Különösebb megrázkódtatások nélkül lassan eltelik egy normális hét. Igaz, szerdán nem ment Babszem oviba, mert anyuék feljöttek meglátogatni az unokákat. Úgyhogy kedden a fiam egész nap mindenkinek mondogatta, hogy szabadnapos lesz szerdán. Főleg Lejlának, mert most éppen vele szeretne barátkozni. Lejla közel egy évvel idősebb mint Babszem, szép, csöndes kislány, nagyon ügyesen rajzol. Tavaly még magasabb volt a srácnál, de most már kb. egyformák. Babszem mindig megmutogatja neki Zsebit, amikor megyünk érte az oviba és külön elköszön Lejlától, engem noszogatott, hogy írjak neki e-mailt meg kérdezzem meg az apukája telefonszámát, hogy egyszer had mehessen el hozzájuk. Nagyon cuki: az első szerelem.

Felújítottunk egy ismeretséget másik anyukával is, akik itt laknak mögöttünk és két kisfia van, a nagyobbik szintén vonatrajongó. Már voltunk kétszer is együtt játszótéren de Babszemet még inkább az ő játékaik érdeklik, Matyi meg félénk és inkább messziről barátkozik a fiammal, meg velem beszélget.

Zsebi pedig már tudja nagyjából, hogy ha este van, aludni kell. Tegnap éjszaka ugyan sokszor felkelt, de azt betudtam a frontnak, meg hamar visszaaludt, mára virradóra viszont megint lenyomott 6 órát és úgy, hogy mostanában elhagytam a lefejt tejezést, szokjon rá arra, hogy a ciciből lakik jól. Kipakoltam a játszószőnyeget is neki és már egész jókat alszik rajta:)

Most már mi is szoktunk pár dolgot okos telefonnal intézni. Például az ember a hétvégi kirándulást is felvitte rá, itt megtekinthető. Igaz, a magassági szintek a térkép szerint máshol vannak mint ahogy a telefon GPS-e mérte.

Ilyen jó időben, meg amíg terem a szőlő a hétvége egyik napja biztosan Szadán talál minket. Most a szombat volt soron. Főleg, mert feljött a nagyi, s így vele együtt Babszem vonattal jöhetett Gödöllőig, onnan kellett csak áthozni őket a telekre. Mert a két gyerekülés mellé középre felnőtt már biza nem fér be, csak ha anorexiás. A múlt hét végi kirándulás ismétlését (amikor csak Babszem ment el apával) is beterveztük. Szerencsére megérkezett a rendelt hordozóm, szóval Zsebit is tudtuk vinni magunkkal:

Az első órát egész jól bírta, még aludt is a hordozóban, de aztán már nagyon kényelmetlennek érezte. Azért majd remélem kicsit jobban megkedveli, mert ilyen túrákra még van kilátás és könnyebb volt a hasamra felkötve vinni, mint a kezemben.

A héten szereztünk turista térképet is környékünkön, amit persze Babszem feltétlenül magával hozott az útra is:

S természetesen ő volt a vezetőnk is, többnyire, mert a múlt hét óta hatalmas terepismeretre tett szert:

Tegnap este senkit se kellett altatni, még Zsebi is simán, az extra kajája nélkül aludt közel 6 órát egyben aztán még 1x ébredt csak fel és háromnegyed nyolcig tovább húzta a lóbőrt. Mondtam is neki, hogy ügyes volt és jó lenne, ha ez rendszerré válna.

Ma Babszem nem ment óvodába, úgyhogy itthon voltam a két fiúval. Mivel még mindig nincs konkrét napirendünk Zsebivel (kivéve, hogy 4-re megyünk a bátyóért, ami meg most ugye nem játszott), a nagyobbikkal beszéltük meg, hogy majd alkalmazkodnia kell az öcsihez. Amit ő ragyogóan meg is tett. Nem úgy Zsebi, aki eléggé nehezményezte, hogy nem az övé anya teljes figyelme napközben. Jóval kevesebbet aludt, mint szokott, s amikor máskor számíthattam arra, hogy elvan magában, most nem úgy történt.

