Szerintem babablogot írni kicsit sem könnyű. Mert ugye ha felállítom magam előtt a szabályt, hogy márpedig ez a blog lesz a gyerek életének dokumentuma is, akkor naponta igyekszem írni róla, akár unalmas dolgokat is, mert lehet hogy ma unalmasnak tűnik, hogy végre megette a sárgarépát is, viszont pár év múlva mennyire fogok majd örülni annak, hogy vissza tudom idézni, lám, lám nem ment neki könnyen a főzelékre szokás. Mert az idő megszépíti az emlékeket, és az ember elfelejti, hogy meddig tartott az elválasztás, hogy hányszor kelt fel éjszaka és majd bezzeg anyuka lesz, aki csak arról tud beszélni, hogy a gyerek sose sírt, simán átaludta 2 hetesen az éjszakát és mindent megevett, amit odatettek elé, jó, jó a fogzással gond volt, de egyébként áldott jó volt a gyermek. Vagy lehet azt választani, hogy ritkán ír az ember publikusan a gyerek fejlődéséről, a hétköznapi apróságokról, mert mondjuk van egy word ahova vezet mindent, de a közönségnek csak a jobb, poénosabb dolgokat mutatja meg az életéből, a gyerekből és akkor úgy fog tűnni, hogy minden szép meg jó, nincsenek problémák és érezze rosszul magát az, akinél van. Panaszkodni, keseregni meg bűn. Pedig egy ilyen jó gyerek mellett is (akiről mindenki azt mondja, hogy jó meg szép nem csak a szemembe, de a hátam mögött is) akadnak nehéz percek, órák, napok, talán hetek is. Ó persze az is igaz, hogy az ember könnyen túlteszi magát rajta, mert tényleg elég egy mosoly, egy ölelés egy aprócska hang, egy kéz egy …stb. és ha perspektívába helyezzük az egész nem egy nagy dolog. De szeretnék őszinte lenni, hogy mindig mindenki tisztában legyen azzal, én is, a gyerek is, a párom is, az esetleges olvasók is, hogy néha bizony jó lenne kicsit máshol lenni, mást csinálni, nem 24 órában anyukának lenni, mert az nem mindig kielégítő, az pedig, hogy megnyugtató lenne, vicc. Ugyanakkor nem akarok olyan se lenni, mint Köcsög, akivel anno valahányszor beszéltünk a gyerekéről, az anyaságról, hogy telnek napjai csak a panasz áradatot hallatta, hogy mennyi gond, hogy mire nincs ideje, hogy milyen aprólékos dolgok vannak stb. Kicsit belekavarodtam, de talán érthető kis megjegyzés ez magamnak, meg akit érdekel, de mindig így járok, az eszmefuttatásaim a fejemben és magam előtt teljesen világosnak tűnnek, aztán ha leírom egy halom zagyvaság lesz belőle.

Ma plázázni voltunk a gyerekkel, úgy gondoltam megnézem még akad-e valami érdekes leárazás, na meg reménykedtem, hogy bejutok egy könyvesboltba is. Ott láttam, hogy az Ulpius ház most megint nagyon rákapcsolt, szép borítók, 1000x-re kiadott Jane Austen regények mellett újból rákattantak a Chicklit regényekre is. Aztán hazajőve megnéztem a honlapjukat és kicsit kiakadtam azon, hogyan tálalják Stephanie Plum-ot. Először is, nem ők találták fel a spanyol viaszt. De nem ám. Janet Evanovich regény folyamát még anno az Albatrosz sorozat újraindításával próbálkozó Magvető adta ki 1997-ben, az eredeti címet nagyon jól magyarítva (One for the Money helyett Egy – mérgezett a meggy). A történet lényege, hogy a lecsúszott Stephanie Plum fejvadásznak áll és ezzel hihetetlenül veszélyes dolgokba keveredik, sajátságos humorral. Igen, megtetszett, mert olyan klasszikus Vavyan Fable hangulat járta át a könyvet. Aztán a próbálkozás hamvába holt, hiába vártam a folytatást. Majd a Beholder kiadó karolta fel a dolgot, megjelentettek még 3 könyvet a sorozatból (Kétesélyes játszma, Hárman a pácban, A négy fejvadász) de az ő fantasy-szerepjáték vonulatukból kilógó dolog szintén elhalt. Holott Evanovich már a 13. résznél tart. Most az Ulpius áll hát neki és horror!, a következő címmel adja ki az első regényt: Stephanie Plum, a szingli fejvadász s Rácz Zsuzsával (Terézanyu szerzője) ajánlják. Szerintem nem lesz nagy siker, és talán el se jutnak az eddig meg nem jelent 5. részig vagy ha igen törhetik majd a fejüket hülyébbnél hülyébb magyar címeken. És akkor még ki tudja, mennyire figyeltek oda a fordításnál, mert a női könyveket (legyen romantikus, nőirodalom, chicklit stb.) hajlamosak hanyagul kezelni.

