Látogatók

Tegnap emlegettem a szendvicseket, meg A-t. Ma bejött hozta a kisfiát, akit mindenki megcsodált, én meg vettem nekik egy doboz szendvicset, mert arra fájt a foga, hogy ne éhezzenek. Gyönyörű egy gyerek. Elejtett egy-két dolgot, az elmúlt két hétben sikerült nem túl sokat beszélnünk, úgyhogy megállapodtunk, holnap úgyis egy órával kezdés előtt vehetjük fel a színházjegyeinket, hát majd beülünk valahova egyet kávézni és akkor jót pletykálunk.

Continue Reading

Excel

Tegnap azzal a harci feladattal mentem haza, hogy otthon a kedves útmutatását követve, mert hogy ő már használt ilyet, meg egyébként is a függvények nekem kínai, s nem lesz egyszerű összehozni két listából egy harmadikat. De az volt! Két órán keresztül szarakodtunk vele. Végülis az Excel sok mindenre jó. Csak érteni kell hozzá, ismerni kell. Mivel úgy döntöttem, hogy ezek után már nem fordítok, otthoni honlapomat babráltam, meg lezavartam egy HMMIV pályát, míg a párom szerkesztőségi ülésre ment. Na ma reggel lazán jövök be, erre azzal fogadnak, hogy az én szerkesztőségemből valamelyik csajszi hisztizve hívott, persze az volt megbeszélve, hogy Ma megyek és adom le a cikket, de ezt el akartam tolni, mondjuk hétfőre. De lehet, hogy ezek után holnap lesz belőle? Mindjárt gyűjtök lelkierőt és felhívom őket.

Continue Reading

Ebéd

Szendvicsért mentem ki. Anno A-val ez volt a kedvencünk, ha már minden kötél szakadt, és nem volt kajánk, meg máshoz kedvünk, akkor itt aztán mindig bízhattunk abban, hogy azt ehetünk, amit szeretünk pepperónis és juhsajtkrémes, például. Nyammm! Persze anno 6db kevesebb volt mint 400 Ft, most egy 5 db-os dobozért 535-öt fizettem. Csak ritkán járok már oda. De megtaláltam, hogy még a Frommersen is ajánlják:

…we recommend the small open-faced sandwiches available at Duran Szendvics (another chain of sandwich places in town)… Three or four of these colorfully displayed sandwiches would make a meal.

Continue Reading

Elgondolkodtam

Úgy látom, hogy blogger körökben most éppen nagy felfordulást kelt egy bloggerolvasó kritikus. Bárónő a 7kerből. Elindult ugye a Statcenter listája alapján és olvas, meg kritizál. Merész, mert megkérdőjelez olyanokat, akiket nem illik. Csak olvasni és vagy szépet mondani róla, vagy hallgatni. Mert aztán rádszólnak. A kritikát pedig mindenki nehezen viseli.
Tudom, én is azt mondtam, nem érdekel. Mert magamnak írok. De nem csak, mert mások olvassák és véleményt mondanak róla. Vagy azzal, hogy soha többé rá nem néznek, vagy azzal, hogy belinkelik vagy böffennek a Varázsgömbbe, valami rosszat esetleg. Persze én is linkelném, ha szépet írnak rólam, sőt idézném is, mert azért szeretem ha szeretnek. Ki nem? Mivel azonban én se írok senkiről szépet, vagy kritikusat, nem teszem meg. Csak felsorolom, akiket rendszeresen olvasok, néha utalgatok rájuk stb.
Nem vagyok merész, ráadásul a lista közepén elhelyezkedve igencsak érdekel, hogy a már meglévő olvasókat ne veszítsem el, valamint kerüljem a konfliktusokat. Nekem nem kell, hogy véres karddal valaki a nyakamba ugorjon, levelekkel bombázzon, nyilvános vagy kevésbé nyilvános fórumokon fikázzon. Politically correct vagyok. Illetve gyáva, ha úgy tetszik.
De nem bánom, sőt élvezettel olvasom, voyeourködöm, ha más nem az. Éppen ezért, bármi is lesz, remélem még folytatja a bárónő. Akármit is fog mondani, ha eljut hozzám és tart még a lelkesedése és nem tiporják le, merthogy lám kimerte nyilatkoztatni a véleményét.
Az pedig, hogy ki hogyan dolgozza fel ezt, szintén egyéntől függ. Van aki jobban szeretné magánban megkapni a véleményt, de akkor ne írjon a netre, mert magával hozza azt, hogy nemcsak szeretni, de gyűlölni és utálni is fogják. És ezt megmondják, akár virtualice. Hiába flegmáskodik bárki is, a helyzet bizony az, hogy a legmélyén mindenkit érdekel a másik véleménye. Még a bárónőé is. Persze a legjobb, ha ez a vélemény pozitív. Az általános fíling úgyis az, hogy

én bírom a kritikát, csak nem tűröm.

