Én is szeretnék ilyet csinálni, akár irl-ben. Mondjuk a cégre. Főleg ami Köcsögöt illeti.:
Már most tréningezem magam, mert levelet kell írnom Köcsögnek akiről kiderült, hogy a fejem felett próbált elintézni valamit, ami az én feladatom lenne. Komoly kioktató levelet kell írnom neki. Bár amennyire oda bír figyelni az ilyenre, meg amennyi esze van, tuti észre se veszi, hogy én most szeretném kioktatni. Szóban azért nem jó az egész ügy lerendezése, mert írásban nyoma marad, hogy rászóltam. Különben képes lenne valahogy másképp előadni ezt a Főnéninek, mert erre már volt nem egy példa.

Úgy látom nagylány lett a Velvet, mert most már nem rózsaszínben, hanem pirosban jelenik meg a linkje az index.hun Bár a főoldalon a nagyobb cikkek ízelítői helyett mostanában csak a pletykák olvashatók… pedig az előbbi jobb volt. Hmm és eltűntek az egyéb női lapokkal való kapcsolatok is… viszont lett több reklám. Talán önállósodnak? Csak nehogy leeresszenek…

Azt hiszem először a könyv borítója keltette fel a figyelmemet, meg az előszóban a noir regényekre, Dashiell Hammettre, Raymond Chandlerre hivatkoztak és arra, hogy azért már náluk is mennyire dominánsak voltak a nők, még akkor is, ha többnyire jól átcseszték Sam Spade-t, Marlowe-t vagy éppen Mike Hammert.
A könyv 20 gyilkos, de legalábbis gyilkossági kísérletért felelős nőről szól, amolyan ismeretterjesztő stílusban, de azért akadtak benne érdekességek.
Például kiderült számomra, hogy Roxie Hart és Velma Kelly a Chicagóból valós személyek voltak, csak éppen Beulah May Annan és Belva Gaertner névre hallgattak, a sztorijuk pedig szinte ugyanaz volt, mint a musical. Amit eredetileg színdarabnak ugyanaz a Maurine Dallas Watkins írta meg a sztorit, aki a két nő tárgyalásáról tudósított. Majd jött Bob Fosse és kész a Musical.
Érdekes megállapítás, hogy a huszadik századi gyilkos nőkről film készült, vagy tévébe, vagy igazi (ld. Amy Fisher, akiről vagy három is ill. Aileen Wuornos, akiért Charlize Theron rengeteget hízott és aki talán Oscart is kaphat érte) a legendásabb alakokról pedig csak ballada, meg ének (mint pl. Grace Marks vagy Lizzie Borden.
A könyv szerint kevesebben vannak a női gyilkosok, ráadásul olyanokról szó sincs, akik önvédelemből követték el tetteiket, mert az az egyébként képregényrajzolóként indult szerzőnő szerint nem gyilkosság.

Jah és az előszót az az Max Allan Collins írta, akinek a nevéhez fűződik a Kárhozat útja eredeti “graphic novel” regénye.

Ma a kabátom alá csupán egy szál pulcsit vettem, sőt az is inkább top és nem vastag, s ámulva néztem, ahogy a környéken, ahonnan tegnap este még havas cipővel léptem be a lépcsőházba ma délelőtt már csak tócsák voltak. Ily rövid lett volna a tél? S a tavasz, ami ugye ravasz (A nagyapám szokta énekelni ezt a Jaj de ravasz, dolog ez a tavaszt), már mutogatná magát? Akkor még jó, hogy idén se fektettem bele egy csizmába.

Még egy izgalom, igazi hivatásos masszázsra megyek. Persze ez biztos a legtöbb embernek nem nagy cucc, mert mindenki volt már hivatásos masszázson. Legalábbis egy csomó embernek, akinek megemlítettem, kicsit lekezelően mondták, hogy igen, az tényleg jó, ők rendszeresen járnak stb. Korábban mindig úgy gondoltam, felesleges luxus az egész, aztán meg ha nem vagyok beteg, nem megyek. Most a múlt heti izomhúzódás miatt aktuálissá vált, meg ajánlották, mint klassz dolgot, pont ilyen hátfájásokra. Úgyhogy belevágok. Ha tetszik majd ismételjük, hátfájás nélkül relaxációs jelleggel is (mert állítólag arra is jó).

