Szóval még holnap se megyünk bölcsibe és a szerda is kétséges. Ma délelőtt kicsit magasabb volt a hője, mint tegnap, kapott lázcsillapítót aztán kialudta persze, s délutánra már teljesen magánál volt. Babszem amúgy egész jól viselte a szobafogságot, mondjuk nem csoda, ha az alternatíva az, hogy felöltözve, esővédő alatt anya elszalad vele a boltba, aztán meg csak a kertbe vagy a folyosóra mehet ki, ahol nedves minden és hideg van. Miután mindezeket megtapasztalta, inkább szétszórta a Legóit. Holnap még a doktornénihez is elugrunk, mert a náthán kívül más mutogatnivalónk is van, sanos. De majd akkor okosabbak leszünk.

Mivel sikerült egy kis megfázást összeszedni a hétvégén, ma se mentünk bölcsibe. Azt telefonáltam be reggel, hogy majd holnap igen, de tegnap délelőtt meg most is volt egy kis hőemelkedése Babszemnek. Amúgy meg csak az orra folyik, ezért aztán nehezen alszik el (éjjel is többször fenn volt), de a kedve jó. Úgyhogy a holnap se biztos még. Kicsit aggódom, nem kell-e előröl kezdeni majd az egészet…

Pont szombatra egyébként volt még egy meghívásunk, Főnéni látta vendégül az egész hadosztályt a kis házikójában a Dunakanyarban. Ahogy elnéztem a képeket, ott sütött a nap és mindenki pólóban volt. Miklósfán esett az eső előző nap és nem volt valami nagy meleg*. Bár szerencsére maga a buli lenn volt egy völgyben, ahol nem fújt a szél, sőt a folyamatosan égő tábortűz, ahol finomabbnál finomabb kajákat csináltak keresztanyám gyerekei egész meleget biztosított. A párom megállapította, hogy családunkban is vannak fura szerzetek, de azért összeszámoltuk, hogy akikre gondolt, azoknak 80%-a nem vérrokon, a nagybátyámat meg már megszoktuk olyannak, amilyen.
Egyébként 32-en voltunk (ha jól számoltam), ebből 10 fő gyerek volt, akik “kamikaze motoroztak”  a dombtetőről, meg sárlabdátak gyúrtak, bokrokban bújdostak és fát ültettek az erdőben, valamint a vakondtúrásokban homokoztak. Felvettem videóra Láthatatlan unokatesóm lányát, amint 10 hónaposan, másfél foggal csevapcsicsát rágcsál, hogy majd oktatófilmként néha levetítsem Babszemnek. Aki egyébként sokat ivott (a gyerekpezsgő határozottan bejött neki, bár a harmadát inkább beöntötte a kapucnijába, de ez családi vonás, nagybátyám káposztával a zsebében tért haza oviból annó, mert azt nem szerette), meg körbemászkálva minden asztalról leeszegetett valamit (mint egy selejt Hófehérke belenyalt a sült zöldségektől kezdve a görög salátáig mindenbe).
Itt a menedékháznál van, ő azért óvatosabban jött le a motorral a dombtetőről, bár addigra már mindegy volt, mert tiszta sár volt a ruhája (vittem váltást de azt az utolsó pillanatig visszatartottam, ez a pillanat meg a pezsgőzés után jött el), mert korábban az erdőben sárban dagonyázott.

*péntek este a legnagyobb viharban értünk Zalába, nappali világosságot adtak a fél percenként cikázó villámok az M7-es új szakaszának, így kicsit tovább tartott az út, mert nem repesztettünk, de legalább a szél nem fújt.

