és ott táncolt, szaladgált. Ő volt az első, utána már sok kisgyerek felment, de valakinek meg kellett törnie a jeget 🙂

Meglátogattuk Cicáékat Szigligeten. Állítólag nagy szerencsénk volt, mert rögtön megérkezve nyitva volt az alkotóház kapuja, bementünk, leparkoltunk és még a parknézésért se kellett fizetnünk. Felmentünk a várba is, ahol jómagam valamikor általános iskolás koromban jártam utoljára, határozottan sokat javítottak az állagán és a prezentálásán. Igazán látványosan megcsinálták, hogy legyen mit csinálni meg nézni egy pár kőkupacon.  

 De volt még a hétvégén nagy vihar is (vasárnap hajnalban kint bóklásztam 2-kor beszedni a száradó törülközőket), az egyik tujánkból is letört egy darab. Vasárnap sok eső esett, de estére azért lett annyira kellemes az idő, hogy meg tudjuk ünnepelni a szüleimet (házassági évforduló, apu születésnapja).

Azért akármennyit is veszekedett Babszem Esztivel, meg csipkedték össze a szúnyogok, azért nagy élmény volt neki a nyaralás. Persze ideális esetben, ha mi is ott lennénk vele, az lenne aztán a tökéletes. Egyelőre úgy jöttünk el, hogy azt mondta, visszamegy még egy hétre a mamához. Meglátjuk. 

Mivel hétvégén erősen belehúztunk a munkába (én is ügyeltem 8 órát, ember meg programozott szombat vasárnap látástól mikulásig), a hét elején lazítottunk. Voltunk moziban kettesben a Toy Story 3t néztük meg, azt hiszem az egyik olyan trilógia, amelynél mindegyik rész csak jobb mint az előző, pedig már az első is zseniális volt. Azt meg még Angliában láttam, egy vasárnap vittem el rá a két nagyobb gyereket, míg a szüleik felújították és átrendezték a szobáikat. A párom nem ossza ezt a véleményt, szerinte nekem is csak azért tetszett, mert pityereghettem rajta.

Tegnap pedig csajnap volt, A-val mentünk az Ilyen a formámra, ami meglepően kellemes vígjáték néhány jó beszólással. Azon is vidultunk, hogy már kezdődött a film, amikor bejött négy srác a sötétben. Először arra tippeltünk, hogy biztos eltévedtek, vagy olcsó szerda miatt csupán erre a filmre kaptak jegyet, esetleg Jennifer Lopez hátsójára kíváncsiak (de azt meglepően keveset mutatják a filmben). De aztán megegyeztünk, hogy egy olyan filmre, ahol a nézőközönség 95%-a nő, csakis csajozás céljából jöhetnek. Valószínűleg ugyanaz az elv vezérli őket is, mint Jayt meg Néma Bobot, akik meg abortuszklinikán akarnak becsajozni (lásd: Dogma).

Ma délután meg elmentem az edzőterembe, kicsit kardióztam, aztán kihasználtam végre a bérlethez járó SPA belépőt, úgyhogy szaunáztam, gőzkabinoztam, úsztam, pezsgőfürdőztem. Ahogy azt kell.

Babszem meg közben víz alá megy és “Úgy jövök fel, hogy bugy bugy bugy“, visszaszámol, már csak 2t kell aludnia és megyünk.

Gyermek a Balatonon jól elvan. Nagyon élvezi a nagy fürdéseket, dobálni kell a vízbe, az összes hajót ismeri már a kikötőben és előjött belőle a showman. Ugyanis az unokatestvérekkel műsorokat csinálnak. Meg a játszótéren is mikrofonnak használja a mászókötél végét. Készül a bölcsis évzáróra.

