Egyébként a hétvége egész jól eltelt. Pénteken feljöttek a húgomék, új laptopjukra Office-t telepíteni. Hát mekkora kaki az a Windows Vista: harmadszorra sikerült a telepítés, de még úgy is 4x olyan hosszú ideig tartott, mint az én régi laptopomon, amin még XP zakatol. Hamarosan szerintem XPt fognak kérni ők is a gépükre. Szombaton bevásárolni voltunk a Corában. Az ember mindig tanul valamit. Legközelebb visszük a babakocsit, ugyanis Babszem bár már megül a bevásárlókocsiban, de csak véges ideig és egymásnak passzolgatni a 10kg-s csemetét nem eredményez túl hatékony vásárlást. Ráadásul mostanában szörnyen fél a hiper-szuperek takarító gépeitől. Még az Interspárban is messziről meghallja, ha jön és nagyon sírni kezd.
Vasárnap meg ugye családlátogattam vele kettesben. Míg pénteken kiderült, hogy Esztit továbbra se tűri közel magához (bár amikor lufival és a húgommal játszottak, már-már nyúlt a kiscsaj felé), addig Láthatatlan Unokatesóm fiával egész jól kijött. Mondjuk az a kissrác is elég magánakvaló gyerek, szóval inkább szépen eljátszottak egymással párhuzamosan. Na de a vasárnapi kirándulásban még az is fontos volt, hogy egyedül mentem Kőbányáról Budára, a II. kerületbe és oda-vissza kiválóan ment minden. Szerintem még a páromnak is össze kellett volna szednie magát, ha hibát akart volna találni a vezetési stílusomban és problémamegoldásomban.

Tegnap délután Láthatatlan Unokatesómékhoz mentünk el Babszemmel. Kettesben, kocsival, Kőbányáról a Moszkva tér felé. Visszavittünk neki 2 zsák ruhát, amit az ő családjától kaptunk még tavaly, meg a fürdetővödröt, amit aztán nem használtunk, mert jobban szerettük az A. féle kiskádat. Láthatatlan Unokatesóm november közepére várja második gyerekét. Neki volt ugye a Brazilja, aki feleségül vette, megszületett a fiuk, majd a srác mégis inkább visszament a hazájába és elváltak. De a csaj nem az a kétségbeesős fajta, hamar talált magának gyerekestül párt és most újra férjnél, újra gyermekáldás elé néznek. S most otthon akar szülni. Az első gyereknél még lebeszélte róla a családja, de mivel komplikáció mentes volt akkor az egész, s ő amúgy is olyan, hogy az anyaság a vérében van, két éves koráig szoptatta a fiát, egy ágyban aludtak stb. szóval az a fajta, akit a Porontyon alternatív anyáknak (esetleg bioanyának, bár  az unokatesóm jól öltözik és festeti a haját) hívnak. Mindenesetre amikor olvastam a hírt, hogy meghalt egy otthon született csecsemő Budán, kicsit utána kellett gondolnom, hogy ők a II. vagy a XII. kerületben laknak-e. De mivel itt egy normál időben született gyerekről volt szó, normál terhességről és Láthatatlan Unokatesómnak van még 2 hónapja, megnyugodtam.
Azért rákérdeztem, hogy nem gondolta-e meg magát. De nem. Szóval november közepén otthon fogja világra hozni a gyerekét.

Mióta ide költöztünk, mindig kulccsal jöttünk be a kapunk. Az előző tulaj ugyanis nem ismerte a lakáshoz tartozó kapunyitó kódot ezért nem tudta továbbadni nekünk. Párszor szóltam a közös képviselőnek az ügyben, de aztán semmi se történt. Mindig kulcsoztunk, ami nem volt kellemes régen se (főleg esőben-hóban, bevásárlásból hazajőve) és most se (babakocsival, esőben-hóban, bevásárlásból hazajőve). Két hete elromlott a kapucsengő. Pontosabban csengetett, de nem lehetett egymással beszélni és a beengedés is random működött. Csodáltam, hogy milyen sokáig nem szerelték meg, pedig az ilyent elég gyorsan szokták orvosolni. Aztán szerda délután, mikor sétálni mentünk épp szerelték a rendszert. Rögtön leszólítottam a bácsit, hogy ugyan már, generáljon nekem egy kódot a kapucsengőm mellé. Megígérte, hogy rendben lesz, majd bedobja a kódot a postaládába. De mire visszaértünk már sehol se volt, a cetli is hiányzott a postaládából. Csütörtök délelőtt még mindig szerelte a konzolt, mondta, hogy kész is a kód, meg is adta azonnal. Kicsit néztem rá bambán (annyira egyszerű kombinációt adott), kérdezte akarok-e valami mást, mondtam, hogy nem kell. Akkor próbáljuk ki. Persze nem működött. Hümmögött, hogy akkor ezen még dolgozik egy kicsit. Mondtam, hogy nekem adhatja azt a másikat is akár, amit a 16-os lakáshoz csinált és kipróbálásra berregett, de azt mondta, hogy nem lehet, mert akkor a 16 lakásban jelez, hogy valaki belépett.
Mire egy órával később visszaértünk, éppen csomagolt, hogy megy haza. Szerencsére a kód működött, tartottunk főpróbát és bejutottunk a lépcsőházba. Azóta ezen élvezkedünk, tényleg hallani ha valaki használja. De ha nem akarom, hogy tudják akik itthon vannak, hogy jövök még használhatom a 16-os lakásét. Had izguljanak ott, hogy ki lép be a kapun.

