A lakásrendezésnek, dolgok elintézésének van egy szakasza, ahol a bútorok is szóba kerülnek. Íróasztal, szekrény, fürdőszobabútor, gyereksarok és a régen tervezett fotel. Először azért akartunk, hogy legyen egy olvasósarok, lámpával. Most már rá lehet húzni azt is, hogy kell egy szoptatós fotel. Szombat délelőtt, mielőtt munkába jöttem volna elmentünk bútoráruházba, hogy a fent felsoroltak közül valamit kinézzünk. Persze mi volt az, amibe rögtön beleszerettünk, ami kb. a 3. volt, amit megpillantottunk? Természetesen a fotel. Nagy és barna szövet, két párnával. Hatalmas, szinte másfeles ülőfelülettel. Tipikusan az a darab, amibe be lehet kucorodni egy könyvvel. Igaz ugyan, hogy szépen kitöltené a sarkot, amit kinéztünk neki, nem lenne egyszerű kerülgetni, de a kényelem az messze kárpótolna. Na meg persze az ára… Igyekeztünk még nézelődni, de ez bizony szerelem első látásra volt. Ha nem találunk valamit hamarosan, beköltözöm majd néha 1-1 könyvvel az áruházba, hogy élvezhessem a fotelünket.

Babszem még mindig kiszámíthatatlan a mozgásában, vagyis nagy vonalakban tudom, mik a kedvenc időpontjai (délelőtt, délután meg este), de nagyon fifikás. Sose ficánkol egymás után kétszer egy helyen. Amíg a hasamra meredek, hogy lássam végre kívülről is a mozgását, addig tuti nem csinál semmit, amint elfordítom a fejem persze felélénkül. Az viszont már kiderült, micsoda éhenkórász a lelkem. Ugyanis kajaidő előtt mindig beindul. Háromnegyed 12-kor ő az első aki jelez, hogy ebédidő van, de vacsora, tízórai meg uzsonna környékén is nekiáll mozgolódni, kaja után pedig nyújtózik egy jót és aztán szépen elvan. Biztos emészt. A család szerint ebben nincs semmi csoda, szintén azt bizonyítja, hogy a mi gyerekünk, mert az apja is, meg én is szeretjük a hasunkat és a jó kajákat.

Már megint elmentünk egy filmre, mert úgy gondoltuk, hogy a sok ellentmondó vélemény, kritika ellenére saját szemmel kell meggyőződni arról, hogy mi is a helyzet a Miami Vice-szal. Azt reméltem, hogy a látvány, meg az übercool majd kárpótol az esetleges hiányosságokért (gyenge sztori, szar párbeszédek), de sajnos ez nem történt meg. Nagyjából végigunatkoztuk a két órát. A párom látványosabban, mint én. Azt azonban megtudhattuk a filmből, hogy Miamiban állandóan dörög és villámlik esténként, de sose esik, valamint, hogy a légi és vízi útvonalakat alig figyelik, szóval nem csoda, hogy annyira menő ott a kábszer és egyéb csempészet.
Viszont még mindig nem kell tartani attól, hogy a Dolby Sorround miatt Babszem ideges lesz és mozgolódásával élvezhetetlenné teszi a mozizást (mint ahogy azt Eszti a Mr. és Mrs. Smith esetében csinálta a húgomnak). Meg se kottyant neki.