Úgyhogy legközelebb a kisebbel kell megbeszélni, hogy alkalmazkodjon.

A múlt hét nagy eseménye volt még, hogy hétfőn a párom vett egy nagylátószögű halszem (halszem nem crop-os gépen) objektívet, mert az nem volt, amióta eladtuk a régit Ebéknek. Úgyhogy most már lehet majd tájképet is fotózni, meg lakáson belül is többet be tudunk fogni (pl. végre készült egy rendes kép a gyerekszoba ajtóról is, mert annak idején két képből lett összerakva). Persze mint mindent ezt is meg kell tanulni használni, de most van jobb kép a birtokról:

Illetve arról, hogy micsoda pályát épített Babszem tegnap cca 15 perc alatt.

Anya, apa én nagyon szeretlek titeket. Mert én vagyok a világ legjobb szeretője.

Vasárnapi program ismét az volt, hogy kimentünk Szadára. Útközben még beugrottunk a Wish által felajánlott ruhákért, s még a XIII. kerületből is egész jól kiértünk a birtokra. Zsebi egész jól bírta a túrát, csak akkor türelmetlenkedett, amikor megálltunk. Kint is jobb időnk volt, nem volt nagy meleg, lehetett a házikóban is lenni, ami jól jött, mert ott jobban el tudtam helyezkedni szoptatáshoz.

Vittünk husit és grilleztünk, a fiúk elmentek nagyot sétálni a környéken, felfedeztek néhány turistautat is és nyilvánvalóvá vált, ha velük akarunk mi is tartani a kicsivel, valami hordozóeszközre lesz szükségünk, mert míg a babakocsi városban jó, vidéki kirándulásokra már nem igazán. Babszem aztán fára mászott, meg persze elfoglalta a kisebb szobát a vonataival aztán meg felfedezte a rozsdás láncot, amivel a kaput csukjuk és legszívesebben hazahozta volna. Mert kötele van a vonatokhoz de lánca még sose volt és lánc nélkül a vasút semmit se ér. De végül kiegyezett abban az apjával, hogy kap majd egy vadiújat az Obiból.

Szilvát, szőlőt, paradicsomot hordtunk haza, mert bár még mindig van cukkini és nő is, már kicsit elegem van belőle, s a répát se nagyon tudjuk tárolni. Talán lesz majd füge is hamarosan meg a birsalma és a naspolya is lassan beérik. A diófa mászásra jó, de olyan sok termés ahogy elnéztem, nincs rajta.

Íme egy fürt szőlő:

Estére az egész család hullafáradtan került ágyba, persze.

Annak idején Babszem nem lázasodott be az első oltások után. Már el is feledkeztem mit kellett csinálni, de tegnap a védőnő még azt is mondta, estére mindenképp adjak fél kúpot a gyereknek, a biztonság kedvéért, hátha lesz hőemelkedése. Nos, nem kellett kivárni az estét, mert Zsebi már délután belázasodott, úgyhogy kúpot is kapott. Viszont lázat nem mértem, csak a saját érzékszerveimre támaszkodtam. A kúp elég a fenekébe, úgy döntöttem, a lázmérést majd ráér megtapasztalni később.

Mára már szerencsére jobban volt.

Persze miután megkérdik az embertől, hogy és nem félsz egyedül, akkor azonnal minden rossz szceniárió az eszébe jut. Mint ahogy nekem is, végiggondoltam, hogy mégis mi minden történhet. De aztán túl azon, hogy az utolsó éjszaka nem aludtunk sokat, mert pont akkor járt itt a front (szombatra virradóra) nem volt semmi gondom. Szombatra is berendeltem a kaját, még péntek délután vettünk kenyeret és még látogatónk is volt, Cica személyében. Leendő keresztanyjára azonban erősen fütyült horkolt a gyerek, ugyanis épp délutáni nagy alvásában volt, amikor a színe elé járultak, úgyhogy nem volt fogadóképes. Mondjuk ugyanezt csinálta szombat délután is, amikor megjöttek a fiúk, s velük voltak a svéd csajok is, mert este mentek vissza Stockholmba. De hiába volt itt Adri, hogy megnézze Zsebit, ő jóízűen aludt. A húgom viszont, aki pont 4 hete látta, elcsodálkozott, hogy tényleg mennyire kitelt.

