Rajtam is néha eluralkodik a miért és minek is írok blogot válság. Főleg ha rádöbbenek, hogy mennyire senki vagyok a blogszférában. Ilyenkor szeretném így-vagy úgy feldobni a blogomat, hogy sokan olvassanak, hogy felfigyeljenek rám, arra, hogy milyen tehetséges vagyok és mennyire érdekes is az életem. Ez utóbbihoz persze vagy az életem szexuális részéről kéne írnom, vagy hirtelen valami tragédiának, nagy fordulatnak kéne történnie (mondjuk hogy szakítok a pasimmal, vagy ő velem), mert hát tehetségesebb már nem leszek, ott javítani nem tudok. Vagy egyszerűen reklámozni kéne magamat egyéb IRL ismerőseim között, hogy olvassanak, esetleg írjanak ők is és akkor majd egymást linkelgetjük és jók lesznek a statisztikáink stb. Aztán mindig rájövök, és megnyugszom, hogy azért csinálom amellett, hogy jó dokumentálni a godnolataimat, a velem történteket, mert ez igazából az én dühöngő falam. Nem hiába írogatok a munkahelyemről annyit, ahol legjobban fel tudják húzni az embert, de így nagyjából meg tudom csinálni azt, hogy leteszem a lantot, miután felállok innen. S itt még Boss néni is úgy gondolja, nekem kötélből vannak az idegeim. Gondolom azért ugrándozik rajta néha előszeretettel.

Mikor BabyBee megérkezik az irodába iskola után, feltépi az iroda ajtatját és következőket adja elő:

1. Berohan és az anyjához megy, sugdolóznak
2. Berohan, megkérdezi: Anya hol van?
3. Berohan, anyja van, megkérdi: Melyik gép szabad?
4. Berohan a barátnőjével és hangoskodik
5. Berohan a barátnőjével és előadják a 2-3 pontot.

Kérdem én, mi a hiba ezzel a képpel?

Mivel úgyse írná meg nekem senki, megmondom: NINCS KÖSZÖNÉS. Ráadásul az anyja még 1x se szólt rá ezért.

Anita Blake vámpírvadász, vagy inkább halottkeltő, azaz nekromancer első megjelenésekor rögtön a dolgok sűrűjéba vág. Egy olyan világban, ahol az USA bizonyos városaiban polgári jogokkal rendelkeznek a vámpírok, zombik, patkányemberek stb. Vannak persze, akik nem szeretik őket, s különböző képpen harcolnak ellenük. Anita halottakat kelt, de nem egy vámpírt ölt már meg. Éppen ezért esze ágában sincs elfogadni a város vámpírmesterének felkérését, hogy nyomozza ki, ki vagy kik öldösik a vámpírokat. Persze azért vannak eszközök, amivel őt is rá lehet venni arra, hogy megggyőződése ellenére dolgozzon. Anita hát nyomoz, veszélybe kerül, bár néhol kicsit zavaros, hogy akik felbérelték, miért is akarnak minden áron ártani neki, kész fegyverarzenált hordoz magával, barátait pedig mindenáron kész megvédeni. Lojalitása néhol zavaros, de nem is kell mindig megérteni.
Anita Blake világa sötét, mint Anne Rice vámpírjaié, de kevésbé költői, éppen ezért pörgőbb, izgalmasabb a regény. Anno még képes voltam az Interjú a vámpírralt elolvasni, persze csak a film miatt, de a Lestat a vámpír már csak ott porosodott a polcomon. De most újra elkezdte a Szukits kiadó megjelentetni a Vámpír krónikákat, azonban most már tuti nem fogok elcsábulni. Természetesen vannak benne durva jelenetek, hiszen mégiscsak gohulok, patkányemberek, zombik között éjszakánként dolgozik Anita. Viszont a stílus, az egyes szám első személy, bár vannak benne számomra felfoghatatlan dolgok, jól működik. Jöhet a következő.

