Azért úgy tűnik, aránylag gyors lefolyású ez a betegség. Tegnap estére már annyira virgonc volt a gyerek, hogy el se akart aludni. Azért az orra még folyik meg köhög és napi 1x haver a porszívóval a többi alkalommal sír. Tegnap mivel délelőtt aludt Babszem, 1 óra után voltunk sétálni. Teljesen meglepett, mennyire kihalt volt minden bolt, mert a szokásos időnkben, 9-10 körül mindig sokan vannak mindenfelé. Sőt az ABCben működött az összes pénztár, sehol se állt persze senki sorba. Ilyet sose láttam, még az ünnepek előtti forgalomban sem. Nem is értem, hol van ebben a ráció.

Egész nyugis éjszakánk volt, rosszabbra számítottam, csupán 1x ébredt fel a manó enni (lehet 2x csak nem emlékszem? mindenesetre ez még a jó kategóriába tartozik). Reggel jókedvűen, rekedten, láztalanul ébredt. Aztán most újra alszik, de had tegye, kell az a gyógyuláshoz. Az biztos, hogy a mára tervezett program (pláza macás-pacás az Arénában leértékelésekre vadászva) elmarad.

U.i. Akit érdekel: Zsolti túlélte az ugrást – leglábbis az ellenkezőjéről nem tudunk 🙂

A hétvégén összeszedett orrfolyás helyzet kicsit tovább romlott. Az éjszakánk nem volt túl nyugodt, s bár én is tisztában vagyok vele, milyen jó az orrszívó porszívó Babszem ettől még nem szereti. Mint ahogy most már a fenékbe hőmérőzést se. Pedig régebben nagyokat vigyorgott míg mértük a lázát. Mert ma estére hőemelkedés is lett. Bár már a tegnap éjjel is gyanús volt, de napközben jóval hisztisebb volt a fiatalúr, aztán délután már köhécselt is és még be is rekedt (bár ehhez szerintem hozzájárulhat az is, hogy a nagyiéknál sikítozással igyekezett magára felhívni a figyelmet, pedig alapból is mindenki őt leste). Ha holnap rosszabbodna az állapota, felhívom a doktornénit, mert rendelésre nem akarnám vinni, nehogy valami még durvábbat összeszedjen. Addig is a házi praktikákban és a kúpban bízunk.

Azt hittem, hogy csak a mi családunknál van az, hogy miután vége van egy vendégségnek, akkor otthon szépen megbeszéljük a többieket. Ki mit viselt, hogy viselkedett, mit mondott, esetleg felvilágosítjuk egymást a pletykákról. Mint kiderült nincs ez másként pároméknál se. A szombati banzájt követő vacsora után megtörtént, ami már rég nem: sírva röhögtem. Ugyanis felidéztük a számunkra legérdekesebb momentumot a délutánból. Méghozzá amikor az ember adrenalin junkie unokatestvére elmesélte, hogy gleccser ugrásra megy. Részletezte a felszerelést, hogy mikor indul, hány órát fog vezetni, milyen fényképezőgéppel fogja megörökíteni azt, hogy dobják le a helikopterről. Ekkor nekem sürgős Babszemezhetnékem akadt, szóval a folytatást nem hallottam, de már eddig is csak döbbenten ültem az asztalnál, megszólalni nem bírtam (meg persze ha ő rákezdi nehéz közbeszólni, mert nemcsak hangosan és gyorsan beszél de egy kicsit nagyot is hall). Aztán este elmesélték a többiek, amiről még lemaradtam: a lavinachipről, amivel ha lavina alá temetődik a srác akkor kell megnyomnia, hogy megtalálják, illetve előadta azt is, hogy két pár kesztyűt fog vinni, mert a bőrkesztyű, amit felvesz az elején az lefagy a száguldás közben, s majd lecseréli akkor a thermora. Itt kezdtek potyogni a könnyeim attól, ahogy a többiek előadták a szöveget, és közben láttam magam előtt a srácot, és hallottam a hangját is. Na meg elképzeltem, ahogy többszáz kilométer per órával száguldozva, miután kilökik egy helikopterből majd kesztyűt cserél.

Elvileg ma van a nagy nap, kíváncsi vagyok azért, túlélte-e. Ha igen, akkor még úgyis évekig mesélni fog arról, mi hogy történt.

