Tényleg elképesztő, hogy most jutottunk el oda, a gyerek szó szerint napról napra fejlődik, s csinál valami új dolgot. Felnyomogatja magát térdelésbe, de még túl szélesen támaszkodik ahhoz, hogy elinduljon. Viszont fekvésből fekül. Nagyon cselesen oldalra fordul, aztán felnyomja magát. Meg ülésből szépen négykézlábra ereszkedik, lefekszik. Szóval most már lehet szépen hagyni ücsörögni, mert a védőnő azt mondta, hogy amíg magától nem ül fel, addig ne nagyon hagyjuk támasz nélkül. De Babszem ezt megoldotta, úgyhogy ücsöröghet kedvére. Séta közben meg, mert itt azért nincs nagy variációs lehetőség, az utak ugyanarra vezetnek állandóan figyeli, hogy jönnek-e őt köszönteni a kutyák, ha nem, akkor kihajol a kocsiból és keresi őket. Gügyögni nem gügyög, vagyis nem felismerhető hangokat ad, de sokat beszél ennek ellenére, meg kiabál, sikoltozik. Na és morog. S továbbra is vigyorog és vidám, jókedélyű. Htvégén teljesen levette a dédnagymamát a lábáról, aki még le is ült hozzá a földre, pedig ilyet sose csinált az unokáival. Ha megint jó idő lesz, előszedjük neki újra a medencét:

 

Megáll az eszem, most már miket lehet tickerrel megoldani:

Innentől van akkor az, hogy egyedül maradtam anyósjelöltéknél. A párom tegnap délután visszautazott Peste, még a kocsi is itt van, hogy használjuk, gyakoroljak, meg különben is, apósjelölt elhanyagolt rossz fékkel rendelkező 13 éves Swiftjébe Babszem nem ülhet bele.
Az éjszaka ennek megfelelően alakult. Babszem szépen időben elaludt, aztán 1-től másfél órán kresztül küzdött, hogy elkerülje az álomvilág. Mindent megpróbáltam, még magam mellé is vettem az ágyba, hátha ott összejön a dolog, sőt, előszedtem a cumiját is, de semmi hatása nem volt rá az egésznek. Valószínűleg megérezte, hogy nincs itt az apja.
Innentől kezdve még jobban el fogják kényeztetni a nagyszülők, már látom, akik igazán remekül tudják produkáltatni a gyereket. Gyorsan tanítgatják olyasmire, hogy morogjon arra a kérdésre “Na és hogy morog a nagypapa?” és persze morog is. A tapsolás nagyon jól megy már felszólításra, különböző dalokra (Süti-süti, Ha jó a kedved stb.), okos fejet mutogat, ha olyan kedve van még integet is kérésre. Anyósjelölt mindenbe belelát valamit, például a h- hangba, hogy “most már próbálkozik kimondani, hogy Háp-háp“.
De sebaj, reggel le lehet passzolni a gyereket, lehet aludni tovább, keresztbe nem kell raknom egy szalmaszálat, igaz, néha kicsit küzdeni kell azért, hogy had foglalkozhassak kicsit Babszemmel, mert a nagyszülők szerint ez a két hét csak az övék. Viszont a gyerek megsértődik, ha napközben legalább 1 órát nem lehet el zavartalanul velem.

Vidéken az a jó, hogy lehet a szabadban is laptopozni:

Mindenkinek lelkesedtem már, hogy tényleg mennyire jók a netes gasztro blogok. rengeteg új ötletet, receptet, praktikusságot, vagy csak úgy olvasnivalót szereztem már tőlük. Lassan átrendezem a linkjeimet is és talán kikerül egy-két kedvenc is.
Aztán a minap rácsodálkoztam anyósjelölt receptes füzetére és eszembe jutott, hogy nekem már sose lesz ilyenem. Pedig anyunak is van, sőt neki kettő is, ugyanis a húgom egyszer átírta a recepteket neki egy A/4-es spirálfüzetbe, de még mindig meg van a régi is, amit fiatalasszonyként kezdett a 70-es években. Teszvesz néninek is az utóbbi fazon van még meg. Én pedig mennyire irigylem a regiszteres füzetet, amibe bele vannak írva a receptek, csak úgy ahogy jönnek, az egyetlen rendszer a nagyjábóli ABC sorrend. Meg ott vannak betűzve a megfelelő betűkhöz a cetlik, amiken vagy a kolleganő írásával szerepel valami süti vagy pedig egy régi írógéppel készült, indigózott papír van behajtogatva-elmosódva de még mindig ki lehet venni rajta a bolognai spagetti receptjét. S minden ilyen recepthez megvan a történet is, hogy ezt a szendvicskrémet a mittudomén milyen néni hozta el a kirándulásra stb.
Manapság úgy el vagyunk kényeztetve: újság, internet, rengeteg szakácskönyv, CDk, Word doksik stb. mégis ha nekem is lenne egy ilyenem, arra sokkal büszkébb lennék.

