Tegnap bementünk Babszemmel a céghez, mert be kellett vinnem valamit, rám szóltak ugyanis, hogy másnak is szüksége lenne rá. Végülis tényleg nem az enyém volt, bár szeretem azt hinni a céges cuccokról, hogy nálam jobban el vannak. Na de a gyerek délelőtt aludt egyet, úgyhogy utána felkerekedtünk és BKV-val megközelítettük a belvárost. Pénteken ugyanis nem lettem volna hajlandó beautózni, olyankor még azok is megőrülnek, akik egyébként normálisan vezetnek, ráadásul a parkolás is horror az V. kerületben. Így meg egész olcsón megúsztuk a dolgot, egy buszjeggyel, ugyanis odafelé nem működött a jegykezelő automata ami mellé álltam, gyerekkel meg babakocsival pedig az ember lánya nem keresgél működőt magának (egyébként se, de így van olyan indokom amit még a szőrös szívű ellenőrök is el tudnak fogadni). Babszem most volt életében másodszor buszon. Először egy hétvégén valamikor januárban elmentünk az Oázisba, hogy levásároljuk a fenyőnk árát (de szerintem arra nem igazán emlékszik). A mostani alkalom már jobban lekötötte. Odafelé a kocsiban volt, kifelé nézelődött az ajtón (a volvo buszok előnye), nem izgatta a mellette lévő kb 1 évvel idősebb kisfiú, aki mindenáron barátkozni akart, a néni se, aki dícsérte, viszont a fiatal szőke csajra vigyorgott egy sort. Visszafelé pedig kivettem és az ölembe ültettem, hogy az ablakon nézelődhessen. Hát nagyon komoly dolog ez a buszozás, gondolná az ember, ha csak Babszem arcát figyeli az úton.
Benn a gyárban pedig mindenki megint el volt ájulva a csemetétől, aki ennek megfelelően vigyorgott, mászott, könyveket lapozgatott, jól evett, megmutatta az okos fejét stb. Amikor kezdett nyűgös lenni elindultunk haza, és a belváros a színes forgatagával meg a buszozás azért felvillanyozta. Ha már ennyire jól viselte a dolgot, lehet, hogy még teszünk ilyen expedíciókat, mondjuk a Múzeum körúti antikváriumokba:)

Babszem majd minden fogával másképp szenved. Most éppen, hogy az 5. jön folyik az orra és nyugtalanul alszik (ez utóbbi mondjuk konstans fozásainál). Ezért jó ez a kismama dolog. Sose unalmas:)

Jövő Karácsonykor újra lesz egy fél órás Wallace és Gromit. Legalábbis az angol tévében. Remélem hozzánk is hamar jön. Babszem már látta a Close shaveet,  a 30 perces filmecske pont az ő fogára való (igaz ezt 2 részletbe nézte meg, de jövőre menni fog neki egyben is), szóval szerintem ő is pont olyan izgatott, mint én:)

Rájöttem, hogy a harisnya még kisfiúknál is milyen találó ruhadarab. Főleg itthonra. Múltkor, mikor az a nagy hideg volt, hirtelen bepánikoltam, hogy Babszemnek alig van téli meleg ruhája. Akkor vettem két párral, igaz nehezen találtam kék kisautósat, mert még a barna harisnyanadrágokon is virágok voltak, aztán meg kaptam Láthatatlan Unokatesóméktól is egyet (Paddingtonost:). Úgyhogy harisnya kezdőcsomag meglett. Gondoltam, meglátjuk, mi lesz vele. Aztán múlt héten ráadtam a gyerekre egyik reggeli séta alkalmával, amikor még 10 fokok voltak. Majd öltözködést spórolva itthon is rajta maradt. S kiderült, nem tudja lehúzni a lábáról, nem úgy, mint a zoknit. Bár próbálkozott vele erősen, de nem jött össze. Azóta nem strapálja magát, viszont nagy pulcsiban, harisnyával szörnyen édes.