hogy én már reggeltől, sőt már szombattól tréningeltem magamat, hogy kibírjak három és fél órát pisilés nélkül. Mert nagyon reménykedtem abban, hogy a moziban nem szünettel adják a filmet. S nem úgy adták és óvatosan bántam a kólával és végigültem.
Wow.
Egyébként.
Ezeréve olvastam a könyvet, ezért aztán sok mindenre csak nagy vonalakban emlékeztem, s nem akasztott ki annyira, hogy hiányzik a Megye felszabadítása, meg Denethor alakjának jobb megrajzolása, én még így is el tudtam hinni az őrületet.
Az egyetlen, hogy nagyon nagyon lehetett érezni, rengeteg jelenetet ki kellett vágni, amik nagyon remélem, a novemberi DVD extrán fullosan ott lesznek. Egyébként meg le a kalappal Peter Jackson előtt, megcsinálta, amit senki se hitt volna (legszívesebben már ott a moziban maradtam volna még egy darabig, nézni az extrákat, hallani ennek az új zélandi rövidnandrágos szemüveges mackónak a hangját, amint elmeséli, hogyan valósították meg a Holtak seregét, a Banyapókot stb.).
Akinek meg nem tetszett, mert kemény Tolkien rajongó legyen szíves belegondolni, hogy a könyvből minden részlethez és betűhöz híven ragaszkodva csupán egy roppant hosszú, unalmas tévésorozatot lehetett volna csinálni, ahol mondjuk csupán 6 részt a Völgyzugolyban lezajló tanácskozás tett volna ki.

Hibát találtak a Király visszatérben, de ez tuti csak a kezdet. Az ilyen filmeknél párszázig meg se állnak azok a csúnya kukacoskodó nézők. Bár legalább fizetnek egy csomó pénzt, hogy újra alaposan megnézegethessék.

El is felejtettem, hogy ma munkanapja van a pórnépnek. Ezért aztán nagy vidáman hívtam fel a hugomat telefonon, mert az SMS írás nem az erősségem, de megszakadt a vonal, merthogy nincs pénzem a kártyán. Akkor vezetékesről hívtam a hugomat mire mondta, hogy most még javában munkanap van ám, s aszerint mennek a tarifák. Égés 😀

Vasárnapra van jegyünk, megyünk meglessük a filmet, előkészítésként persze szerda este még egyszer végignéztük a Két torony extrát. Mindenki azt mondja, hogy nagyon nagyon… és az előzmények után nem hiszem, hogy el lehet rontani, s már most félreteszem a pénzem, hogy novemberben a Király visszatérnek az extra változatát is hazavihessem. De én csak itt ujjongok.
BeeJudy, aki idősebb lehet nálam, talán három évvel egy 12 éves BabyBee anyja az elmúlt egy hónapban teljesen úgy viselkedett mint egy 13 éves gyerek. Másról se bírt beszélni mint a Király visszatérről, meg Viggo Mortensenről, letöltötte, kinyomtatta a Két torony szövegkönyvét angolul, s míg nézi a rippelt magyar filmet (még nem az extrát, csak a mozis változatot), párhuzamosan szótározgatja a forgatókönyvet. A héten a legtöbb reggelét, ahogy láttam azzal kezdte, hogy megnézte 2x a ROTK trailerét. A vasárnapi Tolkien nap nem tetszett neki, pedig úgy készült rá, főleg mikor felröppent a hír, hogy esetleg Viggo is itt lesz. Hétfő óta azon izgult, hogy tud-e majd jegyet venni, mert Angyalkával meg GyéVével mennek szombaton megnézni a filmet. Miután megvette a jegyet, mindenkinek többször elmesélte, hogy előtte meg utána sorbaállók is csak erre a filmre váltottak jegyet és hogy már a fél mozi megtelt, mert csak a 14 soros teremben a 7. sorba volt középre jegy. Ma pedig hatalmasakat sóhajtozott, hogy már csak egyet kell aludni, és holnap végre mehet moziba… Komolyan, mint a fiúbandákért csápoló, visongó, könnyező lányok. Tényleg csak a könnyeket nem láttam még, de talán lesz az is, ha megnézi a filmet.