Continue Reading

Álom

Tegnap éjszaka a kedves azt álmondta, hogy régi haverjával együtt voltak nyelvvizsgázni. A havernak 100-ból 107 pontja lett, a kedvesnek meg a következő állt a papírján: “Imádkozzon!”
Kicsit késleltetett hatása van az egész haccacárénak, mert igazából júniusban meglett a nyelvvizsgája 😀 De én leglább jót röhögtem reggel, ami a lustálkodással együtt sokkal jobbá tette az ébredést… hmmm még ilyet.

Continue Reading

Kis város

Budapest. Ugyanis tegnap mozi után összefutottam Láthatatlan Unokatesómmal és a Brazillal. Unokatestvérem neve még középiskolás koromból származik, amikor is kisvárosiak lévén két gimnázium között választhatott ugye az ember. Én jártam egyikbe, rá három évre kezdett ő is ott. B. barátnőmnek beharangoztam, hogy kedvenc unokatestóm is ide jár (azért kedvenc, mert együtt faltuk a könyveket, filmeket anno, csereberéltük a köteteket, együtt jártunk moziba stb.), majd meg kell ismerkedniük, de eltelt az ősz és nem futottunk össze vele egyszer sem a suli folyosóin. Mivel ez akkoriban volt, amikor titkos levelezéseinkben B-vel minden szerelmünknek és osztálytársunknak nevet adtunk (mint most :D), hát ő is elnevesült, Láthatatlan Unokatesó lett belőle. Tegnap a Brazil (na őt nem kell elnevezni, úgy látom) megkérdezte, játszák-e még valahol az Isten városát, mert azt nagyon meg kell néznünk. Miközben kerestem, találtam brazil költőket is magyarul.

Continue Reading

Hulk

Nagyon más volt, mint az eddig látott képregény adaptációk. Ang Lee tisztelgett a tévésorozat előtt is, nem csak egy Lou Ferrigno cameóval de magával a képszerkesztésekkel, az egy jelenet több szemszögböl egymás melletti bemutatásával. Zseniális volt, tényleg mintha 80as évek hőskori sorozatait idézte volna, Hazárd megyétől Csárli angyalai-ig. A szerelmi szál kegyetlen, elgondolkoztató: Vajon Te mit tennél ilyen helyzetben? A fiatal Sam Elliotot játszó színész nagyon eltalálta az igazit (akinek szerintem szerencsétlenül volt lenyírva a bajsza), Nick Nolte pedig szörnyen élvezhette a szerepet. Azt hiszem az egész inkább Batman (the original by Tim Burton), mint Pókember. Ja, és ajánlom Demszkyék figyelmébe, nagyszerű megoldások láthatók 4-es metró gyors, olcsó kivitelezésére.

Continue Reading

Napi ideg

Megvolt. Adatbázisunk elkezdett rosszalkodni. Nekem csak a szoftverhez van jogom, mentéseket nem én csinálom, hanem a számítástechnikusaink. Valahol az ő térfelükön történt a hiba. Nálunk viszont nem működött a rendszer. Természetesen Radar (a rendszeradmin, akinek a nyomába lépnék) mától van szabadságon, én vagyok a helyettes. Miért is ne most történt volna meg ez a hiba is. Ráadásul a fiúk nem bíztak bennem, felhívták Radart is. Persze addigra én már kapcsolatba léptem a szoftveresekkel is, akik több joguk lévén mindenhez mint nekünk helyben, lerendezték a dolgot. Közben persze leizzadtam párszor. Most majd fogom a dokumentációt és kinyomtatom a releváns oldalakat tanulmányozásra.
De most megyek és kikapcsolódom. Talán még a Hulkot is megnézem.

Continue Reading

Rómeó és Júlia

Megtaláltam én is Adro sztoriját, méghozzá a Nászjelentésben ( by Vavyan Fable p. 225), ahol is a következő jelenet játszódik le, mikor főhősnőnk először találkozik a leendő anyóssal és apóssal. Előbbi kifejti:

… Azt viszont már biztosan nem tudjátok, hogy a híreszteléssel ellentétben a szerelem egyáltalán nem örök, hanem elmúlik. Bizony, elillan! – Arca elé tartotta kézfejét, ráfújt, és mélyen a szemembe pillantva így szólt: – Huss, ennyi csupán!
– Drágám, ne izgasd fel a gyerekeket – protestált szerényen Kent. – Honnan tudhatnánk, hogy ők nem lesznek holtukig szerelmesek, mint Rómeó és Júlia?
– Ugye, kitalálod, miért lehetett holtáig szerelmes az a két veronai kölyök? Mert fiatalon meghaltak! – tromfolt a mama.

