Néha jól jönne, ha kaphatnék egy-egy e-mailt vagy msn üzenetet a bölcsiből, hogy mit is csinált Babszem a nap folyamán. Bár ma délután pont az ő gondozónője lesz, szóval tudok majd vele hosszasabban is beszélgetni, mert amikor ő van reggel, nem marad már délutánra, s a csoport másik gondozónője olyan sok mindent nem tud mondani a gyerekről, csak hogy evett-e meg mennyit aludt.

Antibaby naplójában láttam meg, hogy elment Albert Györgyi, s ő annyira megfogta azt, amit én is érzek.

“Tényleg egy hat éves gyerek vagyok, aki hisz a tündérmesékben, és őszintén remélte, hogy ez az egész sztori egyszer majd jó véget ér.
Nem meglepő, ami történt, de nagyon szomorú. Sajnálom.

Ide illik igazán: Nyugodjon békében! “

Amikor először tűnt fel a köztudatomban én pont nem abba a táborba tartoztam, aki fújolta, mert kivételezett élete volt és kiválóan beszélt angolul és tudta, hogy ki kicsoda az első nálunk is közvetített Oscaron. Ráadásul úgy beszélt angolul ahogy én is mindig szerettem volna. Arra gondoltam, hogy igen, én is ilyen nő akarok lenni.
Közben elszaladtak az évek és ő annyi minden mást csinált, a magánélete meg és az elmúlt hetek amiket fél szemmel olvastam a szerepléseiről (mekkora előny, ha az embernek nincs tévéje) … annyira nem érdekeltek. Szintén bíztam abban, hogy mint már olyan sokszor majd összeszedi magát és megint csinál valami fantasztikusat, mint korábban jó párszor. Ez a bravúr most már elmarad.

Miután megvettem a könyvtárban a Pom pom meséit, feltettem a pelenkázó feletti polcra őket, mert még azért úgy ítéltem, hogy nem Babszemnek valók. De mostanában feláll és leveszi a könyveket, lapozgatja, végignézzük, hogy van benne könyvtári pecsét, elmesélem, hogy anya megvette a kötetet, már az övé és nem kell visszavinni a FÉSZEkbe. Mondogattam neki, hogy “Kicsoda Pom pom?” meg “Picúr, megvárhatlak?“. Aztán tegnap elkezdtük olvasni a Szegény Gombóc Artúrt. Mondjuk két oldalig jutottunk csak, de helyesbítenem kellett, hogy “anyád félrevezetett” a kislányt a könyvben nem Picúrnak, hanem Bogyónak hívják. S Gombóc Artúr a rajzfilmben többféle csokit szeretett, mint a könyvben. De hát én inkább a vizuális változatban voltam otthon.

Ma reggel megint csak fogta magát a gyerek és besétált a csoportba, mindenféle hosszasabb könnyes búcsú, ölelgetés nélkül. Kapott két puszit tőlem meg az apjától is, aztán még könnyes szemekkel de bement. Mire kiléptünk az ajtón, már hangja se volt. Délután megint csak annyit mondtak, hogy jó kedve volt, kivéve amikor jött a doktor néni státuszt felmérni náluk. Na az nem tetszett neki. Mondtam, hogy hát igen, az orvosokkal nincs jóban, s mivel erről előre nem tudtunk, nem tudtam felkészíteni rá se őt, se a gondozónőket Babszem viselkedésére. Délután aztán teljesen jól megoldottuk a heti bevásárlást is kettesben. Felvettük az autót, elmenetünk a Spárba, majd felcipeltük a cuccokat, Babszem hozhatta a WC papírt, letettük a kocsit, aztán sétáltunk, motoroztunk pár kört a ház körül. Ma nem akart a játszótérre menni, mert túl sokan voltak. De tényleg, szinte mozdulni se lehetett. Úgy látszik, mindenki igyekszik kihasználni még ezeket a kellemes őszi délutánokat.
Bent meg körvonalazódnak a dolgok, a munkák és feltérképezem a körzet kajáldáit. A Roosevelt téri önkiszolgáló ami egy éve nyílhatott máris nagyon tetszett. Oda még feltétlen visszamegyek. Többször nekifogtam, hogy kitanulom a szipi-szupi sokfunkciós nyomtató-fax-fénymásoló-scanner gépek közül legalább az egyiket, de hiába csináltam lépésről lépésre végig azt, amit a használati útmutatóban írnak, csak nem sikerült bescannelnem amit akartam. Úgyhogy hagytam a fenébe.