Hétvégén feljöttek anyósjelölték. Már szombaton, de hozzánk csak aznap délután jöhettek, a délelőttöt családi együttléttel kívántuk tölteni. Ami meg is történt, volt séta, közös főzés (ld. keleti tűz), lámpaszerelés, s még A. is felugrott és most már van “baby on board” feliratunk a kocsihoz (igaz, még nem tettem ki, bár azóta gyerek nem ült az autóban). A nagyszülők jelenlétét persze kihasználtuk mindannyian. Elsősorban Babszem, aki produkálhatta magát látástól vakulásig, mindenért dicséretet kapott, s állandóan foglalkoztak vele (ugyan ma már kifejezetten örült, hogy fél órát egyedül játszhatott és senki se figyelte, dumált hozzá, utasítgatta stb.), mi meg pihenhettünk, elküldhettük a nagyszülőkkel sétálni a gyereket, ma meg (mert Tesz vesz néni még maradt mára is) elmehettem bankba, gyerekruha turkálóba, Árkádba, Ikeába, könyvtárba. Ja és tegnap még új vinyót venni is voltunk a laptohoz, mert az biza behalt. Elmentünk hát a Pólusba és ha már ott jártunk a helyi Tescót is megnéztük. Ha belegondolok, hogy 10 éve az volt az első tecsó amit itthon láttam, miután hazajöttem a britektől. Megörültem neki, rögtön valami klassz, olcsó szoknyát is vettem, most meg milyen kicsinek és lepukkantnak tűnt (a kasszáknál a gumiszalag vége ki van kopva!!). Így múlik el a világ dicsősége.

Ha én nem írok a blogomba, akkor más se.

Múlt hét végén mikor kipakoltam a fiókjaimat a cégnél megörültem, mert találtam még egy zacskó Keleti tűz nevű instant levest. Be is harangoztam a páromnak, hogy na ezt majd neki is meg kell kóstolnia, biztos ízleni fog. Tegnap ebédre meg is csináltuk, mert inkább a másodikra gyúrtunk és levesnek csak valami gyorsat akartunk. Az embernek is ízlett. Nekem is. Csak Babszemnek nem. Aki fél 11-kor ébredt hasfájással és csak éjfélkor aludt vissza. Addig sírt, szegényke, fájt a hasa én meg bűntudatos voltam, de nagyon. Csak hát azt képzeltem, hogy mivel eddig is ettünk már Vifon levest, meg fűszeres, csípős dolgokat (Isolde féle red curryt pl., na meg az ember által tanult kínai kajákat), ebből a Keleti tűzből se lehet gond. De volt. Utána persze úgy kiütötte magát a csemete, hogy 6 órát aludt, mikor negyed hétkor reggelije után visszatettem az ágyába azért imádkoztam, hogy legalább még egy fél/háromnegyed órát aludjon, erre negyed 10-kor ébredt. Kisimult arccal, vigyorogva, mintha éjszaka semmi se történt volna.