Mi meg itthon dolgozunk eléggé komolyan. Munkahelyen meg a saját projekten is – ez utóbbin főleg az ember, elvégre én csak projektvezetek, ő programoz. Illetve a hétvégén voltam kicsit frászba, mert nem tudták levonni a szállásfoglalásunkhoz az összeget a hitelkártyámról. Elfelejtettem megemelni a limitet. De szerencsére kiderült, hogy hétvégi levelek, amiket kaptam az irodától csak automatikusak, ők is csak hétfő-péntek dolgoznak. Ma reggel a bankban kezdtem, emeltük a keretet és délre már megjött az igazolás és a cím, ahova majd augusztusban megyünk. Úgyhogy egy gonddal kevesebb.

De már kétszer tornázni is voltam és moziba is megyek a héten, ugyanakkor pár napja már Babszemmel álmodok, szóval hiába nem kicsit lehet elengednie magát az embernek gyerektelenül, azért borzasztóan hiányzik az apróság.

Aki nem tudja, hogy érdemes használni a webes forumokat hirdetésre az ne használja. Vagy tanulja meg, hogy kell. Nem nehéz, nézze meg, más mit csinál jól és hogy lesz sikeres anélkül, hogy felesleges információkkal floodolná az embereket. Az ilyeneket már irc-en is kitiltották.

Szombat délelőtt kimentünk Babszemmel húgomékhoz Délegyházára, hogy onnan induljunk a Balatonra az ő kocsijukkal. Aztán kiderült, hogy a 0-áson nagy útépítések vannak. Eleinte még sajnáltuk az M5 felé tartókat, akik kb 20 km-es sorban álltak, aztán az M6 letérő felé már a másik oldal is kezdett lépésben menni. Ráadásnak belehallgattunk a hírekbe, hogy reggel 2 baleset is volt az M7-en és 40 km-es a sor. Bár már nem helyszíneltek, amikor mi hallottuk. Bizakodtunk, de amikor rátértünk volna az M7-re kiderült, még mindig áll a sor. Úgyhogy elmentünk Érdig, ott visszafordultunk (a Shell kútnál még egy motoros gázolás is befigyelt, úgyhogy Érd központja állt ettől meg azoktól akik a 7-esre akartak letérni) és rátértünk az M1-re, elmentünk Bicskéig, majd a 811-en Fehérvárig mentünk (még úgyse láttam Alcsútot, most már ez is pipa) és ott tértünk vissza az autópályára. Így utaztunk 3 órát, de legalább mentünk és nem ácsorogtunk 30km-t a pályán… Hogy a gyerek szavaival éljek: “Ez egy katasztrofális út volt” – komoly, ezt ő mondta, mikor megérkeztünk.

Úgyhogy mi igazán igyekeztünk, hogy délre odaérjünk ebédre, de nem jött össze. Viszont tényleg pont kész lett minden mire megjöttünk. Babszem nagyon örült az unokatestvéreknek, hatalmasakat ölelkeztek. Mivel a kocsiban aludt, nem erőltettük a délutáni alvást, inkább lementünk fürdeni a Balatonba. Nagyon kellemes volt a víz, magasan állt, nem volt iszapos és tiszta is. Babszem eleinte kicsit tartott a dologtól, de előbb kis csónakban, majd úszógumival is próbálkozott, s mivel Lobi jól megdobálta, hatalmas élmény volt neki a fürdés. Másnap reggel már azzal ébredt, hogy bizony menjünk fürdeni. Ennek ellenére a délelőtti pancsolás nem indult annyira ragyogóan, mint ahogy azt a gyerek várta. Hidegebb volt a víz, csak a matracon volt hajlandó feküdni, majd mivel nem sokat mozgott, hamar fázni kezdett. Lobi szerint úgy viselkedett, mint egy bója: csak lógott ki az úszógumiból. Vasárnap délután kísérletet tettünk, hogy a két kicsi, Babszem és Eszti együtt aludjanak el. Persze nem volt egyszerű: nevetgéltek, játszottak, nem használt, hogy én ott voltam, hogy rájuk szólt a mama, a húgom megfenyegette őket, hogy az egyikük a Lobival fog aludni. Végül beküldtük hozzájuk a papát, hogy aludjon velük. Ő csak rájuk szólt és a gyerekek már húzták a lóbőrt.