Tegnap délután családilag elmentünk a központi könyvtárba, mert vissza kellett vinni a nyár elején kivett köteteket. Babszemet beirattam oda is, rögtön ki is vettünk a nevére az apjának egy csomó fantasyt, hogy legyen mit olvasnia a jövő héten a nagy semmittevésben. A gyerek megint nagyon élvezte az egészet, főleg mert kézben volt, mindenki mosolygott rá és a Fészek Böngészdéjének akusztikájában istenien lehet kurjongatni. Mondjuk pont ezért nem is maradtunk sokáig, mert lehet, számunkra aranyos gyerek idegeire megy a többieknek, szóval alig fél óra után el is jöttünk.
Egyébként éreztem, az, hogy tegnap mintagyerekem volt (kétszer alvás napközben, 1-1,5 óra, reggel fél 7-kor ébredés, sok egyedül játék, padlófelnyalás stb.) valahol meglesz a böjtje. Éjszaka, persze. Azt hiszem 1x el is felejtettem felírni, hogy fenn volt, ráadásul megint 6 után már kukorékolt. Igaz, ilyenkor mindig találok kifogást a számára. Jön a hideg front, amit ő úgyis 1 nappal korábban érez, a foga rendetlenkedik, mert az olyan, hogy bármit rá lehet fogni, aztán mégse történik semmi, stb. Szóval nem az ő hibája, hogy zaklatott az életünk.

Mikor hazajöttünk a kórházból, akkor kezdtem el írogatni, hogy mikor melyik oldalról etetem a babát. Mert tudtam, hogy úgyis összekeverem, elfelejtem stb. Aztán már rutinná vált a dolog, úgyhogy most 2006 november 26. óta már a 3. kockás füzetemnél tartok. Néha vissza szoktam lapozgatni, hogy megnézzem mikor, hogy mentek a dolgok, hányszor evett a baba, mennyit aludt, mikor volt a fürdés stb. Eleinte napközben ugye alig volt ébren, simán aludt 2-3 órákat is, sőt volt olyan éjszaka, hogy az egészet átaludta (az egész úgy éjféltől 7-ig tartott, mondjuk). Csak hogy tudjam, nincs miért panaszkodnom. Legalábbis nem volt. Mostanában megint kicsit zűrösebbek az éjszakák, nyugtalan alvások (a tegnapi nap úgy látszik kivétel volt), s bár egész jól megy a lefektetés azért többször kelek fel hozzá álmomból. Most éppen ott tartunk, hogy nem érdemes semmi szoktatásnak nekilátni, mert hétvégén 2 hétre utazunk anyósjelöltékhez a Tisza mellé, ott majd úgyis saját ritmusa lesz a gyereknek, de ha hazajöttünk most már TÉNYLEG napirendre szoktatást próbálok bevezetni. Pontosítok: éjirendre, mert napközben egész jól mennek már a dolgok.
Tegnap egyébként megkérdezte a párom, miután Babszem egy fél órát eljátszott az aktuális kötettel, gyűrögette a lapjait, próbált tépkedni, hogy és meg akarom őrizni a füzeteket? Mondtam, igen aztán majd ha nagyobb lesz, a gyerek orra alá dörgölöm és előadom neki milyen mártír anya voltam érte, hány nyugodt éjszakámat áldoztam rá.