Continue Reading

Ejnye bejnye

Mi lenne, ha a Velvet hírszerzői néha elővennék az eredeti forrást is, nem x-edik kézből fordítanák le a híreket? Minden idők legrosszabb alakításai ugyanis abszolút félreértéseken alapul.
1. Nem közvélemény kutatás volt még, csupán a szerkesztőség állított össze egy 10es listát. A jövő hónapig lehet olvasóknak is véleményt nyilvánítaniuk a témáról.
2. Ráadásul NEM a színészi játékról volt szó, hanem a toplista eredeti címe: “The 10 worst movie accents” Ebbe pedig mindenki belefér, ahogy azt felsorolták. Sőt …
Tessék kiigazgatni. Írnék is levelet, de hát csak általános cím van a Velveten. Ja megkaptam az Empiret, és persze életemet és véremet.
Velveték is fizessenek rá elő, megéri, ne csak az IMDB híreit olvasgassák és fordítsák pletykának.

Continue Reading

Hétvége

Aki tervezett strandolást, Balatonozást, napozást, egyáltalán, bármilyen jó idővel, napsütéssel összeköttetésben álló dolgot, az sürgősen felejtse el. Ugyanis ma délelőtt a kedves ujból kovászos uborkát tett el! S mint ez már korábban (ld. június 15) kifejtettem, ilyenkor szokott elborulni az ég, dörögni, villámlani és a hőmérő higanya mínusz felé konvergál. Meleg ruha el fog kelni.

Continue Reading

Nyelvlecke

Végülis nagyon jót tett a nyelvtudásomnak, hogy Redhead közénk jött. Már kezdtünk nagyon elmagyarosodni. Vele lehet jó nagyokat beszélgetni, persze angolul. Így aztán amikor megérkeztem kintre, meg is jegyezték, hogy jól megy a nyelv, értettem mindent, képes voltam egész extra kifejezéseket használni, nem volt gond az átállással, magyarról angolra, illetve vissza. Egyetlen dolgot kifogásoltak, az ámerikai akcentusomat. Kijavítottak, ha valamiből (pl. tomato, man) nagyon kilógott a twang. A héten pedig a sok sok bemutató alatt, amit tartottam tényleg meglepődve vettem észre, hogy még az a 7 nap intenzív nyelvhasználat is nagyon jót tett, sokkal jobb előadásokat tartottam, mint tavaly ilyenkor.

Continue Reading

Eső

Ma már mindenki írt róla, de azért én is. Felfrissül most éppen a levegő. Lehet, hogy a közlekedés megőrül, de most kint az ablakból teljesen esőszag dől be az irodába. S miután a mai napomat is a raktárban töltöttem, ez nagyon jól esik.

Continue Reading

Haladás

Tegnap óta a Matrix Revisited nézése már nemcsak a doboz bámulásából áll. Fizetésnap volt, hát elmentünk és vettünk DVD olvasót a gépbe. Míg a párom beüzemelte addig én is új billentyűzetet installáltam magamnak, végre nem ragad be az u betű. Most már nincs kifogás, el kell kezdenem a fordítást, amit A. adott, elvégre hónap végén le kell adnia. Persze most leginkább az foglalkoztat, milyen filmeket kéne beszerezni az alapgyűjteményhez illetve hol van a közelben kölcsönző, mert a FSZEK augusztusig zárva van.

Continue Reading

A nagy beszámoló

Ugyan írogattam hébe-hóba Angliából, de azért nem történt meg a teljes beszámoló. Úgyhogy most fel lehet kötni a gatyákat, mert jön. Egyrészt magamnak, másrészt, akit érdekel. Akit meg nem, ne olvasson tovább, várja meg a legközelebbi postomat 😛

Június 19. csütörtök

A húgom azt ígérte, hogy dél és ¼ 1 körül jönnek értem, hogy legyen mindenre időnk, a gép 14 50kor indult. Nem hittem benne, de ideértek értem már délben. Meg is lepődtem rendesen. Repülőútról lásd alább, Gatwick nem változott, talán a környezete lett jobban kifejlődve. Vacsorára indiai kaja volt, amit elhoztunk a vendéglőből. Persze lecsaptam a legcsípősebbre a menün (Chicken Vindaloo) így aztán még véletlenül se akarta megkóstolni senki azt, amit én kértem. Gyengék. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk, kint a szabadban, egy-egy pohár bor társaságában. Közben hazaértek a szomszédék is, ahol szintén megállapíthattam, hogy a gyerekek megnőttek, de a szülők nem nagyon változtak. Vagyis ez épp úgy volt csak igaz, hogy Ann rengeteget fogyott, azt az Atkins diétát csinálta, mint mondta, amit nekem is állandóan ajánlgatnak spam-ek, de mivel egy kategóriába szokott esni a Viagravásárlós levelekkel, hát kapásból törlöm őket, míg a férje, Michael (alias Iron Mike, miután a fél délelőttjét vasalással töltötte) kopaszodott és őszült.
George szobáját kaptam meg, neki emeletes ágya volt, az az IKEA fajta, aminek az alját meg íróasztalnak lehet használni. Nehezen ment az elalvás, hiába voltam teljesen fáradt, részben a hely miatt, másrészt meg kint a patio-n két kis medence van halakkal, amelyekbe állandóan csobog a víz és nagyon tudott idegesíteni.

