Mirwen elkészítette a homoktövis lekvárt, amihez az alapanyagot a telken szedte. Meg még reklámozta is a kertet. El is gondolkoztam rajta, hogy én nem szoktam szép tájképeket, csendéleteket, növényeket fényképezni. Inkább csak embereket (ööö a gyerekeimet főleg). De azért elnézve a közel 20000 képünket szerencsére van köztük azért ilyesmi, de főleg az ember készítette na jó amikor utazgattam én is fotóztam mint minden rendes turista. De be kell látnom az én szemem nem annyira veszi észre magától a kínálkozó alkalmakat.

6 évet, 5 hónapot és 18 napot szolgált ki minket a Canon 350 D. Még most is minden rendben vele, teljesen jól használható közel 18 ezer kép után is, de úgy gondoltuk, karácsonyra mindenképp veszünk új gépet. Mert most már ideje lépni. Aztán az ember, aki nagyon odafigyel a gazdaságunkra elkezdett számolgatni, s mivel attól tart, hogy politikai helyzetünk és az EUban történő dolgok miatt az Euro el fog szállni, s minden drágább lesz, mire a karácsonyi bevásárlásokat intézik az emberek, inkább lépjünk előbb. Úgyhogy a héten megrendeltük a Canon EOS 600D-t és tegnap délelőtt el is mentünk érte teljes családdal. Vonatoztunk, mert a Westendben kellett átvenni, s mi is mentünk Zsebivel, mert a hitelkártyánk az én nevemre szól.

Hazafelé természetesen azonnal volt fényképezgetés, főleg a gyerekekről, mert igencsak ki kellett próbálni, mit tud a masina. Gyorsabb és szebb, mint az előző, úgyhogy ezentúl még jobb képeket tudunk csinálni.

Ugyanitt a 350D váz hat éves, kicsit kopott, utángyártott aksival, de mindenféle zsinórral sőt 4Gigás CF kártyával eladó.

Akkor most képbe hozok mindenkit a hasonlóságot illetően. Lehet találgatni 🙂

A hét végére jó idő lett, mindenki meggyógyult úgyhogy nekivághattunk a 4 napos ünnepnek. Az egyik nagy esemény volt, hogy hónapok óta először összejött az egész család és megünnepeltük anyu születésnapját. Az őszi szünetre ugyanis húgomék is hazajöttek Stockholmból, ráadásul Lobi is pár napra velük volt és most az embernek se volt más dolga, úgyhogy adott volt minden ahhoz, hogy találkozzunk. Csak Zsebinek nem tetszett az a 6 perces út, ami tőlünk a Tortugáig vezetett. A nagyobb gyerekek nagyon élvezték az éttermet, a kalózos atmoszférát, a boxok alatt kialakított teknőcparadicsomot, s magukat az állatokat is. Lehetett kincskeresőset játszani. Sőt Zsebi is jól viselkedett, egyszer ugyan meg kellett szoptatnom aztán azonban elaludt és annyira jókedvűen ébredt, hogy a mama vállán még bazsajgott is apunak:

Egyedül az volt a gondunk, hogy telt ház miatt lassú volt a kiszolgálás.

Hétfőn pedig kimentünk Szadára, hogy még pár dolgot leszedjünk, elássuk amit már nem dolgozunk fel, meg jó levegőt szívjunk. Kijöttek Mirwenék is, a srácok élvezték a napsütést, Zsófi roppant aranyos volt, ahogy a hátára kötött Timmy-vel követte Babszemet mindenhova, a 11 hónapos Simi meg válogatás nélkül megkóstolt mindent. Hat fogával rendesen kiharapta a kőkemény naspolyát is. Kisebb összezördülések csak akkor voltak, amikor mindenki a dömperrel akart volna játszani. Este nálunk nem volt gond az elalvással.