Nem teljesen úgy sikerült azért a hétvége, mint terveztük, ennek oka egyetlen szó: alváshiány. Babszem ugyanis átváltott kakas üzemmódba, tegnap például fél 6-kor kelt fel, ráadásul a megelőző éjszakákon (csütörtök-péntek-szombat) többször volt ébren mint korábban. Tegnap ugyan nehezen aludt el, de legalább éjjel csak 1-kor ébredt és haladás: reggel meg 3/4 6-kor, ráadásul eljátszott egy darabig magában reggeli előtt és után is a kiságyban.
Egyébként péntek-szombat feljöttek anyósjelölték is, szóval napközben könnyített menet volt, főleg pénteken amikor még a nagypapa is itt volt. Tiszta öröm volt úgy főzni, hogy nem kellett közben gyereket szórakoztatni, etetni, mindent párszor félbehagyni. Vasárnap pedig elmentünk kirándulni, a Normafához. Még úgy is fél óra volt az út, kocsival, hogy bőven a vasárnapi csúcsforgalmat előztük meg (köszönhető a gyerek hajnali kelésének és annak, hogy a délelőtti alvást is gyorsan letudta), de legalább kényelmesebb, mint BKVzni, amivel utoljára jártunk ott.

Miután Babszem eleinte annyira ügyes és mozgékony volt, kicsit lehangolt, hogy a súlygyarapodásával beállt a lassúság is. Pedig ennyi idős korban (8 hónap) már mindenhol azt írják, felkapaszkodgat bútorok mellett az átlaggyerek. De az enyim, az nem. A Balatonon simán elücsörgött, ritkán szertett a hasán-hátán feküdni, igaz a fűbe terített plédeken nem nagyon lehetett mozogni. Azért próbálkoztam, hogy játékokat a birodalma szélire rakom, erre fogta és a takarót rángatta addig, míg karnyújtásnyira nem húzta a kiszemelt áldozatot, így érve el simán azt. Szóval esze az van a lustaságnak.
Itthon erőltetem inkább a fekvést, meg a védőnő azt mondta, amíg magától nem ül fel, csak kitámasztott háttal csücsüljön inkább (etetőszékben, párnával, babakocsiban stb.) Láthatólag visszajött a mozgáshoz való kedv is. Babszem ismét forog, hátrafelé eltologatja magát simán, akár körbe is jár így a szobában, csupán ha beszorul a sarokba, kanapé, fotel stb. alá akkor törik el a mécses.

A gyerekkel kapcsolatban az egyik dolog amiről mindenkinek megvan a véleménye, az etetés.
A fagyis bácsi tölcsért szeretne adni neki, a gyümölcsös néni azt bizonygatja, keksz és barack együtt milyen jó, nagynéném szinte megsértődött, hogy nem kértem a babapiskótájából, anyuék szerint ennyi idősen mi simán kenyérhéjaztunk, tejet ittunk. Sőt lelepleződtek, hogy valamikor pár hete még itt fenn pesten, mikor vigyáztak Babszemre, adtak neki kiflit. De a gyerek még véletlenül se vitte a szájába, szerencsére.
Na én meg magyaráztam nekik, lehet, hogy annak idején ez meg az volt, de most a következő néhány dolgot szeretném konzekvensen betartani a babánál. Egy éves koráig semmi lisztes meg tejtermék, inni inkább víz, mint bármi más, maximum gyógynövényes tea, főleg zöldség-gyümölcs, fehér hús, két éves korig hanyagolni az édességet is. Elsősorban inkább én csináljam a kaját, csak végső esetben, esetleg utazáshoz bébiétel (eddig 2 figyel a polcon, mindig végignézem a kínálatot a Dmben is, de többnyire visszateszem őket, mert majd mindegyikben van olyasmi, amihez egyelőre nincs bizodalmam – pl. keményítő, cukor, glükóz stb.) .Nem hozzátáplálok (azaz szoptatás mellé esetleg kínálok valami szilárdat), hanem elválasztok (helyettesíteném kajával az anyatejezést), legalábbis ez az elmélet, de ebben a melegben néha megborul. Ennyi az alapelv és kész. Szeretném tartani magam hozzá és remélem, hogy tiszteletben tartja a család is az akaratomat, meg a gyerek érdekeit.
Közben meg titokban azt remélem, a sok zöldség meg egészséges kaja hatására mi is kicsit egészségesebben fogunk kajálni. Tegnap előszedtem a pároló betétemet is, azzal készítettem el a cukkinit a gyereknek, s elhatároztam, magamnak is majd így készítek zöldséget, halat.

Akkor most búcsúzunk, egy (két) hétre.