Babszem meg rengeteget nőtt 3 hét alatt. Ez volt a leghosszabb, hogy távol voltunk egymástól, s bizony nagyon hiányzott, de ő is egész este igencsak bújós volt, odaült mellém, míg Zsebit szoptattam és mesét olvastunk, meg sokszor mondta, hogy szeret és nagyon hiányoztam. Sok élménye volt Balatonszerényben, már ő is bandázott, talált vele egykorú haverokat az utcában, na meg a lány unokatestvérekkel hol vonatoztak, hol meg Barbie filmet néztek. A bringázás meg annyira ment neki, hogy elkerekeztek Máriára, ami oda-vissza legalább 5 km lehetett. S volt vitorlázni is:

Vasárnap délután pedig családilag kimentünk Szadára a telekre. Megnéztük mi újság van arrafelé. Kipróbáltuk, milyen nem az autópályán menni. 10 perccel hosszabb volt még így vasárnap is az út. Zsebinek ez volt az első vidéki kiruccanása, nem mondanám, hogy annyira oda volt érte. Eleinte még elnézelődött, aztán neki hamar hűlt a levegő és nehezményezte, hogy az etetés nem a megszokott helyen meg pózban történt. Hiába, neki még az állandóság fontos. Szerencsére oda-vissza út nagy részén azért aludt. Babszem azonban nagyon élvezte a kertet és leginkább azt, hogy porozhatott.

Le kellett mosdatni, mielőtt hazaindultunk és még jó, hogy vittem neki váltás ruhát, pedig mostanában már nem szoktam, hisz nagyfiú.

Tegnap óta kettesben vagyunk Zsebivel, mert az ember lement munka után Balatonszerénybe, hogy pár napot Babszemmel töltsön, aztán szombaton meg visszajöjjenek. Többen is kérdezték, hogy mi miért nem megyünk, meg a Balaton a jó levegő stb. biztos jót tenne nekünk, csakhogy van egy olyan elvünk, hogy amíg lehet, nem visszük hosszú útra a gyereket. Annak idején Babszem esetében ezt nem volt nehéz betartani, mert csak akkor lett kocsink, mire 4 hónapos elmúlt, s most Zsebivel is szeretnénk legalább ennyit várni. Tudom a hordozók biztonságosak, nem mutattak ki semmi gondot az utazással kapcsolatban, de ez ilyen fóbia nálunk, hogy nem hiszünk abban, nem árt a gyerek kis gerincének meg izomzatának több órányi kocsiban csücsülés. Úgyhogy max. városi közlekedés van előirányozva neki. Balaton majd jövőre.

Szóval itthon vagyunk, tesszük a dolgunkat, Marcsi a folyosóról kérdezte, hogy nem félek egyedül? De mondtam, hogy nem, meg mitől félnék? Ma például UH-n voltunk, ugyan 2 hetes késéssel a 6 hetes kontrollon, de csak mostanra kaptunk időpontot. Így is a Budai Egészségközpontba irányított minket a doktornő, mert szerinte most már a klinikán – ahol anno Babszemmel voltam és nagyon korrektnek tartottam – sok minden változott, ráadásul a szabadságolások miatt még ha szülés előtt kértem volna időpontot akkor se adtak volna csak mondjuk szeptemberre. Úgyhogy fizetős helyre mentünk, Budára. Taxival, s Zsebi az odaút végét már nagyon unta, kicsit el is törött a mécses, de aztán amíg sorunkra vártunk, meg a vizsgálat elején voltunk, igencsak jól viselkedett. Aztán persze megunta a banánt és eltörött a mécses, de hazafelé meg úgy bealudt, hogy miután megérkeztünk még közel egy órát aludt kinn a folyosón. A lényeg persze, hogy minden a legnagyobb rendben találtatott, a fejében rend van, a hasában is és a csípője is megfelelően működik. A doktornő kérdezte, hány kiló, mondtam, hogy nem tudom, majd jövő héten derül ki a 2 hónapos státuszon, de már biztos van vagy 3200 gramm, szerinte ránézésre három és fél kiló a gyerek. Meg lettünk dicsérve, hogy szépen gyarapszunk és csak így tovább az anyatejjel. Szóval jó kis páros vagyunk Zsebivel.