Délelőttömet a szokásos könyvtár, antikvárium nézelődés töltötte ki. Persze nem teljesen, ahhoz kicsit rossz az idő. Úgyhogy a kelleténél hamarabb értem be dolgozni. Leültem, hogy akkor még van időm szépen végigolvasgatni a blogokat, írni, mielőtt nekiállnék a teendőimnek, mert úgysincs semmi igazán komoly feladatom. Erre csörög a telefonom, a kedves az. Még otthonról, mondom neki, hogy beértem, visszahívom. Kiderült, hogy nem tudott elindulni, mert nem találja a kulcsát, erős a gyanú, hogy én tehettem el, nézzek körül. S valóban a kulcsa nálam volt, én meg ugye elindultam otthonról és rendesen rázártam a bejárati ajtót. Úgyhogy visszaöltöztem és indultam haza, hogy kiszabadítsam a páromat. Szuperwoman. 😀

Tegnap a dokinéni azt mondta, hogy helyesen kezeltem magamat, szerencsém is van, mert csak egy izommeghúzódás áll az egész mögött. Mára már szinte kicseréltek. Sőt hétfőre bejelentkeztem életem első hivatásos masszázsára is. Izgi.

Jah másodikán feltűnt, hogy most már a Magyar Nemzet is olvasható a metróállomáson. Népszabadság kezdeményezését átvéve. Bár ők még csak egy oldalt tesznek ki s nem ott, ahol mi szoktunk felszállni a metróra, mert ott maradt a Népszabi, úgyhogy továbbra se fogom tudni olvasni az írásaikat. Nagyon sajnálom. Nem.

Oda kell figyelnem arra, hogy előbb gondolkodjak, aztán mozduljak. Kicsit darabosan megy a fordulás, de már tegnap délután óta felkelek, ágyban is meg tudok fordulni, ülök, állok és csak néha érzem, hogy valami azért még nem kóser. Dokihoz nem mentem el, mert még nem volt, amikor hétfőn arra jártam, inkább hazavánszorogtam és anyukámtól kértem tanácsot, bár aztán rámutatott ő is, hogy inkább az évek óta porckorongsérvvel küzdő sógoromat kéne faggatni. Mindenesetre izomlazítót vettem be, kenegettem a derekamat sportkrémmel és feküdtem, meg olvastam. Tegnap estére már nehezen ment a dolog, a nagy pihenés. Ilyet nem kérünk. Mostantól nagyon vigyázok.

Most pedig lelépek, persze csak nagyon lassan, mert a menés az, ami a legkellemetlenebb. Útbaejtem a céges dokit. Hátha mond valamit, de legalábbis megnyugtat, hogy csak meghúztam valamit, becsípődött stb. Mert ülni azt egész jól tudok, bizonyos helyzetekben, csak felállni ne kéne meg mászkálni. Otthon pedig bebújok az ágyamba, napolom a mára tervezett takarítást és leápolom a derekamat. Még mondja azt valaki, hogy jól indult ez az év. Képentörlöm.

Ma reggel majdnem nem bírtam kijönni a WCről. Egészen addig ment minden, mint máskor, aztán hirtelen mikor felálltam és visszahajoltam, hogy lecsukjam a wctetőt úgy maradtam, derékszögben. Két óra kellett hozzá, hogy összeszedjem magam annyira, hogy be tudjak jönni dolgozni. Mert a fekvés se volt az igazi. Most kemény széken ülök, és ha nem mozgok hirtelen, jól bírom. Tudom, figyelmeztetés, vigyázzak, vigyázzak. Ha jobb lesz, megint megyek tornára, megint fogyózom és odafigyelek, mert amit ma reggel éreztem, ami szerintem az arcomra is oda volt írva, az az igazi őspánik volt.
Egyébként a legnagyobb félelmem, hogy a szemem világát veszítem el és nem tudok majd olvasni. Brr.
Méghogy új év, új munkaév. Soha soha többet ilyet ne, ha kérhetem. Ígérem jó kislány leszek.

Azt hiszem, egész jól jártunk mi petárdaügyileg. Végigolvasva a blogokat ugyanis majd mindenkinek a Szilveszteréből ez a leglényegesebb mozzanat, ami megmaradt. Na persze nálunk is már harmincegyedikén délutántól lehetett hallani a ropogást, és a metrón is okos fiatalok dobálóztak vele, bele a nem működő középső mozgólépcsőbe meg hasonlók, a biztonsági őrök pedig fülük botját se mozgatták mert szabad… Szóval unokatesómék bulija bent volt ugyan a belvárosban, de udvari a lakás és az ablakok a belső, nagyon belső udvarra néztek, úgyhogy valami távoli ropogást Éjfél magasságában hallottunk, de ennyi.
Jah, meg hogy nem legyek máris nagyon letörve a blogteljesítményem miatt, megajándékoztam magamat egy díjjal.
Mert megérdemlem.