Úgy tűnik visszatérnek a régi típusú bejegyzések, a munkafrontról. De hát hétközben Babszemmel sok időt nem töltök. Reggelente már kevésbé hüppög, ma is könnyekkel a szemében ugyan, de szépen besétált a csoportjába, ment a játékokhoz. Eddig mindig apa kezéből adtuk a gondozónő kezébe, de ma valahogy ezt nem igényelte. Ráadásul amikor elmentünk az ablak alatt fél perccel később, már nem hallottuk a hangját. Délután pedig mindig jókedvűen fogad, nagyokat alszik, az ebéddel sosincs gond, ő megeszik minden zöldséges főzeléket, feltéve ha összetörik/turmixolják neki, uzsonnára meg reggelire azonban keveset eszik, inkább csak iszik, vagy ha van gyümölcspép, joghurt, akkor az lemegy.
Ha nem uzsonnázott, akkor megyünk haza, itthon eszik valamit, majd felkapjuk a motort és/vagy a babakocsit és sétálni megyünk meg a boltba, ha kell. Ami változott, hogy most már szívesebben megy a játszótérre és egész sokáig elvan ott. Korábban épp csak bement, tett 1-2 kört, felült a rugós lovakra, kicsit szórta a kavicsokat, aztán már ment a kapu felé, hogy innen szeretne tovább állni. De mostanában kezd társasági emberré válni, már nem zavarja a többi gyerek. Sőt érdekli, hogy ők mivel és hogy játszanak.
Majd hazatérünk, nézünk Shaunt, várjuk az apját, vacsorázunk, olvasunk aztán lefekszünk. Az egész elnyújtott délutáni program mondjuk azért is van, hogy minél kevesebbet kelljen itthon lenni, mert bizony, még mindig nincs fűtés. Mondjuk az elmúlt napokban jó idő volt, a nap estére fel is melegítette kicsit a szobáinkat, de azért még mindig két paplannal altatom a gyereket. Aki így viszont egész jól megtanulta, hogy a takarót nem rúgja le magáról. Valamint reggelre még mindig a mi ágyunkban köt ki Babszem. De most már ott is nagyon szépen elalszik, velünk párhuzamosan és nem próbálkozik a keresztbe-kasul forgolászással.

Természetesen PC fronton semmi se történt, úgyhogy reggel szépen hónunk alá kaptuk a gépeket, meg a monitorokat és addig csereberélgettük őket, amíg ki nem alakult a rend. Még nagy 17″ Dell monitorral is mászkáltam, kolleganő akart hozni valami talicskát, hogy vigyük le azon a raktárba, de mondtam, ha bírok a 2. emeletre a 13 kilós Babszemmel babakocsistól felmenni, ez igazán meg se kottyan. Végül szépen átdugdostam mindent és működnek a dolgok. V.-re, a cseh típusú kollégára meg csupán azért volt szükség, mert neki van joga, hogy adminisztrátorként skype-ot meg chrome-ot telepítsen a gépekre. Enyém lett a szoba egyik legjobb gépe, hasít és szereztem vadiúj fülhallgatót is.
Aztán megírtam az ITsoknak, hogy melyik leltáriszámú gép hova került. Ők meg visszaírták, hogy bocs, de nagyon el vannak havazva, azért a leltárban átvezették a számokat az én levelem alapján, esetleg a dugdosásokhoz kell-e segítség, mert küldenek valakit (ha-ha-ha). Válaszoltam, hogy kösz, minden működik már a kérdéses PCk egyikéről írtam a levelet. Javasolták a csajok, hogy esetleg kérjem el a fiúk fizetését is, ha már helyettük dolgoztam.

