Amikor múlt szombaton hazamentem, a nagyobbik hugom első dolga volt, hogy kikapta a kezemből a mobilt és megkönnyezte, merthogy neki ilyenje volt, de valószínűleg végleg bekrepált és újat kell vennie, valamint mindenféléket átállítgatott rajta, többek között a kijelzőjét meg felhangosította. Mondtam neki, hogy ettől még nem lesz több hívásom. Szerinte ott van az alapvető baj, hogy nem sok embernek adtam még meg a mobilszámomat. Na ezen gyorsan javítottam még aznap délután és jópár családtagnak szóltam, hogy van mobilom. Maximum néha küldenek majd “vicces SMSeket”.
Egyébként teljesen jellemző, hogy hétfő estétől szerdáig nem kaptam se hívást, se üzenetet, bezzeg tegnap, amikor átruháztam a készüléket a páromra, mondva, hogy én úgyis otthon leszek és vezetékesen elérhető, jött SMS (A. keresett, aszitte eltűntem) meg telefonok. De hát a kedves is egész nap kikapcsolva tartotta a készüléket, ugyanis csupán egy embernek adta meg a számot végszükség esetére (hogyha az illető lemondja a találkozót el tudják egymást érni), és még amiatt is parázott. Miután megvolt a találka, rögtön kikapcsolta a ketyerét. Persze a telefon ma délelőtt merült le (vasárnapi feltöltés után, szóval ebből is látszik, hogy mennyire sokat használom) és a kedves hiába próbált elérni rajta. Szóval eddig eléggé gyászos pályafutásom a mobillal. Amikor be van kapcsolva meg feltöltve, akkor senki nem keres, bezzeg amint kikapcsolom vagy lemerülök, hirtelen mindenkinek az eszébe jut, hogy a ketyerén keresztül próbáljon elérni engem.
Még az Utolsó Mobilnélküli Mohikánnak is. 😀

Ajjaj, kaptam levelet, hogy ha lehet egy héttel korábban adjam le a munkát. Jajj jajj. Aztán persze, miután összeszedtem magamat és elolvastam még egyszer kiderült, hogy még mindig május 12 a határidő csak a szerződést kéne korábban aláírni és visszaadni a nyersanyagot. Mély levegő, megnyugodtam. Huhh, nem borul a beosztás, az még mindig működhet.

Holnap délelőtt vigyázni fogok a kiscsajra, míg a hugom elzarándokol a bankba kölcsön ügyekben tárgyalni. Meg lehetne tölteni egy blogot Dóri dolgaival, még arról is lehetne oldalakat írni, hogy otthon, Húsvét alatt miket csinált. De hiába képes már most családi legenda alapsztorikba illő dolgokra a törpe, ez a blog mégse róla szól. 😀
Azt hiszem, ha lesz gyerekem, fogok neki valami blogszerűt, naplót írni, valószínlűleg elektronikus formában. Persze nem feltétlenül a nagyvilágnak, elég lesz, ha csak itthon meglesz, hogy a család később visszanézegethesse, vagy majd a csemete szörnyülködhessen rajta, ha nagy lesz.
Anno ezt akartam ajánlani A.-nak is, mikor elindítottam a blogom, ajánlottam neki is a formát, hogy nemcsak a fiáról, de az egész szerencsétlen házasságáról is kiírogathatná a búját, baját. De aztán szerencsére rendbejött enélkül is és most teljesen hepi.
Holnapra kialszom ezt az egész gyerekséget. Hacsak megint nem álmodok valami hasonlót.