Észrevettem ám, hogy a hónapban még nem raktam fel aktuális képet a fiatalúrról. Itt éppen ma reggel, könyékig a játékos tárolóban:

 

Babszem nem igazán reggeli lény. Akár korán kel, akár későn, délelőtt hamar leenged. Ilyenkor többnyire aludni szokott. Néha hosszabban (anyuéknál pl. volt, hogy 2,5 órát), néha rövidebben. Mindenesetre akármelyiket is válassza, délután már nehezebben és ritkábban alszik. Ez csak azért gáz, mert már nyüszis mire jön haza az apja. Igaz, többnyire elé megyünk a villamoshoz, mert a sétát azt továbbra is kedveli, sőt néha (hetente 1x) elmegyünk ilyenkor elintézni a nagy bevásárlást, ami szintén feldobja egy időre. Tegnap megpróbáltam, hogy cseréljünk, aludjon inkább délután. Elvégre fél 8 körül ébredt, elmentünk hát az Árkádba. Nem kötötte le annyira a Plázázás. Egyébként meg azt hittem, hogy délelőtt üres lesz a bevásárlóközpont. Hát tévedtem. Teli volt, főleg hozzám hasonló kisgyerekesekkel. Na meg az Őrs felé a közlekedés se egy leányálom. El is határoztam, hogy többet nem megyünk, maximum majd október közepe után 1x az IKEÁba, karácsonyi bevásárlásra.
Viszont délután aludt egyet a csemete, másfél órát és még este 7kor is pörgött a fenekén (szó szerint, ez a legújabb trükkje, hogy ülve körbeforog a pelusán). A délutáni alvás tehát jó, most már lassan elég lesz neki a napi 1 alvás, de akkor az legyen délután. Térjünk rá erre. Ez hát a terv.
Persze ma reggel 6 előtt kelt, nem aludt vissza, miután az apja elment dolgozni, semmi se tetszett neki, se az, hogy felveszem, se az hogy leteszem, se az hogy játszom vele, se az, hogy magára hagyom stb. Úgyhogy vissza lett fektetve. Alszik. És még csak negyed 10 van.

Felmondtam végül a Blogteres olvasónaplómat. Mert ugye az volt a szép, kozmetikázott, nagy közönségnek szánt. Közben a freeblogon titokban ment az is, amit szégyelltem, hogy olvasok. Csakhogy most már nincs időm mind a kettőt vezetni. S mivel a freeblogos a régebbi (még a Blogspoton kezdtem igazából), a teljes, hát azt tartom meg és vezetem tovább. A blogterre meg közösségi jelenlét is kell, amire meg pláne nincs energiám, meg annyira nem is vagyok közösségi ember, maradok annál a néhány online csapatnál, ahol eddig is voltam (bár mindenütt erősen visszaesett a tevékenységem), köszönöm szépen. De azért továbbra is írni fogok, csak akit érint, az tudja, hogy ezentúl:   olvasonaplo.freeblog.hu

Anyuéknál a hátsó szobába a folyosó végén a gyerekszoba. Ott van a kiságy, ahol a mindig aktuális legkisebb unoka alszik. Így amikor ott voltunk, Babszem. Anyuéknál normális rácsos ágy van, meg még egy hordozható is, vésztartaléknak, szóval lehet kényelmesen aludni a gyerekeknek. Babszemnek csak egy prpblémája volt éjszaka, hogy nem tudta én hol alhatok. Ugyanis a hajnali evésnél mindig fenn maradt még egy órát, s nem mehettem ki a szobából. Itthon, mivel nincs ajtó a szobáink közt, ha leteszem és még nem is alszik el hajnalban, nem izgul, tudja, hogy a fal másik oldalán ott vagyok. De Kanizsán nem tudatosult ez benne (legalábbis szerintem), ezért volt, hogy ott kellett vele, mellette maradnom, míg vissza nem tudott aludni, mert ahányszor az ajtó felé közelítettem, ordítani kezdett.

