Gyerekként a fogorvossal se volt különösebb gondunk, anyu rendszeresen vitt, ha bármi gond volt, ráadásul ugye az egészségügyis szülőnek hála sose kellett várnunk, mentünk rendelésre. Sőt, ha iskolafogászaton is Anikó néni volt, minket állandóan visszahívott, nem mintha annyi rossz fogunk lett volna, hanem hogy ne kelljen iskolába mennünk és lóghassunk nála. Asszisztenskedhettünk, ami abból állt, hogy lifteztettük a széket. Ez volt a fogászat hőskora. Sajnos később nem csináltam rendszert belőle. Pedig amikor először voltam egy magánrendelésen, mert szegedi főiskolás koromban otthontól távol történt a fogammal gond, azt mondtam, hogy nahát ez nem is vészes, majd eljárok. De nem tartottam be persze a fogadalmamat. Viszont lelkiismeretesen mostam a fogaimat, azt nem hagytam ki. S az utóbbi években persze a ha nem fáj, nem kell kezelni elvet alkalmaztam és ebben kiváló partnerre találtam a párom személyében, aki szintén vagy 16 éve nem járt fogorvos közelében.
Most azonban kénytelenek voltunk elmenni, nekem mindenképpen orvosi előírás is. Persze én addig halogattam a dolgot, míg a fogorvos fogta magát és Angliába helyezte át székhelyét. Úgyhogy megint az ember vette kézbe az ügyet és egy hét alatt leszervezett persze egy látogatást. Az elmúlt három hét azzal telt, hogy a dokihoz jártunk. Sikerült ez alatt az idő alatt kettőnknek kábé mindenen túllenni, ami fogászatban lehetséges. Gyökérkezelés, gyökértömés, húzás, ciszták, vésés, tömés, fogkőeltávolítás és korona. A páromnak végülis ahhoz képest, hogy 16 éve nem látta szakember a fogsorát csupán 2 fogával kellett foglalkozni, igaz az egyiket rendesen megszenvedte, nekem azért többel és még maradt néhány amalgámtömés csere, de az nem sürgős, elnapolva. Tegnap végül koronázással ért véget ez a három hetes kúra. Legközelebb fél év múlva vár minket a dokibá, amikor már lehet a gyerekkel mozogni, hogy megnézze romlott-e a helyzet. Meg általában fél évente akar velünk találkozni és két éves korától hivatalosan Babszemmel is, hogy szokja és ne hanyagolja el a fogosorát úgy, mint a szülei. Akiknek azért ahhoz képest, hogy szánalmas volt a hozzáállásuk a fogászathoz, szerencsére maradandó károsodása nem nagyon volt.
Most tehát már ketten vagyunk, hogy egymást erősítsük és félévente ellátogassunk a dokihoz. Aki amúgy ha drága is, de nagyon profi és jópofa.

Elég régóta használom, imádom a Tabbed browsing-ját, de csak most a hétvégén tudtam meg, hogy a fülek közt Ctr+Tab-bal tudok lépegetni. S mivel inkább használok billentyűzetet egy csomó mindenre mint egeret, ez nagy nagy segítség volt nekem. Persze az ember homályosított fel, hozzátéve, hogy igazából ezt tudhattam volna eddig is, mert más programok kis ablakai közt is így lehet mozogni. Na jó, amatőr vagyok.

Amióta Hepi Endre eltűnt a Rádió 1 reggeléről (2004 augusztusában) sok mindennel próbálkoztam, hogy arra ébredjünk reggel. Aztán tavaly szerencsére legalább a Danubiuson volt hallható, egészen addig, amíg a hülye Balázst be nem kellett oda dugni a Reggeli Triósba. Azóta ő eltűnt. Próbálkoztunk mindenféle reggeli műsor hallgatásával, aztán a következő összeállítás jött be nekünk. Fél hétkor a Danubius reggeli hírösszefoglalójára ébredünk, azt háromnegyedig hallgatjuk, aztán én felkelek, átkapcsolok a Roxyra és ez marad amíg el nem megyünk munkába. Az igazság az, hogy a Roxy lett az egyetlen olyan reggeli műsor, amit nem érzek erőltetettnek. Nekem nem kell túl sok info, csak valami könnyű zene, beszélgetés, egy kis nevetés maximum. Ma reggel a hírek előtt sikerült meghallgatni a Danubius reggeli Triós újabb lejárató kampányát, amiben magukat húzzák le. A Chuck Norris-hídra való szavazás nem jópofa, vagyis egyszer jó végignézni a javaslatok listáját és kuncogni rajta, de ebből kampányt csinálni nagyon szegénységi bizonyítvány. Nah ezért se hallgatjuk őket.

Novemberig rengeteg tennivalónk van még, főleg a lakást kell babafogadó állapotba hozni, ehhez újból hozzá kell látni olyan dolgokhoz, amik már lassan két éve vannak megtervezve, esetleg az anyag is megvéve hozzájuk, viszont mivel nem értékeltük különösebben sürgősnek az ügyet, természetesen halogattuk a projekteket. Ilyen például a kamra polcbővítése, meg a fürdőszobai lábrács, de még hátra van az íróasztal-átalakítás, szekrény a kisszobába, ablakcsere, wc-festés, előszobai villanyszerelés stb., na és akkor még nem volt szó a gyerekbútorokról. Úgyhogy mostantól hétvégénken apróbb lépésekben haladunk, döntöttük el. Ezért aztán vasárnap elmentünk az Obiba, hogy szerezzünk polcanyagot. Sajnos üres kézzel jöttünk el, mert csupán megrendelni lehetett a szabást, ami talán kész lesz keddre. Azért a párom feltaláta magát, s nekilátott a fürdőszobai lábrácsnak ami határozottan jól alakul.

Eddig is tudtam róla, de ma a saját szememmel láttam, hogy a szelektív hulladékgyűjtőket egy kocsiba borogatták. A kék, zöld, fehér meg sárga műanyagdobozokat felemelték, beleburigatták a szemetteskocsiba szép sorban egymás után és aztán üresen visszatették a helyükre. A párom megint csak elmagyarázta, hogy egyelőre nevelés alatt áll a nép, meg kell szoknunk, hogy külön gyűjsük a papír, műanyag, üveg stb. szemetet, s ha ez már rutinból megy, akkor van rá lehetőség, hogy kiépítsék mellé a szelektív hulladék feldolgozót is. Mert egyelőre arra nincs keret. Azért kicsit kiábrándító volt, ennek ellenére a sörösdobozokat, ásványvizes flakonokat továbbra is hordjuk majd le szorgalmasan, mert most már van utód akinek amennyire lehet, megőrizzük ezt a világot.

A Ház a tónál pontosan olyan romantikus film volt, amilyenre vágytam. Kit érdekel, hogy volt benne néhány nem túl konzekvens dolog. Sandra Bullock jobb volt mint Keanu, akinek legalább két fülbevalója lehet magánéletben, vagy valami baja a bal fülének, ráadásul rajta jobban látszik az idő vasfoga. Nagyon jól eltalált volt az apa-fia kapcsolat, meg persze a ház is szép volt, persze kérdés, hol is volt ott a hálószoba? A nézők 80 százaléka persze nőkből állt, s majdnem mindegyikük kisírt szemmel fogadta, hogy ment a stáblista. Én mindenesetre nagyon jó bőgtem az utolsó negyed órában. Ahogy azt vártam. Szóval nekem jó volt. S még a párom se unatkozott látványosan, alapban neki is tetszett a filmben pár dolog.

Most adjuk le a nyomdába az őszi/téli prospektusunkat, ezen már sehol se szerepel a nevem, emilcímem, mint akit bizonyos kérdésekben lehet zaklatni. Lassan a honlapunkról is leszedem magam, s el fognak maradni a spam-ek is. Hurrá.

Elfelejtettem írni, hogy kedden amikor elindultam a fogorvoshoz délután, azt hittem valami nagyon büdösbe léphettem és viszem magammal a szagot. Ugyanis nem csak Kőbányán, de Budán is éreztem, a cipőmön azonban nem éreztem semmit. Kicsit gyanús lett ugyan, hogy BKVn, zárt térben nem éreztem semmit, de azért amíg nem olvastam, hogy ez komoly probléma volt, meg voltam győződve róla, hogy én vagyok a ludas, csak nem találom hogyan, miért.

Mert nem érdekel, hogy mit ír az index kritikusa, én már olyan régóta akarok egy jó kis romantikus filmet nézni, hogy a hétvégén mindenképp elmegyek a Ház a tónál-ra. Bár a párom szerint macsóbb dolgokkal kéne nevelni a gyereket, nem limonádéval, s inkább hallgassuk a Metallica CD-jét. De tegnap este lázadtam, s a Chicago Soundtrack volt soron. Még táncoltam is és az határozottan tetszett a Babszemnek (bezzeg a fogorvosnál erősen lapult amikor fúrták köszörülték a koronaalapomat)

A hétvégén otthon az állomáson várva a páromra (nemzetközi gyors 50 perc késéssel) egy általános iskolai osztálytárssal futottam össze. Neki már iskolába menő nagy fia van (a szülés annak idején nem volt egyszerű, a baba túl korán jött 3 hónap kórház, de most már minden okés), mosolygott, hogy igazán nem kapkodtam el az első gyermeket, s meglepődött, hogy már csak bő három hónapom van vissza ilyen állapotban, ahhoz képest szerinte nem vagyok erős terhes. Viszont jól nézek ki, kivirultam. Nos igen, mindenhol arról volt szó, hogy ez a középső rész a legjobb, ilyenkor a legszebbek a kismamák. Ezért különben örülök is, hogy a kánikulát így csináltam végig, semmi pánik, jól voltam, bárki is kérdezte, hogy bírom a meleget. Következő akadályok Vas tabletta szedése szülésig a vérszegénység miatt, még egy terheléses vércukor teszt két héten belül, meg egy újabb hivatalos UH. Aztán jöhet az utolsó harmad.

Tegnap a postán történt először, hogy állapotomra valaki tekintettel volt, mármint ismeretlen emberek közül, hisz máshol már többször is volt szó a helyátadásról BKVn. Na de tegnap csekket mentem befizetni, rögtön meg is pillantottam egy ablakot, ahol csupán 2en álltak, arrafelé indultam hát. Amikor beálltam a sorba, kiszólt a postáskisasszony, hogy zárni fog. Eloldalogtam, hogy szemügyre vegyem a maradék lehetőségeimet, mire utánam szólt a hölgy, hogy “Jöjjön még, nem láttam, hogy kismama”.

Hétfőn délután a Goldoni Eurocityvel jöttünk, ami ugye Velencéből indul. Ez mindig cikis vállalkozás, mert az, hogy külföldről jön, semmire se garancia, ezt tavaly is tapasztaltuk. Viszont most még mielőtt lementünk volna az állomásra a vasutas szomszédunk megérdeklődte, a határig csak 6 perc késése volt a vonatnak. Ez jó, s Kanizsáról is végül 10 perces késéssel indult. Aztán a végén persze több mint 40 perc lett belőle. Megpróbáltuk visszaváltani a jegyet, de közölték, hogy mivel ez kedvezményes pótjegy, hisz csak 390Ft-ba kerül, nem váltják vissza. Tavaly még arra hivatkozgattak késénél, hogy a külföldi csatlakozás miatt vannak a kérdések, de ezt ugye most kivédhettük volna azzal, hogy ott voltunk, Magyarországra időn belül érkezett. Na mármost kicsit felhúztuk ezen magunkat, hogy kifizetjük a pótjegyet, ami semmire se garancia, mert nem biztos, hogy lesz helyünk és még arra se garancia, hogy időben beérkezik a szerelvény a célállomásra. Oké, az EC kocsijai tisztábbak és néha még papír is van a WCben (most éppen sok Szigetre jövő külföldi volt, tehát elfogyott minden már a Balaton mellett), de kb. ennyi a plusz. A párom azt mondta, tegyem el a jegyeket, ha rossz kedvében lesz, akkor ír a fogyasztóvédelemnek. A MÁV tarifák meg persze nőnek, a színvonal pedig nem. Nyáron meg se próbálkoztunk ICvel utazgatni, mert a légkondi csak akkor bírja az utasokat lehűteni, ha nem süt a nap és nincs tele a vagon. Igazából már tervbe van véve a megoldás, autó formájában, hiszen én se akarom majd BKVztatni a Babszemet.

A szülői szerepre, mielőtt megkapnánk:

Volt minden a hétvégén, az összes unoka anyuéknál, “Bazi nagy Loboék lagzi” ahogy Lobi mondta, mert azért voltunk páran, zsibongás meg minden, valaki tuti bemozdult az összes képen. Eszti elképedve és gyanakodva nézte anyu kisebb öccsének bajszát, valószínűleg azt gondolhattta, márpedig ilyen ember nincs is. A párom csak vasárnap este érkezett, mert pénteki kiruccanása a fogorvoshoz erőst megviselte az állkapcsát. De persze ez mind nem lényeg, mert hétfő délutánra volt időpontunk a 4Ds UH-ra, ahol ugye alá kellett írni a nyilatkozatot, hogy ez nem diagnosztizál semmit. De mondtuk, hogy minket nem érdekel a diagnosztika, nem is a képek miatt vagyunk itt, hanem hogy eldől-e a nagy kérdés. Anyu boszorkány-e és megégetik, vagy sem. Én láttam a legkevesebbet az egészből, azt is fura pozícióból az ágyon fekve. Meg kell hagyni, azért a 4Ds ultrahangon vannak nagyon horrorra hasonlító képek is (árnyékoló placenta, fura dudorok, átvilágított koponya).
Na de a Babszem gyönyörű, az orra pisze, mint az enyém (az ember szerint neki is kicsi orra volt, később nőtt meg nagyra), s rögtön első körben megmutatta a lába közét. Ahogy a nagybátyám mondta, “ti valamit nagyon elrontottatok” ugyanis a családi hagyomány lány helyett fiúcska kucorog a hasamban. Úgyhogy nem lesz boszorkányégetés, megmarad mindkét nagymama, apu pedig megörült, végre lesz kivel fociznia és az évek óta kitalált fiúnév használva lesz.

Természetesen már hetek óta kinéztük, meg egyeztettük a családdal, hogy akkor most ezen a hét végén mennénk ki a Balcsira anyuékkal. Mikor van a rossz idő? Persze most. Úgyhogy idén kimarad a Balaton. Helyette hazamegyünk. Én ma, a párom holnap, mert ma még egy kör fogorvos vár rá. Aztán hétfőn meg elmegyünk arra a 3-4Ds ultrahangra, ahol elvileg kiderül már végre, hogy punci vagy kuki. Mert most már jó volna tudni, hogy szólitsuk a Babszemet.

Tegnap már hivatalossá vált számomra is, hogy budapesti sőt kőbányai lakos vagyok. Megkaptam ugyanis a kopogtatócéduláimat. Rögtön vele persze néhány csúnya bácsi fényképét is.

Ezt muszáj beidéznem, Macskanyelv blogjából, mert nem hiába a névválasztásunk:

Ahogy egyre gyakoribbakká válnak kis hazánkban a trópusi monszunesők, lehet, hogy hamarosan már saját különbejáratú hurrikánjaink is lesznek.
És akkor majd mi is adhatunk szép hangzatos neveket nekik. Szerintem férfineveket kellene. Mennyire jól hangzana, pár év múlva az Aktívban vagy a Kókuszban egy-egy ilyen mondat:
“A Béla általi pusztítás kárértéke eltörpül Józsi mellett.”
“Bács-Kiskun megye lakossága fedezékbe vonult Kázmér elől.”
“Ödön hatalmas fákat csavart ki.”

Tegnap átlapoztam a Nekem bejött… : 1001 jó tanács kismamáknak című könyvet, mert úgy gondoltam, visszaviszem a könyvtárba, de azért még belenézek, hátha van benne valami jó ötlet. Olvastam, hogy ahogy a szülés időpontja közeledik egyre többször álmodik a kismama a szüléssel, gyerekkel stb. Már volt korábban is erre mutató tendencia. S természetesen tegnpa éjszaka is álmodtam ilyen típusút. Álmomban már anyuka voltam, pár napos/hetes babával, roppant édes volt, hatalmas fekete hajjal, nagy szemekkel és mosolygott állandóan, még akkor is amikor nagy családi buli közepén lefektettem, de még akkor se tudtam, hogy fiú-e vagy lány. Úgy tűnik más is hasonló cipőben jár és össze-vissza álmodik témábavágóan.

Megkerült a kék olvadó tehén, most éppen a Vörösmarty téren van, ahol a Váci utca kezdődik, a T-com üzlet sarkánál. Ebédidőben sétáltam arra (inget akartam venni apunak a szülinapjára, sikerrel jártam), amikor pont elméláztam azon, ki lehet annyira gyökér, hogy az 1 forintosokkal kirakott aranytehénről a Gerbeaud-val szemben lekapirgálja a pénzt. S vajon ha levette, akkor elteszi emlékbe, hogy ez egy szerencseforint, amit egy tehénszoborról szedtem le?

A múlt hét elején megdöbbenve tapasztaltam, hogy engem is elért a vizesedés, bokadagadás. Gyorsan beszereztem a gyógypapucsot is. Azt, hogy a hétvégén nem okozott a dolog komoly gondot betudtam annak, hogy nem ücsörögtem számítógép előtt egész nap, sokat feküdtem, keveset mászkáltam. A fogdoki szerint elképzelhető, hogy a tegnapi foghúzás során talált ciszták is felelősek lehettek a bokanövekedésért, de még az is lehet, hogy az időjárás enyhülése okozza, hogy kedd óta igazából nem panaszkodhatom a múlt heti durvuló tünetekre. Lekopogom valahol, hogy maradjon így egy darabig.