Szerencsésen megjártuk hát a vidéket. Az indulással csak annyi gond volt, hogy kicsit elszámoltam magam, nem készültem el addigra, mire Cica jött segíteni pakolni, viszont még így is 1/4 6-kor a párom munkahelyénél voltunk. Időt ott nyertünk, hogy az autómosásról lebeszéltük magunkat és nem tudtunk keréknyomást se ellenőrizni, mert nem működött a berendezés. Babszem persze nem aludt az úton, de most ott ült mellette Cica, valamint van már Halász Judit CD és még mindig énekelhettünk neki. A szombat a családi banzáj jegyében telt. Találkoztam most már minden rokonnal. Vasárnap elmentünk moziba, megnéztük a Bűbájt, ami tényleg aranyos egy film. Hazaúton már érezni lehetett valamit abból az időből ami pánikba tartotta az egész országot: esett a hó, kásás volt az út, de szinte senki se járt rajta, valamint éljen a téli gumi. Hétfőn a visszaút is eseménytelen volt, mert az autópálya jól járható volt, csak a köd nehezített kicsit, meg az öt ember BBben és még Babszem is aludt, igaz jó kis náthát szedett össze, úgyhogy most hatalmas sírások vannak az orrszívó-porrszívó miatt.

Párom szülei az ünnepek környékén születtek. Teszvesz néni december 24-én, apósjelölt pedig január 2-án. Ráadásul neki most volt a 60. szülinapja és december 1-től nyugdíjasnak is sikerült elmennie. Ezért aztán hatalmas bulira készülnek, ahol ott lesz minden rokon még a párom által “selejt ágnak” hívott nagynénik, unokatestvérek is. Úgyhogy megyünk a hétvégén Tiszavasváriba. Először szombat reggel akartunk indulni, de délben lesz az ebéd, az ember viszont hétfőre vett ki szabadnapot, hogy akkor jövünk vissza, szóval még ma este elindulunk. Vagy délután, lényeg, hogy a munkahelyére megyek a páromért és onnan irány az M3s. Jönnek Cicáék is velünk, szóval teli kocsi lesz, legalább Babszem se fog unatkozni, mert aludni úgyse szokott. Első lépésként ma elmentem hát, hogy kiszabadítsam a hó fogságából BBt. Ugyanis utoljára december 29-én használtuk (miután 28-án végre felkerültek a téli gumik), mikor kimentünk nagybátyámékhoz Rákosborzasztóra wireless rootert installálni. Arra, hogy havas lesz az autó, meg jeget kell kaparni róla, számítottam, de arra, hogy nem tudom kinyitni csak a csomagtartót, mert a zár befagyott, na arra nem. Nekiálltam hát azért letakarítani BBt, mert a kefét meg a jégkaparót ki tudtam ugye szedni. Az idősebb szerelő, aki beengedett a telepre jött a partvisával segíteni, mondván így sose leszek kész. Felvilágosítottam, ráérek, mert az ajtót se tudom kinyitni, hogy beüljek. Erre elment vissza a szerelőműhelybe és hozott egy melegítőt, amivel felforrósította a kulcsot és lám, kinyílt az ajtó. Ezek után már ment minden, mint a karikacsapás.
Azért még lesz izgalom délután, megyek egyedül (vagyis Cica kíséretében) keréknyomást ellenőrizni, tankolni, autót mosni. Aztán lassan elmondhatom, majd mindent átéltem már az autóval ami kellemetlen, szükségszerű és nem jár anyagi, fizikai kárral.

Ismételhetném magamat, hogy ez az év vége is úgy telt el, mint a karácsony, talán még úgyabbul, mert végig hármasban voltunk négy napig és az jó. Szép nyugiban bevásároltunk még szombaton, aztán minden délelőtt és délután sétáltunk nagyokat, főztünk, aludtunk, DVDztünk, játszottunk a csemetével. Hóesésben is róttuk az utcákat, rajtunk kívül nem sok más emberrel találkoztunk, főleg tegnap délelőtt. Néha teljesen olyan volt, mintha vidéken lettünk volna: csend, szikrázó utcák, puha babakocsikerék surrogás. Tegnap legjobb jelenet, amikor mind a hárman olvastunk. Mi a nagy ágyon feküdtünk, Babszem meg miután kiszórakozta velünk magát elvonult a szobájába és ott lapozgatta a katicás könyvét. Először még az éjfélt se akartuk megvárni Szilveszterkor, de aztán mégis ébren voltunk még, s utána még egy órát nem aludtunk el, mert a durrogások nem kedveztek Babszem alvásának. Nem fogadkoztam idén se, csak reménykedem pár dologban és próbálok határozottabb, cselekvőbb lenni sok téren. Aztán majd meglátjuk, hogy alakul. A páros éveket meg úgyis szeretem. Bár ez a páratlan 2007 is klassz volt.

Már napok óta akartam ezt a képet betenni, még amikor írtam róla*. De közben elrohant az idő felettünk. S már 2008 is van, úgyhogy egyben BÚÉK minden kedves olvasónak (ha még vannak egyáltalán).

*Aztán persze azt álmodtam, hogy ikreim is születtek, pontosabban Babszemből nem egy hanem kettő volt a kiságyában.