Szombaton elindultunk vidékre, autópályán, méghozzá úgy, hogy én vezettem. Minden előzetes félelmem ellenére jól ment a dolog, köszönhető persze ez annak, hogy nem volt túlzott forgalom a Balaton felé, no kamion, no őrültek. Még Audit is előztem és simán mentem 140-nel, ami valószínűleg gyakorlott vezetőknek nem kunszt. De azért próbálhatják úgy, hogy közben meg jó hangosan énekelnek, mert a hátsó sorban ülő kiskorú nem hajlandó elaludni. Először Csácsba mentünk, mert Adri névnapjára voltunk hivatalosak, ott volt az összes unoka. Eredetileg a Balatonra tervezték húgomék a bulit, mint tavaly, csakhogy az időjárás idén közbeszólt. Aztán estére Kanizsára mentünk, ahol hétfőig maradtunk, hogy anyuék kiélvezhessék a fiúunokát is. Aki megfelelően viselkedett, a kezdeti bizalmatlanság után.
Babszem most ért el abba a korba, amikor már nem mosolyog válogatás nélkül mindenkire, a tömeg kifejezetten megijeszti és nem rajong azért, ha idegenek az arcába hajolnak. Elég keservesen bír sírni, ha ez megtörténik. Miután felenged, persze a rég látott rokonokkal is haverkodik. Egyébként ő Adri és Dóri legnagyobb rajongója, képes volt hatalmas szemekkel vigyorogva, tapsolva nézni akár órákig is, hogy a 3 éves Adri “körbebalettozza” a szobát.
Tegnap a visszaút olyan volt, mint a szombat, csak pepitában. Babszem még egy fél órát se aludt, én viszont jóval többet énekeltem és nem vezettem. Itthon persze már minden rendben volt, lehetett örülni a 3 napig nem látott játékoknak.

Ma feljött teszvesz néni, mert már majdnem 3 hete nem látta az unokáját. Úgyhogy én meg ebéd után elmehettem több mint 3 órára garázdálkodni. Először az Árkádba néztem be, de annyian voltak, hogy inkább bementem a belvárosba. Jártam könyvesboltban, meg gyerekturkálóba, ahol megint megállapítottam, hogy kislány ruhákkal Dunát lehet rekeszteni, de kisfiús cuccokért keményen kell küzdeni. Főleg Babszem méretébe, ami most már lassan inkább 80-as, mint 74-es. Azért sikerült jó dolgokat beszereznem neki, így őszre. Még a téli ruhatárát kell majd felturbózni.
Alig ismertem meg az Őrs vezér terén a Metrómegállót és kis híján eltévedtem a Keletinél is. 9 hónap nagy idő.

Délután, bíztató időben elindultunk boltba-könyvtárba. Természetesen nyílt mezőn kapott telibe a zuhé. Ernyő volt nálam, az alól meg egy gesztenyefa alól néztük a zuhét. Aztán amint csendesedett visszafordultunk. Nincs nekem szerencsém ezzel az időjárással. De legalább Babszemnek megvolt a napi 2 séta, mert délelőtt azért sikerült visszacserélni az égőket a boltban.

A bezártság megviseli a fiatalurat, aki hozzá volt szokva, hogy napi 2x sétáljon. Ugyan őt még le lehet takarni, igaz akkor sokat nem ér a nézelődés nem megy annyira, de én hamar elázom. Azért mindkét nap rövid időre kimerészkedtünk a szabadba. Muszáj volt, mert tegnap jött egy olyan hisztis sírás, amikor nem vett levegőt Babszem és kezdett lilulni a feje. Rendesen megijesztett. Amint felvettem és vittem magammal a konyhába, már vigyorgott.
Este elalutóztunk gyerekruha és könyvesboltba, az előbbiben nem kaptuk, amit szeretnénk, az utóbbiban vettem ajándékot Adrinak, Babszem pedig felismerte a rakás Bárányos könyvet és lelkesen lapozgatta, pakolgatta őket és nem frusztrálta a dolog. Lehet, mégis beszerzünk majd neki egy saját példányt.
Közben pedig már fél szemmel a gyerekcipőket nézegetjük, a horror árukat. Mert persze ami tetszik az legalább 8000Ft. Nem is tudom, ha nem akar még járni a gyerek akkor hagyom, bírja ki tavaszig, a szandik olcsóbbak.