Azt hittem, hogy majd nem bírok magammal és besettenkedem vagy a gyárba vagy valami internet kávézóba, hogy megnézzem, hiányzok e valakinek a nagyvilágban, hogy elolvasgassam a napi blogadagomat, kiküldjem a nagyvilágba a gondolataimat. De nem tettem.
Reggelente felkeltem, elmentem tornázni, utána nem kellett sietni, kényelmesen lezuhanyoztam, hazafelé többnyire bevásároltam, itthon esetleg még molyoltam valamit, aztán nekiálltam dolgozni. Ebéd, esetleg egy kis játék szakította meg a munkát. Jó volt. El tudnék így éldegélni. Persze egy idő után biztos szükségem lenne a netre, de most még nem mutatkoztak rajtam az elvonási tünetek. Szerintem gyorsabban is gépelek 😀
Ráadásul még szerencsém is volt, mert éppen nem talált itthon engem a főbérlő, amikor felhívott, hogy rákérdezzen, akkor most kell-e enekünk a lakás. A párom elintézte, lebeszélte a dolgot a tulajjal, hogy mivel ő nem akar engedni az árból, nekünk meg ennyi pénzünk sose lesz, hát mind a ketten keresünk, ő vevőt, mi meg lakást, de nem kell izgulni, ha itt az idő, akkor majd szól. Remélem is, mert most még május 12-ig, a deadline-ig nem nagyon van semmi másra időm. Aztán majd ráérek lakást nézni, nyaralást tervezni, még több munkát vállalni.

Azt álmodtam, hogy terhes vagyok. De még nagyon az elején volt és úgy döntöttem, egyelőre nem szólok róla a gyárban, mert amilyen terhességi hullám vett erőt rajtunk, ha megtudják még képesek és idő előtt kiteszik a szűrömet. Voltak azonmban olyan kollegák, akik gyanakodtak, rákérdeztek és én volt akinek tagadtam, volt akinek azt mondtam, igen.

A könyvtárban megtaláltam Virginia Woolf rövidített naplóját (A moment’s liberty, the shorter diary of Virginia Woolf). Elvileg 30 kötetre rúg a naplója, mert 1915-től, nem sokkal halála előttig írt szinte minden nap. Még nem álltam neki, de belepillantva szinte hallom Nicole Kidman hangját, a fejemben ő olvassa fel nekem a naplórészleteket. Egész jó a hangmemóriám.
Talán ha most élne, Mrs. Woolf is blogolna, mint mondjuk Neil Gaiman.

Most már tuti, hogy a galambok nem a folyosón akarnak fészket építeni. Hanem a kamra (ami gardróbként üzemel) abalkában. Ugyanis hétfőn, amikor megjöttünk a Balcsiról fent kuksolt egy galamb az ablakmélyedésben. Másnap délutánra pedig megint volt egy összetört tojás a folyosón. Mivel azóta le lettek szórva a faágak, feltakarítva a tojás, talán a madaraknak is leesett, hogy nem a legtutibb helyet választották a családalapításra.

Eltelt. Mivel anyu elsősorban az unokájával volt elfoglalva az elmúlt két hétben, nem volt sok kaja és nem sikerült halálra zabálni magunkat.
Volt családi születésnap is, méghozzá anyai nagymamám hugáé, aki 80 éves volt. Szegényke tavaly megtartotta a 79et, szintén nagy családi körben, mert nem számított rá, hogy megéri a kerek számot, ugyanis mind a két nővére meghalt 79 évesen. De most itt volt, három dédunokával, a negyedik pedig augsztusra várható. Haláliak voltak a kismanók, ahogy keresték az ajándékaikat a kertben, mert a születésnap természetesen a hivatalos ünneppel került egy kalap alá.
Jah nagyon szép lett a fürdőszoba, amit anyuék az átalakítás utolsó mozzanataként két hete fejeztek be.
Most már csak az a gond, hogy egyszerűen nem érzem otthonomnak azt a lakást. Persze mindez még tavaly tavasszal kezdődött, mikor az első felújítási rohamban a szobámat felszámolták. Könyveimet bedobozolták, levitték a garázsba, a bútorok egy része a hugaim szobájába került, az ex szobám pedig anyuék hálója lett. Aztán a konyhabútor lett kicserélve, most pedig itt a fürdő. Úgyhogy még olyan egyszerű dolgokat is csak harmadszorra találtam meg, mint a hajszárító.
Húsvét hétfőn negyed nyolckor jött a nagybátyám, a régi jó szokás szerint. Aztán összepakoltunk és kimentünk a Balatonra. Isteni idő volt, sikerült egy kis színt is összeszedni.
Ma gondoltam rá, hogy live postolok, elvégre bementem a gyárba, mert SZS búcsúbulijáról nem maradhattam le. Főleg mert fincsi vörösbor is volt, Villányból. De aztán csak megnéztem gyorsan a leveleimet és úgy döntöttem, majd itthon írogatok, s az egészet felküldöm az éterbe pénteken. Leszarom a statisztikákat. Kicsit bizonyítgatom, hogy azért elsősorban a saját kedvemért irogatok.