Június 20. péntek

Reggel a gyerekek elhúztak az iskolába (taxival, ugyanis nem járatnak feléjük iskolabuszt, inkább taxikat fizetnek, akik felszedik a környéken lakó srácokat és beviszik őket a városi iskolákban. Még a legkisebb lánynak is, aki egyébként autista taxija volt, igaz neki kísérője is volt, míg a két nagyobb gyerek már egyedül ment) elindultunk Haywards Heathbe. Egy csomó ideig gondolkodtam rajta, hogy valami közöm volt nekem anno ehhez a kisvároshoz, aztán útközben beugrott, hogy első körben ide jártam nyelviskolába egy fél évig.
Nekem az volt a feladatom, hogy találjak valami militarysat, míg Jayne a helyi kórházba ment felvételi beszélgetésre, ott akar ugyanis elhelyezkedni, mert az a terve, hogy feladja a kerttervezést, műtősnek képezteti ki magát. Tanulni Guilfordban fog, de kell egy kórház, ahol alkalmazzák és támogatják, így aztán nem kéne ösztöndíjat fizetnie. Nézelődtem, mászkáltam, kiderült, hogy nemcsak nagy áruházakban de ilyen kisvárosi könyvesboltokban is kinyitnak majd, csak hogy éjfélkor mindenki aki akarja, hozzájusson a Harry Potter 5. részéhez.
Végül találtunk egy charity shopban zöld pólót, meg kinéztem magamnak egy nadrágot a Next-ben, gondolva, ha már kell venni akkor olyan legyen, amit ne csak 1 alkalomra, de többször is hordhassak. Halásznadrág ügyben úgyis pótlásra szorulok. Meg úgy döntött Roger és Jayne, hogy vesznek egy új kártyát valamelyik régebbi telefonjukba, hogy olcsóbb legyen nekik is, meg nekem is, ha keresnek. Ugyanis reggel kipróbálgattuk, hogy milyen számon tudom is őket hívni, mire kaptam egy SMSt, hogy Hahó, vészesen fogy a pénze. Ami korántsem volt olyan kellemes, mint az érkezésemkor kapott féltucat SMS, amelyben az összes angol mobilszolgáltató külön üdvözökt.
Visszafelé a vásárlást Horshamben fejeztük be, még a partira is vettünk ezt meg azt, ebédeltünk (paradicsomos, salátás pestós csirkés szendvicset), valamint miután felpróbáltam még jó pár gatyát mégiscsak a NEXTes lett az enyim, amire elsőre beleszerettem. Este felállítottuk George sátrát az udvarban, mert érkezett Natalia egyik barátnője aki vele aludt egy szobában, így a kissrác kiszorult a kertbe, de nem bánta, mert másnap estére az volt a terv, hogy még két fiú jön és sátrazik mellette.
Elmentünk megnéztük a nagy titokban készült tortát, amit Ann készített, aztán bepakoltunk a kocsikba, hogy másnap ezzel ne kelljen törődni. Az este az előző napihoz hasonlóan bort szürcsölgetve, beszélgetve telt kint félig a szabadban, félig a konyhában, ahol ügyelni kellett a másnapi tavaszi tekercsek sütögetésére.