Permi egeres történetével kapcsolatban jutott eszembe egy hasonló esemény. Csak itt patkány volt a főszereplő. A mama panaszkodott annak idején, hogy szerinte patkányok mászkálnak a padlásán. Ennek persze senki se mert különösebben utána járni, csupán annyit tettünk, hogy pakoltunk patkánymérget a padlásfeljáróra. Legközelebb szomorú alkalommal gyűlt össze a család, miután elment, rendbe tettük a házat a mami után, kiszórtuk, elégettük, ami olyan volt (100 éves dunyhákat, molyrágta szőnyegeket stb.). A takarítás alkalmával eljutottunk a padlásfeljáróhoz is, s bizony ott apu szembe találta magát egy patkánytetemmel. Azonnal jött a hír ki a kertbe, hogy megvan a befőttdézsmáló állat, apu sápadtan tántorgott ki, s felmerült a nagy kérdés, ki fogja megsemmisíteni, tűzre vetni a hullát. A bevállalós a húgom pasija lett, megerősítette magát néhány korty Cointreau-vel, amit a mami bárszekrényében talátunk és felment a padlásra. Majd szemétlapáttal kihozta és tűzre vetette az állatot. Mindezt egyikünk se látta, ugyanis az egész család a fal felé fordult és háttal állt az útnak, amin keresztül utolsó útjára ment a patkány. A srác utána halottsápadt volt és még jó pár korty pálinkát töltött magába, aztán visszatért a színe.

Tegnap kiderült, hogy nemcsak mester és tanítvány voltak az ablakosok, de apa és fia is, ráadásul a fiatalember rohadtul haragudott ránk, mert párom határozottan kikövetelte ezt a csütörtököt, holott ő már a Balatonon akart lenni a barátnőjével, ehelyett hozzánk kellett jönnie dolgozni. Frusztráltságában úgy kezdte a dolgot, hogy az egyik lecserélendő ablakba beletérdelt és kitörte az üveget. De aztán este már élvezhettük, hogy szinte alig hallani a külvilágot. Jót is aludtunk.
Pláne, a szellemileg és fizikailag is jólesően kifárasztó esti program után. Catanoztunk Mirwenékkel, sőt Ebsik kiváló pizzát is sütött én meg hülye anyukához méltóan vittem mutogatni a fiam kukijáról a képet. Egyre sürgetőbb lesz, hogy mi is vegyünk magunknak valami társasjátékot, bár Mirwenék készletéből még a Carcassonet ki kell kipróbálnunk 🙂

Az ablakcsere. A szakik (mester és tanítványa) 1 körül érkeztek meg. Szerencsére előtte eldőlt, hogy ugyan a párom reggel bement dolgozni, de gyorsan elintézett mindent amit kellett és hazajött. Így voltunk finomat ebédelni és nem nekem kell a technikai részletekkel* meg a csúnya pénzügyekkel foglalkozni. S tuti el tudok menni tornára, és simán odaérünk játszani is.

*a redőnyünk átszerelését kell elmagyarázni, s bár reggel bejelölte nekem pirossal, hova kell a furat, mégis jobb, ha hozzáértők beszélik meg a dolgokat

Persze 9-kor telefonáltak, hogy késnek, mert az előző helyen 10-kor lesz az átadás, szóval inkább úgy dél és egy óra között jönnének. Még szerencse, hogy nem fél napot, hanem a teljeset vettem ki. Most már csak azon izgulok, hogy vajon odaérek e a 4-kor kezdődő tornára. Elvileg nem vagyunk problémások, ugyanis tok marad, nem lesz kőműves munka, festés tapétázás, csak ablak ki, ablak be.

Csodás, mint a nagykönyvben simán normálértékek között mind az éhhomi mind a terheléses érték. A vasat szednem kell, az nem sokat javult az előző óta, de az se vész. Holnap beszélek a professzorral a cukorszint miatt, szerintem nem fog még csak beszélgetésre se hívni, maximum jövő hónapban újabb kör.Majd továbbra is vigyázok legalább annyira mint az elmúlt hónapban, hogy az édességeket ha lehet, kerülöm. A tornán van egy lány, utolsó hónapban, neki most lett nagyon magas a vércukra, úgyhogy elmesélte a diétáját, hát nem irigylem. Nem szeretnék oda kerülni.

