Pénteken új motort kapott Babszem. Az előzőt, ugyanis amit anyuék vettek neki leamortizálta. Vagy a konstrukció volt hibás, mindenesetre hiába választottuk anno a biztonságosabb, stabilabb kicsit nagyobb 4 kerekűt, nem tartott ki sokáig. Igaz, a gyerek a Balatonon előszeretettel dobálta le a teraszról, lehet az tett be neki. Az újabb jármű a hagyományosabb fajta, amilyent minden második gyereknél lát az ember. Ezzel könnyebben és gyorsabban tud közlekedni Babszem is. Úgyhogy most már simán tudok szaladni utána, pedig még nem páros lábbal hajt, hanem felváltva, mintha menne, de így is pillanatok alatt tud állva hagyni. Tegnap délután 20 perc alatt lezavarta a máskor közel 1 órás kört a kis utcákban meg a boltok körül.
Ma a nagyszülők rohangászhattak utána, mert itt voltak. Délelőtt a nagymamával ment le, amíg mi ebédet főztünk, délután meg már a nagypapa is kísérte őket alvás után (míg a szülők TDKt néztek moziban).
Még a hétvégén annyi történt, hogy kiszedtünk két rudat az ágyából, hogy tudjon egyedül is ki-be közlekedni. Befelé nincs gond, de kifelé mindig tolatni akar és úgy még beszorul a lába a szomszéd rudak közé, ettől meg felettéb ideges tud lenni.
Holnap pedig irány a bölcsőde.

Még amikor Tiszavasváriból jöttünk haza, a Shell kúton nemcsak pontgyűjtő kártyát igényeltem de tankolás után vettem egyet az engedményes Ferrari kisautókból is. Babszem mostanában egész jól elvan az autókkal, ha éppen olyanja van. Eleinte mondjuk nem érdekelte a Ferrari, de aztán itthon a parkettán kiderült, mennyire egyszerű játszani vele, csak hátra kell húzni és megy, jó sokáig. Aztán a kocsi áldozatul esett a mostanában dívó másik hobbinak: dobjunk le mindent a folyosóról a kertbe. Szokott lekerülni oda Lego darab, labdák, öntözőkanna, csipeszek, kockák stb. Attól függ, mikor veszem észre, hogy min ügyködik épp a gyerek. Ezeket nem rögtön gyűjtöm össze aztán, hanem mondjuk amikor alszik Babszem, vagy hazafelé sétából összeszedjük. Volt, hogy a csipeszeket megtalálta helyettünk más és a pincefeljáróba tette, onnan vittük aztán fel, amikor jöttünk haza.
A Ferrari esetében aztán már alig két órával később sem volt meg a kocsi. Két lehetőség van. Vagy a földszinten lakó kisfiú járt kinn és kommunizálta el (bár ő mostanában szerintem nyaral, nem láttam már egy ideje), vagy az első emeleten lakó kisfiú és barátja tüntették el. Ők mondjuk aznap lenn voltak játszani a Ferrari zuhanása és keresése közt eltelt időben. De persze azóta nem találkoztam az anyukájukkal, hogy megkérdezzem, nem találtak-e hétfőn egy piros kisautót.
Úgyhogy most minusz egy Ferrarink van.

Ma megérkezett a bookline-os könyvcsomagom és benne megint volt két Kisvakond Babszemnek is. Bár mostanában a hosszú meséket kedveli. Fel kell ugyan melegednie egy-egy sztorihoz (sokáig csak Bikkmakk mókust volt hajlandó meghlalgatni a Beatrix Potter sorozatból, aztán meg unalomig Nyúl Pétert, most Nyuszi Benjámin a kedvence), de ha az megtörténik, akkor nincs megállás. Egymás után 10x mehet, minimum. Az ember becsukja a könyvet, Babszem kikapja a kezéből és újra a fejemhez vágja (szó szerint), hogy olvassam megint. Most éppen Thomast olvastam neki orrba-szájba. De meg is van az eredménye. Már kívülről tudja a kedvenc meséket és míg olvasom, eljátsza. Kukucskál, hű-zik, nevet, integet, sőt egyes szavaknak mondja előre az elejét (mondjuk, hogy ááááááááá amikor az állomásfőnök szó következik).
Azért remélem vissza fog térni a képesebb könyvekhez, ismét lehet majd bújni a különböző böngészőket és nézni, hogy Géza nadjrágja elszakadt, amikor elcsúszott a banánhéjon.