Zsebit hason szoktam letenni aludni, mert háton mindig sokat rúgkapál még és felébreszti magát. Hason meg már el tudja küzdeni magát előre a felhúz a láb, majd kirúg, felhúz, kirúg és így tovább mozgáskombinációval. Ma hajnalban köztünk is aludt és beküzdötte magát ezzel a technikával az apja párnája alá. De az ágyában is tud már keresztbe feküdni.

Ma délelőtt alvás helyett megint csak mozgott és véletlenül hasáról az oldalára fordult. Azért nem tovább, mert belegabalyodott lába a takarójába. Mindenesetre elég mérges lett:)

Csütörtökön mentem vissza a dokimhoz a 6 hetes kontrollra, igaz egy hét késéssel, de azt hiszem ennyi belefér. Persze azért szervezést igényelt a dolog. Feljött Teszvesz néni, reggel óta fejtem, hogy nehogy éhezzen a manó. Délután mielőtt elmentem már evett a nagyi kezében, aztán aludt. Jómagam alig fél óra alatt végeztem és ebben benne volt az odaút is. Úgyhogy még el tudtam menni vásárolni is. Egyedül, autóval az InterSparba! Nagy élmény volt.

Úgyhogy el is határoztam, ha ez ennyire ment, akkor pénteken délelőtt elugrom az IKEA-ba is, amíg a nagyi vigyáz Zsebire. Csakhogy a fiatalember megsejtett valamit terveimből, ugyanis egész reggel le se lehetett vakarni rólam. Ezért aztán nem mentem sehova, meg a párom megígérte, hogy szombaton majd együtt elmegyünk ágyneműhuzatot venni.

Szombaton tehát délután IKEA-ztunk, ki kellett használni a kedvezményes ágyneművásárlást mivel mostanában Babszem ragaszkodik ahhoz, hogy ugyanolyan huzatja legyen, mint a mienk, úgyhogy pótlást vettünk meg egy új garnitúrát 3 személyre. Zsebi hatalmas szemekkel nézelődött végig az áruházban, mindenki jól megjegyezte, hogy milyen kicsi meg aranyos. Pedig nem is, hiszen már 7 hetes. Igaz most van úgy 3,2 kiló (pontosan majd augusztus 20. után a 2 hónapos státuszon tudunk), de kb. most akkora, mint amekkorának Babszem született.

Az egyik félelmem az volt, hogy Zsebi majd hasfájós lesz. Úgyhogy remegve vártam az első kajákat, majd a nagy könyv szerinti 3. hetet, mert ugye még utána szokott ugye befigyelni a dolog. Na ezeket szerencsésen megúsztuk. Annak idején Babszem se volt hasfájós csupán 3 durva fájós emlékünk van, az elsőnél tudom körbetelefonáltuk a családot, mert úgy ordított a gyerek, végül úgy döntöttünk, a máj lehetett a ludas, amit én ettem. Szóval pont nem olyasmi, ami általában tiltólistán lenne.

Na tegnap hasonlóan jártunk Zsebivel is. Este 7-től 10-ig sírt kisebb-nagyobb megszakításokkal. Majd aludt (ájult) egy fél órát, aztán megivott 100ml tápszert (nem mertem anyatejezni, inkább fejtem és kiöntöttem) és első körben aludt 4 órát éjjel. Végigvettük, hogy mit ettem olyat, amit addig nem és a szombati ebédnél maradtunk. Sajtot grilleztünk, direkt grillsajtot vettünk hozzá, ez volt az újdonság az étrendemben. Kisebbik fiúnk gyomra is a más által normálisnak tartottra érzékeny ezek szerint.

