Annak idején megboldogult bébisintér koromban teljesen szerelembe estem Wallace-szal és Gromittal, ezért kaptam meg távozásomra emlékbe a híres ébresztőórát. Amióta önállósítottam magam Pesten erre kelek. Közben azért változott néhány dolog, s amióta van ébresztős hifink, ott is befigyel a rádió.
A párom már régóta nehezményezi a dolgot. Mert megszólal a rádió, rá 10 percre van beidomítva a “Morning Gromit, time for Walkies!” Én erre rendszerint minden reggel megugrok, felpattanok és lenyomom. Attól függően mennyire mélyen alszom ez történhet lassabban, elsőre nem találom el a megfelelő papucsot, ami megszakítja a tirádát, illetve előfordult, hogy a Snooze papucs került a kezem köze, minek következtében 5 perc múlva Wallace újból óbégat:“Come on Gromit, don’t be a lazy bones!”. A párom már régóta mondogatja, hogy muszáj nekünk erre ébredni? De én mindig azt válaszoltam, hogy a rádióra hajlamos vagyok visszaaludni, például gyakran a hírekből mindig csak az eleje jut el a tudatomig, de a poén nem. Nekem biztonsági ébresztés Wallace, mert olyankor felugrom és máris féléber vagyok.
Azért engedményeket már tettem, hétvégéken Wallace-ék pihennek. Sőt a múlt héten ki is kapcsoltam. Erre ma reggel elaludtunk. A rádió nem kapcsolt be 6 20-kor és a párom magától ébredt negyed 8-kor, amikor el kellett volna indulnia. Úgyhogy a harmadik napon, pont amikor a főnökével lett volna mielőbb megbeszélése, késésben volt. Ráadásul még inget is kellett vasalni.
Megtudtam azóta, hogy minden szerencsen végződött, villamos, troli jól jött, gyorsan ment és az ember időben ott volt a dolgozdába. Viszont jövő héttől újból lesz Wallace és Gromit reggel. Mert íme igazolva lett, hogy jó is az a biztonsági ébresztés.

Nos, ha egy fogyókúrához már 1 könyv van, sőt, itt a második kötet, nekem az már rohadt hosszúnak és bonyolultnak tűnik. Egy fogyókúra legyen egyszerű, logikus és mindenek előtt hatásos. Ezért aztán nagyon hevesen utasítottam vissza, mikor A. megkérdezte, nem akarom-e az ő Norbi könyvét karácsonyra, lévén most hogy terhes nem fog vele foglalkozni. Azért azt mondtam, hogy a zsírleszívó vagy milyen drága pakolását rámtestálhajta, kipróbálom a pocakomra, hátha lesz belőle minusz centi és csak fóliába kell csomagolnom magam.

Múlt héten megbeszéltem A.-val, hogy elmegyek vele meg a férjével Bécsbe. Ők karácsonyi vásároznak, én meg csak úgy nézelődöm. Rögtön ki is írtam a szabadságot magamnak, felhasználva az utolsó napomat, ami még maradt, mert a jövő heti 2 vásárlós napot már korábban papírmunkáztam. Csakhogy A. valami vírussal ágynak esett, úgyhogy most nem Bécsben vagyok, hanem itthon. Egy adag mosáson, ablakpucoláson már túl. De folyt köv.

Tegnap este moziba mentem V.-vel. Megbeszéltük, hogy ha legközelebb is olyan filmet nézünk ki, amire senki a környezetünkből nem kíváncsi, majd kerssük egymást. Egyelőre a Kávé és cigaretta is ilyennek ígérkezik. Ami pedig a filmet illeti, megérte megnézni. Csodás alakítások, borongós, felemelést nem ígérő történet. Joe egy uszályon dolgozik, amely az 50-es években Glasgow és Edinburgh szállít mindenfélét a csatornákon. Egzisztenciális válságát szexuális kalandokban próbálja meg levezetni, amelyek ugyan érzékiek, de igazából nem töltik ki az űrt. Kapcsolatai felszínesek, s rendszerint elárulja azokat, akik bíznak benne volt szeretőjét, pedig még komolyra is fordulhatott volna a kapcsolat, az apa figurát azzal, hogy megcsalja a feleségével, de még a karizmatikus uszálytulajdonosnő mellett se tart ki sokáig. Ráadásul a történet egy vízből kihalászott holttesttel kezdődik, s az ő története, a nyomozás, a tárgyalás is Joe világának részét képezi.