Úgy tervezetük, hogy Húsvéti mozizás keretében megnézzük Mr. Beant mint titkosügynököt, de nem játszák otthon. Anno nagy kedvencem volt a Barclaycard-os reklám, amelyben szintén botcsinálta ügynököt játszott Rowan Atkinson, akit mindig a lenézett segédje segített ki a végén, persze a hitelkártyájával. Elvileg erre az alakra alapozták e mostani aktakukacból előlépett zseb James Bondot is. Igazán belátható, hogy Rowan Atkinson már Mr. Bean előtt is fergeteges volt, ld. a Not the Nine O’clock News és el ne felejtsünk megemlékezni a zseniális A Fekete viperáról se, amit annyira rossz időpontokban bírtak itthon játszani, csakúgy mint a Pusszantás Drágámat. Komolyan, kéne egy jó kis brit humor csatorna itthon is, vagy nyomhatták volna ezeket a brazil szappanoperák vagy valóságsók helyett Az angoloknak egy raktárnyi van régi humoros sorozatokból. Anno azt hittem, hogy a Monty Python meg a Fawlty Towers sikere után bejön a többi is. De mindig csak újraadják a Csengetett Mylordot meg a Hallo! Hallo!t (múltkor volt végre alkamam 2x is megnézni a végét, elárulom, meglett a Bukott madonna a nagy didikkel :D), pedig ezek még messze nem a legjobbak. Ha valaki ilyen programot, csatornát akar készíteni, kérdezzen csak meg engem, majd én ajánlok neki (Men Behaving Badly, Vicar of Dibley, 2.4 Children etc.).

Persze mivel a múlt hétvégén rendetraktam az asztal rám eső felén, hogy odaférjen a számítógép, s elpakoltam a kis piros albumomat miniLobo képeivel, nem hoztam be magammal, hogy scannelhessek. Pedig ma csak én leszek éjszakáig ügyeletben, mindenki más mingyárt megkapja a felsőbb vezetőség utasítását, hogy tessék azonnal hazamenni.

A mamánál volt rengeteg fénykép, amik közül egy adagot, elsősorban a magamról szólókat eltettem, lehet hogy scannelek belőlük. Anyu mostanában állandóan mondogatja, hogy Dóri rám emlékezteti, én voltam ilyen kis édes aranyos, okos. Csak aztán kinőttem és jóval visszahúzódóbb, s csendesebb, magamnakvalóbb lettem, mint a hugaim. A szüleim véleménye, hogy elegem lett a sok babusgatásból, példaképségből, velem való foglalkozásból és a nagy magányba vonultam vissza, hogy mindezt ledolgozzam. Első gyerek a családban: első unoka, unokahúg, keresztgyerek, stb voltam én. A nagymamám a legeslegnek hívott, mint a legeslegelső. S valóban bárkihez is megyek a rokonságban, tuti, hogy van náluk fénykép arról, hogy sétáltattak, hintáztattak és hasonlók.
Most a Dóriról lesz, és ha jót akar magának, de legalábbis megspórol egy csomó agóniát, akkor később már nem fog rám ütni.

