Ügyeletes vagyok. Épp klienset szolgálok ki, amikor csörög a telefonom, anyu az. Amint végeztem azonnal hívom, hátha valami gond van Babszemmel. De kiderült, hogy csak könyvesboltban vannak, venni akar valamit a gyereknek és csak azt szerette volna tudni, hogy melyik Thomas könyv nincs meg még nekünk.

Nahát ez az ősz úgy látszik mindenhol azzal jár, hogy az embereknek elment a kedve a blogírástól. Isolde meg Suematra a két nagy látogatottságot élvező bloggerina az énblogok válságáról értekezett, Nima és Amadea meg a könyves blogokéról*.  Ez utóbbinál szerencsére én nem játszom, mármint könyves válságban nem szenvedek. Talán mert már olyan rég óta vezetem azt a blogot is, hogy attól, hogy elolvasok valamit meg írok róla, nemkerülök már válságba. Inkább az a gondom az olvasónaplóval, hogy egyrészt szeretném megtartani a mostani formáját, hogy az tényleg csak egy elolvastam-írtam róla blog, másrészt meg már régóta nézegetem, hogy csinálnék valami olyasmit is mint Natasha. Azaz könyvekkel, írókkal, könyves hírekkel kapcsolatban egyéb bejegyzéseket is írogatnék. De azt meg ide nem akarom, mert itt meg a kutya se olvassa, vagyis olyan nem, akit érintene, mert az olvasónapló látogatottsága magasabb meg az már tematikus blog.

Nem mintha én olyan sok mindenről írogatnék ide. Mert hát most a leghálásabb téma Babszem, de ő  éppen vidéken van, amúgy is mostanában csak minden másnapra jut belőle frappáns sztori. Munkahelyen épp dolgozás van, húzzuk a gályát szokásos évkezdős mizériában. Megy egy kis fogyókúra is befigyel (ez is lassan megszokott lesz ősszel) és próbálkozom megpályázni egy kis londoni konferencia kiruccanást december elejére. Az ember is noszogat, hogy írjak már, de nem mindig van ihletem. Viszont én nem fogom abbahagyni, csak kicsit inger- és témaszegénység vannálam.

*Egyébként olvasgatva az ő bejegyzéseikhez a hozzászólásokat, hogy mennyien nem olvasnak és írnak is blogot, hirtelen az jutott eszembe, hogy hurrá, a konkurencia halódik 🙂

Ma reggel én is láttam egy olyat, hogy 6 ember állt körbe egyet, aki éppen az október 6. utca díszkövét rakta. Nem mertem elővenni a telefonomat, hogy fényképezzek, mert ahhoz sokan voltak.

Aztán az egyik hátba vágta a mellette állót, s mondta, hogy "Menj, segíts már neki!" Gondolom ő kisebb csicska lehetett, mert ment is.

Tegnap levágta a párom Babszem haját. Ez volt a második alkalom, az első még télen volt, a húgom intézte és akkor a mostanihoz képest csak egy kis igazítás történt.

Most olyan igazi fiús feje van (leglaábbis hátulról), rövid haj. Ami így, a napszítta tincsek nélkül inkább világosbarna, mint szőke. Persze ezen a képen nem látszik a haj rövidsége, mert nem hátulról fotóztuk.

De már 34 hónapos és hihetetlen, hogy egy éve kezdte a bölcsit és még egy szót se szólt. Most meg be nem áll a szája és nagyon választékosan beszél, szép hosszú mondatokban. Ez fantasztikusan jó volt! mondta ma is. Mindig elhatározom, hogy leírom amiket mond, de talán ha minden 5. jó beszólását sikerül megjegyeznem örökre.

Az új gondozónő nagyon meg van elégedve Babszemmel. Azt mondja, vele van a legkevesebb gond, mert szót fogad és betartja a szabályokat. Rendesen eszik, jókat alszik és szépen beszél.

Én nem voltam egy nagy plüssállatrajongó, s bár a családi legendárium úgy tartja, hogy az ember kiskorában annyi kisállattal aludt, hogy szinte el se fért az ágyában, egyelőre úgy tűnt, hogy Babszemnek sincs semmi olyan dolga, amihez külön ragaszkodna. Se kis takaró, kendő, autó és még Huba se érdekelte pedig milyen rég megvettük már. 