Ma délután, ha a párom hazajön utazunk Kanizsára. Anyuékkal mondjuk csak este meg holnap reggel találkozunk, mert ők mennek szokásos őszi Horvát tengerparti nyaralásukra a szokásos partnereikkel, Áginéniékkel (akikkel lassan negyed évszázada heti 2x kártyáznak). De mi amúgy is szülinapi meglepetésbulira megyünk. Keresztanyám volt 60 éves nem rég és a családja neki szervez szabad ég alatt összeröffenést. Remélem még nem lesz nagyon hideg hozzá. Úgyhogy tőlünk igazából a fél család lesz ott, anyuék meg a svédek fognak hiányozni. Anyunak is október végén lesz a szülinapja, szintén a 60 (ez egy ilyen család, ők tényleg értették a Hanyas vagy? 48-as?-t), neki mosogatógépet szerttünk volna, de se ő, se apu nem támogatja az ötletet. Kifogásuk, hogy kevés a hely a konyhában és anyunak nagy-nagy szüksége van minden fiókra, szekrényre… Most újabb ötleteket várunk.

Ma is csak 1-ig aludt, akkor ki is hozta a gondozónő, bár még feküdt az ágyban és nézelődött, de megbeszéltük, legyen inkább így, mert neki lejár a munkaideje. Aztán meg azt is mondta, hogy tegnap és ma is kis hőemelkedést észlelt nála (amit én meg nem), s mivel ma már másik gyereknél is, meg holnap nem ő lesz reggel, inkább majd csak hétfőn hozzam újra. Úgyhogy most 3 napig nincs bölcsi.
De legalább ma láttam feküdni az ágyikójában: ő van legszélén, közel az ajtóhoz. Mivel észrevett, azonnal mutogatni kezdett felém, hogy akkor most menjünk. S bár fel volt villanyozva, azért annyira figyelmes volt, hogy elővette a szivacsot, amin ülve kell lecserélni a kinti meg benti cipőt. A gondozónő szerint ma nem igazán evett, ezért csakúgy mint tegnap, uzsonnára volt neki egy kis spenót. Aztán elmentünk shoppingolni és ma kétszer kellett átöltöztetnem, mert 2x malackodott az egy gombóc vaníliafagyijával.
Holnap pedig alhat sokáig. De tuti fenn lesz már fél 7-kor. Csak mert nem kell.

Azt mondta az ember, hogy írjak azért arról is, mennyire okos és gyorsan megtanult egy csomó mindent a gyerek a bölcsiben. Mert bár amikor beérünk halkan el kezd sírni, de szépen levetkőzik, kezet mos, megtörölközik, fésülködik és bemegy a szobába, csak hát tőlem nem nagyon akar elszakadni. De nem ordít, meg hisztizik, meg szívtépően zokog, nem rohan a kapu felé stb. Sőt egyre kevesebbet sír és hamarabb hagyja abba. Főleg ma reggel, hogy az ő gondozónője fogadta. Úgyhogy a reggeli készülődés és indulás itthon mindig jókedvű, vidáman ébred a csemete, az oda vezető 4 perces úton sincs gond. Csak hát az elszakadás nehéz.
Egyébként tegnap végülis alig 1 órát aludt, amikor megérkeztem már fönn volt, úgyhogy hamar eljöttünk. Ma is majd 1-re megyek, mert ha el is alszik, a gondozónője csak 1-ig van, s inkább én is kéznél legyek ha felébred akár korábban akár később, mert azért másokkal még lassabban oldódik fel.

Ma reggel már a bölcsis vetkőzésnél leesett neki, hogy anya nem marad, ezért aztán sírva búcsúztunk el tőle. Aztán ebédidőre mentem vissza, s nem sokkal később megjött a gondozónő teljesen felvillanyozva mesélte, hogy Babszem elaludt, nyugodtan hazamehetek még fél 2-ig. Láthatóan ő is nagyon örült, azt mondta, mire megérkezett (mert ő most a délutános, reggel a partnere veszi át a gyerekeket), már alig hüppögött, aztán az udvaron már nagyon jókedvű volt. Aztán semmi gond nem volt vele, szépen eljátszott, motorozott, mászkált, ahogy szokott. Ebédet mind megette (turmixolnak nekik a konyhán), aztán nagyon fáradt volt már, szinte elaludt míg a sorára várt, hogy etessék. Ágyba bújt és hason pillanatok alatt bedobta a szunyát. Mivel ma korán kelt (teljesen egyedül, nem kellett ébreszteni), remélem legalább 1-1.5 órát is alszik ott. Inkább legyek ott korábban és olvassak a folyosón.