Pénteken délelőtt megérkezett Kanizsáról Babszem, délután fogorvoshoz mentünk. Most sokkal kellemesebb volt a tömítés és gyorsabban is zajlott, úgyhogy beleegyezett, hogy majd még elmehetünk. Amit sajnos kell is. Hiába mos reggel-este rendesen fogat (meg az oviban is van 1-2 alkalom naponta), meg szokott le a múltkori eset óta a Nutelláról is Babszem, aki alapból nem egy édesszájú gyerek, mégis kicsi pöttyök tünedeznek fel a fogain. Ha most gyorsan még beiktatunk pár alkalom fogorvost nem lesz semmi komoly belőle. Persze lehet, ha hozzá se nyúlnánk, akkor se, de mi van ha mégis…

Szombaton Vasútmodell Kiállításon voltak apjával meg nagymamával Gödöllőn. Igen, jó helyre fogunk költözni, mert ott is rendeznek évente 1-1 ilyen eseményt, Babszem nagy örömére. Ráadásul most vonattal mentek ki és jöttek is haza a kiállításlátogatók. Persze kívánságlistával érkezett meg a gyerek, hogy milyen szemafor is kéne neki, meg majd terepasztal. Már a múltkor jeleztem, hogy akkor jól teszi, ha nekiáll gyűjteni a zsebpénzét, mert a vasútmodellezés nem egy olcsó hobby.

Vasárnap pedig hármasban kimentek még Szadára, betakarítani. Közben mi a rossz időre való tekintettel itthon maradtunk Zsebivel. Vagyis szombaton nem volt annyira szörnyű időnk, úgyhogy sétáltunk nagyot, vagy másfél órát. Vasárnap is mentünk azért egy kis kört, láttuk, amint gyűlik a 4-5 fős tömeg a helyi megemlékezéshez.

A hét eleje meg igencsak jól indult, hétfőn kaptam két könyvet, ma is kettőt, ebből 2-t DHL hozott, mert külföldről nyertem, 2 meg régi rendelésem volt. S ma reggel megérkezett a hétfőn megrendelt új nagyonokos telefonom is.

Természetesen számítottunk rá, hogy míg Babszem első komolyabb betegsége közösségbe kerülésével egy időben ütötte fel a fejét, a második gyerek ennél hamarabb fog találkozni eldugult orral, köhögéssel, orrszívó-porszívóval. Csak éppen Zsebi nem tudta, mire kell felkészülnie. Úgyhogy persze nem tetszett neki, hogy nem kap levegőt, hogy az orrát piszkálgatjuk, de szerencsére nem hagy benne mély nyomokat és vigyorog ránk azt követően is, hogy “megkínozzuk” a saját érdekében.

Az első éjszaka nagyon rossz volt szegénynek, mert a teli orra miatt nem tudott hogyan aludni, de tegnap már napközben és éjjel is jobban aludt. Egyelőre sóoldaton kívül nem használunk más gyógyszert nála, vagyis Babszem légzéskönnyítő mellkaskrémjéből kentem a ruhájára, hogy kicsit tisztítsa a légutakat.

Hétvégére azért már normalizálódott Babszem orrfolyása, köhögése meg szinte abszolút elmúlt, úgyhogy vacilláltunk, mi is legyen hétfőn. Mert ugye azon a napon van angol és úszás is. Ha nem megy, már mind a 2-ből a másodikat hagyja ki, drága pénzért, viszont ha megy és még nincs teljesen top állapotban, akkor meg veszélyezteti a nehezen megszerzett jó létet. Úgyhogy mindent attól tettünk függővé, hogy mi lesz szombat-vasárnap a sűrű programok mellett.