De most az új Shaun korszak beköszöntével a hétvégén már vinni kellett Shaunt és Timmyt bevásárolni is. Igaz, még rá tudtuk venni, hogy a fiúk maradjanak az autóba, mindenesetre halálosan aranyos a kisfickó báránnyal kézen fogva az utcán. Aztán tegnap valahogy a Kisvakond is előkerült (amit meg anyuéktól kapott karácsonyra és csak akkor akart vele játszani, amikor az Adri is, aki később kapott ugyanolyan típust, ugyanúgy a nagymamától és Stokcholmban Babszem is ismerősként köszöntötte a játékot). Elalvásnál Babszem Shaun és Timmy között feküdt, Kisvakond pedig apánál volt.

Ma reggel a bárányokat akarta elvinni magával bölcsibe (eddig még nem nagyon akart semmilyen játékot se, csak a motorját), sajnos ők csak párban járnak, úgyhogy kiegyeztünk a Kisvakondban. Ő kézenfogta a vakondot én meg vittem a motorját és végig sétált. Nem kellett levinni a lépcsőn, se a forgalmas út mellett nem kéredzkedett fel, viszont jó darabig magyarázta a Kisvakondnak, hogy kell átmenni az úton, milyen autókat és buszokat látnak stb. Aztán vakondot betettük az öltözőszekrénybe, hogy ott várja meg mire befejezi a munkáját Babszem a bölcsiben.

Most akkor már megint mindent sikerült az utolsó napokra hagyni. Holnap én már nem dolgozom, eredetileg azért, hogy bevásároljak és összepakoljak, meg kitakarítsak. Közben csak holnapra kapott időpontot ember a szervizbe és bár lehet, hogy nem volna semmi baj, de mindenki nyugodtabban indul útnak, ha az esedékes fékcsere megtörténik. Úgyhogy a bevásárlást még ma kell elintézni. Meg majd holnap este Kanizsán a romlandókat, hogy minél kevesebbet kelljen utazniuk. Erről jut eszembe, hogy még fel kell írnom a todo listámra: jégakkukat betenni a mélyhűtőbe.

Aztán szombattól egy hét a Horvát tengerparton.

Natasha Bibliotékájában olvastam a Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amiket nem olvastunk? című kötetről ami egyből felkeltette az érdeklődésemet. Elvégre annyi könyv van, ami érdekelne de sose lesz időm elolvasni, a gyorsolvasást pedig nem nekem találták ki (lusta vagyok tréningelni magam hozzá 🙂 Egyébként én mindig is tudtam, szerettem, sőt mertem olyan könyvekről beszélgetni amiket nem olvastam, de valami ismeretem azért volt róluk,  amióta meg az interneten felfedeztem milyen klasszul lehet infókat szerezni a könyvekről, egész megbátorodtam. Meg amúgy is keresztül megy  a mancsomon rengeteg kötet, amiknek egy része után csorgatom a nyálamat, de legyünk őszinték, sose fogom (időhiány megint) kiolvasni őket. Szóval mondhatom, hogy az alapok megvannak ahhoz, hogy tudjam miről beszélek.

De úgy gondoltam érdekel, hogy más okosabb emberek hogyan látják ezt a kérdést.  Gyorsan megnéztem, a FéSZEK-ben van belőle sok példány, 1 például a helyi fiókban is, ráadásul bent is  van, kölcsönözhető. Felkészülten siettem tehát a polchoz, a jelzet ismeretében. Csakhogy nem volt ott a kötet. Kikerestem még egyszer a katalógusból, hogy biztos nem vitte-e ki valaki amíg én megvártam míg Babszem felébred, aztán meg rávettem, hogy fagyizás és busznézegetés előtt ugorjunk be a könyvtárba is. Na meg a szerző nevére sem emlékeztem pontosan. De minden úgy volt, mint pár órája, úgyhogy odamentem a tájékoztatóban ülő hölgyhöz aki épp beszélgetett egy ismerősével. Megmondtam mit keresek. Mindkettőnek felcsillant a szeme, hogy jé ez egy jópofa kötet lehet. De sajnos a könyvtáros se találta a helyén a könyvet, de a raktárban sem. Úgyhogy az ismerős, aki meg akarta várni, hogy mégis milyen könyv ez, mert érdekelte volna, szintén nem járt szerencsével. Ám nekünk mennünk is kellett, mert Babszemnek már motorozhatnékja volt.

Úgyhogy egyelőre nem ásom bele magamat a kötetbe, de nem adom fel. Még majdnem minden boltban is kapható, ha netán a könyvtárak polcain nem érném el.

Szokás szerint, miután Babszem már kezd kilábalni a betegségből az apja is elkapta. Úgyhogy ma az ember is itthon nyomta az ágyat 38 körüli hőmérséklettel és torokfájással.

Szimbióták.