Idén se fogadtam meg semmit. Mert minek, úgyse tartom be, ahhoz lusta vagyok. Hiába határozgatok el dolgokat, olyan ritkán viszem úgy véghez ahogy eltervezem, vagy ahogy illene, hogy az egésznek semmi értelme sincs. Valamint az elmúlt évet se foglaltam össze. Mert annyi minden nem történt. Vagy mégis? Utána kell olvasni, aztán majd meglátjuk. De nem érdemes reménykedni egy összefoglalóban sem, mert szerintem ahhoz is lusta vagyok.

Végülis házibulizni voltunk, Láthatatlan Unokatesómék hívtak minket még valamikor december elején. Szolíd dolog volt, Activity eskával spékelve. Ugyanis egyelőre ez az egyik olyan társasjáték, amit mindenki ismer és mindenféle társaságban lehet játszani. Csakhogy nem volt játékunk, úgyhogy mindenki felírt nyolc cetlire kifejezéseket, mondatokat, híres embereket stb, majd ezek közös dobozba kerültek, s kockadobással lett eldöntve, hogy melyik csapat rejtvényhúzás előtt milyen feladatot kell, hogy végrehajtson.
Természetesen a játék nem volt tökéletes, mert aki felismerte, hogy a saját feladványát kell kitalálnia, annak gyorsan ment a megfejtés.
Na meg a brazilok kicsit másképp magyarázták a lelkiismeretfurdalást és a bejárónőt. Ez utóbbi esetében ugyanis a srác azt írta a papírjára, hogy beugrolány. Először mi azt hittük, ez azt jelenti, hogy valami színházi személy, ugyanis Brazíliában majdnem mindenki játszott már szappanoperában, például Láthatatlan Unokatesóm Brazilja A homok titkaiban volt gyerekszínész (Tonyót játszotta, állítólag). Ám amikor ez a másik brazil gyerek elkezdte magyarázni, körülírni a dolgot, kiderült, hogy a bejárónőre gondolt. S felháborodott, hogy mi magyarul miért hívjuk bejárónőnek még akkor is, ha csak egy fiatal lány.
Az Újévi ebédet is unokatesóméknál költöttük el, lencse volt meg ropogós malacpecsenye.

Idén a legidegesítőbb ajándékot a nagybátyám produkálta Dórinak. Arra hivatkozva, hogy annó is ő volt az, aki nekem majd a hugaimnak a szülőbosszantó sípot, dobot nádihegedűt vette, nem hajlandó szakítani a hagyománnyal. Csak éppen a korral haladt. Mert manapság már az elemes idegesítő kikapcsolhatatlan hangosjátékok a menők.
De ő még anyuék rénszarvasán is túlment, aminek meg kell nyomni a kezét és akkor a “Santa Clause is coming to town” című nótát énekli (amit az egész család már tavaly Mikulásról ismer, mert akkor egy plüss télapó hasát kellett szorongatni, s akkor jajdult fel ezen a dallamon).
Nagybátyám ugyanis fotócellás éneklő karácsonyfát vett Dórinak. A fa, ami úgy 50 centi magas, meg műanyag és van szeme, meg szája, úgy működik, hogy látóterében kell ugye valami mozdulatot tenni, mire elkezd jobbra-balra hajlongani, gülüszemei felett a szemöldökét rázogatni(szemöldöke persze stílusosan egy-egy fenyőág), tátogni (nagy piros Muppet bábos ajkak) és a “Jingle Bells”t énekelni. Anyu először attól tartott, hogy a kiscsaj meg fog ijedni ettől a mozgó fától, ami eléggé szürreális, szó se róla, de nem. Sőt! Természetesen Dóri állandóan előtte ugrált és ha a dalnak vége szakadt, akkor rákiabált a fenyőre, hogy “Még egyszer!”, s mivel mindezt heves fejbólogatással kísérte, az újra meg újra rázendített.
A szülők még nem is látták a fát, vagy tudnak róla. Biztos nekik is nagy élmény lesz. Nagybátyám pedig biztos nem fog dícséretet kapni.
Egyébként az egyetlen vígasztaló az egészben az, hogy az elem lemerül!