Azt hittem, hogy tök jól felkészültem reggelre. Még tegnap kinéztem a ruhát, amit felveszek, bepakoltam a táskámat, még a cipőmet is megtisztítottam. Reggel korábban is indultunk, mint szoktunk (a csoportból mi lakunk legközelebb a bölcsihez, 4 percnyire, mégis mi szoktunk legkésőbb odaérni, ráadásul babakocsival megyünk, hogy gyorsabbak legyünk, pedig simán lehetne gyalog is…). Az együtt töltött hétvége után Babszemnek persze kicsit nehezebben ment az elválás, de azért a gondozónőjébe is szívesen panaszkodott.
Tudtam, hogy még bérletet is kell vennem, pénzt eltettem. De amikor elindultunk a bölcsitől a jegypénztár felé, jutott eszembe, hogy a bérletigazolványomat meg otthon hagytam. Úgyhogy mégse mentünk együtt a párommal, pedig a villamoson az Őrsig utazhatunk együtt ezentúl. Bérletvétel után még haza kellett hát szaladnom tehát. De még így is 5 perccel 9 előtt benn voltam.
A helyem megvan, de gépem még nincs, mert bár napok óta kérik az ITseket, hogy akinek a helyére megyek, annak a gépét vigyék át az új asztalához, nekem meg hozzák át azt, ami ott van, ez még nem történt meg. Szerencsére ma még szabin volt, akinek a helyére megyek ezért nem volt nagy gond a gép miatt. De azért én is felhívtam a Segítek Asztalt és azt mondták, jó, de még írjam meg levélben is a gondomat bajomat. Ez lehetett úgy a 4. ilyen kör, mondta Mentorom. Úgyhogy úgy döntöttem, ha holnap reggelig sincs elintézve a dolog, kezembe veszem az egészet és nem érdekel a leltár, ami miatt igazából a szakembereket akartuk megvárni, kicseréljük és átdugdossuk a gépeket. Ha nekem nem megy, még mindig ott van V., a cseh típusú kollega, aki minden ilyenben profi.
Amúgy meg bezsebeltem egy csomó bókot, hogy jól nézek ki, jó a frizurám stb. S azt hiszem, A. is büszke lehet rám, mert ebédet természetesen a Duranban vettem, ahol ugyan felmentek az árak és össze a kenyerek, de a pepperonis meg a juhsajtkrémes szendvicsük még mindig verhetetlen.

Pénteken már kicsit jobban sírt reggel a bölcsibe adva a gyerek, mint a hét többi napján. De hát ahogy azt a párom is mondta, azért 5 nap után ez már nem csoda. Ennek ellenére jól elvolt, sőt nagyot aludt, akárcsak a többi gyerek, késésben is voltak az uzsonnával, szóval várhattam rá amikor mentem érte. Nekem meg közben elszaladt a nap, mert takarítottam. Átpakoltam kicsit a konyhát is, de még nem érzem, hogy racionalizáltam volna a helyzetet. Mindenesetre a tálalóban most már a poharak vannak, nem a sütőporok, vaníliás cukrok, csokireszelékek satöbbik.
Szombaton pedig fodrásznál is voltam, van vörös fejem és emberek közé mehetek a frizurámmal is. Közben megjött nagymama és ő altatta el Babszemet. Mivel azonban nem a kiságyában, hanem a francia ágyunkon, a párom panaszkodott is, hogy így nem tudott játszani a Civ4gyel.
Ma elmentünk, hogy megebédeljünk a környék újranyitott éttermébe, ahol a múltkor olyan jót kajáltunk. Vittük még nagymamát (vagyis ő minket, mert fizetett), meg Cicát is s természetesen amikor másoknak akarunk megmutatni valami klassz helyet, az sose sikerül úgy, mint amikor magunkban vagyunk. Most például 2 óra alatt nem sikerült megebédelnünk. Lassú volt a kiszolgálás. Vagy a konyha vacakolt, ki tudja, mindenesetre Babszem jól elfáradt végül, s én előbb el is jöttem vele, hogy lefektessem aludni. Fontolgattuk, hogy akkor most lemondjuk-e a novemberi szülinapi bulit, mert azt legutóbb nagy lelkesen már lefoglaltuk, annyira elégedettek voltunk. De adunk még egy esélyt. Aztán maximum többet nem nézünk feléjük.