Na hát még mindig nem vagyunk jóban a doktornéninkkel. Pedig mostanában már nem sírt, ha a tanácsadó közelébe mentünk, vagy beugrottunk a receptért. Ma reggel is egész jól eljátszott, elrohangászott a váróteremben. Aztán bementünk a vizsgálóba és eltörött a mécses már a vetkőzésnél. Akkor sikerült egy kis énekléssel megnyugtatni, de mikor beléptünk a rendelőbe, onnan már vígasztalhatatlan volt. Nagyjából sikerült megvizsgálni meg is mérték, 13kg, a hosszot én mondtam meg, azzal már ne kínozzuk, gondoltuk. Aztán az oltás még nehéz volt, de utána már mehettünk is. A váróteremben persze már megint minden a legnagyobb rendben volt. Megbeszéltük, ha nem lesz beteg, akkor csak félévente beugrunk esetleg, s legközelebb majd jövőre kap oltást (a kullancs emlékeztetőt), aztán majd 6 évesen. Addigra meg már csak nem lesz ilyen trauma minden dokihoz menetel.
Aztán jött még a nap másik fontos része, vártuk a gondozónőket. Akik persze alig tudtak bejönni, mert a gyerek vezetéknevét (apjanevét) keresték, de a házban én vagyok kiírva. Tényleg csak fél órát voltak itt. Kiderült, hogy a tapasztaltabbhoz van hivatalosan rendelve a gyerek, őt Babszem meg is kedvelte, odament hozzá többször is. Remélem hétfőn is hasonlóan fogadja majd. A gyerek napirendjéről beszélgettünk, hogy mit eszik, mivel játszik, hogy alszik stb.
Nos, valószínűleg a legnagyobb gond az evés lesz. Főleg a reggeli meg az uzsonna, mert az bizony kenyér, zsemle, egész gyümölcsök stb. Főzelék ugye nem gond, meg a gyümölcslés tízórai se de a harapdálás rágcsálás krónikus hiánya itt már fennakadás lehet. Mivel másoktól gyorsan tanul a csemete, bízom abban, hogy a többi gyerek jó hatással lesz rá. Vagy fogyni fog.
Mindenesetre hétfőn 10-kor kezdünk. Párom jelezte, hogy ő is jönni fog az elején. Ez azért bónusz lesz Babszemnek.

Ma épp ebédeltünk, amikor csöngött a telefon, a leendő gondozónő hívott, hogy egy nappal előbbre hoznák a látogatást, szóval holnap jönnének inkább dél magasságában. Akkor most kicsit még gőzerővel takarítok majd. Csak a látszat kedvéért (szerencsére a nagyját vasárnap/tegnap elintéztük).
Egyébként nézegetem, hogy miket írtam fel azon az első szülőin, miket kell majd még megkérdeznem. Lehet vásárolgatni célirányosan a gyereknek. Egyébként mivel azt mondták, szerezzünk be üzenőfüzetnek valamit, feljogosítva érzem magam már egy ideje, hogy betérjek az ütbaeső papír-írószer árudákba és hosszasan nézelődjek a plázák/hiper szuperek iskolakezdős ajánlatai között. Mondjuk vettem már füzetet, kettőt is, de úgy érzem ez kevés… 🙂

Ma délelőtt elmentünk és befizettük a bölcsibe a szeptemberi fejpénzünket. 8000Ft, mert mi a hónap elején rögtön kezdünk. Már nem volt sírás a csempézett falak láttán, s bár hátra az irodák/konyha felé mentünk, nem kukkantottunk be a játékszobákba, azért szépen elmászkált, nézelődött. Megkerestük, hol lesz a jele a fürdőszobában. Még azzal a kislánnyal is összefutottunk, akivel hétfőn együtt mennek majd a kolhozba. De addig még csütörtökön jönnek hozzánk a gondozónők és kitölthetjük a törzslapot is. Szóval visszaszámlálás folyik.