Június 21. szombat

A nagy nap. Reggel elindultunk hát Jayne-nel, hogy felvegyük a községháza kulcsát. Először persze rossz házhoz mentünk, aztán meg a kapu melletti rejtekhelyről rossz kulcsot hoztunk el. De aztán bejutottunk és nekiláthattunk a díszítésnek. Felállítottunk kint egy katonai sátrat, a nagytermet feldíszítettük, minden vagy katonai állomáshelyre, vagy magára a M*A*S*Hre emlékeztetett. Na meg az ötvenes évekre. A gyerekeknek sok hasznát nem lehetett venni, ugyanis még délelőtt beugrottak a Tescoba és megvették a Harry Pottert, így főleg annak olvasásával voltak elfoglalva. Nem lehetett semmi látvány a bevásárlóközpontban, hogy mindenki a hétvégi nagy kosarát tologatja, ami tele van mindenféle enni meg innivalókkal meg egy Harry Potter könyvvel, Ugyanis itt lehetett legolcsóbban megkapni, 15 font helyett alig 10ért. Délután volt még egy forduló, kipakoltuk a piákat, aztán még 1x haza, megérkezett még a két srác, akiknek a szülei ugyan nem értek rá, de azért rendesen ott maradtak vagy egy órát, pedig végig azt mondogatták, hogy Jajj, nektek még egy csomó dolgotok van, hogy ilyen nagy partit rendeztek!, de csak ücsörögtek tovább és beszéltek. Legalább hoztak egy üveg jó pezsgőt, amit megittunk. Aztán zuhany, felöltözés, bébiszitter megvárása, aki Frankie-re vigyáz, majd irány vissza, hogy a piákat, kajákat előkészítsük. A vendégek kicsit lassan kezdtek el gyülekezni, addigra a gyerekek már rendesen felhajtottak nem egy pohár Pimm’st. Majdnem mindenki tényleg zöldben jött, esetleg hawaii mintás ingben, vagy doktornak, ápolónak öltözve. A legjobb Roger egyik régi haverja volt, akiről egyszerűen nem bírtam levenni a szemem, mikor megérkezett, ugyanis egy az egyben mintha Gálvölgyi Jánost láttam volna. Megbíztam Iron Mike-ot (aki digitálisan felszerelkezve mászkált), hogy csináljon róla képeket, de később én is be lettem mutatva Chrisnek, akit teljesen felvillanyozott a dolog, hogy ha eljönne Magyarországra, akkor igazából ingyen élhetne, mert mindenki híres embernek nézné és a kegyeit lesné. Volt élő zene is, öttagú együttes szaxofonossal, néger gitárossal, ennek megfelelően főleg reagge-t meg klasszikusokat játszottak Van Morrisontól a Stones-ig, kilenctől éjfélig, s szinte egyfolytában roptam, nagyot táncoltam, már rég ekkorát. Ilyenem van kicsiben!Közben alig ittam, de ahhoz képest amennyi pia és vendég volt, egész sok maradt még másnapra is. (Roger cége szponzorálta a dolgot, nemcsak majd minden kollegája eljött, de volt Greygoose vodka is töméntelen mennyiségben) A torta nagy siker volt, Ann egy Skyelectric pályát készített, amin matchbox Mini Cooperek száguldoztak, Rogernek ugyanis fiatalkorában mindig Minije volt. Éjfélkor szigorúan vége kellett lennie a bulinak, de egész sokan maradtak segíteni elpakolni, így nagyjából elrendeztünk mindent, másnap reggelre csak egy gyors padlótörlés és a sátor lebontása maradt. Így is kettőkor kerültünk ágyba.

Június 22. vasárnap

Igazából Roger születésnapja csak decemberben lesz, de pont a két ünnep között, s mivel a 40.-re, bár nagy bulit szerveztek, egy csomóan nem jöttek el, ezért gondolta most ezt ki Jayne, hogy akkor a fél évszázad legyen fél évvel előrehozva. Ráadásul rengeteg embert a vendégek közül meghívtak vasárnapra is egy kis BBQ-ra. Persze vasárnap volt borult az idő és esett itt ott az eső. Mire én felkeltem, addigra Jayne már megjárta a buli helyszínét, leszedték amit tudtak, aztán visszaadták a kulcsokat (ugyanis 9ig ennek meg kellett történnie). Közben Iron Mike megérkezett a CDvel, úgyhogy szépen végignéztük azt a 190 fényképet amik előző este készültek. Aztán megint kivettem a részemet az előkészületekből, takarításból salátakészítésből. Úgy tűnt, hogy pont jó idő lesz, mire hivatalosan elkezdődik a BBQ.
De azért volt pár perc, amikor Rogernek esernyővel kellett a kolbászokat sütögetnie. Persze nem jött el annyi ember, mint amennyit meghívtak, biztos nem egypáran másnaposságból kifolyólag későn ébredtek és nem volt energiájuk még egy bulira. Mire az utolsó vendég is elment és már csak Mike meg Ann maradtak, mindenki rendesen leengedett. Szerencsére, az idő viszont teljesen feljavult. A gyerekek elhasaltak a tévé előtt, a lányok Harry Pottert olvastak, a fiúk meg a Mátrixot nézték, amit Roger kapott a szülinapjára. Mi a többi ajándékot, főleg könyvek voltak, nézegettük, a legjobb a Douglas Adams féle The Meaning of Liff volt, eredeti kiadás. Az az ajándék pedig, ami a legmeglepőbb és a legeredetibb volt, s komolyabb keresgélést igényelt: egy 1953 december 29-i Times volt. Ja és estére nagyon kellemes lett az idő. Végre megkóstolhattam a tortát is és az egyik Mini Coopert, a pirosat, fehér tetővel megkaptam róla. Aztán borozgatás, beszélgetés kint a szabadban.