Én persze úgy képzeltem, hogy Babszem vagy két hét alatt simán beszokik a bölcsibe, elvégre hallottunk már ilyet, nekem meg lesz még két hetem, hogy felkészüljek a visszatérésre a gyárba, meg kicsit rendet vágjak a lakásban, előkészüljek ínségesebb napokra, amikor majd nem lesz olyasmire időm, hogy átpakoljam a konyhát meg a kamrát, találkozzak emberekkel, elmenjek moziba stb. Aztán maradt egy hetem, s abból is már csak a holnap van vissza, ami teljesen az enyém. Takarítani fogok, már tudom. Most hogy így próbálom visszaidézni, mit is csináltam az elmúlt napokban, meg kell állapítanom, nem sok mindent. Voltam persze könyvesboltokban, könyvtárban, IKEA-ban, ma végre én is elmentem a Culinarisba, találkoztam kismamával, költöttem egy csomó pénzt. Közben meg elmaradt, hogy felújítom a ruhatáramat. Ennek több oka is van. Egyrészt, fogalmam sincs, miben járnak mostanában az emberek munkahelyre, másrészt meg nem igazán tetszett semmi amit üzletekben láttam, ahol aztán rendszerint mindig a gyerekosztályon kötöttem ki és Babszemnek vásároltam nadrágokat, pulcsikat, bodykat, sálakat stb. Úgyhogy a pénzem elfogyott és most nincs egy új göncöm se. Igaz, beleférek 3 évvel ezelőtti gatyámba, szoknyámba, szóval azért lesz mit felvennem hétfőn.
Mindenesetre azért nem kicsit parázom ettől a visszatéréstől. Az elmúlt években erőst hülyültem, úgy érzem. De legalábbis szakmai dolgokkal nem sokat foglalkoztam, a gyárban már nem leszek én az üdvöske. De most nem is akarok az lenni, csak szépen meghúzom magam, dolgozok, emberek közt lehetek és délután majd megyek a nagyfiamért, aki teljesen komolyan tud kezet mosni, fésülködni sőt öltözködni is a bölcsiben.

Több szinten is el van rontva a gyerek, vagy elkényeztetve, kinek melyik kifejezés tetszik jobban, lehet választani. Az elmúlt hetekben például felütötte fejét a szülők közt alvás jelensége. Eddig ettől teljesen mentes volt az életünk, leszámítva néhány nagyon korai napot közös történelmünk kezdetén, amikor reggeli után még együtt lustálkodtam Babszemmel az ágyban. Amióta azonban bölcsis lett, szinte majdnem minden hajnalban nálunk köt ki. Ettől mi hol jobban, hol rosszabbul alszunk. Biztos azért, mert közel akar hozzánk lenni, hisz napközben nem találkozunk sokat. Na meg most, hogy nincs fűtés én is nyugodtabb vagyok, ha végül köztünk van, mert ellenőrizni tudom, mennyire rúgja le a takaróját. Tegnap éjjel azonban már éjfél körül nálunk kötött ki, képtelen voltam visszatenni az ágyába, olyankor mindig felébredt. Bezzeg a mi lepedőnkönt letette a fejét és aludt. De most legalább rendes volt, szép nyugodtan aludt, jutott hely nekem is meg az apjának is.
Most azt mondogatjuk neki, hogy amint megjön a fűtés vége lesz a jó világnak, visszatérhet az ágyába. Kíváncsi vagyok, hogy fog ez a gyakorlatban megvalósulni.