Visszaóvakodtam tehát a hátsó bejáraton a bölcsihez ebédidőben, mert arról volt szó, hogy ma kipróbálja az ágyát aztán jöhet haza. Csakhogy bealudt. Elsőre! S ugyan csak fél órát aludt, meg közben 1x leesett az ágyról, de visszatették és aludt még, aztán nyugiban jókedvűen ébredt és jöhetett hozzám, mi meg együtt haza. Itthon volt nagy örömködés, motorozás, játék aztán még egy kicsit letettem aludni hátga sikerül 1 órát pihennie.
Egyébként ma is sírt, de már hamarabb megnyugodott, más gondozónőkkel is elvolt, meg kinn az udvaron egész sokszor megfeledkezett arról, hogy neki most nagyon rosszul kéne éreznie magát. A gondozónő szerint azért jó jel volt amikor tegnap, miután megjöttem érte még ment volna vissza játszani a szobába, mert ezek szerint jól érzi itt magát, csak hát az lenne az igazi, ha anya is vele maradhatna. De azért megnyugtatott, minden a legnagyobb rendben van, nincs ebben semmi kirívó, sőt inkább az látszik, hogy jó a kapcsolat anya és gyerek közt, azért nehezebb az elszakadás. Úgyhogy nekem is puncsolt kicsit, megvígasztalt.

Akkor ma reggel volt először, hogy ott hagytam egyedül. A jellemzésével együtt persze. Ettől nem volt könnyebb, azt mondták gyorsan búcsúzzam, ez megtörtént aztán kirohantunk az épületből. Ma elvileg ebéd után megismerkedik az ágyával is. Mondjuk az alvás megint külön menet lesz, bár ha eléggé lefárad lehet nem lesz gond. De én nem bízom semmi olyanban, hogy gyermekem beszoktatása könnyű lesz. S még elővigyázatosnak hittek, hogy a szeptemberi kezdés után én csak hónap végén állok be a futószalag mellé.

Most éppen azon töröm a fejem, milyen jellemzést írjak Babszemről az üzenőfüzetébe. Ezt kaptam ugyanis házi feladatnak, a gondozónőtől. Nem akarok túl ömlengő lenni, de azért őszinte maradnék, felsorolnám a hibákat, de nem nyomhatják el az erényeket. Jó lenne, ha az derülne ki belőle, ismerem a gyerekem.

Azt mondta a gondozónő, ne búcsúzzam hosszasan, hát igyekeztem rövidre fogni a dolgot. Így is sírt, hallottam amikor kijöttem a kertből. De más gond amúgy nincs vele, jól elvan, néha eszébe jut, hogy nem vagyok már ott. De remélem tudja, hogy majd megyek érte. Legalábbis ezt igyekeztem nyomatékosítani neki.
Szóval nem az én gyerekem lesz az, akit az ember bevisz a bölcsibe és már a második nap ott alszik. De nincs is ezen mit csodálkozni, elvégre az elmúlt 21 hónapban max. 4-5 órát töltött el nélkülem (ha aludt, akkor többet), azt is az apja vagy valamelyik nagyszülő társaságában. Nem is gondoltam volna, hogy ez engem is ennyire megvisel. Előtte én csak azt mondogattam, milyen jó lesz majd mindkettőnknek, de főleg arra gondoltam, hogy nekem. Jobb is, hogy nem ücsörgök ott a folyosón és hallom ahogy hüppög. Nehéz, de erősek vagyunk és kibírjuk, aztán már csak jó lesz. Ebben hiszünk.