Február magasságában volt, hogy felajánlotta az Interware, kedvezményesen válthatunk előfizetést. De nem akartunk, mert akkoriban ígérték a sávszélesség bővítést, gondoltuk azt már kibekkeljük. Csak hát a sávunk szélessége csak nem változott. Leellenőriztük, s kiderült, nálunk azért nem nő az ADSL csomag, mert a vonalunk erre alkalmatlan. Szóltak erről? Nem. Simán küldték a drága pénzről szóló számlát. Mikor felhívtam őket, hogy akkor szeretnénk kevesebbet fizetni, hisz a pénzemért nem kapom a szolgáltatást ami illet, sőt igazából az eddig befizetett számláimat át kéne írniuk, mert nem történt meg a sávszélességbővítés, amiért én perkáltam a zsét. De hát ez a T-com biznice, mondják. Jó, akkor módosítsunk szerződést, kisebb csomagom van, kisebb pénzt fizetek. Oké, de kell azért még küldenem egyszeri sávszélesség módosítási díjat. Hé, de nekem nem módosult a sávom, nem nőtt, csökkent a sávom, pont az a lényeg, hogy maradt amilyen volt. Nem számít, akkor is ki kell fizetnem, mert a központjukban állítgatnak át valamit, amihez szükség van arra a 4990Ft+ÁFA összegre. Ja és ez csak úgy 2 hét múlva lép érvénybe, szóval a megkapott számlát fizessem ki.
Kifizetések megtörténtek. Júniusban az 5000ft helyett 8000 valamennyiről jött számla, május-június hónapra. Ácsi, ez már megint nem jó, ugyanis én már 1x befizettem a májust, ráadásul a magasabb összeget, amit most inkább be kéne számítaniuk. Telefon a központnak. Ja, tényleg, nekem van igazam. Kapok majd egy 1811Ft-ról szóló számlát és csekket. Amit csak vártam és vártam, de nem jött.
Jött viszont egy levél, hogy elmaradt a befizetésem, tartozok nekik 1811Ft-al. Visszaírtam, hogy nem kaptam róla papírt: se csekk, se számla. Ó, akkor ők feladják újra postán. Amiről múlt hétfőn tájékoztattak. Péntekig nem érkezett meg a levél. Ellenben vasárnap megint egy e-mail, hogy nem fizettem, van 2ft késedelmi kamatom. Visszaírtam nekik, hogy azért nem fizettem, mert ugyan ők elvileg feladták a levelet, de én péntekig nem kaptam meg. Hétfőn aztán megjött a levél, számla nem volt ugyan benne, csak csekk. Befizettem, írtam is e-mailt róla. Erre szerdán megkaptam tértivevényes levélben is, hogy 2 forint késedelmi kamatom van, fizessek. Úgyhogy most éppen ráfizetéses vagyok az Interware-nek. Dupla levél, tértivevény és komolyan, be fogom fizetni a rohadt 2 Forintot csekken, mert az is őket terheli, míg ha bankból utalnék engem.
Bürokrácia, posta, 2007 Magyarország, szevasz!

Annak idején a csajokkal Bridget Jones hozott össze, de kiderült, hogy Jane Austen-ben még több közös témát találunk. Aztán páran elolvastuk a Jane Austen book clubot és koppintva az ötletet, megalapítottuk a saját könyvklubunkat. Régóta híresztelték, hogy film is lesz, s lám, most itt a trailer. Erről egyetlen filmes blog se fog írni, ahhoz túl női cucc, már az előzetesből is látszik. Nekünk azonban biztos ott lesz a helyünk. Talán még egy könyvklubos közös mozizást is meg kéne ejteni újra, hisz legutóbb csak a Büszkeség és balítéleten jött ez össze.

Ma újra kezdődtek, mert a párom visszament dolgozni. Igaz, csak két napig fog tartani, mert holnap délután megyünk Kanizsára, aztán irány Balatonszerény, ahol egy vagy ha jól érezzük magunkat, két hetet is el fogunk tölteni. Anyuékkal meg egyéb unokatestvérekkel. Alig várom. Anno a húgaim imádtak kint lenni a lányokkal nyáron, főleg ha nagyszülők is voltak segíteni, kicsit más is foglalkozik a csemetével, úgyhogy már pakolom a könyveket, hogy majd én jókat fogok olvasni. Napozni nem napozhatok, attól eltiltott az ember.

Egy elpasszolt lehetőség. Mondhatnám, hogy az eső miatt nem mentünk. De nem csak.