Tegnap délután séta alatt kaptam belőle egy adagot. Babszemnek semmi se volt jó, nem akart semerre menni, se gyalog, se a babakocsiban. Egy ponton leguggolt a közeli pékség fala mellett és onnan nem volt hajlandó tovább jönni, csak támasztotta a sárga vakolatot. Aztán végül sikerült hazahozni, átöltöztetni, majd elmentünk motorozni és utána már minden rendben volt.
A párom szerint azért volt rossz, s nem fogadott szót, mert csak uzsonna után mentem érte a bölcsibe. S bár megbeszéltük vele, hogy most már eddig marad, azért ő titkon arra számított, hogy alvás után ott leszek. Pedig semmi baj nem volt vele, a gondozónő szerint, sőt nagyon ügyesen tök egyedül ette meg az ebédet. De hát vasárnap este egy kanállal a kezében aludt el, nem lehetett tőle elvenni, s még altatás közben is néha úgy csinált vele, mintha enne. Szóval nagyon gyorsan megtanulta az önálló evést. Na szóval mivel én nem teljesítettem az ő kívánságát, ő se teljesítette az enyémet. Ez lehetett a hiszti mögötti indok.
Vagy a hidegfront.

Ma délelőtt elmentünk moziba a Trópusi viharra, Babszemet meg itthon hagytuk a nagymamának. A film 15 perc után csak nem akart elkezdődni, de még a reklámokat se indították be, s mivel rajtunk kívül még egy 3 fős család volt csak jelen, a párom kiment szólni a jegykezelőnek, hogy késik amiért fizettünk. A srác azonnal telefonált valahova, majd mondta, hogy film után menjünk kérjünk a mozi vezetőjétől kompenzációt. Persze ezek után még jöttek a reklámok is és csak fél 12-kor kezdődött a 11re hirdetett film. Utána bementünk a mozivezetőhöz, az ember elé tárta a helyzetet, hogy mi történt, mire azt a választ kaptuk, hogy valami gixer volt a gépházban. Ami annak a fényében kicsit nehezen hihető, hogy a figyelmeztetés és a belső telefon után azonnal elindult a program… Igazából nem is az a fél óra csúszás fájt, hanem hogy nem vették észre és még nekünk kellett szólni az ügy érdekében. Úgyhogy végül kaptunk 2 ingyen jegyet, korlátlan időre, kikötve persze, hogy a VIP terembe meg az IMAX-ba nem használható. De ezzel együtt tudunk élni.
Aztán még tervbe volt véve, hogy vásárolunk is, de ekkor már erőst előrehaladott volt az idő, haza kellett volna menni, hogy Babszem ebéd utáni alvásáról gondoskodjunk. Felhívtuk anyósjelöltet, aki közölte, hogy elaltatta a gyereket. Ez a bravúr, pedig próbálta tegnap is, akkor nem sikerült, mert én kellettem a délutáni alváshoz is, hiszen otthon voltam. Ma viszont nem és ezt ő is jól tudta, hát elaludt szépen, ahogy kell. Úgyhogy még próbáltunk vásárolni, de nem sikerült, mert kiderült, hogy a páromnak túl hosszú a lába, éppen ezért egyetlen normális, de még hosszított fazonú nadrág se takarja el a bokáját, ha leül.