Június 23. hétfő

Egy kis darab a nagy városbólReggel irány London. Jayne maga is iskolába ment, ami amolyan heti egy nap, és főleg azzal foglalkozik, hogyan lehet kezelni az olyan szülőket, rokonokat, akik megtudják, hogy gyermekük fogyatékos. Én anno ott voltam, amikor Francescáról kiderült, hogy ha minden igaz, autista. Nem volt egyszerű és csak csodálni tudom a szülőket, akik szinte mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kislánynak normális családi életet biztosítsanak, úgy kezeljék mint egészséges testvéreit de mind e mellett spéci iskolába járassák és költséget ne kíméljenek, hogy megtalálják azt a megoldást amivel a legtöbbet segíthetnek rajta. Hatalmas emberiességet jelent ez.
Magammal vittem a kockást, hogy na majd a vonaton bepótolom a lemaradásomat, de alig írtam bele.
A Victoriától elindultam hát, persze nagy vagányan nem vettem-vittem útikönyvet, gondoltam majd szerzek valami turista helyről térképet, elég lesz az, meg az emlékezetemre való hagyatkozás. Persze mindenhol csak a méregdrága busztúrákat hirdették, hát követtem a táblákat és az ösztöneimet. Elsétáltam a Buckingham palotáig, ott úgyse kell csak 1 órát várnom és megnézhetem az őrségváltást, útközben az egyik Whittard’sban kinéztem a teás ajándékokat. De aztán annyi hangos amerikai gyülekezett, hogy fogtam magam és otthagytam az egészet. Elmentem a National Gallery-be, aztán Leicester Square (sajnos nem jegyeztek aznapra semmi filmbemutatót, pedig érdemes lett volna megnézni egy ilyet), Piccadily Circus, Covent Garden. Elmetróztam a British Library-be, éppen Hamlet kiállítás volt úgyhogy meghallgattam Daniel Day-Lewist és a Szellem jelenetet. Ott is ebédeltem. Roger ajánlotta, hogy menjek el a King’s Cross pályaudvarra, fényképezzem le a 9-es és 10-es vágány közti peronrészt, esetleg vegyek rá valakit, hogy fusson neki a falnak, s bizonyítékként meg lenne örökítve, hogy Muglik vagyunk, de éppen körbe van ásva az épületegyüttes és a melegben (reggel még jól jött a széldzsekim, de addigra már 25 köré ment a hőmérséklet) nem volt kedvem felidézni milyen is amikor egy nagyvárosban útfelújítás folyik. Visszatértem hát a Charing Cross Roadra, megnézegettem a kedvenc könyvesboltjaimat, majd sétáltam a Regent Streeten, Bond Streeten. Magamba ittam a délután felélénkülő várost. Míg délelőtt szinte csak turisták voltak mindenütt, három felé már nyüzsgött a city. Tátottam a számat, jegeskávét akartam inni, de aztán valami karamellás frappé lett belőle valamelyik Starbucksban, ahol végre megpihentem. Végül fel kellett szállnom a vonatra. Közben vásároltam ezt-azt, valamint visszaúton a Green Parkon és St. James Park mellett rájöttem, hogy valami van ott a levegőben amitől már reggel is hatalmasakat tüsszögtem, pedig nem vagyok egy allergiás, pollenekre érzékeny fajta.

