Mielőtt elutazik, mégiscsak találkozik olvasókkal Neil Gaiman. Szerdán este 7-kor. Most éppen vadul tervezek, hogy lenne megoldható a dolog. Végülis vihetem a gyereket, előadjuk az Ulmann Mónikás hivatalban sírós jelenetet az Égig érő fűből (esetleg megcsipkedem kicsit Babszemet, vagy ráveszem kiabáljon meg hörögjön, ami mostanában nagyon megy neki) és akkor talán nem kell órákat sorbaállni, mert nem hiszem, hogy ennél alább adnák a magyar rajongók. Akcióterv tehát megvan. Akkor most mit vigyek aláíratni? Magyar vagy angol kötetet? Vagy az összeset? Esetleg elég lesz Babszem homloka, az úgyis jó nagy.

Néha el tudok keseredni azon, hogy lám mások mennyi mindent elértek már a gyereküknél én meg még mindig nem. Például, hogy aludja végig az éjszakát, hogy ha délután vagy délelőtt leteszem az ágyába, mert tudom, hogy rá fér az alvás, akkor szépen aludjon egyet, hogy a délelőtti gyümölcs kiváltsa a tízórais szopást, egyáltalán, hogy ritkábban egyen, de akkor egyszerre többet stb. De hát nem vagyok elég erős és következetes, úgy látom, de ez mindig is az én hibám volt, szóval nem a gyerekkel van a gond, anyuka az, aki nem tudja megszervezni a napirendet, keresztül vinni az akaratát. Engem egy 7 hónapos is simán lenyom, elég alkalmaznia a nyöszörgést, vagy kiengedni a hangját. Közben meg ugye az ember lánya meg nem akar panaszkodni, mert ez annyira piti dolog, ráadásul nem való, mert igazából mi gondom van, lehetne minden sokkal de sokkal rosszabb, mert alapjában azért semmi baj. De tegnap éjjel arról álmodtam, hogy elszabadultam 3 órára és megnéztem a Die Hard 4.0-t és annyira jó volt egy kicsit gyerek nélkül.
Annak idején (ősszel), azt képzeltem, hogy nyáron már simán járunk majd moziba, városba, vacsorázni kettesben a párommal. Hát a valóság kicsit más, mint ahogy elképzeltem. Nyavajgás picit megengedett azért anyának is, azt hiszem, csak én nem vagyok a nyüszögős, hangkiengedős fajta. Nyelünk egyet, írunk egy blogbejegyzést, aztán hajrá, tovább megy az élet. Pillanatnyi elmezavar, bocsi.

De legalábbis még mindig fura hangot ad a párom tüdeje amikor levegőt vesz, azaz még nem sokat javult, hát még jövő szerdáig biztosan nem megy dolgozni. Babszem is végre emberesebbeket tüsszent, tisztul az orra. Úgyhogy a napi progamunk mostanában 2 felnőtt+1 gyerekes. Azt hiszem csodálkoztak is páran az utcákon, hogy jé hétköznap apuka tolja a gyereket, nem csak hétvégén?
Tegnap este meg egyébként ez látszott a gangról:

Ma reggel Babszem megtörte a sokáig alszunk sorozatát, háromnegyed 6-kor kelt és fél 7-ig ugyan még bírta az ágyában, de onnan nem. Úgyhogy elmentünk a reggeli tanácsadásra, inkább csak mutogatás céljából, meg hogy a doktornéni nézze meg, miért folyik még mindig a baba orra. De semmit nem találtak nála, úgyhogy csak orrcseppet kaptunk. A mérlegelésnél valami nagyon elromlott, mert Babszem aztán sírt, pedig nem is kap most már egy darabig szurit. Viszont az ottani mérleg szerint 8750gramm az óriásbébi. Inkább az itthoninak hiszek, azon “csak” 8550. Ez az igény szerinti szoptatás elég durva következménye és most már nem igazán lehet, meg akarom leszoktatni róla, remélem fokozatosan azért a gyümölcs és egyéb kaják (amiknek a bevezetésével még várok, hisz a gyümölcs se váltott még le egyetlen szoptatást se, de épp olvasom, hogy nem vagyok egyedül ezzel, sőőőőt, de majd az idő mindent megold) átveszik az irányítást. Miután még terhesen mindenki azt mondta, amilyen nyugisak vagyunk és amilyen simán ment a várandósság, biztos olyan nyugis, kiegyensúlyozott lesz a gyerek is és be is jött, úgy gondoltam, a kajával is hasonló lesz a helyzet. Mind a ketten szeretjük a gyomrunkat, a jó, ízletes, érdekes ételeket (tegnap én csináltam meg a kínai tenger gyümölcsei levest), hát a gyerekünk már az almába bele fog szeretni. De nem így történt. Lehet, hogy inkább chilis babbal kellett volna kezdeni…