Akkor a tegnapi napot feljegyezzük, november 13. óta ismét eljutottam MOZIBA! Ugyan egész nap azt éreztem, Babszem biztos szabotálni fogja a dolgot, mert korán kelt, délelőtt alig aludt, ebéd után nem akart lepihenni, a szilárd kajákból se vitt be annyit amennyit kéne (valahogy teszvesz néninek még mindig nem sikerült elsajátítani a gyermekétkeztetés csínját-bínját, tuti annak idején nem volt ennyire elnéző a páromékkal amikor etetni kellett, de persze ők mintagyerekek voltak, minden ízlett nekik és mindig megették amit kaptak). De aztán mégis sikerült elindulnunk, a gyerek nem sírt, az út aránylag sima volt (bár ez a Nyíregyháza-Tiszavasvári szakasz elég gáz, előzni kb. 2 helyen lehet, ha pedig kifogsz egy lassú járművet azt keményen megszívod), a plázát is megtaláltuk, s ugyan a reklámról lekéstünk, de a filmelőzeteseket még láthattuk. Délután 2-kor persze nem voltak sokan a teremben, de még így is akadt egy mobilos, aki vagy 5 percen át hajtogatta a hívó félnek, hogy “Hivatalos helyen vagyok, nem beszélhetek, majd visszahívlak“. Ami Óceánék harmadik kalandját illeti, szép volt, jó volt, de nem volt benne annyi poén mint az előzőben, még a mormon ikrek is visszafogottan viselkedtek. A sztori jobb volt mint a második körben, de hiányzott az igazi pajkosság. Ja és hogy Ellen Barkin milyen ronda… a csábítási jelenetekben egyszerűen végig azt mondogattam az embernek, hogy odanézz, mennyi ránc, fuj, milyen a melle stb. Engedte, hogy így lefilmezzék? Eléggé lejáratta vele magát. Mozi közben nem jött semmi rossz hír, a hugom műtétje is jól sikerült, gyerek elvolt a nagyszülőkkel, mikor hazaértünk nem megsértődött, hanem örült, hogy újra lát minket és még aludt is egy kicsit miután meguzsonnáztattam.

Megint biztos kell vagy egy hét, mire Babszem igazán megszokja ezt a vidéki életet, s nem fog éjszaka 4-5 alkalommal felébredni. Ráadásul most még a szilárd kajákkal is gond van, kevesebbet eszik és nem bírok rájönni miért. Ha csak az nem a gond, hogy a nagymamája eteti. Pedig annak nem kéne bajnak lennie, elvégre a Balcsin azt a két napot kivéve, amikor egyedül voltunk, mindig anyu adta neki a kaját. Tegnap este ráadásul még az apjára is meg volt sértődve, eljátszotta a “levegőnek nézem a fatert” magánszámát, amikor mindenhova veti a pillantását, csak az előtte tornyosuló 188 centire nem. Mert a párom nem foglalkozott vele tegnap, holott ott mosta és takarította BBt fél méternyire a gyerek játszószőnyegétől. Ugyanakkor meg úgy érzem teszvesz néni is tud rám nézni megbántottan, ha magamhoz veszem a babát és próbálok játszani vele, amikor ő is ott van meg ráér. Legyen igazságos az ember lánya: hagyjuk a nagyszülőket garázdálkodni, akkor a gyerek sértődik meg, hogy elhanyagolják őt a szülők, ha meg a nagyiék vannak kirekesztve akkor duzzognak, hogy de nekik csak ez a 2 hét jut az unokából. Dilemma, dilemma. Azért még szerencse, hogy itt van ezen a héten az ember is, mert a problémákat ő azért mégis csak jobban tudja megmondani a szüleinek, mint én. Remélem ezen a héten kitapasztaljuk, hogy és mi a jó, a jövő hét meg már tényleg nagyon király lesz.