Mivel ma sonkatál volt ebédre (szerencsére kevés sonkával és sok zöldséggel, saltával, s nem ettem hozzá kenyeret, viszont volt lencse, amitől szép leszek) eszembe jutott a Húsvét. Meg az, hogy itt mindjárt sok százezer nő fog felsikoltani, mert én kijelentem, hogy semmi kifogásom a locsolás ellen.
Mondjuk biztos hozzátartozik, hogy azért mert már elég idős vagyok és elég messzi otthontól, hogy csupán családtagok öntözzenek, akiknek a kezibe nyomom a saját parfűmömet (anyuét vagy tesómét, függően attól, éppen melyik illatot kedvelem), valamint szépen odatartom a nyakam vagy a csuklóm és megmutatom, hova kérem. De igazából sose utáltam a locsolást.
Pedig marha trendi, ettől érzi magát felnőttnek az asszonynép, mert elkezdhet kényeskedni a locsolás miatt. Fúj a hajam, fúj a ragadás.
Persze nem voltam elég népszerű ahhoz egyetlen iskolában és életkorban sem, hogy hosszú tömött sorokban várják a fiúk hogy hervadásomat megakadályozzák. Valamint kisvárosi lakosként nem fordult elő az sem, hogy züllött elemek akarjanak pacsulit löttyenteni reám.
Gyermekkorom Húsvét hétfőin vagy a tűzoltó nagybátyám jött hajnalban szolgálatba menet, vagy éppen onnan jövet locsolkodni, mindig valami új verssel, ami vagy gyűjtésből származott, vagy iratott magának egyet, szép hosszút, s mindig mindenhol fel kellett olvasnia, mert nem bírta megjegyezni. Aztán jött Szabolcska, a szomszéd kisfiú. Majd a rokonok és osztálytársak, vegyesen. Utóbbiakat főleg érettségi után volt jó látni, mert még pár évig betartották, hogy a korábban is együtt locsolkodó társaságok felkeresték a lányokat, ilyenkor legalább jókat lehetett beszélgetni, felzárkózni pletykákból.
Szóval locsolás nálam nosztalgia 1000rel.
Most meg úgyis jön egy csomó kisfiú meg rokoncsemete, mert ott lesz Dóri, és hát rá aztán máris vigyázni kell, hogy el ne hervadjon.

A rádióban meghallgattam KVzás közben, hogy aláírták a csatlakozást Athénban, majd volt nagy esti buli, amin mindenki ott volt, csak Orbán Viktor nem, más elfoglaltságra hivatkozva. Na mármost kezd elegem lenni abból, hogy ilyeneket mindig odamondogatnak a hírek végén. Miért játszák még mindig a sértődött óvodást ezek a politikusok? Meg elnézegetve tegnap a Hócipő képeit, Viktor sokat fogyot és nem mosolyog. A múltkor már én is elhatároztam, elnézve a keserű szájú öregasszonyokat a BKVn, hogy alapállásban se fogom soha lefelé görbíteni a szám szélit, mert akkor nagyon-nagyon rondán fogok kinézni, mire nagymama leszek. Javaslom ezt a politikusoknak is, ne legyenek már ennyire keserűek.
A másik médiaszenzáció, amit a Bajcsy Zsilinszkyn hirdettek hatalmas óriásplakátok, hogy tragédia készülődik Gellénházán. Copfos Zsanett a Story címlapján zsebkendővel, jól kihúzott szemmel, de teljesen könnyálló festékkel, mer aztán az nincs. Úgy láccik szegénnyel mindig mindenki kitolt, s mivel már nem ő van középpontban, hát kellett valamit kitalálnia, hogy megint odakerüljön. Ha ez azzal jár, hogy kicsit be kell feküdnie valami pszichiátriára, hát legyen. Legalább igazoltan lesz távol az iskolájából 😀

Mostanában a céges mélemet elárasszák a mindenféle levelek, már alig tudok rule-okat írni rájuk. Párom is hasonlóképpen van, de azért ma ezt írta nekem:

na a “Larger for you, better for her ” cimu level tetszik, asszem elteszem egy ideig :))))
lehetne a jelszavunk is… 🙂

Hoppá, ma reggel felhívott a főbérlő, hogy na akkor mégis inkább eladná a lakást, mert szeretnének maguk is másikat venni, unokához közelebb költözni, stb. Irreális irányárat mondott. S mi már többször átbeszéltük a kedvessel, hogy nem maradhatunk itt és nevelhetjük fel Kázmért. Hát most úgy tűnik, lökést kapunk és tenni kell, lakást nézni, kölcsönt intézni, mert már még egy albérletbe nem akarunk költözni. Legalább most már azt is tudom, hogy május 12ig kell leadnom a fordítást, és utána se fogok unatkozni.
Jajj Köcsög ma az előadás tiszteletére felvette a kosztümjét, amiben jólfejlett húsvéti tojásnak néz ki. (ez a kis rosszmájúság most nagyon jólesett:D )