Babszem Húsvétra kapott ugye szép biciklit, nagyfiúsat és persze pótkerék nélkülit, mert úgy gondoltuk, hogy a futóbicikliről nem fog semeddig se tartani az átszokás a tekerősre. Erre láttunk tavaly példát Balatonszerényben a mi utcánkban. De a gyereket nem nagyon érdekelte a bicikli. Mindig mondogatta, hogy majd a Balatonon és továbbra is a futóbringával közlekedett, jó gyorsan mondjuk. Anyuék is mindig forszírozták, hogy mikor fog végre felülni rá, de a bringa csak porosodott a folyosón lelakatolva.

Tegnap azonban megkezdődött a balatoni nyaralás, mert idén augusztusban anyuéké a villa. Úgyhogy Babszemet levitte augusztus 1-én az apja és mind a két bringát be kellett tenni a csomagtartóba. Mivel ezen felül még csak egy táska volt, szerencsére befértek. Már itt a folyosón fel-felült rá a gyerek, csak a pedállal voltak gondjai. Aztán Balatonszerényben úgy másodszorra már, ha lassan is, végigment a Muskátli utcán a partig és vissza. Nem esett el, szépen szállt le, csak a tekerést kell még megtanulnia.

Úgyhogy ő volt a nap hőse:

Mint második gyerekes anyuka tudom, hogy bármi, amit kijelentek, hogy így vagy úgy csinál Zsebi, az még aznap délutánra megdől. Egyelőre nem is vonok le semmiféle következtetést a legfiatalabb családtag viselkedéséből. Elég annyi, hogy ingadozó. Volt, hogy napközben alig aludt 20-25 perceket, kivéve, ha sétálni voltunk, éjszaka mondjuk felkelt 2 óránként. Manapság azonban legalább itt elértük a közel 3 óra alvást. Mármint éjszaka. Reggelente szokott Zsebi a legjobb kedvű lenni, reggeli után, tisztába téve sokáig elnézelődik, el van egyedül és délelőtt szokott nagyot aludni is, mondjuk max. 2 órát. Délután a sétára tartogatta az alvást. Estefele azonban már nem olyan társasági ember, főleg csak a kezemben, vállamon, hasamon, mellemen van el. A frontok pedig érzékenyen érintik. Szóval messze nincs még napirend, bár a múlt heti délutáni sétákat tudtuk tartani.

Viszont Babszemmel nagyon összeszoktak, az előbbi most már mindig hozzáteszi Tüzes Spekilit is, ha bármiről családi vonatkozásban beszél, gyakran simogatja, puszilgatja és a babakocsi tologatás, meg a kistesóval villogás az oviban nagyon ment neki. A múlt héten összevont csoport volt, nem a megszokott óvónénivel, aki péntek délután megkérdezte Babszemet, hogy hívják a kistestvérét. Mire a válasz a szokásos kimerítő volt: Apa és anya Edvárdnak, a nagyszülők Edinek, én Tüzes Spekilinek.

Ötletet merítve Mirwentől, s nem terhelve a letöltési sebességet, havi albumot készítek a srácokról: Az első hónap képekben.

Pár napos késéssel ugyan, de az az igazság, hogy most vagyunk ott, hogy kicsit kevés az idő magunkra: ha Zsebi nem alszik akkor enne, délután 2 órás program legalább az oviba menni Babszemért. Mert utána sétálunk egy nagyot – eddig szerencsénk volt az idővel -, s a nagytestvér tolja a babakocsit! Még segíteni se nagyon lehet neki, de eddig nem voltak emberáldozatok, Zsebit pedig nem zavarja ilyenkor semmi, séta elejétől végéig alszik, csak akkor riad fel és reklamál, ha hosszabb ideig vagyunk egy helyben. S mire este 10kor a gép elé ülhetnénk, elfogy az ihlet és a kedv, meg inkább az ágyba dőlünk, hogy reménykedjünk 2-2 óra nyugodt alvásban.