Nahát, ezt is megértük, hogy valaki benevezett a Goldenblokkba. Szóval mégis akad, aki érdemesnek gondolja amit írok arra, hogy megmérettessék és nem csak azért olvas, meg jár ide, mert ismer és mert szép a gyerekem. (vagy pedig idén pont Babszem két szemének köszönhetem az első körbe való bejutást) Köszi. Mondjuk kategóriába már úgyse kerülök be, de legalább a 900 jelölt között ott vagyok, ami valami. Elnézve, hányezer blog van már magyarul az első 1000be bekerülni nem is olyan rossz.

A párom úgy tűnik szabadság helyett táppénzen van a nyáron. A múlt héten itthon volt végig és a dokija még ma is úgy ítélte, hogy valami zörög a tüdőjében, hát hosszabbítsa csak meg az itthonlétet. Úgyhogy ez a hét is hasonlóan fog eltelni, mint az elmúlt. Kivéve, hogy most nem jönnek majd anyósjelölték, akik péntek-szombaton jártak nálunk. Babszemnél múlt szerdán bevezettük, hogy nem 8-kor, hanem 7-kor kezdődik az esti program, fürdés, evés, fekvés és eddig egész jól beválik. Csak péntek este aludt el nehezebben, de akkor is inkább tovább tartott neki az elalvás, mert jól bekajált, aztán eljátszogatott magában és szépen elaludt egyedül. Ez tetszett. Igaz, kicsit sűrűbben ébred most fel éjszakánként, de mindig elég neki 5 perc, szomjcsillapításra, aztán már alszik is tovább mint a bunda és továbbra is inkább fél 8 után kel, mint korábban. Mondjuk a napközbeni alvása az, ami továbbra is rapszodikus, kedvfüggő. Ja és még mindig nem vált ki neki semmit a tízórai. Ugyanis ha nem kapja meg utána azonnal az anyatejet, képes hatalmas krokodilkönnyeket hullajtani, hogy márpedig őt itt éheztetik.

Mikor ma délután masszázson, míg megterítettem, leültettem Babszemet, s Virág anyukája megjegyezte, hogy “Nahát, hogy te milyen szépen ülsz” döbbentem rá, hogy tényleg, a gyerek szinte napról napra ül egyre többet és szebben, s nem csak kitámasztva, hanem egyedül is. Sőt egy csomószor már ügyel, hogy előre dőljön és akkor meg tud támaszkodni. Oldalra meg olyan finoman billen, hogy mindig elhengeredik a vállán. Ritkán szokott hátrafelé megdőlni, s ha az a padlón és nem valami puhán sikerül, akkor kicsit zokon veszi a koppanást. Ilyen apróságok vannak.
Meg hogy ugyan tegnap otthagytuk Borikáéknál az ivóspoharat, de ma vettem újat, kicsit mást de azzal is egyből tudta mit kell csinálni.