Bizony, múlt hét óta, hogy beköszöntött a hűvös borongós idő jégverem van az irodában. Ráadásul mi még egész jól állunk, az emeleten sokkal de sokkal rosszabb a helyzet. Az ember alig várja, hogy ügyeletes legyen, mert az ügyeletben meleg van, biza. Ott meg mondjuk nincs bekapcsolva semmi, nem jár a levegő, viszont nem fagy le az ember lányának keze, lába stb. Ma reggel persze már itt voltak vakondnadrágosaink és technikai problémákat beszéltek meg. Szóval van remény. A legjobban persze Köcsög tetszett, neki a saját kis irodájában van hősugárzója, amit a dereka mellé állított be szorosan. Most ajánlottam BeeJudynak, menjen el a tartalék hősugárzóért és akkor nem kell itt különösebben szenvedni, mert idővel befűthető a mi irodánk is, a számlát meg úgyis a cég állja.

Huhh, mennyi pénzt el bírnak kérni az Egyetlen gyűrűért. Ami persze nem is lesz az egyetlen, hiszen ötven fontért bárki megkaphatja. Persze akit érdekel, az megvárhatja, mennyibe fog kerülni Legolas kardja 😀

A tegnapi nap azért egész sikeresnek volt mondható. Még lakásnézni is voltam. Későn feküdtünk, ráadásul mind a ketten rendesen fel voltunk dobva, persze másért másért, még jó, hogy ma lehetett belustizni. Csupán két órát kellett Ejtőernyős társaságát is elviselnem, s miután úgy tettem, mintha nem hallottam volna monitoromra vonatkozó kérdését (Dóri szülinapi képeit válogattam KICSIBEN az anyjának, de még azt is lefigyelte, holott mellette ott ült Mentorom, mert éppen magyarázott volna neki valamit), békiben is hagyott. Innentől pedig estig egészen hawai dizsi lesz, nélküle. Netezhetek ezerrel 😀

Tényleg nullára redukáltam az itt bent folytatott hívásaimat, ha van Ejtőernyős. Fene kényelmetlenül érzem magam miatta. S teljesen ellenkezik mindenféle vonásommal az, hogy

1. úgy beszéljek valakivel, hogy tuom, hogy hallja, s utána esetleg kommentárt fűz hozzá, amire én nem vagyok kíváncsi
2. Hogy szóljak emiatt neki (gyáva nyúl, igen én vagyok)

Most megyek haza és otthonról fogom intézni az ingatlankereső hívásokat. Mert ez így nem állapot:(

Mint ahogy az a designon is látszik. Majdnem nem sikerült ma váltanom, ugyanis a floppy megint megsérült. A kedves szerint a mobilom lehet az oka, hogy mostanában egyre többször fordul elő ilyen. Mivel a telefon a táskámban van a kis zsebben, ahol mobil előtt a tamponokat tartottam, s hiába vannak a lemezek kis tokban a mágneses erő az mágnese erő (vagy mi). Szóval valami jobb hordozót kell kitalálni. Csak éppen 5 fájlra sajnálom a CDt. De ha minden igaz karácsonyra kapok pendrive-ot. Mert megérdemlem 😀

Bár Dóri még mindig nem száz százalékos, azért meg lett tartva a szülinap. Vidéki rokonok (nagyszülők és a hugomék) feljöttek köszönteni őt. Anyuék úgy tervezték, hogy aztán vasárnap délelőtt indulnak is vissza, főleg mert Lobi (a hugom barátja) el akart menni sárkányrepülőzni otthon, viszont az idő annyira rossz volt, hogy nem nagyon siettek. Ennek ellenére még ebéd előtt akarták elhagyni a fővárost tervezve valami kis bevásárlást üzletközpontokban. Aztán az egész bagázs sikeresen nálunk ragadt ebédre, miután megmutattuk nekik a gyémántokat. Két gépen játszottak, a maradék 2 ember meg volt a kibic, mi pedig a kedvessel ebédet főztünk, ami aztán persze el is fogyott. Így tíz óra helyett anyuék meg a hugomék csak háromkor indultak el.