Tegnap bölcsi után elmentünk Babszemmel az Ikeába, hogy a nyáron beszerzett paplanjainkra nézzek valami huzatot. Igen, hat az elméletem. Főleg, azért most, mert a katalógus szerint a héten egész olcsón lehetett volna venni az egyik márkát, több színösszeállításban, de szerdán már egy darabot se láttam belőle. Úgyhogy maradt az Alvin Blom próbának. Régebben kicsit sok volt náluk a retro összeállítás, mindig legyintve lapoztam át a katalógust is és még a  textil részleget is kikerültem, azon a címen, hogy ez a stílus nekem nem jön be. De ez egy teljesen korrekt kis romantikus virágminta. Mivel most úgyis a fekete meg a sötét a trendi ágyneműben én maradi leszek. A párnamérettel azonban még mindig nem vagyunk kibékülve (bár azt is szeretnénk lecserélni… ), ekkorából fejenként legalább kettő kéne, s akkor megint ott vagyunk ahol a part szakad, mert a készletek csak 1párnahuzat+1takaróhuzatot adnak.
Babszem egyébként még jó volt arra, hogy ne nézelődjek sokat és vegyek meg minden hülyeséget. Ugyan fönn a gyerekosztályon nagyon lekötötte a csúszda, a piactéren már hiszti volt, mert nem akart beülni a kocsiba. Végül aztán kitaláltuk, hogy nem a gyerekülésre teszem, hanem be a huzatok mellé, ott néha felállt és bár kapaszkodott, tisztán olyan volt, mintha éppen Kate és Leo hajóorr jelenetére készülne (Előre lendítette az arcát rendesen).
Azt hiszem, a jövő héten még 1x egyedül is körbe kell azért kémlelnem a svédeknél, mert tuti akadna pár dolog, ami úgy hiányzik a háztartásunkból, mint a fűtés.

Tegnap beszélgettem a gondozónővel, aki azt mondta, nem számított rá, hogy 6 nap után ennyire jól viselkedik Babszem a bölcsiben. Ugyanis reggelizett, de legalábbis 3x ivott a vaníliás tejből (mondtam, vaníliából bármit bármekkora mennyiségben), és a főzeléket is megette mind, aztán bemászott az ágyába, hasra vágta magát, felhúzta a térdét és elaludt. Igaz felébredt, mikor elmenőben volt a gondozónő, de hát akkor már ott voltam, elhozhattam. Megbeszéltük, hogy másnap is így lesz, majd hétfőn marad uzsonnára is, mert jövő héten úgyis az ő gondozónője a délutános, nem csak 1ig tart a munkaideje.
Ma reggel pedig már csak akkor kezdett el hüppögni, amikor beadtuk a csoportba. Úgyhogy fog ez működni. Most úgyis lesz 2 napos hétvége nagyszülői kényeztetéssel, feltöltődhet.

Az elmúlt két napon jó sokáig aludt Babszem reggel. Tegnap kapacitált a párom, hogy próbáljam felébreszteni, de a finom dolgok hatástalanok voltak, aludt mélyen az ágyunkban (hajnalban oda tettem, előbb engem túrt ki, majd az apjából csinált falvédőt). Tegnap többször mondtuk neki, hogy reggel korán kelés lesz, megyünk bölcsibe. Hatkor fel is ébredt, de még volt fél óránk, hát újból köztünk kötött ki. Forgolászott, egészen addig félálomban volt, amíg költögetni nem kezdtük, akkor megint bedobta a nagy alvást. Bár amikor mondtuk neki, hogy ébresztő, fel kell kelni! megrázta a fejét és vigyorgott egyet. Amint azonban az apja elhagyta az ágyat ő is felpattant és ügetett utána a fürdőbe.
Aztán amikor adtam rá a kabátját, leesett neki, mi jön most. Lebiggyedő szájjal nyelte vissza a könnyeit. Később vidám volt, amíg oda nem értünk a bölcsihez, mert ott bizony a vetkőzésnél kezdődött a hüppögés, csendes sírás. De szépen felöltözött, megmosta a kezét, bement a szobába. Azért ma még nem hagyom uzsonnára, 1 körül megyek, hogy ha felébred az alvásból hazavihessem.
Miután 2 hétig mintagyerekként láttam, a kislány akivel együtt kezdtünk és aki szinte mindent azonnal különösebb gond nélkül abszolvált, sírva akart kiszaladni amikor mi érkeztünk. Szóval ő meg a tipikus fordított eset: először buli a dolog, de hogy mindig ez lesz, az már szívás.