Könyvklubunk részben rám való tekintettel, mert anno én javasoltam, Az időutazó feleségét szemelte ki aktuális témának. Persze nagyon készültem, hogy újra elolvasom, de valahogy kicsúsztam az időből és csak az emlékeimre hagyatkoztam, meg pár jegyzetre, az aktuális ülésre. Mivel a csapatból Babszem után 4 hónappal egy újabb kisbaba is világot látott, ők vállalták a háziagazdaságot, náluk gyűltűnk össze a beszélgetésre. Nos, azt kell mondani, hogy bár mindenki belevetette magát a regénybe, lelkesen végigolvasta, igazán nem sok mindenki másnak tetszett rajtam kívül a csapatból.  Kíváncsi vagyok, mi lesz a következő könyv, ugyanis már nem voltam ott, mire arra került a sor, hogy megbeszéljük a választást. Babszem persze egész jól viselkedett, csak akkor volt kicsit féltékeny, amikor én Borikát szórakoztattam a pöttyös labdával. Tök izgi volt látni, hogy milyen egy 3 hónapos baba és csodálkozni, hogy lám, lám mennyit fejlődött az én gyerekem. Ugyanígy a kislány szülei meg azért nézték az én csemetémet, hogy jééé pár hónap és már ennyi mindent fog tudni a babájuk? Szóval jó volt, ráadásul hála a párom betegségének (keddig tuti nem megy dolgozni), kihagyhattuk a BKVzást és oda-vissza autóval mentünk.
Hazaérve épp beszedtem a ruhákat, a babakocsit védettebb helyre húztam, aztán már indult is az égiháború. De szerencsére eddig megúsztuk minden gond und baj nélkül.

Nahát, mire nem jó, ha egy író blogol. Például kiderül, hogy Neil Gaiman most 2 hétig Budapesten van, a lányával jöttek, hogy körbenézzenek a Hellboy 2 forgatásán. Ahh, ha fiatalabb és gyermektelen lennék, mennék celebspottingolni, esetleg könyvet dedikáltatni. Persze biztos magánemberként jött, nem fanokkal találkozni.

A fiatal úr 2 foggal, karmolással, pattanásos orral:

Tegnap óta itthon az egész család. Ugyanis vasárnap este a párom lázas volt, sőt valószínűleg már szombat éjjel is hidegrázás miatt volt szüksége Badacsonyban a dunyhára, a dokija pedig holnapra rendelte vissza. Mivel alig egy hónapja is hasonlóan megfázott (valószínűleg autós légkonditól), még az is lehet, nagyobb kivizsgálásra is elküldi, megnézni mi ez a nagy érzékenység. Babszem meg náthás, vasárnap óta folyik az orra. Ennek megfelelően nyűgösek hát a pasik én meg tartom a frontot. Viszont legalább így, hogy nem kapcsol be az ébresztő reggel és nem készülődik dolgozni az apja, Babszem 6 és fél 7 után is képes még másfél-két órára visszaaludni. Ennek köszönhetően keltünk hétfőn fél 9-kor, ma meg háromnegyed 8 körül. Az élet apró örömei.

Úgy tűnik, hogy a barack meg a nektarin segített megoldani a kajakérdést. Azaz Babszemnek most már nincs különösebb kifogása a kanalazható étkek ellen. Ugyanis vasárnap szó nélkül ette a banánt ma pedig nektarin-alma mixet kapott. Úgyhogy jöhetnek a gyümölcsök tovább változatosabban. Aztán meg majd befigyel a répa, most már lehet frisset kapni meg majd a krumpli és a többi szépen sorban. A meleg pedig jó hatással van a vízivási kedvre is. Lassan, de haladunk hát.