Hozzá lehet szokni, hogy a két nagyszülő szinte lesi a gyerek minden kívánságát. Még nekem kell mondani teszvesz néninek, hogy nyugodtan nyelje le a falatot, mielőtt visszatenné Babszem elé az etetőszékből 8. alkalommal ledobott játékhengert. Nem fog belehalni abba a 2 másodperces késésbe. Főleg hogy előtte már 7x fel-felugrált anyósjelölt és visszapakolta ami a földön landolt.
A napirend egyelőre még nem is nagyon szakadt meg, tegnap ugyan kétszer volt fenn éjjel, de majdnem fél 8-kor kelt, aludt délelőtt meg délután is, szóval már megnéztem a nzíregyházi moziműsort, mikor is tudnánk elmenni Ocean’s 13ra, sőt már a térképen is kinéztem az útvonalat és láttam egy csomó videoklipet is az MTVn. Szóval most ennyire ráérek, s mindezt lelkiismeret furdalás nélkül tehetem.

A tegnapi Hősös bejegyzést továbbgondolva feltettem a  páromnak egy égető kérdést.: Akkor most a gyereknek a Csillagok Háborúját az első résztől kell néznie? Jar-Jar Binks-szel meg minden? Mert abban az esetben ugyan lineárisan meglesz neki a történet, viszont hol marad az Én vagyok az apád és az ikertestvér sokk?
Szerinte a trükkök lesznek sokkkosak neki, amúgy is.
Különben meg csak a IV-V-VI van meg nekünk úgyis DVDn, szóval lehet, hogy eleve eldöntött kérdés az egész:)
Egyébként lejöttünk hát anyósjelöltékhez, két hétig lesz időm filózgatni azon, milyen kulturális nevelésben részesítsem majd Babszemet.

Anyuval a Balatonon beszéltük, hogy mint egy szem fiúunokával kicsit bajban van, mert a lányoknak tudja miket kell venni. Ha lehet legyen minden rózsaszín, Disney hercegnős, Barbies vagy My Little Pony-s, de milyen takarót, törülközőt stb. vegyen. Mondtam, hogy ott van Némó, meg a Verdákok (Dóri azt hitte anno, hogy a Verdák az egyes szám, s mivel a rajzfilm sok autóról szól, hát evidensen Verdákokról szól) stb. Elnézve tegnap is a könyvesbolti kínálatot, meg ma a Bookline újdonságait, a gyerekkönyvek azért teli vannak lányoknak szóló dolgokkal. Hercegkisasszonyok, balerinák, boszorkányok, pónik és egyéb rózsaszín egyedek. Én ugyan nem ezen nőttem fel és nem fogom tudni elkápráztatni majd a gyereket azzal, hogy szinte kívülről tudom A Két Lottit meg van sok csíkos és pöttyös könyvem, de azért akadnak rejtett tartalékaim. Angliának hála nem ismeretlen számomra Thomas a gőzmozdony, meg Péter Nyúl és barátai, Roald Dahl Fantasztikus Mr. Foxa, a Narnia krónikái és már megvan szinte az összes Pixar rajzfilm, na meg Wallace és Gromit is elég uniszex, akad jó pár fantasy is a polcon. Az indiános dolgokat majd az apja fogja neki adagolni, én A Fehér törzsfőnököt olvastam csak és Az utolsó Mohikán is Daniel Day Lewis miatt érdekel még mindig, viszont az akciófilmekben jó vagyok. Tudom úgy etetni Babszemet, hogy közben eljátsszom, amint Luke Skywalker a Halálcsillag ellen indul és próbál bejutni a szerviz alagútba* (egyébként a rádiós párbeszédet anno szintén tudtam kívülről). Szóval nem félek, sőt élvezni fogom, hogy felfedezhetem a traktorok és tűzoltóautók világát, cserébe pedig nem kell álszenteskednem, hogy utálom a rózsaszínt, de a lányom miatt muszáj mindenből a pink.