Apuéknál lemásoltam egy csomó képet a fényképezőnk kártyájáról, hogy ha hazajönnek megnézhessék ők is a családi buli dokumentumait, de még volt jó pár nyárról maradt fotó is. Mivel nekik van picasa, gyorsan a családnak csináltam fényképalbumot a 60. szülinapról, na meg Babszemről is. Mostanában úgyis kevés képet tettem fel róla ide, hát íme, itt van pár.

Mivel a gyerek elég rohamosan nő, természetesen a hirtelen beköszöntő hideg ráébresztett, hogy nincs normális télikabátja. A tavalyiakat, vagy a tavasszal hordott átmenetiket már kinőtte. Úgyhogy ma elmentünk orvosolni a dolgot. Amúgy sincs nagy kedvem ilyen időben sétálgatni kinn a szabadban, az Arénában meg hétköznap délelőtt simán elrohangál a gyerek, így meglesz a kilómétere is. Végül a CandA-ban sikerült 3 az 1ben kabátot venni, azaz a kapucni legombolható, meg a polár bélés külön kardigánként is hordható. Megbeszéltük még korábban az emberrel, hogy ha nem is hosszútávra, de legalább tavaszra még gondoljunk, szóval vegyünk 1 számmal nagyobbat. Úgyhogy 98-t kapott belőle. Mivel ott ráadtam, hogy azért tud-e benne mozogni és simán bemászott a polcok alá benne, a tesztet sikeresnek értékeltem, szóval mentünk a kasszához. Azért majd még nézelődöm turkálókban is, mert még egy kabát nem ártana, de ugyanennyit már nem adnék érte. Úgyis a gumicsizmája is határeset már és a cipője is. Még szerencse, hogy jövő hónapban már fizetést kapok, nem csak a GYEDet.

Egy darabig még nem fogjuk pótolni eltávozott laptopunkat. De ha végül igen, szeretnék mondjuk innen valamit rá.

Míg a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka elég zaklatottan telt, vagy 5x felébredt Babszem, reggel is korán kelt, addig tegnap este már nem sokkal 8 után bealudt és csak 6-kor ébredt, aztán még az ágyunkban fél 9-ig húzta a lóbőrt. Elmentük a doktornénihez, mivel jó kedve volt a gyereknek és hamar túllettünk a vizsgálaton, ami nem is volt fájdalmas, sőt már szinte megoldódott a kérdés magától, nem is sírt sokáig és keservesen, sőt míg én a kezelésről meg a receptekről beszélgettem, addig ő szépen elnézelődött. Dokinéni meg is kérdezte, hogy akkor most már maradsz velünk? Elmentünk bevásárolni, majd vissza a rendelőhöz, mert közben én az összes receptet és a bölcsis igazolást ott hagytam, irány a gyógyszertár majd haza.
Itthon meg tök jó parkolót találtam a ház előtt (ahova reggel a párom is kihozta az autót). Mondtam Babszemnek, hogy várja meg, amíg kiveszem a csomagtartóból a zöldségeket, de ő elrohant. A kapu felé, aztán vett egy élest kanyart és két autó közt kiszaladt az úttestre. Én ordítottam és mindent eldobva mentem utána, pont elkaptam egy autó elől, a sofőr szintén jó reflexszel rendelkezett és ki tudott minket kerülni. Vagyis gondolom, mert nem történt baj, meg dudálás se volt, de én abban a pillanatban nem tudtam semmire gondolni, meg figyelni, csak hogy a gyereket épségben a járdára vigyem. Ott jól lekiabáltam a fejét és megráztam de ő csak nevetett. Viccnek gondolta az egészet, holott én még vagy fél órát remegtem. Amikor beszámoltam róla a páromnak, azt mondta, ezért kijárt volna egy pofon, hogy megértse, milyen rosszat tett. De sajnos nem járt el elég gyorsan a kezem, később meg már úgyse értette volna, miért is kapta. Azért itthon volt kis haragszomrád. Legalábbis részemről, s valamennyit, hogy milyen szomorú és ijedt lettem, talán megértett ő is.
De megúsztuk ezt most. Jobb nem is belegondolni…