Ébredés után újabb fürdőzés, ami megint katasztrofálisan indult, Babszemet mintha odaragasztották volna a matrachoz. Aztán végül lerimánkodtam róla, úszógumizott, dobáltam és rájött, hogy tud az úszógumival közlekedni. Úgyhogy persze kivinni nem volt őt egyszerű a vízből, valamint este akart még mindenképpen fürdeni egyet.

Jónak ígérkezik ez a balatoni nyaralás: a kikötőben végigolvassa az összes hajó számát, mindent megfogdos, naponta többször szívesen biciglizik, fürdik, játszik néha egyedül, néha az unokatestvérekkel. Mi meg ácsorogtunk kinn a kapuban és ezt láttuk:

Az elválás így is nehéz volt kicsit, de reggel már csacsogott velem egyet a telefonon.

Kicsit gondban vagyunk ám, Babszem mesevilágában kevés a női név, míg a valóságban és rokonok közt meg ugye a csajok tengenek túl. De azért már összekapartuk az unokatestvéreknek a beceneveket. Még a húgaimmal leszünk majd bajban, de majd megoldjuk valahogy. Rájuk még a gyerek se gondolt:)

Ha nagyobb takarítást csináltunk eddig, azt Babszem nehezen viselte el, eleinte még segített, vagyis kicsit játszott a vizes rongyokkal, majd kb. miután 2x át kellett öltöztetni már nem érdekelte a dolog. Olyankor leült valamelyik kedvenc meséje elé és duzzogott, esetleg még a porszívót is kikapcsolta néha, ha túl hangosan ment és ő épp nem hallott valamit.

Most vasárnap azonban komolyabb feladatot kapott: neki kellett lemosnia a Lego vonatokat és síneket, meg az autóit. Megint volt átöltözés közben 1x, de aztán nagy élvezettel játszott a tiszta vonatokkal. Új pályát épített a fa készletnek is és amíg mi befejeztük a takarítást végig csak tologatta a kocsikat, mesélt hozzá, eljátszott rengeteg mindent, amit olvasott, látott, vagy megtörtént vele. Még azt is elviselte, amikor az ember porszívózott és rácsukta a szoba ajtaját, hogy amíg a nagyszobában nem végzünk addig ne jöjjön ki. Egyszer nem kukucskált ki, sőt nekünk kellett szólni, hogy közben már rég nem berreg a porszívó és kész az ebéd is, annyira elmerült a játékban.

Eleinte ugye voltak az énekek, meg a versek (Lencsilány, Altató, Zenekar stb.), aztán jött hozzá a napi összefoglaló. Majd különböző témájú mesék, néha könyveket kellett saját szavaimmal elmondani, felsorolni, jellemzéssel a törpöket, meg elsorolni, hogy kinek milyen színű haja van a családban stb.

Pénteken Babszem észrevette, hogy az ablakából látszik az egyik ház tetején egy hangosbemondó. Azt mondtam neki, hogy valószínűleg valami gyáré és eljátszottam, hogy a hangosbemondó amolyan komcsi gyáras stílusban* végignavigálja a napjukon az embereket: mikor szabad WCre menniük, hogy gond van a szalaggal, mi lesz az ebéd (csupa klasszik menzakaja:)  és hogy jön látogatóba a miniszter.  Az utóbbi nap leírása a kedvence, azt kell most esténként elmondanom, mintha hangosbemondó lennék. Eleinte rám hagyta hogy én találjam ki mi lesz a menü amikor a nagy ember jön, de most már ő is javaslatot tett. Szerinte az ünnepi menzakaja: Paradicsomleves nokedlivel, krumplipüré hússal (eleinte párolt hús volt, most töltött hús, a lényeg a húson van) és desszert a nutellás palacsinta.

*Sándor Györgyöt mixeltem Monty Pythonnal egy kis Csinibaba beütéssel.