BB megvétele előtt már elhatároztuk, hogy nem fogjuk hosszú távon a házunk előtt tartani, mert az nem életbiztosítás. Ugyanis a járda elég széles autóknak, ennek ellenére sűrűn előfordulnak a karcolások, tükörletörések, vizelős kutyák, bulizós szálló lakók (következő sarkon a volt KGST országok és kispénzű olasz osztálykirándulók kedvenc 3 csillagos hotelje van), akik hazafelé támolyogva elég sok mindenre képesek. Van mögöttünk jó pár csendes utca, lehet ott parkolót találni. Esetleg garázsbérlést megérdeklődjük de 15000/hó lett volna ami felszabadul két utcányira. Úgyhogy maradtunk a csendes utcákban parkolásnál. Sőt nyár végére megtaláltuk az ideális helyet, ahol napközben max 2 órát sütötte a nap az autót.
Aztán múlt pénteken észrevettük, valaki próbálkozott a zárral, csavarhúzóval igyekezett megnyitni az ajtót. Amatőren, de azért kicsit megzuhantunk. Gondoltuk, biztos valakinek kell a hely azért csak így próbálkozott, hogy elüldözzön minket. Át is álltunk máshova. Aztán meg röhögtem hétfőn, mert vasárnap letört a fa ami alatt állni szoktunk. Reméltem aki elfoglalta a helyünket az jól megjárta.
De hát nem vagyunk egy nagy autósok, inkább hétvégi sofőrnek mondanám magunkat. Hétköznap rá szoktam nézni séta közben azért a kocsira, hogy megvan-e még. De nem mindig megyek közel. Csütörtökönként szoktunk bevásárolni járni, megyünk a párom elé, aztán irány a Spar. Na tegnap be volt nyomva a zár. A vezető felől és a csomagtartónál is. Szóval mégse csak a helyünk kellett, valakinek megtetszett a mi 10 éves Toyotánk. Pedig azt hittük, mivel használt, régi igazán nem fog senkit izgatni. Úgyhogy hazafelé bevásárlásból megálltunk a közeli őrzött parkolónál, lebeszéltük a dolgot, úgyhogy 7500Ft/hóért vigyáznak BBre. S most már nyugodtan alszunk.

Mivel úgy tűnik, mostantól elég lesz 1 alvás is a Babszemnek napközben, azt is inkább dél körül ejtené meg, ismét újult erővel vetem bele magam a márpedig rendes ételt fogsz enni fiam és nem anyatejet projektbe. Úgyis lassan már bármit lehet neki adni. Igaz, a tejtermékeket meg a lisztes dolgokat még két hónapig kerülném, a biztonság kedvéért, szóval a kiflicsücsök nálam még mindig tabu. Pedig már voltak időszakok, amikor azt gondoltam, a fenébe, feladom, inkább nyomok a kezébe valami édeset, sósat csak végre érezzen rá arra, hogy anyatejen túl is van ízvilág. De aztán úgy döntöttem, ha már lélekben nem is voltam soha híve ennek a gyereket 3 éves koráig csak szoptatjuk és ettől marha boldogok vagyunk iskolának, viszont így alakulnak a dolgok, akkor fogadjuk el, végülis kényelmes. Ez is azok közé a dolgok közé tartozott, amit másképp képzeltem el, míg csak vártam a babát. Úgy gondoltam, hogy nem fogok görcsölni, ha valamiért nem jön össze a szoptatás hát akkor nézem a jó oldalát (lehet korábban fogyókúrázni, nem csak én etethetem este is a gyereket stb.), de ha mégis akkor remélem úgy egy éves korára már maximum csak az esti etetés lesz anyatejes, egyébként meg jó étvágyú gyermekem falja amit elé teszek. Hát persze, hogy nem így van, de ezzel kell együtt élni. Persze néha elkap az agybaj, hogy ha másnak sikerült, akkor nekem miért nem? Biztos én csinálom rosszul, nem vagyok elég következetese, erőszakos, ötletes, türelmes stb. és Babszem azért nem csorgatja a nyálát annyira a szilárd kosztért.

Mivel az elmúlt 10 hónapban ritkábban jutok el moziba (2x voltam, legközelebb Bourne-ra gyúrunk) szülinapomra a páromtól fél éves DVDrent előfizetést kaptam, amit csak a nyaralás után aktiváltunk (addig a szomszéd utcai tékát és a könyvtárat látogattuk filmkölcsönzés céljából). Illetve Gilmore Girlst néztünk. Szóval szép lassan hozzuk be a lemaradásainkat is. Tévésorozatok terén is (részemről egyébként a Torrent macerás, a hálózatunk csíra hozzá és akkor még feliratra is kell vadászni, mert a párom nem élvezné annyira anélkül) kezdek felzárkózni. Most éppen a Rómát kezdtük el. Nekem igazából bejön. Az ember az ajánlás alapján, amit a munkatársától kapott, több szexre számított:). Viszont a Szex és New Yorkot továbbra se szeretjük, nagyon nyögve-nyelősen megy a dolog. Eddig 1 részt néztünk meg belőle. Ja és Lisa Kudrow sorozata, A visszatérés se tetszett annyira.