Szóval a kislányt, akivel együtt kezdtünk, reggel beadja az anyukája és ebéd után jön érte. Az alvással megvárják a jövő hetet, de ő egész nap nem hiányolja a szülőt. Mondjuk néha kinn az udvaron odajön hozzám, hogy játszak vele is. Lehet, hogy náluk majd később jön a nehéz korszak. Babszem ma is sírt azért. Bár akkor váltam el tőle, amikor kimentek az udvarra, mert ott sokkal több minden van, ami leköti, azért néha hallottam, hogy sír (ha eszébe jutott, hogy nem vagyok sehol), illetve leskelődve láttam, hogy a folyosó felé mutogat, ahol én meghúzódtam. Amikor két óra múlva kimentem hozzájuk az udvarra, először megint le se lehetett vakarni mellőlem. Olyan bújós volt, amit ritkán csinál. Aztán hagytam ma a gondozónőt pelenkázni, bár ott voltam mellettük, illetve újra félreálltam, míg ebédidő volt. Akkor már nem volt olyan hangos sírás-rívás mint reggel, meg tegnap, enni viszont nem sokat evett.
De a gondozónő nagyon optimista. Hétfőn már elmehetek majd 2 órára (tehát nem a folyosón kell ücsörögni), aztán kedden meg már elkezdünk ismerkedni az ággyal is. Azért nem hétfőn, mondta, mert a hétvége után úgyis újra sokk lesz, hogy kezdődik megint az előző heti tortúra, alias bölcsőde. Épp elég, ha megint ebédig maradunk.
Pozitív hatásai is vannak már most azért a szocializációnak: sokkal hamarabb elfogadja még tőlem is, ha valamiben ellentétes a véleményünk, hogy enyim az utolsó szó (pl. nem mindig megyünk arra, amerre ő akarja), sokkal többet próbálkozik a beszéddel és a pohárból ivásnál úgy 5ből 1x nem jön össze a dolog (elméri a távolságot és már a szája előtt megdönti a poharat, tartalmát ezzel a mellkasára zúdítva).

Akartam ma a reggeliről képet készíteni, de persze nem sikerült, ma nem ízlett neki annyira a kávé, hogy szép nagyfiúsan igya. Úgyhogy csak egy ilyen komoly sikerült:

Akkor most már tudom, milyen is az, otthagyni a gyereket. Ma kijöttem ugyanis a szobából reggeli után. Amit mellesleg nagyon meghatottan néztem, olyan nagyfiús volt Babszem, ahogy ott ült a kisasztal mellett és fogta a poharat, itta a tejet, majd letette és bólintott a gondozónőnek, hogy ez finom volt. Volt persze nagy sírás. Én ücsörögtem másik anyukákkal a folyosón, próbáltam a kirakott újságokat lapozgatni, de hallottam, hogy ordít a gyerekem több falon és ajtón keresztül is, s a gyomrom egy gombóc volt. Persze megnyugodott, megnyugtatták, meg én legalább nem bőgtem, tartottam magam. Aztán tízórai után, amikor már kint voltak az udvaron jelentem meg újra. Örülgetett nekem, nem is volt megsértődve, pedig attól tartottam, odabújt pár percre a vállamra, aztán nagyon vidáman játszott tovább egészen ebédig. Igazából sokkal jobb kedvűen, mint mondjuk tegnap. Mert nem hagytam cserbe, mondtam, hogy majd visszajövök és visszajöttem. Szóval van ennek logikája és a gyakorlatban működik is, csak amit nem hittem volna, hogy rám is ekkora hatással van. Biztos holnap is lesz sírás, meg a jövő héten is, de egyre kevesebb, s a végén még az én gyomorgombócom fog állandósulni, ő meg már nagyon boldog lesz a játékokkal.
Ebéd után amikor eljöttünk szépen elköszönt a gyerekektől, gondozóktól, műanyag lovacskáktól, babakocsiktól is 🙂