Film készült a regényből. Hát nem is tudom. Már az előzetes alapján is gáznak tűnik, sehol benne az, ami a regényben annyira jó volt: a hangulat.

Először is, szereti azt a néhány keményfedelű könyvét (Gromit főzöcskéje a sztár),főleg a leporellókat, anyósjelöltéknél van a nagy kedvenc az Iciri piciri, még vacillálok, hogy beszerezzem-e itthonra is. A könyvtárból is veszegetek ki neki köteteket, elsősorban meózásra, hogy elolvassam, látok-e benne fantáziát, illetve a kezébe adjam, hogy érdekli-e, érdemes lesz-e befektetni, mert a hagyományosan ismert kötetek mellett rengeteg olyan újdonság van, amiről még nem hallottam, s nem árt, ha a Mazsola, Janikovszky, Boribon stb. mellett újakat is kap majd. A múltkor láthatólag nagyon tetszett neki a 10 kicsi csillagos bárányos könyv, de minduntalan felidegesítette magát azon, hogy gerince volt a lapoknak és nem nyíltak úgy ki, mint a leporellók.
Gromitot néha hangosan is olvasgatja. Nézegeti a lapokat és dumál. Ugyanezt teszi a mi könyveinkkel is. Mert még mindig imádja lapozgatni őket, s vasárnap is, amíg az apjával leengedtük az ágyát ő vagy fél órát elücsörgött a franciaágy sarkában, kezében a párom fantasyjával, pörgette az oldalakat és halkan, dallamosan beszélt.

Tegnap este készült egy alap spamszűrő a kommentekhez, mert volt már olyan post, amihez vagy 2000 spam üzenet érkezett. Ez is hozzájárult, hogy gyakran lefagyott a blog. Szóval a hozzászólásoknál most egy kicsivel többet kell írni. Még ez se tökéletes, mert valamelyik robot már megfejtette, ugyanis reggelre lett 2 spam üzenet. De nem adjuk fel, az ember tovább fog agyalni rajta:) Én meg majd törlöm addig is adatbázisból az üzeneteket. (Sajnos tegnap este 4 normál üzenet is odalett, de logból majd visszaállítom. Ígérem!)

Akarata, na az van a gyereknek. Ha valami nem úgy megy, mint ahogy ő szeretné, akkor aztán ki tudja vágni a hisztit, bevágja a durcit stb. Szombaton a felújítástól megszökő ifjú párral ebédeltünk egyet a Zilában, majd feljöttünk hozzánk játszani. Mindezt csak addig, amíg a fiatalúrnak is úgy akaródzott. Ugyanis 7 óra felé közeledve hiába kezdtünk volna egy újabb Puerto Rico partyba, neki az már az esti műsor kezdete, akkor pedig vendégeknek mennie kell, úgyhogy szó szerint kidobta Mirwenéket. Szegények két perc alatt összekapták magukat és elhúztak. Vasárnap Cicáékat üldözte el, ugyanis párom nővéréék hazait hoztak anyósjelöltékhez, viszont pont akkor érkeztek, mikor Babszem aludt (ki kellett pihennie a délutáni Kikába menetelt), viszont a csengetésre felébredt, méghozzá rosszul, s hamar azonosította, kik miatt történt mindez. Úgyhogy hiába vetettünk be mindent a rossz ébredés a fogfájással párosítva azt eredményezte, hogy Cicáék erősen villámlátogatást tettek nálunk és valószínűleg ismét elgondolkodtak a gyerekkérdésen is.
Egyébként szombaton vettem észre, hogy szerdán megjelenő bal felső fogacska után a jobb is kidudorodik, nyomul, ezért elnézőbbek vagyunk Babszem sírásaival szemben. Plusz ma még a hidegfront is erősen bezavar, szinte össze vagyok gyógyulva a manóval, kizárólag evés után van el 5-10 percet magában azon túl igénylia  társaságot.