*Na ez szokott lenni a sarkalatos probléma, ha már az ebéd vége felé járunk, de elég gyakran van velem az Erő

Szerintem babablogot írni kicsit sem könnyű. Mert ugye ha felállítom magam előtt a szabályt, hogy márpedig ez a blog lesz a gyerek életének dokumentuma is, akkor naponta igyekszem írni róla, akár unalmas dolgokat is, mert lehet hogy ma unalmasnak tűnik, hogy végre megette a sárgarépát is, viszont pár év múlva mennyire fogok majd örülni annak, hogy vissza tudom idézni, lám, lám nem ment neki könnyen a főzelékre szokás. Mert az idő megszépíti az emlékeket, és az ember elfelejti, hogy meddig tartott az elválasztás, hogy hányszor kelt fel éjszaka és majd bezzeg anyuka lesz, aki csak arról tud beszélni, hogy a gyerek sose sírt, simán átaludta 2 hetesen az éjszakát és mindent megevett, amit odatettek elé, jó, jó a fogzással gond volt, de egyébként áldott jó volt a gyermek. Vagy lehet azt választani, hogy ritkán ír az ember publikusan a gyerek fejlődéséről, a hétköznapi apróságokról, mert mondjuk van egy word ahova vezet mindent, de a közönségnek csak a jobb, poénosabb dolgokat mutatja meg az életéből, a gyerekből és akkor úgy fog tűnni, hogy minden szép meg jó, nincsenek problémák és érezze rosszul magát az, akinél van. Panaszkodni, keseregni meg bűn. Pedig egy ilyen jó gyerek mellett is (akiről mindenki azt mondja, hogy jó meg szép nem csak a szemembe, de a hátam mögött is) akadnak nehéz percek, órák, napok, talán hetek is. Ó persze az is igaz, hogy az ember könnyen túlteszi magát rajta, mert tényleg elég egy mosoly, egy ölelés egy aprócska hang, egy kéz egy …stb. és ha perspektívába helyezzük az egész nem egy nagy dolog. De szeretnék őszinte lenni, hogy mindig mindenki tisztában legyen azzal, én is, a gyerek is, a párom is, az esetleges olvasók is, hogy néha bizony jó lenne kicsit máshol lenni, mást csinálni, nem 24 órában anyukának lenni, mert az nem mindig kielégítő, az pedig, hogy megnyugtató lenne, vicc. Ugyanakkor nem akarok olyan se lenni, mint Köcsög, akivel anno valahányszor beszéltünk a gyerekéről, az anyaságról, hogy telnek napjai csak a panasz áradatot hallatta, hogy mennyi gond, hogy mire nincs ideje, hogy milyen aprólékos dolgok vannak stb. Kicsit belekavarodtam, de talán érthető kis megjegyzés ez magamnak, meg akit érdekel, de mindig így járok, az eszmefuttatásaim a fejemben és magam előtt teljesen világosnak tűnnek, aztán ha leírom egy halom zagyvaság lesz belőle.

Ma plázázni voltunk a gyerekkel, úgy gondoltam megnézem még akad-e valami érdekes leárazás, na meg reménykedtem, hogy bejutok egy könyvesboltba is. Ott láttam, hogy az Ulpius ház most megint nagyon rákapcsolt, szép borítók, 1000x-re kiadott Jane Austen regények mellett újból rákattantak a Chicklit regényekre is. Aztán hazajőve megnéztem a honlapjukat és kicsit kiakadtam azon, hogyan tálalják Stephanie Plum-ot. Először is, nem ők találták fel a spanyol viaszt. De nem ám. Janet Evanovich regény folyamát még anno az Albatrosz sorozat újraindításával próbálkozó Magvető adta ki 1997-ben, az eredeti címet nagyon jól magyarítva (One for the Money helyett Egy – mérgezett a meggy). A történet lényege, hogy a lecsúszott Stephanie Plum fejvadásznak áll és ezzel hihetetlenül veszélyes dolgokba keveredik, sajátságos humorral. Igen, megtetszett, mert olyan klasszikus Vavyan Fable hangulat járta át a könyvet. Aztán a próbálkozás hamvába holt, hiába vártam a folytatást. Majd a Beholder kiadó karolta fel a dolgot, megjelentettek még 3 könyvet a sorozatból (Kétesélyes játszma, Hárman a pácban, A négy fejvadász) de az ő fantasy-szerepjáték vonulatukból kilógó dolog szintén elhalt. Holott Evanovich már a 13. résznél tart. Most az Ulpius áll hát neki és horror!, a következő címmel adja ki az első regényt: Stephanie Plum, a szingli fejvadász s Rácz Zsuzsával (Terézanyu szerzője) ajánlják. Szerintem nem lesz nagy siker, és talán el se jutnak az eddig meg nem jelent 5. részig vagy ha igen törhetik majd a fejüket hülyébbnél hülyébb magyar címeken. És akkor még ki tudja, mennyire figyeltek oda a fordításnál, mert a női könyveket (legyen romantikus, nőirodalom, chicklit stb.) hajlamosak hanyagul kezelni.