Az előre mászás Babszemnél még nem tudatos művelet. Mindig csak akkor indul előre, ha van valami amit el akar érni. Még nem jött rá, hogy szorult helyzeteiből (ágy, fotel alja, sarok stb.) ki tud jönni ennek segítségével. Pedig már előfordult, de csak akkor, ha a kék (vagy zöld) műanyaghordó épp látótávolságban volt és ő épp azzal akart játszani. Holott egész sokat tud így menni már. De mindig meglepődik rajta, hogy nahát, ő most előre ment és ezt elérte…

Akkor íme a Jane Austen Book Club után következő második női filmajánló a télre. Cecelia Ahern: U.I. Szeretlek című könyv;ből készült amerikai feldoglozás (ahogy elnézem az ír témát azért megtartották, a férj ír, van benne írországi kirándulás stb.). Remélem aranyos lesz, mint a regény. Itt megnézhető a trailer.

Éjfélkor muszáj volt még feltennem a képet, és megörökíteni a nagy eseményt írásban is, de ez még mindig keveset mondd el a hétvégéről. Szombat reggel elmentünk bevásárolni, mert már egy hete próbákozom akciós marhahúst venni, de eddig vagy nem volt, vagy nagyon nem volt bizalomgerjesztő a kínálat. Aztán persze hiába volt ízesen fűszerezve az ebédre sütött adag hús, marha lévén kicsit rágósra sikerült. Ami egész estig engem nem is bántott. De a fürdés utáni vacsora 50 perces sírásba/hasfájásba torkollott. S én csak veréb módra, kétségbeesett arccal ölelgettem a csemetét (külső szemlélő, alias a párom leírása szerint), aki már megint férfimód viselte, hogy a gyomrocskája fájt, s akin én segíteni nem tudtam ennél jobban, pedig szívesen átvettem volna tőle ami kínozza. Szóval hiába gondoltam pár hónapnyi lazaság után, a véres marhahúsok továbbra is no-no. Persze Babszem ezt valószínűleg úgy szűrte le, hogy a szilárd ételek bántják, mert vasárnap aztán nem volt hajlandó csak anyatejet fogyasztani. Pedig volt finom húslevesből kihalászott mindenféle zöldségpüré csirkehússal, meg isteni almás-barackos kompótot is gyártottam, aztán végül még gyorsan főztem nagy kedvenc tök-csirke főzeléket is, de mindez nem hatotta meg a fiatalurat. Talán ma majd nagyobb lesz a siker (s közben éljen-éljen, legalább teli a hűtő nem kell főznöm neki, sőt a backup bébiételhez se nyúlni). Vasárnap délután pedig még 1 kört tettünk a gyárba, ahol kipakoltam a fiókjaimat. A nevem még kint van az irodán, de a jópofa itt vagyok/ebédelek/telefonálok/hazamentem stb. kiírásom már leszedve, a számítógép visszarendezve ahogy Köcsög szerette és az asztal teli van több száz oldalnyi kinyomtatott cuccal.