Mivel kettőbe vágták, tuti, hogy lesz 5. Tarantino film is, februárban. Természetesen Empire ott volt a londoni premieren és még filmkritika is van. (Vegyes érzésekkel, s természetesen Reloaded párhuzamokkal, ami elkerülhetetlen a kettévágás miatt.) Jah és míg Uma nagyon jól néz ki, akár válik, akár nem, azért Daryl Hannah felett rendesen elszálltak az évek.

Végignézegettem a Blogszemlés kérdőív eredményeit (amit természetesen én is kitöltöttem anno, mer rendes vagyok) és meglepődve láttam, hogy valaki a Versblogot írta be, mint legjobb blogot. Bár ugye nem az igazán (ahogy ezt meg is jegyezték) de azért… Mert hol tükrözi a napomat, hol csak azt, hogy éppen kihez, mihez van kedvem. De legfőképp tudat és ismerettágító volt nekem eddig. Ezek szerint másnak is. Köszi az olvasónak, aki megemlítette. Jól esett, hogy lám, nem hiába van. Ilyenkor dagad szegény kis bloggerszívem (izé májam :D) Igyekszem folytatni is. Ezt nyugodtan vehetitek fenyegetésnek.

Az ember ne ugorjon csak úgy be a Szabó Ervinbe, amikor az előtérben az Osiris kiadó tart vásárt óriási kedvezményekkel. Kevés pénzből sikerült több kiló könyvet vásárolni. Aztán még egy antikváriumban is találtam Bűvös hajókat és hát eredeti célom az volt, hogy még valami mesekönyvet vásároljak Dórinak. Úgyhogy lakás még mindig nincs, viszont gyarapodott a könyvtáram pár kötettel.

Dóri holnap lesz 2 éves. Születésnapjára könyvet fog kapni tőlem. Míg nézegettem a felhozatalt, találtam egy nagyon jót: Kire hasonlítok? Rímtelen gyerekversek. Kár, hogy ehhez még fiatal a csaj.

A neten keresgélve találtam egy angol siteot, ahol kiderült, az a bizonyos mambó a Guinness reklámból nem más Perez ‘Pred’ Prado Guiglioneja. Nah, mindig tanul valamit az ember.

A kedves egyszer megemlítette, nem érti ezt a kazettát állítunk össze lányoknak, sokat törjük rajta a fejünket, meg azt, hogy miért is olyan fontos ez. Pedig olvasta a Pop, csajok stb.-t. Nekem kellett megmagyarázni, hogy ez amolyan szerelmi vallomás. De legalábbis eléggé léleklecsupaszítás, s mint olyan komolyabb munkát igényel. Nick Hornby nyomán legalábbis én erre jutottam. Persze ő nem annyira zeneorientált, szívesen elprogramozgat continuous playre rakott Metallica és Panthera cédék segítségével órákat. Néha persze eszébe jutnak a szomszédok, olyankor behalkít. Nem mintha én különösebben értenék a zenéhez, kifinomult ízlésem lenne, vagy ilyesmi, de szeretem, ha mindig hallgathatok valamit. Elsősorban filmzenéket. Jelenlegi gyűjteményem kb 70 százaléka OST. Megboldogult ifjúkoromban azonban én sose kaptam ilyen kazettát. Nem is voltam igazából egyetlen együttesnek se a rajongója (na jó, a New Kids on the Blockot kivéve, mert halálosan szerelmes voltam Donnie Whalbergbe :D), inkább mindenből egy kicsit hallgattam. Azt viszont teljesen éreztem, hogy a szerelemről a legtöbbet a dalokból tudhatok meg. Volt több válogatásom is a témában, amire istenien lehetett szomorkodni, sírni, énekelni és elaludni. Rengeteg dal azokból az időkből, amikor a Levis reklámokban az 50-es évek simulósai mentek és Brad Pitt még csak letolta a gatyáját a börtön előtt. Az egyiket tegnap újrahallgattam. Szomorú, hogy már hallhatóan kezd tropára menni és lassan hallgathatatlan lesz. Talán össze kéne szednem magam és összevadászni őket a netről. De igazán ebben a formában nosztalgikus. Még mindig nagyjából tudtam, mi következik egymás után és énekeltem a számokkal. Itt van a playslit, persze nem tökéletes, mert a kazettatartó régen eltűnt, pedig arra annak idején szépen felvezettem az előadókat és számokat. Lehet, hogy előkeresem a többit is, és újrahallgatom összeírogatom őket. Mindenki okulására meg magamnak is, hogy miket kéne megszereznem.