Ugye az már kiderült, hogy Virággal, akivel babamasszázsra jártunk egy csoportban lesz Babszem (ők egyébként jövő héten kezdenek).
Ma pedig míg kint voltunk az udvaron beállított egy anyuka, aki november közepén hozná először a kisfiát. S ahogy megpillantottuk egymást, szinte egyszerre mondtuk, hogy mi egy szobában voltunk a kórházban szülés után (ott meg ugye szintén ismerősként láttuk egymást mert egy terheléses vércukrot már végigcsináltunk előtte együtt)

Tegnap megbeszéltük, hogy ma reggel már úgy megyünk, hogy ott érjen minket a reggeli is, ami 8-kor van. Mi oda is értünk 8 óra 5 percre, de késtünk. Mert igazából a reggeli tálalása előtt, szóval úgy háromnegyedre kellett volna ott lennünk. Mondjuk még nem nagyon zavartunk meg semmit, de erre anno intettek, hogy ha háromnegyed 8-ig nem érünk oda akkor menjünk inkább fél 9-re és reggeliztessük meg a gyereket, ne rondítsunk bele a kopogással jövés-menéssel a többi kissrác életébe. Csak azt hittem,lévén most még az elején vagyunk, hogy 8 után hozzák majd a kaját.
Amúgy így is nehéz volt odaérnünk, előtte még törtük azon is a fejünket, hogyan fogjuk felébreszteni Babszemet, ha nem kel fel úgy 7-ig, mert még sose kellett ilyet tennünk. De aztán a kérdés megoldódott, mert 7 előtt öt perccel kikiáltott a szobájából.
Ahogy várható volt, a reggeliből a kávét ugyan megitta, de a kenyeret csak megnyalogatta, akárcsak a szalámit meg a paprikát-paradicsomot. Tízórait már vén rókaként két pohárral megitta és most sokkal tovább bírta kinn az udvaron is a játékot. Még a tízórai előtt volt egy kis sírás, meg menni akarás, de aztán megnyugodott és a szabadban egész jól eljátszott. Már egész sokat figyelt a gondozónőjére, voltak játékok, amit inkább vele, mint velem akart kipróbálni (például a mérleghintát). Úgyhogy maradtunk ebédig. A főzeléket megette, tudtam, hogy azzal nem lesz gond, a gyümölcsöt már nem. Közben meg persze szaladt pár kört, mert otthon etetőszékből ugye kaja közben nincs kiszállás, ezt most jól be kellett pótolni. Mire végeztünk eléggé el volt fáradva, lehet, ha maradt volna aludni ő is simán befekszik a felállított kiságyba és alszik.
Holnap is délig leszünk és már megpróbálom hosszabb időre is magára hagyni.

A bölcsődében még erősen érezhető az átszervezések utószele. A mi gondozónő párosunk folyamatosan mondogatja, legalábbis előttem, hogy náluk a másik helyen mi hogyan volt másképpen. A kiszolgáló személyzet maradt a régi, a gondozónőknek meg több mint a fele új lett és még szerencsések azok, akik hozzájuk hasonlóan régi partnerrel jöttek. Az önkormányzat valamit nagyon bekavart. Ráadásul a bölcsi egész augusztusban zárva volt, festettek, lámpákat cseréltek stb. Már egy hete ugyan kinyitottak, de még csak a régi gyerekekkel üzemeltek, óvoda kezdésig. Úgyhogy szeptember elsején kezdett mindenki aki új és nagyon úgy tűnik, hogy előtte még véletlenül se volt semmi egyeztetés az új személyzettel. Minket tegnap azért kértek, hogy jöjjünk 10-re, mert reggel még kicsit ismerkedni akartak a környezettel. Mondjuk kicsit kínos nekem, hogy végighallgathatom amint mindenre morognak. Mert az előző munkahelyükön másképp volt a rutin. Remélem azért hajlandók ésszerű kompromisszumokra, nem lenne jó, ha a gondozónők rossz közérzete befolyásolná a gyerekekét. Épp elég, hogy rám nagyon is rezonál a tökmag.