Tegnap végül sikeresnek volt mondható az akciónk, annak ellenére, hogy egy kis kitérővel indultunk. Cica angoltanárnőjének bútorát kellett összeszerelni, mert ahogy a párom mondta, két bétékásnak (azaz a sógorának és a tanárnőnek) ez már kemény diónak bizonyult. De hát ő a műszaki ember, úgyhogy én is szépen ücsörögtem és végignéztem a kalapálást, csavarozást.
Majd irány a bevásárolda. Először úgy tűnt a legkomolyabb feladat az lesz, hogy valami olyan táskát leljünk a kedvesnek, ami kielégíti az összes igényét (ne legyen drága, nem fontos a bőr, de legyen nagyobb mint A4-es és vékony). Végül nagy meglepetésre Budmil mappát kapott tőlem ajándékba. Így megvan a karácsonyi ajándék is, ugyanis pont ezt találtam ki neki mikor tegnap lemeóztam a menedzsereket tömegközlekedés közben, hogy mégis milyen szerkójuk van és kitaláltam, táskát fog kapni tőlem az ember. Na ez letudva.
Eztán jött a nadrág, ing, zoknik és öv. Kedves évek óta nem költött ennyit ruházkodásra, mindig megvárta, hogy lerohadjanak róla a cuccok és női hozzátartozói nem bírva tovább a látványt megszánják.
Ma reggel pedig a vasalás után (ami nem volt egyszerű a még mindig balkáni állapotokat mutató szobában) meg kellett állapítanom, hogy mindez megérte. Eddig is tudtuk, hogy a sötét szín jól áll neki, de a kék ing világos nyakkendővel nagyon pöpec.

Augusztusban kezdtük, s nem sikerült elkapkodni, de azt hiszem, még mindig egész jó időt futott a kedves. Holnap kezd az új munkahelyén. Közben persze volt minden, mint a moziban. Nyáron elküldött életrajzot két hete dobtak vissza, hogy kösz mégsem, volt ugyanez interjúban is, augusztus végi megbeszélés után októberben elutasítás.
Igazából majdnem tuti, hogy a munkakeresőnek sürgősebb állást találnia, a munkáltatónak, még akkor is ha másképp mondja, ráér. Elvégre ők csemegézhetnek több száz diplomás fiatal közt.
A fő poén meg persze, hogy mire ez az egy bejött, mellette volt másik két állás is, ami jól alakult, egynél szinte biztos a januári kezdés. Csakhogy az februárig még mindig nulla fizetés, ez meg ugye holnap indul mint próbaidő és ha nem is marad januárban a párom, mert nem válik be (ebben azért én kételkedem, ő mindenesetre bizonytalan), azért fizetés az végre csurran és cseppen.
Munka után pedig megyünk és kicsit vásárolunk neki, ugyanis az új munkahelyen nem hordhatja a kedvenc farmer, póló, pulcsi összeállítását, nyakkendőre meg ingekre van szüksége. Kis almenedzser lesz 😀

A szomszédos, de a céghez tartozó épületben bombariadó van. Ennek szerintem megvan a látszatja, ugyanis innen is sokan elmentek inkább haza. A nagyfőnök azt írta pedig köremilben, hogy nem kell izgulni azoknak akik nem abban az épületben vannak, de ha meghalljuk a tűzriadó hangját csak szépen hagyjuk el a helyünket, mint azt tettük a riadógyakorlat alkalmával is.
Azért én most még visszamennék a kabátomért.

Tegnap délelőtt szörnyen hatékony voltam. Úgy egyeztünk meg anno a párommal, hogy a sitt eltakarítása az én dolgom lesz. Persze ki volt találva az egész. Levisszük szemétszállítóinknak, zsebbe pénzért ők meg elviszik. Tegnap reggel nyolc után lecüggöltük a zsákokat, kicsit aggódtam, hogy nehogy lekéssük a kukásautókat, aztán én maradtam lent a lépcsőházban, hogy várjam a fiúkat. Néhány lakóval összeismerkedtem, kiolvastam az összes reklámújságot, legalább háromszor végigtanulmányoztam a főváros rendeleteit a lakóközösségek házirendjéről, de a kukások persze nem jöttek. Egyszer leváltattam magam a kedvessel, hogy elintézzem folyó ügyeimet, ekkor már negyed 12 volt, s rutinosan vittem le magammal egy könyvet is. Sajnos az ablakunkból nem lehet rálátni a szemetesekre, főleg most, hogy mindenki a lépcsőházajtó elé áll a járdára és még távolabb kellett vinni a kukákat. Szóval vártam.
Persze szinte pont délben jöttek meg a kukások és 2 ezresre simán vitték magukkal a sittet.