Túlvállalás esete forog fenn. A. átpasszolt nyolc oldal fordítást, gondoltam, bakfitty. Hahha csakhogy magyarról. Iszonyú szöveg, mondjuk szerdára.
Holnap délelőtt jönnek szájtátani, megnézni minket, megint elő kell adni, amit novemberben, de most magyarul. Banyek, lassan a szakszavakat kizárólag angolul fogom tudni.
Jah és közben az összes gépet win2000re állították be alólam.
Úgyhogy délután itt ültem pánikrohamba, és persze nem csináltam semmit. Közben szerencsére A-val lebeszéltem, hogy csütörtökre kitolható a határidő.
Lehet, hogy lefekszem időben, reggel a korai tornára fogok bemenni és akkor még itt bőven lesz időm az előadásomat átformálni.
Nah, akkor most, hogy lezavartam a nagyon fenyegető rémeket, visszakaptam az összes PCt, elterveztem a holnapot (majd otthon dilizek a Mit is vegyek fel? problémán egy sort) mély lélegzetet veszek és nyugodtabban dolgozgatom egy kicsit. Csak a haladás kedvéért.

Tegnap megnéztem az About Schmidtet. Igazi klasszis volt. Nemcsak a középkorú amerikai életet, de egyáltalán az egész amerikai középosztály életét figurázta ki, mutatott görbe tükröt a hétköznapoknak. Jack Nicholson, akit meg alapból eléggé ellenszenves manusznak tartok, egyszerűen megint bebizonyította, hogy színészként verhetetlenül fenomenális. Annyi jelenet volt, ami igazán klasszikus lehetne, tényleg igazi anti road movie volt az egész. Legjobban az tetszett amikor az indiánnal beszélgetett valahol Nebraskában 😀 Az egyetlen hibája a feliratok minősége volt, valami borzasztó régi dolgot használhattak, és fehér háttér előtt lemondhatott arról az ember, hogy elolvasgassa őket. Szóval az elejétől már jobb kihagyni a magyarszöveget.

vagyok magamra, ugyanis nem veszélyeztettem a múlt heti három kiló mínuszt. Délelőtti meetingen nem ettem egy cukrot se a halomból, amit boss néni kipakolt nekünk, ebéd után pedig szintén bele se kóstoltam a V. által vett Bagaméris fagyiba. A héten még tudok ügyes lenni, csak a Húsvét nehogy megdöntse ezeket a szép eredményeket. Szurkolni lehet.

Végülis Bagdadban már működik, hiszen tüntetnek.

Reggel megint korai kelés volt. Ráadásul az éjszaka nem aludtunk rendesen, az izgalom miatt.
Szombat estére már fáradtak voltunk ahhoz, hogy összebarkácsoljuk a gépet, helyet keressünk a másiknak, elpakoljunk stb. Kidobtuk a limlomjainkat. A legnagyobb sikert a cigánycsalád gyerekei között, akik a mi lépcsőházunk szemetét foglalták le maguknak már reggel (anyuka odatelepedett a székkel és első körben meózta a kidobandó cuccokat), a régi Videoton tévé távirányítója aratta.
Szóval tévénk nem volt, távirányítónk viszont igen. Ugyanis előző albinkban volt egy régi Videoton tévé, távirányító nélkül, hát elhoztuk a páromékét, aztán a tévét sose használtuk, mert átrendeztük a szobát és a készülék átkerült az antennától rohadt messze lévő sarokba, mi meg nem szórakoztunk vezetékezéssel. Azóta nem élünk csak családlátogatós hétvégéken tévével.
Vasárnap reggel volt egy gyors pánikszerű nyomtatás a gyárban Cicának, majd mozi, aztán irány haza eebédelni és számítógépezni. Megtörtént az áthelyezés. Kedves kitalálta, hogy férhetek el a legjobban, beüzemelte új helyén a régi gépet. Aztán jött a pofáraesés, hogy ha-ha, billentyűzet és egérhosszabbító nélkül bizony nem fog az új vas produkálni semmit. Úgyhogy ebéd után irány a Media Markt.
Aztán én nekiálltam fordítani, míg a párom megpróbált életet lehelni a gépbe. Sikerült. Gyönyörű és szép meg sztereó és gyors gyors gyors. HMMIV meg se kottyant.