Ugyanis szombaton Babszem az apjával a Planetáriumba ment. Csütörtökön hívtak fel az oviból, hogy most éppen a bolygókat veszik és hétvégére szülős-gyerekes kirándulást szerveznének a Planetáriumba, megnézni a csillagokat. Persze igent mondtunk és a fiúk nagyon élvezték a programot. Vasárnap volt Cica születésnapja, meghívott minket ebédre Budaőrsre. Azt terveztük, hogy előtte ha lehet jó korán elmegyünk megnézni az új plázát, a Köki Terminált. Már nyitásra oda szerettünk volna érni, hogy megelőzzük a tömeget, de sajnos ez persze nem jött össze. Amúgy nem vagyunk egy ilyen nyitásra megyünk és kenyérpirítóért sorba állunk fazonok, de két okunk volt elmenni. A CandAban mindenre 20% kedvezmény volt, s a fiúk téli ruhatárára erősen ráfér egy kis turbó. Babszem kinőtte a farmerjét, 5 ujjas kesztyűit, Zsebinek meg nincs harisnyája stb. Az ember meg az Obi-ba szeretett volna körülnézni és itthoni szerelgetésekhez (pl. Knapford állomás elkészítéséhez) kiegészítőket venni. Úgyhogy ott voltunk sok-sok emberrel együtt, s megállapítottuk, hogy nincs ez a pláza rendesen átgondolva még. A parkoló kész katasztrófa, a beállás nagyon lassan megy, ráadásul nincsenek a mélygarázsnak számozott, vagy nevezett részei, úgyhogy majd mindenki kicsit esetlenül bolyongott és kereste az autóját és hogy melyik ajtó vezet az ő szintjére. A legnagyobb sor az Euronics előtt állt, nem tudom ott mit adhattak. Mindenesetre mi ketté váltunk, a nagyfiúk barkácsboltba mentek én a magamra kötözött Zsebivel ruhaboltokban barangoltam és nagyjából meg is vettem amit szerettem volna. S nem csábultam el, csak a srácoknak vásároltam, céltudatosan. (Majdnem vettem egy táskát, de rájöttem, hogy most még egy darabig úgyis a nagyszerű Fila hátizsákot fogom hordani, mert abba belefér baba-mama cucc rendesen, babakocsihoz meg van pelenkázó.)

Zsebi elég jól bírta a vásárlást (aludt) meg nagyjából az utat Budaörsre is, ott megkajált aztán mi is ebédeltünk közben nézelődött, dumálgatott, de délutánra már elfáradt és nem nagyon találta a helyét, nem tudott jól enni és aludni. Úgyhogy elmentünk inkább kirándulni, mert a hordozóba betéve két lépés után már húzta is a lóbőrt. Csak én nem voltam annyira hegymászáshoz öltözve, mert kihasználva, hogy kimozdulunk, szoknyát vettem fel, de azért egy kisebb dombra még ez is elegendő volt. Viszont a nagyobb hegyre, ahova Babszem még fel akart menni, már nem mentünk, inkább visszatértünk Cica úrral a házhoz és végre Zsebi is nyugodtan kajált. Babszem roppant élvezte az egész utat.

Vasárnap estére pedig eldőlt: Babszem még nem megy a héten se oviba, viszont feljön érte anyu és pár napot Kanizsán fog tölteni.

Valamint az is kiderült, hogy én is elkaptam a nyavaját, már hétvégén fújtam az orrom, reméltem, hogy Zsebit elkerüli a kórság. De sajnos tegnap már ő is erősen szörcsögött és éjjel nem sokat aludtunk.

Nem kapkodja el magát ez a gyógyulás, de úgy tűnik, bárkinek említem, mindenki csak bólogat, hogy hát igen, ez előfordul. A doktornéni szerint, akivel kedd délután összefutottunk a lépcsőházba akár két hétig is eltarthat. A húgom azt mondta, náluk ősszel az Adri mindig köhög pár hetet. Tegnap Zalán apukája mesélte, hogy az ő fia is már harmadik hete van otthon nála lázzal indult a dolog.

Szóval a hét első fele még mindig orrfújás és alvás alatti köhögések jegyében telt el. Zsebi amúgy nagyon derék gyerek, egyre jobban bírja, hogy nem egyedül van itthon, sőt szerdára virradóra még az éjszakát is végigaludta nagy lelkesedésében. Pedig akkor jött volna a hidegfront, amire Babszem is mindig érzékeny volt. A védőnő megmondta, hogy nem a nagyobb gyereknek kell alkalmazkodnia, a kicsihez, hanem az ifjabbnak kell beilleszkedni a családba.

Holnaptól pedig már tényleg kizárólagosan mienk lesz a telek, immár miénk minden felelősség, termény és persze már vettem ki könyveket a könyvtárból, hogy majd a téli estéken megtervezzük, mit és hogyan termesszünk jövőre.

Múlt héten csütörtök reggelre Babszem köhögött, folyt az orra és a torka se nézett ki valami jól. Úgy döntöttünk, nem megy hét végéig oviba, hanem itthon marad. Kihívtam a doktornéninket, mert nem akartam, hogy ilyen gyenge tünetekkel valami komolyabbat szedjünk össze a váróban. Ő azt mondta, semmi különös, időben maradtunk távol a közösségtől, felírt gyenge orrcseppet meg mellkaskrémet. Úgyhogy csütörtök óta két csemetével vagyok itthon. Tegnap eleve úgy döntöttünk, hogy ma még nem megy oviba Babszem, mert az úszást is ki kéne hagynia, ami hétfői program, nehogy jobban megfázzon, de ma reggel még mindig köhögött annyira, hogy még a holnapot is lemondtam az oviban.