Június 24 kedd

Brighton. Reggel a gyerekek elmentek suliba, majd mi is útra keltünk Jayne-nel. Előbb jött egy Posta, ahol mondtam a pasinak, hogy ugyan hagyja, bármilyen nagy is a Prince Williamről készült spéci bélyeg, azért mégis kuriózum azzal hazaküldeni a képeslapokat a családnak. Rányálaztam én azokat a helyükre (s azóta megkaptam a helyes visszajelzéseket, mindenki kézhez kapta őket). Jayne-nel elsősorban bevásárló túrának terveztük a napot, plussz célkitűzésem volt Fish and Chips-et enni a tengerparton, természetesen ecettel. Így aztán a North Lane-en parkoltunk, végigjártuk az édes kis üzleteket (bár tartóztattam magam a könyvesboltoktól), majd beszabadultunk a leárazott designer cuccok boltjába, a Tk.Maxxba, ahol hosszas nézelődés után végül is vettem egy pulcsit a kedvesnek. Kávézás egy menő hotel belső teraszán, ahol kimondottan forróság volt, védve a széltől. Aztán irány a tengerpart és a móló. Sütött a nap, elővigyázatosan otthon bekentem magamat naptejjel és bizony, sikerült is barnulnom. Úgy jöttem bizony haza, mintha nem is Angliában, hanem a Horvát tengerparton nyaraltam volna. Séta a mólón, fénykép készítése az év elején leégett régi mólóról. Megvolt a Fish and chips is az egyik tengerparti büfében is. Jayne azon tréfálkozott, ha valaha eljönnek Magyarországra, nekem ajándékba Ecetes chipszet és sportcipőbe való levágott – alias trainer liner, nagy felfedezés, rendesen feltankoltam belőlük, mert eddig teljesen prózai módon csupán leszabtam a rendes sport-zoknikat, hogy nyáron is tudjam őket sportcipőben használni – zoknikat kell hozniuk (oké, lehet, hogy itthon is lehet ilyet kapni, de nem bármely zoknisnál, csak menő sportmárkákban láttam és igen, sajnáltam volna rájuk a pénzt, míg kint nem). Aztán mentünk tovább a Pierben sikerült a húgomnak bögréket venni, meg elrakni a katalógusukat, hogy használhassa lakberendezési tanácsadónál. A Virginben feltankoltam DVDből, majd még Disney shop Dórinak és pólóvásár. Elégedetten értünk haza. Jayne minden gyereknek vett valamit (sortot George-nak, tangákat Natalia-nak, papírsárkányt Franike-nek), azért aztán amikor hazaértünk kimentünk Frankie-vel a mezőre, s bár alig volt szél, én azért rohangásztam rendesen, hogy kicsit repüljön az UFO szerű csillogó micsoda, amit a kislány roppant élvezett. Nem tudom, mennyire emlékezett rám, mindenesetre ott tartózkodásom alatt kaptam néhány mosolyt és vasárnap este néhány puszit is tőle. Az utolsó estén kitűnő idő volt, kinti vacsorára, borozgatásra alkalmas (milyen meglepő 😀 ).

Június 25 szerda

Reggel bevitettem magam Horshamba, hogy elintézzem az ajándékvásárlást, bevásárlást (Whittard teák, Body Shop, zoknik! stb.) na meg még céges pénzből is volt mit költenem. Sajnos azért mégiscsak a délelőtt állt csupán rendelkezésemre, de azért örülök, hogy az angoloknál az üzletek nem 10kor, hanem már 9kor nyitnak, így volt elegendő időm. Megtanultam már korábban, hogy külföldön nem érdemes semmit átváltani forintra, mert akkor visszakozok mindentől azon a címen, hogy itthon ez jóval olcsóbb. De hogy a nagyobbik húgom is mondta, azért ez mégiscsak angliai ajándék. Így aztán csak azt figyeltem, mennyi volt nálam fontban, amit egyébként is kint akartam elkölteni. Feltankoltam rendesen ebből, abból, de mire fél kettőkor hazaértem még mindig tudtam volna mit venni. Így is még várt rám, hogy átnézzük Roger repicuccait, kiválogathassam a pólókat, pulcsikat, amiket hazahozhatok, apró ajándékokat (Greygoose gyertyák, passoa kulcstartó, Remy Martin póló, Jagermeister kötény stb.), elintézzek Jayne-nek egy hotmailes elérést, és bár nagyvonalúan gondoltam a pakolásra, bizony fél órám ráment. Mivel meg kellett várni, míg legalább Natalia hazatér, hogy vigyázzon Frankie-re, az utolsók közt érkeztem Gatwickre, így aztán nem sok időm maradt a Duty Free-re, de azért vettem néhány fémdobozos Walker’s shortbreadet, After Eight-et és Cadbury’st meg egy üveg Bombay Sapphire gint. Persze majdnem a legutolsó kapun kellett beszállni, pedig először azt hittem, túloznak, amikor azt írják ki, hogy negyed órát szánjunk rá, hogy eljussunk a 46-os kapuig. De nem. Ugyan fél órával később kaptuk meg a felszállási engedélyt, mint hirdették, bőven időben hazaértünk, a menetrend szerinti érkezéshez képest három perccel korábban már kint álltam Ferihegyen és még nekem kellett a páromra várni.

Röviden: kevés volt. Örülök, hogy ott jártam, újra, remélem valamikor tudom nekik viszonozni a vendéglátást, de legalábbis igyekezni fogok, hogy tartsam a kapcsolatot. Ennyit megérdemelnek.

Continue Reading

Ahhhhh

A fene a hülye freewebbe, reggel még éppen sikerült hozzáadnom az új hónapot, aztán mire begépeltem a Pratechett idézetemet, elszálltak megint. Most már tényleg fogom magam és keresek más helyet. Majd szólok, ha találtam. A napom elbaszódott rendesen és nemcsak amiatt, mert a blogomat képtelen voltam írni. Hiába güriztem egész nap a raktárban, pakoltam, szortíroztam, hogy helyet nyerjek. Nem sikerült. Eléggé elkedvetlenített a dolog. De talán holnap ha áttérek az újabb adagra kicsit jobban összeszedem magam, készívűbb leszek és kiszórok mindent, amit elsõ látásra feleslegesnek ítélek, nem lesz pardony.