Tegnap délután családilag elmentünk a központi könyvtárba, mert vissza kellett vinni a nyár elején kivett köteteket. Babszemet beirattam oda is, rögtön ki is vettünk a nevére az apjának egy csomó fantasyt, hogy legyen mit olvasnia a jövő héten a nagy semmittevésben. A gyerek megint nagyon élvezte az egészet, főleg mert kézben volt, mindenki mosolygott rá és a Fészek Böngészdéjének akusztikájában istenien lehet kurjongatni. Mondjuk pont ezért nem is maradtunk sokáig, mert lehet, számunkra aranyos gyerek idegeire megy a többieknek, szóval alig fél óra után el is jöttünk.
Egyébként éreztem, az, hogy tegnap mintagyerekem volt (kétszer alvás napközben, 1-1,5 óra, reggel fél 7-kor ébredés, sok egyedül játék, padlófelnyalás stb.) valahol meglesz a böjtje. Éjszaka, persze. Azt hiszem 1x el is felejtettem felírni, hogy fenn volt, ráadásul megint 6 után már kukorékolt. Igaz, ilyenkor mindig találok kifogást a számára. Jön a hideg front, amit ő úgyis 1 nappal korábban érez, a foga rendetlenkedik, mert az olyan, hogy bármit rá lehet fogni, aztán mégse történik semmi, stb. Szóval nem az ő hibája, hogy zaklatott az életünk.

Mikor hazajöttünk a kórházból, akkor kezdtem el írogatni, hogy mikor melyik oldalról etetem a babát. Mert tudtam, hogy úgyis összekeverem, elfelejtem stb. Aztán már rutinná vált a dolog, úgyhogy most 2006 november 26. óta már a 3. kockás füzetemnél tartok. Néha vissza szoktam lapozgatni, hogy megnézzem mikor, hogy mentek a dolgok, hányszor evett a baba, mennyit aludt, mikor volt a fürdés stb. Eleinte napközben ugye alig volt ébren, simán aludt 2-3 órákat is, sőt volt olyan éjszaka, hogy az egészet átaludta (az egész úgy éjféltől 7-ig tartott, mondjuk). Csak hogy tudjam, nincs miért panaszkodnom. Legalábbis nem volt. Mostanában megint kicsit zűrösebbek az éjszakák, nyugtalan alvások (a tegnapi nap úgy látszik kivétel volt), s bár egész jól megy a lefektetés azért többször kelek fel hozzá álmomból. Most éppen ott tartunk, hogy nem érdemes semmi szoktatásnak nekilátni, mert hétvégén 2 hétre utazunk anyósjelöltékhez a Tisza mellé, ott majd úgyis saját ritmusa lesz a gyereknek, de ha hazajöttünk most már TÉNYLEG napirendre szoktatást próbálok bevezetni. Pontosítok: éjirendre, mert napközben egész jól mennek már a dolgok.
Tegnap egyébként megkérdezte a párom, miután Babszem egy fél órát eljátszott az aktuális kötettel, gyűrögette a lapjait, próbált tépkedni, hogy és meg akarom őrizni a füzeteket? Mondtam, igen aztán majd ha nagyobb lesz, a gyerek orra alá dörgölöm és előadom neki milyen mártír anya voltam érte, hány nyugodt éjszakámat áldoztam rá.