A oldal
Presser: Nagy Utazás
Malek: Nagy utazás
Ben E. King: Stand by me
Percy Sledge: When a man loves a woman
Emma Franklin: Take a little peace of my heart
Bobby Vinton: Blue velvet
The Drifters: Under the boardwalk
Queen: Who wants to live forever
Mamas and Papas: Dream a little dream
Madonna: Crazy for you
Joe Cocker: You are so beautiful
Luis Armstrong: What a wonderful world
Every day…
Bruce Springsteen: Hungry heart (2x)

B oldal
Bjork: It’s Oh so quiet
Valami mambo egy jobban sikerült Guiness reklámból (amiben nem volt Rutger Hauer)
Innen a Peter’s Friends zenéjéből jönnek számok
Tears for Fears: Everybody wants to rule the world
Nina Simone: My baby just cares for me
Cindy Lauper: Girls just wanna have fun
Bruce Springsteen: Hungry heart
The Pretenders: Don’t get me wrong
Prefab Sprout: King of Rock and Roll
Paul Young: Wherever I lay my hat
Elton John: I guess that’s why they call it the blues
Deacon Blue: Love and regret
Eric Clapton: Give me strength

Kint angliában a kedvenc esti rádióműsoromban volt egy rész, ahol be lehetett telefonálni, írni stb, és megmondani annak a három számnak a nevét, amire este szívesen vezetne az ember. Amit igazán az esti országúton haladva jólesne hallgatni hazafelé a munkából. Mivel esténként jártam nyelviskolába, többször is elgondolkoztam rajta, mik lennének azok a számok. Kettőre még mindig emlékszem a háromból: Springsteen Hungry hearts és Stingtől a Fragile. A harmadik valami éppen akkor menő szám lett volna talán, azért felejtettem el. De ez a kettő még mindig ott van az örök topban.

A reklámokra kattintgatva néha egészen érdekes hirdetéseket talál az ember, s ha 2 sorban jól felkeltik az érdeklődést, még meg is nézem. Mint a Csokliogó esetében. Barbienak ajánlva 😀

Tegnap voltam a céges szemészvizsgálaton. Tavaly ugye pont akkor történt az egész, amikor szakdolgoztam. Aztán mindenki nekiállt szemüveget hordani, ezzel is bizonyítva okosságát. Nah idén rám is sor került. Persze várnom kellett egy csomót, csúszás volt, mivel ebédidőben a főszervező belopta a férjét is, akinek megvizsgálták a szemét. Kiválasztottam egy keretet, még benne volt bőven a cég állta összegben. Megállapították, hogy a tavaly óta csináltatott üvegek még mindig tökéletesen működnek. Jól van, gondoltam s végül úgy döntöttem, hogy sima lencsét kérek a keretbe, csak legyen rajta mindnenféle védőborítás. Így legalább nem fog fájni a szemem és fárad el hamarabb, ha kontaktlencsével nézem a monitoromat. Ami azért mostanában (bár hetente csak párszor, mikor tornára járok hordom) eléggé észrevehető volt.

Most kaptam az SMSt, hogy hazamehetnek a kórházból, csupán a sógoromra várnak, hogy menjen értük.

Meglátogattam Dórit. Már nagyjából elmúltak a fájdalmat okozó sebei, de még mindig nem igazán rajong az evésért, ivásért. Az anyja nagyon haza akar menni a kórházból, ő meg kijelentette, hogy inkább maradna. A tőlem kapott nyalókára, mert ugye azt kért, azonnal rábukott, de aztán félretette kicsit. Szegényke tényleg lefogyott, s biztos hogy a sok nemevéstől ivástól rossz a kedve is. Pedig ha csak elkezdene inni, azonnal hazamehetnének, mert nem kell infúzió.