Meglepően jól mennek a dolgok, van úgy, hogy mind a ketten alszanak egyszerre. Egyedül az a kár, hogy még nincs fűtésünk. Szombaton meg extrémsportoltunk, elmentünk délelőtt négyesben bevásárolni a Tesco-ba. Muszáj volt, mert ruhákat akartam venni mind a két fiúnak, mert a gombák hozzájuk képest kiscsoportosok ami a növést illeti. Meg annyi kaját szereztünk be, hogy egész hétre lesz mit enni, sőt még le is fagyasztottam már egy nagy adag lencsefőzeléket. Vasárnap az ember főzött: narancsos kacsacomb volt párolt sütőtökkel meg fehér babos marhalábszár levest főzött, amit a Stahl magazinban olvastunk, Anna receptjét, adaptálta. Délután megvolt a szokásos biciklis séta az Óhegyre, de most nem babakocsit vittünk, hanem hordozóztunk, így nem kellett a hidegre való tekintettel annyira felöltöztetni Zsebit.

Ma reggel pedig Babszem bújócskázásba rángatta bele az öccsét:

Mit ne mondjak, nem visszük túlzásba, el is van kényeztetve a gyermek, de azért vannak szabályok amiket szeretünk, ha Babszem betart. A múlt héten azonban kicsit sokszor volt minden kérésünkre Nem a válasz. Meg amúgy is zsigerből megy az, hogy ellentmond nekünk és nem igazán fogadja meg a tanácsainkat, aztán amikor elesik, eldobja, eltörik stb. megtörténik akkor néha sikerül megértetni vele, hogy mi előtte azért szóltunk, mert szerettük volna mindezt megelőzni. Vagy ott van az, hogy néha 10x kell megkérni valamire, hogy csináljon meg (öltözzön fel, húzza le a WCt stb.), mire szót fogad néha már emeljük a hangunkat. Persze ezek az ellenkezések hullámokban jönnek. Az elmúlt héten kicsit nagyobb volt ez a hullám.

Aztán szombat délelőtt, amikor apjával elmentek a Decathlonba, hogy úszáshoz vegyenek neki sapkát meg papucsot kicsit érdekes helyzet állt elő. Mászókázott és a párom szólt neki, hogy most már menjünk, ezt párszor elismételte, mire Babszem lejött a játékokról. S azt mondta, hogy “Apa nem mondtad, hogy kérem szépen. Ha azt mondod, akkor mindent teljesítek.” Úgy tűnik, nagyon beleivódott, mikor az óvonéni addig nem adott oda neki valamit, amíg szépen nem kérte (ennek pont tanúja volt a párom). Úgyhogy most alkalmazzuk ezt a technikát. Néha működik.

Szégyen, hogy egy hete nem írtam, de valahogy nem kedvezett az idő számítógépezésre.

Az ember múlt héten szabin volt. Eredetileg dolgozni akart itthon is, gép előtt, de amikor Babszem megtudta, hogy apa nem fog munkába járni, elhíresztelte az oviban, hogy egy hétig ő is szabin lesz. Úgyhogy múlt hétre kivettük őt is. Először vasárnap este leutazott nagyival Tiszavasváriba, mert már rég járt arra. Este azzal hívtak fel, hogy ők szerencsésen megérkeztek, de sajnos a gyerek táskája a ruháival és az egyik mozdonyával eltűnt. A gyerek elég fáradt és elkeseredett volt persze a hírre. Először azt hittem, elcserélte biztos valaki a cuccot, mert kivételesen az új Fila sporttáskába csomagoltam neki, s manapság minden második ember azzal utazik, s összekeverték. Aztán meg arra gondoltam, valaki ellopta. Szerencsére másnap reggelre kiderült, hogy megvan a táska, aki hazavitte tényleg véletlenül vitte magával mert sötét volt meg fáradt volt stb. Mivel mindkét tatyó Vasváriban volt, hamarosan a mozdony ismét Babszemnél volt. Innentől kezdve a két napos vidéki tartózkodás jó buli volt, sok kerti munkával (nagyiéknak gazolni kellett, hogy Babszem tudjon mit szállítani a dömperével) és esti tábortüzekkel.