Úgy néz ki, hogy holnap este már csendes falak között alszunk, ugyanis reggel 9-re ígérte a jómunkás ember, hogy jönnek és beszerelik a július elején megrendelt ablakainkat. Hőtechnikás, hangszigeteléses. Mivel csak 2+ az erkélyajtó lesz cserélve, ráadásul nem kell a tokot bántani délelőtt végezni fognak. Azért holnapra szabit vettem ki, szerencsére már július óta mondogattam, hogy ha összejön az ablakossal a dolog, akkor egyik napról a másikra fogok otthon maradni. Úgyhogy most irány a bank, meg a labor az eredményeimért. Közben kajálni is kell majd, mert Babszem türelmetlen lesz.

Azt tudjátok, ha a képre kattintotok nagyban is meg lehet nézni a lenti terveket?

Ismét terheléses vércukor mérés, mert ugye a múlt hónapban azt mondta a prof, ismétlést kér, hisz az egy tized még nem gond, meglátjuk mi történik ez alatt. Nálunk ez 7 és fél 8 között zajlik, hát reggel korábban keltem, mivel vizeletet is kértek, pisiltem, üvegbe, felöltöztem, s elindultam, úgy tűnt akár 7re is odaérek. Csakhogy alig haladtam egy sarkot, amikor észrevettem, hogy valami csöpög a táskámból. Természetesen a pisi. Visszafordultam. Az én hibám volt persze, mert nem ellenőriztem, hogy jól rácsavartam-e az üvegcsére a tetejét, ráadásul még a zacskó, amibe becsomagoltam is lukas volt. Szerencsére nagy kár nem esett semmibe, csak az egyik könyvem ázott el, mert kettőt is vittem magammal, hogy amíg várok, addig ha az elsőt ki is olvasom, tudjam még lekötni magam valamivel. Otthon kipakolás, áttörlés-mosás, másik táskába költözés, mindezt persze a párom kaján tekintete előtt. Végül 7 20-kor tudtak vért venni tőlem, a szigorú néni meg is jegyezte, hogy késtem, de mivel megint nem talált elsőre vénát, megegyeztünk, hogy ez nem a mi reggelünk. Vérvétel után cukrozott víz (természetesen citromlével), majd kiültem a folyosóra, hogy akkor most várok 2 órát. Csakhogy észrevettem, a táskapakolásban csupán az irataimat és pénztárcámat hagytam otthon. Mivel most nem kötötték a lelkemre, hogy ne mozduljak egy tapottat se, kissé szabadabbra vettem a figurát. Reménykedve, hogy 2 megállóra nem futok össze ellenőrrel, buszra pattantam és irány haza. Még mindig csak háromnegyed nyolc volt. Közben megpillantottam a páromat is, villamosra várva, azaz lebukott, hogy nem én vagyok az oka, ha későn indul, hisz ma nem lábatlankodtam körülötte. Otthon legalább csináltam magamnak egy szendvicset, elpakoltam az irataimat, s mivel nem éreztem rosszul magam, még a postára is elmentem, hogy átvegyem a küldeményt az ELLE-től. Mire visszaértem az egészségházba már csak 25 percet kellett elütnöm olvasással.

Kedves olvasók, szívességet kérnék tőletek. Szinte teljesen kész van az új blogmotor, mellé nem ártana szép új dizájn, ráadásul ez a mostani már régóta van meg, gondolom nem csak én unom. A probléma még az is, hogy a párom csinált több jó tervet is és nem tudok választani. Na meg úgyis Ti fogjátok nézegetni a legtöbbet (persze csak utánam, mert én vagyok a saját leglelkesebb olvasóm). Na szóval van itt 5 kis képecske, rákattintva lehet megtekinteni nagyobb méretben is a terveket. Szerintetek melyiket válasszam? (spot the blogger!)
1. versenyző:

2. versenyző:

3. versenyző:

4. versenyző:

5. versenyző:

A vesztes designt felajánlom a köznek 🙂

Most már hivatalosan is az utolsó harmadban vagyok, a Babszem már több mint egy kilós és nagyon fifikás. Hétvégén amíg dolgoztunk, eléggé nyugiban volt, amint leültünk pihenni,lefeküdtünk, filmet néztünk azonnal beindult. Meg is állapítottuk, hogy munkakerülő a szentem. Ráadásul akaratlanul is egyre többször kavarodik a beszélgetés oda, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Elmeséltem a páromnak azokat a bizonyos megdöbbentő Szigetes bejegyzéseket és hosszan tárgyaltuk, hogy fog tudni majd a gyerek távol maradni a drogoktól. Ez nekünk mg nem volt probléma, de manapság… De beszéltünk arról is, hogy tanuljon nyelveket? Igazából sokkal jobb ezekről a távlati dolgokról beszélni, mint belegondolni, s előre rettegni a közelebbi eseményektől (szülés, egészség, első hónapok stb.).

Most már mindenki megtanulhatta, hogy Isolde párja NEM Tristan. Sok boldogságot kívánok!

Péntek este deszkákat hazacipelni Obiból nem fun. Ráadásul anynira el vagyunk szokva attól, hogy van megfelelő méretű autóval rendelkező ismerősünk, hogy eszünkbe se jutott pár nappal korábban lebeszélni Cicáékkal,hogy használjuk a Volvójukat ilyenre. Aztán a szombat meg a vasárnap fele a kamra csinosításával telt el. Kipakolás, rendrakás, polckészítés, hagymaleves, túrógombóc, alvás, DVDzés, visszapakolás, erkélytisztítás, lábrács, takarítás, padlizsánkrém, láblógatás. Kábé ennyi fért bele aztán a hétvégébe. Még szombaton lebeszéltük magunkat a tüzijátékról, hogy korán kell kimenni, ácsorgást már annyira nem bírom, aztán fél órás műsor után meg hazabumlizni se lenne egyszerű. Az erkélyről a villanásokat láttuk, aztán jött a szél, gyorsan bezárkóztunk, s hallgattuk, hogy tépi a redőnyt a vihar. Majd kiderült, hogy hiába takarítottam erkélyt, függőfolyosót, mert virágok borultak, föld, faldarab, levelek borítottak mindent. Az esti gyors tessék-lássék takarítás után reggel nagyobb rendet vágtam, s megcsodálhattam, hogy a szomszédban a garázs tetejét letépte a szél, s még onnan a harmadik kert is tele volt paladarbokkal.

Ma van az utolsó péntek, hogy nyári munkarendet tarthatunk felsőbb utasításra, azaz leléphetünk 2kor. Most fogom magam és elhúzok hát hétvége irányában. A tervek egyszerűek, folytatjuk a különböző felújítási munkálatokat.

Az esti koreográfia még mindig ugyanaz, lefekvéskor az ember ráteszi a kezét a pocakomra, s már egy ideje érzem, hogy olyankor a tenyere alatt fészkalódik a Babszem. Tegnapelőtt csend volt, de én kiráztam belőle a produkciót, ami sikerült olyanra, hogy most már a párom is megérezte a mozgást. Ennek ellenére azt mondta, ilyet többet ne tegyek, ne legyünk olyan szülők, akik állandóan produkáltatják a gyereküket. Erről már ilyen korán le kell szoktatni magunkat. Szóval ha tudom is, hogy bírhatom mozgásra a Babszemet, azért hagyjam szépen hogy csak akkor élénküljön be, amikor ő akar. Egyébként most már néhány erőteljesebb mozdulatsora látszik a hasamon, tegnap este szépen végighullámzott fent balról le jobbra, s mivel még mindig meglepetésszerűen jönnek a ficánkolások, gyakran meglepnek. Az azonban biztos, hogy az éhséget megérzi, ebédidőben mindig jelez, hogy menjünk kajálni.

Mivel a Metróban mos éppen ott tart Kázmér és Huba, hogy az anyu hazajött a szülőiről, a párom kijelentette, hogy majd ő fog járni a gyerek iskolájába. Mert úgy emlékszik, hogy valahányszor az apja ment el, nem az anyósjelölt, akkor semmi probléma nem volt, senki se panaszkodott rá. Sőt, apósjelölt még arra se emlékezett, hogy mire fizetett be pénzt. Csak a létszám miatt volt jelen. Nálunk is anyu járt rendszeresen a szülőire, talán néha apu, ha épp valami közbejött, esetleg a három gyereknél legalább 2 esetében ugyanakkorra esett az esemény. A legjobb azért mégis az unokatesómék sztorija, ahol az apuka csak 1x ment el szülőire. Ül és hallgatja a tanárnőt, ismerősöket nem lát, kicsit csodálkozik, hogy még mindig mennyi baj van a betűk tanulásával, pedig a lánya már másodikos. De azért szorgalmasan jegyzetel, hogy mikor hova lesz osztálykirándulás, a farsangra hogy kell készülni stb. Aztán a végén szembetalálkozik a folyosón lánya barátnőjének anyukájával, s kiderül, hogy bizony a 2.b helyett az 1.b szülői értekezletét ülte végig.
Majdnem nem is bukott le otthon, ugyanis gyorsan felírt minden fontosabbat az ismerős anyuka segítségével, otthon ezért be tudott számolni. De az anyukák később találkoztak, s kiderült a turpisság. Viszont soha többé nem kellett szülőire menni az unokatesóm apjának, s jó kis családi legenda lett a sztoriból.

Mivel mostanában a felhők feletti repkedés miatt, meg hogy könnyű pórázon vagyok ritkán bosszankottam bármi miatt is, éppen itt van az ideje. Most éppen két dolog van, amin lehet agyalni. Először is, hogy mivel átadogattam már a dolgaimat fokozatosan ébredek rá, hogy tényleg nem vagyok pótolhatatlan. Egy csomó mindenben már nem hozzám fordulnak az emberek. Ez részben ugye jó, hisz békén hagynak. Részben meg rossz, mert hallom, tudom hogy mi a helyzet és önkéntelenül is ugranék, hogy én ezt jobban, gyorsabban végezném el. De nem szabad, mert akkor hol tanulna az utódom. Úgyhogy legyűröm magamat.
A másik meg itt van Tikka probléma megint. Most éppen mártírt játszik, írt egy levelet, hogy sajnos nem tudok elmenni szabadságra, mert minden nap be kell jonnom valami miatt, viszont eléggé fáradt vagyok, igy kivettem egy napot amit fél-fél napként fogok kivenni Igazán nem látom, hogy sok dolga lett volna a nyáron (ami volt, azt is nagyjából elszúrta), ő is roppant könnyedén vette a munkaidőt, és most el van maradva az augusztusi felkészüléssel, mert bizony mindjárt indul a nagyüzem. Szóltam neki, hogy mi lesz az adatbázis tisztogatással, amit megbeszéltünk és rámnézett nagyon fáradt-sápadt arccal, hogy rengeteg dolga van és ma korábban elmenne… Ma még a Boss néni is mondta neki a levelére reagálva, hogy mi a fenéért nem vette ki a szabiját, meg hogy az lesz a vége, hogy úgy mint áprilisban majd az utolsó pillanatban jelenti be, hogy a legrosszabbkor menne el. Pedig szeptembertől lesz igazán nagyüzem, aminek a megszervezése bizony munkaköri kötelessége. Majd itt szépen összeomlik nekünk.
Már pár napja gondolkozom azon, hogy mennyire gáz bemenni Főnénihez mielőtt elmegyek, hogy elmondjam kivel milyen gondokat látok, amiket eddig sikerült megoldani, kivédtem, elnéztem, elintéztem, kire kell odafigyelni stb. Vajon ez árulkodás?