Elkészült nagyjából tegnap. Este már azzal aludt a gyerek. Át is aludta az éjszakát. Mi is roppantul élveztük, hogy fel lehetett kapcsolva a villany a szobánkban, igaz fenn voltunk jó sokáig, mert közben meg folyt az új/régi gépek installálása. S természetesen a Microsoft rendesen megszívatott minket audio driver miatt. Én 2 után beájultam, már nem voltam használható állapotban, az ember úgy 3 körül feküdt le, addigra rájött a megoldásra, csak már energiája nem volt megcsinálni. De most már nagyjából működnek a dolgok. Reggel volt kicsit türelmetlen a Babszem, mert egyik gépen se lehetett Shaunt nézni. Holott teljesen felvillanyozta, hogy a régi helyén, ahol a laptop előtt ücsörgött most ott van az új 4 magos gép a widescreen monitorral. Neki ez annyit jelentett, hogy csak le kell hajigálni a ruháinkat az előtte álló székről, aztán csak fel kell ülni (szülői segédlettel persze) és egyszervoltot, vagy a kedvenc bárányának kalandjait kell néznie.
Aztán voltunk bevásárolni én meg délután elmentem az egyik közeli Alexandrába és gyorsan megvettem a Szakácsok könyvét féláron. Már régóta szemezgettem vele, hála Kicsivúnak meg Mirwennek, de eddig sajnáltam rá a pénzt, most viszont végrehajtottam az év könyvvásárlását (utoljára kb akkor adtam ki ennyi forintot egy kötetre, amikor nászajándéknak vettem, magamnak azért ennyit ritkán költöttem 1 darabra a magam kedvéért… inkább vettem ugyanennyi pénzért 6-7 egyéb könyvet)

Az ember csak tegnap este nézte végig a Tiszavasváriban készült képeket. Néhányra rámutatott, hogy tessék ilyeneket kiposztolni. Hát akkor itt van egy vadmotoros felszállás előtt kép:

Fejemben néha annyira jó posztokat írok, aztán amikor leülök a gép elé nem lesz belőlük semmi. Mert valahogy addigra már nem állnak össze olyan jókká a gondolataim, mint ahogy azt elképzeltem. Ha lenne valami gépezet, amelyik ezeket a fejben komponált dolgokat valahogy megörökítené az utókor számára, szerintem kiderülne, hogy roppant tehetséges és stílusos író vagyok. Persze most szerénytelenség nélkül állíthatom ezt, mert rajtam kívül senki se tudja mi megy a homlokom mögött. De ezzel szoktam vigasztalni magam. Meg nem értett, hallgatott, felismert tehetség vagyok. Csak mindenki elől rejtve. Néha még magam elől is.
Ez onnan is jutott az eszembe, hogy mostanában a párom is mindig mondja: keveset írok, nincs meg a napi rendszeres 1-2 poszt, ne is csodálkozzam, ha senki se szól hozzám de még olvasni se olvas. Mindig van ám kifogásom, miért nem. Kevés az egy gép, más dolgom van, nincs kedvem, képes vagyok valami teljesen haszontalanba belebuzulni órákra ami elveszi a blogolástól az időmet, kedvemet energiámat. Holott persze lehetne Babszemről írogatni, mert mindig csinál valami újat, de azokról úgyis beszámolok szóban az apjának, aztán meg már nincs kedvem megírni (ha megírom megkapom rá, hogy csíra poszt, mert a tartalmát már úgyis ismerte :)).
Most pont idejében vagyok egyébként blogválságban, mert szerdán elutazunk a Balcsira legalább egy hétre (illetve ameddig a 10 napos matrica tart), s Balatonyszerényben úgysincs net, hát majd kigondolhatok sok jó posztot amit sose írok meg. Mert most még az se lesz, hogy viszem a laptopot amin majd készülnek piszkozatok, hiszen a laptopunk halott. Maximum egy füzetet viszek… aztán ha írok is bele legalább sose lesz majd türelmem mindazt bemásolni ide a blogba 🙂

Babszem természetesen csak olyan szavakat hajlandó ismételgetni, ami tetszik neki is. A cipő meg a csizma már régóta megy, a hétvégén az apja tanítgatta olyan hasznos dolgokra, mint Nike meg Ungabunga. Az ilyeneket előszeretettel ismételgeti. De hogy valami hasznos is legyen a szókincsében az nagyon nem érdekli.
Viszont egyedül iszik pohárból.