Ma nagyon nagy a nyugi felénk. A fele munkaerő szabadságon van , illetve beteg, délután meg jön a télapó a dolgozók gyermekeihez. Jómagam pedig vonatra ülök és hazamegyek a családhoz. Jön az összes unoka, s mivel Karácsonykor mindenki külön lesz (illetve én meg fogom hívni anyuékat hozzánk Szent Este, de ki tudja, mit akarnak majd), már most meg fogják kapni a számítógépet, az ajándékukat tőlünk. Kíváncsi vagyok mit szólnak hozzá.

Nem én írtam, de nagyon jó. Cikk a gumicsirkék múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Szerintem

Tegnap beszéltem Dórival telefonon és az volt az első kérdése, hogy hogy áll a konyhánk. Két hete éppen akkor járt nálunk, amikor a párom szétverte a válaszfalat. Az anyja szerint mostanában azt játsza, hogy a babái új lakásba költöznek, elbontották a régi konyhát és az új konyhabútorra várnak. Tisztán, mint az életben. Annyi különbséggel, hogy míg Rigában voltam megékrezett a konyhabútor, úgyhogy a lakásban a balkáni állapotok tovább fokozódtak, mert már a linóleum is helyben van. Szóval most már minden kéznél, csupán többet kéne dolgoznunk az ügyön. Ez a nehezebb. Mindenesetre van már egy határidőnk, jövő szombaton a párom szülei konyhabútor nézésre akarnak jönni. Szóval addig bele kell húznunk.

Ma van a nagyobbik húgom szülinapja és Adri lánya is pont fél éves. Tegnap voltak dokinál és megállapították a gyerekről, hogy értelmi színvonala 8-9 hónaposénak felel meg. Igaz hétfőn még arról számolt be a húgom, hogy bezzeg a barátnője fia, aki egyébként a vőlegényjelölt, mert hogy 1 napon születtek Adrival, már mászik az ő lánya még nem. De azt hiszem most már ki fog egyezni azzal, hogy ha 9 hónaposan még mindig keveset mozog a gyerek, viszont majd sakkozik az apjával.

Az a gond velük, hogy van egy igazán tetszetős trailerje, olyan hangokkal, hogy az ember megnyalja a tíz ujját. Aztán itthon csak szinkronizálva mutatják be és várni kell a DVDig, amíg meg lehet majd nézni az eredeti csodás szereposztást. Most pl kinéztem magamnak a The Magic Roundaboutot amiben Jim Broadbent, Joanna Lumely, Bill Nighy, Ian McKellen, Kylie Minouge, Robbie Williams a hangok és a trailer halálosan jó.

Az utolsó pillanatokban persze minden közbejöhet.
Lassan 3 hete kaptuk a legújabb szoftverünket, második nekifutásra úgy tűnt, hogy sikerült az upgrade. Csakhogy november 2 óta egyszerűen egy csomó minden nem működik, illetve nem úgy ahogy kéne. A szervízt állandóan bombázzuk levelekkel, patch-eket tesznek fel, de alapjában nem javult semmi. Még mindig itt tartunk. Ráadásul úgy készültem, ezen a két napon csak elintézem a múlt heti torlódásokat, aztán irány a zima. De hétfő reggel várt a telefon, hogy Radar a rendszeradminisztrátor nem tud jönni rendesen dolgozni, mert a neje eltörte a lábát. Gyorsan hát a sok gond a rendszerrel szintén a nyakamba szakadt, emilezések ezerrel. Rossz címre küldött válaszok, meg amit akartok.
Ma délután épp összeültünk Boss néninél, hogy akkor most megírjuk a dörgedelmes levelet és holnap majd ő elküldi a szoftvereseink igazgatójának, hogy irgum burgum nem fogunk fizetni egy kanyit se, nem kell a csilli villi új rendszerük ha nem működik és képtelenek alánkszerelni, hanem szépen kérjük vissza a régit, és nem omlanak idegileg össze a kollegák, mikor megjelent Radar.
Megmentette a helyzetet azzal, hogy rámutatott, lehet hogy a helyi számítástechnikusok a hunyók és várjunk még egy napot a durvasággal. Most már szerencsére rendeződött annyira a helyzete otthon, hogy be tud jönni dolgozni, szóval én is nyugodtabban húzhatok el.
Még nyugodtabb lennék persze ha nyár volna.
De biztosítást kötöttem.