Akkor tehát túl voltunk az első napon. Igazából elég izgatott volt reggel Babszem, ami inkább nekem köszönhető, ráragasztottam a magam cidrijéből egy jó adagot. Holott én még nem is a mostani héttől tartok, amikor végig ott leszek vele minden nap, hanem attól, amikor majd ott kell hagynom és eljönnöm. De reggel azért határozottan jó kedve volt a csemetének. Elvégre bár hétköznap volt itt volt az apja is, együtt lehetett sokáig ágyban heverészni, olvasni Shaunt nézni, legózni. Aztán 10-re kellett mennünk a bölcsibe. Megbeszéltük, hogy minden reggel jön velünk a párom is, mert elképzelhető, hogy majd ő fogja vinni Babszemet és akkor már most szokjon hozzá, hogy apával megy, aki utána indul dolgozni. Kicsit persze elcsesztem az elejét, mert hirtelen nem tudtam, hol is kell bemennünk. Úgyhogy végül a legtávolabbi ponton sikerült megközelíteni az objektumot. Babszem pedig amikor beléptünk a terembe, kezdett el sírni. Elég nehezen nyugodott meg, még jó darabig ha folyamatosan nem is sírt, de csak mellettem volt hajlandó meglenni, és ha csak ránézett valamelyik gondozónő vagy másik gyerek bőgni kezdett. Aztán a tízóraira kapott gyümölcslé után kicsit normalizálódott a helyzet. Kipróbálgattunk jó pár játékot, aztán már el is távolodott tőlem párszor és a végén még kuckót is talált, meg „játszott” a régi motoros kisfiúval. De legalábbis elvette tőle a felé nyújtott tűzoltó autót és nem veszekedtek nagyon az egy szem babakocsin, meg beültek egymás mellé a kuckóba és utánozták egymást.
Ezen a héten csak három gyerek van az ő csoportjukba. A régi motoros a gondozónőnkkel jött az előző helyről, több mint fél évvel idősebb Babszemnél, a böcslődei menetrendet jól ismeri, kíváncsian nézte az újakat és hagyta kibontakozni őket, mielőtt közeledni próbált. Ráadásul megnyugtatóan ő se beszél még nagyon. A másik kezdő kislány, neki ma volt a szülinapja is. Az anyukájával már összefutottunk ugye a szülőin aztán múlt hétfőn pont előttünk fizették be a fejpénzt és nem tudtam különösebben felmelegedni irányában. Most még az is kiderült, hogy elég bezzeg. Mivel ők már korábban ott voltak, rögtön mondta is, hogy lám az ő gyereke mennyire vagány, nem is sírt amikor bejöttek, sőt megölelgette a gondozónőjét. Mivel én sztoikusan bízom a védőnőm egyetlen bölcsivel kapcsolatos jótanácsában^*, miszerint sokkal jobb, ha a gyerek sír először és megszokja, mert sokan azok közül akik eleinte hatalmas jó kedvvel mennek bölcsődébe, később jönnek rá, hogy ez biza most már mindig így lesz, nem csak átmeneti állapot és sokkal nehezebben térnek vissza az alapállapothoz, hogy a bölcsi nem rossz hely, nem igazán vettem fel a dolgot. De a gondozónő érezhette, ez amúgy mennyire nem fair összehasonlítás, mert később amikor már csak mi maradtunk mondta is, hogy a szakmában eltöltött 21 év alatt egy kezén meg tudja számolni, hányan voltak akik a beszoktatás alatt egyáltalán nem sírtak. Szóval még a másik anyuka is jöhet hüppögő gyerekkel akár holnap is.
Az első nap tehát nehezen indult ugyan, de aztán bíztató volt a folytatás. Holnap már 9-re megyünk és két órát maradunk, kimegyünk majd az udvarra is.

^*nagyon lebeszélt volna, mert hogy csak az a jó a gyereknek, ha minél tovább otthon van az anyukával. De tudja mit? Nagy meglepetésemre még a sokszor maradinak tartott Kismama magazin se ezt írta legújabb számában, holott eddig azt képzeltem, ők totál bölcsőde és dolgozó anya ellenesek.