Tegnap kaptunk egy kis ízelítőt az őszies napokból. Még szerencse, hogy elállt annyira az eső, 2x is el tudtunk menni sétálni, mert az nagyon kell a gyereknek. Kiköveteli magának. Úgyhogy tényleg muszáj a vezetés és útvonalgyakorlás is, hogy legalább hidegben, fagyban a plázákban lehessen mászkálni, ami ugyan nem éppen ideális környezet, de legalább tér van, ingerek és nem szobafogság. Na meg itt az ősz, kezdődnek a mindenféle programok, tornák is. Jövő héten elmegyünk baba-mama tornára… bár nem fűzök nagy reményeket hozzá, azt hiszem inkább kisebb gyerekkel kell azt csinálni. Attól tartok azonban, hogy az igazi fittness teremhez meg az ott lévő gyerekmegőrzőhöz meg túl kicsi a Babszem. Főleg, hogy mostanában nem minden idegent és kevésbé idegent tűr el sírás nélkül a közelében. Az, hogy a hét végén sírt anyu miatt is, az hatalmas traumát okozott a nagyszülőnek, mert hogy eddig még soha egyetlen unokája se bőgött, ha meglátta őt. Erre a párom meg a Lobi azt mondták, Na végre. Egy unoka, akit nem tud a mama elrontani.

Kár, hogy nincs olyan fényképezőgép, amivel Babszem ébredés utáni illatát is meg lehetne örökíteni. Most csak azt a pillanatot, ahogy Kázmér Hubával játszik:

 

Tegnap el kellett mennem patront venni a nyomtatónkba, mert a párom ki akarta nyomni a mai előadása anyagát. Rövid határidő miatt nem volt idő optimális megoldást keresni, tudtuk, az Árkádban van, hát oda mentünk el a Babszemmel délután. Autóval. Az Éles saroknál mondjuk csináltam egy plusz kört a rossz besorolás miatt, nem tudtam elég közel állni a parkolójegy kiadóhoz és szemtelenül álltam be egy olyan sávba, ahol jobbra-balra lehet kanyarodni, s én balra akartam, a mögöttem lévő meg jobbra, szóval ledudált. De a parkolással nem volt gond. Még ingyen is volt, ugyanis Babszemnek valahogy nem fűlött annyira foga most a plázázáshoz (talán sokan voltak, a szeptemberi iskolakezdő bevásárlók). A párom meg azt gondolta, BKVval mentünk. De itthon van a kulcs, kicsit kinyílt a csippám, hát miért ne használhatnám a BBt. Egyébként tök jó, hogy nagy autónk van (na jó, parkolás-tolatás kicsit necces nekem), ugyanis forgalomban hiába vagyok nő, kicsit lassú és talán néhol határozatlan, a méret a lényeg alapon van tekintélyem és nem tolna le, beengednek a sávváltáskor stb. Húgommal beszéltük, hogy bezzeg az ő Starletjében még a 2 méteres, izmos Lobit is lenézik.
Egyébként sajnos a nyomtatópatron nem lett jó:( Nem kell valakinek Canon c24-es fekete és színes patron?

Szombat délelőttre megbeszéltük a párommal, hogy beszabadulhatok pár órára a belváros antikváriumaiba és a Fészekbe. Ehhez csak az kell, hogy a Babszem elaludjon időben. Természetesen nem akart időben elaludni, aztán azért csak sikerült és délben már a Múzeum körúton mászkáltam. Volt közel két órám a könyvekkel, mert jó a Bookline de azért mégis az az igazi, ha az ember a kezébe tudja fogni a köteteket vásárlás előtt. Arra értem haza, hogy a fiúk alszanak. Mind a ketten akkor ébredtek, amikor hazaértem. Ez azt jelentette, hogy Babszem két és fél órát aludt, azaz nem volt nagy esély a délutáni szunyókálásra. Bementünk hát a céghez, hogy kicsit rendet rakjak az irodámban, mert szeptemberben tér vissza Köcsög és nem akarom, hogy túl sok személyes cuccom maradjon ott neki. Na és persze én vezettem. Ugyanis most már tényleg komolyan kell vennem a gyakorlást a pesti közegben. Kicsit kalandoztunk azért a Belvárosban, mert BKVval közlekedni és volán mögött két külön téma. Sőt vasárnap még a mumus Hungárián és M0n is mentem, kétszer is, mert kimentünk Délegyházára, ahol anyu vigyázott a húgom lányaira. Annyira nem volt sikeres az út, ugyanis Babszem megérkezésünkkor sírt a mama és a csajok látványára, valamint később is többször is elpityeredett, amikor Eszti közeledett hozzá. Később azért feloldódott a gyerek, mikor lefeküdt az unokatestvére, nagy örömmel vette birtokba a húgom konyháját és étkezőjét.
Mivel a párom se rajongott a délegyházi kirándulás ötletéért, meggyanúsítottam, hogy a gyerek igazából az ő hangulathullámait veszi át hétvégénként. Erre példaként hozva fel a szombat délelőtti monstre alvást és a délegyházi nyüszörgést is.