Szerdán aztán vonattal jöttek vissza Pestre. A vonat meg persze 26 percet késett. Nem is értem a MÁV-ot, kellemes idő van, nincs hó, nincsen vágányolvadás, vezetéklopás és még csak nem is csúcsidő van sok utassal és mégsem bírja tartani a saját magának megállapított menetrendet. Ja és az IC pótjegyet se fizeti már vissza, csak bizonyos százalékot. Nem is értem miért csodálkozik rajta a vezetőség, hogy csak azok utaznak MÁV-val akinek van kedvezménye vagy tényleg semmi más lehetősége nincs. Egyszerűen nem szolgáltat megfelelően de azt drágán teszi.

Úgyhogy szerdától Babszem is itthon volt. Zsebit amúgy is megviselte az első két nap, hogy itt az apja és semmi se úgy alakul, ahogy megszokta, aztán mire belerázódott volna a 3-as felállásba, megjött a tesó is. Bár péntekre már nagyjából kialakult a napirend, akkor meg jött a hétvége. Amúgy Zsebi legjobban este-éjszaka viselkedik konstans és ez nagy szerencse. 9-1/2 10 között elalszik és napi alvásmennyiségétől függően 5-7 órát lehúz egyben, aztán reggelig még 1x (ritkábban 2x) eszik és utána nagyon jókedvűen indítja a napot. Szeret a mi ágyunkba feküdni, dumál, kalimpál és simán kivárja míg mi megreggelizünk nélküle. Olyankor övé az egész ágy!

Szombatra Dóri 10. születésnapjára voltunk hivatalosak Délegyházára. Ahova először mentem úgy ki, hogy egyedül a két gyerekkel. Az ember ugyanis ismét buszra ült, kiment Szadára, hogy végleg eltávolítsa a földből a cseresznyefát. (Sajnos fénykép most se készült róla. Múltkor én már ásást nem láttam, mire kiértünk Szadára, most meg nálam volt a fényképezőgép. Úgyhogy lehet, dinamittal dolgozott, mert nekünk már csak a nagy lyuk maradt meg a fatörzs.) Szerencsére mostanában Zsebi nagyjából csak az autózás kezdetekor ordít, meg ha piros lámpánál meg kell állni, aztán útközben egész jól elvan, ha nem süt szemébe a nap és gyakran átalussza az utat. Úgyhogy eseménymentes volt Délegyházáig az utunk. Gyönyörű időnk volt, a szülinap főszereplője persze a legifjabb köszöntő volt, több képen szerepelt, mint az ünnepelt. Körbe-körbe is járt, mindenki kezében megfordult, még a bátyjáéban is:

Babszem nagyon jól érezte magát a bulin, este azt mondta, ez volt élete legjobb napja. Nagyon jót játszott a nagylányokkal, fűzött nekem fülbevalót (vagyis 1t, a pár másik felét Dóri fejezte be) és finom tortákat evett, a kedvenceit (Eszterházyt és a mama-féle tiramisut).

Szombat este azért nem voltam egyedül a fiúkkal, mert anyuék nálunk aludtak, s másnap együtt mentünk ki Szadára, ők még ugyanis nem látták a telket. Délután Babszem őket is elvitte túrázni, én most azért nem mentem, mert Zsebi bealudt és kint a jó levegőn szokott vagy 2-3 órát pihenni. Azt terveztük, ha felébred, elindulunk és szembe megyünk a többiekkel, de persze 5 perccel azelőtt kelt fel, hogy a kirándulócsapat visszatért.

A hét vége végül elég eseménydúsra sikerült. Csütörtök este felvettek velem egy könyves beszélgetést, amit meg lehet hallgatni online. Végül rávettem magam, visszahallgattam én is, s megállapítottam, hogy tényleg jó hangom van és értelmesen, érthetően beszéltem. Részletek az Olvasónaplón.