Ma (azaz már inkább tegnap, vasárnap) Babszem végre elindult előre. Ahogy azt kell, szabályosan, négykézláb és persze egy játék után. Egyelőre még csak pár “lépést” tett meg, de biztos rá fog jönni, hogy jobban tudja irányítani azt hogy hova megy, mint az eddigi fárasztó technikájával. Na és persze fényképezkedtünk. Ilyeneket:

 

Most már ad puszit nekem a gyerek. Legalábbis én annak nevezem, amikor tátott szájjal az arcomra cuppan. Mert nem szívja, mintha szopna, csak nyitott szájjal hozzáér az arcomhoz én meg mondom neki, hogy puszit adsz anyának. Vagy a felszólításra is ezt teszi. Továbbá néha a konyhában a lábamat öleli meg és nyitott szájjal a melegítőmre cuppan. Közben meg hangot ad ki, aztán meg vigyorog rám. Ez is a kisfiúsodási folyamathoz tartozik. Kezd bújós lenni. Persze nem mindig bírja sokáig összeölelkezve velem, mert azért mozgás is van a világon.
Kíváncsi vagyok, bírom-e majd tartani vele az iramot, ha járni kezd. Vagy olyan lesz, mint az unokatestvére, Adri, aki nem tud sétálni, csak futni.

Ma elmentünk reggel a tanácsadásra, hogy mérjenek minket és megbeszéljem a doktornénivel, hogy feleslegesen parázom a BCG miatt. Attól, hogy nem gennyezett meg gyulladt be 4x nagyobb piros keléssé, még látható a helye és nem kell ismételni az oltást. Egyébként szerencsénk volt, mert nem volt senki előttünk, megékreztünk, kikértük a kartont aztán mehettünk is be a vizsgálóba. Babszem azonban még mindig emlékszik arra, hogy itt oltást szokott kapni. Amíg le nem vetkőztettem nem volt semmi baj. De bőgött a mérlegen és a centin se volt egyszerű kinyújtani (a védőnőm szabin volt, aki most segített a doktornőnek az nem centit vett ám elő, hogy megmérje a csemetét, hanem egy nyitható bőrmércét fektetett a vizsgálóasztalra, én meg arra a gyereket ) pedig gyorsan elkészültünk. Oltást majd legközelebb kap, agyhártya gyulladás ellen, nem kötelezőt de paraanyuka inkább kér ilyet is.
Egyébként Babszem még mindig nem ment össze: 80cm és 10,1 kg.

Babszem már 3 foggal is csinálta, de most, hogy négy van néha még lelkesebben csikorgatja őket. Szerencsére egyelőre még csak ha akarja, nem akaratán kívül. Igyekszem rászólni és elvonni róla a figyelmét. Nem szeretném, ha szokássá válna.

Tegnap épp ebédet főztem, amikor csöngött a telefon. Köcsög volt a vonal végén. Tegnap tért vissza a gyárba és visszafoglalta az irodáját. Bár nagyon tapintatosan azt mondta, “az irodádat”, holott én költöztem be oda utána, mikor elment szülni. Lényeg, hogy még maradtak benn cuccaim, fiókban és a polcokon, amiket ezen a hétvégén akartam elhozni, mert úgy tudtam, csak 24-én áll munkába megint. Tényleg eredetileg úgy volt, de gondolom előbb sikerült a fiát beszoktatni a bölcsibe, úgyhogy már dolgozhat újra. Bár egyre ritkábban, de azért elkap a vágy, hogy tudjam, mi újság van benn, hogy mennek a dolgok stb. hisz annyi minden történt mióta eljöttem. Ketten férjhez mentek, Ejtőernyős kiszállt, Köcsög és Emke visszamennek dolgozni… vajon hogy osztják be a munkát, mennyire nehéz a szokásos évkezdés… stb. Aztán elmúlik az egész. A párom szerint emiatt igazán kár dolgoztatni az agyam. Nem vagyok pótolhatatlan, lassan 1 éve megvannak nélkülem és nem zárt be a bazár.

Babszem elképesztő billentyűkombinációkra képes, ha az ölünkben ülve rászabadul a klaviatúrára. Akár a PCre akár a laptopra veti rá magát. De a legjobb amit a hétvégén generált. Error üzenet, a’la Windows XP: