A terv, hogy majd itt anyuéknál a külön elzárható szobájában jobban fog aludni és végigszunyizza az éjszakát, valamint hogy megtanul rendesen enni a gyermek, egyelőre befuccsolt. Vagyis nem működik. Az első kiváló éjszaka után megint 2-3x is felébredt, valamint hajnalban kel, ezért délelőtt jóval korábban elfárad és megint előbbre tolódott az alvás. Enni meg továbbra is csak a pépeset. Igaz, ma reggel szopogatott paradicsomot is, nem csak paprikát. Viszont apu el tudja altatni séta közben. Eddig nálunk még sose aludt el a sportkocsijában, de anyunak meg apunak is összejött már ez az eseménz. Igaz, kell hogy extrafáradt legyen…

Babszem tegnap délután kapaszkodás nélkül is felállt. A konyhaajtóban, a küszöb felett felnyomta magát gugolásból állásba és pár másodpercig úgy is maradt. Én meg voltam annyira ügyes, hogy amikor másodszor is megcsinálta, levideóztam. Sőt amikor tegnap este anyu hazaérkezett (Adrira vigyázott egész nap, mert ő meg hétvége óta beteg és nem megy oviba), kérésre neki is megmutatta. Nagyon büszkék voltunk rá.
Úgyhogy lassan tehetem félre a pénzt, hogy megvehessük neki az első igazi cipőjét.

Mivel Isolde mostanában írogat arról, hogy újra felfedezi tizenéves önmagát, kihasználtam az alkalmat és ha már egy légtérben vagyok a régi íróasztalommal, elővettem a naplóimat. 21 füzetet találtam, különböző méretekben. Van köztük rendes határidőnapló meg A4-es kockás spirálfüzet is (nagyon sokáig úgy éreztem, igazán a kockás papírokon tudom kiélni magamat). Az már biztos, hogy az első két füzet hiányzik, ugyanis a 3. 2. számúval indul a gyűjtemény, ami nem csoda, az elsőre, amit még általános iskolában, kb 11 évesen kezdtem vezetni nagyon nem lenne büszke senki. Kicsit olvasgatni fogok azt hiszem. De nem kell attól tartani, hogy sokat idézgetem majd magam, ugyanis nem volt izgalmas életem/gondolataim se rengettek eget és a stílusomról se lehet ódákat zengeni, plusz szégyellem is az egészet, annyira unalmasan hétköznapi. Egyébként úgy a blog kezdete előtt kábé 1-2 évvel hagytam abba a naplózást. Szóval nem sok időt töltöttem el anélkül, hogy ne dokumentáltam volna valamiképpen az életemet.
Bónuszként találtam egy füzetet, amiben meg 1986 február 15-től vezettem 1994 augusztus 27-ig, hogy miket láttam moziban. Behatárolnám ezt az idővallumot Az elveszett frigyláda fosztogatóitól a Féktelenülig. Plusz gyzűjtöttem a mozijegyeket is, van egy feljegyzés, hogy 132 volt, amikor kidobtam. És hirtelen megijedtem, hogy korábban hazudtam, csak 2x láttam Az utolsó Mohikánt moziban, de a harmadik alkalom már áprilisra esett, ezért új lapon szerepel. Szóval nem füllentettem. (Egyébként most elnéztem ezeken a sok díjkiosztókon Daniel Da- Lewist és meg kell állapítanom, hogy még mindig nagyon nyammm).
Na megyek megnézem, milyen lelkiállapotban kezdtem a gimit.

Legelőször akkor tűnt fel nekem KicsVú gasztroblogja, amikor hirtelen sok lett a kiwi a hűtőmben, meg már régóta nem tudtam mit kezdeni a mentánkkal, s megtaláltam nála a Joghurtos-mentás ananászlehelyt, ami finom volt, üdítő, elfogyott a kiwi és a menta is, igaz kb. az utolsó Vegetigis^* ananászkonzervem áldoztam fel. Aztán később egyre több receptjét vettem/ültettem át, s közben kiderült, hogy hasonló gondokkal küzdünk gyermekétkeztetés területén. Úgyhogy a babagasztrós receptjeire szintén ráfigyeltem. Most meg itt egy jópofa összesítés/fordítás arról, hogy milyen típusú lehet a gyerekem az étkezési szokásai alapján.
Babszem egyértelműen a pépevő kategóriába tartozik, lévén nem hajlandó a 9 fogát használni, úgyhogy nálunk mostanában a krémlevesek járják, amiket sajttal, meg tejszínnel lehet tartalmasabbá/kalóriadúsabbá tenni, illetve azon töröm a fejem, hogy miből lehet még levesturmixot csinálni. Mert a direkt neki készült főzelékeket messziről elutasítja, felnőtt kajákba csak belenyal, mert a harapás már derogál neki. Még szerencse, hogy azért gyümölcsöt és joghurtot lehet neki adni…

^*Nem tudja valaki véletlenül, lehet-e még valahol Vegetigis ananászt kapni? Ugyanis az egyetlen olyan konzerv volt, amiben nem cukrozott szirupban, hanem saját levében+vízben volt eltéve a gyümölcs és fogyókúrákhoz nagyon jól jött gyümölcssaláta alapnak.

Mai programunk az volt, hogy várjuk anyut, aztán megyünk Kanizsára. Ő szórakoztatja majd a gyereket az autópályán, én meg vezetek. Délelőtt még elmentünk bevásárolni olyan apróságokat, mint pelenka, fogkrém és kenyér a hátra maradónak (i.e. a páromnak), aztán mikor megjött anyu még vasaltam, betettem még egy mosást, ebédeltünk, Babszem két órát (!!!) aludt, előálltam a kocsival, lemosattam, vettem matricát, bepakoltunk és végül 3 után 10 perccel indultunk. Kinéztem az útvonalterven, mit ajánlanak Kőbányáról hogy a legjobb kijutni az M7-re, s csak egy kicsit tért el a tervük attól, amit a párom ajánlott, s amivel menni szoktunk, de szimpatikus volt és kiderült, hogy az Üllői út jobban van szinrkonizálva, mint a Könyves Kálmán körút, szóval a Petőfi híd volt a nyerő és fél óra múlva már robogtunk is ki a városból. Siófokig még szo-szo volt forgalom, utána alig, Babszem sötétedésig jól bírta az utazást, aztán Keresztúr után már Halász Judit se volt elég jó, szóval a 7esen jöhetett megint a szokásos Kárókatona- Elvitte a róka-Én elmentem a vásárba- Ekete Pekete Cukota Pé-Micsoda szellem ő- Pancsoló kislány dalest, ami csak akkor volt kicsit nehéz, amikor éppen visszafelé énekeltem az állatokat, miközben a hepe-hupás úton (nagyon remélem tényleg lesz nyárra végig pálya) próbáltam a 3 méterenként változó táblákat kisilabizálni a sötétben, míg a mögöttem jövő kamion rámmászott, ha betartottam a sebességkorlátokat. De szerencsésen megúsztuk, jól hazaértünk Kanizsára.
Amit persze az ember nem is nagyon hisz, ugyanis már megint amikor szombaton én vezettem a moziig meg vissza olyan blődliségeket követtem el, amiket a kezdők.
Gyermek elalvása persze kicsit nehéz volt, elvégre új helyen vagyunk, viszont itt az én hálószobámban van apuék gépe és most garázdálkodhatok rajta. Bár felvillanyozott a lehetőség, hogy majd tévézhetek is, igazából a heti műsorból csupán doktor Ház érdekel, meg a Nászok ásza.

Az elmúlt napok kicsit sűrűre sikeredtek, de szerencsére úgy, hogy még a pihenés is kikapcsolódás is belefért. Csütörtökön feljött anyu, aki itt is aludt nálunk, csak péntek délután ment ki Délegyházára, ezért el tudtam menni IKEA-ba meg Árkádba. Pénteken délelőtt meg a másik nagyszülői csoport érkezett, úgyhogy voltam könyvesboltokban is. Teszvesz néni még szombatra is maradt, ezért tudtunk elmenni moziba is. Ma délelőtt meg hármasba takarítottunk, bár Babszem főleg azzal volt elfoglalva, hogy 1. a vizes rongyot ki-be pakolgatta a vödörbe, 2. a habtapijának apró részeit próbálta beledobni a vödörbe 3. szétszedte amit már összeraktunk, elővette amit elpakoltunk stb. Most éppen megint jó nagyot alszik pedig délutánra könyvklubba kéne menni, ahol pont a tavalyi év egyik legjobb könyvét vesézzük ki.

Én is mindig kapom a vicces leveleket az embertől meg Lobitól, hogy le ne maradjak arról, min röhög a jónép. Az utóbbi hetek legjobbja ez volt. És elő is lehet állítani. Tudom a trükköt 🙂

Úgy tűnik, ha 7 előtt kel a gyerek akkor 10nél tovább nem bírja a délelőttöt. Ma már fél 7-kor kiabálgatott ki az ágyából 10óra 00-kor meg újra aludt. Pedig csak még két órát kellett volna kihúznunk, hisz délben szoktam lefektetni. Ez az alvás-etetés dolog nagyon gyűglődős. Most éppen a jövő hétben bízom. Megyünk Kanizsára egy hétre, anyu beígérte már Babszemnek, hogy rá fogja szoktatni a rendes evésre. Én a zárt külön szobában való alvásban bízom, plusz hogy pihenhetek, olvashatok és az otthoni könyveimet is felvihetem a LibraryThingre.
Persze majd az lesz, hogy Babszem ott úgy fog viselkedni mint a kisangyal, aztán jövünk vissza és minden kezdődik előröl.

Pénteken délután Csepelen jártunk, ugyanis ott szereztük be a videokameránkat. Természetesen hosszú nézelődés után (amit a párom végzett) már novemberben meg volt a célszemély, de kivártunk, főleg anyagilag. Ja és persze márkahűek maradtunk. Most már csak az a gond, hogy teljes felbontásban nem tudjuk nézni a gépünkön. Ahhoz sajnos még kevés, de már a jövőre gondoltunk, azért a HD. A hétvége részben kísérletezésekkel telt hát el, Babszemről már egész sok kis felvétel készült. Úgyhogy még a végén ha kitaláljuk hogyan oldható meg a legjobban, kedves blogolvasók se menekülnek attól, hogy mozgó-hangos filmeket láthassanak Babszemről. Jópofákat persze, mint amikor mondjuk átugrik az apja hasán, vagy kidobálja játékait a fürdőkádból és közben hatalmas ártatlan szemekkel néz.

Szombaton délelőtt míg a fiúk elmentek Firewire kártyát venni én gyorsan kitakarítottam, mert vendégeket hívtunk ebédre. A párom meg is jegyezte, egész megerőltető BKVval kirándulni menni. Newriméket vártuk, akiknek kínai látványkonyhabemutatót ígértünk, s végre az ember is értő közönségnek mutogathatta, mit tanult a tavasszal és milyen apró fogásokkal lehet autentikus kínai ebédet csinálni. Háromnegyed óra alatt, ha előtte úgy másfél órát előkészítéssel tölt az ember. Ugyan korábban felébredt Babszem, mint vártuk, de szerencsére addigra a főzésen már túl voltunk. Ebéd után pedig játszottunk egyet és bizony NYERTEM.

A hétvége másik több napos programja a házi kenyérsütés volt. Pontosítsunk: alföldi kenyér sütése. Nem ám géppel, hanem kézzel, ahogy kell. Persze nem én vagyok ennyire megszállott. Én sütöttem ugyan a héten kenyeret, de a gép megdagasztotta, kelesztette nekem már csak a formába kellett applikálnom és a sütőbe tennem. Az ember azonban csinált a héten kovászt, levadászta az internetről a tuti receptet, szombat este nekiállt hát a kelesztésnek, vasárnap meg közel egy órát dagasztott. Az eredmény egy igazi parasztkenyér lett, savanykás, rozsos, ellenőrzött alapanyagokból s vagy 2 szeletétől jól lehet lakni.

Ezek után vasárnap már csak az Oázisba mentünk, hogy levásároljuk a fenyőnk árát és egy rozmaringgal meg egy minirózsával tértünk haza.

Illusztráció a tegnapi naphoz:

Múlt hétfőn jelezte a húgom, hogy csütörtökön feljön Pestre és találkozna mindkettőnkkel. Ami máris szokatlan volt, mert én még aránylag mozgékony vagyok BKV vonalon, de Délegyháza azért kicsit messze van. Szóval spekuláltam, biztos valami nagy hírt fog közölni a nővérével és húgával. Végül két dologra gondoltam: 1. Adrinak kistestvére lesz 2. Munkahelyet változtat. Szóval az utóbbi jött be (amire már utaltak jelek, hisz mostani főnökével boldogtalan – mellesleg az egész osztály az – és ősszel többször is segítettem neki angolul önéletrajzot írni. Igaz, csütörtökön úgy kezdte a nagy hír közlését, hogy „Elköltözünk. Stockholmba.”

Szóval pszichiáter húgom külföldön próbál szerencsét. Márciusban utaznak, az egész család, először fél év nyelvtanfolyam, aztán majd jöhet a munka. Én rögtön sok sikert kívántam és jeleztem, mindig úgy gondoltuk, Skandináviában klassz lehet nyaralni, szóval számítunk majd a svéd rokonokra. Plusz kiderül majd, hogy az IKEAs termékek tényleg svéd helységnevek után lettek elnevezve. Mivel személyesen akarta elmondani a hírt a húgunknak is, aki Eszti betegsége miatt nem jött a találkára, korábban hírzárlatot tartottam a blogon. Egyébként ősszel, mikor pár napra Stockholmba mentek akkor döntöttek végleg úgy, hogy máshol próbálják meg a sok éves tanulást kamatoztatni. Remélik, Lobi is talál majd munkát. Ráadásul apuéknak is ezért volt annyira fontos, hogy jó új gépük, internetjük legyen, amit kezelni is tudnak. Úgyhogy virtuális család leszünk, most már tényleg.

Karácsonyra apuék vettek ugye új gépet maguknak, pár hete pedig már internetjük is van. Egész jól szuperálnak, a skype igencsak bejött nekik, naponta beszélgetnek lányaikkal, az unokákkal, kameráznak. Már Babszem is mutogat a laptopra és mondja, hogy “mama”, ha szerinte anyuval kéne társalognunk. Ezen felbuzdulva párom szülei is újból beizzították a hamvában holt kezdeményezésüket (ők az unoka születésére szereztek az addigi modem helyett szélesebb sávú netet, hogy lehessen webkamerázni), csakhogy nekik egyszerűen nem megy a dolog. Először is az MSN-en bénáztak, aztán letöltötték újra a skype-ot meg regisztráltak újabb nevet. Most már csak azt kéne megérteniük, hogy az apósjelölt által fabrikált hangfalrendszer szörnyű, hangos és visszhangzik, valamint ha csak 1 szemből világított olvasólámpa a fény amiben ülnek, akkor halálfej-szerű fehér az arcuk, minden más a sötétben van, úgyhogy még szép, hogy a gyerek nem ismeri fel őket, sőt talán meg is ijed.
Pedig elvileg nekik évek óta van számítógépük, netjük, apósjelölt még néhány ECDL vizsgát is csinált… ennek ellenére csak nem fekszik nekik a számítástechnika. Igaz, alapvető probléma, hogy türelmetlenek és sose olvassák el, amit a program kiír nekik.

Még 4x nem próbáltam, de tegnapelőtt 2×7 tegnap 1×7 percre kötötte le Babszemet az A.-tól kapott link. Persze azóta a fejemben egyfolytában az It’s Shaun the sheep dal megy.

Két dologra jöttem rá: 1. ilyen DVD kell nekem, 2. Ezentúl ha Cartoon Network közelében leszek megtalálható, akkor előtte jól megtanulmányozom, mikor adják a kalandokat.

Úgy volt, hogy ma reggel elviszem tanácsadásra a gyereket, és ott kikérdezem a doktornőt a még mindig tartó köhögésről (az orrfolyás már egész minimális, ma még 1x nem kellett elővennem a zsebkendőt). Erre hajnalra nekem is folyni kezdett az orrom (a páromnak már 2 napja folyik), úgyhogy később indultunk a beteg rendelésre. Gondoltam receptet ott is felírnak (fürdető, popsikrém, testápoló, vacsinak való szentjánoskenyeres táp), de mégse fertőzzük a többi gyereket, és talán nem lesznek sokan a váróban, hogy még valami komolyabbat elkapjunk. Mindegyik bejött. Nem vártunk túl sokat, nem voltak fertőző betegek és kaptunk recepteket is. Igaz, megint nem tudom hány centi és kiló a csemete, de túléljük: magas és nehéz. Babszem egyébként nem szereti a rendelőt. A váróban jól elvan, aztán amikor a vizsgálatra kerül a sor, főleg amint leveszem róla az utolsó ruhadarabot is, ordítani kezd. A doktor néni alig tudta meghallgatni a tüdejét. Azok a korai oltások nagyon mélyen bevésődtek nála.
A váróteremben egy kismamával beszélgettem, akinek 4 hónappal idősebb a fia és teljesen irigyelt, hogy az enyém csak 2x kel fel éjszakánként. Az övé vagy 12x. Úgyhogy tőle se tudtam megkérdezni, hogy lehet rászoktatni a gyereket arra, hogy egyedül aludjon el. Egyébként most ez a hét kérdése: hogy szoktassam rá Babszemet, hogy egyedül aludjon el a kiságyában. Minden megoldás érdekel. Ötleteket, tapasztalatokat szívesen fogadok.

Az oldalazás már nagyon megy, bútorok mentén. Elsősorban ágy, aztán már körbekerüli a fotelt is, 1 v. 2 kézzel segítve, na meg a legjobb az, mikor erkélyajtónál feláll, aztán ellépdel a nagyszobai szekrény mellett, közben hosszasan magyaráz a tükörképének és néha csókolóznak. A konyhaszekrény mellett is szokott oldalazni, meg a fürdőszobában a kádnál és persze az ágyában.
A nagy családi hétvége után pedig néha kiköveteli, hogy fogjam a kezét és úgy menjünk. Ugyanis a bulin párom keresztanyja megjártatta így, aztán teszvesz néni is “ha a Marika néninek szabad akkor nekem is” felkiáltással ugyanezt csinálta. Pedig megbeszéltük, hogy ilyet ne, had induljon el a saját tempójában a gyerek, amikor ő akar. De hát a Marika nénire én nem szólhatok. Teszvesz néni okfejtésére kiakadtunk, de aztán legyintettünk, mert úgyse tehetünk semmit. Tudom, hogy a húgaim is hiába kérték ugyanezt anyuéktól, ők mindig megjáratták az unokákat. Már nekem is mondták, ha megyünk hozzájuk, Babszem se lesz kivétel. De felvilágosítottam őket, le vannak maradva, ugyanis a másik nagyszülő már korábban fittyet hányt a szülői kérésre és akciózott.

Pénteken végül az üzletkötő jött ide, megkötöttük hát jól a biztosítást Babszemre. Vagyis a jövőjére. Szóval úgy 20 év múlva elég jól fog állni a gyerek anyagilag. Ha akar elmehet külföldre is tanulni. Mondtam is neki, miközben ott mászkált körülöttünk (mert persze mire a srác megérkezett a gyerek már ébren volt), hogy az ő jövőjéről van szó, nem érek rá számítógépezni vele, de elmehet majd a Harvardra. A repülőjegyet tudjuk fizetni, az üzletkötő szerint annál azért többet. Jó, mondtam, akkor az első év még kijön a pénzből, aztán muszáj lesz valam helyi McDonadlsban dolgoznia, hogy fedezni tudja a további tanulmányait. Ugye tök jól viselkedett vendég előtt a gyerek, ki is használtam, etettem vele gyorsan főzeléket meg gyümölcsöt, a srác meg tök oda volt, hogy ő is szeretne már csemetét, csak nincs ideje a nevelésére. Mondtam neki, hogy ha van partner, nem gond, apa kultusz úgyis kialakul. Akárcsak nálunk.
Hétvégén le se lehet vakarni Babszemet az apjáról. De annyira, hogy még az összebújásunkat is képes szétválasztani. Nem viseli el azt se, ha hárman vagyunk az ölelésben. Plusz tegnap este a fürdőszobából se lehetett kirobbantani, amíg az apja fürdött. Ott állt a kád mellett végig és dumált, meg kicsit pancsolt. De inkább a jelenlét számított.
Illusztráció:

Hétvégénként reggel fáziskésésben vagyunk Babszemhez képest. Főleg ha mondjuk előző este inkább 1 órakor feküdtünk le, mint korábban. A gyerek már egy órája fenn van, teper fel és alá a szobákban, felmászik az ágyra, ránk, körbemegy ott is, majd lemászik és kezdi előről, mi meg csak épp nyitogatjuk a szemünket. Egész jól viseli, hogy kómásak a szülei, azért van már amikor kimegy a konyhaajtó elé jelezni, hogy most jön a következő napirendi pont, a reggeli, amit ő páholyból néz végig, mert enni azt még mindig nem hajlandó velünk, pedig próbálkozom.

Jól kiszámoltam, hogy Babszem délutáni alvása után még simán odaérünk 3-ra a megbeszélésre a biztosító ügynökével. Erre még mindig javában alszik a csemete. De hát ez van, anya tervez, gyerek végez.

Ezzel a bejegyzéssel remélem elérem, hogy felébredjen mert ilyenkor mindig, ha lenyomom az elküld gombot, felsír. Legalábbis eddig ez volt a helyzet…