Amikor egész nap kint lehet lenni a friss levegőn, a gyerek délután nagyokat alszik, este lehet ücsörögni a verandán és éjszaka nem hallatszik semmi más, csak a vízszivattyú hangja, eléggé szeretne örökre maradni az ember. Nos igen, kisgyerekkel igazából ez lenne az ideális: vidéki ház. Babszem is élvezte, bár korán kelt reggelente, de napközben jókat aludt, sőt, már ő is bealudt öregesen a babakocsiban is (ülve, fej a mellkasra bukva), a felnőttekre továbbra is hatalmasakat vigyorgott, bárkivel elvolt, akár látta már rövid kis életében, azt aki fogta, akár nem. Gyerekekkel már más volt a helyzet. A korban hozzá közelebb állók vagy nem érdekelték (lásd a nála 1 nappal idősebb kislányt), vagy tartott tőlük (még mindig kevesebbszer fordult elő, hogy Esztike közeledtével nem fakadt sírva, mint igen, pedig az unokatestvére nagyon finoman nyúlt felé és csak simogatni akarta), vagy messziről figyelte őket, mint a 3 és fél éves focizó kisfiút és az 5 és fél éves Dórit meg a barátnőjét. Mivel szombaton fiúvendég is érkezett, ráadásul a férfiak elvonultak időmérőt nézni, kicsit férfiasabb dolgok felé is terelgettem Babszem figyelmét. Jó nagyokat kurjongatott a Forma 1-et nézve, de a boksz már annyira nem érdekelte, a gyepen való focizást meg azért elnézegette.

Mivel a páromnak ma kezdődött az a bizonyos 3 napos (2,5  vagy 2 inkább) csapatépítő tréningre, ami kis cégnél, mint az övüké a berúgunk majd masszívan másnapozunk programból áll, én rátukmáltam magunk a hugomékra, úgyhogy tegnap este óta vidéken vagyunk. Délegyházán ugyan nincs légkondi a lakásban, viszont van nagy kert, medence, napsütés mellett szél is, szóval nyaralunk. Tudom, az első éjszaka után a következők még jók is lesznek.

Elfogyott a mai adag is:

 

Mindig kitárgyaljuk úszás után, hogy ki milyen volt a medencében, hogy mi nem leszünk ilyenek. De ma mégis sikerült nekünk is melléfogni. Jött ma ugye tesz-vesz néni és délután Babszem teljesen felpörgött, szinte meg se állt a mozgásban, rugózásban, mókában, kacagásban. De már beígértük neki is meg a nagymamájának is, hogy megyünk úszni, megnézheti ő is mit tud az unoka. De ma valahogy, mire a vízbe értünk elment a gyerek nagy kedve az egésztől. Eleinte csak félgőzzel csinált mindent, majd eltört a mécses is. Hiába adtam neki kaját, utána se javult meg a hangulata, egészen addig, amíg vissza nem vonultunk öltözködni. Onnan már jó kedve volt, sőt ő vígasztalta rikoltozásával a kislányt, aki meg azért hagyta előbb abba a pancsolást, mert jön a foga és nagyon nyűgös volt. Itthon szinte már fürdés előtt bealudt és bizony vacsora közben is szépen elnyomta a buzgóság.
Szóval most mi voltunk erőszakosak, nem figyeltük az ő igényét, mindenáron úszni kényszerítettük, pedig nem volt hozzá már kedve, energiája.

Ma fél 11 óraira elfogyott egy egész barack, vagyis nektarin. Úgy, hogy előbb megitta Babszem a gyümölcs levét, majd már előre tátotta a száját az öszes kanálnak és a végén még kicsit csalódott is volt, hogy elfogyott.

Megint elindul tehát a Golden Blog, vagyis idén Blokk mert mindenféle tartalom számít a HVG szerint. Szóval kezdődik a versenyfutás, anyázás, fikázás, jelölés, utálkozás, sznoboskodás stb. Ahogy az jó magyar szokás szerint a blogéletben is szokás. Megint csak a pálya széléről figyelek.
De legalább most hetekig lehet miről picsogni a blogokban:)

Úgy tűnik a mai front inkább rám volt kivételesen hatással, nem a gyerekre. Fájt a fejem, s délután én is igyekeztem aludni Babszemmel együtt. Pedig pont ma volt itthon a párom, reggel elvitte a kocsit műszakizni, délutánig meg velünk volt. Ez szerintem egy kicsit hatással is volt a csemetére, mindjárt nem aludta meg a délben szokásos másfél-két óráját, inkább az apja érdekelte. Amióta meg visszajöttünk a nagy sétából (elmentünk felmérni egy Fitness Clubot), nagyokat sikongatva és kacagva forgolászik az ágyon, hatalmas a jókedv. Remélem most már marad is.