Nem teljesen úgy sikerült azért a hétvége, mint terveztük, ennek oka egyetlen szó: alváshiány. Babszem ugyanis átváltott kakas üzemmódba, tegnap például fél 6-kor kelt fel, ráadásul a megelőző éjszakákon (csütörtök-péntek-szombat) többször volt ébren mint korábban. Tegnap ugyan nehezen aludt el, de legalább éjjel csak 1-kor ébredt és haladás: reggel meg 3/4 6-kor, ráadásul eljátszott egy darabig magában reggeli előtt és után is a kiságyban.
Egyébként péntek-szombat feljöttek anyósjelölték is, szóval napközben könnyített menet volt, főleg pénteken amikor még a nagypapa is itt volt. Tiszta öröm volt úgy főzni, hogy nem kellett közben gyereket szórakoztatni, etetni, mindent párszor félbehagyni. Vasárnap pedig elmentünk kirándulni, a Normafához. Még úgy is fél óra volt az út, kocsival, hogy bőven a vasárnapi csúcsforgalmat előztük meg (köszönhető a gyerek hajnali kelésének és annak, hogy a délelőtti alvást is gyorsan letudta), de legalább kényelmesebb, mint BKVzni, amivel utoljára jártunk ott.

Miután Babszem eleinte annyira ügyes és mozgékony volt, kicsit lehangolt, hogy a súlygyarapodásával beállt a lassúság is. Pedig ennyi idős korban (8 hónap) már mindenhol azt írják, felkapaszkodgat bútorok mellett az átlaggyerek. De az enyim, az nem. A Balatonon simán elücsörgött, ritkán szertett a hasán-hátán feküdni, igaz a fűbe terített plédeken nem nagyon lehetett mozogni. Azért próbálkoztam, hogy játékokat a birodalma szélire rakom, erre fogta és a takarót rángatta addig, míg karnyújtásnyira nem húzta a kiszemelt áldozatot, így érve el simán azt. Szóval esze az van a lustaságnak.
Itthon erőltetem inkább a fekvést, meg a védőnő azt mondta, amíg magától nem ül fel, csak kitámasztott háttal csücsüljön inkább (etetőszékben, párnával, babakocsiban stb.) Láthatólag visszajött a mozgáshoz való kedv is. Babszem ismét forog, hátrafelé eltologatja magát simán, akár körbe is jár így a szobában, csupán ha beszorul a sarokba, kanapé, fotel stb. alá akkor törik el a mécses.

A gyerekkel kapcsolatban az egyik dolog amiről mindenkinek megvan a véleménye, az etetés.
A fagyis bácsi tölcsért szeretne adni neki, a gyümölcsös néni azt bizonygatja, keksz és barack együtt milyen jó, nagynéném szinte megsértődött, hogy nem kértem a babapiskótájából, anyuék szerint ennyi idősen mi simán kenyérhéjaztunk, tejet ittunk. Sőt lelepleződtek, hogy valamikor pár hete még itt fenn pesten, mikor vigyáztak Babszemre, adtak neki kiflit. De a gyerek még véletlenül se vitte a szájába, szerencsére.
Na én meg magyaráztam nekik, lehet, hogy annak idején ez meg az volt, de most a következő néhány dolgot szeretném konzekvensen betartani a babánál. Egy éves koráig semmi lisztes meg tejtermék, inni inkább víz, mint bármi más, maximum gyógynövényes tea, főleg zöldség-gyümölcs, fehér hús, két éves korig hanyagolni az édességet is. Elsősorban inkább én csináljam a kaját, csak végső esetben, esetleg utazáshoz bébiétel (eddig 2 figyel a polcon, mindig végignézem a kínálatot a Dmben is, de többnyire visszateszem őket, mert majd mindegyikben van olyasmi, amihez egyelőre nincs bizodalmam – pl. keményítő, cukor, glükóz stb.) .Nem hozzátáplálok (azaz szoptatás mellé esetleg kínálok valami szilárdat), hanem elválasztok (helyettesíteném kajával az anyatejezést), legalábbis ez az elmélet, de ebben a melegben néha megborul. Ennyi az alapelv és kész. Szeretném tartani magam hozzá és remélem, hogy tiszteletben tartja a család is az akaratomat, meg a gyerek érdekeit.
Közben meg titokban azt remélem, a sok zöldség meg egészséges kaja hatására mi is kicsit egészségesebben fogunk kajálni. Tegnap előszedtem a pároló betétemet is, azzal készítettem el a cukkinit a gyereknek, s elhatároztam, magamnak is majd így készítek zöldséget, halat.