A februári torkos csütörtök féle rossz élmény óta nem jártunk a Zilában. Pedig nyár eleje óta már nézegettük a hirdetéseiket, meg a hatalmas transzparenst a Gergely utcában, hogy megnyitották a látványkonyhával egybekötött kerthelységet (ez utóbbi néven eddig egy 2m széles csíkban elhelyezett 4 asztal funkcionált). Na de ma végre eljutottunk oda, hogy lemeózzuk az újításokat. A vendéglő tehát kibővült, mert megvették a szomszéd házat és udvarát, átalakították az egészet, nagy fedett terasz van, kényelmes székekkel, elég szellős helyekkel. Mivel 4 után mentünk már/még nem voltak sokan, így Babszem, akinek ez már az alvás utáni uzsonna ideje volt, szóval nem számíthattunk sok asztal mellett ülős jelenetre vele kapcsolatban, egész zavartalanul motorozhatott.
Az Orja levesük még mindig kiváló és lemeóztunk két bárányos kaját is, ahol a hús iszonyú finom volt, a köretek összeállításával akadtak problémák. Nálam a krokett nagyon jól sikerült elem volt, viszont a csőben sült karfiolt feledni lehetett. A páromnak meg puliszka jutott és medvehagyma mártás. Ez utóbbit én is kíváncsian vártam, mert idén a gasztroblogokban a medvehagyma volt a tavasz sztárja, de nem ájultam el tőle, valamint a puliszka túl erős volt köretnek. Kivételesen mind a ketten kértünk desszertet is, fagylalt kelyhet meg karamellizált almát fagyival. Az előbbit azért, mert úgy gondoltuk, abból a gyerek is eszik. De Babszem számára a fagyi az tölcsérből nyalandó dolog, ezért a kanállal, tejszínhabbal meg öntettel tálalt variáció teljesen hidegen hagyta. Úgyhogy ő később, amikor sétáltunk megkapta a szokásos 1 gombóc vaníliáját az Óhegy tetején.
Összességében megenyhültünk a Zila iránt, de már nem fogjuk olyan gyakran felkeresni, mint korábban. Ugyanis ahhoz képest, hogy a minőségen olyan sokat nem javítottak, az árak aránytalanul megnőttek.

Azt hittem, ha hazajövünk, sokkal rövidebb idő kell Babszemnek, hogy visszaszokjon az itthoni dolgokba, főleg az alvás terén. De éjszaka megint fel-felébred, tegnapelőtt vagy 4x is, igaz, ezt betudoma  közelgő hidegfrontnak. Mindenesetre mire hozzászokik a helyhez, megint megyünk majd, a Balcsira. Na de onnan mindenképp legalább egy héttel a bölcsi előtt visszajövünk, hogy visszazökkenjen, s megint átaludja az éjszakákat, délutánokat.

A nagymamának egy csomó szavát ismételgette a gyerek. De legalábbis a szavak elejét ismételgette, főleg szövegkörnyezetben Milyen virágot hoztunk anyának? Dá… (dáliát), Mit főzött a nagypapa bográcsban? Öhö (öhönt), Melyik hordóból öntsünk? Ebbő… , Mit evett a nagymama? Ten (tengerit) stb. Nekem meg az apjának semmi ilyesmi produkcióra nem hajlandó. Mert mi megértjük meg elmondjuk helyette. Nincs rákényszerítve, eltoltuk.
De annyira huncut, mert próbálom ugyanúgy mondogatni a dolgokat, mint a nagymama tette (nem az ő mondatait, hanem újakat találok k), de ő csak vigyorog rám és kiröhög. Ma ebédnél azt találta roppant mulatságosnak, hogy az ivást próbáltam kimondatni vele bármilyen formában (iszik, iszi, ivás, szomjas, víz, citromlé stb.)

Amióta itt vagyunk, Babszem előszeretettel játszik, fekszik a nagy ágyon. Altatás során legalább kétszer kell odamennünk és ott kicsit fetreng, aztán amikor felélénkül annyira, hogy kimenne a szobából, akkor viszem újból és altatom. Ha felébred éjszaka akkor nem tudom visszatenni a kiságyába, mert arra felriad, úgyhogy most már az a módszerem, hogy odateszem az ágyra, melléfekszem és úgy öt perc múltán pakolom be a helyére (vagy több, ha közben én is elalszom akkor kicsit később). Igazából nem bújik hozzám a gyerek, csak maga az ágy, mint olyan tetszik neki. Ma reggel 6-kor kelt, aztán a reggelije közben visszaaludt de tanulva az elmúlt napokból nem a kiságyába, hanem a nagyra fektettem még 2 órát aludt ott, engem erősen a margóra szorítva. Úgyhogy megint csak megerősítést nyert a hozzáállásom az együtt alvásra: csak kivételes alkalmakkor, mint betegség, idegen hely, rossz álom van/volt/lesz engedélyezve. Most szerintem úgyis az apja hiánya miatt van, hogy a franciaágyba kívánkozik.

A ma délelőtti program (persze Bob a mesteres trikóban, stílusosan):

A Tv Paprika szerintem rúgja ki az operatőrét. A saját készítésű műsoraikban, amikor 1 szakács főzőcskézik valami konyhában, úgy rángatják a kamerát, olyan élesek a váltások és annyira értelmetlenül, hogy mire elkészül az étek, engem már a hányinger kerülget a sok pörgéstől, vágástól, közelítéstől.