Continue Reading

Olvasok

A könyv

Dörömbölés hallatszott a hátsó ajtó felől. Magrat kinyitotta. Élénk színekbe öltözött és szégyenkezo törpék tömege lépett sietve hátra, aztán felbámult rá.
– Ööö – mondta az, amelyik láthatólag a vezérük volt. – Meg … meghalt a vén banya?
– Melyik vén banya? – firtatta Magrat.
A törpe egy ideig eltátott szájjal meredt rá. Majd megfordult és suttogva konzíliumot tartott kollégáival. Aztán visszafordult.
– Hány vén banyája van naccsádnak?
– Kettőből lehet választani – válaszolta Magrat. Nem volt túl jó kedvében s ezért nem érezte indíttatva magát arra, hogy a szükségesnél jobban elősegítse a társalgást. Rá nem jellemző komiszsággal fűzte hozzá:
– Ingyen vihetik bármelyiket.

Az új Pratchett könyvben, ahogy az már láccik, és Ogg Ángyi ki is fejti: “I don’t think we’re in Lancre” Lehet, hogy kicsit hangosan röhögtem a metrón, amikor ehhez a részhez értem. De Korongvilág regénnyel a kézben nem ez éppen meglepő. Mint ahogy az se, hogy megint sikerült félretenni emiatt a Nászjelentést.

Continue Reading

Katherine Hepburn

A nap legszomorúbb híre:

Katherine HepburnElhunyt a négyszeres Oscar-díjas Katharine Hepburn amerikai filmszínésznő. A filmművészet legendás alakja 96 évesen, connecticuti otthonában halt meg vasárnap. Halálának pontos okát még nem állapították meg, de rendőrségi forrásból a Reuters hírügynökségnek azt mondták, elhunytát valószínűleg idős kora magyarázza. A színésznő a kilencvenes évek elejétől Parkinson-kórban szenvedett.
Katharine Hepburnt összesen tizenkétszer jelölték Oscar-díjra, ebből négy ízben meg is választották a legjobb színésznő kategóriájában. A színésznők közül legtöbbször ő nyerte el a filmszakma e legrangosabb kitüntetését.
1934-ben a Hajnalka (Morning Glory), 1968-ban a Találd ki, ki jön vacsorára (Guess, Who,s Coming to Dinner), 1969-ben Az oroszlán télen (The Lion in Winter), 1982-ben pedig Az aranytónál (On Golden Pond) című filmekért vehette át az elismerést.
Hepburn összesen 44 filmben játszott, a filmezéstől 1994-ben vonult vissza. 1970-1980 között számos tévéfilmben is forgatott, 1975-ben Emmy-díjat is nyert.
Mások mellett James Stewart, Humphrey Bogart, John Wayne, Henry Fonda partnereként játszott, nevét azonban leginkább Spencer Tracyével párosítják, akivel egy életen át tartó kapcsolatot alakított ki. Sokoldalúságával, fékezhetetlen életerejével, nevettető képességével Katharine Hepburn a hetvenes évekig Hollywood legjellegzetesebb művészei közé tartozott

Nagyon szerettem, szerintem nagyszerű színész és ember volt, már amennyire ez utóbbit innen meg lehet állapítani. Továbbra is az elsőszámú kedvenc marad.

Continue Reading

Továbbra sem

szerettette meg magát velem Gyévé. Tegnap ugyanis elfeledkezett arról, hogy ügyeletes, s mivel nincs kijelző az otthoni telefonon, azt hittem, Cicáék telefonálnak, akiket ebédre vártunk, hogy jöhetnek-e, amikor felhívtak bentről, hogy nem tudnék e bemenni. Lévén bloody nice, bejöttem. Három órával azután, hogy Gyévének fel kellett volna vennie a szolgálatot előkerült, telefonált, bocsánatot kért stb. Valami átlátszó kifogása is volt, hogy elfeledkezett az egészről, mert családjával ment ebédelni valahova. Ez persze már azért is gyanús, mert hétközben még tudott a vasárnapi melóról, ráadásul mindig egy hónapra előre készül a beosztás az ügyeletekről, mindenkinek a személyes kívánságait figyelembe véve, aztán meg Gyévénknek be volt vésve az asztali naptárjába, hogy vasárnap ügyeletes, valamint szombaton bent volt az irodájában, mint megtudtam… Nah azért persze egy tábla csokit vagy hasonlót elvártam volna, cserében, hogy megmentettem az arcát. Gyévéről egyre inkább a Mia Farrow alakította csaj jut eszembe a Férjek és feleségekből, akit elvált férje (persze Woody Allen) passzív-agresszívnek nevezett. Akkoriban kezdtem gyanítani, hogy valami nincs rendben a házasságukkal.

Continue Reading