Tegnap délután el kellett jutnunk Újpestre, a húgom megbízásából, közben útbaejtettük Zuglót, hogy visszakapjuk az ivós poharat. Azt utat megtervezve még nem is tudtuk, mire vállalkozunk. Mivel napok óta mindenki a Hungária körút nevű parkolóról beszélt, ezért mindenképp elkerülőket kerestünk. Zuglóba még eljutottunk, az utat már ismertük, onnan Újpestre azonban kicsit neccesebb volt a dolog, főleg hogy egy olyan utcát kerestünk, ami a térkép szerint folyamatosan létezett, valóságban pedig sehol se volt. De aztán csak egy vasúti átjáróra kellett 2 percnél tovább várni, többet nem igazán ácsorogtunk. A visszaúton tettünk egy etetős megállót, találtunk egérutat a Szentmihályi helyett, aztán kiderült, hogy mi már megint jó irányban megyünk mind a Mexikói úton, mind a Pongráczon. Igazából lehet, hogy ugyanennyi idő alatt tettük volna meg a fordulót, ha rámegyünk a körútra, de legalább az illúzió megvolt bennünk, hogy haladunk és nem csak ácsorgunk a dugóban. Mikor hazaértünk azért megnéztem, lehet, olcsóbb lett volna házhozszállíttatni a könyöklőt, amiért mentünk.
Viszont Babszem élvezte az új ülését és csak az éhség miatt volt igazán türelmetlen, amúgy jól bírta az egész utazást.

Anyuék a múlt héten Délegyházán voltak, megígérték, hogy szombaton bejönnek meglátogatni a pesti unokát is, úgy 10 felé várhatjuk őket. Mi meg vártuk és vártuk, de nem jöttek. Dél körül próbáltam telefonálgatni, de se anyu, se a húgom nem vette fel a mobilját, hát még a közlekedési híreket is megnéztem, nem történt-e valami. Aztán aput sikerült elérnem és kiderült, hogy elkövettek egy nagy hibát. A két nagyobb unokával (Dóri 5,5, Adri 3) útközben beugrottak az Auchan-ba (amit Adri, vidéki lévén konzekvensen csak Tesconak hívott, mert hiper-szuper náluk csak az van), ami elhúzódott, naná. Úgyhogy innen volt a késés. A gyerekek jól elvoltak, elmentünk a parkba is és este Babszem fél 8-kor beájult, mint a kisangyal.
Hétfőre sajnos kicsit tovább romlott a náthája, már köhögött is, úgyhogy elmentünk a rendelésre, ahol most kivételesen közel 1 órát kellett várnunk, pedig azt hittem, hogy nyáron rajtunk kívül senki se beteg, de persze nem vettem figyelembe a játszótéri baleseteket. Kaptunk még orrcseppet (amiből 2-t kell cseppenteni és nem tudom hogy fog menni, mert az eddigi 1 cseppes, ami mellé jön még ez is, elég hisztis körítéssel sikerült eddig is megoldani), meg mellkas-kenőcsöt és csak szívogassuk továbbra is a manó taknyát, mert az okozza a köhögést, ami főleg alváskor jön elő.
Délután pedig elmentünk gumit és gyerekülést venni. Mivel a gumis pont a babadiszkont mellett volt, két legyet ütötöttünk egy csapásra, mi a gyerekcuccok közt nézelődtünk, míg a páromat a gumisnál vigyorogták körbe, hogy jééé még mindig téli gumija van. De legalább olcsón kaptunk nyárit, mert már bőven nincs szezon. Ez az autó dolog is elég pénzrabló. Egyébként meg a gyerekülés diszkont ide vagy oda alig 1500Ft-tal volt olcsóbb, mint máshol, viszont mindenhol azt mondják, ebből nem érdemes használtat venni. Főleg ha tervezzük, hogy a családból még más is használni fogja.
Ha meg már a pénzügyeknél tartunk, megérkezett az első GYED-em. Katasztrófa, miután a céges kölcsönt levonták belőle, aztán még jön a lakáshitel és nincs pénzem. Kicsit meg is rendültem ezen, hogy képtelen lennék ellátni magam egyedül, és ilyen nem volt főiskola 3. éve óta, amikor még anyuéktól kaptam az ösztöndíj mellé pénzt, mert utána dolgoztam suli mellett és még az ösztönpénz is szépen fialt. Aztán jött Anglia, majd a munka és egyre jobb fizetés. Még jó, hogy van a párom és dolgozik is. Úgyhogy tényleg ki kell találni valamit, mit tudok csinálni Babszem mellett úgy, hogy még pénzt is fialjon. Mert egyszerűen rosszul érzem magam attól, hogy eltartott vagyok és nincs saját pénzmagom.