Pénteken még fogorvosnál is voltunk Babszemmel. A gyerekfogász az oviban nem talált nála semmit, de én még júniusban elvittem magándokihoz is, mert nekünk úgy tűnt van két foga is, ami mintha lyukas lenne. A doktornéni ott akkor megnézte és mondta is, hogy igazunk van, ráadásul az egyik a balra fent hátul tömésre érett. Csak aztán Zsebi kicsit felborította a menetrendet, most tudtunk csak visszamenni tömítésre (ahogy Babszem mindenkinek hangoztatta). S mivel már elég nagy lett a lyuk bizony kapott zsibbasztásul szurit is. Na ez rosszul esett neki és utána azonnal haza akart jönni. De aztán rávettük, hogy maradjon és a többi dolgot már meg se érezte, utána kapott ajándékot (doktornénitől is, meg aztán tőlünk is), nagyon jókedvűen jött haza. Még a másik foga miatt is vissza kéne mennie, ha lehet mielőbb, mert akkor a jobb fogához nem kell szuri.

A fogorvosozást egyébként nagyi segítségével ejtettük meg, ő ugyanis feljött pénteken, lefoglalta Zsebit, mi meg busszal mentünk (Volvóval!) a dokihoz, aztán elővettük a kocsit és még a hétvégi bevásárlást is elintéztük. Az ember ugyanis munka után kiment a telekre, hogy nekiáll kiásni az elhalt cseresznyefát és kint is alszik. Meg persze vitt magával állványt és csinált képet az esti égboltról.

Mi szombat délelőtt mentünk utána. Babszem és nagyi vonattal, Zsebi meg én autóval, aztán felvettem őket Gödöllőn és fél 12-kor már Tüzes Tádén is voltunk. Ahol Babszem ismét űzhette kedvenc sportját, a gőzfelhőképzést homokból:

De focizott is a nagyival (háttérben a szomszéd háza):

Kirándulni most nem mentünk, mert Babszem kicsit kificamította a bokáját.

Annak idején amikor Babszem azt várta, hogy lánytestvére szülessen (még most is azt mondogatja, ő igazából lányt szeretett volna, meg apa is, de anya fiút ezért az lett:) mindig nyugtattuk azzal, hogy vannak srácok akik az autókért, meg fociért rajonganak, nem a vonatokért. Meg egyébként is eltart még egy darabig, mire Zsebi veszélyeztetni kezdi a vonatkészletét.

Aztán alig egy hónaposan Zsebi érdeklődését felkelteni odatettük neki az egyik Thomasos könyv szép színes borítóját, nézegesse azt. Hétköznap reggeli után Babszemmel még visszabújunk az ágyba, olvasunk 1 vagy 2 vonatos mesét mellettünk ott kalimpál az öcsi, mert ő is szereti a reggeleket, hogy jóllakottan, vidáman nézelődhet mellettünk. S mindig szépen zokszó nélkül végighallgatja a meséket. Aztán tegnap délután Babszem tornyot épített Zsebi játékaiból a játszószőnyegen, a plüss figurák közé beágyazta a Lego Thomast is, majd otthagyta az öccsét, hogy nyújtózkodjon csak a játékok után. S vajon mi felé kalimpált a pici? Persze a vonat felé.

Ma reggel már odakészítettem neki Gordont és dumált hozzá.

Szóval úgy néz ki, a második generációs vonatrajongó is itt van.

Megint eltelt egy hét, s míg a család egyik fele visszatért horvátországi nyaralásaiból ki Zalába, ki Stockholmba mi megint csak Szadán voltunk. Ahol nincs szükség homokozóra, mert paradicsom mellett lehet fagyit sütni:

Egyelőre ez a szadai kirándulás is mindig kicsit trauma Zsebinek, legalábbis az autóút egy részét oda-vissza erősen felindulva bírja csak elviselni. Viszont most már végig hordozóztuk a túrát (a múlt hetit ismételtük, a 3,6 kilométerest), sőt visszatérve a házikóhoz én még próbálkoztam valahogy megörökíteni magunkat mobilfotón, s nagylelkűen 5 percig hagyta, hogy próbálkozzam, aztán úgy döntött, neki ebből elég és kikívánkozott a szabadba.  Babszem amúgy már mindenáron a kék útra szeretne menni, a kulcsosházhoz, de az 14km-re van tőlünk. Beleegyezett, hogy addig csak edzünk, majd ha 6 éves lesz, akkor elmehetünk oda, de csakis a nagyszülőkkel (az összessel + Cicával és Cicaúrral) együtt, úgyhogy nekik is gyakorolni kell, van még addig 14 hónapjuk.

Most a hétvégén kicsit még tovább teszteltük az új objektívet, amúgy. Kezdtem én, még pénteken, megörökítve Babszem újabb remekművét:

Az alkotó és apa, mint fotós lába:

Na és persze egy naplemente is, a szadai teraszról:

Természetesen az, hogy Babszem három unokatestvére, akikkel együtt nyaralt lány, nem múlt el nyom nélkül. A Balatonon voltak olyan kalandok, hogy délutáni alvásnál a két kicsi feltűnően csendben volt, apu benézett hozzájuk (mert együtt Eszti és Babszem csak akkor aludt el, ha nagyon fáradtak voltak), s ott találta őket a tükör előtt, amint épp kirúzsozták a fiamat. Meg a srác ha más nem volt, simán nézett királylányos meséket is (Aranyhaj és a nagy kaland), még nekem is mesélt divattervező Barbie-sztoriról.

Minap beszélgetett az apjával és kiderült, hogy az oviban is szokott a lányokkal tündéreset játszani. Mert ő ismeri a három Barbie tündért, hála a nyárnak, s gondolom befogadták maguk közé a helyi csajok is. Meg amúgy is, valamivel be kell vágódnia Lejlánál. Bár most már azt mondja, nem játszik ilyet, mert más fiúk nem teszik ezt.

De valamennyire ő is hatással volt az unokatestvérekre, Adri ugyanis most mozdonyokat kért a névnapjára.

Múlt csütörtökön volt az oviban az idei szezon első szülői értekezlete. Ha minden olyan ütemben megy, mint tavaly akkor még 1 lesz, majd nyáron. De most nem én mentem el rá, hanem az ember. Bár szerinte – már előtte is azt hangoztatta -, nyugodtan kihagyatjuk, de én lelkiismeretes anyukaként ragaszkodtam ahhoz, hogy valaki képviseljen minket. S mivel a koraeste Zsebinél az “anyán lógók és nem eresztem lefekvésig” időszak én ki voltam lőve, úgyhogy kénytelen volt apuka elmenni a szülőire és a gyerekek kis székein ücsörögni több mint 2 órát. Úgyhogy megtudta, milyen jó dolog is ez. S miután hazajött, kijelentette többet nem is megy, mert ez felesleges volt, a lényeget (hova lesz kirándulás, ki akar úszni menni, lesznek majd iskolaérettségi vizsgálatok stb.) 15 percben is el lehetett volna mondani, a maradék 110 csak púder volt.

Ja eredetileg én hazavittem volna Babszemet, de ő maradni akart a piros csoportban, mert ők voltak az ügyeletesek, ott ugyanis van favonatpálya.

Annak idején, amikor megvettük a kocsit, elhatároztuk, hogy mi aztán majd járunk kirándulni: kiautózunk valahova hegy aljába és megmásszuk. Vagy valami hasonló. Persze előbb legyen nagyobb Babszem. Aztán ez elmaradt, még talán akkor mászkáltunk, amikor telket nézni voltunk párszor, vagy legalábbis környéket kerestünk (Vác, Nógrád, Isaszeg). Na de az elmúlt hétvégéken ezt bepótoltuk. S amíg jó idő lesz, valószínűleg ugyanígy fognak kinézni ezek a napok.

Szombaton kimegyünk a telekre, körbenézünk, ebéd, utána ember fut, nekünk pihi, aztán túra, majd termények szedése és irány haza. Ráadásul most Zsebi is hatalmasat aludt nem sokkal azután, hogy kiértünk. Most újabb útvonalon kirándultunk, ami ugyan rövidebb volt, mint múlt hét végén, de nagyobb szintkülönbséggel operáltunk, 2x kellett hegyre felmenni. De mindenki jól bírta, Babszem egész végig határozottan elöl ment, vagy szaladt meg hangosan beszélt, ugrált és fadarabokat takarított le az útról, Zsebi pedig megint bealudt a hordozóban, csak az utolsó 5 percben kellett kézben vinni, de az már a mi utcánkban volt.

Mondtam már, hogy elégedettek vagyunk a telkünkkel?